Az elmúlt hetekben A vezércsel (The Queen's Gambit) című sorozat kisebbfajta sakkőrületet indított el a világban. Ez a sport inkább Európában (annak is talán a keleti felén) volt népszerű az elmúlt évtizedekben, ám mint Steve története is megmutatja, segítségével akár egészen nagyszerű dolgokat is el lehet érni.
„Mint sok magyar kortársam, én is tudok sakkozni. A kora gyerekkorom homályában elveszett, hogy hol tanultam meg, és hogy kitől. Túl jó sosem voltam, túl sokat nem játszottam, de ez rendben is volt.
Jóval később itt, Kanadában volt a házunkban egy sakktábla. Amikor még egészen kicsik voltak, fiaimmal néha játszottunk. Itt, Észak-Amerikában, a sakk nem divat, kevesebben játsszák. Olyan európai furcsaságnak számít, mint belsőséget enni, vagy temetőbe járni. De a történetemből hamarosan kiderül, ez csak a látszat.
A müncheni út
Egy nyáron nejemmel elhatároztuk, hogy fiainkat magyar nyelvre tanítandó, elküldjük München mellé, az unokatestvéremhez. Egy hónapra. Azért, hogy magyar szót tanuljanak.
Unokatesómnál egy hasonló korú fiúgyerek volt, és egymás között ők hárman magyarul társalogtak, nem németül. Nem úgy, mint mi itt, angolul.
Az utolsó, kétségbeesett kísérlet volt ez, mielőtt a nyelvtanulást véglegesen feladtuk. A szüleink nem éltek már. A legjobb megoldás az lett volna, ha (sokakhoz hasonlóan) nyaranként hazaküldjük őket hozzájuk Magyarországra, de ez nem volt lehetséges.
Tervünk azonban nem sikerült. A müncheni magyar rokonok saját angoljukat gyakorolták fiainkon, a magyar használata helyett. De itt történt, hogy sógorom, gondolom kínjában, idősebbik fiamat szórakoztatni akarván, sakkozott vele, és én csak gondolom, hagyta magát párszor megverni.
Németországból hazajővén e fiam rögvest sakkozni akart velem. Láttam nagyon lelkes, és mondta, szeretne jobban megtanulni. Kilencéves lehetett, 1983-at írhattunk.
Az orosz emigráns sakkbajnok
Egyik nap egy hirdetést láttam az újságban, miszerint egy ide kivándorolt friss emigráns orosz sakkbajnok gyerekeknek sakkleckéket ad. Nem is volt messze attól, ahol laktunk. Egy kis boltot nyitott, sakkdolgokat árult és leckéket adott csoportoknak.
Fiamat beírattuk. Lelkesen járt. Egy idő múlva az orosz félrehúzott és mondta, hogy fiam és egy másik tehetséges fiú, jobban fejlődnének, ha privát leckét vennének. Így is lett.
Nemsokára fiam az egyik torontói sakk-klub tagja lett, és egyre előrébb lépett a ranglistán. Az orosz volt a trénere. Minden hétvégén versenyeken vett rész, ahova én vittem és hoztam, és így láttam milyen sok sakkrajongó él ebben a másfél milliós városban.
Irány az ifjúsági világbajnokság!
Fiam sakktudása lévén kortársai között is tiszteletet ért el, ami kellett neki, mert sportokban ő, nem úgy, mint a fiatalabbik fiam, nem volt olyan jó. Nem telt bele sok idő, Kanada második legjobb ifjúsági sakkozója lett, nagymester, és amikor a bajnok megbetegedett, neki kellett az ifjúsági világbajnokságra menni. Volt is, egyszer Argentínában, másodszor Puerto Ricóban.
Nemzetközi, főleg észak-amerikai túrákra is jártunk vele. A legnagyobb húsvétonként a New York Open. A helyszín a Madison Square Gardenhez közel levő óriási hotel, ahol ilyenkor a résztvevőknek kedvezményes a szobaár.
A szálloda számos termében ezrével látod a sakkozókat, gyerekektől aggastyánokig. Érdekes látvány. A díjazás elég magas, az élen végzőknek több ezer dollár volt már ekkor is. Több húsvétot is itt töltöttünk, nagyobbik fiam sakkozott, mi a kisebbikkel a várost néztük.
Egy idő után fiam annyit kezdett utazni, hogy nem tudtunk vele menni. Mindketten dolgoztunk. Szóval egyedül kezdett utazni. Első útja New Yorkba vezetett, vonaton, Montrealon keresztül, és ott többen fiatalok egy szobában aludtak.
Milyen New York?
Emlékszem, nagyon izgultunk. Talán túl fiatal - gondoltuk. Mondtuk neki, hogy az állomásról, a Pennsylvania Stationről, csak egy rövid séta a hotelig… miután megérkezett, hívjon fel minket.
Meg is tette. Jött a telefon, kérdeztem: „Milyen New York? Hogy érzed magad?” Ma is emlékszem válaszára: „Dad, this is awesome!” (Apu, lenyűgöző).
Egy kellemes választás
Később, egyetemi diplomája után, kémia doktorátust akart. Professzora tanácsára, aki amerikai volt, a legjobb amerikai egyetemekre jelentkezett. Ugyan egész életében kitűnő tanuló volt (ez ilyen helyekre alapelvárás), de abban, hogy több helyre is felvették, döntő szerepet játszhatott az, hogy kanadai ifjúsági sakkbajnok volt, és Kanadát több nemzetközi bajnokságon képviselte. Végül a Harvard és MIT között választhatott.
Kisebbik fiam, látva, hogy a bátyja bejutott az MIT-be, rájött, hogy mégis érdemes tanulni. Mert addig kicsit lenézte azt, és bátyját könyvmolynak tekintette. Rákapcsolt, jegyei nagyot javultak.
Sok idő telt el. Ez a fiam San Franciscóban él. Az utóbbi időben látom, szerelme a sakk iránt nem múlt el. A szabad idejében sakkot kezdett tanítani. Tanítványai gyerekek, akik Harvardra, az MIT-re akarnak menni, de felnőttek is. San Francisco az IT egyik amerikai bástyája, ahol okos embereknek nem kell azt titkolnia. A fiam azt mondta, annyi tanítványa lehetne, hogy munkáját is abbahagyhatná.”
Barangold be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
(Fotó: pixabay.com/jeshoots-com)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek