Nem, nem az ünnepek alatti, felettébb káros mámorokról (túlevés, túlivás) van szó, éppen ellenkezőleg: a sportos mámorról, ebben az esetben a szörfről. Persze azért nem marad ki a gasztronómia sem...
De kezdjük a szörffel, méghozzá Tucanótól, aki Portugáliában ilyenkor, decemberben is hódol a sportnak (igen, koronavírusos időkben is lehet). Portugáliában mindig hideg az óceán, nyáron is csak papíron 21, de most decemberben 14 fok, ami amúgy szerinte nem olyan rossz, mert reggel 7-11 fok van a parton.
„A szörföt egyből nagyon élvezni fogod, de nehéz. Nagyon nehéz. Ez azt jelenti, hogy már az első szörfedzés első percétől tök jó lesz. Már akkor baromi jó, amikor még fel sem állsz.
Ja, mindenki fel tud állni. Átlagos, épkézláb emberek első edzésen. Nyomorékok, mint én, meg a hatodikon először, de valójában a 8. edzésen. Ha nekem sikerült, akkor neked tuti.
Tehát szörfözni fogsz, sikongatni és nagyon rendben lesz, egy csoda. Gyere és csináld, strand napfény és adrenalin, mindez veszély nélkül a kisvízben, a legprofibb oktatókkal. Nincs elégedetlen ügyfél, mindig minden hibátlan, szörfözni fogsz, siklani. Teljesen veszélytelen, maximum iszol vizet, ha elfelejted becsukni a szádat.
Csak a nagyfiúk egy sorral kijjebb ülnek és az ott az, amire valójában vágysz, az a szörf, ami a filmeken megy, amit reklámokban látsz, ami a kimaxolása ennek a sportnak (na jó, ott vannak még az óriáshullámok, de hagyjuk ezt).
Siklasz a „kis” hullámokon, miközben négy méterre tőled tuti, hogy divatlapba fotóznak modelleket bikiniben. Én nem tudom, hány divat meg style, meg sport, stb. újság van a világon, de ez annyira átlagos a Caparica strandon, mármint, hogy modellek pucsítanak profi fotósoknak, hogy már-már unalmas. Na, erre még visszatérek.
Szóval kacagva belandolsz egy gyerekcsoportba, nem fejezel le senki, és közben mögötted gigászokkal szórakoznak a srácok, nagyon tud csalogatni. A szörfözés kezdő, középhaladó és haladó része között számomra óriási különbség van.
A feeling már kezdőként tökéletes. A középhaladó az úgy elvan, persze edzőbácsi figyelő tekintete mellett, néha még be kell lökni irányba, de valójában már elszórakozgat.
A haladók azok meg rohadt állatok. Csúcsatléták, mindig topon vannak, ehhez mindig minden nap edzeni kell, de legalábbis nagyon gyakran. Bárki lehet ilyen, mittudomén portugál másodikos kislány a gimnáziumban vagy ötvenes hawaii hippi, esetleg magyar könyvelő, aki rákattant.
Egy dolog közös bennük: a lehető legkevesebb időt töltik a hullámoktól távol. Ezeket odaboszorkányolták a partra és az óceán nem engedi el őket. Mennek a partok mellett hullámról hullámra, járják a világot, de csúnyán rászoktak a vénás szörfözésre, függők, ahogy illik. (...)
Mi van ezzel a szörfös spirituális izével?
Nos, éveket töltöttem (négyet, basszus) azzal, hogy máltai halászokkal néztük fentről lefelé a hullámokat és átbeszéltük az összeset, minden egyes délután.
Ehhez a majdnem egyetemnyi kiképzéshez képest szörfözéskor újra kellett tanulnom az egész hullámtant és még annál is mélységesebben megtanultam tisztelni a természetet, mint bármikor korábban.
Pedig hidd el, nem akarsz mélyvízi hálót tekercselni viharban a Földközin éjszaka egy kétszemélyes bárkában hárman. De még az is kevesebb lelkierőt igényel és békés, nyugodt pillanatnak tűnik ahhoz képest, mint amikor elragad deszkástul egy hatalmas hullám.
Az óceán, a strand, a mozgás, az adrenalin mind pont jót tesz külön-külön is, de pláne együtt a lelki békének. És van a korábban említett dolog, hogy vannak pillanatok, amikor kikerül a kezedből a kontroll, játéka vagy a természetnek.
Akárhogy erőlködöm, egyszerűen nem tudom megfogalmazni, hogy mennyire kurvajó dolog csúszni a hullámon. Előre nézel, minden valahogy lassú és gyönyörű, egy másodperc legalább tízszer olyan hosszú.
Nemcsak érzed, de érted is külön-külön az összes vízcseppet, a hajnali napsugarat, ahogy a vízen tükröződik. Mert ha nem, akkor leesel, egyszerűen mindennek együtt kell lennie ahhoz, hogy a deszkán legyél. Szóval gondolkodik a szörfös rendesen, van mit megemészteni.
Végsővalláserkölcsi tanulság: ja, a szörf az egy spirituális tevékenység is, test-szellem-természet együtt vagy sehogy. A szörfnek nem története, hanem történelme van, (ez egy nagyon jó kis rövid összefoglaló) , sose gondoltam volna például, hogy a szörf segítségével akarták kifehéríteni Hawaiit.
Milyen a szörfösélet?
Sportos. Meg minden tele van mindig szép emberekkel. Mármint nem a külső megjelenésre gondolok, hanem egyszerűen sugároznak az emberek szörfözés előtt, alatt és után a jókedvtől.
Persze rengeteg szép ember is van, de nyugtasson meg tudat, hogy ha az Instagram-celebek mellett ott döglök én is a plázson, akkor a külcsín tuti nem elvárás.
Mindenki szörfözik, tehát mindenféle emberek vannak, ilyenek, meg olyanok is. Vannak minden hullám körül szörfös törzsek, meg rengetegen utaznak a hullámok után.
Egyszerűen imádom, hogy aki akar, az talál valami digitális nomád munkát és csak követi a hullámokat. Patrick Swayze-nek ehhez még bankot kellett rabolni, most meg négy órát lenyomsz a gép mellett naponta, mint ügyfélszolgálatos, vagy önismereti coach, elektromosgyertya-kereskedő, bármi, azt szabadság.
Hullám pedig biztosan káprázatos helyeken van. Ha most innen elindulnék szörfözni, akkor úgy mennék ugye, hogy Portugáliából Marokkó, aztán sorban Szenegál, Zöld-foki, Namíbia, Dél-Afrika, Brazília.
Vissza meg úgy, hogy Chile, Venezuela, Karib (CR, Nicaragua és Panama is), Miami, Hawaii. Ez mondjuk a szörfözhető helyeknek csak egy pici része, például se Afrika keleti oldala, se egész Ázsia.
De mennyi különböző kultúra, természet, nyelv? Hány érdekes embert fogsz megismerni és hány csodálatos helyen bámulhatsz? Rengetegen élik ezt a külső-belső utazást a hullámok után és ez így van jól.
Ráadásul genderfüggetlenül lányok és fiúk, kb. egyenlő számban. Hiszen mindig van szörfbázis, közös érdeklődésű emberek, akiket ajánlottak neked, azért biztonságosabb így, mint csak úgy bele a vakvilágba.
Jó-e szörfösökkel hetyegni?
Micsoda hülye kérdés, hát persze. Ha szereted az óceánt, a gyönyörű strandokat, a mozgást. Valahogy mindig mindenki fiatal és szép, meg tele van energiával, még az öregek és csúnyák is. Van valami varázs a szörf és a strand kapcsolatában.
Azt szeretném megjegyezni, hogy a szörfös fiúkra tuti buknak a hölgyek, de ugye minden tele van szörföslányokkal is. Én ezt sajnos csak onnan tudom, hogy elég gyakran megy végig a hullámra váró sporttársak során az úúúúúúúú, meg áááááá, ahogy elevez mellettük valami izmos fenék vagy a csajok mellett valami Aquaman.
Azonban az én szemüvegem öt és feles, anélkül a vízben nemhogy seggeket nem látok, de a hullámot is inkább érzem, mint látom tíz méternél messzebb.
Amúgy kisgyerekek öt évesen már nemcsak anyuval, meg apuval, de egyedül is feleveznek a hullámra és hát a kutyák is imádnak szörfözni, ösztönösen mozognak a deszkán, fene se érti ezt, de buli az egész.”
Ugye mondanom sem kell, hogy érdemes a teljes posztot elolvasni, képek és videó is akad még benne, csak ide kell kattintanod!
Az élet élvezete Új-Zélandon
Nem engedünk a tempóból, úgyhogy repülünk is tovább Új-Zélandra, ahonnan Janek számol be arról, hogyan telt a megérkezés utáni második nap. Egyetlen szóval: kellemesen. Több szóval: na, az jön lejjebb, egy hosszú autós út képében.
„Új-Zélandon (NZ) ha az ember túlteszi magát, hogy melyik oldalon kell vezetni (hálistennek ebben mind Menyusnak, mind jómagamnak volt már gyakorlatunk) egész kellemesen lehet autókázni.
A helyiek egyik jó tanácsát azért érdemes megfogadni, és NEM SZÁGULDOZNI. Elég sok helyi, csúszós, kanyargós út van, és NAGYON sok a baleset, amit gyakran turisták okoznak.
Ami még úgy-ahogy rendben is volna, de ha egy szűk hegyi úton baleset van, és lezárják az utat, akkor bizony autóban ülés lesz órákig. Szerencsére többnyire megúsztuk az ilyen eseteket, és egész jól tudtunk haladni.
Caroline Bay
A Christchurch – Dunedin útvonalunk az első állomásunk ’Caroline Bay’ volt, mert itt lehet pingvineket (Timaru Pingvinek) látni!
Lehet pingvineket látni, ha az ember VÉGIGOLVASSA A TURISTAKÖNYVET ahol leírják, hogy ezek tipegő vízi-topredók leginkább ESTE jönnek elő.
Nem baj, egyikünk megkapta az ezért a bakiért járó kellő büntetését. Ez mondjuk a digitális gépek korában nem akkor bünti, mint régen a filmes gépeknél, ahol ugye, ha lefotóztál valamit, azt csak az előhívás után látta az ember fia de… azért bosszút álltunk.
Ettől függetlenül parkoló van bőven, és jót lehet sétálni a Waimataitai Strandon. Arra tökéletes, hogy az ember kinyújtózzon, felfrissüljön. A víz meglepően hideg volt.
Omaru
Egy kis lábáztatás után, lecsorogtunk Omaruba. Itt nagyon nem terveztünk semmit, de mivel vezettünk eleget, meg akartunk állni egyet enni/inni és ha már itt voltunk gondoltuk megnézzük a Viktoriánus negyedet.
Személy szerint kedvelem a Steampunk stílust, így nem állt annyira messze tőlem a dolog. Sétálgattunk, megnéztünk egy kézműves könyvkészítőt, és ekkor… ekkor… találtunk egy whisky boltot…
Gondolom, már említettem párszor, de nagyon kedvelem a jóféle skót whisky-t így gondoltam gyorsan be is kukkantok ebbe a sarki kis boltba…
Aztán egy óra lett belőle… Nem mondom, hogy erőszakkal kellett elhurcolniuk a haveroknak, de azért nehéz szívvel, és NAGY mosollyal az arcomon léptem ki az ajtón.
A helyet amúgy ’Cellar Door’-nak hívják, és a bejárat mellett egy táblán az áll: „A whisky az, amivé a sör szeretne válni, amikor felnő”. REMEK kezdet. Belépve, egy párasztalos helyre jut az ember. Egy nagyon profi hölgy volt a „csapos” és egy rövid vizsgakérdés után meg is alapoztuk a barátságunkat.
Kaptál egy kóstolót egy közepesen jó whiskyből, amihez adtak egy „szemcsepegtetőt” és egy 4 cent vizet, és finoman megkérdezte, a hölgy, hogy tudom-e mire kell a csepegtető.
Teljesen faarccal válaszoltam, hogy „gondolom, a könnyeimet kell vele kimosni, miután megkóstoltam az ingyen whiskyt”, röhögtünk persze, de azért utána megint csak jött a kérdés, hogy mire kell.
Megbeszéltük, aztán vitatkoztunk egyet a felföldi skót whisky és a tesztkóstoló közötti különbségekről / hasonlóságokról, aztán nekiálltunk a valódi munkának. (...)
Morekai
Szusszantunk és hajrá a következő megállónkhoz, Morekai Boulders Beach-hez. Ez egy nagyon hangulatos hely fotózáshoz. Ha valakinek van rá érkezése, vigyen le egy üveg fehérbort és piknikezzen egyet.
Nagyon érdekes „kőgolyók” vannak, itt, és a legtöbb olyan, mintha darabokból ragasztotta volna őket össze a természet. Vagy a turisztikai bizottság önkéntes elit alakulata. (...)
Dunedin
Itt találkoztunk két ismerősömmel, aki vendégül látott minket vacsorára. Pontosabban elvittek minket egy helyi kézműves sörözőbe. (...) Az NZ kézműves sörök nagy reneszánszukat élik, de jelenleg az IPA korszakukban vannak, ami nekem különösen nagy ellenségem… Ez persze nem tartott vissza, hogy ne kóstoljak meg párat, de… nem győzött meg.
A város, ahogy hallottam, inkább egy helyi egyetemi város, engem kicsit Pécsre, Szegedre emlékeztetett. Nem volt nagyon időnk turistáskodni, mert lényegében, csak vacsora/alvás volt a terv itt, de amit láttunk az hangulatos volt.
Az öko-turisztikai vonal nagyon erős még. Nem egy turistás város, de hangulatos volt és mivel kávé/sör/étterem és szórakozó helyekben jó, nekem bejött.
Eseménydús napunk volt, nem volt gond az alvással…”
A teljes posztot itt találjátok, érdemes elolvasni!
Ha karácsony, akkor pandoro
Az olaszok (egyik) kedvenc ünnepi édessége, a karácsony elmaradhatatlan kelléke a pandoro, amit mi is szeretünk, de persze úgy lehet az igazi, ahogyan Olaszmamma készítette.
„Tegnap egy kicsit megbolondítottuk, így készült ez az isteni finom töltött pandoro. Konkrétan húszperces recept, én a tízéves lányommal csináltam, de az is lehet, hogy még egyedül is sikerült volna neki.
Pozitívum, hogy ennyi ideig kitart a türelme, és ilyesmivel sikerül kicsit elvonni a figyelmét az elektronikáról. A pandorót természetesen készen vettünk, ha valaki arra vetemedne, hogy saját maga készítse el, akkor a húsz perc húsz órára duzzad.
Mi mascarponés-nutellás krémmel töltöttük meg, de gyakorlatilag csak a hűtő tartalma szabhat határt a fantáziátoknak. Mutatom, hogy milyen egyszerű.
A habtejszínt robotgéppel pár perc alatt kemény habbá verjük, majd a mascarponét a nutellával szintén szép egyenletesen elkeverjük. A nutellás-mascarponés masszát és a tejszínhabot pár percig robotgéppel összekeverjük. A kapott krémet habzsákba töltjük.
A pandorót hat egyforma vastagságú szeletre vágjuk, a szeletek közé töltjük a krémünket. A szeleteket úgy rakjuk egymás tetejére, hogy azokat enyhén elforgatjuk, hogy a végeredmény a karácsonyfára emlékeztessen.
Miután minden szelet közé került a krémből, porcukorral gazdagon megszórjuk. Isteni finom, de nagyon kiadós, akkor érdemes készíteni, ha vendégeket vártok, mert a tárolása picit macerás, vagy kell egy jó nagy hűtő.”
A receptet Olaszmamma oldalán találjátok meg, ide kattintva. Jó étvágyat!
Barangold be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek