oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. február 20. 06:30,  „Az integráció nem a hidak építéséről szól” 33 komment

2021. február 20. 06:30 Határátkelő

„Az integráció nem a hidak építéséről szól”

Vajon annak kell beilleszkednie egy országba, aki odaköltözik, vagy a befogadó társadalomnak is alkalmazkodnia kell? A kérdés elég régóta vita tárgya, miként az is, milyen elvárásoknak kelljen megfelelni annak, akik állampolgárságért folyamodnak.

dania_koppenhaga_4_foto_pixabay_com_paologhedini.jpg

A vita Dániában is folyik, most éppenséggel annak kapcsán, hogy a jobbközép ellenzéki Liberális párt bedobta, a külföldiek állampolgársági vizsgáján az interjúnak ki kellene térnie arra is, a jelentkező mennyire tette magáévá a „dán értékeket”.

A Jyllands-Posten szerint a kormány nem is feltétlenül zárkózik el teljesen az ötlettől, melynek részeként olyan kérdések is felmerülnének, mint jog és vallás viszonya, illetve hogy a nők szabadon választhassák-e meg a partnerüket.

„Önmagában a jó magaviselet nem elegendő"

Emellett a legnagyobb ellenzéki párt elképzelése szerint a jelentkezőknek levelet kellene írniuk, melyben kifejtik, miért akarnak dán állampolgárságot szerezni.

„Önmagában a jó magaviselet nem elegendő. Ha valaki dán állampolgár szeretne lenni, akkor be kell fogadnia egész Dániát” – mondta a liberálisok témáért felelős szóvivője, Morten Dahlin.

A jelenlegi szabályozásban a munkavállalás, a dán nyelvtudás és a büntetlen előélet szerepel feltételként, illetve a jelentkezőnek ki kell jelentenie, tiszteletben tartja a dán értékeket és a demokráciát.

„Ugyanakkor mindezt a jelentkezési folyamatban semmilyen tesztnek nem vetik alá, márpedig szerintem ez nem helyénvaló” – fogalmazott Morten Dahlin. A liberálisok szerint ezen változtatna az új verzió, mely biztosítaná a friss állampolgárok lojalitását a demokrácia és Dánia irányába.

A szóvivő hozzátette, nem helyes az a hozzáállás, mely szerint a külföldiek integrációja „kétirányú utca”.

„Az integráció nem a hidak építéséről szól. Az integráció lényege, hogy azok, akik Dániába jönnek, átkelnek a már meglévő hídon. Aki nem akar átmenni rajta (azaz nem fogadja el, hogy az alkotmány elsőbbséget élvez például a Koránnal szemben, vagy hogy a nők megválaszthassák a partnereiket), annak Dánia nem lesz a hazája” – tette hozzá a szóvivő.

„Ez nem más, mint a jelentkezők idejének elvesztegetése"

A kormányon lévő szociáldemokraták témában illetékes szóvivője, Lars Aslan Rasmussen azt mondta, egyetért a liberális terv célkitűzéseivel, de kérdés, az elképzelés miként garantálná, hogy a jelentkezők igazat mondanak.

A balközép Szociálliberális Párt (Radikale Venstre) ugyanakkor ellenzi a tervet. „Ez nem más, mint a jelentkezők idejének elvesztegetése egy személyes megjelenést kívánó demokráciainterjúra” – fogalmazott a párt állampolgársági szóvivője.

Andreas Steensberg szerint azok, akik távolinak érzik maguktól a dán demokratikus értékeket, eleve nem is kerülnek olyan helyzetbe, hogy állampolgárságért folyamodjanak, mert jó eséllyel már „előtte elkövettek bűncselekményt vagy valami olyasmit tettek, ami miatt eleve nem is jelentkezhetnek”.

A baloldali Enhedslisten azért kritizálta az elképzelést, mert az szerintük túl messzire megy és „a gondolatrendőrségnek egy formája, azt feltételezve, hogy az embereknek egy bizonyos módon kellene cselekedniük vagy bizonyos módon kell látniuk a dolgokat”.

A populista Dán Néppárt szóvivője egyetértett abban, hogy a javaslatban megvan a „gondolatrendőrség kockázata, de éppen ezt akarjuk”.

Így néz hát ki a dán vita, kérdés, mi lesz a javaslatból.

(Fotó: pixabay.com/paologhedini)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Dánia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8416433174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hari Seldon 2 2021.02.20. 07:59:39

"A balközép Szociálliberális Párt (Radikale Venstre) ugyanakkor ellenzi a tervet. „Ez nem más, mint a jelentkezők idejének elvesztegetése egy személyes megjelenést kívánó demokráciainterjúra” – fogalmazott a párt állampolgársági szóvivője."

Számomra az a meglepő, hogy eddig nem volt elbeszélgetés.
Itt is van elbeszélgetés, és kérdeznek a Livret de citoyen français-ból.

"Andreas Steensberg szerint azok, akik távolinak érzik maguktól a dán demokratikus értékeket, eleve nem is kerülnek olyan helyzetbe, hogy állampolgárságért folyamodjanak, mert jó eséllyel már „előtte elkövettek bűncselekményt vagy valami olyasmit tettek, ami miatt eleve nem is jelentkezhetnek”."

Miért gondolja, hogy már bűncselekményt követett el? - Simán lehet, hogy kényszerházasságra kényszerítette a feleségét, aki persze nem vallaja be. Az ezek szerint az ő értelmezésében nem "bűncselekmény"?

Arthamyr 2021.02.20. 10:05:49

Ezeknél nem kell egy zsák papírt összeszedni? Pl. igazolni, hogy az illető x évig ott élt és/vagy dolgozott, bankszámlakivonatokat, referenciákat más állampolgároktól stb. Amit utána át lehet nézni, és ez alapján meg lehet adni az állampolgárságot, vagy sem (amihez indoklás sem kell)?

Valóban, aki "rossz" válaszokat ad a jog és vallás viszonyára vagy a nők partnerválasztására vonatkozó kérdésekben, az minden bizonnyal nem kompatibilis az adott ország értékrendjével, de azért ezzel nem sok embert lehet kiszűrni, mert tényleg nincs semmi garancia nincsen rá, hogy igazat mondanak.
A munkahelyek, lakhelyek, referenciák, bankszámlakivonatok szavak nélkül is sokkal többet mondanak az illetőről.

Csodabogár 2021.02.20. 10:24:12

Azt hiszem én két szélsőséget ismertem meg. Az egyik a svéd, ahol gyakorlatilag csak azt kellett igazolnom, hogy ott lakom, ahol x éve és tudok svédül. Mikor a lakóhely igazolásért mentem, kérdeztem, hogy a nyelvtusásomat hol fogják igazolni? Mire közölték, hogy itt most mi, miután halljuk, hogy jól beszél svédül. Ezután már csak magam megadtam 3 referenciát, akiket végig is telefonáltak és kész.
A másik véglet a svájci, amit szerencsémre nem kellett végig járnom, de férjem és sok ismerős révén bőven tudom, hogy milyen. Nem csak vizsga van, hanem kimennek a lakásra körülnézni és végig kérdezik az egész szomszédságot. Plusz nézik, hogy mennyire integrálódtál a szükebb környezetedben, beléptél-e a sportkörbe, énekkarba stb. Persze ezt is faluja, városa válogatja. Van ahol szinte esélytelen a külföldi és van ahol kicsit enyhébbek a körülmények. Termésuetesen esdeklő levelet is kell írni hozzá, amiben először is kifejezed a háládat, hogy ott lakhatsz, majd megindoklod, hogy miért is akarsz állampolgár lenni.

Hari Seldon 2 2021.02.20. 11:35:59

@Arthamyr:
Hú, a dosszié beadás. Két centi vastag volt a boríték, és csak azért ennyi, mert EU-s országból mentünk. Anyakönyvi kivonat mind az ötünknek (eredeti kikérése és másolat), házassági. Szülőknek ugyanez, de ott csak másolat. Erkölcsi. Számlák x évre visszamenőleg. Bérlésről szerződés és a tulajdont igazoló papír. Mindkettőnk nevével, adóigazolás x évről. Egyéb pénzügyi igazolások. Eredeti és másolat szinte mindenből. Nyelvvizsga másolat.

SzZoole 2021.02.20. 11:56:21

@Hari Seldon 2: ez mennyibe fáj a zsebednek, kb/fő?

Hari Seldon 2 2021.02.20. 12:06:38

@SzZoole:
Nem tudom pontosan. Nem figyeltük, mert nem volt szempont a döntésben.

Hari Seldon 2 2021.02.20. 12:08:42

@SzZoole:
Egyébként ha most mindent összevetünk kettőnknek kb 100 Euro volt összesen (ebből kiszámolhatod mennyi a /fő... :-)
Mert mindkettőnknek be kellett adni lényegében pár etéréssel ugyanazokat a papírokat.

SzZoole 2021.02.20. 12:12:47

@Hari Seldon 2: olcsón megúsztátok, itt kb. £1600/fő

sörm 2021.02.20. 13:45:03

@Csodabogár: A nyelvtudás nem feltétel most legalábbis, nem valószínű hogy akkor az volt... Igen, szélsőségesen lazák ebben is a svédek.

Csodabogár 2021.02.20. 14:02:52

@Hari Seldon 2: Ólcsón megúsztátok. A svéd anno 150 Skr. volt, a svájci a fizetés függvényében, de a felső határ a csillagos ég. Tudok olyanról (orvos) aki egy falu templomtornyát hozatta rendbe az ügy érdekében. Rég volt, de biztos nem lett jobb.

lionatheart 2021.02.20. 17:46:23

@Hari Seldon 2: kb itt is annyi volt, de már vagy 40 éve.

Arthamyr 2021.02.21. 07:10:25

@Hari Seldon 2: Igen, ahogy írtam, ezt már összeszedni is elég szívás, ráadásul ebből elég jó képet lehet alkotni arról, hogy az illető mennyire kell az adott országba.
A hab a tortán, hogy sok helyen (mindenhol?) az állampolgárság nem jár, ha az illető teljesíti a hozzá szükséges feltételeket, hanem elbírálják és indoklás nélkül vissza lehet utasítani, akkor is ha minden papírt rendesen összeszedett, mindent befizetett stb. Emiatt nem is látom nagy értelmét, hogy feltesznek kő egyszerű kérdéseket.

marczy 2021.02.21. 07:46:13

@Hari Seldon 2: A dán Btk.-t nem ismerem, de a német Btk.-ban a házasságra kényszerítés önálló büntetőjogi tényállás.
Ahhoz viszont, hogy ennek ténylegesen érvényt lehessen szerezni, egyrészt nagyon erős bizalom kell a hatóságok irányába a kényszerített fél részéről (ez mindenhol nagyban múlik a hatóságok hozzáállásán), másrészt bizonyítani is kell, ami nem egyszerű, de pl. ha erőszakkal, bántalmazással történt a kényszerítés, és azt orvosi látlelet alátámasztja, az felhasználható.

kardio1 2021.02.21. 10:10:56

@Hari Seldon 2:
Tőlem semmit nem kérdeztek a livret de citoyen français-bol, hirtelen azt sem tudtam, mi az !
Ez meg már nem csak neked szól : a Radikale Venstre szószerint Baloldali Radikálisokat jelent, nem balközép szociáldemokratákat...

Hari Seldon 2 2021.02.21. 13:03:43

@nyuszigonosz:
Lehet hogy több volt, de mint mondtam semmileyn módon nem volt szempont.
De igazából inkább az volt a költség, hogy lefénymásolni, kiprintlni 1000 mindent példányban.
- És mindent kétszer, mert ugye két felnőtt ember adja be. Fordítások díjai. Postaköltség.
Volt valami hivatali bélyeg (interneten kellett megvenni), az kb 50 Euro lehetett.
Ami inkább "lassító tényező", ez a millió egy papír, összeszedése, regisztráció papír 20 oldalána kitöltése (hol laktál, milyen számláid vannak, iskoláid, gyerekeid, szüleid adatai) ezek kitöltése két példányban. Már meglátja az ember a papírt elmegy az életkedve. Szóval lassan töltődik ki. Aztán az igazolások összeszedése. Aztán kikérni az új erkölcsit, mert amire végzel, lejár. Azt újra fordítattni... Stb... Szóval inkább idő és vacakolás ami hátráltatja a dolgot, mintsem a pénz.

Hari Seldon 2 2021.02.21. 13:06:39

@kardio1:
Mindenki mást mond az elbeszélgetésről.
Mi jövő hónapban megyünk. Meglátjuk milyen lesz.

nyuszigonosz 2021.02.21. 13:38:18

@Hari Seldon 2: Azthittem már megvan a francia állampolgárság, de akkor majd lesz.

Hari Seldon 2 2021.02.21. 14:46:38

@nyuszigonosz:
Papírmunka iszonyat hosszadalmas.
Először valóban azt hittük, gyorsan megy, de mindet leírni kétszer (nem jó a félnymásolat ennél vagy annál a papírnál, na azt kétszer írogatni) összeválogatni, ja azt nem is mondtam, minden papírt csak megadott sorrendben lehetett a dossziéba tenni...
Na meg este 10-kor már kicsi a lendület, hogy belekezdjen az ember a 600 papír átmásolásába.
Na mindegy, lényeg, hogy le van adva. Hétvégén meg értelemszerűen család az első, akkor meg azért haladtak a dolgok lassan.
Viszont ezután gyorsan reagáltak, mert most a Covid miatt az egészségügyet soron kívül előre veszik.

Hari Seldon 2 2021.02.21. 14:47:46

@kardio1:
Igaz, a Radikále-ből gyanús lehetett volna...

kvp 2021.02.21. 21:02:39

Az egesz vita abbol adodik, hogy jobb-e az amikor a bevandorlo integralodik, mint amikor parhuzamos tarsadalmak alakulnak ki. A sokszinuseg es a tolerancia a parhuzamos tarsadalmakrol szol. Ezeknek altalaban az a vege, hogy az oslakosok integralodnak az uj tobbsegi tarsadalomba. Anglia jo pelda ra, ott mindig az uj tardadalom lett a dominans. Eloszor a romaiak kulturajat vettek at a keltak, aztan jottak a szaszok, a normannok, most mar fel evszazada pedig az afrikai es azsiai muzulmanok. A kultura pedig szepen fokozatosan mozdul el az isztlam ertekrendje fele. Ez a multikulturalizmus termeszetes mukodese.

A danok valamiert danok szeretnenek maradni, meg a sajat kulturajukat is szeretnek dannak latni meg evszazadok mulva is.Viszont egy egyszeru interju keves arra, hogy meggyozodjenek a bevandorlok ertekrendjerol. Ha csak minimalis erofeszitest is tesz valaki, akkor mar kepes megfelelni az elvarasoknak, majd miutan megkapta az allampolgarsagot, mar szabadon azt gondol amit akar, fuggetlenul a torvenyektol. A cikkben leirt interju igazabol csak azt a minimalis szintet jelenti, hogy a nyelvet nem beszelo, egyertelmuen ellenseges kulturaju illegalis bevandorlok ne legalizalhassak magukat olyan egyszeruen. Nem igazan nagy lec, bar valoszinuleg sokan igy is levernek.

Miert nem valoszinu, hogy egy ilyen szabalyozas sikeres legyen? Mert ellenkezik a multikulturalizmussal, igy a bevandorlast hajto globalis erdekekkel es ertekrenddel. Pont az a celja a bevandorlasnak, hogy megszunjon a celorszagok helyi kulturaja, mivel ugy mar konnyebb integralni oket egy globalis allamba. Ezt nem segiti elo az, ha az adott orszag megprobal adott orszag maradni. Mindenesetre erdekes, hogy egy fejlett nyugati demokraciaban felmerult annak az igenye, hogy megtartsak a kulturajukat. Kivancsiak varom a temaban kialakult parbeszed erdemenyet.

luis5 2021.02.22. 08:09:05

Azért viccesek ezek a nehézségek mert amúgy pl a franciák minden afrikait befogadnak 0 papírral. Igaz egy részük tud franciául.
10 éve Svájcban a falu szavazta meg h polgár lehetsz. 10 év ottlakas utan

bati67 2021.02.22. 08:09:13

Teljesen egyértelmű: a bevándorlónak kell beilleszkedni a fogadó országba!!! Elvégre azért ment oda, mert tudta, hogy mi vár rá. A befogadó ország maradjon úgy, ahogy van! Ha nem tetszik ami abban az országban van, akkor nem kell odamenni.
Ugye milyen abszurd lenne, ha pld. beköltözne tíz spanyol Dániába és azután bikaviadalokat akarnának tartani...

eßemfaßom meg áll 2021.02.22. 10:44:08

Aki azért költözik egy országba, hogy beilleszkedjen a meglevő értékrendbe az bevándorló aki azért megy, hogy a saját értékrendjéhez igazítsa az országot az hódító.

pkovaks 2021.02.22. 13:34:58

A svedeknek meg nagyon nagyon sokat kell tanulniuk az altaluk lenezett Daniatol...A svedeknel mindenki kaphat allampolgarsagot, meg a bunözök is, követelmeny es elvaras nincs.

Hari Seldon 2 2021.02.22. 23:34:29

@luis5:
Ez nincs így. Mint előbb mondtam, rengeteg papírmunka. Majd gonolod, Szudán Alsón el tudják küldeni ezeket? Legtöbb azt sem tudja, hány testvére van az adott pillanatban. Igen, van aki menekült kérdelmet ad be, vagy ilyesmi.

Hari Seldon 2 2021.02.22. 23:37:07

@pkovaks:
Igen, Svédország teljesen másképp áll dolgokhoz mint a dánok. Ez majd "kiforrja magát". Mindenkinek kell egy "tanuási folyamat". Amíg a dolgok nem "érnek meg", egy ponton túl, marad minden a régiben.

négyzet 2021.02.23. 18:58:09

@pkovaks: @Hari Seldon 2:
Ez nem igaz, van elvárás.
5 év után lehet igényelni igazolást arról, hogy valaki EU-s állampolgárként permanent ott él/het. Ha büntetett, akkor x idő (számítják) után igényelhet csak állampolgárságit, illetve ha nem fizetett adóssága volt, akkor a visszafizetés után 2 évig nem igényelhet állampolgárságit.
Egyébként a valóságban nem 5 év, van az már vagy 9-10 év is, mire meglesz az állampolgárság manapság.

négyzet 2021.02.23. 18:58:44

Menekülteknek 3 év, egyébként.

négyláb 2021.03.22. 12:32:38

Milőtt a parttalan, hosszú fejtegetéseket végig olvasnám, csak röviden:
IGENIS, MINDEN ESETBEN A BEFOGADÓ NEMZETHEZ KELL IDOMULNIA, ALKALMAZKODNIA, AZ OTTANI ÉRTÉKRENDHEZ, FELFOGÁSHOZ A BETELEPÜLNI SZÁNDÉKOZÓNAK. Ez a kérdés(felvetés) csak a hibbant nyugat-európai liberális demokráciákban lehet téma, tessék megnézni azokat a még egészséges immunrendszerrel rendelkező országokat, akikre nem sikerül rákényszeríteni nem csak a multikultit meg a migrációt, hanem a bevándorlók által átformált városi létformát sem. Ha valaki úgy dönt hogy, Djakartában vagy Kabulban képzeli el európaiként az életét, ne követelje számon az európai létforma valamennyi feltételét a helyieken, persze hamar ki is penderítenék (jó esetben élve) onnan.
Az már tényleg az elmebetegség minősített esete, amikor az Európába beözönlő tudatlan, muzulmán, ellenséges beállítottságú tömeggel szembeni magyar reakció esetében felróják nekünk, hogy bezzeg 56-ban jó volt, hogy befogadták a menekült magyarok százezreit Európában és a tengerentúlon. Csak azt felejtik el hozzátenni, hogy a magyarok az első naptól kezdve dolgoztak és nem csak beilleszkedni akartak, hanem képesek is voltak rá. Az ellenpéldákat pedig nem sorolnám: Nyugateurópa legtöbb országában párhuzamos társadalmak alakultak ki, amelyek fokozatosan és egyre gyorsuló ütemben maguk alá gyűrik az őshonos lakósságot, kiszipolyozzák az adott országok szociális rendszerét és demográfiai robbanással egy emberöltő alatt elfoglalják ezeket az országokat.
Mi abba az Európai Únióba léptünk be, amelyik (akkor még legalábbis szóban) védte az európai határokat, az európai értékek prioritását tűzte a zászlajára. Mára viszont ehhez képest hova jutottunk? Az alapító atyák forognak a sírjukban.......

négyláb 2021.03.22. 12:32:46

@bati67: Sajnos a dánok sem jobbak a spanyoloknál: a delfinek évenkénti rituális mészárlása sem borzaszt el kevésbé, mint a szerencsétlen állatok pamplonai futtatása vagy az arénákban történő leölése.

2021.06.10. 22:34:05

@Csodabogár: kb. harminc éve lettem állampolgár, az általad leírtak pontosak, egy egész környezet tanulmányt készítettek. Meg 6500 CHF a falunak és ugyanennyi az államnak.

2021.06.10. 22:34:08

@luis5: így van nálam is a falu szavazott az állampolgárságról. Az első a falu, öt éve helyben kell élned, ha a falu egyetért megy tovább a kanton-hoz és onnan az állam szövetséghez. Persze 10 év svájci élet az alap, hogy beadhasd egyáltalán a kérelmet.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása