oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. május 24. 06:30,  Váratlan, szomorú utazás Magyarországra 67 komment

2021. május 24. 06:30 Határátkelő

Váratlan, szomorú utazás Magyarországra

Nehéz olvasmány a mai, ugyanakkor hisszük, hogy Vera története sajnos nem egyedi, talán sokan magunkra ismerünk benne. Még ha nem is annyira tragikus körülmények között, mint az övé, de a járvány sokunk életét, hazautazásait megnehezítette.

hegyeshalom.jpg

„Mit tehet az ember a családjától úgy 1500 kilométerre, ha az otthon maradt felnőtt gyerek bejelenti, hogy babát várnak?

Mit tehet akkor, ha a gyereke otthon kórházba kerül?

Ha a szülője meghal úgy, hogy egy éve nem tudtak találkozni? És még nincs is vége…

Amikor külföldre költöztünk, azt mondtuk egymásnak a családtagjaimmal, hogy bármikor bármi történik, csak felülünk a repülőre és hazamegyünk. Ilyen egyszerű. Volt.

A fene sem gondolta, hogy minden ennyire meg tud változni. Minden IS.

A jelenlegi szabályokat eddig megpróbáltam a lehető leginkább betartani. Az utazási korlátozást kamerás beszélgetésekkel váltottuk ki. Egyedül a szüleim aranylakodalmára terveztem hazautazni, de arra mindenképp. Júliusra.

Arra amit kérnek, azt megteszem, legyen az oltás vagy teszt. Kerül, amibe kerül.
Általában egy évben egyszer megyünk. Legalábbis ez volt, K.e. – Korona előtt. A külföldön élők helyzete ilyen téren eléggé ellehetetlenült.

A nagylányom az elmúlt hetekben rendszeresen küldözgetett fotókat egy parányi fészekről, amit kismadarak közvetlen az erkélyük előtti tujára építettek. Pesten, zöldövezet.

A hidegek elmúltával, ahogy kijutottak az erkélyre, vették észre a madarakat. Azok valószínűleg már úgy voltak vele, hogy késő, elkészült az otthonuk. Lesz, ami lesz.

Én pedig sorban kaptam a fotókat, ahogy a mamamadár elrepült. Először csak magáról a fészekről, majd egymás utáni napokon egy- két, végül öt picurka tojásról. Tengelicek. Még sosem láttam őket élőben. Védett, viszonylag ritka kismadár. A fészke elférne a tenyeremben.

Évek óta visszatérő gondolatom, hogy felhív otthonról a (z egyik) gyerekem: anya, nagyi leszel!

Nemrég megtörtént élőben is… Azzal, hogy „de ne gyere még, még fiatal, hamarosan pedig úgyis találkozunk. Nyáron, júliusban.”

Hetekig sírtam itthon, hogy hogyan leszek nagymama ilyen távolból? Hogyan tudok JÓ nagyi lenni innen?

Pár héttel később pedig ismét jött egy telefon: „Anya, ne ijedj meg (azonnal szívroham, tudom, hogy ez csak bajt jelenthet). Méhen kívüli terhesség, azonnali műtét.”

És az érzés, hogy az egészséges, huszonéves gyereked egy pillanat alatt életveszélybe kerül - az unokáról meg már ne is beszéljünk. Már hiába.

„De ne gyere, anya, segíteni nem tudsz, rendbe fogok jönni. Utazni bonyolult, a kistesók iskolába kell, hogy járjanak… Koronaidőszak, ehhez kapcsolódó szabályok, fertőzésveszély. Ne bonyolítsuk. Találkozunk júliusban a nagyszülők jubileumán. Hamarosan.”

Ismét hosszú sírások: nem leszek nagyi. Még nem.

- Amúgy meg franc a koronába és a szabályokba! Most épp úgy látom, hogy a kinn élőkre egy „gyengéd” nyomás nehezedik: ha a családod látni akarod, költözz haza vagy így jártál. Persze lehet, hogy most csak a történtek miatti állapotom miatt érezem.

Úgy egy-másfél héttel később egyik éjfél körül telefon, otthonról. Az egyik testvérem: apa meghalt. Hirtelen, minden előzmény nélkül. Megyünk! Azonnal. De hogyan?

Állítólag hónapokba is telhet, mire mostanában meg lehet oldani egy temetést. A korona miatt. A faluban megszokott 2-3 nap helyett 2-3 hét vagy akár 2-3 hónap. Várunk. Megint.

Addig is utánanéztünk a lehetőségeknek, majd a repülést hamar el is vetettük. Az élménybeszámolók nagyon vegyesek, egymásnak gyakran, borzasztóan ellentmondóak. A gépeket hol törlik, hol nem, lutri. Így nem lehet, nem merünk.

Kiválasztottam egy szimpatikus, jó hírű fuvarozót. Egyelőre csak a helyzet vázolásával megkérdeztem mik a lehetőségek, ár, illetve, hogy mire lehet számítani a határokon. Visszatérünk rá, ha ki van tűzve a temetés ideje.

Ezt nagyjából másfél hét után kaptuk meg: gyerekek, akár azonnal indulhattok, pár napon belül temetés. Normál esetben ennek megoldása nem túl bonyolult, de most a korona miatt úgy éreztem, hogy minden is borult.

Azonnal, legalábbis nagyon gyorsan fuvart szervezni… Akivel szerettem volna menni, épp nem tudott. A többi pedig, akit szívből ajánlottak, már teli kocsival rendelkezett.

Akivel lebeszéltük végül, az egy nappal indulás előtt küldött üzenetet: bocs, koronás lettem. Eztán persze már minden felkeresett fuvarosnak csak későbbre volt indulása tervezve: szombaton reggel/ szombat délután indulnánk, jó lesz? -Nem, nem lesz jó. Apukámat aznap temetik.

Kapkodás, üzenet ide- oda, majd jelentkezett egy fiatal srác, aki időben meg is érkezett és elvitt minket Pestre.

Odaértünk.

Közel egyéves távollét után nem épp így képzeltem a találkozást. Azt hittem örömködni fogunk, megyünk ide- oda, kirándulni, beülni valahova, sok szépet megnézni, kikapcsolódni.

De legalább meg tudtam ölelgetni a gyerekeket - oké, felnőttek már, de nekem a kicsi gyerekeim maradnak. Ha házas is, nekem kicsi - max. kaptam még egy gyereket.

Kicsit kisírtuk magunkat együtt is. Aztán szombaton apukámtól elbúcsúzva is. Nem volt hagyományos temetése, csak összegyűltünk náluk és beszélgettünk, sztorizgattunk. Találkoztam végre az anyukámmal, a testvéreimmel is.

Elmentünk a nagylányomhoz, megnéztük a fészket is. A mamamadár gyanakodva pislogott ránk, de valójában nem nagyon zavartatta magát, mi pedig nem mentünk közel. Ahogy elrepült, megláttam a kis tojásokat.

Másnap-harmadnap pedig fotót kaptam a kicsi, csupasz fiókákról. Előbb csak egyről, majd mind az ötről. Kopaszok, nagy fekete, csukott szemmel, pár sárga pihével. Olyan rondák, hogy a már szinte szép. �

Pár napot terveztünk még maradni. Időközben elkezdtük szervezni a visszautazást. Fel volt már véve a kapcsolat T-vel, a fuvarozóval, akivel először szerettünk volna menni.

Mondta, hogy hamarosan keres minket és megbeszéljük a részleteket. Meg is történt, írt. Elkezdtünk beszélgetni, neki a péntek volt indulásra kitűzve, mi még vacilláltunk, hogy péntek legyen vagy szombat. Eddig jutottunk, amikor ismét jött egy telefon: meghalt egy családtag, egy barátunk.

- Sajnálom T., hogy így alakult. Komolyan… Remélem elhiszed.

A fuvarozóval ismét nem tudtunk utazni. Most rajtunk múlott: a történtek miatt úgy döntöttünk, hogy maradunk még. Maradnunk kell.

Megpróbáltunk ott lenni a második temetésen is - illett volna, szerettük volna. Először úgy tűnt, hogy pár napon belül meg lesz tartva. Aztán kiderült, hogy ez valami félreértés és nem tudjuk megvárni. Elindultunk vissza Hollandia felé.

Magyarország felé „hasítottunk, mint a gép”, visszafelé valahogy minden összejött. Baleset az autópályán, emiatt órákig tartó dugó. Több órás várakozás a magyar-osztrák határnál. Ezer sebességkorlátozás útépítés miatt.

Persze emiatt sokkal hosszabb menetidő, nyűgös-összevesző kicsik az autóban. A plusz sok-sok órás út miatt elálmosodó sofőr. Többszöri leállás út közben, kicsit szundikálni, hátha segít. Végül nagy nehezen, de csak hazaértünk. Épségben, csak elmacskásodva és nagyon- nagyon fáradtan. Agyilag is, az otthon történtek miatt.

Egy év telt el a családom nélkül, egy évet vártam rá, hogy valóban találkozhassunk velük.

Örülök nagyon, hogy végül sikerült, de bár ne ilyen áron… A mostani otthon töltött „vakációnkat” szívesen kihagytam volna, ha lehet. Ha máshogy lehet.

Már itthon voltunk, amikor a nagylányom küldött egy fotót. Egy üres, elhagyott fészekről, valami ragadozó után.”

Ha olvasnál még Verától, látogass el az oldalára!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Hollandia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5316570020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2021.05.24. 07:01:19

Szinte 1 szinten van említve valami madár és az Apa temetése...

SzZoole 2021.05.24. 08:14:02

Az élet kemény……

dikusz. 2021.05.24. 08:19:03

@Golf2: Kérdeznék valamit, ha nem vennéd sértésnek.

fhdgy 2021.05.24. 09:05:17

Részvétem! Mindenek előtt.

Apám a mai Horvátország területén született, a Drávától délre. Dél-Vidék visszacsatolásakor ő Baranya-Háromszögben volt. Magyar állampolgár, magyar huszár lett.

Háború, hadifogság, Tito láncos kutya, stb.

Nagyapám évekig azt sem tudta, hogy él-e a fia. Amikor megtudta, azt mondta, hogy addig nem hal meg, amíg újra nem látja.

Erre 1956 nyaráig kellett várnia. 1957 tavaszán, 87 évesen, halt meg nagyapám. Apám "természetesen" nem tudott ott lenni.

Miért meséltem el?

Azért, hogy figyeljetek! Ha egy bolond ordít, hogy Brüsszel, Soros, meg hasonlók, akkor koronavírust leszámítva, előbb-utóbb nem lesz számunkra megengedett, hogy várj, megiszom a kávét és indulhatunk heted-hét határon keresztül.

Meg kéne becsülni, ami van, akkor is, ha most éppen nehéz, nem teljesen normális.

Csodabogár 2021.05.24. 09:26:08

@fhdgy: Igazad van. Itt a fuvar volt a nehézség. Vonat nem jár Hollandiába???

Anyám hosszú súlyos betegség után meghalt. Akkoriban már két nyugati útlevelem/állampolgárságom is volt. De miután a disszidálásom miatt másfél év börtönre ítéltek, a konzulátus inkább nem adott vizumot. Végül is rendesek voltak. Ha adnak és hazajövök, lecsukhattak volna simán. Ezt meg is mondták.
Nem volt jó érzés tudni, hogy apám ott áll a sírnál magában, néhány barát kiséretében csupán, de túléltük. Ő is meg én is.

Tényleg nagyon meg kellene becsülni azt ami van, hogy eleve úgy mennek el az emberek, hogy ha van valami, majd hazajövünk. Ilyesmi akkoriban meg se fordult senki fejében. Aki elment tudatában volta annak, hogy talán soha többet nem látja a családját.

vándor madár 2021.05.24. 12:08:38

Őszinte részvétem a posztírónak! Sajnos a baj nem jár egyedül.

Ez a két mondat azért engem mellbe vágott: "Közel egyéves távollét után nem épp így képzeltem a találkozást. Azt hittem örömködni fogunk, megyünk ide- oda, kirándulni, beülni valahova, sok szépet megnézni, kikapcsolódni."

Ha az ember az apja temetésére megy, akkor örömködés van, kirándulás meg kikapcsolódás?

vándor madár 2021.05.24. 12:12:34

@Csodabogár: "Aki elment tudatában volt annak, hogy talán soha többet nem látja a családját."

Ez szerintem most is benne van a pakliban, csak úgy teszünk, mintha nem lenne közünk hozzá és nem tehetünk arról, ahogy a dolgok végül alakulnak.

Arthamyr 2021.05.24. 12:18:58

@vándor madár: Eredetileg a szülei aranylakodalmára tervezte a hazautázást, ami nagyon is örömködésre okot adó, ritka esemény, de sajnos helyette az apja temetése miatt kellett hazautaznia.

@dikusz.: Én megsértettem volna, de nincs kérdésem. Így csak annyit mondhatok: kérdezd bátran! :)

Golf2 2021.05.24. 13:07:01

@dikusz.: Nem éreztem a szomorúságot túl könnyen váltott a madárra aztán meg valaki meghalt aztán megint a madár jött.

fhdgy 2021.05.24. 13:23:17

@Golf2: Szerintem itt a madár a tovaszálló lélek szimbóluma.

vándor madár 2021.05.24. 13:54:29

@Arthamyr: "Eredetileg"

Arról nincs szó, hogy ez "eredetileg" lett volna úgy, hanem a leírásban akkori, miután már megérkeztek a temetésre Mo-ra.
Egyébként pedig már több mint egy éve tombol a járvány, úgyhogy ilyen elképzelések nem lettek volna akkor sem valósak az idénre, ha nem történik meg a haláleset. Legalább is én így látom, de természetesen mindenki úgy értelmezi, ahogy szeretné.

@Golf2: "Nem éreztem a szomorúságot túl könnyen váltott a madárra aztán meg valaki meghalt aztán megint a madár jött."

Én is így vagyok, ahogy mondod, "nem éreztem a szomorúságot", de ennek nincs köze a madárhoz, az csak egy szimbólum, amivel hasonlóságot von a történések között.

SzZoole 2021.05.24. 13:58:53

@Golf2: nem a madár története volt a lényeg, az csak metafora volt, már ha érted mi az, bár kétlem…..

Arthamyr 2021.05.24. 14:06:24

@vándor madár: Szerintem csak így van értelme, nem néztem ki belőle (senkiből sem), hogy az apja temetésén össznépi örömködésre számított.

dikusz. 2021.05.24. 14:11:12

@Golf2: Már nincs mit kérdeznem, mert megválaszoltad, és megválaszolták.

Az egész történetben benne volt a szomorúság amiatt, hogy elvesztette az édesapját a posztoló. Részvétlenségnek éreztem a hozzászólásodat.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.05.24. 14:24:09

mifele fuvaros? repulo, vonat, busz, berelt kocsi nem jo, hanem valami feketezo kisiparost kell neki felhajtania? nagy a jolet hollandiaban.

nyuszigonosz 2021.05.24. 14:26:04

Elöször is részvétem a poszt írójának.

Úgy tünik itt sokan elvesztek a részletekben a leírás nem egészen megértésében.

Poszt író és családja Hollandiában él, felnött gyerekei és szülei Magyarországon. Egyszer egy évben mennek Magyarországra látogatóba.

Covid idök, utazni nem lehet, de biztos majd lehet megint, mégpedig a szülök aranylakodalmára, amikor majd örülnek egymásnak, ünnepelnek és így.

Azokban a napokban, mikor felnött lányáék erkélyén egy tengelice pár fészket rakott, tudta meg a poszt író, nagymama lesz. Örült ennek, bár a távolság mint leendö nagymama akkor is mindig ott volt a gondolataiban is. Méhenkívüli terhesség volt, ebböl nem lett élet, csak szomorúság.
Közben váratlanul édesapja halálhírét kapta, és utazni kellett, de nem ünnepelni, hanem temetésre.
Az utazás problematikus volt, de megérkeztek, temetés lement, lányával is találkoztak, akinél az új élet csak a tengelice család élete volt, akkor még.
Vissza utazás újra problematikus, és még a tengelice családot is elvitte valami ragadozó - ott sem lett új élet.

SzZoole 2021.05.24. 14:47:44

@nyuszigonosz: nekem első olvasatra is tisztán érthető volt :-(

négyzet 2021.05.24. 15:45:19

@Csodabogár:
Amikor kitört a járvány, a vonatjáratok voltak szinte az elsők, amiket pl. Svédországban eltöröltek 2020 tavaszán. Volt jegyünk, szóval tudom, nem is tudtuk átfoglalni későbbre. Járnak persze azóta vonatok, de azért nem fogadnék 100%-ra, hogy a járat, amire az ember jegyet váltott manapság, az tényleg menni fog.

négyzet 2021.05.24. 15:47:36

Nagyjából az autós opció volt a legbiztosabb tavaly, az biztos, idén nem tudom, de a határátjárás olyan nagyon sokat talán nem változott. Sajnos. Két hete, mikor köhögni kezdtem, már reménykedtem(!), hogy covid, és akkor igazolással megúszhatom a magyarországi karantént. Ha már oltással ugye nem... Nonszensz.

Bredpitt Monika 2021.05.24. 16:48:40

@fhdgy: koszi, hogy ezt leirtad, marmint a haborus reszt.....

voltak nehez idok a tortenelem soran, amibol mi kimaradtunk, szerintem sokkal borzalmasabb volt a haboru, amikor nem tudtak emberek melyik szomszedjukat viszik el........

a tobbitol meg en is felek egy kicsit.........remeljuk, hogy nem fog megtortenni

Bredpitt Monika 2021.05.24. 16:49:32

Veranak oszinte reszvetem, en ma lattam apukamat tavaly december ota, valahogy igy alakult, pedig itt lakik Budapesten...

Bredpitt Monika 2021.05.24. 17:08:07

@vándor madár: "Ez szerintem most is benne van a pakliban, csak úgy teszünk, mintha nem lenne közünk hozzá és nem tehetünk arról, ahogy a dolgok végül alakulnak. "

Ez is jogos.

Shanarey 2021.05.24. 19:33:03

Részvétem a poszt írójának. A Magyarisztáni helyzet siralmas, de hát az, igen gyáva Viktátor, nem szereti a határátkelőket (sem), így most nekünk macerás az élet. Én is mennék haza, szerencsére csak úgy simán, nem haláleset miatt, de ezzel augusztusig várnom kell.

sci_dev 2021.05.24. 21:15:42

@négyzet: ez nincs igy, en pl a hetvegen igenyeltem ugyfelkapunk keresztul kulfoldi oltasra vedettsegi kartyat

kék madár 2021.05.24. 23:28:50

fiam pesti "elmenye" tegnaprol:
Rendelne egy hamburgert az Andrassy ut egy altalaban forgalmas ettermebol. Meg is ehetne ott benn, de errol nem is almodik.
Az etterrem tok ures, benn is, a teraszon is. Kinn szakad az eso.
O be van oltva. De kulfoldon kapta a Pfizert, az nem erdekel otthon senkit, es maszkot is hord, amint kilep az utcara.
behivjak az etterembe, rendel fizet. Mondjak neki, hogy bent nem varhat es a teraszon sem a teto alatt, mert nincs magyar oltasi igazolvanya. Kint var az esoben 15 percet.
Mondtam neki, hogy maskor nyisson meg egy focikozvetitest a telefonjan, azt mindenhol lehet tomegben maszk nelkul is.

Golf2 2021.05.25. 05:43:56

@dikusz.: Ok nekem nem ugrott be a madárról a tovaszálló lélek,részvétlenségről szó sincs.

Arthamyr 2021.05.25. 07:15:19

@kék madár: A fiad jó döntéseket hozott szerinted?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.05.25. 07:30:35

@kék madár: csinaltasson kartyat. nema gyereknek az anyja se erti.

CsakEgysrác 2021.05.25. 07:31:56

Sajat lelkiismeretednek fontos csak, hogy ott legyel egy temetesen. Aki mar meghalt ebbol semmit nem erez, akkor kellett volna tobbet vele lenni amikor meg elt. Aki kulfoldon el, ez lenne az elso amit letisztaz magaban, hogyan csinalja. Mindig van , hogy valami kozbejon....

somlobodog 2021.05.25. 07:31:58

Részvétem. Mondjuk nekem ez nem tiszta. A feleségem 2 napon belül hazarepult év elején az usabol egy hasonlóan sajnálatos esemény miatt mint a posztban írt. 1 nap volt a pcr teszt eredmény, másnap reggel vettem egy jegyet és délután már ment a gép. Semmi g9nd sehol, se egy EU átszállásnal se magyar határon. Megneztek a papírokat 2 perc alatt és ennyi. Szoval hollandia és Magyarország közti 12 órás autoutat nem értem miért nem lehet bármikor megtenni covid alatt. Ott a teszt, plusz az indok a temetesre. Kicsit unalmas ez a jaj semmit nem lehet csinálni vagy nem lehet utazni. De lehet. És lehetett is.Ha muszáj volt. És igen egy fasz minden politikus de a saját országába minden állampolgárt beengednek így Magyarországra is. Vera nem Tahitin ragadt egy szigeten mert a vulkán elmosta a repteret és 1 év ujjaepiteni hanem egy eus országban ahol zavartalan autoforgalom volt. Na mindegy. Igazából idegesít a balfaszkodasa és az hogy elolvastam így én is egy balfasz vagyok radasul elment vele 5 percem. Kiváló poszt volt. Köszi.:(

kék madár 2021.05.25. 08:08:20

@droid_: ebbol egy szot se ertettem

kék madár 2021.05.25. 08:09:43

@Arthamyr: nem a fiam donteseirol irtam, nem arrol szolt az eset

Arthamyr 2021.05.25. 08:28:42

@kék madár: Pl. a fiad döntése, hogy hamburgert evett, ott evett, akkor evett, többek között. A kérdés arra vonatkozott, hogy szerinted jó döntések voltak ezek, vagy sem? De volt szó ennél "stratégiaibb" döntésről is, pl. feltételezem, hogy nem véletlenszerűen kötött ki Magyarországon, pont most, oltási kártya nélkül, ehhez is döntések vezettek, ezekre is értelmezhető a kérdés.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.05.25. 13:21:40

@kék madár: csinaltasson vedettseget igazolo kartyat, kulonben nem fogja tudni hasznalni a vedettsege elonyeit. igen, lehet kulfoldon kapott oltasra is. ha nem csinaltat, azzal a burgeres nem tud mit kezdeni. megjegyzem a teraszrol szerintem nem kellett volna elkuldeniuk.

Din Serpahis 2021.05.25. 14:49:35

@kék madár: Kormänyablaknal mar lehet csinaltatni magyar kartyat, ha van kulfoldi igazolasod.

Din Serpahis 2021.05.25. 14:51:23

@somlobodog: Persze, nincs ezzel semmi, mi most voltunk otthon harom hetet, Svajc az ugyan nincs olyan messze, de autoval minden gond nelkul letoltuk, nem volt sehol semmi gond.

Egy jobaratom meg ket-harom havonta jarkalt haza eddig is, minden kulonosebb problema nelkul.

kék madár 2021.05.25. 21:58:53

@Din Serpahis: Azt mondtak neki a kormanyablaknal, hogy nem lehet, kenje a hajara a kulfoldi oltasait. de te biztos jobban tudod

kék madár 2021.05.25. 22:04:22

@Arthamyr: teljesen oszinten nem ertem, hogy ezeket most komolyan meg kene-e indokolnom,
Azt, hogy miert ment haza, itt nem fogom leirni, de nem az o dontese volt.
Valoban hozott egy dontest, hogy hamburgert fog enni egy olyan etteremben ami nyitva volt es hamburgert arult, szerintem ez tok racionalis dontes volt. Ha utalna a hamburgert es nem lett volna ehes en is csodalkoznek ezen a "dontesen".
Nagyjabol ez volt az egyetlen dontese a tortenetben (bar egy etterem elott az eves elhatarozasa nem igenyel kulonosebb dontesi folyamatot. A tortenet arrol szolt, hogy hogyan tartatnak be szabalyokat.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.25. 22:24:09

@Din Serpahis: ez a kormanyablakos kartya csinaltatas lehet, hogy annak konnyu, akinek van mar kormanyablak hozzaferese. Azoknak, akinek nincs, ez kisse bonyolultabb (legalabbis en belefutottam).
Szoval az en helyzetem ez volt (kb 1 hete probalkoztam):
1. Vedettsegi igazolvany iranti kerelem - Kulfoldon beoltott magyar allampolgar reszere (itt: magyarorszag.hu/szuf_fooldal#ugyleiras,00ead1fe-8990-4739-8e70-3aff1b765393)
2. kattintas utan ide erkezem: (Ugyfelkapu) kau.gov.hu/proxy/saml/authservice?x=_785ce00c8f43e020853bb914d43d0ab9f2071f110e
3. ok, akkor menjunk Ugyfelkapura , de eddig nem volt hozzaferesem, akkor regisztraljunk!
4. ugyfelkapu.gov.hu/regisztracio
5. oh-oh, nekem nincs olyan, hogy e-szemelyi v. okmanyazonosito...
6. sebaj, nezzuk, ezt hogy lehet orvosolni:
7. szuper, a Los angelesi konzulatus weboldalan letolthetem az Ugyfelkapu regisztracios adatlapot losangeles.mfa.gov.hu/assets/00/85/27/ae2dc7794f43239f3eea1098404f7beff77d7d19.pdf
8. ok, letoltom, kitoltom, de Konzulatus info szerint ezt csak _szemelyesen _ lehet benyujtani...
9. Nezzuk, mikorra lehet idopontot kerni
10. Legkozelebbi idopont augusztus vege...hat, ez akkor nem nyero, ugyanis akkorra mar eppen visszaerkezunk a magyarorszagi nyaralasbol...
Szoval ennyit a vedettsegi igazolas + Kormanyablak kaffkai valosagarol...
Abban remenykedunk, hogy valoszinuleg aug. elejere azert meg sok minden fog valtozni. En es a ferjem (nem magyar allampolgar) mar be vagyunk oltva, a 2 lanyom (magyar allampolgarok) viszont nem.

kék madár 2021.05.25. 22:28:14

@Zsuzsi65: teljes a kaosz, a fiamnak 5 kulonbozo hivatalos helyen 5 teljesen kulonbozo dolgot mondtak a karantenrol, kulfoldi oltasrol.oltasi igazolvanyrol, es mind hozzatette hogy "szerintem" es "lehet, hogy amit mondtam, az tegnap volt igy vagy holnap lesz"

kék madár 2021.05.25. 22:29:45

az internetes ugyfelkapu kizarolagosan szemelyes intezheto, okmanyirodaban torteno regisztralasa is hatalmas poen.

kék madár 2021.05.25. 22:32:56

egyebkent megertem a kaoszt, nem rugozok rajta, ez egy uj helyzet, csak az rohejes, amikor itt okoskodtok, hogy milyen qrva egyszeru a megoldas, es pedig point nem

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.25. 22:46:24

@kék madár: ez igy van. Miutan tenyleg szinte naponta valtozik minden, ezert 1. megertem, hogy senki semmit nem tud biztosra 2. nem giazan izgatom magam egyelore, aztan majd meglatjuk, augusztusban mi lesz a helyzet.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.25. 22:47:57

@kék madár: hat igen, pont ezt akartam elkerulni. Mindig sajnalom ra az idot, hogy a nyaralasunkbol erre aldozzak 1-2 napot...csak ha tenyleg _nagyon_ muszaj lesz, akkor fogom raszanni magam.

Arthamyr 2021.05.25. 23:19:44

@kék madár: "Azt, hogy miert ment haza, itt nem fogom leirni, de nem az o dontese volt." - Ha felnőtt ember, és szabad ember, nem mondjuk rabszolga, akkor az ő döntése volt. De persze, érthető, hogy nem jókedvében ment, hanem valami miatt mennie "kellett".
"Valoban hozott egy dontest, hogy hamburgert fog enni egy olyan etteremben ami nyitva volt es hamburgert arult, szerintem ez tok racionalis dontes volt. Ha utalna a hamburgert es nem lett volna ehes en is csodalkoznek ezen a "dontesen".
Nagyjabol ez volt az egyetlen dontese a tortenetben" - Nem ez volt az egyetlen döntése, mint már az előző hozzászólásomban is leírtam. Amire próbáltam célozni, hogy ha szakad az eső, és nem ehetek az étteremben, sőt, még várakoznom is az esőben kell, akkor nem racionális döntés akkor és ott enni, kivéve persze, ha élvezem az esőt. Sőt, ha tudom, hogy ez van, akkor alapból házhoz szállíttatom az ételt (vagy magam készítem), aztán otthon fogyasztom el, és nem bohóckodok az étteremnél. Ha csak reggel meg este vagyok otthon, akkor betolok egy akkora reggelit, hogy kihúzzam estig, és/vagy magammal viszek egy szendvicset, csokit, energiaszeletet, protein shake-et stb.
"A tortenet arrol szolt, hogy hogyan tartatnak be szabalyokat." - Azt nem tudom, hogyan tartatnák be a szabályokat, de viszonylag szabálykövető és konfliktuskerülő ember lévén nem szeretem az ilyesmit tesztelni. Egyébként itt láthatóan legalább sikeresen, mivel a leírásod alapján a fiad sem szegett szabályt, de így a történetből ezt nem tudhattuk meg.

Arthamyr 2021.05.25. 23:21:11

@Zsuzsi65: Mi a kormányablak hozzáférés? Nem az ügyfélkapuval kevered?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.26. 00:30:43

@Arthamyr: bocs, rosszul fogalmaztam. A kormanyablakhoz valoban nem kell hozzaferes, hanem az ugyfelkapuhoz :)
az alatta levo magyarazat talan erthetobb :)

kék madár 2021.05.26. 02:20:35

@Arthamyr: Hat en ezt teljesen mashogy latom, szerintem atirtad a tortenetet. Orommel ment haza, orommel van ott, marha jo dolgok fognak vele tortenni, stb. stb. nem is tudom mit kell ezen rugozni, de nem is fogunk mert nem fejtem ki. Ez a "jo donteseket hozott a fiad" kezdet egyebkent is nehezen szul ertelmes vitakat.

kék madár 2021.05.26. 02:28:27

@Zsuzsi65: en oda fogok menni ahova beengendek, de nem fogok az oltasi igazolvanyal idot tolteni, igy is szoktam eleget szivni hivatalokban

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.05.26. 06:32:14

@kék madár: ugyfelkapu regisztracio egyszer kell az eletben, onnantol kezdve kismillio es remelhetoleg egyre tobb ugyben el lehet jarni. igen, egyszer szemelyesen meg kell jelenni az igazolvanyokkal amiket egyebkent minden ugynel megneznenek. azert azt nezzek mar meg rendesen hogy a kismillio ugyhoz ki akar hozzaferest kapni a nevemben, egyszer s mindenkorra.

a kulfoldi oltas utan adott magyar igazolas ujdonsag (mint ahogy minden hasonlo dolog a temaban az), lehet hogy amikor utoljara erdeklodott az illeto, meg nem volt meg a modja. az egyseges unios kartyaval probalkozott mar? lehet hogy az jo lett volna.

Arthamyr 2021.05.26. 06:40:21

@kék madár: Az értelmes vita már a "Mondtam neki, hogy maskor nyisson meg egy focikozvetitest a telefonjan, azt mindenhol lehet tomegben maszk nelkul is." mondat után valószínűtlen volt. :)
Ha szerinted jó döntéseket hozott a fiad, és nem jelentős részben a saját hibájából került számára kellemetlen helyzetbe, akkor így látod. Erre voltam kíváncsi, kb. leírtad, köszönöm. Szerintem viszont jobb döntésekkel elkerülhette volna. Ennyi, eltér a véleményünk, el is fog, nincs itt semmiféle vita.

kék madár 2021.05.26. 06:45:24

@Arthamyr: en komolyan nem arrol akartam irni, hogy *o* hogy dontott, hanem, hogy mivel talalta szembe magat ;)

kék madár 2021.05.26. 06:49:34

@droid_: ja, nagyjabol minden hivatalban mast mondanak, minden oraban

Arthamyr 2021.05.26. 06:51:23

@kék madár: Mégis leírtad, aztán ha már így történt, rákérdeztem, mi a véleményed róla. Várható volt, hogy ezzel fogja szembe találni magát.

kék madár 2021.05.26. 16:29:12

@Arthamyr: amit leirtam, abbol semmi sem volt varhato, szerintem, pont azert irtam le.

Arthamyr 2021.05.26. 17:31:43

@kék madár: Én meg pont azért reagáltam rá, mert de, várható volt. Akinek nem volt várható, az egy kő alatt élt?
Ősszel is szopás volt hazamenni (akkor épp csak magyar tesztet fogadtak el, egyébként automatikus kéthetes lakhelyelhagyási tilalom, a magyar teszt drága, és eltart pár napig), most is az. De mondjuk már egy jó ideje így van, a magyar (?) szabályozók nem igazán vannak tekintettel a külföldi magyarokra (külföldiekre?), csak a koronavírus által okozott válság ezt jobban felszínre hozta és jobban látszik.

kék madár 2021.05.26. 22:49:26

@Arthamyr: passz, csak ismetelgetnem magam. nem ertunk egyet, ez van.

kék madár 2021.05.26. 22:54:42

@Arthamyr: osszel egyebkent otthon voltam, az Onkormanyzati jarvanyugyi eloado, este 1/2 9 kor valaszolgatott az emailemre es 3 nap alatt feloldott a karanten alol - tehat qrva rendes volt es folyamat akkor meg egyertelmu. De akkor minden kulfoldon elo magyar "uzleti" utra jott haza, irtak egy kamu meghivo levelet maguknak, amire rairtak, hogy uzleti targyalasra jottek Kovacs Dzsenniferrel a Domina Kft-hez, es megusztak a karantent.

Arthamyr 2021.05.26. 23:01:51

@kék madár: Akkor én a kivételek közé tartoztam, aki csak hazaköltözött, így mehettem tízezrekért tesztre, de így is majdnem egy hétig karanténban voltam.
Egyébként ez is egy szuboptimális döntés volt részemről, bár ezt árnyalja talán, hogy az alternatíva a csalás lett volna.

kék madár 2021.05.26. 23:31:44

@Arthamyr: es bejott a hazakoltozes? Nem irsz rola egy posztot
?

Arthamyr 2021.05.27. 06:51:54

@kék madár: Egyelőre igen. Gondolkodtam egy poszt írásán régebben, de mivel nem tudnám megtölteni érdekes tartalommal (mi nem éltünk át meglepő vagy különleges eseményeket), és annak híján még csak jól írni sem tudok, letettem róla.

kék madár 2021.05.27. 08:38:04

@Arthamyr: hacsak azt leirod, hogy miert dontottek igy, mi volt az elvarasotok, volt-e kultursokk, mi a jobb itt mint kinn, mi az ami hianyzik - mar erdekes, szerintem. Nem kis mereszseg es vallalkozo kedv kellhetett hozza

dikusz. 2021.05.27. 09:19:04

@Arthamyr: Kár volt letenned róla egyrészt azért, mert némelyik hozzászólásod egy poszttal felér, és mindenről van véleményed, másrészt azért nem kellene letenned a posztirásról, mert pont te vagy az, aki megtapasztalta azt, hogy milyen az élet itthon, és nem itthon.

Arthamyr 2021.05.27. 09:32:58

@kék madár: Ebben sem értünk egyet (és ez továbbra sem baj).

@dikusz.: Erre szokták mondani, hogy a vélemény olyan, mint a ... :) Én nem teszem túl magas polcra a személyes tapasztalatot. És ma már kb. mindenkinek van ismerőse, aki rendelkezik ilyen tapasztalattal, ha kíváncsi rá.

kék madár 2021.05.27. 15:46:24

@Arthamyr: abban a reszeben nem tudunk nem egyeterteni, hogy en kivancsi vagyok ra. es szerintem mi erdekes :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.05.28. 01:02:02

Nyilván szomorú dolog, ha egy temetésre nem tud az ember odaérni időben, de ehhez nem kell feltétlenül covid, hanem simán elég lehet egy határidős munka, vagy az, hogy az ember maga betexik meg, netán egy izlandi vulkán felbarcog pár millió tonna hamut, stb.
Aki távolabb költözik a családjátok, mint a szomszéd város, annak ezt fel kell vállalnia.
Az ilyen betelepülő madárcsalád vagy egyéb állatok vaczkának felfedezésekor azonnali kameratelepítés a megoldás, majd valami szerveren szolgáltatást bérelni és madár-valóságsót csinálni.Ha van elég látogató a honlapon, akkor jöhetnek a hirdetések is, és akkor már pénzt is termel a vállalkozás. :D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása