Vannak az ember életében helyzetek, melyek egészen váratlan fordulatokhoz vezetnek. Ami különösen izgalmas tud lenni, ha ez olyankor történik meg, amikor az ember Thaiföldön ül egy buszon.
Így járt ezzel a Vakuvillan szerzője is, aki éppenséggel Bangkok felé buszozott, amikor még fogalma sem volt róla, hogy aznap este már a kambodzsai-laoszi határtól nem messze alszik majd egy lepattant hotel forró szobájában, amit némi optimizmussal egy hónapra előre ki is fizetett.
„Bangkokba kora reggel érkeztem, a buszon töltött pár órás megszakított alvások után frissen, üdén, lement a félórás rapidinterjú, és azon kaptam magam, hogy az ultra kedves ügyintézőlánnyal máris a reptér felé suhanunk, és az egyórás belföldi trip után már visz is be a suliba, ahol nagyon kell a tanár mostazonnal, Thaiföld legészakkeletibb és egyben legcsóróbb megyéjének egy ördögsegglyuka szintű városkájában.
Bemutatott a kollégáknak, a koordinátor átadta az órarendem, másnap 8.30 kezdés, aztán szélnek eresztettek. Félálomban kolbászoltam körbe-körbe, a sikeresség érzését jócskán felülmúlta magányom és elveszettségem, csak aludni akartam napokig, hetekig, hónapokig, hibernáljanak le, míg el nem múlik ez a rémálom, és mehetek vissza merülni a halacskáimmal!
Na, de ehelyett megtaláltam ezt a lepattant kis hotelt, ahol a recepciós két kulcs között vacillálva végül mégis a 333-as szobáét nyomta a kezembe (ami külön jóérzéssel töltött el, mert gyerekkorom óta a 3-as a kedvenc számom), ledobtam a cuccaim, elmentem szépruhát venni (konzervatív, unalmas dresszkód uralja a sulit), majd végre ettem is, és hazakúsztam a szobába, hogy namostaztán végre jól kialszom magam. Nem sikerült, óriási vihar kerekedett, és a szokatlan hangok, árnyak egy elég nyomi éjszakát eredményeztek.
Sebaj, másnap beslattyogtam a suliba, és bár teljes szívemből rettegtem az első órától (főleg, mert tinédzserek voltak, nem pedig az általam elképzelt cuki foghíjas kis bamba thai gyerekek), a kollégáknak és általában senkinek sem mutattam, mosolyogtam, és magabiztosnak álcáztam magam, pedig semmivel sem készültem, úgy gondoltam, most improvizálok, és megismerkedünk, aztán, ha túlélem a csütörtök-pénteket, akkor majd hétvégén kitalálom a hogyan továbbját.
Túléltem, és még péntek este összeírtam vagy 6-8 játék ötletet, amit majd még ki kell dolgozni, de alkalmas lehet a kissrácok szórakoztató nyelvtanulására. Egy nagy csalónak érzem itt magam, mint valami Rejtő Jenő kalandor, aki hirtelen orvos köpenybe bújik és agyműtéteket végez, pedig valójában csak egy kikötői csavargó.
Egy valamit nagyon biztosan elhatároztam: akárhogyan alakul is, a gyerekeknek nem fogok semmi kárt, vagy nehézséget okozni, se stressz, se megszégyenítés, sem különösebb elvárások, csak kellemesen együtt töltött idő, és számukra is érdekes és hasznos tudás.
A nyelvtanulás különben is mostohaága az állami suliknak, megmondta a koordinátor előre, hogy ez a legkevésbé fontos tárgy, ne adjunk házifeladatot, és nincs buktatás, alapból mindenki átmegy. Hát így fordulhat elő, hogy végül minden turistával foglalkozó cég külföldieket alkalmaz, vagy, ha nem, a recepciósod nem fog tudni angolul…
Szóval eltelt egy hét, ma reggel kerültem vissza ugyanahhoz az osztályhoz, akiknél rettegve először bemutatkoztam egy hete, és most ezen elgondolkoztam, hogy milyen sokat tanultam máris, csak egy hét alatt.”
A teljes posztot itt találjátok.
Amit még a holland királyi család sajnál
Idén elmaradt a Sail Amsterdam, ami a legtöbbünknek valószínűleg nem akkora szívfájdalom, ám a helyzet ennél bonyolultabb - derül ki a Hollandokk írásából.
„Először is mit lehet olyankor látni? A válasz tulajdonképpen egész rövid: hajókat, csak és kizárólag hajókat. Azon belül konkrétan például a legutóbbi alkalommal, 2015-ben:
- 53 tengerjáró vitorláshajót, négy kontinens 18 országából. A legnagyobb közülük a 118 méter hosszú orosz vitorlás volt,
- az összesen 600 hajó, vitorlás, naszád 12 kilométer hosszú felvonulását,
- az öt nap alatt 2,3 millió látogatót magába foglaló, fesztiválhangulatban hömpölygő tömeget,
- a holland haditengerészet fregatt, aknaszedő-, járőr-, és vontatóhajóit, tengeralattjáróját,
- az indiai, kolumbiai, ausztrál, chilei, svéd, portugál, brit haditengerészet egy-egy, kizárólag a SAIL kedvéért Amszterdamba hajózott különlegességét.
A hajók mellett persze – az IJ folyóra épített vízi színpadról – szóló zene és az elmaradhatatlan tűzijátékok is szórakoztatták a látogatókat.
Sok hajót belülről is meg lehetett tekinteni – a nagy érdeklődés miatt természetesen hosszú sorban állást követően… Nekünk sajnos nem jött össze, de a legszívesebben a Koninklijke Marine Zr.Ms. Zeeland nevű, 108 méter hosszú – saját helikopter leszálóhellyel, ágyúval felszerelt – járőrhajóját néztük volna meg közelebbről. (...)
Az esemény akkora jelentőségű, hogy azon természetesen a királyi család több tagja is megjelent, ahogy illik a saját, 15 méter hosszú, De Groene Draeck nevű vitorlásukon.”
A teljes posztot itt találjátok.
Egy csodálatos olasz kisváros
Harangtornyok, őrbástyák, világoskék színű tenger. Molfetta nagyjából 20 km-re található, Baritól északra – ide keveredtek el Olaszmammáék.
„Úgy csöppentünk ide, hogy látnivalót kerestünk a gépünk indulása előtti pár órára. Persze az is eléggé hívogató volt, hogy az egész régióban arról ismert, hogy itt a legfontosabb a halászat, mi pedig tapasztalt rókaként tudjuk, hogy egész Olaszországban Pugliában értenek legjobban a friss hal elkészítéséhez, úgyhogy itt költöttünk el egy ebédet egy parti osteriában.
A városmag a tenger partjának közvetlen közelében alakult ki, utcácskái stílusosan halszálkaszerűen épültek. Az óvárost a kikötő mellett található 13. századi San Corrado katedrális dominálja két tornyával és három kupolájával.
A templom olyannyira közel épült a tengerhez, hogy gyakorlatilag falait a hullámok csapdossák. A katedrálist azért pont itt emelték, mert itt szálltak tengerre, vagy épp ide érkeztek vissza egykoron a zarándokok. A katedrális jellegzetes pugliai román stílusban épült, színe tejfehér.
A belvárosban történelmi paloták között sétálhatunk, a város szélén pedig számos őrtoronyra bukkanhatunk.
Molfetta valaha fontos csomópont volt a Szentföld irányába tartó zarándokútvonalakon, ma pedig egész Puglia egyik legjelentősebb halászati központja, az Adriai-tenger alsó részének legnagyobb halászhajó flottájával.
Az óváros épületeinek képe vonzóan tükrözódik vissza a tengervíz felszínén, kikötője pedig állandóan élettel teli. Partja nagyrészt homokos, szeretik a fiatalok, éghajlata pedig nem túl nagy meglepetésre enyhe, és a kedvező széljárás miatt gyakran fordulnak itt meg szörfösök és vitorlázni vágyók is.
Sőt, itt nyitoták Bari környékének első kutyabarát strandját is. Vigyázat, szabad strand viszonylag kevés van és azok viszont szinte kivétel nélkül sziklásak, kavicsosak.”
Akinek ennyi sem csinált kedvet az eredeti poszthoz, annak nem tudom, mit ajánlhatnék még… például egy extra videót.
Utazd be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon�Sussex, Anglia �: @balazsromsics #sussex #beachyhead #england #anglia #uk
(Nyitókép: pixabay.com)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek