oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. október 31. 06:30,  Más a magyar határátkelés? 45 komment

2020. október 31. 06:30 Határátkelő

Más a magyar határátkelés?

Sokáig olvashattuk, hallhattuk, hogy a magyar elvándorlás eltér a többi régiós országétól, legalábbis kezdetben eltért. Vajon igaz ez ma is? Erre próbál meg választ találni egy friss tanulmány.

repuloter_10.jpg

A tanulmány szerzője a téma egyik legkiemelkedőbb hazai kutatója, Hárs Ágnes, aki a Társadalmi Riport legfrissebb számában (ide kattintva elolvasható az egész, a tárgyalt rész a 117. oldalon kezdődik) tette fel a kérdést: vajon valóban eltér a fősodortól a magyar elvándorlás, ahogy kezdetben tűnt, vagy
belesimul az általános trendbe?

A magyar elvándorlás sajátossága elég régóta, hogy a felsőfokú végzettségűek közül sokan, míg az alacsony iskolai végzettségűek közül viszonylag kevesen mennek el (ami alighanem ellentmond a közvéleményben élő képnek).

Határátkelőnek ebben az esetben az EU-, illetve az EGT-országok valamelyikében élő, aktív korú, 15–64 éves magyar állampolgárokat tekintik.

Három korszak

Hárs Ágnes három szakaszt vizsgált meg: a 2010-es évvel záruló időszakot, a 2011-2015 közötti éveket és végül a 2019-el zárult harmadik intervallumot.

Az adatok azt mutatják, hogy 2010-ben a magyar elvándorlás még csak 1,3 százalék volt, a környező országok közül csak a csehektől mentek külföldre kevesebben.

A fordulat egy évvel később kezdődött, nyilván nem függetlenül attól, hogy ebben az évben tavasszal nyílt meg az osztrák és a német munkaerőpiac a magyarok előtt (is).

Szóval ekkor ugrott meg az elvándorlás, igaz, a 2 százalékpontos emelkedés csak magyar mércével volt jelentősnek mondható, a régióban nagyjából ez volt az átlag.

Ez az időszak az évtized közepéig tartott, majd lassulni kezdett, 2015 után nagyjából évi 1,2 százalékpontnyi emelkedést lehetett tapasztalni, ami elmaradt az átlagtól.

Kik mennek el?

A probléma (már ha ez probléma) tehát nem feltétlenül a határátkelők számában van, sokkal inkább a végzettségüket tekintve. A helyzet ugyanis az, hogy Magyarországról hagyományosan inkább a magasabb végzettségűek mennek külföldre.

Így volt az szinte az első pillanattól kezdve, olyannyira, hogy az első szakaszban (azaz 2010-ig) is Magyarországon volt a legalacsonyabb a legfeljebb nyolc általános iskolát végzettek elvándorlási aránya (csak a cseheknél voltak kevesebben a régióban és ez igaz a középfokú végzettségűekre is).

Az is igaz, hogy noha a felsőfokú végzettségű magyar határátkelők esetében magasabb volt ez az arány, de még az sem volt magasnak mondható a környező országokhoz képest.

A fordult a már említett 2011-es évben jött el, amikor hirtelen megugrott a közép- és még ennél is jobban a felsőfokú végzettségű határátkelők aránya, olyannyira, hogy Magyarország (Románia mögött) hirtelen a régiós lista második helyén találta magát.

Ez a folyamat kitartott körülbelül az évtized közepéig, majd lassulni kezdett, de nem szűnt meg és noha ezután akadtak kisebb változások, azt lehet mondani, hogy lassult az elvándorlás, ám ezen belül Magyarországról inkább a magasabb végzettségűek (magyarul a diplomások) mentek és mennek el.

Márpedig ez – ahogyan Hárs Ágnes is megjegyzi – aggasztó jelenség. „Az agyelszívás, a képzett polgárok elvesztése miatt a magasan kvalifikáltak elvándorlása nagyobb és nehezebben pótolható veszteségnek tűnik” – fogalmaz a tanulmányban a kutató.

Kevesen, de képzettek

Érdekes, hogy azokból az országokból, ahonnan sokan mennek külföldre élni és dolgozni, onnan elsősorban az alacsony végzettségűek mennek el, ellenben ahonnan kisebb az elvándorlás, onnan arányaiban inkább a képzettebbek.

A régió országainak a többségében a legképzettebbek nettó elvándorlási aránya 2019-ben 5-6 százalék között volt, Magyarországon közel 7 százalék az arány, míg Romániában eléri a 10 százalékot.

Azokban az országokban (Magyarország mellett ide tartozik például Csehország vagy Szlovákia), ahonnan viszonylag kevesen mennek külföldre, majdnem kétszer annyi a felsőfokú végzettségű határátkelő, mint az alacsonyabb végzettségű.

Ahonnan viszont sokan mennek el (Lengyelország, Románia, Litvánia, Bulgária, stb.) éppen fordított az arány. Ami külön érdekes, hogy ez nem csak a mi régiónkra igaz, hanem Dél-Európára is.

Általában is igaz, jegyzi meg Hárs Ágnes, hogy az EU10-országokban (ezek azok a volt szocialista országok, melyek 2004-ben vagy utána csatlakoztak az Európai Unióhoz) folyamatosan nő a felsőfokú végzettségűek már eleve magas elvándorlási aránya.

Ami nem éppen jó hír.

Egy korábbi beszélgetés a tanulmány szerzőjével, Hárs Ágnessel és Simon Dáviddal.

Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�Los Angeles, California �: @bencsik_laci_photo #losangeles #california #usa #la

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: kutatás Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1416265280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2020.10.31. 07:52:11

Elolvastam magát a tanulmányt is, de nem lettem sokkal okosabb.

A helyzetet bemutatja, de az okokról semmi.

Pl. leírja, hogy a régióhoz képest nálunk összességében kisebb az elvándorlási arány. Miért? Erre nincs válasz.

Nem itt, de közkézen keringő magyarázat, hogy a magyarok immobilisek meg hát a nyelvtudás hiánya.

A nyelvtudás rossz, ezt tudjuk, de mi van a mobilitással? Ehhez jó lenne egy felmérés az országon belül, amiben azt kérdeznék, hogy az aktuális helyzetükkel elégedetlenek mennyire lennének hajlandók az ország másik felébe költözni a jobb élet reményében.

Ha itt is immobilisnek bizonyulnánk, akkor az számomra meggyőző magyarázat lenne.

nincs1itt 2020.10.31. 09:43:49

@fhdgy: a legfőbb oknak a nyelvtudás hiányát érzem.(látom, tapasztalom azoknál, akikkel találkozom és frissen érkeztek, a legnagyobb baj az, hogy a legtöbb esetben nem is javul a nyelvtudás, hosszú évek alatt sem!) a magasabb képzettségűek esetén van nyelvtudás. de már egy érettségi sem ad elegendő nyelvismeretet. országon belül is alacsony a "mobilitás", több okra is visszavezethető. szerintem az első ok a saját tulajdonú ingatlanok magas aránya(nehezen költözik, ha van egy saját ház/lakás). az albérlet máig pejoratív fogalom és nincs elegendő(megfizethető). ismerek olyat, aki kelet-mo.-ról nyugati végekre ment munkát vállalni, miután kifizetett mindent, a jelentősen magasabb béréből sem sok maradt, ezért visszament keletre, kevesebb pénzért, saját lakásba. külföldön dolgozó magyarok úgy igyekeznek munkát találni, hogy a lehető legrövidebb idő alatt mo.-ra tudjanak utazni. ez nem is igazán elvándorlás.
akik véglegesen, vagy 10+ évre telepednek le külföldön és talán a nyugdíjas éveikben költöznének vissza mo.-ra, ők vannak nagyon kevesen.

Platonica 2020.10.31. 10:05:57

@nincs1itt: A nyelvtudas hianya mint legfobb ok szamomra kerdeses. Tapasztalatom szerint a tobbi K-E bevandorlot egyaltalan nem akadalyozza, tenyleg tomegesen jonnek el nagyon minimalis nyelvismerettel, ami sokszor meg is ragad egy igen gyenge szinten.

fhdgy 2020.10.31. 11:09:05

@nincs1itt: A saját ingatlan, mint visszahúzó erő ... maximálisan egyetértek.

Ha valakinek, mondjuk Szabolcsban van egy viszonylag jó háza és elköltözne a jobb élet reményében, mondjuk Győr környékére, mit kapna ott érte? Túlzás, de egy jobb kutyaólat?

nincs1itt 2020.10.31. 11:40:36

@fhdgy: pontosan ezt a történetet ismertem én is!

nincs1itt 2020.10.31. 11:40:36

@Platonica: valahova elszállt a válaszom...

nincs1itt 2020.10.31. 11:40:45

@Platonica: én kifejezetten magyarokról beszélek és a tapasztalataink nagyon hasonlóak! de! az elvándorlás(tartós letelepedés külföldön) és a munkavállalás között nagy a különbség, mert a munkavállalási céllal érkezők, gyakorlatilag ingáznak heti, havi időközönként és szabadság vagy ünnepek esetén. nem is érzik szükségét az integrációnak.

SzZoole 2020.10.31. 15:28:40

@fhdgy: “ Ha valakinek, mondjuk Szabolcsban van egy viszonylag jó háza és elköltözne a jobb élet reményében, mondjuk Győr környékére, mit kapna ott érte? Túlzás, de egy jobb kutyaólat?”

Ez így nem fair.

Hasonlítsd össze nyíregyházi és a győri árakat, megfogsz lepődni!

A győri árakat nem ismerem, a nyiregyi árakkal nagyjából képben vagyok. Pl. 1+2-es panel lakás 10-12 miiliónál kezdődik.

A kertes övezetben 30-40-50 millás házak vannak, de több száz milliós hazát is tudok :-)

fhdgy 2020.10.31. 15:55:05

@SzZoole: Minden dolog annyit ér, amit adnak is érte. Hiába építek fel egy házat rossz helyen 20 millióért, lehet, hogy feléért sem lehet eladni, mert nincs aki oda akarna menni.

Egyébként meg Nyíregyháza nem Szabolcs! Persze, ott van, de ami igaz Nyíregyházára, igaz-e Szabolcsra? Úgy összességében?

Budapest sem Magyarország, legföljebb egy másik Magyarország!

Egyébként 2017-ben 18-ban több napot voltam Vásárosnamény környékén. Több faluban is elég sokat gyalogoltam. Gyalog jártam be utcákat.

Nekem, somogyinak meglepő volt, mert az addigi sztereotípiákkal szemben sokkal szebb, gazdagabb vidék, mint amire számítottam.

Beszélgettem is elég sokat emberekkel, ez alapján tartom, hogy ritka szerencsétől eltekintve csak messze ár alatt lehet ott házat eladni, ha egyáltalán lehet!

Győr környékén meg érték felett lehet csak venni.

SzZoole 2020.10.31. 16:04:46

@fhdgy: ez ok, hogy Nyíregyháza nem Szabolcs Szatmár Bereg, mintahogy Győr és környéke sem Győr Moson Sopron.

Vásárosnamény azért más mert ott sok dolgos gazdag paraszt (szó szerint) lakik, sok földdel.

Fehérgyarmat és környéke sem rossz, de Mátészalka és környéke már nem annyira rózsás.

Nyíregyháza az utóbbi években nagyon sokat fejlődött, az aki régen járt ott, az rá sem ismerne a mai Nyíregyházára, szerintem :-)

fhdgy 2020.10.31. 16:22:05

@SzZoole: Tudom, hogy Te odavalósi vagy, ezért szeretném hangsúlyozni, hogy nem hízelegni akarok, csak azt mondom, amit láttam, tapasztaltam.

Az a pár nap, amikor ott voltam, azzal tellett, hogy hol egyik, hol másik faluban mentem a vízóra leolvasóval és olvastuk le a vízórákat. Így nemcsak az utcán mentem, hanem az udvarokba is bementem, szinte minden háznál pár szót váltottunk is a háziakkal. A leolvasókkal pedig közben állandóan, meg utána is beszélgettem.

Sok szép, takaros ház volt. Arányaiban több, mint az én szülőfalumban, Somogyban. A szülőfalum a 60-as években még ötezer fős falu volt, ma 2500, ebből ötszáz, aki szociális otthonban él. Nagyon sok elhagyott, düledező ház van itt.

Ott, Szabolcsban ez nem volt jellemző.

Csak egy dolog nem tetszett, a földek. Én azokba a földekbe maximum cigánykereket vagy bukfencet vetnék. -:)

Nálunk sokkal jobbak a földek, mégis sok düledező ház van.

Ki érti ezt?

Csak egy példa: a birtokomból bérbe adok 35 hektár szántót. Ezen a területen idén kukorica volt. Kapaszkodj: 12,6 tonna kukorica volt hektáronként, igaz, úgy ahogy a kombájnból kijött, tisztítatlanul, szárítatlanul. Ez akkor is sok.

Magyarázd meg a "mégis" kérdésemet, mert én nem tudom!

SzZoole 2020.10.31. 16:33:16

@fhdgy: nem tudom merte jártál, de pont Namény és Gyarmat környéken (Beregi rész) vannak jó minőségű földek, szántó 1, 2 és 3-as besorolásban.

Szalka, Bátor a szatmári rész, ott inkább homokos a talaj és gyengébb a besorolása is. Ott sok cigányt is látsz leginkább semmit csinálni :-)

Nyiregy és környéke a Szabolcsi rész ott elég változó, de ott is vannak jó minőségi földek, főleg a tanyavilágban és Vasvári környéken is.

A “mégis” kérdésre nem tudok válaszolni

SzZoole 2020.10.31. 16:38:32

Szegény Sean Connery eltávozott közülünk, kár érte, egy igazi icon volt :-((

fhdgy 2020.10.31. 16:58:11

@SzZoole: Vásárosnaménytól kb. északra, közel a határhoz.

A faluk nevére már nem emlékszem, mert egy-egy alkalommal három napot voltam ott, délelőtt egyik faluban, délután egy másikban. Három ilyen háromnapos "túrám" volt.

Hirtelen túl sok volt, hogy megjegyezzem.

De arra emlékszem, hogy autóval menünk az egyik faluban, a falu szélén, csak az egyik oldalon voltak házak, pont a másik oldalon, ahol kiszálltunk és mindent elnyelt a homok.

fhdgy 2020.10.31. 17:08:56

@SzZoole: Nem hagyott nyugodni a dolog, felhívtam a volt kollégámat. Egyik alkalommal Mátészalka környékét is bejártuk. Lehet, hogy ott volt a homok?

SzZoole 2020.10.31. 17:23:04

@fhdgy: valószínű, Szalka és Bátor környéke homokos, mármint a talaj :-)

Amúgy az egész megyét úgy ismertem mint a tenyerem, nincs olyan falu vagy tanya ahol ne jártam volna, föld utakat dűlőket.

Gyakorlatilag a határtól Nyíregyházáig úgy el tudtam menni, hogy főútra nem mentem rá :-)

fhdgy 2020.10.31. 17:33:21

@SzZoole: Most már csak egy megye a majdnem fehérfolt számomra. Nógrádban egyszer voltam, akkor is reggel mentem, este jöttem.

SzZoole 2020.10.31. 17:54:26

@fhdgy: voltam ott is egy jó párszor egy pár városban, mély nyomot nem igazán hagyott bennem.

Fehérfolt??? Annyi ott a brazil, hogy az besötétit mindent :-)))

Analóg Telepes 2020.10.31. 18:12:55

@fhdgy:
Ki érti?
Szerintem mindenki, aki tisztában van vele, hogy a nemzeti jövedelem hány százaléka származik a mezőgazdaságból, és az a foglalkoztatottak hány százalékának tud munkát adni.
Aki esetleg azt is tudja, mekkora minimális birtokméret kell egy család eltartásához, és egy ekkora birtok gépesítéséhez mekkora tõke szükséges, abban biztosan nem merül fel ilyen kérdés.
És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy merre tart a magyar agrár- és vidékfejlesztési politika.

Csodabogár 2020.10.31. 18:13:53

@fhdgy: Ez valami magyar rögeszme, hogy okvetlen venni kell egy ingatlant. Mennyivel egyszerübb bérelni. Bár saját házban nőttem fel, lehet, hogy pont azért, soha nem vágytam saját ingatlanra. Nekem az mindig csak egy fölösleges nyűg, ami szó szerit odaköt valahova.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2020.10.31. 18:19:15

@fhdgy: Ez valójában nem tudományos kutatás, nem tanulmány, hanem csupán statisztika...

fhdgy 2020.10.31. 18:27:06

@Analóg Telepes: Elöljáróban csak annyit, hogy 72 hektár birtokom van.

Somogy, Szabolcs, Izsák, Orgovány környéke ( amíg Kecskeméten nem volt Merci ) sem az iparáról híres!

Akkor?

fhdgy 2020.10.31. 18:41:22

@Csodabogár: Én nem ragaszkodtam saját ingatlanhoz. Németországban nem is tudtam volna.

Ház? Majd ha a birtokomon tudok csinálni egy kis kulipintyót.

A birtokhoz ( örökség ) ragaszkodom, mert az a gyerekkorom. Az a baj, hogy nem szerelhető kerekekre. Ha az lenne, akkor már nem lennék itt.

A rög röghöz köt!

Mi van akkor, ha az ember a lelke mélyén szabad akar lenni, de mégis röghöz kötött?

Ez a nagy dilemmám!

Van megoldás? Szerintem nincs.

Szerinted?

Platonica 2020.10.31. 18:45:54

@nincs1itt: Nem tudom, ertelek-e. Arra reagaltam, h szerinted a magyarok viszonylagos immobilitasanak a nyelvtudas hianya a fo oka. No de hasonloan hianyos nyelvtudas nem tart vissza mas naciokat, es en nem ingazokkal kapcsolatos tapasztalatot emlitettem, olyanokat nem is ismerek, hanem huzamosabban itt eloket. Pont par honapja "csevegtem" egy litvan fiuval, es megkerdeztem, te miota vagy itt. Bevallom, az igen gyatra angolja miatt meg voltam gyozodve, nemreg jott. Es kiderult, 13 eve.

Analóg Telepes 2020.10.31. 18:54:16

@fhdgy:
A hitvány osztrák és svájci földek, helyi legelők környékén lakók "lehet", hogy kevésbé düledező házakban laknak, mint mondjuk a magyar Alföldön élők, ahol pedig 35-40 aranykoronas csernozjom van. Vajon hogy lehet ez?

fhdgy 2020.10.31. 18:57:31

@Analóg Telepes: Csernozjom az Alföldön? Merre?

Maximum Békésben.

Másutt hol?

fhdgy 2020.10.31. 19:50:21

@Analóg Telepes: Láttam sok tanyát Bajorországban ( kívülről, több mint öt évet éltem ott ) és Ausztriában, ott kettőt belülről is.

Mezőgazdaságból is meg lehet élni, nem is rosszul. Még Magyarországon is, csak lölőnek, csányinak, claessensnek kell lenni. -:) A többinek marad, ami jut.

Benikuty 2020.10.31. 20:10:36

@fhdgy: "Maximum Békésben."
Tévedsz, nézz utána!

fhdgy 2020.10.31. 20:13:31

@Benikuty: A kérdésem az volt, hogy hol?

Golf2 2020.10.31. 21:09:43

@fhdgy: a Kisalföldön, a Tolnai dombvidéken, a Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon.

fhdgy 2020.10.31. 21:12:35

@Golf2: Kisalföld, Tolna nem Alföld!

fhdgy 2020.10.31. 21:19:00

@Golf2: A legnagyobb terület szerintem a Mezőföld. Azon lehet vitatkozni, hogy az Alföldhöz tartozik-e vagy sem.

Geológiailag igen, de akkor Székesfehérvár is az Alföldön lenne, ami másik szempontból nonszensz lenne.

Csodabogár 2020.10.31. 23:26:08

@fhdgy: Szerencsére nem kötődtem a családi házunkhoz sem, ahová születtem. Nálam a szabadság vágy mindent felülír.
A tapasztalatom az, hogy igazán jól csak bérelt lakásban éltem. A saját ingatlannal mindig csak a baj volt, gond és végül lekötöttség is. Most már mindegy, erősen túlkoros vagyok egy költözéshez, de ez a lakás se a sajátom már régen és ennek igazán örülök.

fhdgy 2020.11.01. 07:53:36

@Csodabogár: A 80-as években volt egy főnököm, aki azt szokta mondani, hogy akinek nincsen dolga, vegyen házat!

Golf2 2020.11.01. 14:46:18

@SzZoole: "Angliában csak munkába és vásárolni lehet elmenni hazulról"... Mi lesz a sok pubos piással...

SzZoole 2020.11.01. 14:47:52

@Golf2: csapvizet isznak otthon....

Shanarey 2020.11.01. 17:04:12

@Golf2:

ASDA, Tesco, és a kisebb boltok nyitva maradnak, ott megveszik ami kell, s otthon megisszák. A család, ha van, nem lesz boldog, de ez senkit sem érdekel. Az esetleges családon belüli erőszakot, meg majd a bíróság tárgyalja, valamikor jövőre.

Az apokalipszis lovasa 2020.11.01. 17:13:29

Jaj jaj ilyeneket írtok, hogy nem kimagasló az elvándorlás, mikor az utóbbi 10 évben mindig le lettem hülyézve mikor ugyanezt mondtam :D

nincs1itt 2020.11.01. 17:13:39

@Platonica: szerintem, jól értesz! de én két alapvető okot jelöltem meg az egyik a nyelvismeret, másik a saját ház/lakás megléte. szerintem ez utóbbi a nyom többet a latba. de igen, olyat is ismerek, magyart, aki 10 éve él itt és, olyan gyenge a németje, hogy én kérek elnézést. de ez persze nem csak a magyarokra igaz.

élhetetlen 2020.11.01. 19:13:03

@Csodabogár: „Ez valami magyar rögeszme”. Nem erről van szó. Nem tudom, hol élsz, de Magyarországon nincsenek bérházak, legalábbis rendszer szinten. Kicsit csapongok. A barátnőm lánya a férjével és a 7 hónapos babával 200 ezer + rezsiért bérel másfél szobás lakást a XIII. kerületben (Nem a Várban). A 70 nm-es lakásom rezsije kijön 100-ból. 20 éve lakom itt, ha csak havi 200-l számolok, már 48 milliót fizettem volna ki lakbérre, és most van egy eladható lakásom, mehetek máshova, vagy kisebbe., ha akarok. Vissza a barátnőmékhez. Anno vettek egy negyven négyzetméteres lakást, hogy amelyik gyereknek előbb kell, az majd kifizeti a másikat, addig kiadták. Irodán keresztül, legálisan, szerződéssel. agy angol fazon volt a bérlő, mert majd itt fog tanítani. Pár hónapig pitizett, hogy még nincs állása, majd a köv. hónapban fizet, aztán jött egy telefon a reptérről, hogy ő elment. Itt hagyta a több százezres tartozást, az iroda meg vállat vont. Polgári per több éven keresztül? Na, nem. A fiuk közgazdász, ő is nagyon tudta, hogy érdemesebb bérelni, de mikor egy éven belül harmadszor költöztek, kivásárolta a húgát,
És akkor nézzünk egy nagyon vidéken élő családot, ha sikerül is „jól” kereső állást találni, és hazavisznek 300 nettót, akkor sem marad semmire. Vagy, csak a férj megy el dolgozni, 3, 5 ember bérel egy lakást, és egész héten nem látják a családjukat, mert a kormány a 60 millás lakásokba tolja az ingyen pénzt, és a kamatmentes hitelt. egyetlen pozitívum, hogy gondolati szinten már felmerült a bérlakás program, (de még azt is elronthatják).

élhetetlen 2020.11.01. 19:39:08

@SzZoole: Most tekintsünk el a konkrét helyszínektől. Akinek akárhol van egy 30-50 millás háza, az miért akarna elmenni jobb keresetért? Aki ezt OTT össze tudta hozni, az a megélhetésre valót is össze tudja hozni OTT. A baj ott kezdődik, mikor, pl. Nógrádban, a nagy kőházat, ami nem a falu szélén van, és fürdőszobás, stb., az örökös 3 millióért tudta eladni, ehhez is kellett 3 év. Egy ilyenből induljon el valaki Győrbe.

Kataj 2020.11.01. 21:23:47

Ezt az "agyelszívás" kifejezést is jó lenne már lecserélni! Azt sugallja, mintha a "csúnya" Nyugat művelne valami gonoszságot.
Ezzel szemben a valóság az, hogy Kelet-közép Európa (meg persze a még távolabbi kelet) taszítja nyugati irányba a népeket, a műveltebbeket. AGYTASZÍTÁS, amiről szó van hazánkban is.
Ha valami csúnya és tarthatatlan, akkor ez az!

laci_52 2020.11.01. 22:26:20

A felsőfokú végzettségűek elvándorlásának egyszerű magyarázata van: itthon nem fizetik meg őket! A fiam egyetemi előadó és annyit keres, mint egy jó szakmunkás.

Az, hogy arányaiban kevesen mennek külföldre, azt mutatja, hogy kis hazánkban egyre versenyképesebbek a bérek. Ne felejtsük: külföldön a magasabb bérek mellett a megélhetési költségek is jóval magasabbak a hazainál.

lüke 2020.11.02. 11:31:18

Csökkent a klasszikus művelt ember fő(az uni ranking is jól mutatja)
Az egy főre jutó olcsó , tudatlan pedig növekszik: nem kap képzést :se basic, se uni levelt, nemhogy posztgraduálist-
A magyar nyelv nem tartozik az indogermánok közé,és a magyaroknak nincs latinos műveltsége ,ezért az ország elhagyók :tudnak nyelvet s ehhez még jó szakemberek is.
Akik nem tudják az idegen ország nyelvét és nincs megfelelő kvalifikációjuk,otthon maradhatnak,még leírni is szörnyű.
A kórházunkban 4 magyar orvos közül 3 rákos lett! Jó arány! 2 magyar ápoló volt,őket kitették alkalmatlanságuk miatt.

Billy Hill 2020.11.02. 13:55:23

@laci_52: "A fiam egyetemi előadó, és annyit keres, mint egy jó szakmunkás." Ez itt már a skandináv jóléti társadalom, amelyben nincsenek égbe kiáltó különbségek, és mindenki kábé ugyanannyit keres. ;-)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása