oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2021. január 12. 06:30,  Lakást vettünk Németországban 112 komment

2021. január 12. 06:30 Határátkelő

Lakást vettünk Németországban

Külföldön ingatlant vásárolni nagy döntés, hiszen ezzel valahol végleg letesszük a garast az adott ország, város mellett – de legalábbis saját ingatlannal már nehezebb mozdulni, mint egy bérleményből. Orsiéknak (akik történetét nemrégiben olvashattátok) hat, zökkenőkkel teli évükbe telt, mire az elhatározásból valóság lett. 

tehenek_2.jpg

„Az alapozás

A történet 7 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Magyarországon egyre biztosabbá vált, hogy nem fogunk egyről a kettőre jutni. Ekkor elhatároztuk, hogy ezt nem hagyjuk tovább, nem fogunk azért létezni, hogy rabszolgaként éljük le az életünket, annak örülve, ha sikerül kifizetni a számlákat.

Nem vágytunk nagy dolgokra, csak hogy a szükségest gond nélkül megvehessük. Hogy ne okozzon anyagi csődöt, ha elromlik valami, esetleg akár olyan luxusra is jusson, mint néhanapján egy étterem, mozi, szórakozás.

Így indultunk el Németországba, azzal a motivációval, hogy nincs visszaút. Gyakorlatilag kisebb-nagyobb bukkanókkal, de jól vettük az akadályokat, és az anyagi stabilitás az első hónapokban meg is valósult.

Amikor megkaptuk a 3. havi fizetési papírunkat, utánaérdeklődtünk, hogy milyen opcióink vannak a banknál. Természetesen nem életcélunk hitelekből élni, de volt még tartozásunk otthon, amit szerettünk volna lezárni.

Így kerültünk egy nagyon kedves és segítőkész banki ügyintézőhöz, aki elsősorban a mi helyzetünket és céljainkat helyezte előtérbe a saját prémiuma helyett.

Az, hogy mennyire a szívén viselt minket, alátámasztja, hogy évekkel később is felhívott, ha olyan lehetőség adódott, ami közelebb visz a céljainkhoz. Hozzáteszem, hogy mindezt nagyon kezdetleges nyelvtudással, aktivitizve, Google fordítózva, rajzolgatva, türelmesen.

Az első beszélgetés alkalmával végigzongoráztuk a jelenlegi lehetőségeket, a célokat, annak megvalósulási esélyeit, illetve, hogy milyen módon tudjuk ezeket elősegíteni.

Kiszámolta a várható nyugdíjunkat, a várható kiadásainkat (természetes az akkori helyzetünkhöz viszonyítva). Egyértelművé vált, hogy ahhoz későn érkeztünk, hogy a hosszú munkaviszony biztosítson élhető nyugdíjat, ahhoz pedig nem voltak meg a kvalitásaink, hogy olyan magas fizetést érjünk el, ami megteremtse azt, így a megoldás a kiadások csökkentése volna.

Általánosságban tudható, hogy a legnagyobb kiadás a lakásbérleti díj. Ha ezt sikerül kiiktatni, ki is pipálhatjuk ezt a kérdéskört.

Akkor vettünk fel hitelt, a magyar hiteleket kiegyenlíteni, illetve kissé elősegíteni az itteni kényelmünket (például a konyha nélküli üres lakásba volt mit vásárolni).

A hitel a magyar viszonyokhoz képest nevetségesen kedvező volt, de kötelező volt egy megtakarítást nyitni, ami később nyugdíjkiegészítésre vagy lakásvásárlásra fordítható.

Ehhez kapcsolódik, hogy kb. másfél év múlva telefonált az úr, hogy ha most nyitunk lakásvásárlási előtakarékossági számlát, amire ha akarunk, befizetünk, ha nem akkor sem történik semmi, illetve a befizetett összeg is a mi döntésünk, akkor most kapunk rá állami támogatásként 120 eurót fejenként. Így alakult, hogy 4 db megtakarítási számlát tartunk fönt.

Az első alkalommal a lakásvásárlás feltételeit is megnéztük, 10 000 euró megtakarítás és mindkettőnknek határozatlan idejű szerződéssel már el lehet indulni.

Nem tűnt lehetetlennek, de végül csak a szerződések megszerzése 6 évünkbe került. Ennek főleg az volt az oka, hogy mindig jött egy jobb lehetőség, ami miatt újra és újra indult a határozott idejű szerződések ideje.

Különösebben félretenni nem sikerült, de hála a korábbi megtakarításoknak a számlák az évek alatt szép lassan híztak.

Lakáskeresés

Ahogy közeledtünk a határozatlan idejű szerződéshez, elkezdtük nézegetni a lakásokat. Nem voltak nagy elvárások. Időközben lett egy kis kertünk, amolyan hétvégi nyaraló, ahhoz szerettünk volna közelebb menni, de alapvetően egy stúdiólakással is kiegyeztünk volna, amit pár év alatt kifizetve, eladva önerőként fektethettünk volna az igaziba. Persze ekkor még nem tudtuk pontosan, hogy milyen hosszú is a takarónk.

Amint meglett a szerződés, másnapra volt időpontunk a bankhoz, ahol kaptunk egy igazolást, miszerint 120 000 euróig megadják a hitelt. Nem túl sok, de elég lehet, így belevetettük magunkat a lakáskeresésbe.

Naponta több jelentkezést elküldtünk, de többnyire válaszra sem méltattak, ha mégis, az csak annyiban merült ki, hogy már elkelt. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem német névvel sokan alapvetően figyelmen kívül helyezték az érdeklődésünket.

Végül egy lakást tudtunk ténylegesen megnézni. A hirdetés szerint 40 nm, azt elfelejtették hozzáírni, hogy ebbe a 40 nm-be beletartozik egy 15 nm-es erkély. Értsd, egy franciaágy nem fért volna be a lakás elosztása miatt.

Sok lakás megfelelt volna, de ki voltak adva, és az adásvételi szerződésben lefektették volna, hogy még x ideig (1-2 év) nem rakhatjuk ki a lakókat, volt az aukciós út, ami bár kedvező is lehetne, de sok buktatója volt (pl. nem lehet vásárlás előtt megnézni sem a lakást)…

Hat hónap teljesen sikertelen erőlködés után újratervezés következett. Valahogy nyújtanunk kell azt a bizonyos takarót, de közben a biológiai óra is egyre hangosabban ketyeg.

Arra jutottunk, hogy ezt most elengedjük, visszatérünk rá később. Persze amikor 6 évig ez hajt előre, elfogadsz előnytelenebb munkát is csak a szerződés miatt, minden kiadást átgondolsz, mindig csak a lakáshoz jutás az elsődleges cél, nyilván csalódás volt.

Az új irány teljes átszervezést igényelt volna, meg is álmodtuk az irányt, el is kezdtük az alapozást, én lecsökkentettem a munkaidőmet (azért a határozatlan szerződést még talonban tartva), vettünk föl újabb hitelt, gyakorlatilag az új alapokkal teljesen veszélybe sodortuk a lakásvásárlás azonnali lehetőségét.

Ekkor kaptam egy meglepő üzenetet. Az egyik lakás, amire az utolsó körben jelentkeztünk és válaszra sem méltattak, mégsem kelt el, a vevő visszalépett és szeretnék megmutatni nekünk, amennyiben még érdekel.

Hirtelen a sok lakásból nem is tudtam, melyik az, meg el is engedtük. Viszont mivel csak egy lakás megtekintésére volt lehetőségünk, gondoltuk, legrosszabb esetben is tapasztalatszerzésnek jó lesz. Mert vagy nyerünk, vagy tanulunk, de sohasem veszítünk!

Azonnal válaszoltam. Ennek köszönhető, hogy mivel mi már korábban érdeklődtünk, és én válaszoltam előszőr, így elsőként nézhettük meg a lakást, és lehetőségünk volt elsőnek dönteni. Persze ez egy lépéssel később derült ki, előszőr is elmentünk megnézni a lakást.

A kerttől 6 km, nagyjából az a környék, amit szerettünk volna. Az ingatlanos késett, január volt, nagy mozgolódás nem volt a szomszédoknál (ez utóbb kiderült, nagy hiba volt).

A lépcsőház büdös, koszos, sötét, a lift is. Mindegy, tapasztalatszerzésnek jó. A lakásba belépve azonban gyakorlatilag szerelembe estünk mindketten. Sürgős volt eladni (ennek okán még mindig agyalunk, mert biztos nem az, amit mondtak), így áron alul ajánlották, még az ingatlanokkal foglalkozó főnököm is leejtette az állát a paraméterek hallatán.

Ekkor derült ki az előnyünk, miszerint mienk az első lehetőség. Kocsiban hazafelé összenéztünk, és még hazafelé visszahívtam az ingatlanost. Ez szombaton volt, kedden már csak a közjegyző időpontjára vártunk, a banki hitelszerződés és minden más szükséges készen volt.

Végül a szerződést február 14.-én írtuk alá, a legszebb Valentin-napi ajándék, nehéz lesz überelni.

Az ügyintézés

Ez nem lesz hosszú fejezet, még csak menni sem nagyon mentünk sehova, sem munkáltatói igazolást nem kellett bevinnünk, sem tárgyalni, gyakorlatilag neten intéztünk mindent és csak aláírni kellett mennünk.

Mint említettem, a banki szerződés 2 nap alatt lezajlott, persze ehhez hozzátartozik, hogy korábban, amikor az igazolást kikértük, elég sok mindent letisztáztunk, már csak a lakás hiányzott a szerződéshez.

Ezen felül a lakás olcsóbb volt, mint amit felvehettünk volna, de erről később. Minden esetre ez is gyorsított a folyamaton. Sok mindent az ingatlanos intézett, megdolgozott a pénzéért… de egy részéért biztos, mert nem volt olcsó.

A jegyzőnél is már kész volt minden, felolvasta, aláírtuk, és készen is voltunk. A szerződéskötést követően a bank és a jegyző gondoskodott minden további teendőről, utalások, földhivatali ügyintézés, átírás, tényleg semmi dolgunk nem volt. Olyan gyorsan történt minden, hogy csak kapkodtuk a fejünket, fel sem fogtuk, hogy ez tényleg megtörténik.

A számok

Csak nagy vonalakban: a lakás vételára 78 000 euro, sikerült önerő nélkül megkapni, így a megtakarításaink megmaradtak. Ezen felül minden plusz költségre is kaptunk pénzt, illetve plusz párezer eurót az esetleges felújításokra, új bútorokra… csak a biztonság kedvéért, hogy ne mínusszal induljunk neki az új hitelnek.

Végül 92 000 eurót kaptunk meg, és 22 év alatt 102 000 eurót kell visszafizetnünk. A THM nevetséges 1% alatt van. A havi lakhatási kiadásunk (rezsivel, nettel, mindennel együtt) kb. 150 euróval lett több egy 30 nm-rel nagyobb lakásra, mint amit a bérleményre fizettünk.

Hozzátartozik, hogy eszméletlen szerencsénk volt, a banki ügyintéző teljesen kiakadt, hogy nekünk minden összejön. Mint említettem, előny volt a megtakarítási szerződés, bár a befizetett összeget nem kellett felhasználnunk, de a már meglévő szerződésünk sokat segített a helyzeten, és rajtuk keresztül juthattunk kedvezményes első lakásvásárlási hitelhez.

Ennek a hitelnek abban a 2 munkanapban még pár tizeddel csökkent a THM-je, így második napra még jobb ajánlatot kaphattunk. Ezen felül attól a hónaptól emelték fel a hitelösszeg határát 100 000 euróra, aminél még nem kérnek különösebb háttérellenőrzést, illetve biztosítékot. Minden a lehető legjobban történt.

A lakás

Bár megelégedtünk volna egy kisebb lakással, sikerült egy 3 szobás, 78 nm-es hodályt vásárolni, 2 mellékhelységgel, kamrával, pincével, erkéllyel és parkolóhellyel.

Mivel még mindig csak találgatjuk, mi lehetett a sürgős eladás oka, megnyugvással töltött el, hogy az alsó szomszédok eláztak, így a hibakeresés közben a mi lakásunkat is átvizsgálták, és a vízzel nincs gondunk.

A villanyvezetékek megértek a cserére, de működnek, viszont az ablakok nemrég lettek cserélve, így a hőszigetelés tökéletes, 0 fok fölött nem is kell fűtenünk (a szomszédoknál nem volt ablakcsere, ők fűtenek nekünk, és egyéni mérőóra van). A terasz felújítására nyáron kerül sor, amit a lakásszövetség szervez, és már ki lett fizetve.

A környék mesés, 500 méterre tőlünk csodás táj kezdődik, kirándulási lehetőségekkel, van patakunk a völgyben, kis romantikus fahíddal az erdőben, a másik irányban dombok, tehenek.

patak_3.jpg

Van egy pisztrángnevelde, ahol friss halat lehet venni, házi tej és tojásautomata, méhészet, szedd magad zöldség-gyümölcsös, és mennyi mindent nem fedeztünk még föl.

Viszont 500 méteren belül nem ilyen rózsás a helyzet. Mint említettem, a lakást télen találtuk, így a szomszédok milyenségére csak a lépcsőház állapota utalt.

Sajnos annyira elvarázsolt minket a rózsaszín köd, hogy azt az apróságot kihagytuk a mérlegelésnél. Ugyan a környék jó, de a miénk, és a környező 5 ház mögött a VIII. kerület nyugodtan elbújhat.

Szőke szomszédunk nincs, de a bőrszínük nem is zavarna, a viselkedésük annál inkább. Folyamatos üvöltés, verekedés, szemetelés. A rendőrséget ennyit nem láttam még intézkedni, mint itt. Szerencsére a balhék egymás között vannak, minket kihagynak, sőt, szinte udvariasak, de az alaphangulatot azért csúnyán befolyásolja.

Mindenesetre tisztában vagyunk vele, hogy ilyen paraméterekkel, ilyen lakást nem kaptunk volna, ára kellett, hogy legyen, és inkább a szomszédság, minthogy a falakon belül legyen hiba.

Végül még egy csavar, mindezt koronaidőkben

Az adásvételt követően 2 héttel beütött a vírus. Abba a részbe, hogy minden segítség, aki jött volna, nem tudott jönni, most nem is ecsetelem, megoldottuk.

Az viszont több hónapnyi kételyt okozott, hogy a vírus miatt az eladó nem talált új lakást, egyrészt lelohadt a költözési kedv, másrészt nem voltak lakásnézős időpontok, így gyakorlatilag 4 nappal a költözés előttig bizonytalan volt, hogy ők ki tudnak-e menni a lakásból, mi pedig a kulcsátadás napjával felmondtuk az albérletünket.

Végül sikerült, de azt a káoszt nem kívánom senkinek. Ők előző nap pakoltak ki, reggel új lakásban megkaptuk a kulcsokat, már bepakolt kocsikkal érkeztünk, a fiúk költöztettek, a lányok vissza a régibe takarítani, mert ott délután kellett leadni a kulcsot.

A költözést követő átjelentkezésnél is okozott problémát, hogy a hivatalok nem úgy működnek, ahogy kellene. Az autóinkat 6 hónapba telt átíratni. És még egy hátrány: mivel ez már a miénk, így a „jólvanazúgy” most nem opció, az albérlettel szemben ezt szeretnénk a mi ízlésünknek megfelelően felújítani.

Jelenleg minden zárva, de amikor lehetett is menni, maszkban az embernek nincs úgy türelme válogatni a csempék között, tudom „kiválasztanám az elsőt, csak menjünk innen” hozzáállással csinálnám, pedig ide most az igazi kell. Végül is így csak óvatosan költünk, az sem hátrány.

Záró gondolatok

Ha tudod, mit szeretnél, ha tudod, merre tartasz, mindig lebegjen a szemed előtt, minden döntésedet befolyásolja a cél. Kezdj el érte tenni, még ha kicsiben is, mert ezek az apró lépések építik az utat a megvalósításhoz.

Merj nagyot álmodni, és tegyél érte. Ha felnőttél a feladathoz, ha megértél rá, kinyílnak majd az ajtók. És amikor nem is az van az ajtó mögött, amire számítasz, ne ess kétségbe, mert amit ott találsz, később még szükséged lesz rá.”

Barangold be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr10016385030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hari Seldon 2 2021.01.12. 09:40:37

Az adminisztráció itt is hatalmas.
Legalább 100 oldalt kell parafálni, itt ott aláírni. Aztán a építő cégnél megint egy rakás engedély. Ott megint csak papírozás.
- Legalábbis 4 éve ez volt, aztán később már elég volt csak digitális aláírás is, és átvezették mint az összes kismillió oldalra.

Golf2 2021.01.12. 12:49:51

Tök olcsó volt 3 szoba 78ért.Pesten ennyiért lukat,vagy kis panelt kapni.Itt drágább az élet átlag harmadannyi fizuval.

Vrancisco 2021.01.12. 13:20:39

@Golf2: Szerintem meg (és ne legyen igazam, nagyon nem kívánom) valami übermeglepetés még várat magára sajnos...
Ilyen alacsony árat se a szomszéd "brazilok", se a várostól való távolság nem indokol. Egy ekkora kégli kevésbé jó helyen is 180-200 ezer, Mondjuk BW, Reutlingen környékén meg 250-300 ezer...

négyzet 2021.01.12. 13:23:21

Hol lehet Németországban 3 szobás lakást 78 ezer euróért kapni? :-o

illango pillango 2021.01.12. 13:52:44

München környékén 500 000 Euro körül van.

négyzet 2021.01.12. 13:55:05

@illango pillango: Ez jobban illik a nyugat-európai árszínvonalba, amit láttam.

desw 2021.01.12. 16:23:45

"Ekkor derült ki az előnyünk, miszerint mienk az első lehetőség."

:D:D:D:D:D

Dzsak deged! Dzsak móst! Van akcijós porszivóm félárba. Hészáz helye haromötben.

Nekem is az a gyanúm, hogy lesz itt vmi "kellemes" meglepi a végén.

sci_dev 2021.01.12. 16:36:01

en arra lennek kivancsi, nem megkerdojelezve a tortenet valosag tartalamat, hogy hogyan lehet kapni 100k jelzalog hitelt egy olyan ingatlanra ami csak 80k-t er, honnet van a fedezet a maradek 20k-ra? vagy ezt ugy kell erteni, hogy 80k jelzalog hitel megspekelve egy 20k-s szabadfelhasznalasu szemelyi hitellel?

gabors 2021.01.12. 18:49:07

Meg nem olvastam de nagyon remelem hogy a cim fedi a poszt tartalmat ....:-) A multkor pont ez a resze maradt a levegoben...

gabors 2021.01.12. 19:31:04

Na ....

csak annyit hogy az ingatlanosnak PONTOSAN tudnia kellett volna miert is volt ar alatt. Ez igen csak atbaszos szagu ... vagy inkabb ezek is migrancsok nekik jo lesz bezzeg a nemet vevoknek megmondtad mi van ... Gondolom az elado extrat fizetett az ingatlanosanak hogy hozzon mar madarakat csak el tudjam adni.

(egy kis ironia meg egy kis vicc de kb ez a valosag ...) szerintem egy sima gugli is megmutatta volna mi is van itt.

gabors 2021.01.12. 19:39:22

@sci_dev: "en arra lennek kivancsi, nem megkerdojelezve a tortenet valosag tartalamat, hogy hogyan lehet kapni 100k jelzalog hitelt egy olyan ingatlanra ami csak 80k-t"

kb ugy ahogy el is mondta papiron az boven tobbet er ezt nezi a bank... de ok (mint mar irt valaki nadjon ju aaron kaptak)

A bank egy adott adatbazis alapjan vagy sajat felmerese alapjan arazza be NEM az szamit mennyiert veszed meg (legalabbis itt is igy van) valszeg van valami ingatlan ado alap bazis ahol szinten (eseteleg) magasabb ertek van ....

Na igy ... ilyenkor van kesobb gond hogy ha nem tud fizetni megy a lakas arverezes joval kevesebbert mint a hitel oszt lasd Mo-on sokezren. Lakas a levesben hitel nagy resze meg maradt. Persze nem tudom No-ban hogy megy a szemelyes csod eljaras vagyis milyen adosagot lehet leirni mit nem .

sörm 2021.01.12. 19:42:30

Gratulalunk, sok boldogsagot hozza! Ha elfogad a szerzö egy tanacsot hallgasson az itt kommentelokre. Egy ilyen kornyeken valoszinuleg nem sokaig fognak lakni, eladni pedig csak annyiert fogja tudni amennyiert vette. Ha egyaltalan... Minden felujitasba ölt love penzkidobas. A leendö vevö igenyszintje varhatoan a környekhez igazodik, egy picit sem fogja erdekelni a szuper csempe. Ha 15 evre terveznek ott lakni persze megeri hogy nekik friss legyen, de valoszinuleg ennel többre lesz igenyuk. Kulönösen ha jön egy gyerek, kulönösen miutan minden bicikli, auto eltunik, amikor majd fecskendöt talal a homokozoban meg birkafej buzölög a szemetben stb...

vándor madár 2021.01.12. 20:12:14

@sci_dev: "hogyan lehet kapni 100k jelzalog hitelt egy olyan ingatlanra ami csak 80k-t er, honnet van a fedezet a maradek 20k-ra?"

Fent írta, hogy van nekik 4 db lakáscélú megtakarítási számlájuk. Feltételezem, hogy azokat bele kell tenni a hitelbe, ha lejárnak.

@Golf2: "Tök olcsó volt 3 szoba 78ért.Pesten ennyiért lukat,vagy kis panelt kapni.Itt drágább az élet átlag harmadannyi fizuval."

Nem is Pest kaliberű helyen vették a lakást, hanem valami sokkal olcsóbb vidéki helyen, ahol nincs minden sarkon jól fizető munkahely, különben nem ennyibe került volna. Sőt attól tartok még dolgozni sem tudnának onnan eljárni, ha nem lenne mindegyikőüknek autója.

sci_dev 2021.01.12. 21:05:16

@vándor madár: "Csak nagy vonalakban: a lakás vételára 78 000 euro, sikerült önerő nélkül megkapni, így a megtakarításaink megmaradtak. Ezen felül minden plusz költségre is kaptunk pénzt, illetve plusz párezer eurót az esetleges felújításokra, új bútorokra…"

szerintem rosszul feltetelezed, de remelem a szerzo leirja, minden esetre a majdnem 0%-os kamat, a 0%-os onero, a 120% finanszirozottsag plusz a lakas ara es merete szamomra tul szepen hangzik

somlobodog 2021.01.12. 21:05:21

Sajnos nem sikerült location-t venni. Pedig csak az számít. A többi tégla meg csempe bármikor cserélhető. A helyszín nem. Inkább +2 év bérlés vagy több hitel mint egy gettó.

sci_dev 2021.01.12. 21:05:24

valoszinuleg a KfW home ownership programban vettek reszt a szerzok es a lakashitelen felul meg van egy kwf hiteluk is

Herr Géza 2021.01.12. 21:06:51

Csak egy apró matematikai alapművelet: az a 102k visszafizetés 22 év alatt, úgy havi 386 € törlesztést jelent. Ez a poszterina szerint “ kb. 150 euróval lett több egy 30 nm-rel nagyobb lakásra, mint amit a bérleményre fizettünk.” Tehát ezek alapján egy 48 nm-es lakást bérelnek most 230 €-ért....
Na, ja... Biztos van ilyen N.o.-ban, de valóban a világ végén, gyaníthatólag a néhai NDK legszakadtabb régiójában, vagy egy fokkal jobb vidéken, de iszonyúan lepusztultan.
A nulla önrészes bankkölcsön meg létezik ugyan, de ahhoz elég magas, stabilan fix jövedelem kell, értékes, jó helyen lévő lakás/ház (=könnyen értékesíthető, ha beüt a krach) és az ilyennek a költsége/kamata élből 2-3 szorosa a min. 20 %-os önrészű hiteleknek, azaz tuti nem 1% a THM.
A poszerináékat valóban vagy nagyon megvezették, vagy nem a true story-t tálalta fel.

Analóg Telepes 2021.01.12. 21:13:22

Magyarországon 1000 (egyezer) euró alatt is remek házat lehet kapni. Ráadásul a Tisza is csak 8 km:
www.vg.hu/vallalatok/ingatlan/lakaspiaci-legek-2020-bol-3459121/

Herr Géza 2021.01.12. 21:25:38

@sci_dev: Kfw hitel járhat a vásárláshoz, de az részét képezi a teljes hitelnek. A feltételek ott is ugyanolyan kemények és a teljes hitelt biztosítani kell jelzáloggal. Azaz, még ha csak ebből (max. összeg 100.000€) megoldották volna a vásárlás, azok mellékköltségeinek (jóárezer euró!) és a felújításnak a teljes összegét, akkor is kellett még a lakáson kívül valami ingatlan, mert a vételárnál magasabb jelzálogot soha nem jegyeznek be, sőt....

Csodabogár 2021.01.12. 22:29:58

Csak olvasok itt csendben és tudatlanul. Nem ismerem a német lakáspiacot és hiteleket, mert ezzel soha nem foglalkoztam. De azt tudom, hogy országfüggetlenül egy nyugodt napom nem lenne, ekkora hitellel a nyakamban, amit vagy 20-25 évig fizetnem kell.
Bérelt lakásban nyugodt az élet és független. Ha nem tetszik a szomszédság elmegyek máshová, főleg a munkahelyem közelébe, hogy ne kelljen autókat tartanom. Ez biztos egy igen konzervatív álláspont, de nálam ez van.

sörm 2021.01.12. 22:37:48

Reméljük jól megy minden a poszteréknek és nem igazolódnak be az aggodalmaink!

Mi is most vettünk házat, előjött egy szuper deal ami túl jó volt hogy igaz legyen. Álomház álomhelyen olcsón ha AZONNAL aláírjuk... ráadásul jól ismertük a helyet, én laktam már ott 3 évet, úgy tűnt nincs rizikó. Nem aludtunk egész éjel, néha nagyon szkeptikusak voltunk, máskor kacagtunk hogy ilyen jó dealt csinálunk. Azért reggel felhívtuk az önkormányzatot. A ház az utolsó volt az utcában, utána erdő. Az önkormányzat meghosszabbítja az utcát és fiatalkorúak "börtönét" épít oda. Ami itt nem börtön, kb javítóintézet? Lényeg hogy a környéken szabadon jàrhattak volna, x méteres körzetben. Ha megvesszük a felét se éri az alacsony árnak se egy éven belül. A rohadék ingatlanos meg hápogott hogy ő nem tudott róla. Aha..... na persze....

Amit végül megvettünk ott is előjöttek dolgok amiket az ingatlanos bőszen elhallgatott és mi kellett utánajárjunk, pénzt költsünk extra kontrollra. Sikerült ezzel lealkudni az árbòl, épp annyit amennyi extrát majd emiatt rá kell költeni. Ha utólag derül ki robban a budget, oda a kényelmes szülési szabadság, lehet a kölyköt 12 hónaposan bevágni az oviba, oda a jövő télen 4 hónap Caprin, meg hamarosan még egy gyerek... Kb 2 évig lehetett volna gürcölni hogy nullàra jöjjünk ki. Pedig bőven hagytuk a marginálokat, de ez túl nagy összeg lett volna. Nagyon észnél kell lenni.

És persze még kiderülhet bármi, egy hónap múlva kapjuk meg a kulcsokat...

kék madár 2021.01.12. 23:05:28

@Csodabogár: "Bérelt lakásban nyugodt az élet és független"
igen, de ha radjon, hogy kekre akarod festeni a plafont?

kék madár 2021.01.12. 23:07:28

ennel Pesten lassan a lakotelepi lakas is dragabb

sörm 2021.01.12. 23:11:42

@Csodabogár: Az biztos hogy gondtalanabb és kényelmesebb az élet béreltben mint sajátban. (Már szerződéstől függ, ha bármikor kirakhatnak akkor az nyilván nem gondtalan.) De a szabadság mást jelent másnak. Nekem az hogy van egy terület ahol azt csinálok amit akarok és senki nem pofázhat bele sokat jelent. Kicsit giccses de az az álom hogy létrehozod a te földi paradicsomodat, kis otthonodat a családodnak...

Amelett hogy rizikó abszolút van, de hosszú távon anyagilag sokkal jobb. Mi havonta kb 2-3000 kr-val kevesebbet fogunk fizetni a 130nm+700nm telekért mint a 78nm lakásért. És ennek a fele hiteltörlesztés! Ami a mi zsebünkben marad, hacsak nem omlik úgy össze az ingatlanpiac hogy semmi nem ér semmit. Ha ehhez hozzáadod hogy közben az árak mennek fel, akkor már brutális a különbség a tulajdon javára.

Amikor a lakásom eladtam, 2 évig volt az enyém, a nyereségem hónapra leosztva 8000 kr volt. A lakás rezsi-hitel-internet mindennel együtt került 6500kr/hó. Magyarul ezidő alatt ingyen laktam és kerestem havi 1500krt rajta (kerestem volna ha a z adó nem vinné el ennek igen nagy részét). És bele voltam betegedve mert NAGYON ROSSZUL adtam el, kényszerhelyzetben kellett lépni. Aztán persze azzal nem lehet számolni hogy az árak ilyen hiszterikus tempóban mennek fel mindig.

És ja, van gyerekem. Ha nyugdíjba megyek jó lesz egy kis tőke ami felszabadul ha kisebbe költözünk, és örülök hogy amiért életem folyamán gürcöltem az én gyerekem örökli majd, nem a főbérlő gyereke.

De abszolút látom a bérlés előnyeit is, persze.

gabors 2021.01.13. 00:35:19

@kék madár: "@Csodabogár: "Bérelt lakásban nyugodt az élet és független"
igen, de ha radjon, hogy kekre akarod festeni a plafont?"

"Vagy amikor 30 vagy jo esetben 60 nappal a szerzodes lejarta elott szolnak bocsika nem hosszabitunk ... O lehet hogy ahhoz van szokva hogy berlot kitenni nem lehet csak ha O akar menni ... nem mindenhol van ez igy (No-ban nem tudom)

Nekem volt olyan szerzodesem ahol 30 nappal lejarat elott kellett csak szolnia a tulajnak hogy mi lesz, ami eleg kellemetlen. (en meg szolasnelkul kikoltozhettem az utolso nap elott ha akartam de kozben nem igen, mert siman fizetni kellett volna a felmondasi idot)

gabors 2021.01.13. 00:38:24

@sörm: "főbérlő " ? Nem tulajdonos inkabb ?

gabors 2021.01.13. 03:47:12

Azert ez nem akkor nagy dolog en hazat vettem 2005 vegen 2006 elejen koltoztunk (kicsit tobb mint egy ev hazassag utan). Mondjuk sikerult majdnem a csucson venni es kb egy evre ra ott volt a Great Recession... es a haz erteke "papiron" majdnem a felere esett (jo azota mar ez vissza is ment)...

Persze en mar akkor sem terveztem meg kalandkent sem Mo-ra koltozni...

kritizator 2021.01.13. 14:32:32

0 fok fölött nem is kell fűtenünk:(

desw 2021.01.13. 14:32:39

@gabors:

Ki lehet kötni más felmondási időt is, csak ugye ez mindkét félre vonatkozik akkor, (a felmondási időre jár a bérleti díj a bérbeadónak), és lehet kötni határozott idejű szerződést is annak előnyeivel és hátrányaival.

desw 2021.01.13. 14:33:01

@Csodabogár:

"Bérelt lakásban nyugodt az élet és független. Ha nem tetszik a szomszédság elmegyek máshová, főleg a munkahelyem közelébe, hogy ne kelljen autókat tartanom. Ez biztos egy igen konzervatív álláspont, de nálam ez van. "

Egyetértünk!

Ismerősöm kb két éve vette meg álmai lakását (40+ milla) egy négylakásos társasházban. Az egyik szomszéd már ott volt vmi 3-4 gyerekkel, az se volt semmi, de most a másik szomszédba beköltözött egy 4 gyerekes pár + kutya, és a harmadik szomszéd is lassan költözik 2 gyerekkel. Nyáron a szomszédból átmegy még 3 gyerek, és ott játszanak és pancsolnak gyakorlatilag az ablaka alatt a közös kertben.

Azt tervezi, hogy bérel vmi kecót a közelben, mert ez kibírhatatlan

sci_dev 2021.01.13. 14:33:17

@Herr Géza: abbol kiindulva, hogy eredetileg 120k hitelt hagytak jova a posztolo reszere igy o es a parja fizetese olyan 17k fejenkent evente, ami azert nem egy felsovezetoi jovedelem. Altalaban erre nem adnak 0% onerot es melle 0%kamatot is es meg a megtakaritast sem kell felhasznalni raadasul ugy hogy a lakas is 1/3-dal olcsobb mint az atlagos ar. Ha ez mind igy igaz akkor a foszereplo gyakorlatilag megnyerte a lotto otost.

sci_dev 2021.01.13. 14:33:43

@gabors: azert ez itt Europa, itt nem jellemzo, hogy valamit erteken felul hitelezzenek a bankok. Egyedul talan a magyar deviza hitel volt olyan, hogy ha az arfolym elszallt az ingatlan nem fedezte a tartozas egy reszet, de ezt is megszuntettek.

Az teljes keptelenseg, hogy a bank dragabban tart nyilvan egyes ingatlanokat, mint amennyiert azt a piacon aruljak.

Tsteinar 2021.01.13. 14:33:49

Azt lehet tudni, hogy merre van a lakás?

blaubner 2021.01.13. 14:34:21

melyik településen vették?
és mi az a "kert" vagy "nyaraló", amihez közel akartak költözni? ezek szerint van már egy kertes ingatlanuk, és most egy külön lakást vettek?
vagy ezek egy előzményből mindenki számára ismertek?

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2021.01.13. 14:34:48

@sörm: az hogy anyagilag hosszutavon sokkal jobb-e, vagy nem sokkal, vagy rosszabb, az egy rakas dologtol fugg. ha jol emlekszem pl. a kiszamolon voltak pelda excel tablak, ahol a szorgalmas bekuldok megcsinaltak a szamitasokat elore, a felhasznalok pedig szabadon tekergethettek a parametereket mint pl lakasar-emelkedes, hitelkamat, berleti dij, rendszeres felujitasok ara (amit ugye sajat lakason mindenki maga fizet, bereltben pedig elvarja vagy odebb koltozik), a lakasra nem elkoltott megtakaritas hozama berles eseten. utobbit szinte soha nem veszik szamitasba, pedig hosszutavon, marpedig a lakasvasarlas vagy nem vasarlas igen hosszu tav, eleg jelentos kulonbsegeket ad.

Bogi88 2021.01.13. 15:56:43

@desw:
Egyik legnagyobb felelmem.évek munkaja+nagy adag hitel s belenyulsz a tuttiba.

Orsi22 2021.01.13. 15:57:34

Sziasztok! Bár nem akartam beleszólni, de én irtam a cikket. A lakás Leverkusenben van, a "kert" pedig Schrebergarten, amit kb úgy kell elképzelni mint egy állandó kempingplatzot és csak béreljük. A számok valódiak, bár én se gondolom, hogy ez a normális, nagyon nagy szerencsénk volt. Ami a cikkből kimaradt, hogy az utca végén kezdődik a város, szóval nem egy világ háta mögötti nevesincs putri falu. Most megpróbálok mindenkinek reagálni

Orsi22 2021.01.13. 15:57:34

@sci_dev: a lakás többet ér, áron alul ajánlották, de benne van a cikkben

Orsi22 2021.01.13. 15:57:34

@sörm: ne legyen így. Amúgy a kocsikat féltettük, de szerencsére nincs gond. A pince volt a másik félelmünk, de azt se piszkálják. Egymás között, falon belül hangossak, csak a hang zavaró. A gyerekkel meg ugyis a kertbe megyünk majd, ott nem lesz fecskendő

Orsi22 2021.01.13. 15:57:34

@vándor madár: nem főváros, de nagyváros, amúgy ha tehetném, akkor erdő közepe, és megőrülnék, ha belvárosba kellene költöznöm, sose okozott gondot, ha nem gyalog 3 percre van a munka, és nem értem, miért lenne luxus, ha kocsival 15-20 perc

Orsi22 2021.01.13. 15:57:34

@sci_dev: számunkra is, de ahogy föntebb is irták, a bank a lakás földrajzi elhelyezkedését, méretét, nyílászárók milyenségét stb veszi alapul, és aszerint határozza meg az értéket. Ezen felül, mint írtam, 100 ezer € alatt nem kérnek biztosítékot, személyi kölcsönként is meg lehet(ne) kapni 2 főnek

Orsi22 2021.01.13. 15:57:34

@sci_dev: első lakásvásárlási hitel, a fele az előtakarékossági, kb mint otthon a Fundamenta

Orsi22 2021.01.13. 15:57:34

@Herr Géza: vagy nem figyeltél kellő képpen. Mint irtam, a teljes lakhatási kiadásnál (rezsivel, biztosítással, nettel...)jelentkezik a 150€ különbség, azaz 700ból lett 850, az előző lakás 50 nm Köln zöldövezet.

Orsi22 2021.01.13. 15:57:34

@Csodabogár: szerencsére nem kell mindenkinek ugyanúgy gondolkodni. Én attól aludtam rosszul, mennyi pénzt dobtam ki az ablakon bérleti díjra. Az a pénz soha nem jön vissza, és örök életedben fizetned kell, amig lakni szeretnél. Én igy látom

Orsi22 2021.01.13. 15:57:34

@kritizator: ezzel mi a baj? 22 fok van a lakásban, 10 fok fölött ablakot kell nyitni, hogy aludni tudjunk. Viszont nem fizetünk ki évi többszáz eurót fűtésre. Én nem bánom

Orsi22 2021.01.13. 15:57:34

@sci_dev: mi is igy gondoljuk, bár nyilván csak jobb lenne a lottó. Amúgy ami a keresetet illeti, fölötte vagyunk, határozott idejű szerződéssel, így ez nem volt gond

Orsi22 2021.01.13. 15:57:34

@sci_dev: azért mert árom alul sos árulják, miért vinné le a bank az értékét?

odamondó 2021.01.13. 15:57:52

@Vrancisco: pedig brazilok jól tudnak az áron módosítani. Laktam olyan helyen ahol egy albérlet olyan €550-600 között mozgott. Aztán volt egy hirdetés 400ért. Kérdezi megnézzük? Mondom miért ne. A lakás teljesen felújított és szépen berendezett volt ezért nem is értettem. Hát megérkeztünk kocsival még fel sem mentünk már tudtam ide nem jövök. Felnőtt férfiak a sarkon csoportban 'nézelődnek' hétköznap délelőtt. Gyerekek randalíroznak jobbra balra. Lepukkant autók rohadnak az útszélén stb.

desw 2021.01.13. 15:57:59

@droid_:

A vásárláspárti emberek nyilván úgy számolnak (rosszul), hogy a saját döntésük helyességét igazolják, így kihagynak 1-2 paramétert, pl a kifizett önrész hozamát, munkábajárás esetleges plusz idejét, . . .

GyMasa 2021.01.13. 15:58:13

Nekem kb. 5 éve, a hasonlóan kedves banki ügyintézőm azt mondta, hogy legalább 150kEUR-t kellene letennem az asztalra önerőként, de inkább 220k-t.
Igaz, akkor még nem negatív volt a kamat, és én a 900kEUR feletti családi házra céloztam.
Mindez München mellett egy kis faluban.
Amúgy itt is lehet "olcsón" venni lakást Hasenbergl-ben.
Ha nem probléma a török szomszédság...

Orsi22 2021.01.13. 16:13:43

@GyMasa: mondjuk mi 900 k-sról álmodni se mertünk

dikusz. 2021.01.13. 16:21:11

@Orsi22: Pedig jó dolog, ha a posztoló is kommentel.
Sokat számít, mert a kérdésekre tud válaszolni, és a félreértéseket is el tudja oszlatni.

Orsi22 2021.01.13. 16:32:27

@dikusz.: igen, ezért is jöttem, csak előfordulnak irigy, kontárkodó ismerősök, akiknek nem kell mindent tudni, úgy nyugodtabb az élet

blaubner 2021.01.13. 17:25:37

@GyMasa: akkor az önerő / hitelösszeg arányai nagyjából stimmelnek.

gabors 2021.01.13. 17:51:17

@desw: "Ki lehet kötni más felmondási időt is," Nem tudom Te hol bereltel mar lakast nekem meg soha nem sikerult ilyesmiben alkudni mert (most covid talan) de szinte mindig a kiado mondja meg hany ora ... elmeletben igazad van persze "ki lehet kotni" barmit ...

Egyre gyakoribb hogy nem is tulaj adja ki hanem ingatlanos vallalat itt az USA-ban nagyobb varosokban ez szinte a normalis. Ott van elore megirt szerzodes nekik vannak ugyvedjeik es gyakran tobben is vannak akik ki akarjak venni a lakast. Megneznem hogy mit fogsz "ki kotni" ...

Bankoknal is beprobalkoztal mar hasonloval ?

gabors 2021.01.13. 17:58:16

@sci_dev: "Az teljes keptelenseg, hogy a bank dragabban tart nyilvan egyes ingatlanokat, mint amennyiert azt a piacon aruljak."

De boven ... itt adot fizetsz a tulajdon "hivatalos" erteke alapjan ez nyilvanos evtizedekre visszamenoen megnezheto hogy az adott megye/varos mennyire ertekeli az adott hazat az adott helyen. A bankok ezt is nezik (nagyon) de az "eladasi/veteli" ar ettol akar jelentosen is elterhet. (nyilvan az atlagos es hosszutavon nem igy van)

... MERT NEM csak a haz az ertek hanem a telek is nalam pl 1:3 az arany a telek fele ... itt meg lakasrol van szo.

torró 2021.01.13. 19:40:01

Csodálkozva olvasom ezt a posztot, főleg az elmúlt napok tükrében, mivel a múlt héten is Német állampolgár által vásárolt házat újítottunk fel gépészeti vonalon.(víz, gáz , fűtés, villany). És azt mondja ide fog költözni, mert az országnak annyi. Meg a sok idegen. Nem nyugdíjas. Mert azokból sok van már itt a környékünkön. Nagyjából 500 család. Szóval valamit nem, értek. Igaz, a keresztlányomék is Németországban élnek, meg több ismerős is kint dolgozik. Persze nekem az a jó ha jönnek és rendelnek.

desw 2021.01.13. 19:40:27

@gabors:

A "Ki lehet kötni más felmondási időt is" a bérbeadó és a bérlő közös megegyezésével értettem, nem úgy, hogy a bérlő dönti el egyedül.

A bérlőnek előnyös lehet pl a 2 hetes felmondási idő, ha hirtelen le akar / le kell lépnie, de ugye akkor ugyanannyi időre felmondhatja a bérbeadó is szersődést, ami elég macerás lehet a bérlőnek.

Hosszabb felmondási idő ill. határozott időre szóló szerződés esetén (ha a szerződésben nincs kivétel a rendes felmondásra) viszont nem léphet le a bérlő olyan gyorsan, ill. leléphet, de a fizetési kötelezettsége megmarad a felmondási időre ill. a szerződés végéig.

Pl 1 éves határozott idejű bérleti szerződés esetén a bérlő lelép 3 nap után, de ettől még fizetnie kell 1 évig. (ha a szerződésben nincs kivétel a rendes felmondásra)

Vagy 2 hónapos felmondási idő esetén hiába költözik ki 1 hét alatt, fizetnie kell 2 hónapot.

Vulgo 2021.01.13. 19:40:27

Gratulalok! Kitartas!

a nagy hohohorgász 2021.01.13. 19:40:36

Nekem az tetszik hogy a magasabb fizubol nem spóroltak semmit. Igazi dzsentri hozzaallas. Bármilyen kedvező a hitel azt fizetni kell még külföldön is nem csak a diktatúrában... na most megtakarítás nélkül ezt mégis hogyan????

a nagy hohohorgász 2021.01.13. 19:40:38

Annak mi értelme van hogy a nyaralomhoz 6 kmre költözzek? De most komolyan...

a nagy hohohorgász 2021.01.13. 19:40:41

az kb annyi hogy van egy kertem 6 kilométerre....

Orsi22 2021.01.13. 20:15:13

@a nagy hohohorgász: örülök, hogy tetszik. A bérleti díjat is fizetni kell valamiből, pont onnan fizetjük a hitelt is, illetve nem közöltem sehol az éves adóbevallást, nyilván a " különösebben nem sikerült félre tenni" kitétel nem takarja a mégis mennyit, illetve hogy mire mennyit költöttünk közben.... talán mert nem tartozik se a témához, se mindenkire

Orsi22 2021.01.13. 20:17:40

@a nagy hohohorgász: mert pl nem mindegy, hogy paradicsomot locsolni 30 km-re járok, vagy kiugrok, esetleg munkából hazafelé oda kanyarodok. És ki mondta, hogy kikapcsolódni hétvégén csak többszáz kilóméterre lehet?

GyMasa 2021.01.13. 20:20:01

@Orsi22:
Hát, igen, én mérnök vagyok, de szerintem itt drágább a lakhatás, mint amennyivel többet keresek...

GyMasa 2021.01.13. 20:20:01

@blaubner:
Iegn, ahogy nézem majdnem "csak" egy nullát kell utánaírni :-D

GyMasa 2021.01.13. 20:20:01

@torró:
Nem tudom...
Nekem igazából jó tapasztalatom van a menekültekkel.
Volt itt a faluban egy ilyen buborék-tornaterem, ahol 220-an éltek.
(egy 1500 lakosú faluról van szó)
Kb. 2016 és 2018 között.
A tábor kb. 100méterre volt a házunktól, de úgy, hogy az a 100m egy kukoricaföld volt.
Voltak ugyan villongások a táboron belül (vagy 100 mentőautó, amikor bicskázás, meg WC papír gyújtogatás volt a felfújt levegős műanyag buborékban, ami sajnálatos módon megolvadt, és összesett, meg heti program volt a sima bicskázás, amikor "csak" 10-20 mentőautó jött ki, és festette kék-piros villogósra az éjszakát.
Viszont, soha-semmi nem tűnt el pl. a garázsomból, ami nem volt bezárva.
Amúgy meg az országnak megvannak a saját problémái, de még mindig jobb, mint otthon.
Itt pl. simán meg tudom tenni, hogy nem figyelek a rádióra, és ezzel ki tudom zárni az élet retteneteit...
Volt egyszer egy bölcs barátom, aki azt mondta:
- Nem jobb lesz, csak másképpen szar.
:-D

GyMasa 2021.01.13. 20:20:01

@a nagy hohohorgász:
Hát, ha választhatsz, hoyg veszel, egy kvázi-nyaraló kertes családi házat 900kEUR-ért, vagy veszel egy 3 szobás lakást 78 000-ért. plusz egy hétvégi házat 20 000-ért, akkor melyikkel jársz jobban anyagilag?
6 km meg annyira közel van, hogy az ember négykézláb is hazavergődik, szükség esetén...
Persze, vannak, akiknek ez értelmetlen, de még nekem is viszonylag erős érv lenne a 800kEUR különbség egy-egy 6km-es sétáért cserébe.
Persze, nem vagyunk egyformák, úgyhogy ki-ki igényei szerint vásárol.

Orsi22 2021.01.13. 20:27:47

@torró: ha jól vettem ki a szavaidból, mindez magyarországon van. Nyilván minden nézőpont kérdése. Ha valaki ide született (No.), itt dolgozott, innen van a nyugdíja, nyilván jó célpont Mo., mivel olcsóbb (nak tűnik), és azért német nyugdíjból ott vígan el lehet lébecolni. Viszont politikai vonatkozásban ott ő már maximum csak az egészségügyet tapasztalja. A mi szemszögünkből kicsit más a képlet. Egyrészt magyar nyugdíjra nem építünk,illetve azon kívül, hogy egészségügy, nekünk beleszámítanak a mérlegelésbe a nyugdíjig életszínvonal, az oktatás...... talán majd nyugdijas éveinkben mi is haza megyünk....

Orsi22 2021.01.13. 20:31:10

@GyMasa: továbbra is autóval járunk, a kertben kint tudunk aludni, kulturált körülmények között, és honnan szedted a 20 000 €-t? Havi 55-öt fizetünk érte vízzel, villannyal. Igaz a beugró 400 volt, és 1000€ kaució benne fekszik, de életünk végéig se lesz 20ezer

Orsi22 2021.01.13. 20:37:05

@GyMasa: én is azt tapasztalom, hogy csak saját berkeiken belül nagy az arcuk, mellettünk is voltak, dolgoztunk is velük.... ők is csak emberek. Nem mintha örülnék nekik, de úgy látom a magyar média kicsit túltolta ezt a kérdést. Bár valóban, Mo-n nem kapnának ilyen támogatást, biztos ott nyugtalanabbak is lennének, de azt sem látom be, miért az lenne nekik a cél

a nagy hohohorgász 2021.01.13. 20:39:46

@Orsi22: írsz egy életed győzeleme szösszenetet amiben csupa pozitív dolgot írsz, a negatív dolog az kb fél mondat. Abban a fél mondatban van a lényeg. Aki meg erre kérdést mereszel feltenni annak azt írod hogy skh.... nem kívánom hogy igazam legyen, mert látom hogy hiszel benne. Sok sikert... remélem minél többen mennek ki világot megvaltani, annál könnyebb lesz nekünk a diktatúrában. Win win

Orsi22 2021.01.13. 20:50:29

@a nagy hohohorgász: ha úgy érzed, hogy diktatúrában élsz, miért hagyod? Te is választhatsz! Amit bejártunk, nem volt könnyű, és nincs vége, és minden nap új kihívás, de vállaltuk, letettük az asztalra, amit kellett, megvan az eredménye. Azért írtam a posztot, mert egyrészt azt gondolom, túl sok a negatívum a hálón, másrészt ennyire részletekbe menő írás keveset láttam, holott úgy érzem van akit érdekelne, nem utolsó sorban mert baromi büszke vagyok magunkra. Amennyiben annyi a hozzászólás, hogy miért nem tettünk közben félre többet.... egyrészt ez csak egy apró részlete az életünknek, másrészt bocs, de semmi köze hozzá senkinek.

a nagy hohohorgász 2021.01.13. 21:02:15

@GyMasa: igazad van. Hogy alatamasszam mondok egy példát. Egy faszi kurva szerencsésnek valotta magát és ezt azzal indokolta hogy mindhárom házassága sikeres volt mert szerették egymást. Én naivan feltettem a kérdést hogy ha olyan kurva szerencsés miért házasodott 3x? Erre mi volt a válasz??? Hát nem érted te kötözködo gyökér hogy szerettük egymást..... hát erre én csak annyit tudtam mondani mint a poszternek: sok szerencsét..... bmeg

Herr Géza 2021.01.13. 22:34:15

@Orsi22: Épphogy figyeltem.... Persze így még kevésbé értem a te matekodat. Rezsit nyilván a bérlakásban is fizettél, itt is kell. Több lesz, mert a lakás nagyobb, de ezt a különbséget bátorkodtam elhanyagolni, hisz itt a fűtés ugye ingyen van :D.
Azt állítottad, hogy a lakhatási költséged alig havi 150 €-val több a saját lakásban, mint a 30 nm-rel kisebb béreltben volt. Nálad miből áll a lakhatási költség? Nálam bérleti díj + rezsi egy bérleménynél, ill. a te példádban egy 100% hitelből finanszírozott vételnél teljes hitelösszeg kamatokkal, költségekkel együtt, visszaosztva a hitel futamidejére + szintén a rezsi (és futamidő alatt végzett javítások, felújítások, korszerűsítések is ide számolandók, ld. közös felújítási/javítási alap, de ezt is kihagytam az első 22 év lakhatási költségeiből részben az egyszerűsítés kedvéért, részben meg azért, mert a 22 év után a törlesztés nulla lesz....).
Namármost, ahogy írtam, a 102.000 euró visszaosztva 264 hónapra az pont 386 €. Hogy lesz ebből hirtelen rezsivel együtt 850? Úgy, hogy fűteni sem kell?

élhetetlen 2021.01.13. 22:47:35

@desw: „Dzsak deged! Dzsak móst!”. Pedig van ilyen. Huszonéve vettem a mostani lakásomat, gép, internet még nem volt otthon, szabin voltam, megvettem reggel a hirdetési újságot. Közvetítő, kérdezem hányadik jelentkező vagyok, az első. Először nézhetem meg? Igen. Szombatra volt a lista, első voltam. Nagyon lelakott lakás, ez javítható, de északra a Gellért hegy, kilátás a János hegyig, délre az akkor még park, kilátás a Dunára, (azt sajnos azóta befalazták), 36 nm-es terasszal. Kell. Kérdetem, alkudni lehet-e. Persze, de előtte felengedik a többi érdeklődőt. Akkor megveszem. Bárki, aki utánam jött volna, elvitte volna. Ha a második vagyok, akkor nem biztos, hogy most itt lakom. Csak poén, az egyik művésznőnk megpróbált beelőzni, gondolom a nevében bízott, de túlment a félkörön, és parkolás után kereste a házszámot, és lekésett. Az más, hogy ez az ingatlanos nem fogadta volna soron kívül. Kevés ilyen korrekt pasassal találkoztam. .

a nagy hohohorgász 2021.01.14. 00:11:05

@Orsi22: mint mások is írták kicsit sántít a mesed. A kicsit is kínos részleteket meg nem írod meg. Azt tudod ugye hogy nem engem vágsz át hanem magadat. Ha az 55 eurós hazikoban olyan jó akkor miért nem laktok ott 2 évig és mindjárt van még kis lóvé. Ráadásul ha addig kiadjatok az új kecot még több lesz...

a nagy hohohorgász 2021.01.14. 00:11:05

@Orsi22: leirasod alapján semmi mást nem tettél le az asztalra csak hogy van bejelentett allasod.... azért ez nem egy Nobel díj.... ha szabad kérdeznem mit dolgozol??? Ha ez sem tartozik rám akkor sorry.....

GyMasa 2021.01.14. 00:11:05

@Orsi22:
"ők is csak emberek."
Ez így van!

" Nem mintha örülnék nekik, de úgy látom a magyar média kicsit túltolta ezt a kérdést."
Igen, de figyelembe kell venni, hogy az egész dolog csak egy pénzszivattyú, amivel az állami vagyont a sajtón keresztül szivattyúzzák a haverok zsebébe.
A hagyományos sajtó mindenhol hazudik.
Alapvető érdekük, hiszen az internet bárkinek biztosít sokkal nagyobb nézőtábort.
" Bár valóban, Mo-n nem kapnának ilyen támogatást, biztos ott nyugtalanabbak is lennének, de azt sem látom be, miért az lenne nekik a cél "
itt is 170 EUR a havi támogatásuk, ami <60 000 HUF.
Az, szerintem nem túl sok. Főleg nem Németországban.

GyMasa 2021.01.14. 00:11:05

@a nagy hohohorgász:
Hehh, 22 éve én is azt hittem, hogy örökké tartó, lángoló szerelmes történet lesz az életem.
Aztán jött az ÉLET és pofán szabott a bunkójával.
Van, hogy félreismeri az ember a másikat...
És, minél fiatalabb vagy, annál nagyobb erre az esély.
Szerintem nem kell ítélkezni senki felett, mert egyáltalán nem tudod, min megy a másik keresztül...

desw 2021.01.14. 00:11:05

@a nagy hohohorgász:

"Hogy alatamasszam mondok egy példát. Egy faszi kurva szerencsésnek valotta magát és ezt azzal indokolta hogy mindhárom házassága sikeres volt mert szerették egymást. Én naivan feltettem a kérdést hogy ha olyan kurva szerencsés miért házasodott 3x? Erre mi volt a válasz??? Hát nem érted te kötözködo gyökér hogy szerettük egymást..."

Hmmm, a szerelem nem tart örökké, 5-10 év és kb tuti vége! (ne keverjük a szeretettel)

Melyik a jobb? 1 házasság, ahol mondjuk 10 évig imádtátok egymást és 30 éven keresztül meg másról álmodoztatok és talán még utáltátok is egymást, vagy 3x 10 éves házasság full szerelemben?

GyMasa 2021.01.14. 00:11:05

@Orsi22:
"Továbbra is autóval járunk,"
Ami kb. a legértelmesebb megoldás BÁRHOL a nagyvárosok belső kerületein kívül...
"..a kertben kint tudunk aludni, kulturált körülmények között,..."
Tudom ezek azok a pici kertek szerte Németországban, ami tök jó!
"... és honnan szedted a 20 000 €-t?"
csak egy buta tipp volt.
Ez az én környékemen egy kb 20nm-es garázs ára.
Kérlek bocsáss meg!

" Havi 55-öt fizetünk érte vízzel, villannyal. Igaz a beugró 400 volt, és 1000€ kaució benne fekszik, de életünk végéig se lesz 20ezer "
Oké, értem, ez tényleg egy garázs ára :-D

élhetetlen 2021.01.14. 00:26:43

@sci_dev: Nem tudom, hogy működnek a dolgok a különböző országokban. És nem tudok részleteket. Az unokahúgom Manchesterben él, (sor)házat akarnak venni a külvárosban, a férje szüleihez közel. Egy levél tőle, hurrá, a bank elfogadta a kölcsön igénylésünket. Nem adott ingatlanra, mert még egyet sem néztek meg előtte, csak ezután kezdtek keresni. Az első elúszott a szakértői (ők viszik a szakértőt) vélemény alapján, most a másodikkal foglakoznak, ahol a szakértő szerint most 17 tetőcserepet kell cserélni, és van egy évük, hogy cseréljék az összeset, de a tetőszerkezet jó, és a ház is. Most még próbálnak alkudni, nem a tető miatt, hanem, mert márciusig mid a vevő, mind az eladó illetékmentes, és hátha belátja a tulaj, hogy ennyi idő alatt nem talál másik vevőt. Ismétlem, nem tudom a viszonyokat, szabályokat, ez az info csak egy családi levelezésből van.

FutureFry 2021.01.14. 05:41:03

@Zsuzsi65: Érdekes, hogy az a politikai oldal amelyik az elmúlt évtizedekben azért harcolt, hogy az amerikai kommunikációs infrastruktúra ne állami kontroll, hanem magánvállalatok szabályozása alá kerüljön, most hirtelen felháborodik, ha ezek a magánvállalatok a kommunikációjukat szabályozni tudják.
Egyébként meg Musk ugyebár most (papíron) éppen a világ leggazdagabb embere, saját, független internet infrastruktúrával (StarLink), szóval, ha ez nagyon zavarja, akkor kiváló helyzetben van ahhoz, hogy megvalósítson egy olyan platformot ahol a "Big Tech" nem cenzúráz. Úgy tűnik az oroszok már előre berágtak rá:
arstechnica.com/science/2021/01/russia-may-fine-citizens-who-use-spacexs-starlink-internet-service/

a nagy hohohorgász 2021.01.14. 07:06:17

@desw: te írtad hogy ne keverjük egymással a szeretet és a szerelmet. Én tudom mit írtam, te tudsz olvasni? Ha valakinek szerencse 1 párkapcsolatban hogy szeretik egymást, az nem szerencsés hanem hülye.... ki beszélt szerelemről???? És ki akar ítélkezni? Senki. Csak például én nem bízom a szerencsére az életem.... attól ti még tolhatjatok a vakon "all in "t....

Örömhernyó 2021.01.14. 07:06:54

@FutureFry: A jobboldal a nagy cégeket istenítette korábban Amerikában, most, hogy a big tech cégek mind szélbalos módon korlatoznák a szólásszabadságot, szabályozni akarják őket.
A liberális baloldal korábban az állami beavatkozást várta el minden területen, de mióta nem Obama az elnök, minden, amit az állam csinál, szerintük rossz. Mert más van a kormányrúdnál.

Közben a big tech röhög mindkettőn, nem fizetnek adót, ha nem akarnak, korlátozzák a versenyt, azt rekesztenek ki, akit csak akarnak. Most a baloldal tapsikol, hogy Trumpot megfosztják minden közösségi médiás lehetőségétől, de 10 év múlva majd sírnak, ha ellenük fordul egy nagy techcég. Akár egy amerikai, akár egy kínai cég.
Ez van, amikor elvtelenül, mindig a pillanatnyi érdeküknek megfelelően állnak hozzá alapvető társadalmi kérdésekhez az emberek.
Merkelnek van igaza ebben, roppant veszélyes precedenst teremt ezzel a Facebook, Twitter és a többi óriáscég.
Államokat meghazudtoló hatalmuk van, de senkinek se felelnek.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.01.14. 07:16:15

@FutureFry: Ugy legyen! Pont arra gondoltam, Elon Musk indithatna egy uj platformot! :) vegre egy kis konkurencia lenne a Big Tech 3 gyikemberenek :) Csak rajuk kell nezni (Bezos, Zuckerberg, Dorsey)...komolyan LOL

desw 2021.01.14. 07:59:15

@Örömhernyó:

A szerelemben benne van a szeretet és a szerető gondoskodás is, de a szeretetből nem következik a szerelem.

Szeretem a testvéremet, de nem vagyok belé szerelmes.

Manci szereti Bélát (mint embert), mert a gyerekei apja, csak közben meg Feribe szerelmes, Feriről álmodozik.

Sok párkapcsolatban/házasságban meg egyenes utálják egymást a párok, csak vmiért nem tudnak különválni.

"Csak például én nem bízom a szerencsére az életem.... attól ti még tolhatjatok a vakon "all in "t...."

Ezt nem értem. Ki beszél itt szerencséről?

Örömhernyó 2021.01.14. 07:59:15

@desw: 3x10 év nagyon boldog házasság jól hangzik, de ha mindháromnak válás a vége, az anyagi csőd a férfi számára. De gazdaggá tesz 3 nőt, háromszor kezdheti újraépíteni az egzisztenciáját, ha gyerekei is születnek a három nőtől, akkor a gyerektartás is hatalmas teher. Házassági jogi formalitások nélkül is le tudja húzni a férfiről a bőrt egy nő (elég, ha egy háztartásba költöznek össze), de kisebb az esélye.

desw 2021.01.14. 07:59:15

@Zsuzsi65:

Szerintem kár abban hinni, hogy tök ingyen kapunk valamit. valahogy fizetni fogunk, vagy az adatainkkal, vagy direktben havidíjat.

desw 2021.01.14. 09:53:48

@Örömhernyó:

Sosem voltam nős, és ha csak vmi racionális oka nem lesz, akkor nem is leszek.

Mindig a nő költözik hozzám, nem lesz közös értékes vagyon, nem lesz közös purdé, így sok sikert annak a nőnek, aki le akarna húzni.

desw 2021.01.14. 10:55:11

@Örömhernyó:

Én nemcsak dumálok a nemi egyenjogúságról, hanem úgy is cselekszem: meghagyom a barátnőimnek azt a fantasztikus érzést, hogy teljesen önerőből, mindenfajta hímsoviniszta segítség nélkül vegyenek maguknak autót, lakást, nyaralót, ékszert :D :D :D

A lehúzott elvált férjek meg magukra vessenek . . .

sci_dev 2021.01.14. 10:55:20

@élhetetlen: amit te irsz azt AiP-nek hivjak, azaz agreement in principle for a mortgage. Valoban amig az embernek ez nincs meg, nem erdemes ingatlant nezegetni. A szakertore pedig azert van szukseg mert a bank nem ad lakashitelt olyan ingatlanra ami lakhatasra nem alkalmas.

Arthamyr 2021.01.14. 11:15:09

"Azonnal válaszoltam. Ennek köszönhető, hogy mivel mi már korábban érdeklődtünk, és én válaszoltam előszőr, így elsőként nézhettük meg a lakást, és lehetőségünk volt elsőnek dönteni. Persze ez egy lépéssel később derült ki, előszőr is elmentünk megnézni a lakást." - Írországban erre egy jobb megoldás van, legalábbis használt ingatlanok esetében: szépen lehet licitálni (annyira csak nem sürgős, hogy 1-3 hét számítson, és az amúgy is összemérhető az adással/vétellel kapcsolatos ügyintézés idejével), aztán aki a legtöbbet hajlandó érte adni, az veszi meg. Máshol is így kellene csinálni.

szgrgly 2021.01.14. 12:42:46

Érdekes írás, ugyan a kommentek alatt ki is emeli, hogy fontos egy öszinte, részletes leírás, valahogy - és elképzelhetö, hogy bennem van a hiba - mégis bukdácsol a komplett történet.

Lehet szándékosan hagyott ki bizonyos részeket, tudja fene.
Mindenesetre csak néhány számomra furcsaság:
Leírja, hogy hat.lan munkaviszony kell, és 10k önerö, késöbb mégis "talonban" van tartva a hat.lan munkaviszony, és önerö se kellett.
Persze, ez változhat idövel, így egybe olvasva mégis fura.
Ugyancsak leíródott, hogy a költségeket csökkenteni tervezték, ehhez képest még a munkaidején is csökkentett elmondása szerint (ami így nyilván a fizetés arányos csökkenését is hozza), illetve a lakás elött felvettek "egy újabb hitelt", majd ezután jött még a lakás hitele is, számomra ez minden, csak nem a költségek csökkentése. Különösen ha hozzávesszük, hogy az elmeséltek alapján eddig sem sikerült különösebben spórolni, és a most bevállalt lakás miatt a havi kiadások is magasabbak lesznek. Nem igazán adja ki a matek, az elmondottak alapján.

Az, pedig, hogy a helyi gettó közepén hajlandóak voltak egy "otthont" vásárolni - amibe a leírás szerint "ketyegö biológiai óra" miatt valószínü gyermeket is terveznek, mindezért pedig 22 évre "lekötni" magukat úgy, hogy egy ilyen remek paraméterekkel rendelkezö lakást valóban nem lesz leányálom eladni (már ha sikerül), nos az sok jelzöt magával hozhat, de a megfontolt, és felelösségteljest talán nem.

Bár persze lehet, hogy kitart az eddigi hihetetlen szerencsehullám a továbbiakban is, sok sikert a poszternek.

nyuszigonosz 2021.01.14. 14:05:03

Igazán nem akarok beállni a sorba, mert semmi közöm hozzá hol és milyen lakást vettek Orsiék, ök fogják fizetni/felújítani meg lakni is benne, csak gondoltam - ha már írta, hogy a lakás Leverkusen-ban van. Na az ÉszakRajna Vesztfália, tudomisén milyen árak, megnéztem: hát Leverkusen és környéke, 2.359 - 3.211 m2/€ átlag a lakásokért.

Mint itt már valaki írta is: nem négy falat vesz az ember, hanem környéket.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.01.14. 22:26:58

Csak, hogy meglegyen a századik komment.
Loller, nekünk is hasonló volt, csakott még bérlakással.Üresen állt, nem kellett listára sem feliratkozni és azonnal költözhető, tök jó árban?Oppá, ez kell nekünk.Csak utólag derült ki, hogy egy jobb környékű no-go zónába sikerült bérlakást foglalni.És az még belül is büdös volt, nem csak kívül, bár a környék szintén szép volt.Szomszédok so-so, üvöltözés talán nem volt sok, de fehér bőrű ember sem nagyon.Ami kint volt hagyva az udvaron azt nem lopták el (grillező ufók, biciklik), csak ami be volt zárva a pincében, abból próbáltak (lapostévé üres dobozára valszeg azt hitte a seggfej, hogy a tévé is benne van...), ez is érdekes dolog.
De nem bonyolítom, volt erről poszt is itt.
Mi aszittük, hogy max fél éven belül tovább állunk, mert hogy nem maradunk ilyen szar helyen, ehhez képest 4 év múlva sikerült csak.A poszt-tolónak remélhetőleg könnyebb dolga lesz, hajrá.

kék madár 2021.01.14. 23:58:23

@Zsuzsi65: mi a LOL, hogy hogy neznek ki?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2021.01.15. 00:11:06

@Csodabogár: Néném, a törlesztő cirka ugyanannyi,mint a lakbér.A hiteles lakás egyszer ki lesz fizetve, és utána lesz egy valamekkora értéke.Vagyis megvásároltunk, létre hoztunk valamit.A 20-25 évig bérlakásba öntött pénzből egy huncut vas nem fog viszontlátódni, vagyis valaki másnak tömtük a zsebét...Ez sem feltétlen mindegy.Lakást bérelni egy életen át irgalmatlan pénzkidobás, persze akinek van miből, az tegye, bánja fene.És a hiteles lakást is el lehet adni bármikor.
A bérlakásos szenvedésre pont ez a blog a legjobb példa, hogy milyen szar tud lenni, mikor egy szöget sem verhetsz a falba.Ha meg elköltöznél, ott újra sorba állni, meg kuncsorogni, meg a főbérlő/tulaj/landlord az összes lukába bele akar nézni az embernek...De lefutottuk már ezt a kört párszor, szóval nem cifrázom.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.01.15. 01:29:41

@Örömhernyó:"... roppant veszélyes precedenst teremt ezzel a Facebook, Twitter és a többi óriáscég.
Államokat meghazudtoló hatalmuk van, de senkinek se felelnek."

Igen, teljesen egyetertek vele. Csak abban bizom, hogy ez egy ebreszto lesz, es megindul egy ellenfolyamat. Remelhetoleg szuletnek uj cegek, hogy legyen vegre valami konkurencia. A big tech eddig teljesen a vadkapitalizmus (nagy hal megeszi a kis halat) modjara viselkedett, mert a technologia olyan gyorsan fejlodik, hogy az allam (es jog) nem tud lepest tartani vele. Valami megindult azzal, hogy legalabb mar felismertek ezt, es a Kongresszusban mar volt meghallgatas. Kerdes, hogy a sok oreg tata, aki nem is ert a modern technologiahoz, mennyire erti es veszi komolyan a veszelyt. Meglatjuk hamarosan...

Golf2 2021.01.15. 05:52:41

@Zsuzsi65: Szerintem jogos volt a letíltás. Egyértelmű hogy trump közveszélyes,bebizonyította éveken át. Az nem baj amikor forditva van és a politikusok tiltják le a komplett netet? Kina,putyin,stb.

somlobodog 2021.01.15. 07:13:42

@Zsuzsi65: tehát az nem volt veszély hogy az usa elnöke, kB 60-65% ban (ld pl Kessler vagy bármelyik fact checker) nyilvánvalóan hazug allitasokat hozott nyilvánosságra a big tech felületen (egy átlag politikus 15-20%on all) és ezt a cégek engedték 4 even at. De amikor kivagjak mint macskát szarni mert allamellenes bunokre felbujt akár hallgatolagosan (vagy inszinualva), akkor nekiallsz kopkodni a Twittert és tsait minden egyes poszt alá idekommentelve... Na ne viccelj már. Eddig is így viselkedett az összes SM cég csak eddig nem mertek kirakni mert hát ő az elnök. Most már ugyanolyan senki mint mi így a kimondtalan privilegiuma is megszunt.
Lehet utalni a demokratakat úgy is hogy nem fekszel le egy olyan embernek akinek a szemében te magyarként egy kimondottan alantas szar bevandorlo vagy aki idejott és elvette az amerikaiak munkáját. Ez így nekem kicsit a kápókat juttatja eszembe, dehat szerencsére nem egy a social circle amiben élünk. Csak kicsit visszás az egesz

Örömhernyó 2021.01.15. 07:13:42

@Zsuzsi65: Az a baj, hogy a demokraták most úgy érzik, hogy a Big Tech velük van, az ő érdekeiknek megfelelő cenzúrát folytat, a a Twitter vezetője egy társadalmi kérdésekben balos figura, a facebook, google is ilyen vonalon mozog. És emiatt a demokraták őket a saját szövetségeseiknek tekintik a republikánusok elleni harcban. Emiatt aztán nem akarják szabályozni, feldarabolni ezeket a cégeket, monopóliumokat. Nem elvekből indulnak ki, hanem abból, hogy a cenzúra nekik pillanatnyilag kedvező.
Aztán majd eljön az idő, amikor a Big Technek már nem kellenek a választott politikusok, elirányítgatják az országot maguktól is. Pillanatnyilag azok ajvékolnak, akiket a Big Tech ellehetetlenít, megfoszt a platformjától: a Trump-hívek. Tehát a Big Tech szabályozásában az ő ellenfeleik nem érdekeltek. Se a régi republikánusok, akik Trumpot utálják, se a baloldal.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2021.01.15. 07:26:18

@Örömhernyó: "Pillanatnyilag azok ajvékolnak, akiket a Big Tech ellehetetlenít, megfoszt a platformjától: a Trump-hívek. Tehát a Big Tech szabályozásában az ő ellenfeleik nem érdekeltek. Se a régi republikánusok, akik Trumpot utálják, se a baloldal."

Szvsz ez nem teljesen igy van...a Bigtech veszelyeit ( gazdasagi es politikai szempontbol) szerintem mar kezdik felismerni...Valoszinuleg ezert volt a kongresszusi meghallgatas is www.washingtonpost.com/technology/2020/07/29/apple-google-facebook-amazon-congress-hearing/

"...the House’s top antitrust subcommittee coming armed with millions of documents, hundreds of hours of interviews and in some cases the once-private messages of Silicon Valley’s elite chiefs. They said it showed some in the tech sector had become too big and powerful, threatening rivals, consumers and, in some cases, even democracy itself.

“Our founders would not bow before a king. Nor should we bow before the emperors of the online economy,” said Rep. David N. Cicilline (D-R.I.). "

Hari Seldon 2 2021.01.15. 08:08:37

@torró:
Nyilván aki odamegy, és dolgozol neki. Az megindolkolja. És nyilván zavarja, ezért még hangsűlyozza is. Általában az időseket jobban zavarja. Esetleg, mert nem érzik magukat olyan fizikai erőben? Ezért jobban érzik magukat "fenyegetve". (Tippelek.)
Persze, ugyanígy sok szerencsétlen idős van BAZ-ban is, és azok nem tudnak hova menni.

tejfel 2021.01.16. 12:11:27

Hát nem tudom... Tök jó, hogy a posztolóék saját lakásba tudtak menni, és ennek örülnek.
Nyilván a lakbér horror összeg és emiatt "kidobott pénznek" hathat... Viszont az Immoscout-ot elnézegetve ez max. valami lepukkant panel lehet ennyiért, szar környéken, én erre biztos nem adósítóttam volna el magam 15-20 évre.
Fentebb írta valaki, hogy akkor lesz macera, ha el akarják adni majd egyszer - nyilván feljebb megy az ára addigra, viszont ők is csak drágábban fognak tudni szebbe, jobba menni - és az a havi 100-200 EUR megtakarítás, amit a "saját" (azaz majd tizenvalahány év múlva, ha letörlesztettek mindent, addig sajnos a banké ergo ugyanaz, mintha bérelnéd) lakás havidíja és a bérleti díjak közti különbözet jelent, ehhez édes kevés lesz.
Én inkább vártam volna még pár évet, és spóroltam volna ezerrel, hogy egy normálisabb 150 - 220 e EUR környéki, használható és eladható lakást vegyek némi önerő lerakásával.
Bár nyilván mindenki maga dönti el, neki mi a megfelelő megoldás - csak annyit mondok, én nem vágtam volna bele.

didö 2021.01.26. 16:55:51

@torró: veled értek egyet.
En is elképedve olvasom, aztán megállapitom,hogy a fiatalok másként látják az életet.
Èn 30 éve élek Svájcban, pár év és nyugdijas leszek én is.
Hazamegyünk, a jó kis szolnoki lakásunkba. A rokonság és az ismeröeink közelébe.
Nekem elég lesz ez a 35 év idegenben.

Csodálom ,majdnem irigylem a fiatalokat,mennyire rugalmasak!

Albu 2021.02.07. 22:49:15

@Csodabogár: Oké, bérelni rugalmasabb. És ötven éves kortól halálodig nem félsz, hogy ha eltöröld a lábad, mész az utcára?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása