oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. május 15. 07:35,  A határátkelők is kaphatnak oltást Magyarországon 202 komment

2021. május 15. 07:35 Határátkelő

A határátkelők is kaphatnak oltást Magyarországon

Kis túlzással napról napra változik az oltáshelyzet Magyarországon (is). Jó hír, hogy most már annyi az oltás, hogy a Magyarországon élő külföldiek és a külföldön élő, érvényes TAJ-számmal nem rendelkező magyarok is hamarosan beoltathatják magukat.

oltas_foto_pixabay.jpg

Egy április végi posztban írtunk arról, hogy a klasszikus „két szék közt a pad alá” esetével kell szembenéznie azoknak a külföldön élő magyaroknak, akik valamilyen oknál fogva (például mert magánbiztosítónál vannak) az adott országban egyelőre nem kapnak oltást, Magyarországon viszont már nincs érvényes TAJ-kártyájuk és nem is akarják „okosba’” megoldani.

Mi is kaptunk olyan levelet, melynek szerzője sajnos nem szerette volna, hogy megosszuk, de a lényege az, hogy ő voltaképpen expatként települt ki egy európai uniós országba, ahol a cége fizeti a magánbiztosítás egy részét.

A helyi szabályok miatt így egyelőre ott nem oltakozhat, ráadásul szabálykövető emberként Magyarországon sem fizeti már a tb-t, így aztán haza sem tud utazni, hogy beoltsák.

Változott a helyzet

Május közepére azonban változott a helyzet, olyannyira, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter Gulyás Gergely bejelentette, először a Magyarországon élő külföldiek, majd a külföldön élő magyarok is kaphatnak oltást.

Ez valószínűleg jó pár embernek okoz majd könnyebbséget, vagy legalább szélesebbre tárja a lehetőségek kapuját – igaz, közben egyre több országban kaphatnak már oltást az ott élő, magánbiztosítással rendelkező expatok.

Mindenesetre örvendetes, hogy a vártnál hamarabb sikerült idáig eljutni, mert pár hete még inkább a nyár második felére tippelte volna az ember a különlegesebb helyzetben lévő határátkelők oltását.

A Magyarországon élő külföldiekkel kezdik

Visszatérve a magyar helyzethez, a hivatalos kormányoldalon olvasható információ szerint az oltást a Magyarországon élő külföldiekkel kezdik, május második felében, míg „a külföldön élő magyarok oltására csak később kerülhet sor”.

„A TAJ-számmal nem rendelkező külföldön élő és külhoni magyar állampolgárok a regisztráció során kötelesek megadni a név, életkor, e-mail cím, és telefonszám mellett a személyazonosító számukat vagy magyar útlevelük okmányazonosítóját, a személyazonosító igazolvány okmányazonosítóját, a védettségi igazolvány kívánt kézbesítési címét” – írja a portál.

Mi a helyzet a védettségi igazolvánnyal?

Egy másik elég fontos kérdés az volt, hogy amíg el nem készül az egységes európai védettségi igazolás, addig mi lesz azokkal a határátkelőkkel, akik ugyan beoltatták magukat, de erről olyan igazolásuk van, amit esetleg Magyarországon nem fogadnak el.

Ez nyilvánvalóan a közelgő nyaralások miatt lehet fontos, hogy ne forduljon elő az az abszurd helyzet, hogy egy család nem tud közösen bemenni mondjuk egy étterembe, hiszen a Magyarországon élő fele simán bemehet az igazolvánnyal, míg a hazalátogató (egyébként szintén beoltott) határátkelők nem.

Nos, úgy tűnik, erre is lesz megoldás, hiszen a tervek szerint minden magyar állampolgár, aki külföldön, azaz az Európai Unió, az OECD, vagy a NATO tagállamában, továbbá Oroszországban és Kínában kapott oltást, az igazolások kormányhivatali bemutatása után kaphat magyar védettségi igazolványt.

Itt tartunk most, május közepén. Kicsit előrébb, mint ahogyan mi korábban gondoltuk volna.

(Fotó: pixabay.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: oltás járvány Magyarország COVID-19

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5216560662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyuszigonosz 2021.05.15. 08:49:49

" Oltakozhat, okozhat könnyebbséget " - jézusmária, ki írja ezeket a bugyuta szövegeket??????

fhdgy 2021.05.15. 09:42:04

Én már pár nappal előbb gondoltam, hogy mindenki kaphat oltást, aki akar.

Amikor olvastam a hírt, hogy egy oltás során hat adagot is kapott a páciens, talán Veszprémben, akkor már tudtam, hogy van elég, sőt majd az is kap, aki nem akar, meg többet is, mint amennyit akarna!

Ajándékozunk már tonnaszám lélegeztető gépeket, most majd a vakcinákon lesz a sor! -:)

Csodabogár 2021.05.15. 09:55:52

@fhdgy: A közös érdek az, hogy lehetőleg minél előbb az egész világ be legyen oltva, mert ameddig nincs, addig mindig a nyakunkban lesz a járvány meg a mutánsok. Tehát csak rajta, rajta, oltassa be magát minél több ember, az a jó.

@nyuszigonosz: Ez az oltakozás valami új divatszó, de szerencsére nem terjed túlzottan a használata. Nem tudom ki találta ki, de jött hivatalos szövegekben is.

fhdgy 2021.05.15. 10:02:40

@Csodabogár: Az oltakozás szót a nyunyókás tiszti orvosunk dobta be a köztudatba.

Jó, jó, oltsanak be sok embert, de egyből hat adaggal?

nyuszigonosz 2021.05.15. 10:05:28

@Csodabogár: Igen, sajnos, már múltkor írta Dikusz, de ez az: okozhat könnyebbséget - hát ha egy Magyarországon született, magyar anyanyelvü újságíró csak így tud írni? És nem csak ma, máskor is, ez nem szép.

fhdgy 2021.05.15. 10:44:44

@nyuszigonosz: Szerintem az is probléma, hogy a netre lektorálás nélkül kerülnek fel a dolgok. Vannak helyesírás ellenőrzők, de azok a magyartalanságtól nem védenek. Bár néha elbizonytalanodom, hogy használnak-e ilyeneket, ha igen, figyelembe veszik-e a pirossal aláhúzott dolgokat. Persze, az is lehet, hogy színvakok. Különben hogyan maradhatnának a szövegben betűkihagyások, felcserélések?

Amin szintén ki szoktam akadni, a számok, mértékegységek ordítóan kínos kezelése.

Konkrét példa: pár évvel ezelőtt volt egy hír, hogy Horvátországban mekkora területen tombol a tűzvész. Elsőre ordítottam, hogy álljon meg a menet, mert az kb. Horvátország teljes területének a fele. A szám maga még jó lehetett volna, de a mértékegység nem. Nem mindegy, hogy hektár vagy négyzetkilométer.

Egy másik eset: Talán az athéni olimpia kapcsán, jött a hír, hogy egy magyar versenyző nem tudott adni hét deci vizeletet, amikor dopping ellenőrzésre került a sor. Ott is egyből ordítottam, hogy hét deci az qrva sok, ahhoz lónak kellene lennie az embernek. Aztán máshol olvastam, hogy hét centiliterről volt szó.

Sok ember kap, ragad klaviatúrát, de az általános ismereteik nagyon szegényesek.

nyuszigonosz 2021.05.15. 10:57:15

@fhdgy: Tudod egy egy hozzászólásnál sosem zavart az esetleg felcserélt betüsorrend avagy kihagyott betü esetleg más elírás.

Sajnos az itt és más magyar oldalakon megjelenö írások, ujságíróktól! olyan pongyola stílusúak, annyira magyartalanok, miközben az újságíró magyar, magyar anyanyelvü, magyar végzettséggel, többnyire más nyelven nem is tud, vagy nem igazán tud, az egyetlen egy nyelven, amelyet használ sem tudja rendesen kifejezni magát. Miközben ez a foglalkozása, hogy ír.
Ez nagyon elszomorító.

Az általad írt mértékegységek összekeverése is gyakori, de tények elferditése is.

fhdgy 2021.05.15. 11:02:50

@nyuszigonosz: Jó, betűkihagyás, felcserélés tényleg nem a világvége. Nem is konkrétan ezek miatt írtam le, hanem azért, mert azt mutatja, bizonyítja, hogy még helyesírás ellenőrzőt sem használnak sok esetben.

fhdgy 2021.05.15. 11:04:20

@nyuszigonosz: A tények elferdítése egy másik tészta. Előre megfontolt, aljas szándékot jelent.

nyuszigonosz 2021.05.15. 11:10:49

@fhdgy: Sok esetben csak butaságot: egy elír valamit vagy akár tényleg szándékosan elferdít, a többi meg átveszi, átgondolás, utánanézés nélkül.

tanato 2021.05.15. 11:43:33

@fhdgy: Egy ampullában hat dózis van fel kell hígítani és hat részre osztani.Ebben az esetben egész egyszerűen nem hígították fel a vakcinát hatszorosára/',1,8 ml van egy kis ampullában 0,3 ml-kell kiszívni egy fecsibe és sóval hígítani,valszeg ez Veszprémben nem történt meg.

SzZoole 2021.05.15. 13:46:03

Ha lesz egységes európai igazolás arról, hogy mindkét oltást megkaptam, gondolom digitális vagy app formájában, akkor is kellesz a magyar oltási igazolvány ha Mo-ra szeretnék utazni?

Egyáltalán, ha, Mo-ra utazok valamikor a közeljövőben, a repülőtér termináljából ki fognak engedni szimplán csak az itt (UK) kapott igazolással?

Albu 2021.05.15. 14:27:38

Aug. megrendelt diákigazolvány nyár elején ment ki, ráadásul nem a tartózkodási helyre : D szóval kb. erre számítanék.

Albu 2021.05.15. 14:27:43

@fhdgy: „Vannak helyesírás ellenőrzők,” — neked sem megy ez : D

dikusz. 2021.05.15. 14:57:21

@nyuszigonosz: Ez az újságíró, már nem az az újságíró...

SzZoole 2021.05.15. 15:11:02

@dikusz.: az újságíró az újságíró, zsivány egy népség, na :-))

dikusz. 2021.05.15. 15:46:06

@SzZoole: De van amelyik tud helyesen írni, és van amelyik nem. A mostani nem annyira...

A másik kommentedhez: nem tudtok biztosat, hogy nyáron, ha hazajöttök, milyen igazolás kell?

fhdgy 2021.05.15. 16:18:45

@tanato: Ezt az "adjunk egyszerre hat adagot" egy kicsit humorosra vettem.

Még szerencse, hogy állítólag nem okoz komoly gondot. Azon azért elgondolkodom, hogy hány olyan szer lehet, aminek a hatszoros adagja már vastagon halálos!!!

SzZoole 2021.05.15. 16:24:37

@dikusz.: de mindegyik szépbeszédű, mint a politikusok vagy ügyvédek. :-) Egy állatfaj mindegyik :-))

Nyáron tuti, hogy nem megyünk, inkább ősszel, az biztosabbnak tűnik :-)

Golf2 2021.05.15. 16:28:46

@SzZoole: Off.egy olasz nőt, aki családi látogatásra érkezett az Egyesült Királyságba, napokra bezártak, mert azt gyanították, hogy illegális munkavállalás céljából jött...mi van veletek?

nyuszigonosz 2021.05.15. 16:34:39

@SzZoole: Szerintem a nyáron lehet majd menni Magyarországra. Nem, nem én döntöm el :-) de szinte biztos vagyok benne:
- Magyarország ugye nemcsak egyfolytában jobban teljesít, de ugyanúgy egyfolytában éppen le is gyözi a vírust, mivel olyan okos emberek vannak ott mindenhol kulcspozícióban, hogy no.

De komolyra fordítva: nyitni fognak az országok, a turizmus és az abból származó bevételek miatt.

nyuszigonosz 2021.05.15. 16:39:18

@Golf2: Na a Zoli majd gondolom azt írja, hogy ilyen nincs :-) de van. Napokra feltartóztatnak más EU országból érkezö népeket is, pl. Németországból oda érkezöket, diákokat, akik pl. Aupair szerzödéssel mennek, visszafordítják aztán öket miután 2-3 nap a repülötéren kell maradniuk.
Nem így van ugyan az országok közötti szerzödés, de mint sokhelyütt: akinek Isten pecsétet és íróasztalt adott, annak sokszor értelmet meg nem.

SzZoole 2021.05.15. 16:42:14

@nyuszigonosz:dejóislenne ha te döntenéd el, akkor biztos mehetnénk :-))

Komolyra fordítva; nyáron nem azért nem megyünk mert tartanánk bármiről vagy barkitől( bár ki tudja, mert Isten tervez, Viktor végez) hanem mert már van foglalt nyaralásunk.

Októberben meg szüret lesz, szóval inkább akkor :-)

SzZoole 2021.05.15. 16:49:07

@nyuszigonosz: nem fogom ezt mondani, mert így gondolom. Ez politika és a politikusok játszószere, gusztustalan mindkét oldalról.

Pl. A holland fináncok kidobatták az angol kamion sofőrrel az itt vásárolt szendvicset, mondván, hogy jan. 1-től tilos az EU területére hozni.

Oda-vissza megy ez a játék, de egyszer(remélhetőleg minél hamarabb) normalizálódni fog ez a helyzet, is, szerintem :-)

SzZoole 2021.05.15. 16:50:57

@Golf2: jól tették, elég dzsipó van már itt :-))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.15. 17:09:03

@fhdgy: en hasonlo mertekegyseg dolgon nevettem nemreg. Airbnb-re feltett magyar ingatlanok sokszor google forditoval dolgoznak, es amikor a m2 -t egy az egyben atteszik negyzet labra (sqf =square feet), ott is eleg vicces dolgok jonnek ki LOL. Egy 2-300 m2-es haz (ami egy eleg jo tagas lakas) atszamolva ugyanennyi sqf-ra kb. 20-30 m2 :)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.15. 17:12:35

Nekem errol a "mindenkit oltani" dologrol csak az ugrik be, hogy a gyogyszergyartok mekkorat kaszalnak most, es hogy a big pharma es a politikusok egyuttmukodese egyszeruen zsenialis ;)

M. Péter 2021.05.15. 17:30:50

@fhdgy: @Zsuzsi65: A Fahrenheit és Celsius közötti átváltás tud még érdekes dolgokat produkálni. Ha abszolút hőmérsékletről van szó, akkor 10°C 50°F-tel egyenlő, de ha hőmérsékletkülönbségről van szó, akkor 10°C=18°F.

Érdemes elolvasni a Gimli Glider történetét, ha valaki nem ismeri: hu.wikipedia.org/wiki/Az_Air_Canada_143-as_j%C3%A1rat%C3%A1nak_balesete

dikusz. 2021.05.15. 17:33:10

@SzZoole: Szépbeszédűek valóban...:))) Tényleg, hebegő-habogó jogászt még én sem láttam, pedig a fél hivatal az volt.:)))

Úgy emlékeztem, hogy egy régebbi kommentedben nyarat írtál.

dikusz. 2021.05.15. 17:38:40

@nyuszigonosz: Hajdúszoboszlón töltöttem pár napot.

A recepciós azt mondta, hogy addig nem fogadnak(fogadhatnak) vendéget, amíg el nem döntik itthon, hogy milyen igazolás lesz "hiteles". A szállodába pedig a hazai vendégek is csak akkor szállhatnak meg, ha van plasztikkártyájuk. Nem elég, ha viszik azt a papírfecnit, amit az oltáskor adtak.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.15. 17:59:03

@Zsuzsi65: meg mindig Airbnb...bp-i lakast keresgelek az augusztusi nyaralashoz (remeljuk, addigra ez a vedettsegi igazolvany mizeria is alabbhagy), es egy masik gyongyszembe futottam :) az illeto is google forditot hasznal :) az egyik szoba kepalairasa (a dekoraciot akarja forditani a kovetkezokeppen): "old Hungarian tulip coffin"

SzZoole 2021.05.15. 17:59:59

@dikusz.: terv, csak terv volt….

Bár úgy néz ki most itt a helyzet, hogy a jun. 21 újranyitás itt is veszélyben van az indiai variáns miatt, ami emelkedőben van és veszélyesebb mint az eddigi variánsok voltak :-(

SzZoole 2021.05.15. 18:04:51

@Zsuzsi65: biztos valami Drakula túrát akartak reklámozni :-)

nyuszigonosz 2021.05.15. 18:26:31

@dikusz.: Ezen majd változtatnak, ha a környezö országokban elkezdödik az iskolai szünet/szabadságok ideje. Mert akkor a népek nem Magyarországra mennek majd, hanem mindenhová máshová.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.15. 18:46:31

@SzZoole: nagy atalagban csokkenes van, bar tudjuk, mit jelent az "atlag" ;)
Nalunk mindenhol (vegre!) kezdenek nyitni, sot, Biden apank mar azt is mondja, hogy aki be van oltva, annak bent sem kell maszkot hordani! yay :) csak ki az, aki ellenorzi ezt? hordjunk "sarga csillagot", hogy ba vagyunk oltva?

www.worldometers.info/coronavirus/

SzZoole 2021.05.15. 18:50:31

@Zsuzsi65: itt is tervben volt, hogy nyárra el lehet felejteni a maszkot, de ha így folytatódik kétlem, hogy lesz belőle valami…..:-(

apple.news/AEZDFGFoGQQih6Ot8E8kGJQ

Sirok

Csodabogár 2021.05.15. 18:54:53

@fhdgy: Már elég rég volt, amikor utóljára magyar újságot olvastam. Valószínű koromnak is köszönhető, hogy a stíluson sokszor felháborodtam. Pl. mindegy kiről volt szó, azt mindig kirúgták. Én az úgy írtam volna, hogy elbocsájtották vagy megváltak tőle stb. Bizonyos szavak használata se illik egy nyomtatott újságba, tudnám sorolni. Aztán bedarálták a Népszabadságot, azóta max. a Nőklapját lapozgatom át, azt is egyre csökkenő lelkesedéssel.

SzZoole 2021.05.15. 18:56:54

@Zsuzsi65: azt is olvastam, hogy az indiai variáns miatt a 12 hetes oltás intervallumot redukálják 8 hétre egyes embereknél. Természetesen ez a variáns is rasszista, mert minor etchnikumot ritkítja rendesen :-(

fhdgy 2021.05.15. 19:00:11

@Csodabogár: Hát pedig van eset, amikor a kirúgták sokkal jobban fedi a valóságot. Az elbocsátották, megváltak tőle, sok esetben eufémizmus lenne.

Csodabogár 2021.05.15. 19:23:03

@SzZoole: A legegyszerűbb írni a konzulátusra. Én az osztrákoknak írtam, pár órán belül volt válasz, miszerint semmilyen igazolvánnyal nem engednek be itthonról, kivéve a hosszan felsorolt kivételeket.

tanato 2021.05.15. 19:28:13

@fhdgy: Ennek a hatszorosa abszolút nem hátrányos/Persze haszna sem hatszoros/

Csodabogár 2021.05.15. 19:28:23

@Zsuzsi65: Szerintem nyáron a szállodák tárt karokkal és alacsony árakkal fogják várni a gazdag amerikai turistákat. Menne a halál ilyen privát vacakba.

Csodabogár 2021.05.15. 19:30:47

@Zsuzsi65: Pesten szigoruan ellenőrzik az éttermekben, mert ha jön ellenőr és valakinek nincs igazolása akkor bezárják az éttermet. Van egy csomó más hely is. ahova már nem kell maszk, gondolom ott is van ellenőrzés.

tanato 2021.05.15. 19:32:42

@tanato: És én még 3éve le voltam hülyézve sokak által /itt/is,mint hülye Brexit rettegtó!
Mit beszélsz itt te,nem értesz hozzá ugyanúgy kell amajd az uniós munkaerő a UK-ba mint eddig.Nem fog itt semmit változni! Ostoba!!
Emlékeztek?

Arthamyr 2021.05.15. 19:42:18

@tanato: Van lehetőség rá, hogy megkeresd és belinkeld. :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.15. 19:43:19

@Csodabogár: mivel 5-en megyunk, jobban megeri egy lakast berelni 2 furdoszobaval es 2-3 szobaval, mint 2-3 hotel szobat. Mi gyakran szallunk meg Airbnb-ben, ha csaladosan utazunk. Teny, hogy Bp-en az airbnb lakasok kisebbek (mint minden egyeb is), de a teny, hogy van konyha, ahol lehet reggelit v. vacsorat csinalni, jobban megeri, mint minden nap kint enni.

SzZoole 2021.05.15. 19:44:17

@Csodabogár: dehogy írok, az igazság az, hogy nem igazán köt már semmi Magyarországhoz, ha lehet megyek, ha nem nem.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.15. 19:46:23

@Csodabogár: valoszinuleg nyarra azert valtozni fog a helyzet, mert a turizmusbol jovo bevetel mindenkinek jol jon (allamnak ado, cegnek bevetel)...allitolag hamarosan a NATO orszagokkal is megegyeznek (mi ez a kategoria vagyunk egy amerikai ferjjel :)

puhacica 2021.05.15. 19:46:52

@tanato: doki, ez egyreszrol egy olyan helyzet, amire fel lehet keszulni. vilagos a szabaly, ingyenes munkara sem lehet jonni engedely nelkul. ezek meg meg levelet is irnak, hogy a rokon segiteni jon. aztan jol meglepodnek, amikor hazazavarjak. ezen nincs mit ajvekolni, rettegni. a munkaero kell, vannak ra szabalyok, azokat be kell tartani, ennyi. ugyanott folytatod, ahol 3 eve, es ugyanugy semmi ertelme annak, amit csinalsz.

SzZoole 2021.05.15. 19:47:12

@Arthamyr: tényleg így volt, én emlékszem rá és tanúsíthatom, hogy valóban elküldtek @tanato: dokit melegebb éghajlatra. Nem is igazán ezen a blogon tették.

tanato 2021.05.15. 19:50:54

@SzZoole: Igen másik blogokon inkább.

SzZoole 2021.05.15. 19:51:47

@tanato: doki, ugyanez történik, ha valaki Kanadába vagy Ausztráliába stb. akar menni. Ugyan ilyen interjún mennek keresztül a “turisták”.

Van egy jópár ilyen műsor mint a ; Border patrol Canada/Australia/New Zelland/UK stb. Nézz utánna.

Arthamyr 2021.05.15. 19:53:42

@Csodabogár: "Privát vacak" > kb. tetszőleges magyarországi szálloda, már ha az ár is számít. Bár ha nem számít, akkor is a privát vacak nyer, mert kellően sok pénzért olyat lehet bérelni, ami semmilyen szállodában nincsen. Már jó ideje a 21. században vagyunk egyébként. :)

@SzZoole: Te is elő tudod keresni, és be tudod linkelni, hogy mi olyat írt @tanato: , amiért az értelmes hozzászólók jelentős része lehülyézte, és végül neki lett igaza. Sok sikert hozzá. :)

Arthamyr 2021.05.15. 19:56:10

@tanato: Más blogot nem igazán olvasok, mondjuk azt nem értem, hogy mi értelme ezen a blogon kell szóvá tenni, hogy lehülyéztek, ha az nem itt volt, és kérdezni, hogy emlékszünk-e rá. :)
Nem lenne célszerűbb ott megtenni, ahol ez megtörtént?

SzZoole 2021.05.15. 19:58:54

@Arthamyr: elő tudnám ha akarnám, de nem fogom venni a fáradtságot, mert lusta vagyok és nem ér annyit :-)

A doki pont ugyanezeket írta, ugyanilyen borúlátó volt, és ezt kritizálták erősen egy másik blogon.

Mondjuk azt hozzá kell tennem, hogy közel nem olyan szar itt a helyzet, mint ahogy ő látja, sőt :-)

SzZoole 2021.05.15. 20:00:12

@Arthamyr: ezen a blogon is megtörtént csak burkoltabb formába öltöztetve :-)

tanato 2021.05.15. 20:01:37

@puhacica: @Arthamyr: Tulajdonképp csak kiöntöttem itt/is/ a haragomat a Brexit miatt,Mégegyszer elnézést ha valakit megsértettem nem volt szándékomban.Az illető akkor még itt is volt amíg ki nem tiltották innen,aki leginkább lehülyézett.Más tényleg enyhébben fogalmazott de a lényeg ugyanaz volt.Zöldségeket beszélek.

SzZoole 2021.05.15. 20:08:31

@tanato: de doki, miért érzel haragot a brekszit miatt, mennyiben érint ez téged, hogy haragot gerjeszt benned? Ha jól tudom se kutyád se macskád nem él itt, vagy igen?

puhacica 2021.05.15. 20:11:55

@tanato: engem biztos nem sertettel meg. :)
arra probalok ravilagitani, hogy ezzel a teljesen felesleges mergeskedessel es aggodassal csak magadnak artasz, az meg az elmult evek tukreben gyanitom nem annyira hianyzik.

fhdgy 2021.05.15. 20:12:39

@tanato: @SzZoole: Én nem hullatnék könnyeket, ha a brexitet még követné 2-3 exit. Már nem az EU-ból, hanem UK-ból.

Arthamyr 2021.05.15. 20:14:07

@tanato: Én is furcsának tartom pl. azt is, amit @SzZoole: írt, 60 körüli (?), magyarországi orvosként ez hol érint téged? Még az is lehet, hogy minimális pozitív hatása lesz rád.
Én akkoriban a brit pénzügyi szektornak (is) dolgoztam, mégis leginkább leszartam (buktam pár ügyfelet, a maradéknál meg lett némi extra meló) a brexitet.

Belinkelni azt kellene, amire rákérdeztél, hogy emlékszünk-e.

Arthamyr 2021.05.15. 20:18:34

@fhdgy: És szerinted ezek az általad áhított exitek mennek pl. a brit alsó-/felsőház, illetve a mindenkori brit uralkodó hozzájárulása nélkül?

tanato 2021.05.15. 20:21:31

@SzZoole: Ott persze hogy nem olyan rossz a helyzet aki már biztosan maradhat,annak persze.DE:Szerinted pl. Digger most mehetne oda dolgozni olyan kondíciókkal mint anno?Itt van a kutya elásva.Azért írtam anno azt amit.Egyébként a Digger blogjába is visszatértem,de ott főleg a magyar váalasztásokról vitatkozunk,nem a Brexitről.Ott Digger van Birka meg az Erdész,más nemigen jár oda.Most még én lettem a negyedik.

tanato 2021.05.15. 20:24:00

@Arthamyr: @puhacica: Engem nem érint,csak egyszerűen visszalépésként érzem meg Putyin győzelmeként,aminek nem örülök.

Golf2 2021.05.15. 20:26:17

@SzZoole: ugyanez történik, ha valaki Kanadába vagy Ausztráliába stb. akar menni...azért azok komolyabb helyek.Angliába 17 évig(2004) csak az nem mehetett aki nem akart.Boldog-boldogtalan,meg a fél balkán+tücskök ott sumákolnak.Ezeknek a 90%a a repcsiből se szállhatna ki can,aus-ban.

SzZoole 2021.05.15. 20:30:18

@fhdgy: én sem, csak azt nem tudom, hogy ha pl. az eszek Íreket vissza csatolnák Írországhoz, az mennyire hozna békét a két ország közt, vagy a skótokat mennyire nyomná szegénységbe a függetlenné való kis kezdeményezésük, mert kb 10 év telne el mire megint az EU-hoz tudnának csatlakozni. Ez alatt a tíz év alatt mennyire tudnák finanszírozni a fent maradásúkat, nehéz kérdések ezek…… ja, meg a kérdés az, hogy az EU létezni fog e ez alatt a tíz év alatt ebben a formában?

Arthamyr 2021.05.15. 20:30:24

@tanato: Nem lehet mindig, töretlenül előre haladni. Ha Putyin győzelme, az miért zavar? Putyinnak téged jobban érintő győzelmei is voltak, vannak és lesznek is...

SzZoole 2021.05.15. 20:38:53

@tanato: nem tudom doki, és ha őszinte akarok lenni akarok lenni, nem is érdekel. Én/mi megcsináltuk a szerencsénket, nem mások hátán fel kapaszkodva, hanem saját erőből. Bár korábban jöttünk volna ki.

SzZoole 2021.05.15. 20:42:12

@Arthamyr: Putyinnak mennyi köze van a brexithez? :-))

tanato 2021.05.15. 20:45:01

@puhacica: Teljesen igazad van,inkább a magánélet és a hazai dolgok felé fordulok.De azért érdekelnek továbbra is az uniós dolgok.Valóban örülök hogy megúsztam épen az elmúlt két évet és igaz hogy 3szor egy marék gyógyszerrel de munkaképes vagyok.

tanato 2021.05.15. 20:48:28

@SzZoole: csak az hogy szét akarja verni az uniót a la USSR illetve az egész nyugatot és a Brexit volt az első szög,a második meg Trump,de szerencsére az elbukott.Ő még Brezsnyev emlőin nevelkedett kGB főtiszt,most ís úgy viselkedik.

tanato 2021.05.15. 20:50:21

@SzZoole: 17 évig nyitva volt az aranykapu,jókor jó helyen voltatokÖrülök hogy ki tudtátok használni több százezer honfitársunkkal egyetemben.

SzZoole 2021.05.15. 20:52:22

@tanato: minden tiszteletem a tied doki, de most azt kell, hogy mondjam, hogy óriási butaságot írtál! Putyinnak oly’ kevés köze van a brexithez, mint nekem az orvostudományhoz :-)

SzZoole 2021.05.15. 20:54:10

@tanato: ebben igazad van, az EU nélkül nem biztos, hogy ki tudtunk volna jönni!

fhdgy 2021.05.15. 20:57:36

@Arthamyr: Volt már egy-két példa arra, hogy engedély nélkül is megléptek dolgokat, így most sem lenne példa nélküli.

Nem lenne, hogy lesz-e, a jövő zenéje.

fhdgy 2021.05.15. 21:02:34

@tanato: Én tudok olyan konstellációt, hogy nem akarná szétverni.

Oroszanyácska legyen EU tag.

EU hivatalok költözzenek Moszkvába.

Putyin atyácskát válasszuk meg örökös fővezérünknek, tudorunknak, stb.

Az eurót váltsuk fel rubellel.

Az EU egyetlen hivatalos nyelve az orosz legyen.

Folytassam???

tanato 2021.05.15. 21:08:32

@fhdgy: Ja gondolom mire gondolsz.

tanato 2021.05.15. 21:09:26

@SzZoole: Egy szög a nyugat megosztásában,ezjó Putyinnak.

fhdgy 2021.05.15. 21:20:13

@tanato: Tudod, vannak emberkék, akiknek nem magával a diktatúrával van bajuk, hanem azzal, hogy más valaki a diktátor.

Kis hazánkból sem kell kilépni ahhoz, hogy erős példát találjunk erre.

Arthamyr 2021.05.15. 21:33:10

@SzZoole: Passz, lehet, hogy megpróbálták a kedvező irányba befolyásolni a dolgokat (egyesek szerint Trumpnak is segítettek a ruszkik :)). Az sem kizárt, hogy a szavazás után nagy buli volt Putyin dácsájában... :)

SzZoole 2021.05.15. 21:38:01

@Arthamyr: vagy a picsájában, ja az a Viktor :-))

puhacica 2021.05.15. 22:12:12

@tanato: nem baj az, ha erdekelnek az eus ugyek, csak ne idegesitsd magad rajtuk, foleg azokon ne, amelyek teged abszolut nem erintenek. felesleges.

tanato 2021.05.15. 22:30:37

@puhacica: Világos,inkább a saját dolgaim felé fordulok inkább.

Shanarey 2021.05.16. 00:59:17

@Golf2:

UK-ban kitört a Xenofóbia is, és momentán attól vannak betojva, hogy jön az indiai mutáns, s akkor jaj mi lesz. Így akit csak lehet, nem engednek be az országba. Na meg egyébként is, fúj EU, az egy vacak hely, de hová menjek nyaralni? Ez megy itt. Büszkék arra hogy a fanciákat hadihajóval fenyegették a halászat miatt, de hogy ők sem mehetnek észak EU vizekre arról nem nagyon szól a sajtó, de most alig van hely ahol halászhatnak, és nem csak emiatt, de momentán az egész halászati ágazat a padlón van.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2021.05.16. 01:00:27

Bocs, de eddig is kaphatott küülföldön élő, érvényes tajjal nem rendelkező ( És itt a hangsúly az érvényesen van ...) Simán be lehetett regisztálni már januárban, én is be tudtam, ha akartam volna már hónapokkal ezeleőtt kaphattam volna.

Shanarey 2021.05.16. 01:01:25

@SzZoole:
Ez jól hangzik, de nem igaz, Putyinnak igen erős érdeke fűződik ahhoz, hogy az EU szétessen.

FutureFry 2021.05.16. 01:20:12

@M. Péter: @Zsuzsi65: @fhdgy:
A Mars Climate Orbiter anno (1999-ben) ilyen konverziós hiba miatt veszett el - csapódott be a Marsba, vagy kering azóta is a Nap kűrül, mint Musk Teslája:
“… The output from the SM_FORCES application code as required by a MSOP Project Software Interface Specification (SIS) was to be in metric units of Newtonseconds (N-s). Instead, the data was reported in English units of pound-seconds (lbf-s). …”
science.ksc.nasa.gov/mars/msp98/misc/MCO_MIB_Report.pdf

FutureFry 2021.05.16. 01:25:52

@Zsuzsi65: “ … kint enni …”:
Gondolom ez az “eat out” tükörfordítása , ami tudtommal magyarul nem használatos (bár lehet, hogy az angol nyelv befolyása miatt már elterjedt? (vagy legalább is értelmezhető)). Meggyanúsítanálak, hogy te is (az általad korábban - rossz példaként - említett) Google fordítót használod, de az “eat out”-out (önmagában) úgy fordítja, hogy “egyél ki”, ami valahogy mintha egész más jelentéssel bírna.

M. Péter 2021.05.16. 02:01:05

@SzZoole: Arron Banks csak véletlenül találkozott tucatszor az orosz nagykövettel.

M. Péter 2021.05.16. 02:33:04

@puhacica: Volt aki állásinterjúra jött (volna), ami teljesen legális, és mégis deportálták. Arról is írnak, hogy a bevándorlási tisztviselők kérik a settled status vagy pre-settled status igazolását, amit júliis 1.-ig nem tehetnének, ezen kívül az egyik bevándorlási tisztviselő azt mondja a küföldinek, hogy nyomtassa ki, a másik meg azt, hogy az a papír nem ér semmit, hanem csak valamilyen kód jó.
A briteket is szivatták már, egy csomó Spanyolországban lakó britet nem engedtek be Spanyolországba, mert nem volt letelepedési engedélyük, bár elég kellett volna, hogy legyen az, hogy már kérelmezték.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.16. 06:21:47

@FutureFry: jooovanna....hat becsuszott :)) gyorsan irtam, es nem gondolkodtam a megfelelo magyar kifejezesen :))) "etteremben enni" lenne a megfelelo? na de nem mindig etterem az...Tenyleg, mit szoktak erre magyarul mondani? kopik a magyar szokincsem igy 15 evnyi kulfoldi let utan...

FutureFry 2021.05.16. 07:20:50

@Zsuzsi65: Nem kell túl komolyan venni, valahol “út közben” (ez anglicizmus ebben a kontextusban? :)) lemaradt a smiley.
Jó magyar kifejezést erre egyébként én sem ismerek, inkább csak körülírni tudnám, pl. “házon kívül enni” (?), de ez, legalább is az én - igaz magyar beszédnek már jóval több mint 15 éve csak nagyritkán kitett - fülemnek nem hangzik valami jól. Esetleg valaki mond majd jobbat itt, vagy talán (ha még nem következett volna be) elterjed a “kint enni”-nek ez az értelmezése Magyarországon is (azaz ami nem a “szabad ég alatt”-ot jelenti :))

Arthamyr 2021.05.16. 07:30:35

@FutureFry: Nem terjedt el a "kint enni" ilyen jelentéssel. Mondjuk nekem fel sem tűnt @Zsuzsi65: hozzászólásában, mert nem olvastam el alaposan, így a kint enniből kb. annyi maradt meg, hogy pl. a teraszon enni, ami augusztusban egy tök jó dolog. :)
Pontosan megegyező jelentésű magyar kifejezés nincsen erre tudtommal.

Rudi a szezonalis Renszarvas 2021.05.16. 07:40:08

@tildy[UK]: A lényeg, hogy már nem érvényes TAJ-al is lehet menni oltásért, ráadásul Pfizert is kaphat az ember.

Hari Seldon 2 2021.05.16. 08:18:03

@tanato:
A nyugat nem osztódott meg. Ideológiai civilizációs szinten legalábbis. Hogy poltikiailag? Úgy igen, és bele is fér egy kis "halászháború" az angolokkal. Kb felszíni dolgok.
Egy teoretikus esetben, ha az oroszok bármi (akár katonai értelmben) agressziót követne el bármelyik nyugati országgal szemben, kb azonnal lépne fel egységesen a nyugat.

tanato 2021.05.16. 08:23:44

Egy kis USA COVID:FRiss.Most kaptam.
Ma beszélt nekem a német barátnőm arról, hogy mi mindent tud ő az amerikai corona szabályokról. Totális félretájékoztatás folyik. Ahogy ki tudom szűrni, Magyarországon nemigen hazudnak rólunk ebből a szempontból.
Kicsit írok róla. Minden államnak megvannak a maga szabályai. De nem hiszem, hogy lett volna állam, ahol kijárási tilalom lett volna. Ajánlották. Egy -két hétig márciusban jóval kevesebb ember volt kint az utcákon. Aztán lassan mindenki felbátorodott Éjszakai kijárási korlátozás néhány napig volt, de senkit se állítottak le az utcán. Aztán nem foglalkoztak azzal se, mondván, hogy éjjel nincs több vírus a levegőben.

Erika küldte, ekkor: Tegnap, 21:59
Most azt hallani, nagyot fordul a kocka, a CDC sokkal engedékenyebb lesz, egyik napról a másikra szinte ellentmondva magának.
Erika küldte, ekkor: Tegnap, 21:59
Kezdik újra előhozni az ivermectin esetleges használatát és hogy a lélegeztető gép helyett az lett volna jobb. tudni mennyire komolyan és széleskörűen fogják ezt a tv-ben beszélni majd.
Erika küldte, ekkor: Tegnap, 21:59
Itt Chicagóban beindítják a népszerű tömeges nyári programokat. Aki be van oltva, nem kell majd neki a maszk. Eddig kellett a maszk a beoltottaknak is.

Erika küldte, ekkor: Tegnap, 22:07
De Floridában teljes szabadság van és nem nőnek a számok.
Erika küldte, ekkor: Tegnap, 22:07
Az egyik médiát rajtakapták, hogy állította, hogy hány tízezerrel felment a covidosok száma.
Erika küldte, ekkor: Tegnap, 22:07
Minimum 9 állam van eddig, amelyik nem fog semmiféle oltási kártyával foglalkozni.

puhacica 2021.05.16. 08:51:25

@M. Péter: en a belinkelt cikkre reagaltam... es a torteneteidtol fuggetlenul tovabbra is all, hogy teljesen felesleges ezen aggodnia annak, akinek pontosan 0 koze van az egeszhez, mert nem el itt, nem el itt senkije es beutazni, munkat vallalni sem akar.

tanato 2021.05.16. 09:05:59

@puhacica: TKp.nem is aggódás csak rosszul esett hogy rasszista indítattású szavazás alapján kiléptek ahol én/Mi/vagyunk a négerek.Másodrendű négernek nem jó lenni még ha nem is kap ő személyesen pofont.

puhacica 2021.05.16. 09:19:07

@tanato: nekem egyszer azt mondta egy brittt, hogy majd ha elkoltozunk videkre, pont olyanok leszunk a helyiek szemeben, mint a feketek. aztan majd ha latjak, hogy dolgozunk es normalisak vagyunk, akkor meg mindig azok leszunk a szemukben, csak mar a nice feketek. en csak annyit mondok, hogy ha minden feketehez ennyire kedvesen, pozitivan allnanak mindenutt a vilagban, akkor a blm-rol azt se tudnank, eszik-e vagy isszak.
es igen, lehet azt mondani, hogy mert a hatunk mogott biztos mast gondol, de az legyen az o problemaja, nekem azzal semmi dolgom. es a nagykep lehet masrol arulkodik rendszerszinten, biztosan vannak igazsagtalan esetek, istent jatszo hivatalnokok, de nyugi, nem rabszolganak jottunk. vagy legalabbis nem vagyunk jobban rabszolgak, mint otthon vagy barhol mashol lennenk.

Arthamyr 2021.05.16. 09:35:10

@tanato: Ezeket te találod ki, vagy valahol olvasod, elhiszed és átveszed?

@puhacica: Azt mondod, hogy az említett britt szerint mondjuk a szomszédodba költözne Sterling vagy Hamilton, akkor ők lennének a helyi aljanép? :)

puhacica 2021.05.16. 09:47:52

@Arthamyr: hat ha annyira legatyasodnanak, hogy csak ilyenre futna nekik, akkor "biztosan" :D

Arthamyr 2021.05.16. 10:15:06

@tanato: Olyan sok minden nem volt a hivatkozott hozzászólásodban, itt van pl.:
"rasszista indítattású szavazás"
"én/Mi/vagyunk a négerek"
"négernek nem jó lenni még ha nem is kap ő személyesen pofont"

SzZoole 2021.05.16. 10:23:11

@Shanarey: @M. Péter: persze persze, Lenin szobrát meg lecserélik Churchill szobrára, az unióból meg azért léptek ki, hogy mentsék a fontot az eurótól és rubelre cseréljék, aha, értem én…….

fhdgy 2021.05.16. 13:05:38

@M. Péter: Ma találtam egy újabb példát, hogy a számokkal, azok jelentésével mennyire nincsen tisztában egy-egy klaviatúrát ragadó.

Olvasom a telexen, hogy a tegnapi ötöslottó sorsolásán 69,795 EMBER nyert.

Nézem a szerencsejáték honlapját : 69,795 db nyertes SZELVÉNY volt.

Mi a garancia arra, hogy egy EMBER nem nyert kettő vagy több szelvénnyel is?

Akkor a nyertes emberek száma már is kevesebb!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.05.16. 13:46:21

@Zsuzsi65: ja jol egyuttmukodnek. a gyogyszergyartok meg a politikusok. a politikusok mindannyian, kormanyok es ellenzekek, ideologiajuktol fuggetlenul. meg persze az orvosok. meg a media. meg a bankarok. stb. kiveve akik nem. jol egyuttmukodnek hogy a tobbiek veret szivjak. de a tisztanlatok tisztan latnak.

kint enni ertheto, de nem magyaros. mas kontextusban, szo szerinti jelentessel kevesbe magyartalan. ebben a jelentesben inkabb az elmenni valahova enni, meg inkabb elmenni valahova vacsorazni, elmenni valahova ebedelni sokkal kifejezobb, akar a valahova nelkul is, pl elmegyunk holnap (valahova) ebedelni? mikor voltunk utoljara (valahol) vacsorazni?

Buchhalter 2021.05.16. 14:41:03

@SzZoole: én csak a magyar KSH-án röhögök , ahol rendre ki akarják hozni, hogy évek óta megindult a visszatelepülés a magyarok köréből. Valamelyik nap pont a HÁ-n volt erről riport, hogy például A Brittek,németek és osztrákok pont a fordítottjáról számolnak be. Ha jól emlékszem Ausztriába is 4000 több magyar ment ki, mint amennyi haza ment. A németeknél ez 12 000-el több volt és az is egy pofon a Fidesznek, hogy 1260 magyar kölök kint született meg Németországban. Svájcnál is alul korrigáltak : a KSH szerint csak 13 000 magyar van kint a svájciak szerint 23 000.Megy a számháború. Szerintem ha vége a covidnak újból neki indul pár tízezer magyar az eunak. Költői kérdés: vajon miért?

SzZoole 2021.05.16. 14:47:40

@Shanarey: persze, hogy nem. Még jó hogy te olyan felvilágosult vagy és tudni véled, hogy mi miért történik itt :-)

SzZoole 2021.05.16. 14:48:40

@Buchhalter: megmondom miért, Isten tervez, Viktor végez :-)

dikusz. 2021.05.16. 15:11:18

@fhdgy: Szerintem ez szimplán figyelmetlenség.

Ez nekem még zavaróbb: "69,795 db" - mert véleményem szerint ez -a vessző miatt- nem egészen hetven ember...:)))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2021.05.16. 17:38:45

@Rudi a szezonalis Renszarvas: de hiszen eddig is lehetett!!!
Mondom mégegyszer akkor, már januárban is tudott regisztrálnia az, akinek érvénytelenített taj száma volt. És fel is tudta venni az oltást, mikor pl online lehetett jelentkezni. Szóval szerintem baromira félre van magyarázva a dolog, ugyanis érvénytelen tajjal is felvehető volt az oltás már régóta. Egy módon nem: Ha valakinek abszolút nincs taj száma. Úgy nem.

Golf2 2021.05.16. 19:36:10

@SzZoole: A hős Nemecseket kisbetűvel írták,te meg naggyal az ország tönkretevőjét...

tanato 2021.05.16. 19:37:48

@Arthamyr: Ez mind igaz,a Brexit ellenünk a K-európai bevándorlók ellen volt kitalálva.Ez bizony tömény rasszizmus még ha ugyanolyan a bőrszínünk mint az angoloknak és a vallásunk is közös mint jÉZUS követő.És itt biz mi vagyunk a rasszizmus célpontjai azaz a "négerek",Szerencsére én személyesen nem kaptam pofont,de azért fáj mert a "négerek" csoportjában vagyok.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2021.05.16. 19:39:26

@dikusz.: igen, szerintem erre lehetett talán értve a cikkben is. Midnenseetre ülföldön élő, aktív taj számmal nem, de tajszámmal rendelkező eddig is fel tudta venni, csak ennyit akartam modnani,

tanato 2021.05.16. 19:45:09

@puhacica: Jó,de azt hogy felesleges aggódni,mondd el a bekaszlizott olasz lánynak és családjának,őket pl.érinti,engem személyesen nem ,de szolidáris vagyok velük.

SzZoole 2021.05.16. 19:57:04

@Golf2: mer Viktor a király, az Istenkirály :-))

Arthamyr 2021.05.16. 20:25:23

@tanato: Érdekes látásmód (mondjuk szerintem kicsit 20. századi), de azt, hogy igaz, nem fogod tudni bebizonyítani.
Viszont akkor ez, gondolom, saját kútfőből jött és teljesen el is hiszed, csak mert eddig erre nem válaszoltál?

tanato 2021.05.16. 20:38:39

@Arthamyr: Szerinted nem a K-európai bevándorlókkal szembeni ellenérzések hozták létre a Brexitet?

fhdgy 2021.05.16. 21:26:24

@dikusz.: Bocsi, bocsi, a vesszőn ne akadj ki!!!

A vesszőt én raktam be, mint ezres tagolót! Tudom, hogy van ahol tizedes pont van, van ahol tizedes vessző, van ahol az ezres tagoló vessző, van ahol a szóköz, van ahol a pont.

Esküszöm neked, hogy már azt sem tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány. Ha programozóként tekintenék magamra, akkor a pont az tizedes pont, a vessző ezres tagoló. Van, ahol nem így van, de én ezt már nem bírom követni! Sajnálom!!!

fhdgy 2021.05.16. 21:28:15

@SzZoole: Most miért nem írtad oda, hogy ez vicc vót?

fhdgy 2021.05.16. 21:37:30

@dikusz.: Ha sikerült a tizedes vessző, ezres tagolás problémáján túllépni, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy ez nem figyelmetlenség, ez egészen más.

Tegyünk egy próbát:

Van egy város, ahol roppant egyszerű a villamos menetdíj.

Egy megálló 40 cent, és van kalauz a szerelvényen, nála kell vásárolni a jegyet.

Felszáll egy utas, nem ismerik egymást a kalauzzal, ad egy Eurót.

A kalauz ad kettő megállóra jegyet, ez ugye nyolcvan cent és visszaad 20 centet.

Honnét tudta kalauz kérdés nélkül, hogy az utas nem egy jegyet kért volna, és hatvan centet vissza???

tanato 2021.05.16. 21:49:13

@Arthamyr: eBBEN NEM ÉRTÜNK EGYET.

SzZoole 2021.05.16. 22:30:59

@fhdgy: miért, az? Már a várba is beköltözött, nem? Akkor csak király, nem? De! Na ugye :-))

Csak vicc volt.

Így jó? :-))

SzZoole 2021.05.16. 22:33:11

@tanato: pedig igaza van @Arthamyr: -nek, nem az európaiakkal van gond, az csak ürügy.

Más hírforrást kellene olvasnod doki :-)

fhdgy 2021.05.16. 22:53:37

@SzZoole: Nem jó. Sehogy sem jó!

A qrva nagy vicc az, ami nem vicc!

Van, aki érti, van aki nem!

Én szomorú vagyok, mert qrvára nem vicc, amit sokan annak hisznek!

Engem elkeserít, hogy a hazám már nem Magyar Népköztársaság.

Csak Magyarország. Magyarországból könnyebb Magyar Királyságot csinálni, mint a Magyar Köztársaságból.

Én köztársaságpárti vagyok. Vesszenek a királyok! Meg az is, aki király akar lenni!

M. Péter 2021.05.16. 23:22:22

@fhdgy: Az utas két 50 centest adott.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.16. 23:59:42

Tudom, a vita szempontjabol abszolut lenyegtelen, de ez a "felvenni az oltast" xdak egy fokkal jobb, mint az oltakozas

tanato 2021.05.17. 07:29:41

@SzZoole: Akkor kérem a választ hiteles forrásbol mondjuk tőled aki ott laksz.

Arthamyr 2021.05.17. 07:54:11

@tanato: Ott volt a válaszod, pont abban a hozzászólásban, amire válaszoltál.

"a K-európai bevándorlókkal szembeni ellenérzések hozták létre a Brexitet" - Ez az állítás (is) komolytalan, nem is értem, hogy kajáltad be/pattant ki a fejedből. Természetesen a kelet-európai (és más uniós!) bevándorlást is (több más dolog mellett) felhasználták a "leave" mellett kampányolók, de azt ugye te is látod, hogy ez milyen távol van attól, amit te írtál? Cameron és kormánya sem emiatt írta ki a brexit szavazást...

Mondjuk nem tudom, minek koptatom a billentyűzetet, amikor te még ott tartasz, hogy "Jézus követők" vagytok, ti vagytok a négerek, és ellenetek irányul a rasszizmus, de hátha.

fhdgy 2021.05.17. 07:59:34

@M. Péter: Jó!

A probléma ott van, hogy nagyon sokan erre azt mondják, de hát azt írtam, hogy egy eurót adott. Visszakérdezve, miért 2 db ötven centes nem egy euró?

tanato 2021.05.17. 08:32:31

@Arthamyr: No erről érdemes elolvasni az itt közvetlenül a Brexit előtt írt kommenteket több éve kint élő magyarok tollából.Azt írták egy indiai vagy pakisztáni muszlim sokkal közelebb van az angolokhoz érzelmileg mint egy volt szovjet blockbéli Jézus követő azaz keresztény,de azért nem a keresztény kifejezést használtam mert pl. a magyar Református Egyház/aminek én is tagja vagyok nem keresztény hanem keresztyén/.Na meg az angolok sem római katólikusok hanem anglikánok.Akárki akármit mond az ellenérzés a lengyelekkel meg más k-euróópaiakkal szemben igenis hozzájárult a Brexit sikeréhez.Most már sikerült nekik 100%-ban. had örüljelenk neki a Brexitre szavazó idősebb vidéki angolok.nem jöhet a lengyel meg a bolgár,jön majd helyette pakisztáni,meg indiai,Hurrá!

kardio1 2021.05.17. 08:36:02

@fhdgy: nem hinném, hogy túl sokan lennének, akik siratjàk a Magyar Népköztársaságot. Még azok se, akik annak idején működtetői és fő haszonélvezői voltak.

fhdgy 2021.05.17. 08:39:04

@kardio1: Akkor sem, ha valakinek ( na, kinek ? ) a fejére teszik a koronát?

Én pl. félek, hogy már szűkebb körben próbálgatja az a valaki.

Arthamyr 2021.05.17. 08:55:42

@tanato: "Azt írták egy indiai vagy pakisztáni muszlim sokkal közelebb van az angolokhoz érzelmileg mint egy volt szovjet blockbéli Jézus követő azaz keresztény" - Ez pl. jó példa arra, hogy leginkább azért érdemes elolvasni, ha korrigálni akarjuk. Kezdésnek: rettentő primitív az "angolok", "indiai vagy pakisztáni muszlim", "szovjet blockbéli Jézus követő" felosztás. Csak ez a mondat annyi butaságot sűrít egybe, hogy az már önmagában megsüvegelendő, és bekezdéseken keresztül lehetne magyarázni, hogy mi miért nem áll meg/értelmetlen... És kb. a többi is hasonló.

"az ellenérzés a lengyelekkel meg más k-euróópaiakkal szemben igenis hozzájárult a Brexit sikeréhez"

"a K-európai bevándorlókkal szembeni ellenérzések hozták létre a Brexitet"

Mindkettőt te írtad. Csak látod a köztük a jelentős különbséget?

Arthamyr 2021.05.17. 09:13:41

@tanato: De mindegy is, szerintem inkább hagyom a fenébe, ha te és még sokan így látjátok, hát egészségetekre.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2021.05.17. 10:03:19

@Arthamyr: nem teljesen. Sokkal közelebb állnak hozzájuk az indiaiak. Csak példa , amikor az olaszoknál , vagy Chilében , vagy akar Magyarországon vagy a cseheknél haltak sokasaval, a munkahelyemen semmi közlemény nem jött ki, hogy jaj lélekben veletek vagyunk meg tudjuk milyen nehéz , meg blabla . Most Indiában halnak meg sokan, és rögtön volt róla kommunikáció . Ezt el kell fogadni , sokan is vannak itt tőlük , meg Gyarmat is volt, persze , hogy kedvükre kell tenni.

tanato 2021.05.17. 10:19:52

@tildy[UK]: Végre valaki mellém is áll.Már azt hittem egyedül én megyek szembe az autópályán mindenkivel.

Arthamyr 2021.05.17. 10:29:50

@tildy[UK]: Mint mondtam, felőlem azt gondol, amit akar. Te, mint ottani, és emiatt (!) hiteles információforrás (!) is azt írod, hogy az indiai muszlim (!) sokkal közelebb van az angolokhoz (!) érzelmileg (!), mert az ottani járványhelyzetről azonnal volt a cégednél kommunikáció (!), akkor az minden kétséget kizáróan a valós helyzet pontos leírása és helyes értelmezése.

Hát legyen mindenki boldog, hogy mennyire jól (át)látja a dolgokat, és ezen tudással felvértezve kiváló döntéseket hoz és hatalmas sikereket ér el életében, én nem fogok itt az orkánnal szemben pisálni feleslegesen...

Arthamyr 2021.05.17. 10:31:50

@tanato: Emiatt ne aggódj, sokan, sokmindenben egyetértenek veled, egész biztosan többen, mint pl. velem! :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2021.05.17. 10:34:27

@Arthamyr: nem kell rám hallgatni , de érzem és látom is. Talán 20 év múlva , amikor több ‘bennszülött’ lengyel képviselő lesz, nem csak első generaciosok , akkor talán ez is változik . Addig viszont abból kell kiindulni, hogyha sokan vannak , akkor ‘latvanyosabb’ közösség, jobban preferálva vagy nem is tudom hogy mondjam, vannak .

puhacica 2021.05.17. 10:39:30

@tanato: akkor aggodjal mindenki helyett is, ha ez neked jo. bar nekem lenne ennyi idom es energiam!

amugy @Arthamyr:nak igaza van. es @tildy[UK]:nek is. csak ugye te nem errol beszelsz. hidd el, mi sokkal tavolabb allunk kulturalisan a britttektol, mint a volt gyarmataik. de ez sokkal osszetettebb annal, hogy mocskoskeleteuropaiakelveszikamunkankat. arrol nem beszelve, hogy manapsag mit lehet kimondani es mit nem a pc jegyeben.

a cornwalli halaszoknak peldaul kisebb bajuk is nagyobb volt annal, hogy miattunk fajjon a fejuk, megis a legnagyobb aranyban szavaztak a kilepesre.

nem vagyunk mi olyan fontosak, jelentos tenyezok, hogy miattunk egy ilyen szintu gazdasagi folyamatot beinditsanak.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2021.05.17. 10:39:49

@Arthamyr: egy nevet mondok a nagy bevandorlasellenesek közül : Priti Patel.
Egyébként nem vagyok sem a pozitív sem a negatív diszkrimináció híve . Marpedig itt azért lehetett egy időben hallani , hogy meg nem említsek a származást , ha az arab , mert Islamofobia, és könnyű ráhúzni mindenre , de olyan zsigerből ment a k-europaizas , ( lenéző hangsúllyal ) , hogy az ember file ketté állt. Személyesen szerencsére én Bem kaptam meg, de azért ha tv-t néz az ember... Kettős mérce na.

fhdgy 2021.05.17. 10:45:17

@tildy[UK]: Mennyire állnak hozzájuk közelebb az indiaiak? És főleg miben?

Ezzel kapcsolatban kérdezek:

Az angolok inkább indiai szomszédot fogadnánk el vagy olaszt, csehet, magyart?

Ezt a vagyvagyot folytatva:

Barátnak melyiket?

Munkatársnak, főnöknek melyiket?

Vőnek, menynek melyiket?

Tehát konkrétek esetekre, konkrét tapasztalataidra lennék kíváncsi.

Voltam Delhiben dolgozni, így van egy kis tapasztalatom nekem is, de ahhoz kevés, hogy messzemenő következtetéseket vonjak le.

A hely, a klíma nagyon nem tetszett. Az embereket illetően voltak rossz és jó tapasztalataim is.

Ha röviden kellene nyilatkoznom, akkor azt mondom, hogy a döntő érzés velük szemben a sajnálat. Tényleg nagyon sajnálom őket.

Úgy tudom, hogy az angolok voltak a történelemben az egyetlen hódítok ott, akiknek sikerül "bemenniük" és "kijönniük" is. A többiek elenyésztek.

Nem tudom azt sem, hogy az angolok a többi volt gyarmatukon, kivéve USA, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, milyen "munkát" végeztek. Azt láttam, hogy Indiában nagyon pocsékot. Borzalmas viszonyokat hagytak maguk mögött. Ki volt ebben a hibás? Az indiaiak, akiket nem lehetett "jobbítani" vagy az angolok, akik nem akartak, tudtak jobbítani?

fhdgy 2021.05.17. 10:47:13

@tanato: Nem vagy egyedül, rám is számíthatsz. 110 %-ig talán nem, de 90+ %-ig igen.

Arthamyr 2021.05.17. 10:48:15

@tildy[UK]: Igen, érzed és látod, tűpontosan és kristálytisztán. Ezért is érte meg külön megjelölnöm a dolgokat egyesévek, amik már önmagukban is "érdekesek", és vagy így sem sikerült észrevenni, vagy mind rendben van és megáll, szerinted.

Az új állításaiddal nem kívánok vitatkozni. Igazad van, meg @tanato: dokinak is, én meg maradok tájékozatlan vidéki magyar, aki szenvedi vaksága sanyarú következményeit.

fhdgy 2021.05.17. 10:57:38

@tanato: A korábbi hozzászólásaimból is világos, hogy nem dőlök a kardomba a brexit miatt.

Sőt, bizonyos szempontból még azt is mondom, hogy jó, hogy megtörtént. Én az angolokat az EU kerékkötőinek tartottam, így egy kerékkötővel kevesebb, sajnos még mindig van kettő! -:(

Hogy mi minden vezetett a brexithez? Szerintem sok apró dolog összessége és egyetlen egy "fontos" dolog:

Londonból nézve úgy tűnik, hogy a Csatorna sokkal szélesebb mint az óceán! -:)

Mdeve 2021.05.17. 11:09:38

@fhdgy: Rendesebb magyar nyomdai munkákban nem
szóköz, hanem attól rövidebb térköz van tördelve az ezresek helyén és tizedesvessző választja el az egész és a tört értékeket.

Az Óperencián túl másképp van, a nagy számok terén is (billion).
Programozóként miért jelentene gondot a tizedespont? Már az MS-DOS alatti programokban is volt rá megoldás.

Mdeve 2021.05.17. 11:09:41

@Arthamyr: Már megint ,,bántják a szegény Magyarokat'' elmélet új köntösben.
Szerinted látja? meddő hitvita...

fhdgy 2021.05.17. 11:25:53

@Mdeve: Nekem azért jelent problémát, mert pl. Magyarországon is volt már tizedespont is, meg tizedesvessző is. Hogy most melyik érvényes, isten bizony nem tudom.

Dolgoztam olyan országban is, ahol az egyik volt a hivatalos, olyanban is, ahol a másik.

Teljesen összekavarodtam!

Egy dolog a biztos: a programozási nyelvekben pont van. Pont!

tanato 2021.05.17. 11:43:19

@Arthamyr: Én is vidéki magyar vagyok,igaz 18-24évemig gyakorlatilag a harmadik világ/bennük sok volt gyarmati ország/fiaival lányaival éltem együtt,együtt laktunk a koleszban együtt lógtunk,buliztunk,tanultunk,csajoztunk főztünk,ettünk stb.így kicsit szélesebben látok mint egy tényleges magyar aki mondfjuk m40 vagy 60 évig csak magyarok között élt.Az kevés hogy valaki cégen belül külföldiekkel is dolgozott/együtt is kell velük élni/hogy igazán megismerjed őket.Az egyik bangladeshi barátom mondta pl. hogy nagyon utálják az angolokat,mert szüleiket,nagyszüleiket rabszolgaként dolgoztatták,a nemzetüket szétszesték mesterséges határokkal mint minket Trianonban bengáli anyanyelvűekről van szó akik magukat banglának hívják.
Ezért szerint teljesen jogos hogy a honfitársai elárasztják ANgliát és nehézségeket okoznak nekik,megérdemlik a régi bűneikért mondta kárörvendre.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2021.05.17. 11:47:12

@Arthamyr: nem tűpontosan , és kristálytisztán , mert csak a mikrokornyezetemből indulok ki. És mint láthatod érzelmi oldalról közelítem meg.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2021.05.17. 11:58:30

@fhdgy: én úgy látom elfogadóbbak velük. Szerintem kulturális és történelmi okok is lehetnek a háttérben . Amit eddig észrevettünk , némely Indiából dolgozó programozonal , hogy szinte mindig az előíráshoz ragaszkodnak , akkor is ha hülyeség, ( pl recseg a zsanér, de hibajegyet nem tud felvenni anélkül hogy bejapcsoltatna a gépet , vagy pl éles rendszerre korábban bár tesztelt javítást hónapokig nem mernek kitenni , egyszerűen mintha nem mernének ‘kockaztatni’. Nem tudom . De általánosítani meg totál felesleges . Annyi biztos , a boltok diszitesebol ünnepekkor nagyon lejön , hogy sokkal inkább kedvükre tesznek . Ha pedig ironikusan jegyezted meg, amiket leírtál, már ha a felkiáltójelek ezt jelentik, akkor csak tudod hogy velem tisztán kell kommunikálni, mert nem érzékelem ezeket. ( lehet kis asperger befigyel)

fhdgy 2021.05.17. 12:14:48

@tildy[UK]: Abban a hozzászólásomban, amire válaszoltál, nem találok felkiáltójelet vagy csak vak vagyok?

Nem ironikusan kérdeztem, hanem konkrétan.

Szerintem, ha valakit megkérdeznének egy társaságban, hogy mi a véleménye a pirézekről, akkor nagy valószínűséggel PC választ adna.

Ha aprólékosan, konkrétan kérdezne az ember, akkor már jöhetnek meglepetések. Vőnek, menynek elfogadnál-e kérdésre adott válasz sok mindent eldöntene.

fhdgy 2021.05.17. 12:24:51

@tildy[UK]: Ezt a félelmet a kockáztatástól én is tapasztaltam Delhiben, elég magas szinten is.

Egy 14 ezer+ fős cég főmérnökével kellett állandó jelleggel egyeztetnem, hogy mit csinálhatok és mit nem.

Azért küldtek Európából Delhibe, hogy végrehajtsam a módosításokat. Kellettek nekik a módosítások, de úgy féltek tőle, mint ördög a szenteltvíztől.

Volt olyan, hogy szombaton-vasárnap érkeztem. Péntekig nem csinálhattam semmit, mert péntek délután fogadott a főmérnök.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2021.05.17. 12:26:01

@fhdgy: ha szeretik egymást , miért is ne ? Az a lényeg , nem ? Főnököm , jó
Az angolok inkább indiai szomszédot fogadnánk el vagy olaszt, csehet, magyart?

Ezt a vagyvagyot folytatva:

Barátnak melyiket?

Munkatársnak, főnöknek melyiket?

A kérdéseddel amúgy az a baj, hogy mi magyarok is különbözőek vagyunk , és fogalmam sincs, mennyire nehezen fogadnak be , vagy sem . Mivel dolgoztam indiai főnökkel , szerintem elfogadják őket .
Az angolok inkább indiai szomszédot fogadnánk el vagy olaszt, csehet, magyart?

Szerintem az a lényeg, korrekt ember legyen. Se a bőrszín se a származás nem számit .
De nem vagyok angol , nem tudom mi jár a fejükben .

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2021.05.17. 12:27:08

@fhdgy: bocs, a felkiáltójel arthamyrnal volt .

fhdgy 2021.05.17. 12:37:13

@tildy[UK]: Jó, persze, hogy különbözőek vagyunk, nincs egységes válasz. Ettől tendencia még lehet.

Pl. szinte biztos vagyok benne, hogy Mo.-on az emberek többsége kézzel-lábbal tiltakozna, ha a gyereke migráncsot választana magának párnak.

Abban is biztos vagyok, hogy egy olasszal, csehvel, lengyellel szemben nem lenne annyira elutasító az átlag.

Arthamyr 2021.05.17. 13:36:01

@tildy[UK]: "angolokhoz (!)" - Itt pont az a baj az angolokkal, mint amit te is írtál a magyarokkal kapcsolatban: "kérdéseddel amúgy az a baj, hogy mi magyarok is különbözőek vagyunk", valahol szomorú, hogy ez az ordító hiba ott fel sem tűnt, pedig az angolok csoportja nagyobb és már csak emiatt is valószínűleg heterogénebb, mint a magyaroké.

Én a felkiáltójeleket használtam arra, hogy jelezzem, hogy valamivel baj van. Használhattam volna mást is, de szokták így használni a felkiáltójelet, pl. cikkekben is.
Az összes felkiáltójel hasonló jellegű "bajt", logikai bukfencet volt hivatott jelezni.
És ugyanúgy, ahogy ha rossz a kérdés, a rá adott válasz sem lesz jó, ha rossz a kiindulási alap, a belőle levont következtetés is rossz lesz. Ha valaki összerak egy csomó fals dolgot (mint ahogyan azt a felkiáltójelekkel teletűzdelt hozzászólásban tettem a másoktól - zömmel a dokitól - kölcsönvett gondolatokkal), a végeredmény is olyan lesz.

De a részemről lezárom a témát, mint fentebb írtam, így is többet szántam rá, mint amit ér.

tanato 2021.05.17. 14:05:37

@fhdgy: Illegális tanulatlan migránssal igen,de pl. azorvosin végzett 3.-ik világb éliekkel/akár arab akár dél amerikai,akár ázsiai/nem volt a szülőknek semmi kifogásuk hogy a lányuk velük házasodik.

tanato 2021.05.17. 14:06:55

@tanato: Most már a fiúk szüleinek sincs/jellemzően kínai lányokról van szó,másfajta iithon igazából nincs

SzZoole 2021.05.17. 14:13:46

@Arthamyr: Indiával két dolog miatt toleránsak; Volt gyarmat, a másik pedig, hogy India lesz az új Kína, értem úgy, hogy Kínával konfliktusok vannak és folyamatosan építik le a kapcsolatokat, míg Indiával erősítik és építik a gazdaságot mert ott még mindig olcsó a munkaerő.

Ezt a hírekben olvastam.

Egyébként nem kedvelik többe vagy kevésbé az indiaiakat mint bárki mást, de ha lehet egy fehérrel szívesebben dolgoznak együtt, saját tapasztalat.

fhdgy 2021.05.17. 15:11:33

@SzZoole: Nem lenne rossz dolog India felemelkedése, csak félek, hogy sok víznek kell lefolynia a Yamunán ( Delhi folyója ).

Jelenleg Kína dübörög és nem látni, hogy bárki meg tudja állítani. Már most óriási kockázat az un. fejlett világra nézve.

Egy hasonló népességű ( ez már nagyjából megvan ) India megfelelő fejlettséggel ( ez még csak a mesékben van ) képezhetne ellenpontot.

Nagyon kellene iparkodni, mert már nincs sok idő és Kína megkerülhetetlen lesz.

SzZoole 2021.05.17. 16:51:43

@fhdgy: lehetséges, mondjuk én csak azt mondom, amit az itteni hírekben olvastam.

Szerintem Kína sincs annyira “fejlett” mert sok silány minőségű gagyit termel, amivel elönti a világot, és pont a “minősége “ miatt tud olcsó lenni.

Azt is olvastam, hogy míg a fejlett nyugati világban a vírus és lezárások miatt a gazdaság lefelé ívelt, addig Kína gazdasága felfelé és termelt egy jópár milliárdos “ vállalkozót” .

fhdgy 2021.05.17. 17:14:54

@SzZoole: Kínát nem csak egyszerűen ilyen-olyan műhelyként, sufniként kell nézni.

Már ma is kemény katonai hatalom.

Ami viszont már ma a legnagyobb probléma, hogy sok területen konkurencia nélküli gyártó. Mikor, mért kezd el majd zsarolni?

SzZoole 2021.05.17. 17:40:04

@fhdgy: “ ilyen-olyan műhelyként, sufniként kell nézni.”

Dehogy nézem annak, nagyon is komolyan veszem, már csak abból ki indulva, hogy múltkor kilőtt rakétájának a visszaeső hulladékát sem tudta, hogy hova esik, az azelőtt meg lakott területre :-)))

Azért van még hova fejlődniük, szerintem :-)

fhdgy 2021.05.17. 18:25:48

@SzZoole: Van hova fejlődniük? Bizony, van!

Az USA-nak is, mert az ismert eseteket tekintve nekik volt a legnagyobb buktájuk az űrkutatás területén. Lásd Challenger katasztrófa. Az sem tervszerínti, irányított leszállás volt.

Szóval Kína hatalmas iramban tör előre. Vannak hibák? Igen, lesznek is.

Már a kínaiaknak is van Mars járójuk és működik is, a Marson. Az usákok idegesek is, mert több paraméterében állítólag túlszárnyalta az amikét.

Lesz még probléma a kínaiakkal, mert nem egy pacifista társadalom.

Ebből a szempontból a hinduk, ma még, nem tűnnek veszélyesnek, feltételezve azt, hogy majd-majd nekik is sikerül felzárkózni Kínához.

SzZoole 2021.05.17. 18:33:41

@fhdgy: nyilván, de amíg Kína törekszik, addig a nyugat is előrébb lesz. Fegyver technikában is előrébb van. Hiába van atomfegyvere is, mielőtt kilőné addigra a nyugat már meg is semmisítette. Kb. mint most az izraeli és palesztin háború, szerintem :-)

Na meg ugye az usákoknak van egy Csákknoriszuk, A-Tímjük meg dzsiájdzsójúk :-))) jaj

fhdgy 2021.05.17. 18:42:14

@SzZoole: Félő, hogy nem túl sokára a Kínaiak lényegesen több erőt, eszközt fognak fordítani fegyverkezésre, mint bárki más a világon, tehát előzni fognak.

Ha majd eljutnak odáig, hogy mindenki másnál erősebbnek érzik magukat, no, akkor mi lesz?

Nem hiszem, hogy megelégszenek azzal, hogy bű-bű nekem több van!

SzZoole 2021.05.17. 18:50:25

@fhdgy: nemeg ne felecsd el, hogy van nekik Dzset Lijűk, Bruszlijúk meg Dzsekicsánjúk, jaj, megkellhüjülni

fhdgy 2021.05.17. 19:07:34

@SzZoole: Lehet humorizálni, persze, hogy lehet.

Egy dolgot ne felejts el: Kína az USA éves katonai költségvetésének kb. a dupláját hitelezi az USA-nak.

Kína már kb. 50 %-át költi hadi kiadásokra, annak, amit az USA.

Mennyi idő kell, hogy megforduljon a helyzet?

A kínai gazdaság a covid ellenére is növekvő pályán van. Lesz miből növelni a katonai kiadásokat. USA ebből a szempontból nem áll jól.

SzZoole 2021.05.17. 19:28:50

@fhdgy: figyelj, őszinte leszek, annyira nem érdekel, hogy sehogy, nem bántásnak szánom és sértegetni sem akarlak mert nem olyan családból származom én, meg szüleim is arra neveltek, hogy az idősebbeket tisztelni kell és meg süvegelni, de azt kell mondjam, hogy kurvamagasról szarok az egész farokméregetéstől, az összeesküvés elméletekől meg egyenesen agyhúgykőgyulladást kapok ideglobbal

SzZoole 2021.05.17. 19:31:52

@fhdgy: inkább szeressük egymást :-))

fhdgy 2021.05.17. 19:53:17

@SzZoole: Az nem nehéz, hisz nem gyűlölködtünk!

tanato 2021.05.17. 19:53:28

Vigyázzatok,Kínában élő,dolgozó magyarok mondták,hogy a birodalom két részből áll.egy fejlett nyugatot majmoló nagyvárosi részből és egy hatalmas kiterjedésű harmadik világból,kutyahús,patkányhús evéssel víz áram és csatorna nélküli viskókból álló falvakkal,koldusszegény majdnem rabszolgaságban tartott lakossággal.

tanato 2021.05.17. 19:55:17

@tanato: Azért lehet hogy katonaságból több van nekik mint az USA ban, de életszínvonalban van mit fejlődniük hogy utolérjék nemhogy a nyugatot,de még az oroszokat is.

fhdgy 2021.05.17. 20:53:27

@tanato: Ha a katona hasa tele van, nehéz neki lelkesen harcolni.

A korgó gyomor se jó, mert akkor nincs ereje.

Elégséges, de nem sok kaja, elegendő rum, vodka, bor és sok-sok demagógia.

A birodalmakat építők nem jótékonysági intézmények.

kardio1 2021.05.17. 21:20:57

@fhdgy: ne légy félôs ! OV-nak nincs semmi szüksége arra, hogy király legyen, anélkül is mindent el tud érni, amit akar.
Egyébként egy, a pàrtok felett álló, a nemzet egységét jelképező király jót tenne. Nyilván egy adott pàrtbol érkezô ember nem lenne alkalmas erre à szerepre. Nézd meg, hogy az eddigi köztàrsasàgi elnokoket mennyire ovezte osztatlan tisztelet és szeretet ? (Semennyire).
Egyébként fentebb direkt a népkoztàrsasàgrol beszéltél, és nem a köztàrsasàgrol ?

fhdgy 2021.05.17. 21:44:32

@kardio1: Szerintem tudatalatti volt a népköztársaság kontra köztársaság. Mikor már elküldtem a hozzászólást, akkor vettem észre, hogy népköztársaság került bele. Mit tehetek? Vállalom!

Ha belegondolok, a népköztársaság utolsó négy-öt éve viszonylag normális volt. Szerintem normálisabb, mint a mostani köztársaság elmúlt öt-hat éve. Lehet, hogy ez jött ki belőlem tudat alatt?

Én továbbra is félek! o1g-t semmi sem tudja visszatartani.

kardio1 2021.05.17. 21:55:45

@fhdgy: össze kéne benneteket tanatoval kötözni: mindketten aggódtok, olyanért, ami miatt felesleges.
Egyébként én a népköztársaságrol teljesen mást gondolok.
Ahogy a Kispàl-dalban van:
Jó, hogy vége, és nem jön újra el.

fhdgy 2021.05.17. 21:58:14

@kardio1: Tudnál konkrét személyt mondani, aki valamennyire is alkalmas lenne a nemzeti egység kifejezésére?

Én nagyon pesszimista vagyok, még nemzeti egységet sem tudok hosszú ideig elképzelni, csak Egységes Nemzeti Torzsalkodást.

fhdgy 2021.05.17. 22:01:39

@kardio1: Nem hiszem, hogy rám az aggódás lenne a jó szó.

Nekem már nincs igazán miért aggódnom.

Szerintem rám jobban illik a bosszankodás.

Bosszankodom, mert végre volt egy történelmi lehetőség, amit amennyire csak lehetett elb.sztunk!

fhdgy 2021.05.17. 22:07:44

@kardio1: Ha rossz íze van a népköztársaságnak ( legyen, elfogadom, a teljes időtartamára én sem tudok vele azonosulni ), akkor minek nincs?

A királyságnak is rossz íze van, horthy, szálasi tett róla.

A köztársaságnak is bennem már rossz íze van, ami már régóta itt történik, az mindennek a megcsúfolása.

Induljon egy új hullám, találjunk ki rá valami új nevet, amit még nem feketített be senki!

A qrva életbe, nem tudok magyarul, semmi nem jut eszembe!

tanato 2021.05.18. 06:31:33

@kardio1: Ez nem aggódás ezek tények.SaJNOS MIND IGAZ LETT,amit itt írtam 3-4 éve és amiért lehurrogtak sokan itt/is/.Egész egyszerűen azt írtam olyan lesz a bejutás Angliába/ dolgozni,lakni nem turistáskodni,/mint USA-ba vagy Ausztráliába.,És bejött.De teegyem hozzá egyáltalán nem örülök neki hogy igazam lett,bár ne lenne.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.05.18. 06:34:44

@fhdgy: nepkoztarsasag, az. ne igyal annyit. vagy igyal tobbet. az esztekkel hogy allunk, megvan mar az allampolgarsag?

SzZoole 2021.05.18. 19:11:31

@tanato: ezt olvasd el! Többek közt ez is oka volt annak, hogy UK kilépett az unióból. Ebből a több ezerből majd Magyarországra is jut egy pár majd az EU kvóta szerint. Na ezek nem kellenek a UK-nak.

apple.news/A-DraBziQT_yK1HQ66wVcMQ

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása