oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. február 07. 06:30,  Hogyan lehet bevándorolni Kanadába? 12 komment

2021. február 07. 06:30 Határátkelő

Hogyan lehet bevándorolni Kanadába?

Egyre több bevándorlót vár Kanada, a következő három évben folyamatosan egyre több emberre lesz szükség, érdekes módon a Covid miatt is. Lássuk, mi várható és azt is, hogyan lehet idén bevándorolni Kanadába.

kanada_vizum_1.jpg

A koronavírus következményei miatt Kanadának egyre több bevándorlóra van szüksége – írta Tucano. Ez a konkrét számokat tekintve úgy néz ki, hogy idén 411 ezer embert várnak, ami 2023-ra 421 ezerre emelkedik.

„A legnépszerűbb és legelterjedtebb program az Express Entry keretében több mint százezer sikeres magasan képzett szakember kapta meg az ‘ITA-t”, azaz a meghívót letelepedni.

Az Express Entry talán a leggyakoribb program, amelynek keretében magyarok állandó tartózkodási engedélyhez és később állampolgársághoz jutnak Kanadában, de ezt amúgy csak gondolom, statisztikával nem tudom bizonyítani. (…)

Kanada kétlépcsős bevándorlási lehetőséget kínál a magasan képzett szakembereknek, tehát jelentkezhetnek a szövetségi programra (Express Entry) és az egyes tartományok kívánalmainak is megfelelhetnek, amelyek saját programokat működtetnek.

Majd mind a tíz provincia kínál ilyen különféle letelepedési programokat és munkát. A start-up rendszer persze folyamatosan működik és legalább 200,000 kanadai dollár tőkét kell bevonzaniuk ahhoz, hogy pályázhassanak a kanadai állandó tartózkodási engedélyért.

A tanulóvízum is működik, lehet menni tanulni és azon keresztül majd később eljutni az Express Entryig, amire belülről jelentkezve igen nagy az esély. (...)

A kanadai bevándorlás idei feltételei kapcsán is igaz, hogy az alapinformáció mindig ugyanaz: legyél fiatal, magasan képzett (mármint lehetsz magasan képzett burkoló és űrsebész is, a fontos az, hogy legyen papírod és/vagy nagyon érts a szakmádhoz). Beszélj kitűnően angol és/vagy franciául. Ha mindkét nyelvet bírod az nagyon jó, az minden ajtót nyit.

A legjobban keresett foglalkozások Kanadában 2021-ben

1. administrative assistant – adminisztratív asszisztens
2. customer service representative – ügyfélszolgálatos
3. sales associate – értékesítési munkatárs
4. driver – sofőr
5. accounts payable & receivable – követelésbehajtó
6. registered nurse – szakképzett nővérke
7. general labourer – általános munkás
8. project manager – ez ugyanaz magyarul is
9. welder – hegesztő
10. electrical engineer – eletromos mérnök”

A teljes posztot további részletekkel Tucano oldalán találod.

Telelés a Paradicsomban

Állítólag egyszer az életben el kell menni a Maldív-szigetekre (is), és ha ez így van, akkor mikor menjen az ember, ha nem akkor, amikor a térségben él, valamint el kell használni a tavalyi szabadságokat január végéig – tette fel a kérdést Nomád Matyi.

maldiv-szigetek.jpg

„Bár first-world problem, de a tavalyi évben szinte nullára csökkentek az utazási lehetőségek, így mindenképpen orvosolni akartam a hiányt és így esett a választásom a földi Paradicsomra, ahova egy negatív PCR-teszttel be lehet utazni.

Az érkezés, valamint az indulás előtti 24 órában regisztrálni kell a maldív-szigeteki bevándorlási hivatal weboldalán.

Kicsit maradhattam volna többet, mint 3 éjszaka, de így is méregdrága volt, valamint én, aki nem egy nagy búvárkodós ember, annak elég ennyi.

Természetesen all-inclusive csomagot érdemes választani, aminek azért vannak szintén korlátozásai (pl. a márkásabb alkoholos italokat nem tartalmazza), de azokkal azért együtt lehet élni.

A szállás árát még jelentősen megdobja a Malé nemzetközi repülőtér és a reszort közötti transzfer, ami az én esetemben hidroplánnal történt. Amennyire féltem a hidroplánozástól, annyira kellemes csalódás és élmény volt.

Egyébként nem is kellett sokat várnom a hidroplánra, kb. két órát, és az is kellemesen telt, mert a hidroplán-váróban kávéval kínálják az embert, valamint egész jó WiFi van, hogy rögtön lehessen mindenkinek menőzni, hogy megérkezett az ember a Maldív-szigetekre.

Már pozitívan indult a nyaralás, mert sajnos a szemüvegemet a repülőtér termináljában felejtettem, amikor becsekkoltam a hidroplánra, de jeleztem, hogy hülye voltam, és a következő busszal hozták utánam a hidroplán-terminálba.

Egyébként az utazás napja nem az én napom volt, a mobiltöltőmet például otthon felejtettem, így vennem kellett egyet a dohai átszálláskor.

Az én hidroplánom 3 szigetet érintett az útján, nekem a másodiknál kellett leszállni. A reszortba történő érkezéskor már a kikötőben fogadják az utast, gyümölcslével és frissítő kendővel kínálják, a recepciónál pedig élő köszöntő zenét játszanak.

Kényelmes berendezkedés után még pont vacsorázni is tudtam (volt magyar gulyás! …ja és egyébként más magyar vendégek is voltak), aztán pedig a bárban kiélveztem az all-inclusive csomagban lévő sri lanka-i Lion sört, valamint valami no-name whiskyt.

A nagyon jól induló napot még megkoronázta, hogy a pihentető italozás közben majdnem elveszítettem a szobakártyámat, de végül szerencsére előkerült. Bizonyára rögtön pozitív benyomást keltettem a személyzetben. :D

Az első teljes napomon csak lazultam, úszás, jaccuzzizás és persze evés-ivás. Ki akartam próbálni a széllovaglást, ami benne van a csomagban, de sajnos a szélviszonyok nem voltak megfelelőek, egészen az ott tartózkodásom végéig.

A második napon, „egyszer vagyok itt” alapon befizettem egy egyórás jetski-zésre, mert ugye a jetski-zés nincs benne a csomagban, de a magas ár ellenére nem bántam meg. Sőt, felmerült magamban a kérdés, hogy eddig ezt miért nem próbáltam ki Ománban? (...)

Az utolsó napon szintén csak lazulás, még egy utolsó úszás az óceánban, jaccuzzizás, vettem pár szuvenírt, és bár a 12 óra helyett elég lett volna 3-kor kicsekkolnom, az utolsó 1-2 órát inkább a bárban töltöttem.”

A teljes posztot rengeteg fotóval itt találod, érdemes elolvasni!

Kínai metróláz

Az ázsiai nagyhatalomra nem jellemző a sok vacakolás, így van ez a metróépítéssel is. Liping posztjából kiderül egyebek mellett az is, hogy az utóbbi évek fejlesztéseinek hála a bolygó öt legnagyobb metrórendszere Kínában van.

kinai_metro.jpg

„A listát a jelenleg 700 km-es hálózattal bíró Shanghai vezeti, második a főváros, Peking (697,2 km). A bronzérem Guangzhounak jut (531,1 km), őt a kínai viszonylatban is brutális tempónak köszönhetően a mindössze évtizedes múltú chengdui metró (519,2 km) követi.

Shenzhen most az ötödik helyen tart (411 km), de a jelenleg is zajló építkezések miatt ez nem sokáig marad így.

A 10-es listán még két kínai település szerepel, Nanjing és Wuhan (9. és 10. hely), eléjük még befért Moszkva, London és New York. (...)

Az már jól kivehető, hogy mostanra a másodvonalbeli nagyvárosok is nagyjából teljesen kiépítették a metró gerincét, s egyre inkább az elővárosi vonalak építése válik hansúlyossá bennük.

Eközben már nagyjából bekerült a metrós városok közé majdnem minden potenciális jelölt (még legfeljebb 10 településsel lehet számolni a közeljövőben).

Ugyancsak egyre jobban előtérbe kerülnek a villamosvonalak is, még olyan egzotikus helyszíneken is, mint Xinjiang vagy Qinghai tartományok.”

Sokkal részletesebben olvashattok a 2020-as brutális tempójú építkezésekről az eredeti posztban ide kattintva.

Barangold be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Kína Kanada Maldív-szigetek

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1516418466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VikiDaniAroundAsia 2021.02.07. 08:07:04

Mondjuk az, hogy maga nomád Mátyás fél a hidroplántól?! Aki bejárta a világ legmélyebb bugyrait..?

Csodabogár 2021.02.07. 11:44:14

Maldiv szigetekhez csak annyit, hogy ha én már elrpülnék oda, ami innen egy elég hosszú út lenne, akkor legalább 10 napig ott maradnék. Csak nézni a tengert és a napot, sétálni a homokban, nem maszkban! totális élvezet lenne. 3 nap? Mire kiheverem a jet laget már jöhetek is vissza. Persze nem tudom Matyi honnan repült, lehet, hogy valahol a közelben él pont most.

Kinai metro nagyon imponál. Erre fele évekig tart egy pár kilométeres vonal kiépítése.:-(

gabors 2021.02.07. 15:27:48

olvasta valaki mit irt Matolcsy ... marmint a Mo-i magyarok kozul (kulhoniak is ?) .... ez valami forradalmi eloszel vagy halolos rakkal kezelik mar a keresztszemut ?

gabors 2021.02.07. 15:36:48

@Csodabogár: "Kinai metro nagyon imponál. Erre fele évekig tart egy pár kilométeres vonal kiépítése.:-(
"

ott is csak ott nem mondjak el ... es a meszarosokat le-meszaroljak :-)

FutureFry 2021.02.07. 15:40:08

“electrical engineer – eletromos mérnök”
Magyarul villamosmérnök.

“accounts payable & receivable – követelésbehajtó”
Nem tudom, hogy az “accounts payable & receivable”-nek mi a jó fordítása (talán “pénzügyes”?), de a követelésbehajtó az inkább “debt collector”

“… fontos az, hogy legyen papírod és/vagy nagyon érts a szakmádhoz … general labourer – általános munkás”
Ehhez milyen papír vagy szakmai gyakorlat jó? :)

Csodabogár 2021.02.07. 16:08:19

@gabors: Hol írta? Nem láttam semmit.

gabors 2021.02.07. 16:16:23

@Csodabogár: "@gabors: Hol írta? Nem láttam semmit."

hat ez a lenyeg !!! meg te sem lattad varjal meg keresem neked ...

gabors 2021.02.07. 16:17:35

@FutureFry: NE SEGITS NEKI kibontani ezzel romlik az uzlete

mint "villamos mernok" a szivem szakadt meg :-)

gabors 2021.02.07. 16:59:19

@Csodabogár: "Újabb gazdaságpolitikai kritikákat fogalmazott meg Matolcsy György – írja az MTI. Egyebek mellett az ország egységes jövőképét és az állam működésének mérését, a visszacsatolást hiányolta leginkább.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke decemberben már kritizálta a kormányt, akárcsak októberben a válságkezelés kudarcai miatt. Matolcsy a Növekedés.hu-n megjelent írásában a negatív és pozitív töltetű gazdasági kifejezések (például vízió, mérés, életminőség) használatát, illetve hiányát boncolgatja úgy vélve, hogy ezek erősítik vagy gyengítik az ország esélyét a sikerre.

„Magyarország ma nem rendelkezik egységes és világos jövőképpel. Ausztria utolérésének szükségességét a politikai vezetők nem fogadják el, bár földrajzilag és történelmileg is kézenfekvő cél volna ez”

– írta.

Megjegyzi, hogy a hivatalos cél, 2030-ra az EU TOP 5 országába kerülni az élhető ország és a munka terén, nem igazi vízió, mert nem mérhető a cél.

„Ha nem mérhető a cél, akkor pedig nem létezik. Versenytársaink mind erős és világos jövőképpel rendelkeznek, nálunk ez hiányzik, ezért a szó töltete és hatása ma nálunk negatív.”

"

ez eleg igy mar megtalalod ???? ami a belul is idezojel azt MATOLCSY a kesze szemu mondta ....

Shanarey 2021.02.07. 18:53:46

@gabors:

Kínában, nem tart olyan sokáig, mert ha valaki ellenkezni kezd, azt letartóztatják. A központi hatalom ott erőből intéz mindent.

Analóg Telepes 2021.02.08. 07:48:23

@FutureFry:
"accounts payable & receivable"

Valóban nem követelésbehajtót jelent, hanem könyvelőt. Abból is a legegyszerűbb típust, a "vevők" és "szállítók" számláinak könyvelését, amihez nem kell szakirányú számviteli végzettség.

seigyo_zoufukuki · densha.blog.hu 2021.02.09. 04:15:50

@Csodabogár: Gondolom nagyon imponálna, ha a házad helyen heteken belül munkagépek dolgoznának mert a metróépíttető apparatcsiknak arra járt a vonalzója. Esetleg meghal egy-két hozzátartozód, mert be kellett fejezni az építkezést az ötéves terv előtt, ezért elkezdték lesz*rni a biztonsági előírásokat, így leomlott egy állványzat, esetleg összeomlott pár épület a környéken.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása