oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. október 05. 06:30,  Amerika 8 év után 57 komment

2020. október 05. 06:30 Határátkelő

Amerika 8 év után

Hosszú hallgatás után új poszttal jelentkezett az Egyesült Államokból Niki, ráadásul mint írásából kiderül, nem csak az eddig eltelt évek, hanem a jövő is kifejezetten izgalmas fordulatokat tartogat.

usa_richmond_foto_flickr_com_ron_cogswell.jpg

„Három évvel ezelőtti újévi fogadalmam az volt, hogy megírom az azelőtti két évet dióhéjban összefoglalva. Most nem fogadtam meg semmit, viszont azt ígérem, betartom! Gondoltam leírom a jelen pillanatot, s azt, ahogy azt megéljük mi négyen.

Mi még mindig itt lakunk Richmondban, idestova 8 éve. (Ezt lehet, hogy azért írtam így, mert gondolatban már réges régen leköltöztünk melegebb éghajlatokra...)

Szóval jelen pillanatban rendelkezünk egy „angyali” (jah nem) három és fél évessel és egy „komoly” (jah ez sem…) kilenc és fél évessel.

Környékváltás

Mint már említettem, még mindig Richmondban lakunk, azonban egy másik házban. Tavaly nyáron úgy döntöttünk, hogy környéket (lakópark) váltunk. Ahol eddig laktunk, azzal sem volt semmi gond, azon túl, hogy kb. halott volt... csupa idős házaspár lakta, gyerek egy szál se és nem volt semmilyen közösségi sport vagy egyéb létesítmény.

Ahol most lakunk, sok a fiatal és vannak közösségi medencék, klubház (ahol bulikat rendezhetsz), fitneszterem, tenisz-, kosár-, foci-, strandröpi-, stb. pályák. Előbb említett helyeket természetesen korlátlanul térítésmentesen használhatja minden itt lakó.

Nyáron egy potom összegért profi szuper intenzív (edzés minden nap) úszótanfolyamon (un. swimteam) vehetnek részt az itteni gyerekek. Szóval mindent összevetve jó döntést hoztunk.

Egyszerűbb hétköznapok

Most egy kicsit arról, hogyan is érezzük magunkat így 8 év elteltével itt az USA-ban. Az igazság az, hogy egyre jobban. Kicsit bővebben...

Vannak dolgok (nem rosszak), amiket az ember elég hamar meg tud szokni, sőt tovább megyek, rövidke idő leforgása alatt természetesnek vesz és mondjuk ki: elvár.

Nos ezek a dolgok baromira tudnak hiányozni, amikor hazalátogatunk. Ami ijesztő számomra, hogy egyre több dolog s egyre jobban hiányzik, amikor otthon vagyunk, pedig isztibizi imádunk hazamenni és meg is tesszük minden nyáron! Nem életbevágó dolgokról beszélek, csak amolyan minden napos kisebb gesztusokról.

Például minap vettem pár csomag spárgát a helyi tecsóban. Hazavittem majd tudományosan lepattintottam róluk egyesével a nem kívánatos szárrészt röpke sok perc alatt, majd mohón, kizárólag a család érdekeit szem előtt tartva (biztos friss-e a termék?! /Hú, de gáz zárójel a zárójelben… szal imádom nyersen amúgy/) leharaptam az egyik zöld ág felét. Ekkor végignyilalt bennem a ráeszmélés... EZ KESERŰ BAZDMEG! Úgy köptem ki, mint ahogy a gyerek SOHA a csokit.

És most jön A Dolog. Azon kaptam magam, hogy a megcsonkított társakat szépen egy csomóba kötöttem és visszahelyeztem a hűtőbe... eszem ágában nem volt kidobni, nyilván visszaviszem, hisz fogyasztásra nem alkalmas...

Jó háziasszonyhoz híven persze pár napig pihentettem és persze a számlát is már rég kidobtam, mikor eszembe jutott, hogy vissza kéne már vinni.

A fiatalember az ügyfélszolgálatos pult mögött mosolyogva és rengeteg „elnézést kérés” közepette mindenféle számla hiányában természetesen azonnal visszaadta a pénzt! Mindeközben én egy cseppet sem éreztem magam kellemetlenül. Azt gondolom, itthon csak simán kivágom a szemetesbe.

Tudom ez csak egy apróság, de az ember mindennapjait sok-sok ilyen kis apróság teheti szebbé vagy kevésbé szebbé. Egyre jobban kezdem úgy érezni, hogy a mindennapi élet egyszerűbb itt, mint otthon. Természetesen ez csak az én szubjektív véleményem. És mindezzel együtt minden évben alig várjuk a nyarat, amikor hazalátogathatunk!!

Mosolyok

Egy másik dolog, ami szintén nagyon tud hiányozni, amikor Magyarországon vagyunk, az a Mosoly. Nevezzen mindenki őrültnek, de esküszöm, hogy kellemesebbé teszi a napomat hogy bárki, ismétlem, bárki szembejön velem bárhol, egészen biztosan rám fog mosolyogni és én pedig egészen biztosan viszonozni fogom azt!

Tavaly nyáron, mikor édesanyámmal és a fiaimmal elmentünk pár napra Egerbe, jó amerikai magyarhoz méltón úton útfélen vigyorogtam bárhol bármikor bárki szembejött. Viszont mosolyt nem, ellenben „ez tuti nem normális” pillantást annál többet kaptam.

Ezek az emberek nyaralni voltak abban a szállodában, így duplán nem értettem, miért annyira szomorúak. A szálloda recepciósai sajnos szörnyen udvariatlanok voltak, egyetlen kivétel az egész hotelben a szobaasszonyok voltak!

Tényleg kedvesek, segítőkészek voltak és végig mosolyogtak ránk. Tudom ez sem a világvége, ez is csak amolyan apróság, ami vagy szebbé vagy kevésbé szebbé teszi a napomat. But at the end of the day (ahogy az amcsik mondják) ezek a kis apróságok teszik ki életünk jelentős részét!

Azt gondolom elég is ez a két példa, nincs semmi szükség tovább ragozni ezt a kérdést.

Melegebb éghajlatra

Kicsit fentebb említettem, hogy gondolatban már réges-régen melegebb éghajlatra költöztünk. Nos, akkor ezt is kifejtem egy kicsit bővebben.

Imádjuk a havat és a kellemes hűvöset azon az egy héten keresztül, amíg síelni vagyunk. Az év maradék 358 napján viszont sem ez sem az nem hiányzik egy hangyafasznyit sem.

Erről már sokat beszélgettünk a férjemmel és egyre közelebb kerülünk ahhoz a végzetes megállapításhoz, hogy ezen bizony csak mi tudunk változtatni. Mégpedig úgy, hogy egészen egyszerűen melegebb éghajlatra költözünk.

Három állam játszik ebben a versenyben: Hawaii, Kalifornia és Florida. Hogy végül nyerni fog-e valamelyik, s ha igen, akkor melyik.??!!

Online oktatás amerikai módra

Az idei hazalátogatásunk végül elmaradt. A Covid-19 tarolt USA-ban (is). Szerencsére minket nem ért még utol, s nem bánnám, ha ez így is maradna!

Júliusban jött a hír, hogy Áron tanulhat online szeptembertől. Az iskolák működése jelenleg megyénként változó. Nálunk lehetett választani full time facetoface vagy full time online között. Mi utóbbit választottuk.

Azonnal küldték is postán a vadi új Chrome Bookot a gyerekeknek. Online tanulóknak heti kétszer térítésmentes reggeli- és ebédosztás van, valamint az arra rászorulóknak internet előfizetés hozzájárulás. Szerintem elég korrektül gondoskodnak mindenkiről.

Ez egy ilyen év lesz, és véleményem szerint próbálják a maximumot kihozni belőle, méghozzá nem is rosszul.

A Nagy Ötlet

Mindeközben úgy döntöttünk, iskoláink példáját követve mi is kihozzuk számunkra a maxot ebből a faramuci helyzetből és álmodtunk egy gigantikusat. Beruháztunk háromezer kg-nyi kalandboldogságörömre, vettünk egy travel trailert.

A terv az, hogy nincs terv. Van viszont szuper társaság, rengeteg kalandvágy, 8 bicaj, 4 kölök és két hűtő a sörborwhiskynek.

Nyakunkba, akarom mondani kerekeink alá vesszük ezt a leírhatatlanul gyönyörű országot, ha már így hozta a sors (Covid), hogy a gyerekek online suliznak, a felnőttek meg home office-oznak.

Hamarosan indulunk, amiről természetesen Ti is értesülni fogtok! És innentől megeshet, hogy le sem lehet lőni majd.”

Ha minden jól megy, akkor itt, a Határátkelőn is követhetitek majd a történetüket, addig is érdemes ellátogatni Niki blogjára.

 Utazd be a világot a Határátkelővel!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�Lake Louise �: @bencsik_laci_photo #lakelouise #alberta #canada #kanada

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

(Fotó: flickr.com/Ron Cogswell)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8616227290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.10.05. 07:12:09

Hajra, varjuk a beszamolokat a road trip-ekrol! :) Udv LA-bol! :)

2020.10.05. 08:54:31

gondolom a virginiai richmondrol van szo. az olyan hideg?

"kellemesebbé teszi a napomat hogy bárki ... szembejön velem bárhol, egészen biztosan rám fog mosolyogni"

csak megjatszak! :D

Csodabogár 2020.10.05. 10:32:02

Nekem az agyamra ment az örökös bazsalygás. A mosoly és a szomorúság közt van még egy állapot, a normális.
Igaz én egy nem szomorú őseurópai vagyok, de ha velem szembe jönnek vadidegen emberek és ok nélkül csak úgy mosolyognak, akkor magamban kérdezem, hogy vajon mit fogyasztottak.

arncht 2020.10.05. 14:38:08

florida, tampa kornyeke

kobold63 2020.10.05. 14:57:22

A gyerekek nagy része eddig több száz dolláros smartphone-t használt, sajátját vagy szüleiét, most majd fanyalog a 200 dolláros Chrome Book-ra.

Palazeti 2020.10.05. 14:57:49

Szóval, ha nem mosolygok akkor szomorú vagyok.... jó tudni...engem valahogy soha nem az érdekel, hogy ki milyen arcot vág, hanem az, hogy nyújtson jó szolgáltatást, illetve legyen kedves/barátságos és ehhez a mosolynak nem mindig van köze....

blackhairlady 2020.10.05. 17:03:49

A szomszed varosom is Richmond, csak eppen Texas :)
Nagyon sokan megleptek ezt a motorhomeos utazgatast marcius ota, eleg sok jo tapasztalatot olvastam eddig :)
Lehet boondockolni, meg rv park dijat sem kell fizetni :)
Kivancsian varom a beszamolokat, jo otletek RVzashoz mindig jol jonnek :)
A mosolyrol. En a posztoloval ertek egyet. Egy kellemes mosoly, egy kedves hang mindig kellemesebbe teszi a napomat.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.10.05. 17:07:29

Na, ugy latszik a mosolygo amerikaiak mar senkit nem hoznak lazba, csak 7 komment ;) itt egy bomba, ami kicsit felkavarja az allovizet, haha :) meglatjuk, 1 oran belul mennyire porpg fel a szamlalo (figyelem: szociologiai kiserlet :)))
Trump is koronas ;)

2020.10.05. 17:39:09

@kobold63: az iskolai laptopokat ugyis a suli "vezerli", szoval sok mindent nem lehet rajtuk csinalni. az en gyerekeim soha nem tekintettek a sulis laptopokra mashogy, mint a munkafuzetekre, nem hasznaljak azokat magancelra.

somlobodog 2020.10.05. 17:43:42

Hát a mosoly mindig jobb mint a szarbaharapott vagy sértődött fej. Más kultúra. Ilyen egyszerű

gabors 2020.10.05. 19:19:01

@Zsuzsi65: "Trump is koronas ;)"

Te elhiszed ... .mert en mar semmit ... az orvasa nem is MD es hazudik egyelore minden nap ...

Nagyon ugyes PR hack ... ki beszel mar a vitarol, az adoirol, Melania'a hangfelvetelekrol ...

ES ezzel meg nemcsak hogy kritizalni nem lehet, lassn mar sajnalni is kezdik ...

erre mondta talan Latabar ugyes nagyon ugyes ....

gabors 2020.10.05. 19:21:41

Ja a posztot meg nem volt idom elolvasni majd kesobb azert engem is erdekelne Richmond, ?? mert nagyon nem mindegy amugh google azt mondja 29 ilyen nevu hely van az USA-ban

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.10.05. 21:06:48

@somlobodog: igen, ez erdekes. marmint hogy ha valaki nem mosolyog csak ugy ok nelkul, akkor az amerikai tenyleg azt gondolja, hogy biztos szarba harapott vagy meg van sertodve? mert ha igen, akkor bele kellene irni az utikonyvekbe, hogy europaban hasznalatban van az arc alapallapota is. hasonloan mint amikor nincs pacsira nyitva es nincs okolbe szoritva a kez, hanem csak ugy alapallapotban van: lazan.

2020.10.05. 23:01:03

@droid_: szerintem nem ok nelkuli mosolygasrol van szo - en legalabbis nem vettem eszre, hogy akar az amerikaiak ugy magukban vigyorogva setalnak az utcan, vagy allnak a sorban kaveert.

egy kommunikacios "handshake"-rol van szo inkabb, amikor ket ember eszreveszi egymast, esetleg szoba kell allniuk. ebben az esetben az amerikaiak joval nagyobb esellyel fognak mosolyogni, mint pl egy magyar. es ez nem binaris, inkabb egy skala 0-100 kozott, ahol mondjuk a magyar 30% valoszinuseggel mosolyog, az amerikai meg 80. Es ez a 80 is olyan, hogy fugg terulettol es szomszedsagtol. Pl reggel munkaba menet new yorkban nem fognak rad mosolyogni, egy kozepnyugati kisvarosban meg valoszinu igen.

plusz, ovatosan hozom elo, de pl a latinok/feketek kisebb esellyel fognak mosolyogni (foleg az allami hivatalokban), mint a feherek, kiveve brooklynban, ahol a feherek fele keleteuropai, azaz kb mint a magyarok, es azok sem mosolyognak, sem boltban, sem mashol :D

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.10.05. 23:29:07

@Rayovac: igen, igen, igy van! :) meg hozzateszem pl az olyan szitukat, mint reggeli kutyasetaltatok egymasra mosolyognak; barhol, ahol te vagy a "customer" (etterem, szolgaltatas stb) rad mosolyognak. Aki egy ideje itt lakik, az ezt megszokja, es atutomatikussa valik nekunk is. Ezert neznek rank furcsan idonkent, ha Mo-n is automatikusan jon a mosoly :) En is voltam igy parszor, es bizony kicsit furan ereztem magam, ramosolygva eladora, v. penztarosra, az meg fapofaval vissza :)))

szódabár 2020.10.05. 23:32:56

@gabors: Horn Gyufa is eljátszotta már a választások előtt ezt a kórházas jelenetet és bejött neki

Örömhernyó 2020.10.06. 00:43:47

@gabors: Ha Biden kapja el a kínai vírust, akkor neki annyi. Fél lábbal a sírban van már. Az elnökjelölt egészségi és mentális állapota nagyon fontos téma a választók számára és nem olyan tabu, mint amilyen Európában. Európában magánügy, sőt, egy megroggyant egészségű jelölt még szimpátiát is kelt (lásd Horn Gyufa).
Amerikában ha mentáisan vagy fizikailag rossz állapotban van a jelölt, azt könyörtelenül témává teszik az ellenfelei. Trumpot is támadták ilyen vádakkal. Bident viszont védi a szélsőbalos-liberális fősodratú amerikai lakájmédia, nem hajlandóak tudomást venni arról, hogy szinte már csak hálni jár belé a lélek.
Ha Biden elkapja a kínai vírust, nem idén, de akár jövőre (lesz harmadik hullám is az tuti), akkor neki vége, mint a botnak.

Örömhernyó 2020.10.06. 00:43:47

@Zsuzsi65: @Rayovac: A műmosoly az agyamra ment. Két amerikai supervisorom gyűlölte egymást, de az egyik mindig have a nice day-jel indított és fülig ért a szája. Ezzel kergette őrületbe a másikat. Ez vendéglátóiparban volt, tehát nem a legkifinomultabb emberek voltak, a végén a mosolygós pasas addig feszítette a húrt, hogy a másik megütötte, emiatt persze ki is rúgták. Azóta tudom, hogy ha egy amerikai mosolyog rád, attól még a halálodat is kívánhatja. Ugyanez van Ázsiába is, itt sem jelent semmit a mosoly és a műkedvesség.
Amerikában az I love you-kat is sűrűn dobálják búcsúzáskor mondjuk nők egymásnak (telefonon főleg). Ez semmit se jelent.
Ha egy európai mosolyog, akkor tudod, hogy tényleg örül, kedvel, jó kedve van.

gabors 2020.10.06. 01:36:24

@Örömhernyó: "Az elnökjelölt egészségi és mentális állapota nagyon fontos téma a választók számára"

nem kivanok nagyon vitatakozni de magadnak mondasz ellent most pont arrol van szo hogy Trump fiatal kora ota hazudik csal .. magan es uzleti ugyeiben egyarant (gatlastalanul teszem hozza)

ahogy magad is mondtad ez fontos dolog ja hogy pont ezert semmit nem engedett eddig nyilvanossagra hozni az egeszsegi allapotarol amit O maga mond az tobb mint ketseges .. az olyan orvos aki olyat mond hogy Trumpnak olyan jok a genjei hogy akar 200 evig is elhet AZT NEM LEHET komolyan venni es ez volt a feher haz orvosa a mostani meg nem is "medial doctor" WTF ahogy errefele mondjak egy "yes sir" bullshiter.

most ugyanez ment mellebeszeles semmi koknkretum nem volt oxygen ja volt de most nincs .. meg azt is titkoljak MIKOR volt utolso negative teszt azt meg plane mikor volt az elso pozitiv (ha egyaltalan volt) ez minden csak nem atlathatosag ... ifj Bush meg a beltukrozes eredmenyet is nyilvaossagra hozta peldalu

adokkal ugyanez $750 evi szovetsegi jovedelem ado ?? en CSAK TB-re mint vallakozo (self-employed) kozel $16,000-et evente ebbol van nyugdij plusz egeszsegugy (es van magan biztositasom persze )

persze Biden a valasz, hat igen tobb evtizedes adobevallasok nyilvanosak tobb eves orvosi adatok nyilvanosak ... nem vedi semmi media ahogy te gondolod ... ezt csak te gondolod

de meglatjuk mar csak 29-et kell aludni !!! megyek majd valasztani amilyen hamar lehet itt New Yorkban Oct 24 az elso nap

gabors 2020.10.06. 01:49:44

most hogy elolvastam vegul is nekem semmi nem volt igazan erdekes ... egyedul a lakokocsi de az meg mintha csak "terv" lenne per eve nekem hasonlo jutott eszembe de meglepoen draga egy olyan amiben mar kenyelmesebben lehet turazni meg a berles is igen draga ...

ja meg mindig erdekelne hogy melyik Richmond az hideg hely Maine-re vagy Vermont-ra tippelek vagy Wisconsin ? de ott meg 3 is van

Richmond, Alabama
Richmond, Illinois
Richmond, Indiana
Richmond, Kansas
Richmond, Kentucky
Richmond, Louisiana
Richmond, Maine
Richmond, Massachusetts
Richmond, Michigan
Richmond, Minnesota
Richmond (Natchez, Mississippi), listed on the NRHP in Mississippi
Richmond, Missouri
Richmond, New Hampshire
Richmond, New York
Richmond, Ohio
Richmond, Oregon
Richmond, Portland, Oregon, a neighborhood
Richmond, Rhode Island
Richmond, South Dakota, a community in Brown County
Richmond, Texas
Richmond, Utah
Richmond, Vermont
Richmond County, Virginia
Richmond, Shawano County, Wisconsin
Richmond, St. Croix County, Wisconsin
Richmond, Walworth County, Wisconsin

2020.10.06. 02:44:48

@gabors: de ott van a kezdokepen a bofa center epulete, ami meg virginiaban van :) (nem felismertem, csak gyorsan ra-google-ztem)

gabors 2020.10.06. 04:43:37

@Rayovac: Nem tudom lehet Hataratkelo tette be a kepet hiszen szinte mindenkinek ez a Richmod jut eszebe tortenelmi okok miatt

voltam ott ... azt nem lehet mondani hogy hideg lenne akar telen sem igen ... nyaron pedig plane nem az meg hogy 358 napon keresztul hideg lenne plane

De majd meglatjuk ha a posztolo megirja majd az allamot

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.10.06. 07:21:37

@Rayovac: ennek igy van ertelme, meg ha nem is mindenki tud vagy akar igy viselkedni, de akkor poszter nem tudom mirol irkal:

"bárki, ismétlem, bárki szembejön velem bárhol, egészen biztosan rám fog mosolyogni"

"jó amerikai magyarhoz méltón úton útfélen vigyorogtam bárhol bármikor bárki szembejött"

es a vagy mosolyogsz vagy valami baj van veled hozzaallas is minimum a helyi szokas felreertese:

"Viszont mosolyt nem []... kaptam. [...] nem értettem, miért annyira szomorúak. "

"mosoly mindig jobb mint a szarbaharapott vagy sértődött fej"

somlobodog 2020.10.06. 07:21:37

@Örömhernyó: ja ha egy EURÓPAI mosolyog... Mert ugye az mindegy hogy delspanyol vagy eszaknorveg. #facepalm
Te magyar vagy nem? Legyen már annyi eszed hogy Európát nem egy homogén tömegnek tekintet ha már a része vagy.

swfla 2020.10.06. 07:21:37

@Rayovac: "az en tapasztalataim alapjan kb 50%-ban azt jelenti, hogy at akar cseszni, vagy jo esetben csak kerni akar valami szivesseget"

+1

A kirakatmosolyokon tul meg az elelmiszerek szinvonalat is nagyra ertekelem itt. Mindenki el van ajulva "ott" hogy mekkora kiralysag a magyar nyersanyag, de a helyi farmer's marketektol kezdve a joegtudja hany boltig 100x jobb minosegu kajat lehet csinalni helyi anyagokbol.

A Bende meg szallit fustoltkolbaszt, ezzel a paprikas krumpli (is) le van tudva.

(Nekem egyebkent annak idejen sikerult kifejezetten baratsagos arcot varazsolnom az emberekre a ramosolygassal, de lehet, hogy csak pont kifogtam nehany civilizaltabb polgartarsat)

odamondó 2020.10.06. 07:21:37

@gabors: ugyanezt mondtam tegnap a munkatársamnak. Erre ő azt mondta ha pár nap múlva kijön a kórházból akkor kamu az egész. Ebből lett egy kőkemény 24 óra és kint van...

Év átverése.

Csíkosmami 2020.10.06. 07:22:07

@gabors: egyik tipp sem jött be. Virginia. Korábbi blogokban is írta már, ha jól emlékszem.

theman 2020.10.06. 07:22:42

Az, hogy visszaveszik a lejárt, megromlott zöldséget, aminek még a blokkja sincs meg, nagyon baráti.Csupa emberbarát él odaát.

Arthamyr 2020.10.06. 07:44:43

@Örömhernyó: "Azóta tudom, hogy ha egy amerikai mosolyog rád, attól még a halálodat is kívánhatja. Ugyanez van Ázsiába is, itt sem jelent semmit a mosoly és a műkedvesség." - És ez hol számít? Mi a jobb, ha a halálodat kívánja, de közben udvariasan mosolyog, normálisan viselkedik és elfogadja, hogy ezt sajnos nem ő kontrollálja, legalábbis következmények nélkül nem érheti el, vagy ugyanígy a halálodat kívánja, ami a szívén, az a száján, aztán ha már itt tart, tesz is lépéseket a cél elérése érdekében, aminek utólag már bánja az őt érintő következményeit (bár legalább te már értelemszerűen nem fogod)? Attól, hogy műmosolyt villantanak, még semmivel sem kívánják a halálodat jobban, mint mások, akik erre sem veszik a fáradtságot.

Pár hete covid tesztre mentem, a nővérkének valamiért szar napja volt, és ezt őszintén ki is fejezte: tapló módon kommunikált, és úgy vette le a mintát, hogy vérző orral mentünk haza. Két nappal előtte ugyanez az ember teljesen máshogy viselkedett, és képes volt normálisan levenni a mintákat. Köszönöm szépen, én jobban örültem volna a műkedvességnek és a (lehetőségekhez képest) finomabb mintavételnek a második alkalommal is, az érzelmeiket, ösztöneiket és hasonló megnyilvánulásaikat meg mindenki nyugodtan tartsa meg magának. Ez is azon dolgok közé tartozik, ami megkülönbözteti a felnőtt embereket a gyerekektől, meg az állatoktól: tudnak civilizáltan viselkedni.

Az emberek, akikkel érintkezem (hát még azok, akiknek a szolgáltatásaiért fizetek), utálhatnak, leszarom, de viselkedjenek korrektül. Nem érdekel az aktuális nyomoruk, vagy hogy utálják a pofám.

"Ha egy európai mosolyog, akkor tudod, hogy tényleg örül, kedvel, jó kedve van. " - Tééényleg? :) Ha így is van, mint fentebb írtam: kit érdekel?

Arról nem is beszélve, hogy azért a pozitív jelzésekre (pl. mosoly, ami tök ingyen van) sokkal nagyobb valószínűséggel érkezik hasonló válaszul, a negatívakra szintén. Akkor most melyiktől is lesz élhetőbb a környezetünk?
Pár évet én is lehúztam angolszász kultúrkörben, és rövid ottlét után teljesen természetesnek vettem, hogy amikor valakitől elköszönök, szép napot kívánok neki, megköszönök mindent, és nem olyan képpel megyek be valahová, mint aki citromba harapott. Mindezt az én személyes érzelmeimtől függetlenül, ugyanis az senkit sem érdekel, hogy mondjuk előző nap megdöglött a kutyám vagy egy autó lefröcskölt sárral az utcán vagy a hatóság alámrúgott egy új adótípussal.
Nem származott ebből még hátrányom, előnyöm annál inkább, szóval tartom, hogy a kedvesség (még a mű is) > őszinte pokróc viselkedés.

Pöffetegecske 2020.10.06. 08:35:53

@Zsuzsi65: Rám mosolyoghatsz, én éhezem a pozitív gesztusokat. Szerencsére a mi kis falunk szélin is jellemző, változok is nagyon, olyan, mintha a fagyos tagjaim melegednének, aztán Magyarországon meg hűlnének vissza.

Pöffetegecske 2020.10.06. 08:45:13

@swfla: Nem hiszem, szerintem az emberek jó része, ha mosolyognak rá, akkor visszamosolyog. Ami Magyarországon most közhangulat van, attól jó érzésű embernek még a fenekén a luk is befagy, nem hogy mosolyognak, néha azt éreztem, hogy jön a kolléga, megfeszül, és belém mar vagy harap.

masada 2020.10.06. 09:46:49

Te jó ég! Mintha valami Barbie baba írta volna

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.10.06. 11:26:35

a masik felreertes szerintem, hogy egyenlosegjelet tesznek teljesen fuggetlen dolgok koze, azaz: mosolyog = udvarias, baratsagos; nem mosolyog = durva, udvariatlan. ez egyaltalan nincs igy (jo, az usaban lehet hogy igy van).

az udvariassag egyfajta minimum mindenhol, a baratsagossag/kedvesseg es allando mosoly elvarhato mondjuk fizetos szolgaltatasoknal ismeretlenul is. ismerosok kozott allando mosoly nelkul ugyanez. hivatali ugyintezesben vagy tok ismeretlen figurakkal szemben eleg udvariasnak lenni. es persze mindezeknek semmi koze ahhoz hogy milyen finoman dofik az orrodba a palcat.

hogy attol elhetobb lesz-e a vilag hogy tudomasul veszem: senkit nem erdekel hogyan erzem magam es ezert ennek megfelelo viselkedest veszek fel, hat, ez kulon vita temaja is lehetne. nem hiszem hogy ezzel mindenki egyetert.

okleveles naiv 2020.10.06. 15:34:02

Ajjíje, Egerben nix mosoly!
Az egyik egri Pennyben a pénztáros azt hitte, h turisztok vagyunk (nem), mert mosolyogtunk - bennszülött ilyet nem tesz...

...de mosolyogva tojni rájuk. ;)

2020.10.06. 15:59:24

nem olvastam el az összes kommentet, nem tudom, szóbba került-e, de én az "amerikai" mosolyt tök fura egy jelenségnek találom abból szempontból, hogy nem is annyira mosoly, mint inkább vicsor

tök sok arcizom működik ilyenkor egyszerre, ugye, és meg kell tanulni, és én például nem is tudok úgy vicsorogni, mint az amerikaiak, hogy az összes fogam látsszék

családi fotókon érdemes nézni a gyerekeket, rajtuk látszik igazán, hogy igazából bonyolult ennyire sok fogadat mutatni egyszerre, és hogy időbe telik megtanulni

mutatok egy példát, nézzétek a kissrácot

st2.depositphotos.com/1011643/6602/i/950/depositphotos_66023059-stock-photo-american-family-smiling.jpg

vagy nézzétek meg ezt (ez már nem gyerek), ezt, mármint hogy így lefeszítik az alsó ajkukat is, a mi kultúránkban egyáltalán semennyire sem csinálják az emberek, és nekem (ezt most nem ellenségesen vagy lenézve mondom, csak tényszerűen) mindig az állatok jutnak róla eszembe, a vicsorgó farkasok/oroszlánok/majmok

(oké, a majmos hasonlatot húzzátok ki, a mai világban ilyet már nem lehet leírni, még ilyen ártatlan kontextben sem)

és érdemes nézegetni nemzetközi munkacsapatok/küldetések fényképeit, az ember a vicsor alapján tud educated guess-t tenni, hogy melyik az amerikai.

szerintem ez szuper izgi jelenség

és vegyük észre, hogy ez egy grimasz tkp, és ha be akarsz illeszkedni az usában, érdemes valamennyire megtanulnod grimaszolni. ez tök olyan, mint hogy ha visszamennénk az akárhányadik lajos udvarába, érdemes megtanulni cirkálmányosan meghajolni, vagy hogy ha most dk-ázsiába utazunk szelfizni, érdemes elsajátítani a v-jel hatékony felmutatását közben. Így:

media.istockphoto.com/videos/happy-family-smiling-at-camera-at-home-in-the-living-room-video-id1094299574?s=640x640

Ez tök kulturális dolog, és vegyük észre, hogy teljesen arbitrális, és _semmi_ természetes nincs benne.

Ettől még nem rossz, ugye (meg nem is jó), olyan, mint hogy a japánok szürcsölik a levest, mi meg nem, és mi a zsebünkben, papírba tekerve hordjuk a kifújt taknyunkat, más nemzetek meg hátraszívják vagy kiköpik oldalra. teljesen esetleges.

ez a grimaszolás/vicsorgás így kívülről nézve szerintem állati bizarr. (mondjuk, a kulturális különbségek gyakran azok)
szerintem az amerikaiak egészen pekuliáris kis élőlények

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.10.06. 20:31:04

@odamondó: :) olyanrol nem hallottal, hogy a virus nem feltetlenul mindenki szamara "halalos betegseg", mint ahogy egyesek be akarjak allitani? :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.10.06. 20:31:54

@Pöffetegecske: ok, ha mifelenk jartok, feltetlenul fogok mosolyogni :) Gyertek! :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.10.06. 20:35:52

@theman:" Az, hogy visszaveszik a lejárt, megromlott zöldséget, aminek még a blokkja sincs meg, nagyon baráti.Csupa emberbarát él odaát."

Nem emberbarat, hanem jozan paraszti esz uzleti szellem :) Az elegedett vevo vissza fog jarni az uzletbe, es boven fedezi azt a veszteseget, ami a visszavett arubol adodik.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.10.06. 20:43:01

@Nagy kámpics: haha, ez a grimaszolos nevetes jopofa :) Az jutott eszembe, hogy anno amikor minket fenykepezett a fenykepesz, csak ennyit mondott: mosolyogni tessek! Az amerikaiak meg kb mindig es mindenhol a "cheeeese"-t hasznaljak (gondolom pont azert, hogy szeles mosoly legyen az eredmeny, mivel ezt a szot maskent nem is lehet kiejteni, csak ezzel a vicsorgo arckifejessel, haha :) Szoval meg aki nem is tud mosolyogni, az is igy fog kinezni :)
Sok ember tenyleg inkabb vicsorog, mint mosolyog :))

lexton 2020.10.06. 21:53:46

@Rayovac:

Magyarországon senki nem játssza meg , hogy kőbunkó mert 10-ből 9 emberen látszik...

lexton 2020.10.06. 21:53:49

@okleveles naiv:

Óóó amikor az Tescoban a pénztáros unott képét látva mondok valami vicceset hátha kicsit jobb kedvre derül többnyire kapok egy bunkó beszólást... Magyarisztan :)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.10.07. 00:20:00

@lexton: o is biztos azt gondolja hogy mondott valami vicceset :)

Örömhernyó 2020.10.07. 07:02:41

@somlobodog: Ázsiában élek, innen Európa egy tömb. Norvégia és Bulgária közt alig van különbség innen nézve. Tényleg. Egy kultúrkör az ázsiaiak szemében, esetleg vagyoni különbségeket látnak, de kulturálisan nagyjából egykutya. Én se így láttam, amíg el nem jöttem Európából.

Örömhernyó 2020.10.07. 07:04:21

@Arthamyr:

"Pár hete covid tesztre mentem, a nővérkének valamiért szar napja volt, és ezt őszintén ki is fejezte: tapló módon kommunikált, és úgy vette le a mintát, hogy vérző orral mentünk haza."

Erre a szubjektív sztoridra csak a te roppant kultúrált megnyilvánulásoddal tudok reagálni:

"Tééényleg? :) Ha így is van, mint fentebb írtam: kit érdekel?"

Biztos rossz napod volt. Az, hogy a covid teszt miatt vérzett az orrod és el se tudod képzelni, hogy ez mondjuk egy normális kockázata a teszt levételének, hanem egyből azt feltételezed, hogy direkt veled akart kicseszni az egészségügyi dolgozó, az rólad állít ki bizonyítványt. Mindenszar! Mindenki velem akar micseszni! Kissé paranoid hozzáállás.
Nekem meg fájt a védőoltás beadása gyerekkoromban. Ez egy ilyen műfaj.

Haveaniceday!

@swfla: mondjuk egy amerikai farmer's market szintjét egy átlag magyar élelmiszerbolt és zöldséges simán megüti. Egy kutyaközönséges magyar pékség jobb süt neked olyan kenyeret, amit New Yorkban valami hipszter kézműves, túlárazott manufaktúrában csinálnak. Dolgoztam vendéglátóiparban USA-ban, jó étteremben, nagyon jól szervezett volt a munka, csak hat Európához képest nem valami komplex a gasztronómiához való hozzáállásuk. Igazi ipari gondolkodás, látszott, hogy még a séfnek se otthonról hozott hagyománya a főzés, nem a nagyanyjától tanulta el és szerette meg, nem a kultúrája része.
Ugyanezt látom itt Ázsiában is, amikor nyugati étterembe megyek, egyszerűen nekik ez egy idegen dolog, ami lehet, hogy divatos, de nem a hagyományuk, ezért nem áll össze. Persze a helyieknek ez nem probléma, mert ők se ebben nőttek fel.

@Nagy kámpics: Ó, ezt az ázsiai V-jeles mutogatást a szelfiken és csoportképeken már 3-4 éves korukban beléjük verik.
Mondok egy példát: a négytagú ázsiai család ül egy fancy étteremben, ahol a látvány, a táj látképe is fontos, mert olyan helyen van. Mindenki elejétől végéig a telefonján lóg. Egymáshoz se szólnak. De amint eljön a szelfizés ideje, rögtön mindenki felveszi a műmosolyt és dobja a V-jelet. Aztán ez a kép megy fel facebookra, instagramra stb.
Ugyanez a képmutatás randikon is megvan. Ül a pár az étteremben az asztalnál, mindkettő baszogatja a telefonját, a nők inkább, mint a férfiak, nincs mosoly, beszélgetés. Aztán a nő megigazítja a haját, elkezdi lőni a szelfiket, csücsörítés, műmosoly, V-jel, felülről lőtt szelfik, hogy a szemei nagyonnak hassanak, de az álla kisebbnek tűnjön. Majd kajafotók és vissza unott arcot vágni.
Igen ezek a mosolyok vicsorgások, grimaszok az amerikaiaknál. Eleve mivel a fogászati kezelés nagyon drága, mutatni kell, hogy neki fehérített, kiegyenesített fogsora van, ez státuszszimbólum. A latinók nem mosolyognak annyira, volt Amerikában egy latinó (amerikai állampolgár, Kaliforniában született) munkatársnőm, teljesen normális mimikával rendelkezett, ellenben az angolszász fehérek vigyorogva közlekedtek. A melósok azért nem, mert nekik nem telt szép fogakra. Zömmel azok vigyorognak ok nélkül is, akiknek szolgáltatni kell, mondjuk borravalóból élnek. Meg a középosztály, akik megengedhetik a drága fogászati ellátást.

Örömhernyó 2020.10.07. 07:05:19

@Rayovac: Amerikában a nyári munkahelyemen (fancy szálloda étterme) is ki mosolygott? A pincérek. Mert borravalóból éltek. A latino kolléganőm, aki egy nagyon kedves, normális, éleseszű, intelligens ember volt, de a konyhában a hidegtálakat, salátákat csinálta, meg a szakácsok, karbantartók nem mosolyogtak. De az idősebb korosztályból is főleg azok mosolyogtak, akik kicsit egyszerűbb gondolkodásúak voltak.
A feketék szinte egyáltalán nem mosolyogtak, kivéve egy New York-i származású fekete supervisor csajt. Meg az egyik supervisor pasas, aki ezzel kergette őrületbe a másik supervisort akivel gyűlölték egymást.
A középosztálybeli vendégek vigyorogtak. A munkásosztálybeli alkalmazottak közül inkább azok, akik a vendégekkel kapcsolatban álltak.
Plusz sokat számít, hogy valaki meg tudja-e fizetni a horribilis fogászati kezelések árát. Aki ilyen úri huncutságokra nem tud költeni, az leszokik a mosolygásról.

Itt Ázsiában nem a mosoly az elvárás elsősorban, hanem az úgynevezett "baby voice". Nők vinnyogva beszélnek, affektálva kommunikálnak, mert itt ez a "cute", ezzel akarnak rád hatást gyakorolni, mert egy kisgyerekhangú nőnek ugye senki se mondana nemet. Irodai dolgozó ezzel helyezkednek a főnöknél, szolgáltató szektorban ezzel akarják megelőzni, hogy az ügyfél problémázzon. Ezek felvett grimaszok, szerepek, semmit nem jelentenek az illető személyiségét illetően.

@Nagy kámpics: Amerikában zömmel azok mosolyognak, akiknek belerakták egy Zsiguli árát a szájába. Vagy manapság inkább azt mondanám, hogy egy Tesla árát. Tehát akik tudnak fogorvosra költeni.
Én dolgoztam munkásosztálybeli amerikaiak közt, vendéglátóiparban. Ott a vendégek felé ment a mosolygás, amúgy meg a többség nem mosolygott. Talán pont emiatt a latinokkal jöttem ki legjobban, náluk egyből vágtam, hogy mi a helyzet, sokkal könnyebben olvashatóak voltak az arckifejezéseik, mint a fehér angolszászoké. Meg a kommunikációjuk is nagyságrendekkel kevesebb bullshitet, sallangot, körülményeskedést tartalmazott. Egyenesebb embereknek ismertem meg őket. És nem a Mexikóból frissen átszököttekről beszélek, hanem a született amerikai latinokról.

Örömhernyó 2020.10.07. 07:05:36

@odamondó: Gondolom hozzád még nem jutott el a hír, hogy nem egyféle teszt van, valamint nem mindegyik teszt ugyanazt teszteli, van amelyik kevésbé megbízható, van amelyik a testben képződő ellenanyagokat vizsgálja, higy a múltba került-e kapcsolatba a vírussal stb. Egy embernek lehet 3 teszteredménye pozitív-negatív-pozitív és akkor az orvosok se tudják, hogy mi a fene is folyik a szervezetében.
De ha valaki pozitív is, az esetek 80%-ában semmilyen tünetet nem mutat. A maradék 20% nagy része nem szorul kórházi kezelésre. Aztán van aki kórházba kerül, ezek egy része lélegeztetőgépre is lesz kapcsolva, aztán egy még kisebb százalék meghal.
Trumpnál most azt akartak kideríteni, hogy egyáltalán mi a helyzet.

Örömhernyó 2020.10.07. 07:06:20

@gabors: A magyar nyelvet már írásban is töröd, ez már jó jel. Ettől leszel igazi amerikás magyar LOL

Bidennél erőseb titkolják a mentalis állapotára vonatkozó adatokat, a balos lakájmédia a szőnyeg alá söpri a problémát. Most telenyomják szteroidokkal, gyógyszerekkel, hogy a választásig kihúzza.
Trump egy átlagosnál jobb karban lévő 74 éves ember. Biden egy átlagos 77 éves állapotát mutatja. Tehát nagyon le van már épülve.
Bernie Sanders-t nem hallottam egy ideje, de ő jobb állapotban volt a korához képest.
Nancy Pelosi egy múmia már.
Ezek a vezető politikusok ma Amerikában. Mint a Szovjetunió végnapjaiban az egymást váltó öreg pártfőtitkárok.
Trump ebben a bagázsban kifejezetten fiatalosnak hat, de Bernie Sanders is jobbnak tűnt annak idején, mint Biden manapság.
Pont a demokraták szóltak meg annak idején Reagan elnököt, hogy szellemileg hanyatlott. Ami igaz is volt. De akkor most miért kell egy nála is rosszabb állapotban lévő 77 éves Biden-t indítani?
Egy 77 éves, szenilis öregembernek tudod mit szoktak mondani, az orvosok? Hogy tartós tejet már ne tessék venni.
És pont így lesz meg Amerika első fekete női elnöke, Harris személyében, aki Biden szinte garantált halála után előrelép, mint alelnök.

Arthamyr 2020.10.07. 07:20:41

"Biztos rossz napod volt." - Utána már igen. Meg előtte valamennyire szintén, köszönhetően a frissen meghozott két hazai tesztes következménynek. De ettől még tudtam kultúrember módjára viselkedni.

""Tééényleg? :) Ha így is van, mint fentebb írtam: kit érdekel?"" - Tisztában vagyok vele, hogy senkit, nem is ezért írtam le ezen kis történetet, csak egy példa volt az emberi viselkedésre, ami illusztrálja azt, ami szerintem rossz. Egyébként elérhettük volna, hogy érdekeljen mást is, de azt pl. biztos nem, hogy számunkra is értelmezhető kompenzációt kapjunk ezért.

"Az, hogy a covid teszt miatt vérzett az orrod és el se tudod képzelni, hogy ez mondjuk egy normális kockázata a teszt levételének, hanem egyből azt feltételezed, hogy direkt veled akart kicseszni az egészségügyi dolgozó" - Nem figyeltél. Előző alkalommal sokkal óvatosabban vette le ugyanaz az ember, és sokkal udvariasabb és barátságosabb volt. Azt sem feltételeztem, hogy velem akart kicseszni, csak azt, hogy frusztrált volt, és megengedte magának, hogy a frusztrációja befolyásolja a munkavégzését.

"az rólad állít ki bizonyítványt. Mindenszar! Mindenki velem akar micseszni! Kissé paranoid hozzáállás." - A bizonyítvány jó lesz neked, és a téves feltételezéseidet is megtarthatod magadnak, köszi.

"Haveaniceday!" - Neked is, látod milyen könnyen megy ez. :) Bár némi gúnyt véltem benne felfedezni jelen kontextusban, de ugye rossz az, aki rosszra gondol.

Arthamyr 2020.10.07. 07:21:18

@Örömhernyó: A válasz gomb használata hasznos lett volna... @Arthamyr:

2020.10.07. 13:15:35

@Rayovac:

"aztan elkezdenem taglalni, hogy ha ez a tipikus magyar mosoly, akkor az mit jelent a nemzetre nezve."

A polt péteres kép nekem nem nyílik meg, de egyébként nem kell defenzívvé válnod, sztem nem mondtam semmi rosszat az amerikaikra (vagy legalábbiss nem volt ilyen szándékom).

Szoktam játszani ezt a játékot magamban repülőtereken (nem tudom, te is csinálod-e), hogy igyekszem megtippelni, hogy ki honnan van, és aztán odasomfordálok, és belehallgatok a beszédükbe, és akkor kiderül, jól tippeltem-e. Az amerikaiak szerintem tök jellegzetes, ahogy kinéznek meg viselkednek, és az egyik, ami szerintem igenis jellemző rájuk, élőben is, de ha fényképekről szó, akkor meg aztán 100%-ig, az ez a furcsa, néha maszkszerű mosoly/vicsor.

Ezt én nem találom rossznak sem, meg jónak sem (ahogy az ázsiaiak v-jel mutogatását sem), kicsit furcsának viszont igen.

Más. Az is érdekes, hogy ez a "megjátszás" hogy megragadt benned.

Én alighanem ez egy csúszka, ugye, a teljes, tompítatlan gyerekviselkedéstől fel a kimért/udvarias mindent palástolásig, és ez is tök kultúrafüggő, hogy ki hol szereti tartani a csúszkát.

De amikor az ember úgy tesz, mintha nem érezne valamit, amit érez, vagy úgy tesz, mintha tetszene neki valami, ami nem tetszik, vagy erőst kutatja, hogy mégis mit lehetne megdicsérni, az végülis definíció szerint megjátszás, nem?

Persze, a megjátszáshoz tapad valami pejoratív jelentés, amit itt nem feltétlenül van, de igenis: ha az ember jó napot kíván, amikor úgy amúgy ingerült, az megjátszás. Elfedem az igazságot, és mutatok helyette valami mást. Nem?

Egyébként én szeretem az udvariasságot, és mióta laktam egy ideig thaiföldön (aminek az állandó jelzője, ugye, "a mosolyok földje"), tök rászoktam én is, hogy mosolyogjak mindenkire, ha kell, ha nem. (És magyarországon tényleg kilóg vele az ember.)
Egyébként érdekes, valószínűleg lehetne udvariasnak lenni mosoly nélkül is, ami kevés élményem japánokkal volt, az legalábbis ezt mutatja: azok elég kifogástalanul viselkedtek, viszont nem mosolyogtak.

Egyébként az állandó mosolygást, hogy-van-ozást, legyen-szép-napod-ozást én nem igénylem, mert az tök van szerintem, amit @Örömhernyó: írt, hogy nehezebb benne olvasni. Tényleg olyan lesz a kis arcuk néha (a thaioknak legalábbis tuti), mint egy maszk, ami mindent eltakar, és az embernek fingja nincs, hogy most akkor hányadán is áll.

Aztán lehet, hogy mindezt már csomószor megbeszéltük itt a há-n, ha így volt, akkor bocs.

lexton 2020.10.08. 11:53:34

@Rayovac:

Hát nem tudom merre élsz , én 40 éve Németországban. ( észak )
Bejártam a fél világot, sokféle emberrel találkoztam. Viszont a volt szocialista országok lakói a mai napig az íirigység , rosszkedv megtestesítői.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása