oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. január 28. 06:30,  Menj haza, határátkelő! 23 komment

2021. január 28. 06:30 Határátkelő

Menj haza, határátkelő!

A brit kormány úgy döntött, némi pénzügyi támogatással segíti döntésükben azokat az uniót állampolgárokat, akik a szigetország elhagyásán gondolkodnak. A repülőjegy mellett akár 2000 fontot (ez valamivel több, mint 800 ezer forint) kapnak azok, akik hajlandók hazamenni.

eu_settlement_scheme.jpg

A kezdeményezés nem most született, az ellenben friss fejlemény, hogy a brit kormány szépen, csendben január 1-től az uniós állampolgárokat is felvette erre a listára (ami valahol érthető, hiszen az uniós országok elvesztették a különleges státuszt).

A „támogatás” része egy repülőjegy az illető hazájába és maximum 2000 font (kb. 800 ezer forint) „visszatelepedési támogatás”.

Nem ezt ígérték?

Az Egyesült Királyságban élő kiszolgáltatott uniós állampolgárokat segítő szervezetek szerint a program éles ellentétben áll a kormány korábbi állításával, miszerint mindent megtesz majd, hogy az embereket a letelepedett státusz megszerzésére bíztassa. Márpedig annak lejártáig még öt hónap van (idén június 30-ig lehet jelentkezni).

„Az eseteink alapján nyilvánvaló, hogy a leginkább kiszolgáltatott uniós állampolgárok között akadnak, akiknek még nem sikerült megoldani a letelepedett státusz kérdését. A jelentkezés elé állított akadályok és a belügyminisztérium késlekedései mind jelentős tényezők ebben.

Az egyik oldalon a státusz megszerzésével, a másikon az önkéntes hazatéréssel kapcsolatos zavaros kommunikáció komolyan aláássa a kormány azon állítását, mely szerint a Brexitet követően megvédik a kiszolgáltatott európaiak jogait” – hangsúlyozta a Guardiannek adott interjúban a Public Interest Law Centre jogvédő szervezet vezetője, Benjamin Morgan.

A Belügyminisztérium természetesen másként látja, a szóvivő azt mondta, nyilván vannak olyanok, akik nem kívánnak a határidőt követően az Egyesült Királyságban maradni.

„Ezért jeleztük, hogy azok az uniós állampolgárok, akik el kívánják hagyni az Egyesült Királyságot, jogosultak az ezt segítő támogatásra” – jegyezte meg.

Összetett helyzet

A helyzet ennél azért kicsit bonyolultabb, legalábbis a bevándorlókat segítő Joint Council for the Welfare of Immigrants (JWCI) felmérése alapján, mely szerint több ezer olyan európai nélkülözhetetlen dolgozó van (elsősorban a szociális ellátási szektorban, az építőiparban, a mezőgazdaságban és a gyáriparban), akik legális státusza és így maradása veszélybe kerülhet.

A JCWI által megkérdezett 295 uniós állampolgár közül minden hetediknek csak nagyon halvány fogalma volt a letelepedési programról, a harmaduk egyáltalán nem hallott róla, míg szintén harmaduk nem tudta, hogy a kérelem beadásának van egy határideje.

„Még ha az értintetteknek csak kis aránya nem tud időben jelentkezni, az akkor is több tízezer embert jelent, akik egyik napról a másikra elveszíthetik a státuszuk. Ha nem lépünk sürgősen, a szociális ellátási szektor nagyon nehéz helyzetbe kerül” – fogalmaz a jelentés.

A megoldás szerintük a határidő eltörlése lenne, illetve az, hogy az európai uniós állampolgárok automatikusan kapják meg a letelepedett státuszt, a kormány pedig hagyjon fel az ellenséges hozzáállással.

„A kutatásunk azért ijesztő, mert akikkel mi beszéltünk, sokkal kevésbé kiszolgáltatottak, mint azok a rejtett csoportok, akiket kizsákmányolnak, és akiket elérni sem lehet. A mi és más szervezetek figyelmeztetése ellenére a belügyminisztérium a homokba dugja a fejét és kifogásokat keres a megoldások helyett” – mondta a JCWI jogi igazgatója, Chai Patel.

A kormány „félrevezető képről” beszél

A kormány részéről nyilatkozó bevándorlási miniszter szerint a JCWI jelentése „hihetetlenül félrevezető képet fest” a programról, miközben egy olyan kutatásra támaszkodik, amiben kevesebb mint 300 embert kérdeztek meg egy évvel ezelőtt. (A felmérés tavaly január és március között készült.)

„Azóta több millió jelentkezést fogadtunk be, most már 4,9 milliónál tartunk a rendkívül sikeres programban. Kevesebb, mint hat hónap maradt a június 30-i határidőig, minden jogosultat bátorítanék, hogy jelentkezzen. Szükség esetén széleskörű támogatás érhető el online és telefonon, a kormány 72 szervezetet támogat szerte az Egyesült Királyságban, hogy senki nem maradjon az út szélén” – tette hozzá Kevin Foster.

Barangold be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia Brexit

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1016406302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

puhacica 2021.01.28. 09:24:02

"a program éles ellentétben áll a kormány korábbi állításával, miszerint mindent megtesz majd, hogy az embereket a letelepedett státusz megszerzésére bíztassa" - es biztatja is. viszont biztositanak egy ilyen tamogatasi format is, hogy azok, akik megse tudjak hivatalossa tenni a statuszukat, ne ragadjanak itt illegalisan, ures zsebbel. hany olyan sztorit hallottunk mar, hogy a kulfoldon szerencset probaloknak nem jott be, de annyi penzuk nem volt, hogy egy fapados jegy arat kifizessek hazafele...

"A jelentkezés elé állított akadályok" - milyen akadalyok? bar minden ugyintezes ilyen akadalymentes lenne!

"A JCWI által megkérdezett 295 uniós állampolgár közül minden hetediknek csak nagyon halvány fogalma volt a letelepedési programról, a harmaduk egyáltalán nem hallott róla, míg szintén harmaduk nem tudta, hogy a kérelem beadásának van egy határideje." - nekik talan jobb is otthon. megertem, ha valakinek nem megy a nyelv. ne olvasson angol nyelvu hireket, ne nezzen tevet, nem muszaj. de hogy az europai unio allampolgarakent a sajat nyelven se jutott el hozza, hogy mi a teendoje, az valahol ultragaz, es nem a brittt kormany hibaja.

fhdgy 2021.01.28. 10:31:59

@puhacica: Van a magyar mondás, hogy segíts magadon, az isten is megsegít!

Aztán vannak olyan esetek, hogy nemcsak nem tud valaki magán segíteni, de még segíteni sem lehet neki!!!

puhacica 2021.01.28. 11:43:22

@fhdgy: en azt is megertem, ha valaki olyan lehetetlen helyzetben van, hogy nem tud magan segiteni, kihasznaljak a tajekozatlansagat, nincs penze internetre, akarmi. de hogy neki egy ilyen szituacioban mitol jobb itt, mint otthon, azt nem ertem.

Szaktanár 2021.01.28. 13:15:26

nem értem, mi ezzel a baj. senkit sem kényszerítenek a távozásra, hanem segítenek annak, aki bajba került. évekig tartott a hercehurca a brexit körül, minimum 2 éve lehetett tudni, h mi a teendője az EU-s állampolgárnak, 15 percett vett el az életéből az egész regisztráció, elejétől a végéig, és kész volt. szóval lehet ezt úgy értékelni, h a gonosz angol kormány most már rendszerszinten xenofób, de lehet úgy is, h nem akarják, h olyanok legyenek az országban, akiknek nem lenne szabad itt lenniük, és segítenek nekik kijutni. szóval azért én fenntartással kezelnék mindent, amiről a brit 444 (aka guardian) sír. mondom mindezt úgy, h a világ leghülyébb ötletének tartom a brexitet.

SzZoole 2021.01.28. 13:18:24

Ekkora hülyeséget már regen olvastam itt a blogon, teljesen félrevezető!

Ez az ajánlat a kormány részéről nem új dolog. Elsősorban azok EU állampolgároknak szól, akik hajléktalanok, vagy feketén zsebből zsebbe kapják a fizetésüket, vagyis illegálisan tartózkodnak a uk-ban.

London belvárosa és a bevásárló központok környéke tele van ezekkel a “jómúnkásemberekkel”. Többnyire román/bolgár cigányok.

Az építkezéseken/lakásfelújításokon is elég sok van belőlük. Az építőanyag árusításával foglalkozó üzletek előtti parkolókban tizesével állnak ezek az emberek. A vállalkozók zsebből fizetnek nekik £5-6/óra.

Éttermet üzemeltetők is így foglalkoztatják a pincéreket, de leginkább a takarító/mosogató személyzetet is.

Aki meg Londonban jár, az láthatja ezeket a kolduló embereket. Egy lábú, fejremegős, mankós/bicegős stb stb.

Az meg, hogy, a kormány nem tájékoztatta időben az embereket, ez szimplán baromság, évek óta harsogják, hogy mi az eljárás, tv, rádió, újságok stb.

Az egészségügyben dolgozok sincsenek veszélyben egyátalán sőt az NHS volt az elsők közt, akik rendezték a dolgozóik státuszát!

Több éves sztori már ez, kiszínezve......

Golf2 2021.01.28. 14:55:07

Többnyire román/bolgár cigányok...Pont ezek fogják kihasználni és 5 perc múlva új papírokkal visszajönni. Volt már ilyen.

SzZoole 2021.01.28. 15:10:05

@Golf2: igen gulfi, valóban volt ilyen, ki játszották ezt a lapot, de az új rendszert, ami jan. 1-tol el, már nem fogjak tudni kijátszani a rendszert, mert a pont rendszernek nem fognak tudni megfelelni, teccik érteni gulfi úrfi?

2021.01.28. 17:03:05

Báj báj london dondondon gúd báj!

bloody.rain 2021.01.28. 17:04:46

Egyrészt úri gesztusnak tartom az UK részéről, hogy aki nem akar ott maradni azt repülőjeggyel és 2000 fonttal segíti az új életének elkezdésében, másrészt az UK-nak is előnyös ha nem kényszerből maradnak olyanok akiknek 2000 font annyira jelentős összeg hogy elköltöznek érte. Ez egy gáláns ajánlat amivel lehet élni vagy nem élni, nyilván azok nem élnek vele akik legálisan az UK-ban képzelik el a jövőjüket és esetleg szándékoznak britté válni. Természetesen nagyon rendes dolgos emberek is választhatják a távozást, vagy azért mert nem jött be a dolog, vagy bejött de van nekik mégjobb, nem tetszik az időjárás vagy nem tudtak a kultúrába beilleszkedni ...stb. Utóbbiak amúgy is mennének, és mitörténik? .. Az UK megköszöni eddigi igyekezetüket, és érdemleges készpénzzel segíti őket további céljaik elérésében - ez sokkal több mint egy elismerő oklevél és meleg kézfogás.

Vannak még az illegális tartózkodók és illegális munkavállalók, akiknek tulajdonképpen némi börtönt majd kitoloncolást írna elő a jogszabály, ehelyett rendezett módon és zsebükben pénzzel visszavonulhatnak a csatornán túlra. A börtönben való etetésük és a kitoloncolás többe kerülne, így win-win megoldást ajánl az UK, de persze lehet választani a macerásabbat is.

Golf2 2021.01.28. 19:18:58

@SzZoole: rasszisták ezek a szigetlakók,csak a fekete jó nekik a barnákat zavarnák haza...

Shanarey 2021.01.28. 21:53:22

Akadályok?? Mi a rossebről beszélnek ezek? Anno 2019-ben beadtam az igényemet, a settled status-ra, és két héttel később meg is kaptam. Tartott vagy 10 percig online, és elküldtem nekik az útlevelemet, egy válaszborítékkal együtt. S az is visszajött, szintén két hét alatt. Aki ezekről a dolgokról nem tud, az jobb is ha haza megy, mert vagy egy kő alatt élt, avagy nem beszél angolul, és csont hülye.

Shanarey 2021.01.28. 21:58:51

@Golf2:

Rasszisták, kb annyira mint a magyarok, bár ott csak a fehér ember az ember. Kivétel ha gazdag, avagy orvos.

M. Péter 2021.01.29. 02:30:23

@puhacica: Brit minimálbérből magasabb színvonalon lehet élni, mint a magyarból.

puhacica 2021.01.29. 09:29:14

@M. Péter: de nem errol a retegrol beszelunk. aki megkeresi a minimalbert, az ki tud fizetni egy olcsobb okostelefont, netet, van lehetosege tajekozodni, meg tud venni egy hazafele szolo repjegyet, hacsak nem csinal valamit borzaszto rosszul. itt a feketen dolgozo, a minimalbernel kevesebbert foglalkoztatott, tomegszallason lako vagy hajlektalan, kifejezetten raszorulo reteg tamogatasarol van szo.

Arthamyr 2021.01.29. 18:20:03

Ez a poszt felesleges "hangulatkeltés".

Egyrészt, mint többen leírták, nem úgy tűnik, hogy a megfelelő fényben tünteti fel a dolgokat. Másrészt kinek szól? Csak mert akiket érint/érdekel, azok közül nem sok fogja olvasni. Mi volt a cél? Felületes, félrevezető, ellentmondásos poszt.

Analóg Telepes 2021.01.29. 22:11:07

@puhacica: akihez nem jutott el a hír, hogy regisztrálni kell, miért jutna el a hír, hogy támogatják a hazatelepülését?

Ezért kétlem, hogy nagyvonalú gesztust tett volna a brit kormány segítő szándékból és hogy a szegény, tudatlan polgárok iránt érzett aggodalom és felebaráti szeretet vezérelné. Azt persze elhiszem, hogy ezt próbálja kommunikálni és elhitetni.

puhacica 2021.01.29. 22:41:53

@Analóg Telepes: lehet, hogy nem jut el. viszont ha segitik oket kulonbozo szervezetek, akkor ez egy hasznos dolog lehet, amivel tudnak elni. (megelozendo a kerdest, hogy eddig hol voltak ezek a szervezetek: ha peldaul nincs ni szamuk, bejelentett cimuk, akarmi, akkor hiaba barmilyen cseriti, statuszt nem fognak tudni intezni nekik.)

nyilvanvaloan nem random joskapistaknak lett kitalalva, nem fog akarkinek fizetni a brittt kormany, csak hogy hazacuccoljon. ez egy tamogatas, raszoruloknak.
bovebben:
www.gov.uk/return-home-voluntarily

Buchhalter 2021.01.31. 17:26:59

@SzZoole: Szerintem ez a cikk néphülyítés átlag magyarnak, hogy de milyen szar Angliában és pucolj haza! Hm UK-ban szerintem alapból a munkanélküli segély nem 3 hónap,hanem ha jól gyanítom 1 év és nincs lemaximálva a mindenkori minimálbér összegére? Ja és 3 hónap is csak úgy jár , ha dolgoztál egyhuzamban 3 évet, ha megszakítod ,akkor csak egy része : 1-2 hónap jár. Szerintem sok kinti magyar kivár. Azon se csodálkoznék, ha vége lesz a Covidnak és a határzárnak, hogy megint több tízezer magyar meglódul kifelé.

négyzet 2021.02.01. 11:51:14

Így is lesz egy csomó illegális bevándorlójuk az év második felére.
Ha igazán nem akarnák ezt, akkor mindenféle célnyelveken is leírnák a tudnivalókat, és kitennék a hirdetéseket.

Szaktanár 2021.02.01. 13:16:31

@négyzet: célnyelveken? itt az angol a hivatalos nyelv, azon meg ki van írva, elég régóta. ha ennek a megértése is problémát okoz, h fog munkát vállalni? vagy majd azt reméli, h lesz magyar szerződése, meg a főnöke magyarul utasítja? ne vicceljünk már.

négyzet 2021.02.05. 21:55:29

@Szaktanár: Gondoltam, hogy ez jön :D Pont az a lényeg ugye, hogy van az a réteg, akikhez ez nem jut el, lehet, hogy nem is tudják elég jól a nyelvet, kiszolgáltatottak például közvetítőknek, köztes embereknek. Más országokban már rájöttek, hogy hiába várják el, hogy a sok "új" bevándorló figyelje a helyi nyelven a híreket. Ha el akarnak valamit érni, akkor a saját nyelvükön is meg kell szólítaniuk őket. Ha a UK azt akarja, hogy a kéregetők, a napszámosok a mittomén mifélék, akik valaki mások által kerültek oda sok esetben, haza tudjanak menni, akkor kicsit le kéne engedni abból, hogy angolul márpedig mindenki tudjon, aki itt van.

Szaktanár 2021.02.05. 22:24:50

@négyzet: el kéne engedni abból, h mindenki tudjon angolul, aki itt van? ember, te hallod magad? itt az angol a hivatalos nyelv. kizárt dolog, h a UK olyan emberek tömegeit akarja, akik még annyit sem értenek angolul, h töltsd le az alkalmazást a telefonodra, és regisztrálj, ha itt szeretnél maradni.

négyzet 2021.02.15. 10:17:54

@Szaktanár:
Hát ilyen gyakorisággal vagyok csak itt, de válaszolok, hátha valaki erre jár... és elgondolkodik.
Szóval nézzük csak, a poszt címe, Menj haza határátkelő. A dolog arról szól, hogy menjenek haza a valószínűleg hamarosan illegális bevándorlóvá váló emberek. Letelepedni ugye, ha annyira nem teljesítik a követelményeket, úgysem tudnak. Egy országban pedig mindig lesz x számú ember, aki nem beszéli a helyi nyelvet, vagy nem eléggé. Hoppá. Vannak egyrészt kisegítő munkások, betanított munkások, vagy a kéregetők, prostik, miegyéb. Ha őket akarják megszólítani, hogy menjenek már, hát akkor muszáj lesz engedni az angol felsőbbrendűségből. Hát igen, nem beszél mindenki angolul.
Btw az államnak valószínűleg még mindig olcsóbb így. Meg hát kiváló hergelés a keményen dolgozó kisemberek felé, hogy mások ingyen kapnak valamit.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása