oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. május 03. 06:30,  Magyar konyhát vinni Amerikában 112 komment

2021. május 03. 06:30 Határátkelő

Magyar konyhát vinni Amerikában

Néha előfordul az, hogy az ember külföldön is vágyik a hazai ízek után, de lehetséges-e „magyarul” étkezni az Egyesült Államokban? Ha igen, akkor mi minden kell hozzá? Az Amerikában élő Zének ráadásul a szakmája is a gasztronómia – az ő tapasztalatai következnek.

toroskaposzta_foto_youtube.jpg

„Az USA-ban élek. Eddig három államban éltem, de bejártam 48-at az itt eltelt 7 évemben. A gasztrotéma elég érdekes, különösen számomra. Voltam szálloda éttermében vezető chef, több konyhában dolgoztam.

Amikor kikerültem, akkor katasztrófa volt az élelmezésem. Nem tudtam a nyelvet, csak amit szemmel felismertem, azt vettem és ettem. Emiatt az első hónapomban rengeteg virslit és kínai tésztalevest ettem. Ezeket azóta sem eszem. :)

Azóta megházasodtam, egy helyi menyecskét vettem el. Megegyeztünk, hogy vegyes háztartást viszünk. Egyik héten magyar, másik héten helyi ételeket készítünk és fogyasztunk.

Ugyanígy telnek a karácsonyok is. Egyik évben a magyar, másik évben a helyi hagyományokat követjük.

Visszatérve arra, hogyan is tudok magyar konyhát vinni Amerikában. Ahol éltem, mindig voltak már hosszabb ideje kint élő magyarok, akik segítettek a vásárlásban. Így azt kell mondjam, igen, itt mindent meg lehet kapni csak meg kell találni a megfelelő csatornákat.

A szupermarketek

Rengeteg szupermarket van. A Tescóhoz nagyon hasonlító Walmart, a Publix, a Giant, a Lion, a Piggly Wiggly, a Kroger, stb... Mindenhol mást és mást lehet kapni.

Például a Piggly Wiggly árul olyan szalonnát, amiből kitűnő császárszalonnát lehet készíteni. A Publix árul tarhonyát és túrót, valamint nem mindenütt, de lehet kapni zsírt is.

A Walmartban pedig (főleg azokon a területeken, ahol nagy a latino közösség) sütnivaló májashurkát lehet vásárolni.

Kisebb európai boltok

Emellett szinte minden nagyobb városban található európai bolt, ahol főleg kelet-európai termékeket lehet találni. Ezeken a helyeken kaphatsz Tokaji aszút, szamorodnit, vagy Unikumot.

Az ételek közül pedig megtalálható a Piros arany, a gulyáskrém és az Erős Pista is. Karácsonyra ezekből a boltokból szoktam venni a szaloncukrot, ami megint csak magyar specialitás.

Netes rendelés

A net világában lehet rendelni is. Például Floridában van egy család, akik magyar fűszerekkel készítenek hurkát, sütni való és füstölt kolbászt, tepertőt, füstölt szalonnát. Igazi csemegéket találhatunk a Deli marketben.

Az amerikaiak nagyon nyitottak a külföldi konyhára. A feleségem imádja a magyar konyhát. Bár amikor először készítettem neki toroskáposztát, azt mondta, „ez úgy néz ki, mintha valaki kiköpte volna”.  De utána felfalta és azóta is az egyik kedvence.

Egy alkalommal pedig a hotelvendégeknek lecsót készítettem. Imádták.”

Barangold be velünk az egész világot!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

(Fotó: YouTube)

 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: gasztronómia Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr216520280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2021.05.03. 09:54:14

A hurka és sütni való kolbász neten történő rendelése érdekelne, egészen pontosan a technikai oldala.

Faladástól a kiszállításig mennyi idő telik el és hogyan védik az árut, hogy ne menjen tönkre?

Nagyon örülnék neki, ha ebben valaki profi tanácsokat tudna adni!

Csodabogár 2021.05.03. 10:04:59

@fhdgy: Futárszolgálat nekem elvitt egy csomagot 23 óra alatt Pestről Berlinbe, pedig nem is volt annyira sürgős. Svájcból rendelt élelmiszert hűtő csomagolásban hozta a futár. Mondjuk nyári 30 fokban, ha még lesz egyszer olyan, nem rendelnék ilyesmit sehonnan.

fhdgy 2021.05.03. 10:16:46

@Csodabogár: A posztban hurka szerepelt, interneten rendelve.

Nem vagyok se szakács, se konyhatündér, de úgy gondolom, hogy akár a véres hurka, akár a májas hurka meglehetősen romlandó.

Hogy néz ki a hűtőcsomagolás, amiben ezek kibírják a szállítási időt, anélkül, hogy károsodnának?

A kérdésemnek oka vagyon!

Kecske->kecsketej->kecskesajt->eladás.

A somogyi falu, ahol lakom, nem a gazdagságáról híres, így az ilyen termékekre nincs FIZETŐKÉPES kereslet.

Viszont az internetes eladással kitágul a világ!!!

Ezért feszegetem a témát.

vmiki a troll 2021.05.03. 10:23:26

Unicumot hol vasarolsz az USA-ban, nagyon erdekelne, elore is koszonom!

Örömhernyó 2021.05.03. 10:23:36

Az amerikaiak azt szeretik, fogadják el, aminek már van amerikai megfelelője. Tehát a szelidített, amerikainzált fogásokat. Most nem azokról beszélek, akik 30 éve Thaiföldön élnek és helyi módon étkeznek.
Ezzel a magyar is így van, az eredeti ázsiai konyhát például nem ismerik, meg se ennék a kínai ételeket, ha nem magyarosítanák őket.

dikusz. 2021.05.03. 10:40:21

@Örömhernyó: Azt szeretném megkérdezni tőled, honnan tudod ennyire magabiztosan, hogy az amerikaiak mit szeretnek?

Vibi 2021.05.03. 11:13:26

@fhdgy: hat nem egy rocket science megfejteni a valaszt. A csomag ertelem szeruen a feladas napjan megerkezik, azon tul jegakkukal can kibelelve es hoszigetelo anyaggal van betekerve.
Nalunk lehet recept boxpkat is rendelni. Ezekben ki van porciozva az alapanyag, ami az etelhez kell, termeszetesenna hus is. 4-5 napi etel jon, 2-3 fore. Nalunk az utcaban sokan hasznaljak. Orakig hideg marad a dobozban minden meg a kiszqllitas utan is. Ha nem vagy otthon epp, akkor sem kell aggodnod, maximum kerd hogy ne a napra tegyek le

fhdgy 2021.05.03. 11:22:22

@Vibi: Hogy milyen science kell hozzá, nem tudom.

Vegyük Magyarországot, mert itt élek:

Reggel becsomagolom a kecskesajtot, túrót és feladom.

Mikor ér Dél-Somogyból mondjuk Debrecenbe?

Mondjuk, másnap?

Kapható-e speciális csomagolóanyag?

Mennyivel drágább a szállítás?

Stb.,stb.

Nem tudományos megközelítést kérek, hanem nagyon is gyakorlatiast.

Folytonutazok 2021.05.03. 11:43:33

Sok 'liquor store'-ban lehet kapni. Több államban is láttam már. Én is meglepődtem, hogy nem is annyira ritka, mint azt gondolná az ember.

Csodabogár 2021.05.03. 11:57:19

@fhdgy: A sajt svájcból bőven kibirta, igaz nem nyáron volt. A hűtős csomagolás nem tudom hogy hívják azt a műanyagot amit szigetelésre is használnak, fehér ca. 1 cm vastag. Ilyen dobozba csomagolták +hűtőzselével töltött zsák is volt benne. Vettem már Pesten parfétortát, ami ilyen dobozba volt.

Csodabogár 2021.05.03. 11:59:42

@Vibi: Gondolom ezek a boxok nem Magyarországon léteznek.:-(

Csodabogár 2021.05.03. 12:01:10

@fhdgy: Futár szolgálattal 1 nap. Persze, hogy a szállítási költség mellett még megéri-e azt kétlem. Csomagolóanyag biztos kapható, lásd Pesten vett parfétorta.

Vibi 2021.05.03. 12:02:57

@Csodabogár: nem. UK. Mindful chef, Gousto, Hello Fresh, Pasta Evangelists, rengeteg fele van, van csak fuszeres is, annak nem jut eszembe a neve

fhdgy 2021.05.03. 12:03:04

@Csodabogár: A doboz talán polisztirol. Hűtőzselével töltött zsákról még nem hallottam. Jó lenne többet tudni róla, ár, hol kapható, mennyire hatékony?

Vibi 2021.05.03. 12:14:16

@fhdgy: ezekre nem tudok valaszolni, ha jol emlekszem a recept boxokkb ket fore 4 etelt hetente 30-40-50 font kinalnak. Gondolom, ha te venned 10-15-bol be lehetne szerezni mindent. De mivel ezek a cegek nagyban csinaljak nyilvan nekik meg ennel is kevesebbe kerul. Nem hinnem hogy a karton box, az alapanyag receptenkenti porciozasa egy hoszigetelo takaro es ket jegakku jelentos osszegbe kerulne.
Ne feledd hogy szinte minden csomagkuldo vallal masnapi kiszallitast nalunk, egyesek meg aznapit is, igy az szoba sem kerul, hogy akar egy napot is alljon a nyers alapanyag egy raktarban mielott odaer a vevohoz.
En mar rendeltem hentestol halastol is, tejet es sajtot is, minden gondd nelkul erkezik meg

fhdgy 2021.05.03. 12:30:51

@Vibi: Köszönöm, hogy segíteni próbálsz, de UK nem HU és UK már nem is EU.

Nekem magyarországi tapasztalatok lennének a mérvadók.

Vibi 2021.05.03. 12:45:51

@fhdgy: szerintem a karton papir es a muanyag csomagoloanyag Magyarorszagon is letezo csomagolo anyagok. Ha beirod a googleba nyilvan egy csomo csomagoloipari ceget fogsz talalni amelyek nagyon szivesen kiszolgalnak

fhdgy 2021.05.03. 12:57:50

@Vibi: Kugliztam ( google ) pl. hűtőzselére. Lovaknak valót, processzorra valót, stb. találtam. Volt egy 6000+ forint, 30 gramm, hogy mire, már nem is érdekelt, nyilván nem az én esetem.

Kugliztam hűtőtasakra, de olyanok jöttek tonnaszám, amik abszolút irrelevánsak.

A kuglival az a baj, ha "kevés" a találat, de még nagyobb baj, ha rengeteg van, de a dzsungelben nem találod meg azt, amit tényleg keresel.

Szóval, relevánsat még nem találtam.

Lehet, hogy az lenne a legjobb, ha rendelnék kecskesajtot és meglátnám, hogy mibe, hogyan csomagolják, milyen állapotban ér ide, stb.

dikusz. 2021.05.03. 13:02:52

@fhdgy: Bár nem vagyok érintett, kíváncsiságból gugliztam, és ezt találtam:

furgefutar.hu/hasznos-tudnivalok/nem-szallithato-targyak/

fhdgy 2021.05.03. 13:15:34

@dikusz.: Végignéztem, gyakorlatilag élelmiszert nem vállalnak, így nem jutottam előbbre.

Megpróbáltam kecskesajtot rendelni házhoz szállítással, több helyről is, de gyakorlatilag mindegyikről lepattantam, mert csak bizonyos területekre, saját maguk szállítanak. Pl. egy-egy városra, jobb esetben egy megyére terjed ki egynek-egynek a szállítási hatóköre.

Nekem országos kellene.

dikusz. 2021.05.03. 13:26:08

@fhdgy: Pont azt szerettem volna jelezni, hogy nem vállalnak postán élelmiszer-szállítást már amennyiben kis tétel szállítására gondolsz.

Arthamyr 2021.05.03. 13:51:28

@fhdgy: Országos kellene? :) Szerinted megéri nem tartós terméket kis tételben teríteni országosan? Van rá igény, ha a gyors szállítás ára is bele van építve a szolgáltatásba?
Ha becsomagolod, akármelyik nálad elérhető futárszolgálat elviszi akárhová, ártól függő, hogy milyen gyorsan, persze a normalitás határain belül. Ha minden kötél szakad, egy taxis is elviszi háztól házig, viszonylag gyorsan (feleségem unokatestvére pl. taxissal hozatott magának dolgokat az egyik házibuliján, éjjel 2 körül :)). Esetleg felvehetsz saját motoros/autós futárt.

fhdgy 2021.05.03. 14:15:16

@Arthamyr: Egy kg. kecskesajt kb. 5-8000 forint.

Ha valaki különlegességre vágyik ( és pénze is van ), akkor miért ne akarná?

Megéri egy 5-8000 forintos kütyüt megrendelni, házhoz szállíttatni, belefér a szállítási költség is.

Ha kütyü rendben, akkor sajt miért nem?

Ha tévedek, hol tévedek, miért tévedek?

Csak egy-két példa:

Rendelni mézet, lekvárokat, gyümölcsöket ( homoktövis, áfonya, stb. ) és kiszállíttatni futárral, működik.

Szerintem a sajt annyiban különbözik ezektől, hogy ( bizonyos mértékig ) romlandó. Ezt a problémát kellene megoldani, akkor működhetne a dolog.

Vagy mégsem?

fhdgy 2021.05.03. 14:17:31

@Arthamyr: A saját futár egy településen belül járható út lehet, de elvinni egy-két kiló sajtot az ország másik felébe már anyagilag irreális. Ugyanez taxival.

fhdgy 2021.05.03. 14:45:22

@Arthamyr: A múlt héten, pénteken, rendeltem PVC csöveket Békés megyéből, pont ma kaptam meg, Somogyban. A szállítási költség 1990 forint volt, utánvéttel. A vásárolt áru értéke kb. 7800 Ft volt, a szállítási költség nélkül.

Még így is megérte, mert min. 15 km-re kellett volna érte mennem és nem biztos, hogy olyat kaptam volna, amit akartam volna.

Nem szeretek interneten rendelni, annak ellenére sem, hogy általában olcsóbb és kényelmes is.

Azért nem szeretem, mert össze-vissza hozzák.

Most is telefonon hívtak, hogy itt van. És ha nem vagyok itthon?

Legutóbbi, másik rendelésnél kaptam értesítést, hogy pénteken hozzák. Előtte nap, csütörtökön hívtak, hogy itt van, vegyem át!

Csütörtökön nem voltam itthon, mert épp a dolgaimat rendeztem, hogy pénteken várhassam a küldeményt. Ember tervez, isten meg ...

Arthamyr 2021.05.03. 15:12:28

@fhdgy:
"Ha kütyü rendben, akkor sajt miért nem?" - A kütyü, a méz, vagy a PVC csövek nem romlanak meg, ha pár meleg nyári nap alatt szállítják ki, nem igényelnek speciális járművet (pl. a tejtermékek, húsáruk jelentős részét hűtős járműben szállítják). A futárcég valószínűleg ugyanolyan feltételekkel elviszi a sajtot is, mint akármilyen más csomagot. Ebből valamelyik vagy megfelelő, vagy nem.
"Ha tévedek, hol tévedek, miért tévedek?" - Nem tudom, miért tévednél?
"Most is telefonon hívtak, hogy itt van. És ha nem vagyok itthon?" - Akkor a cég protokolljának megfelelően járnak el, amit a rendeléssel elfogadtál. Pl. későbbi időpontot egyeztetnek, vagy előre meghatározott időpont(ok)ban újra próbálkoznak a kézbesítéssel. Van olyan is, ahol ki lehet választani, hogy mikor kéred a kézbesítést.

"Azért nem szeretem, mert össze-vissza hozzák." - Nem össze-vissza, matematikus/programozó vagy, te is tudod, hogy azért olcsóbb az ilyen szállítás (mint pl. egy taxissal elvitetni), mert térben és időben kötegelik a szállítmányokat, így nem közvetlen és azonnal szállítják a célállomásra, hanem központokon keresztül és esetlegesen várakoztatással.

dikusz. 2021.05.03. 15:20:53

@fhdgy: Azt hittem, hogy te szállítanál kecskesajtot házhoz, nem azt, hogy vennél.
Gondolj bele, ha magad készítenéd otthon a kecskesajtot, megérné-e Somogyból mondjuk Sárospatakra 2 kg kecskesajtot kivinni a megrendelődnek? Szerintem még akkor sem, ha a megrendelőnek van pénze rá.

Ha őstermelőtől rendel valaki mézet, lekvárt, gyümölcsöt -még ha szállítható is- nem fogja az ország egyik végéből a másikba furikázni az árut. Ilyen szempontból nem különbözik a sajttól.

fhdgy 2021.05.03. 15:23:43

@Arthamyr: Szerdán mondták, hogy pénteken hozzák. Erre egy nappal korábban. Hol itt a tervszerűség? Vagy miért nem kérdezték meg, hogy hozhatják-e egy nappal korábban a megbeszéltekhez képest?

Örömhernyó 2021.05.03. 15:25:37

@dikusz.: Dolgoztam Amerikában, tanultam ott, dolgoztam a vendéglátásban is. Eleve mindent amerikanizálnak. A New York-i olasz konyha, ami híres, az semennyire nem olasz. Párom ázsiai, ismerőseinknek, rokonainak vannak "ázsiai" éttermei Amerikában. Itt is vannak éttermeik. Teljesen más a kettő. Eleve Amerikában, Kanadában a legfinomabb ázsiai levélzöldségek be vannak tiltva, mint invazív fajok. Börtönbe kerülhetsz, ha becsempészed, meg olyan büntetést fizetsz, hogy kettéáll a füled.
Persze van ázsiai étterem és finom is, de az nem eredeti. Ettől még az amerikai éttermi kultúra, vendéglátás példás, hatalmas piac, én is dolgoztam benne egy ideig, profi szervezés, a biznisz oldala példás, de egy ázsiai ember, tudja, hogy mi a dörgés, ha hazalátogat ide, akkor olyan ízeket, alapanyagokat keres, amiről ott nem is hallottak.

Én nem azt írtam, hogy az amerikai éttermek szarok, hanem hogy minden amerikanizált. Ez teljesen természetes, nem fognak olyan ételt főzni, amit az amerikaiak 98%-a nem hajlandó megenni.

odamondó 2021.05.03. 15:25:42

Én erősen hiányolom a listát, hogy az úriember milyen magyar konyhát visz. Pontos ételekre lennék kíváncsi.

Vagy mi az amit nem tud megvenni. Általában túró / tejföl a problémás tengely.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.05.03. 15:26:00

@fhdgy: azert 1-2ezer forint mert majd hozzak amikor hozzak. kulonben kinek erne meg furikazni a pakkokkal, ha orankent csak egyet tudni kivinni, mert meg van igerve idore? fizetsz sokszorosat aztan majd akkor viszik amikor kered.

nahat csak olyat talaltal hogy kis teruleten viszik ki a sajtot hutve? vajon miert? biztos azert mert ok nem akarnak orszagosan vevoket.

amugy meglepodnek ha romlando elelmiszer szallitasara nem lenne egy rakas szabaly (pl. hutokocsi).

puhacica 2021.05.03. 15:30:51

@fhdgy: miert nem nezel szet a helyi piacokon, kisebb elelmiszerlancoknal? volt osztalytarsam most hagyta abba a sajtgyartast, mert nem gyozte a gyerekek mellett. ok egy alfoldi faluban laknak, helyben neki sem volt vevokore, de a kozeli kisvaros piacan es a helyi coopokban arulta a cuccait, mellette rendelesre is csinalt sajttalakat, sajttortakat. futar nelkul is lehet, akar regionalisan is, csak jot kell csinalni.

fhdgy 2021.05.03. 15:36:18

@dikusz.: Alakul, alakul, de teljesen még mindig nem egy malomban őrlünk.

Én csak azért akartam rendelni interneten sajtot, hogy teszteljem, hogy mások hogyan szállítják ki, hogyan csomagolják, stb. Ki akartam figyelni, tanulmányozni akartam a konkurenciát. Tanulni akartam, hogy ha jól csinálják, akkor én is úgy csináljam.

Sok őstermelő van, aki pl. mézet, gyümölcsöket ( áfonya, homoktövis ), lekvárokat elküld futárszolgálattal.

Tavaly pl. én is akartam venni pár kg. homoktövis bogyót, ki is szállíttaták volna futárszolgálattal Hajdu-Biharból Somogyba. Ott bukott meg a dolog, hogy mondta a hölgy, hogy nem sokára válaszol neki egy másik vevő, aki az egészet megvenné egyben.

Hát megvette, nekem meg nem maradt. -:(

Utána már nem találtam sehol az országban, mert későn ébredtem, már kifogytak a készletek. Idén hamarabb kapcsolok, ha el nem felejtem! -:)

Arthamyr 2021.05.03. 15:38:55

@fhdgy: Ezen kérdéseiddel inkább az eladóhoz/futárcéghez fordulj, és nézd át a szállítási szerződést, ha nehezményezed, simán lehet, hogy ezt te elfogadtad, csak nem olvastad el.

Én amit lehet, azt rendelem, és sajnálom, hogy sok dolgot nem lehet, itt még többet, mint a jobban ellátott nagyvárosokban.

fhdgy 2021.05.03. 15:47:38

@Arthamyr: Jó, általában nem szokott ezzel gond lenni, csak néha csúszik be ilyen.

Itt ráadásul az volt a főgond, hogy nem is az én rendelésem volt, csak megígértem, hogy átveszem. Ha nem sikerült volna az átvétel, akkor aki rendelte, hiába vehettem volna át hétfőn, ő majd csak kb. három hét múlva kapta volna meg. Meg 15 ezerrel több volt a végösszeg az eredeti 200 ezerrel szemben. Erről nem tudtam. Nem okozott volna nekem ez a plusz sem problémát, csak a véletlenen múlott, hogy gyorsan felhívtam egy ismerősömet, hogy ott a pénz vegye át, de van-e még 15 ezre pár órára.

Szóval, sok apró-cseprő dolog összejöhet egy kupacba. Külön-külön egyik sem gond, de együttes erővel már bekavarhatnak.

fhdgy 2021.05.03. 16:04:58

@puhacica: Helyi piac? Hát az nincs. A legközelebbi kb. 15 km. egy kicsi kis városban. Egyszer-kétszer voltam én is, de nem kívánkozom oda, khm., hogy is mondjam, nem igazán úri közönség.

Segíly osztás környékén sokan vannak, de nem hiszem, hogy kecskesajtot tudnának venni.

A kaposvári piac ( ott még nem voltam, nem tudom milyen a közönség ) kb. 40 km.

Nem a távolság lenne a probléma, hanem az idő. Most pl. 24 kecském van, reggel 8-9-re végzek velük és nem is lehet se elhalasztani se előre hozni, hogy hamarabb befejezzem.

Mondjuk, ha nagyon csipkedem magam fél kilenckor indulhatok, fél tíz környékére már ott is lennék. Az meg már késő. Piacra korán kellene menni. Nyáron 6, télen legkésőbb fél nyolc.

Ahogy mondtad, az osztálytársadnak is az idő kavart be. Hiába van 6-8 óra szabadidőm naponta, ha az pont nem akkor van, amikor kellene.

Ha csomagolnom kellene, feladni, akkor az holt időben is mehetne.

Nem panaszként írom ezeket, csak van egy ilyen csapdahelyzet.

Szeretem a kecskéket, szó sem lehet róla, hogy megváljak tőlük, de ha újrakezdeném, akkor sajnos ilyen dolgokat is be kellene kalkulálni. Ezt az oldalát a dolognak nagyon elszabtam. -:(

dikusz. 2021.05.03. 16:09:48

@fhdgy: Ha már az elején írod, hogy csak teszteled az internetes szállítást, nem értetlenkedek, hogy kecskéid vannak, mégis rendeled a sajtot.:)))

Csodabogár 2021.05.03. 16:18:10

@fhdgy: Igen polisztorpol. Hűtőzselés cuccot minden patikában árulnak, igen praktikus fájó helyekre akár hidegen akár melegen. Gondolom csomagolási célra van olcsóbb is, de nem értek hozzá.
Alapból a pósta is el kellene vigyen egy ilyen küldeményt egy nap alatt, ha elsőbbséggel adod fel, de erre nem fogadnék.

Csodabogár 2021.05.03. 16:18:39

Nem tudok már írni se. Polisztirol!

fhdgy 2021.05.03. 16:23:30

@dikusz.: Bocs!

Igen, van amikor a Dunába is vizet hordunk, mert milyen kecsketartó az, aki úgy veszi a kecskesajtot? -:)

Szombaton pl. kaptam, nem vettem, kecskesajtokat Franciaországból.

Császár lehetnék, ha olyanokat tudnék csinálni.

Van olyan tervem is, hogy elmegyek Erdélybe és megtanulom az erdélyi sajtkészítést. Meghívásom is van, mester is van, csak hát ez a qrva covid! -:)

Talán, ami késik, nem múlik.

Csodabogár 2021.05.03. 16:30:07

@odamondó: Floridában volt egy lengyel üzlet, ott minden volt, túró is. Tejföl van mindenhol, sokkal jobb mint a hazai. De a magyar "Specialitások" is kaphatók voltak, piros arany, kolbász meg minden.

Csodabogár 2021.05.03. 16:37:46

@fhdgy: Én most spárgaszezonban járok piacra. Még soha nem mentem 11 óra előtt, mert nem vagyok egy korán kelő. Szerintem 8 előtt ki se nyitnak és 11-kor is elég sok ember van még meg áru is bőven. Nem tudom mások hogy látják a piac helyzetet, nekem ez a tapasztalatom. Ha lemegy a spárga, 1 évig megint nem fogok menni, mert minden mást megkapok közelebb és kényelmesebben.
A közelemben van szombatonként egy bio piac, ott már nagyon régóta egy kecskesajtos, aki arany árban árulja a sajtot. Egyszer mentem el megnézni, rengetegen voltak, dél körül.

fhdgy 2021.05.03. 16:45:28

@Csodabogár: A pesti ember az más!

A műszakba járók ( ha van még olyan ) kivételével Pesten 9 előtt még el sem kezdenek dolgozni, addigra meg a vidéki ember el is fárad. Dolgoztam Pesten!

FutureFry 2021.05.03. 17:09:59

@fhdgy: Persze ez nem magyar, hanem amerikai tapasztalat, de talán hasznos (vagy legalább érdekes?):

Szóval én vittem mélyhűtött (azaz fagyasztott) terméket autóval úgy hogy két napig tartott az út. Így csomagoltam: Styrofoam (szép magyar szóval ha jól tudom “hungarocell”) doboz (pl. olyan amiben oltásokat is szállítanak) egy kis szárazjéggel (ami több teljesen hétköznapi élelmiszerboltban is kapható errefelé). Egy pici lyukat is böktem a dobozon a szublimálás miatt.
A termék még hidegebb/fagyottabb volt az út végén mint amikor átpakoltam a mélyhűtőből :). (Egyébként ez akár problémát is okozhat attól függően mi az áru.)

Hűtött (jégakkus) csomagot postára is lehet adni, de légi úton a száraz jég általában nem mehet (legalább is magánembernek postán vagy csomagküldővel feladva nem, de talán magaddal - ha repülsz - vihetsz valamennyit). Viszont ilyen “medical” styrofoam dobozban jégakkuval Európáig is kibírhatja a - romlandó, de nem fagyasztott - élelmiszer (persze csak akkor ha gyorsan megy, ami viszont egy rendes repülőjegy felébe, vagy akár többe is belekerülhet, ráadásul az ilyesmi valószínű, hogy mezőgazdasági/élelmiszerügyi beviteli korlátozások alá eshet).

fhdgy 2021.05.03. 17:28:41

@FutureFry: Biztos van megoldás, ami Magyarországon is működne, csak én még nem találtam rá.

A mai poszt kiváló alkalmat adott a hurka neten való rendelése kapcsán, hogy ne legyek teljesen off, de addig még nem sikerült használható választ kapnom, olyan valakitől, akinek konkrét tapasztalata is van.

A hurka kapcsán se derült ki igazán, hogy egyszerű településen belüli házhoz szállításról van-e szó vagy jóval nagyobb távolságokról.

Van olyan is, hogy valamelyik cég hirdet a magyar Discovery-n, hogy ha rendelsz, Mo.-on bárhova kiszállítják az ételt.

Kedvem lenne egyszer brahiból kipróbálni, hogy településen kívülre is, két-három km.-es sáros, fölázott dűlőúton is kihoznák-e nekem a mezőre. Úgy hirdetik, hogy bárhová, a bárhovába pedig nálam az is belefér, hogy a mezőre. -:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.03. 17:31:52

@dikusz.: pontosan ez jutott eszembe :)) a szambol vetted ki a szot. Ettol az "amerikaiak ezt es ezt/ igy es ugy" kezdetu mondatoktol mindig felall a szor a hatamon :) a (rossz) altalanositas iskola peldaja ;)

tamastamastamas 2021.05.03. 17:40:22

@fhdgy:

Előző cégemnél napi szinten szállítanak forrasztó pasztát EU szerte, amit 5-10°C között szokás tárolni (és szállítani). Gyakorlatilag olyan, mintha romlandó élelmiszert szállítanál, pl sajtot vagy tejet. Ehhez speciális hungarocell (az a fehér színű anyag, amit említettél) plusz jégzselés tasak kellett. Nos a rossz hírem az, hogy több esetben kellett bizonyítani, hogy a jégzselé megvédi a pasztát a 24-48 órás úton - nem, nem védte meg akkor ha a szállító jármű nem volt hűtős autó. Gyakorlatilag 6-8 óra alatt kiolvadt a zacskó és az áru is felmelegedett 20-22°C-ra vagy az fölé is. Hűtős autó esetén persze nem, de azt sehogy sem tudnád reális áron megoldani kiscsomagokkal.

fhdgy 2021.05.03. 17:49:33

@tamastamastamas: Alakul, már alakul.

Említettem, hogy Párizsból kaptam ajándékba kecskesajtokat. Az út kb. 1400 km. és időben sem tíz perc. A sajtok tökéletesen fogyaszthatók, nem lett semmi bajuk.

Mondjuk, ha a sajt egy-másfél napig kb. 10 fokon lenne, szerintem semmi baja sem lenne.

A kérdés, hogy a pasztából mennyi kell és az mennyibe kerül és mi az az idő, amíg egy adott tömegű sajtot adott hőmérsékleten tud tartani.

Erre tudnál valamit mondani?

fhdgy 2021.05.03. 18:13:47

@tamastamastamas: Most nézem az egyik sajtos dobozt, persze a franciák, csak franciául van rajta minden, én meg nem tudni francia.

A sajt Soignon Le Chévre, a dobozon olyat találtam, hogy "A conserver entre +2 °C et +6 °C", ez gondolom az lenne, hogy 2 és 6 fok között tárolandó. Ez még nem tragikusan alacsony hőmérséklet.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.03. 18:25:47

@Örömhernyó: gondolom te az azsiai konyhabol indulsz ki, mert abban van tapasztalatod. Persze, hogy az amerikai (meg mondjuk az osszes europai) nem fogja megenni a szamara tulsagosan egzotikus dolgokat (pl minden, ami csuszik-maszik). Ugyanakkor ez nem jelenti, hogy ne szeretnek az autentikus konyhakat. Gyere el LA-be, es menj be egy mexikoi, marokkoi (most voltunk eloszor, isteni finom volt minden), vagy masfajta etterembe. Nem amerikanizaltak (amennyire szereny tudasommal meg tudtam allapitani) :)

fhdgy 2021.05.03. 18:50:05

@Zsuzsi65: Hogy amerikanizálnak-e vagy sem, nem tudom, de van egy történetem, velem történt.

Mielőtt először mentem volna Indiába dolgozni, az egyik kollégám úgy készített fel, hogy azt mondta:

Ha szeretni fogod az indiai kaját, akkor jó dolgod lesz, hanem, akkor pokoli.

Jó, hát ezt le kell tesztelni. Volt a városban ( Németország ) egy indiai vendéglő, indiai személyzettel, hangulattal, stb., így elmentem oda, hogy kiderítsem, hogyan is állnak a dolgok.

A kaja jó volt, hurrá, meg vagyok mentve.

Indiában az életem viszont pokoli volt, mert az indiai indiai kaja köszönőviszonyban sem volt a németországi indiai kajával.

Delhiben voltam előkelő vendéglőben is, a kaja ott is felejthetetlen volt, brrrrrr máig is borzadok a gondolattól.

Utána Indiában kínaiakhoz jártam enni. Hogy mi köze az indiai kínai kajának a kínai kínaihoz, nem tudom, de nekem ízlett. Inkább mint az indiai.

Bónusz:

Haza felé az egyik úton Lufthansával: közli a stewardess, hogy csak indiai kaja van, az is vegi. Mondom neki, hogy hat hét India után se indiai se vegi nem kell.

De értsem meg, hogy nincs más!

Értem, de akkor sem kell, inkább nem kell semmi.

Kárpótlásul kaptam finom vörösbort. Attól olyan éhes lettem, hogy alig bírtam megtartani a büszkeségemet. De sikerült.

Münchenben be a városba, be a kedvenc sörözőmbe!

Jó bajor csülök, jó bajor sör!

Az eredmény, hogy a csülök úgy megviselt, hogy egész éjjel nem aludtam.

A sörrel nem volt gond, mert Indiában is van finom, jó sör, így a sörtől nem szoktam el.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.03. 19:16:33

@fhdgy: haha, jo sztori:)
En itt LA-ben voltam egyszer igy. A ferjem indiai kollegajanak egy rokona meghalt, es utana volt egy kb a magyar torhoz hasonlo eszem-iszom, amire meg voltunk hivva.
Sem a ferjem, sem en nem nagyon birjuk a csipos kajakat, ehhez kepest ott kb minden az volt. Igy aztan tobb kenyeret (nan) ettunk, mint egyeb etelt :)))

Golf2 2021.05.03. 19:16:38

@fhdgy: És milyen finom a bajor sör,bár nem volt olcsó 4 DM/ korsó októberben 81ben.

FutureFry 2021.05.03. 19:20:24

@Zsuzsi65: @fhdgy:
Van elég sok autentikus (azaz nem “amerikanizált”) indiai étterem Amerikában, főleg a nagyobb városokban és agglomerációikban. Echte indiaiak eligazítanak, ha megkérdezed tőlük hol van ilyen (mert valószínű oda járnak). Én ettem Indiában (több helyen is) is és autentikus indiaiban is Amerikában, és tény, hogy nagyon hasonló volt a kettő számomra. Amit nem igazán találsz errefelé az talán indiai “street food”, de az nem nyerte el a tetszésemet a szubkontinensen sem - pl. a csirke “robbantott”, azaz szilánkos, óvatosan lehet csak enni, és esetleg a higiéniailag is hagy kívánni valót maga után… (Pepto Bismol rules!)

fhdgy 2021.05.03. 19:26:08

@Golf2: A DM-es árakra már nem emlékszem, mert 2001 szeptember 1.-től december 31.-ig volt csak benne részem.

Egy Maß ( kb. 1 liter ) sör 2003-2005 környékén a Wiesen-en ( Oktoberfest ) 7 EUR volt. Bent a városban már nem emlékszem. Korsó sör a városban 2.20-2.40 volt. 2009-ben már kb. a duplája.

Félek, hogy nem sokat tévedek, de ma már az árak annyi EUR-ban mint 2001 körül DM-ben, pedig 2 DM egy EUR-ról indult, egészen pontosan 1.98 DM volt 1 EUR.

fhdgy 2021.05.03. 19:27:50

@FutureFry: Ez a robbantott csirke tényleg horror volt.

Lehet, hogy nem is csirke volt?

SzZoole 2021.05.03. 20:25:52

@Zsuzsi65: végre egy jó hír! Úgy néz ki, hogy ti is és mi is utazhatunk a nyáron Mo-ra :-)

apple.news/Ar3N1Vxk9Ri6pvxR1atyaSA

fhdgy 2021.05.03. 20:27:56

@SzZoole: Belépés díjtalan, kilépés bizonytalan!

fhdgy 2021.05.03. 20:48:12

@SzZoole: Ne rémisztgess!

fhdgy 2021.05.03. 20:57:17

@SzZoole: A másodikat udvaribolond néven mentettem el!

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.05.03. 21:04:44

@fhdgy: "szerintem semmi baja sem lenne"

ha rosszul lesz, akkor meg igy jart mi?

portal.nebih.gov.hu/gyik/elelmiszer/gyakran-ismetelt-kerdesek/elelmiszerbiztonsag

az elelmiszer nem pvc cso.

odamondó 2021.05.03. 21:04:49

@Csodabogár: mondjuk biztos én vagyok ilyen elvetemült, de nem tudnék magyar ételt mondani ami hiányzik vagy nem lehet hozzá alapanyagot venni.

Ezért lettem volna kíváncsi, hogy másnak mi hiányzik külföldön.

SzZoole 2021.05.03. 21:05:15

@fhdgy: udvari bolondként, de hisz ő a jövőbeli kiralyod, már a várba is beköltözött :-)))

fhdgy 2021.05.03. 21:11:01

@SzZoole: Hogy lesz-e király vagy sem, azt nem tudom, de az udvari bolond már megvan!

somlobodog 2021.05.03. 23:00:40

@fhdgy: a korankeleshez: nem a pesti ember a más. Az a más aki irodában dolgozik és nem állatot etet, vagy ás vagy a minuszegyedik műszakban nyomja valami gulag gyárban. Nem hely kérdés hanem iskolazottsag/foglalkozás. Hagyjuk a vidéki ember keményebb c. lemezt. :)) sose volt igaz. Főleg Higy ki az a hülye aki ha ugyanannyit kereshet könnyebb munkával akkor a kemenyebbet választja...

vincent66 2021.05.04. 00:16:13

@fhdgy: Én innen rendeltem régebben kecskesajtot, amit csomagban küldtek.
www.inyes.hu/index.html

blackhairlady 2021.05.04. 03:46:20

@fhdgy: Nyugodtan mehetsz a kaposvari piacra arulni kesobb is, boven ott vannak meg del utan is. En ott laktam sokaig a piac kornyeken, sosem mentem 11-nel elobb es pont annyi arus volt mint hajnalban.

vincent66 2021.05.04. 07:12:28

@fhdgy: 2019-ben 10-15 EUR között volt az Oktoberfesten a literes korsó sör...

Örömhernyó 2021.05.04. 07:13:05

@Zsuzsi65: Nyugi, amit te Amerikában eszel, az legfeljebb közel lehet az eredetihez. Mexikói éttermekben még csak-csak adnak néhány eredeti fogást, de ha lemész Mexikóba, akkor ott sokkal szélesebb közben és más alapanyagokat is találasz. Nem tagadom, hogy jókat lehet enni Amerikában és ha valami nem túl távoli (mexikói például), akkor közel lehet az eredetihez, de a választék szélességével ott is vannak kérdések.
Ázsiai konyhából viszont eleve azt készítik, amit az amerikai gyomor be tud fogadni, hisz öngyilkosság lenne olyan éttermet nyitni, ami teljesen idegen a helyieknek. Lehet, hogy mondjuk nyitnak egy vietnami éttermet, abban árulnak pár autentikus vietnami ételt, de a vietnami ételkultúrának az csak egy kis szelete lehet. Például belsősegeket azért amerikaiak nem nagyon esznek, egy szép szelet sertésmáj, egy szelet sertésszív meg egyéb nyalánkságok kivernék a biztosítékot.

Nyugati indiai éttermekben is a legerősebb fűszerezés kb. olyan, amint amit Indiában a gyerekek esznek. És most csak a fűszerekről beszélek, egyéb alapanyagokról nem.

Ettől én még nagyon élveztem az amerikai tartózkodásomat, jókat lehet enni.

Örömhernyó 2021.05.04. 07:13:13

@odamondó: Tejföl mondjuk pont van Amerikában, bár nem teljesen olyan, mint a magyar/kelet-európai. Mexikói ételekre is teszik, bár a mexikói crema azért nem olyan savanyú és hígabb.

fhdgy 2021.05.04. 07:57:45

@vincent66: Köszönöm a linket. Megnéztem, beraktam a favoritok kézé és ki fogom próbálni.

A csomagolásra, postázásra vagyok kíváncsi.

fhdgy 2021.05.04. 08:00:15

@vincent66: Hát igen. Bejött a számításom, hogy árban kifejezve ma annyi vagy több EUR-ban, mint a még megboldogult DM-ben volt.

dikusz. 2021.05.04. 08:06:30

@fhdgy: Túrabarátom Magyarszombatfához igen közeli községben lakik. Ismeri a környéket, minta a tenyerét, ezt a termelőt is biztosan.:)

fhdgy 2021.05.04. 08:11:25

@somlobodog: Arról egy szót sem írtam, hogy a vidéki ember keményebb-e vagy sem.

Hidd el nekem, hogy van az a "hülye", aki a keményebbet választja és nem a kényelmesebbet.

Van pl. a negyedik szomszédom és a fia, akik önkéntes tűzoltók. Van szerencsém belelátni abba, hogy ez mit jelent. Volt pl., hogy hajnali háromkor hívott, hogy figyisz, a melléképületetek teteje kint van az utcán.

Sajnos, sok baleset is van, oda is mennek menteni. Nem egy nyugalmas élet, hidd el nekem. Kérdeztem is tőle, hogy miért csinálod.

Ez az életem! Volt a válasz.

Golf2 2021.05.04. 09:13:02

@fhdgy: Hidd el nekem, hogy van az a "hülye", aki a keményebbet választja és nem a kényelmesebbet....jónak meséled(ügyvéd)

fhdgy 2021.05.04. 09:23:41

@Golf2: A tavalyi nyár itt nagyon kemény volt, amennyiben a viharokat, baleseteket nézzük.

Le a kalapommal az önkéntes tűzoltók előtt!

dikusz. 2021.05.04. 09:34:09

@fhdgy: Az összes kalapommal az összes tűzoltó előtt!!!
Egyike az általam igen nagyrabecsült hivatásnak.

fhdgy 2021.05.04. 09:44:41

@dikusz.: Én csak azért emeltem ki az önkéntes tűzoltókat, mert ők ráadásul nem is pénzért csinálják.

Szerencsémre komoly eseteknek még szemtanúja sem voltam, de amit láttam, az is elég volt, hogy elhiggyem, hogy nem piskótadolog.

Többször volt már olyan, hogy dög meleg nyári estén beszélgettünk ezzel a barátommal. Közben a CB állandóan szövegelt. Mondtam, igyunk egy kis sört, marha meleg van.

Nem lehet, mondta, mert ügyeletben vagyok.

Szolidaritásból én sem ittam.

vándor madár 2021.05.04. 11:18:50

@fhdgy: "Feladástól a kiszállításig mennyi idő telik el és hogyan védik az árut, hogy ne menjen tönkre?
Nagyon örülnék neki, ha ebben valaki profi tanácsokat tudna adni!"

Magyarországon meg máshol is közönséges hungarocell dobozban küldik a hűtött árut.
Ilyet lehet venni és otthon készíteni is legalább 3-4-5 cm-es hunarocell táblából, attól függően, hogy mennyire kritikus az áru és milyen időjárás van.
Én már kaptam mélyhűtött csomagot házilag tákolt hungarocell dobozban nyáron és nem volt felolvadva. Lehet beletenni jégakut is, de nem szükséges, ha jó a doboz és nem megy bele sehol levegő.
Tehát kell egy akkora hunarocell doboz, amibe az áru belepasszol, nem mondjuk 2x akkora és azt bele kell tenni egy akkora kartondobozba, amibe a hungarocell doboz pontosan belepasszol és mindenhol nagyon jól zár.
A legkisebb doboznak is kell akkorának lenni, hogy az etikett, amit majd ki kell nyomtatni a címmel és adatokkal, az ráférjen- tehát nem lehet kisebb.

strapa-doboz.hu/hutodoboz/

veszik.hu/hu/dobozok/151-hullampapir-doboz-250x200x130mm-eps-hungarocell-20mm-betettel.html

epitoanyagok.inwestroi.ru/hungarocell-hutodoboz/

A csomagot hétfőtől szerdáig érdemes feladni, hogy biztosan odaérjen, mert Mo-n nincs hétvégi kiszállítás. A csütörtök már rizikós, ha esetleg történik valami a kiszállítással vagy nem tudják időben átvenni.

Ha rendszeresen küld az ember csomagot, akkor szerződni kell valamelyik szállítóval és elviszik háztól, nem kell sehol feladni. Csak olyan szállítóval érdemes együttműködni, amelyik garantál 1 napos határidőt, ilyen főleg a Posta és a GSL.
De a GSL-nél az van, hogy a futár lehet, hogy csak késő délután ér oda, a postáról meg el lehet vinni reggel a csomagot, mert lehet, hogy a postás is csak valamikor délután ér oda. És az sem mindegy, mikor viszik el feladáskor a csomagot, csak olyanba lehet beleegyezni, amit délután visznek el, mert különben sokáig áll valahol.

dikusz. 2021.05.04. 11:53:40

@fhdgy: Ha tűzoltókról olvasok, mindig fontosnak tartom kiemelni, mennyire tisztelem őket.

fhdgy 2021.05.04. 15:41:44

@vándor madár: Köszönöm, a linkeket elraktam!

FutureFry 2021.05.04. 16:44:43

@Örömhernyó: “… Ázsiai konyhából viszont eleve azt készítik, amit az amerikai gyomor be tud fogadni, hisz öngyilkosság lenne olyan éttermet nyitni, ami teljesen idegen a helyieknek. “

Pedig van olyan ázsiai étterem is Amerikában, ahol a menün olyan ételek is vannak amit direkt csak az étterem ázsiai vendégeinek ajánlanak, pont azért mert, hogy az amerikai gyomor nem venné be. (Az angolul alig tudó pincér is le akart beszélni róla!).

“… Nyugati indiai éttermekben is a legerősebb fűszerezés kb. olyan, amint amit Indiában a gyerekek esznek. És most csak a fűszerekről beszélek, egyéb alapanyagokról nem.”

Pedig amit az indiaiak (pl. olyan is akinek Indiában volt étterme is) ajánlanak Amerikában ott gyakran a fűszerezés (mint erősségre, mint “alapanyagilag”) megüti az indiai szintet.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.04. 17:01:29

@Örömhernyó: eleg kozel vagyunk Mexikohoz, es itt Kaliforniaban aztan nincs hiany a teljesen autentikus mexikoi ettermekbol :) Volt alkalmam Mexikoban is kiprobalni eteleket. A ketto kozott nem volt semmi kulonbseg. Lehet, hogy a keleti parton, ahol te eltel/dolgoztal, mar kevesbe autentikus a mexikoi (DC-ben a burrito meg sem kozelitette azt, amit itt kapsz nalunk), de itt Del-Kaliforniaban abszolut autentikus mexikoit ehetsz :)

fhdgy 2021.05.04. 17:15:02

@FutureFry: Kajaügyileg csak egy szabály van: nincs szabály!

Ha van kedved, sok mindent kipróbálhatsz! Lesznek meglepetések jó és rossz irányba is. Nekem szerencsém volt összességében, mert a jó irány győzött.

Pl.: Münchenben egy K.U.K. nevű étteremben rendeltem pörköltet. Igencsak fennakadt a szemem, amikor grízestészta volt a köret. Még jobban fennakadt, amikor azt kellett mondanom magamnak is, hogy finom. Ki gondolta volna?

Az Adrián egyszer nagyon megkívántam a kagylót, de nem mertem rendelni. Következő évben egy életem, egy halálom, most pedig kipróbálom. Csalódás volt! Megesküdtem, hogy soha többet. Persze, a következő évben meg is szegtem az eskümet.

Az elmúlt pár évben többször voltam dolgozni Észak Komáromban. Egy napot, kettőt, volt, hogy hármat. Elmentem egy a Vág partján lévő vendéglőbe és kifejezetten azt kértem, hogy helyi specialitást! Azut kaptam. Finom volt, ez olyan rízseslecsó szerű valami. Ha újra elvetődök arra, amit nagyon remélek, akkor mi mást rendelnék, mint azut!?

Amit nem bírnék elviselni, az indiai kaja! Már a curry szagától idegrohamot kapok, pedig indiai kaja curry nélkül nem létezik.

Egyszer Braunschweigben vettem a boltban mustárt, mert hogy asszongya, az volt rá írva, hogy extra erős. Persze, a magyar gyerekek kiskanálszám ették volna édesség helyett.

A konklúzió? Illések és pofonok különbözők! Meg a kaják is!

fhdgy 2021.05.04. 17:17:48

@Zsuzsi65: Én a legpocsékabb pizzát Triesztben, Olaszországban ettem.

A legfinomabbat ( nekem legalább is ) Istrán, Horvátországban.

Kinek a pap, kinek a papné, kinek meg a haragozó?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.05.04. 17:46:43

@fhdgy: Igy van, az autentikus eteleket nem feltetlenul csak a sajat hazajukban lehet enni. Es forditva, csak azert mert az illeto etel a "sajat" hazajaban keszul, nem feltetlenul jelenti, hogy kivalo minosegu :)

fhdgy 2021.05.04. 17:59:44

@Zsuzsi65: Én ezen az autentikuson soha nem gondolkodtam.

Ha jó, vagyis ízlik nekem, akkor mellékes, hogy autentikus-e vagy sem.

A covid miatt nem, de úgy általában, szeretek elmenni vendéglőbe.

Ha ismeretlen helyre vetődöm, akkor amikor hozzák az étlapot vicceskedni szoktam.

Köszönöm, nem kérem az étlapot, nem azt akarok enni, nem is olvasni jöttem, különben is nem tudok olvasni.

De, ha ajánlanának valami finom dolgot, akkor ...

Ilyenkor a pincér meg szokott ijedni. Nyugi, nyugi, semmi gond, mindenevő vagyok, minden finomat szeretek!

Ez az esetek 99 %-ában bejön. Hogy találna az ember új, finom dolgokat, ha nincs mersze kipróbálni?

peter3374 2021.05.04. 20:24:27

Hivatalosan egyik futár sem fog elvinni hűtött élelmiszert, azért nem, mert a haccp nagyon szigorú, dokumetálni kell, a hűtési lánc nem szakadhat meg stb.
Persze ha nincs ráirva, akkor elviszik.
Dobozt az lehet venni pl.:
www.webpack.hu/dobozok/hullamkarton-dobozok-eps-betettel
Szarazjeget is tudsz venni.

élhetetlen 2021.05.04. 23:01:15

@odamondó: Lehet röhögni, de több kommentelő panaszkodott, hogy Angliában nem lehet főzőtököt kapni. Nekik írtam, hogy vegyenek méretesebb cukkinit, abból is lehet tökfőzeléket főzni, csak egy picit édeskésebb, egy kicsi sóval több kell. Többen válaszoltak, hogy ez nem jutott eszükbe. Én meg nagy behelyettesítő vagyok, nálam van patiszon lecsó is, ha valamelyik barátnőmnél túltermelés van. Szinte mindenből tudok főzni valami finomat. (nem gilisztákra, bogarakra, stb. gondolok.)

élhetetlen 2021.05.04. 23:59:16

@fhdgy: „Illések és pofonok különbözők!„. Csak sztori. A barátnőm bátyja több, mint harminc éve él LA-ban. Palóc. A mexikói kollégái bepróbálkoztak, hogy mit bír az európai erősben. Szemrebbenés nélkül megette, amit ők nagyon erősnek gondoltak. A barátnőm első terhességénél volt, náluk voltam, aztán a férjével átmentünk hozzám szerelni, de mondtam, hogy van abált tokaszalonnám. Azt hozzunk. Visszaértünk. Hoztátok? Ha elfelejtettük volna, biztos visszaküld érte bennünket. Aztán a szalonnához bevágott egy egész fej fokhagymát. A férje ott aggódott mellette, hogy de rosszul leszel. Én ettől aztán nem. Az ellenpélda én vagyok, fokhagyma 40 éve nem volt a konyhámban, nem is lesz, ezen kívül az erős paprika, a kömény, a kapor van kitiltva. Most, 30 év után visszaszoktam a zacskós levesre, miután a baráti család egy vietnami vejjel bővült. Szeretem, pirított tészta, és négy zacskó. Levespor, zöldség, olaj, és a méregzacskó (az erős). Azt gyűjtöm, és megy vissza a vejnek.
A kecskesajt komoly kérdés. Az országos szállításnál, ha túl lennél a technikai problémákon, még mindig ott van, hogy milyen rendszerességgel kapsz rendelést. Nem, nem tapasztalatból beszélek, és a sajthoz sem értek, de biztosan van valamennyi érlelési ideje. Kaposvár, 40 km. Ott kellene vagy egy piaci tejárust, vagy egy péküzletet keresned, ahova hetente egyszer szállítasz, és nem csak 8000 forintos tömböt ad el, hanem tud adni 15 dekát is. Kellene egy kis piackutatás. De ez csak egy ötlet.

somlobodog 2021.05.05. 08:03:36

@Golf2: kedves csaladodban ahogy látom ez örökletes lehetett:)

odamondó 2021.05.05. 08:04:14

@Örömhernyó: na az mondjuk több mint a semmi. Mondjuk nekem ilyen tejföl helyettesítéssel eddig nem sok minden működött :) vagy ehető lett az étel, de egyáltalán nem olyan mint a magyar tejföllel.

@élhetetlen: tökfőzelék fasírttal egy valós igény lehet.

Golf2 2021.05.05. 08:36:09

@somlobodog: Ügyvédeknél nagyobb léhűtők kevesen vannak.Az összes parlament tele van velük,vérszívókkal.A saját léhűtő családoddal foglalkozzál!

dikusz. 2021.05.05. 12:08:26

@Golf2: Ne haragudj, de nem ő kezdte.

SzZoole 2021.05.05. 14:02:27

@élhetetlen: “ Lehet röhögni, de több kommentelő panaszkodott, hogy Angliában nem lehet főzőtököt kapni.”

Tudod én meg azokon röhögök fennhangon, akik ilyet írnak. Elárulom neked, hogy nemhogy sütőtököt, de még patisszont is tudok venni :-))

A sütőtök itt butternut squash-nak hívják és nem pumpkin-nak. Azt leginkább csak Halloween környékén kapni, akkor is inkább díszítési céllal, mintsem sütésre.

Szóval kedves ismerősöd ne panaszkodjanak, inkább járjanak utánna a dolgoknak.

A patisszont pedig pattypan squash néven keressék, az összes paki/török üzletben lehet venni :-)

élhetetlen 2021.05.05. 14:43:28

@SzZoole: Kommentelőt írtam, nem ismerőst. „Elárulom neked, hogy nemhogy sütőtököt, de még patisszont is tudok venni :-))”. És főzőtököt? Mert a sütőtökből és a patiszonból nem lesz tökfőzelék pótlék. Egyébként nem tudom, én csak 6 hetet voltam Londonban, és azt nem tök kereséssel töltöttem, most csak annyit írtam, hogy van, akinek az hiányzik, azt is csak erre válaszul: "de nem tudnék magyar ételt mondani ami hiányzik vagy nem lehet hozzá alapanyagot venni."

SzZoole 2021.05.05. 15:59:02

@élhetetlen: na, ha már van akivel beszélgetsz az online felületen, akkor lehet mondani, hogy, bár közvetve, de ismered, nem? De, na ugye :-)

A főzőtököt is tudsz itt venni, amiből tökretyót tudsz főzni, úgy kell keresni, hogy marrow, vagy a summer squash vagy van még egy jópár, írjam még? :-)

élhetetlen 2021.05.05. 17:01:08

@SzZoole: „na, ha már van akivel beszélgetsz az online felületen, akkor lehet mondani, hogy, bár közvetve, de ismered, nem? De, na ugye :-)” Azért ez nem egészen így van. Ha egy kommentre válaszolok, és még vissza is ír, az még nem ismeretség. Másnap akár már azt sem tudom, mi volt a nickje. Kommentelés közben eddig csak egy ismerősöm lett, (őt te is ismered személyesen), de ennyi. Vannak nevek, amik megmaradnak, mert többször egyezett a véleményünk, és van, amelyik azért maradt meg, mert nagyon durva, és tudom, hogy neki nem érdemes válaszolni, de ezek még nem ismeretségek szerintem. A másik, hogy Magyarországon élek, tehát nincs tök problémám, de, ha ilyen kommentbe botlok, akkor írom a cukkinit, mert az mindenhol van. Ha te botlanál ilyenbe, nyilván írnád az angol neveket, amit én nem tudok. Ez csak pici segíteni akarás. Más, ha olyat olvasok, hogy valaki azért nem főz kocsonyát, mert azt nem érdemes keveset, a sok meg nem fogy el, akkor is szoktam írni, hogy a kocsonya fagyasztható. Igaz, ha kiveszed szétesik, de csak fel kell olvasztani, visszadermed, és olyan lesz, mint új korában. Ezzel még egy 65-ön túli barátomat is megleptem, de egy hónap múlva jött a telefon, hogy bejött, most ette meg az utolsó adagot. És boldog-boldogtalannak elmondom, megírom, hogy hogyan lehet a leándert tuti gyökereztetni. Na, ez már a locsifecsi volt, bocs.

SzZoole 2021.05.05. 17:17:46

@élhetetlen: szerintem mi már váltottunk kommentet egy párszor, amiben elmondtad, hogy milyen problémáid vannak, hogy milyen műtétekre vársz, hogy nem vagy valami mobil, a korodat is írtad már, stb, szóval lehet azt mondani, hogy bár közvetve, de ismerjük valamennyire egymást.

A közösismerősünk szerintem meg MagDikuszAnyus lehet, ha ő az akkor ő elmondhatja neked, hogy én nem vagyok egy rossz szándékú ember, szóval a fentebbi kimentem segítő jellegű lett volna, és nem támadó jellegű.

A kocsonyáról irt tényállásod pedig én is így ismerem, és igen itt a UK-ban is tudunk kocsonyát készíteni, mert minden dolgot meg tudunk venni hozzá, sőt nagyon finom ragadós körömberkeltet is tudunk főzni, olyat, hogy az evése közben a könyökömön is folyik a szaft :-)

élhetetlen 2021.05.05. 20:03:13

@SzZoole: Félig igazad van, lehet, hogy én vagyok a hibás, de én nem emlékszem a családi viszonyaidra, sem a személyes dolgaidra, és nem is fogok visszaolvasni pár száz határátkelő bejegyzést, ezért nem érzem úgy, hogy az ismerősöm vagy. (De ez még változhat!). És igen, Dikusz a közös ismerős, csak én nem akartam kiadni a nevét az engedélye nélkül. Hülye vagyok? És már elmondta, hogy rendes ember vagy.
A kocsonya ügy meg azért érdekes, mert mint mondtam, a 65-ön túli barátom sem tudta. Te tudod, én tudom, de én is csak azért tudom, mert a nagyszülőkkel együtt 6 tagú volt a család, azaz min. 18 tányér kocsonya, ami nem fért el a spájzba, ment a garázsba, és ott néha megfagyott, akkor jött az olvasztás. Sokan nem tudják, én meg mondom. És a locsifecsi, ha belefér. Leánder metszés volt nálam is, a szemben ülő kolléganőnél is. Az ember sajnálja kidobni, hátha valakinek kell. Elmondtam, hogyan kell gyökereztetni. Nem vette komolyan. Én már 80 leánderrel házaltam, hogy ki kér még, ingyen van, mikor mondta, hogy neki egy sem gyökerezik. Hozd be, minden szálat kigyökereztetek. Behozta, úgy vödröstől. Már büdös volt a víz, mert rohadtak a vízbe érő levelek. Mosdó, kiönt, lemos, és vittem be metszőollót, és gyufát. Egy centit levágtam minden szál végéről, egy éles késsel felhasítottam a szárat, és szétfeszítettem egy gyufaszál darabkával, mint távtartóval. Mind gyökeret eresztett. Volt egy tíz centis ág, ami már a vödörben elsüllyedve az össze levelét elvesztette, nem számított volna, de azt mondtam, hogy az összeset, akkor ezt is, már csak egy pohárban. Bejött a központvezető, mi ez a kukac, kérdezte. Leendő leánder, és neki is elmondtam, hogyan kell csinálni, mert eddig neki sem gyökerezett ki. Pár hét múlva elment mellettem, és visszaszólt, hogy kigyökerezett. A félreértések. Búzaszem kell a gyökereztetéshez. Nem, a búzaszem is csak távtartó volt, mint a gyufadarab, csak az falun mindenkinek volt, vagy kapott egy marékkal a szomszédtól, a gyufát meg venni kellett.
P.s. Imádom a körömpörköltet is!

somlobodog 2021.05.07. 08:39:06

@Golf2: :))) szar a harag hatalom nélkül, mi?

Vibi 2021.05.07. 10:46:46

@élhetetlen: ez a tavtarto modszer mukodik mas novennyel is? En a levagott szolovesszomet sajnalnam kidobni. Beletettem egy pohar vizbe es a levele szepen no de gyokeret meg nem latok.

élhetetlen 2021.05.07. 17:42:44

@Vibi: Nem tudom. Itt csak annyi történik, hogy, ha levágod az ágat, csak egy pici felületen kap vizet, ha felhasítod, és van egy kis távolság, akkor sokkal nagyobb felületen tudja felszívni a vizet. A leándernél működik, rózsát úgy szoktam, hogy ugyanígy felhasítom, de rögtön el is ültetem, és lelkesen locsolom. Pár éve az egyik mester lerúgott egy ágat a rododendronról, azt is elültettem, mint a rózsát, már nyílik. Nem vagyok kertész, és a fűzfával évekig szívtam, nem sikerült gyökereztetni, pedig arról azt mondták, hogy, ha kint hagyod az udvaron, és megázik, még a kosár is kigyökerezik. Aztán egy újabb kísérletnél, egy parkolóban az őr egy két méteres ágat tépett le nekem, ezt otthon feldaraboltam, és minden darabja megeredt, kivéve az ág vége, én meg mindig azt ültettem el addig. A szőlőt bujtatni szokták, (én a fügét), de ez az ág már le lett vágva.
A lényeg az, hogy nem tudom. De az biztos, hogy a felhasítás nem árthat, és előtte éles késsel vágj le pár millimétert a végéből, mert a metszőolló össze szokta kicsit nyomni a felületet. Aztán, ha lesz kedved, írd meg, hogy sikerült.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.05.09. 01:06:12

@élhetetlen: A cukkinis tökfőzeléket megerősítem, kurva finom tud lenni, teljesen jól hozza a kívánt ízt.Én azóta tökuborkának is hívom a fenti zöldséget.

Hobbiszakács · http://hobbiszakacs.blog.hu 2021.05.09. 08:08:11

@geegee: A stockholmi ICA üzletei a zöld mellett fehér és sárga cukkinit is árultak a múlt héten. A fehérből finom tökfőzeléket rittyentettem. Kilója 35 SEK-be (ca. 3 euróba) került. Sajnos többet nem rendelnek.

élhetetlen 2021.05.09. 21:19:57

@SzZoole: Bocs, kaptam még egy kommentet a tökkel kapcsolatban, így visszanéztem ide. Belátom, ez a mondat: „lehet, hogy én vagyok a hibás, de én nem emlékszem a családi viszonyaidra, sem a személyes dolgaidra, és nem is fogok visszaolvasni pár száz határátkelő bejegyzést, ezért nem érzem úgy, hogy az ismerősöm vagy” nem sikerült túl kedvesre. Csak azt akartam írni, hogy nem sok mindent tudok rólad. csak, hogy szoktál hazajönni, és Dikusszal találkoztatok, pálinkáztatok. Mentségemre szóljon, hogy arra sem emlékszem, hogy ennyi mindet írtam magamról, (ez talán a covid miatti egészségügyi leállások kapcsán történhetett). A lényeg, ne haragudj rám!

SzZoole 2021.05.09. 22:26:03

@élhetetlen: eddig sem haragudtam, szóval nincs miért elnézést kérned :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.05.12. 02:21:23

@Hobbiszakács: Kösz, igen, szoktunk tudni mi is venni, mi a Willys dzsipbe járunk legtöbbször, asszem onnan veszi a nejem.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása