Alighanem egyre többen vagyunk úgy, hogy elegünk van már a járványból és 2020 ekézéséből és jó lenne pozitívan előre tekinteni. Úgyhogy próbáljuk meg most ezt és megnézni, mi az, ami jó volt tavaly és ami jó lehet idén!
Kezdjük rögtön Japánnal, ahonnan a Tokyo Reloaded írta meg, mi az, ami jó volt tavaly, azaz mit köszönhetünk a járványnak (mert azért ilyen is van, bizony)!
„Először is, a környékbeli csavargásokat. Az áprilisi-májusi „első hullám” volt az az időszak, ami legközelebb esett az „európai értelemben vett” lezárásokhoz.
Azért ez sem volt olyan véresen komoly, jártunk boltba, sétálni, biciklizni. Setagaya-ku-ban, (ku = kerület*), lakunk, adta magát, hogy járjuk be a környéket.
Kiderült, hogy bőven van felfedeznivaló, remek kis templomokat, shinto szentélyeket és sok más apróbb-nagyobb érdekességet találtunk, posztoltam is róla néhányat. Vagyis ha nincs koronavírus, valószínűleg soha nem jutunk el a Macskatemplomba...
Azt is (újra) megtanultuk, hogy milyen szépek a japán hegyek. A járvány miatt elmaradtak a szokásos ázsiai kalandozások, de az országon belül szabadon lehetett utazni, sőt, még állami támogatás is volt rá! és ezen belül a túrázás elég biztonságos opciónak tűnt, különösen, ha nem vonattal, hanem autóval közlekedtünk.
Így aztán nyáron-ősszel sok szép túrát csináltunk és reveláció volt, hogy milyen gyönyörű tájak vannak, nem is lehetetlenül messze. Hiába zsúfolt Japán, ha elkerüljük a leghíresebb helyeket, szinte alig van valaki.
Továbbá jelentem, hogy a 100 híres japán hegy, Hyakumeizan - 百名山, megmászásában most már 23-nál tartok. Nem hiszem, hogy valaha is meglesz mind a száz, de azért még remélem, begyűjtök néhányat!
A harmadik kényszer-szülte örömforrás a főzés lett, gondolom, sokan voltak ezzel így tavaly. Megtanultunk sütni-főzni jónéhány japán klasszikust, amit eddig inkább csak étteremben ettünk, vagy boltban vásároltunk meg. Helló tamagó-yaki, tonjiru, kinpira és társai!
Az továbbra is igaz, hogy itt Japánban nincs sok értelme ezeket otthon készíteni, de ha egyszer hazaköltözünk, fontos készségek lesznek ezek majd! Az év kulináris megkoronázása pedig a saját készítésű összerakású újévi osechi-ryóri volt, szerintem egészen csinos lett!
Itt azért be kell vallanom, hogy az alkatrészek nagy részét készen vásároltuk, de az japán háziasszony vesse rám az az első követ, aki mindent maga főz az újévi menüben.”
A teljes posztot jó sok képpel itt találjátok!
Egy kapcsolat kezdete
Hanna 2020 január elsejének első másodperceiben a Chelsea hídon állt a barátjával és nézték a londoni tűzijátékot. Ki tudta még akkor, hogy milyen időszak is áll előttük… Nos, visszatekintése szerint kissé hullámvasútszerű volt az év, de a végére felcsillant a remény.
„Október közepén találkoztam az online térből valakivel, azóta is látjuk egymást rendszeresen. A részleteket nem ismerve, minden olyan egyszerűnek és szépnek tűnhet.
A férfin, akin megakadt a szemem, és aki ugye nagyon bejön, egy bonyolult helyzetből jön. Most a kezdeti fázisban nem szeretnék erről írni. Majd idővel, ha valamerre elmozdul ez a kapcsolat, őszintébben fogok beszélni róla.
Elöljáróban annyit, hogy nagyon rugalmasnak, türelmesnek kell lennem jelenleg. Egyáltalán semmit sem erőltethetek nála, mert azzal csak tönkretenném az eddigi, s jól haladó ismeretségünket.
Most csak adni és adni tudok magamból, hogy érezze fontos nekem. És ha az Égiek is szeretnék, akkor ezáltal idővel elérem, hogy ő jobban beengedjen majd az életébe. Kérdés az, hogy mikor fog ez bekövetkezni. Addig viszont mérhetetlen türelem és megértő magatartás szükséges részemről.
32 éves felnőtt vagyok, sok mindent elszúrhatok még az életben, de ezt nem szeretném. Igenis meg akarom mutatni magamnak, hogy megértem arra, hogy odaadó legyek valaki felé és elköteleződjek, még ha minden bizonytalan is pillanatnyilag.
Az év végét vele töltöttem. Együtt voltunk Szilveszterkor. Maradjon ez egy jó előjel a 2021-es évre. (És éppen ezt a cikket is mellette írtam a kanapén, nála :). Milyen jó, hogy a magyar az egy „kódnyelv” Angliában.)
Tömören összegezve: séták, futások, magánéleti fel-le hullámok jellemezték a 2020-as évemet. Nem unatkoztam és aktív, mozgalmas évet zártam.”
A teljes posztot itt olvashatjátok el.
A fák lelke
A világnak ezen kicsiny szegletében, ahol élek, nincsenek nagy fák, legfeljebb a parkokban… Valójában olykor hiányzik egy erdei séta, hiányzik az erdei levegő – írta a huisje, boompje, beestje.
„A világnak abban a kis szegletében, ahol éltem, 102 éve kis megszakításokkal diktatúra van. Sokféleképpen hívták ugyan: proletárdiktatúra, szélsőséges diktatúra, szocialista diktatúra, Nemzeti Együttműködés Rendszere. Néhány dologban megegyeznek:
1. Kivágnak minden fát.
2. Kiirtanak minden erdőt, a helyükre sivatagot ültetnek. A lelkekbe is.
3. Maguk alatt vágják a fát.
4. Igyekeznek megtanítani rá, hogy véletlenül se lássuk meg a fától az erdőt.
5. A nagy testvért felküldik a legmagasabb fa tetejére, hogy onnan azután mindent lásson.
6. Mikor eljön az idő ereszcsatornákon menekülnek.
A világnak abban a kis szegletében, ahol élek, koronajárvány ide vagy oda, nem volt favágás az évünk. Mindazonáltal volt időnk fákat ültetni saját örömükre, felnevelni saját és gyerekeik boldogságára. Volt időnk az árnyékába húzódni. Aki akarta, meg is ölelgethette a fákat, senki sem nézte bolondnak.
Olykor hiányoztak a nagy diófák...
Az év végi értékelésben – ahogy néhány éve már megszoktuk - a jó oldalon felsorolt dolgok győztek a rosszak fölött 90:10 arányban.”
A teljes írásért ide kattintsatok!
Barangold be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek