Mostanában inkább csak az álmodozás szintjén utazgat az ember Olaszországba, szóval elég jól esik olvasni Steve posztját egy korábbi itáliai útról és elábrándozni azon, milyen lenne beülni egy jó kávéra vagy borra valami szép helyre.
Rómában járva minden szerdán kaphatsz pápai áldást. Ehhez szerda előtt jegyet kell szerezni a kis hivatalban, ami a bazilika előtti Szent Péter tér jobb oldalán van, ha a bazilikával szemben állsz. A belépés ingyenes. Persze ez nem egy privát audiencia/áldás lesz, hanem több ezer emberrel együtt kapod. A téren.
Ezen a napon a Szent Péter tér egy része el van különítve. Át kell menned egy reptérszerű biztonsági vizsgálaton, és leülsz a több száz székek egyikére, az ott várakozó tömeg közé. Amolyan focistadion-szerű a hangulat, persze huligánok nélkül. Sokan jelszavakat ordítoznak (több nyelven) bemelegítésnek, mint meccseken.
Pontosan 10:30-kor a bazilika legalább 3 emelet magas nagy kapuja kinyílik, és kimasírozik a Svájci Gárda. Ezután maga a Pápa, fehérbe öltözve, egy elektromos pápamobilon, és elkezdi a néppel való „keveredését”. Azaz a tömeg között meghagyott sávokon ide-oda hajt, kezével integet.
Néha leáll és a szerencsések közelebb mehetnek. Óriási a hangzavar, a taps, az emberek a székükön állva üdvözlik a Pápát. Ő a sztár. Végül is felhajt, vissza a lépcsőkre fektetett úton.
A napi evangélium következik, majd saját nyelvükön üdvözli a különböző csoportokat, azokat, akik jelen vannak. A csoportok nevüket hallván nagy ordítással válaszolnak. Ez a gimi Ausztráliából, azon falu küldöttsége Németországból, Brazíliából, stb. Eltart jó húsz percig. A végén a Pápa megáldja a tömeget.
Perugia és Bologna
Húsvét után elhagytuk Rómát. Vonattal Perugiába mentünk és ott két éjszakát töltöttünk. Perugia egy domb tetejére épült szép város, olyan Veszprém szerű. Híres az egyeteme és valahol jó csokoládét is gyártanak.
Egy napra a közeli Assisibe is kirándultunk, busszal, és megnéztük a Szent Ferenc építette bazilikát és magát a gyönyörű városkát.
Ezután megint vonattal tovább északra utaztunk. Firenzén keresztül három éjszakára Bolognába mentünk. 40 évvel ezelőtt autóstoppal itt átutaztam, és megfogadtam, hogy egyszer majd visszalátogatok.
Bologna nagyszerű város, tele fiatalokkal. Olaszország egyik leghíresebb egyeteme van itt. Talán az első európai egyetem, közel 1000 éve alapították. A város 300 ezer lakossal rendelkezik.
Mivel nincsenek világhírű templomok vagy múzeumok, mint például Rómában, Firenzében vagy Velencében, a turistabuszok itt nemigen állnak meg, de szerintem, hogy Michelin kifejezését használjam, megér egy utat.
Bolognát maguk az olaszok „la Grassa”-nak, azaz a Kövérnek hívják, mert jómódú, és a kaja elsőrangú. Ha nem hiszed, csak menj el a sok delikáteszbolt egyikébe, és egyet fogsz velem érteni.
Úgyszintén Bolognára jellemző a sok kilométernyi boltíves ház, az árkádok alatti járdák és a vörös téglás épületek tömege.
Délután 5-kor, a hotelunkba bejelentkezés után, szokás szerint lementem egyedül, hogy bort vásároljak. Nem messze találtam is egy enotecát, ami az olasz borbár és borárusító helyek neve.
Igen mély benyomást keltett bennem. Kb. 20 üveg nyitva volt, egy nagy kosárban elhelyezve, a fehérek jégen ülve. Potom pénzért megkóstolhattad őket. A polcokon mind olasz borok, régiók szerint elhelyezve, óriási választék.
Ugyan volt egypár francia bor az egyik sarokban, nem volt egyetlen bor sem az Újvilágból, például Ausztráliából, az Egyesült Államokból, vagy Chiléből / Argentínából. Végül is vettem egy helybéli vöröset Emília Romagnából, 10 EU-ért, ami az átlagárnál magasabb volt. Bárólót is árultak, 30 EU-ért, ami nagyon jó ár, nálunk egy üveg könnyen száz dolcsiba is kerülhet.
A Zanarini
A boron felbuzdulva kimentünk és elsétáltunk a negyedórára levő főtérre, hogy az olaszban szokásos vacsora előtti proseccot (habzóbor) valahol elfogyasszuk.
A dóm mögötti téren, a Piazza Galvanin volt az a hely, ahova e célból látszólag a jobb emberek gyülekeztek. A kávéház neve Zanarini. Kint a téren az asztalok többsége már foglalt volt. Mi több, sokan parkolóhelyet sem találtak, pedig Porschéval jöttek.
Bent szembe találtad magad a hatalmas és fényes espressomasinák ütegével, mint az angolok annak idején Navarónál az ágyúkkal. Ezeken a baristák tüsténkednek. És az üveg hűtött vitrinek tele voltak szexi sütikkel, szendvicsekkel. A cukrász summa cum laude diplomás kellett, hogy legyen!
Az étterem
Illő, hogy olasz beszámolómat egy éttermi kalanddal fejezzem be, Bolognából. A Diana előtt, a hotelunkból a főtérre menvén mindig elsétáltunk. Nem volt semmilyen listán ajánlva, de úgy éreztem meg kell próbálni.
A Diana egy régimódi olasz étterem, ahogy belépsz, a főpincér üdvözöl. Itt (ellentétben például Amerikával) a pincéreknek különféle rangja van. Vannak tanoncok és negyven évvel rendelkező veteránok.
Egyik sem fog úgy üdvözölni, ahogyan nálunk szokásos: „Hi, én Rocco vagyok, én leszek ma a pincéred!”. Nem. Leültetnek. Jön a kenyeres tál, az ásványvíz.
Van menü angolul is, de sok helyen, ott ahol turisták ritkán jönnek, csak a választék felét fordítják le, mert azt hiszik, (ők tudják miért), egyes dolgokat a turisták nem szeretnek. Persze ha én ezt látom, kérem, hogy fordítsanak.
És ha látom, van pl. vese, hát még azt is megkérdem, hogyan van elkészítve? Szóval a pincér itt a Dianában nem beszélt túl jól angolul. A vesére azt mondta „meg van főzve”, ami fácánnak (vagy galambnak?) bizonyult, arra azt mondta „olyan csirkefajta”. Na, mindegy, vesét rendeltem, (Rognoncino di vitello trifolato). Isteni volt.
Az ebéd az olaszoknál 1 órakor kezdődik, (vacsora este 8-kor). Négy fogást szokásos enni: előétel, azaz antipásti, első fogás, azaz prími, (ez paszta vagy rizottó), második fogás, azaz secondi (hús vagy hal) és ehhez köretet kell rendelni, amit controninak hívnak, azaz krumpli, és zöldségek. Ezután jön a desszert, amit itt dolcinak hívnak. Vagy ehelyett sajt, ha akarsz.
Hallgass rám, öreg rókára. Ha csak lehet, ne ugorj át egy fogáson sem. Ha nem egyedül vagy, akkor ez megoldható. Mivel a négy fogás túl sok, okos emberek osztozkodnak. Mi az antipástiból és a prímiből csak egy adagot rendelünk, és azt elfelezzük. A secondi általában nem nagy adag, azokat külön rendeljük. Majd a dolciból is csak egyet, és azt is elosztjuk.
Ebben az étteremben akkoriban szolgáltak „bollito”-t is. Mi ez? Ha ezt rendelsz, egy kövér pincér jelenik meg egy tolható asztallal, amire mindenféle főtt hús és zöldség van halmozva. Te mutatod, mit akarsz és ő ad. Jószívű ember, ad bőven. Egy idősebb olasz úr ült a mellettünk levő asztalnál, egyedül de szépen kiöltözve, és bollito-t evett. Fogadtunk nejemmel képtelen lesz elfogyasztani, de tévedtünk. Mi több, utána friss epreket rendelt, tejszínnel és hogy jobban csússzon grappával öblítette le.
Az édességek Zanarinitől valók
Az ebéd a Diánában egy minimum két órás program, de érdemes időben érkezni, mert ha a hely megtelt, akkor mehetsz máshova, mert 3 óra után rendelést már nem vesznek fel, vacsoráig bezárnak.”
Utazd be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon�Wolfsburg, Németország �: @esztertauker #németország #germany #wolfsburg #��
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek