A világ minden részén sajátos kihívás volt idén nyaralást tervezni. Különösen igaz ez talán a járvány által erősen sújtott Egyesült Államokra, nem csoda, hogy Zsuzsiék is háromszor futottak neki. Costa Rica és Hawaii kútba esett, de így sem kellett csalódniuk, hatalmas élmények várták őket.
„Ahogy a mondás tartja, minden rosszban van valami jó, és szerencsés (vagy optimista természetű) az az ember, aki ezt meg is tudja látni, főleg a mai COVID-os világban. Ezen a nyáron bőven volt alkalmunk nem csak ezt, hanem az utazás(újra)szervezési képességeinket is gyakorolni.
Számomra a világjárás nem akkor kedődik, amikor elindulok a reptérre vagy beülök a kocsiba, hanem amikor elkezdem tervezni az utat. Kiválasztani az optimális útvonalat, a meglátogatandó helyeket, a szállást, Youtube-on egy kis vizuális izelitőt kapni az adott desztinációról – mind-mind része az élménynek.
Costa Rica? Hawaii?
A COVID-nak „köszönhetően” idén 3 utat terveztem. A sor Costa Ricával kezdődött, ami ballagási ajándék lett volna a kisebbik lányunknak. Június elejére lefoglaltuk a szállást, Airbnb-t, és amikor tavasszal beütött a krach, optimistán úgy gondoltuk, nyár közepére már biztos lezajlik a dolog, igy július végére újra foglaltunk mindent. Túl optimisták voltunk... a második foglalást is törölték. Hát úgy látszik, az égiek nem Costa Rica-t tervezték a számunkra!
Akkor legyen egy „biztonságosabb” belföldi utazás – gondoltuk. Valószinűleg a megcsappant utazási igények miatt hihetetlenül olcsó áron kinált az egyik belföldi légitársaság utakat Hawaiira. Rugalmas és rutinos utazókként le is csaptunk a jegyekre augusztus közepére, és elkezdtem tervezni a 2. számú utat Kauai szigetére.
Murphy törvényei ezúttal is működtek, és az utazás előtt kb. egy hónappal Hawaii állam kormányzója bejelentette, hogy szept. 1-ig meghosszabbitják a 15 napos karantént minden beutazó turista számára, ami csak egy friss negativ Covid-teszttel váltható ki.
A probléma ott volt, hogy az utazás napja hétfőre esett, igy a gyorstesztet valamikor a hét végén kellett volna megcsináltatni, ami időben (és pénztárca szempontjából) sem volt a legideálisabb.
Fájó szívvel, de úgy döntöttünk, ezt az utat is sztornozzuk. De nem vagyunk az a nagyon könnyen feladós-beletörődős fajta (és úgy gondoltuk, a mentális egészségünket a környezetváltozás tudja megőrizni), igy a C terv a belföldi utazás lett.
Alpesi gleccsertó Washington államban
Na de hova menjünk? Osztottunk-szoroztunk, Google térképeket nézegettünk, és a választásunk Washington államra esett. Nemcsak azért, mert nincs túl messze tőlünk (Los Angelestől kb. 2.5 óra repülés), hanem mert átment a „minőség-teszten”, ami egy kaliforniai számára (lévén el vagyunk kényeztetve természeti szépségek és változatosság terén) elég magas.
A szempontjaink között szerepelt, hogy legyen hegy, viz, túrázási lehetőség és ne legyen túl nagy hőség. Két nemzeti parkot választottunk ki, ahol 4-4 napot töltöttünk, és egyik sem okozott csalódást, sőt!
A kissé hosszú bevezető után következzen akkor egy kis virtuális utazás a North Cascades és Olympic Nemzeti Parkba. Első napra bemelegitésként egy rövidebb (kb. 7-8 km) túrát terveztünk a beszédes nevű Kék-tóhoz, amely valóban rászolgált a nevére.
A kb. 2.000 m magasságban található alpesi gleccsertó az egyik legnépszerűbb célpont a túrázók körében, igy a természet csendjének élvezete nem volt teljes, de ezért kárpótolt az a látvány, amit az először elénk táruló, hihetetlenül türkiz szinű tó nyújtott.
Nem mi voltunk az egyedüliek, akik ismételt „wow, wow” felkiáltások kiséretében kattogtatták a fényképezőgépet, mobiltelefont. Még egy antitalentum fotós is képeslapra illő fotókat készithet itt, annyira tökéletes a helyszin.
A tó színét– más gleccsertavakhoz hasonlóan – az olvadó gleccserből a vizbe kerülő, és ott lebegő apró hordalékszemcsékről visszaverődő napsugaraknak köszönheti.
Miután kigyönyörködtük magunkat, még tettünk egy kis „habot a tortára”, és a nap végén elmentünk a közeli Washington Pass kilátóponthoz. A Cascades hegység – amely az egyik legdrámaibb, gleccserekkel tarkitott, vulkanikus eredetű hegylánc az USA Washington állama és a kanadai Brit Kolumbia között – bármelyik pontján is jár az ember, nem tud betelni a látvánnyal.
Így voltunk mi is, letekintve a hágó alján kanyargó 20-as útra, a körülöttünk magasodó csipkés csúcsokra, és a fenyvesekkel boritott hegyoldalakra.
Amazing race
A túra után másnap „vizes” programot terveztünk, és Ross Lake-et vettük célba, ami a Skagit folyón kialakitott nagy víztározó. Az itteni duzzasztómű látja el árammal Seattle városát és a környező településeket.
A mesterséges tó népszerű kiránduló hely, sokan horgásznak, csónakáznak, pihennek itt, nem utolsó sorban a tó gyönyörű fekvésének köszönhetően.
Kaliforniától eltérően, ahol a turistacélpontok többsége nagyon jól megközelithető (kiépitett utak, parkolók stb) valószínűleg Washington állam nagyobb hangsúlyt fektet a természetes állapotok megőrzésére, így a tó túlpartján levő csónak kölcsönzőhöz való eljutás felért egy „amazing race” menettel (aki nem ismeri, ez egy több évtizede futó utazós valóság show, ahol a versenyzőknek különböző egzotikus helyszinekre kell eljutniuk, közben mindenféle feladatot teljesiteni).
Először is le kell jutni a tóhoz, ami egy kb. 2 km-es sétát jelent egy lefelé kanyargó turista ösvényen. A tó partjára érve újabb pár száz méter megtétele után az ember eljut az „akadályverseny” következő pontjához: egy villanyoszlopra szerelt telefonról tárcsázni kell a tó másik oldalán levő „resort” -ot, akik vizitaxival pár percen belül meg is érkeznek, hogy a vállalkozó kedvű turistákat átvigyék a „célállomásra”.
Miután így bemelegitettünk, nem volt más hátra, mint bepattanni a Suzuki motorral felszerelt ladikba, és elindulni a horgászós-felfedezős csónak túránkra. A víztározó a maga 37 km-es hosszúságával, és kb. 2.5 km-es szélességével már elég szép méretű, és egészen a kanadai határig húzódik.
Nem tudom, mennyire köztudott (lehet, hogy most ötleteket adok, haha), de van a kanadai oldalon egy túristaösvény, amelynek a vége már az USA-ban van, és állitólag nincs hivatalos útlevél ellenőrzés, (Wikipedia szerint: „Travelers do not have to report to an official Port of Entry as required at the nearby Pacific Crest Trail crossing, as they must reenter Canada to leave”) mert a turisták csak kanadai irányban tudnak visszatérni a kiinduló pontjukra…
Na de ha nem akar valaki visszatérni?… ;-) (Egyébként egyszer láttunk egy határőr kocsit a környéken.)
Az egésznapos csónaktúránk eredménye egy szép termetes szivárványos pisztráng, sok-sok fotó és videó a hihetetlenül tiszta vizű, gyönyörű kék tóról.
A Cascades-ben töltött utolsó napot egy hosszabb túrával zártuk. Fantasztikus alpesi tájak, vadvirágos rétek és hófödte csúcsok mindenfelé: ez volt a jutalom a 12-13 km-es, és közel 700 m-es szintkülönbséget legyűrő túra abszolválásáért.
A filmbe illő falu
Vakációnk második feléhez közeledve elbúcsúztunk a Cascades Nemzeti Parktól, és az állam nyugati oldalára, a Csendes-óceánhoz közeli Olympic Nemzeti Parkba indultunk.
Kaliforniai távolságokhoz szokva a légvonalban mért kb. 250 km nem tűnt hosszúnak, de a kanyargós hegyi utak plusz egy kompos átkelés miatt kb 6 órás kocsikázás lett belőle.
Útközben megálltunk egy icipici vidéki városban (faluban?), ami olyan volt, mintha egy kaliforniai filmforgatás diszletei között jártunk volna. Skykomish nevű városka hajdanán több ezres lakossága mára kb 200-ra csökkent, de a közösségi szellem él, a település főterén a villanyoszlopokon a 2020-as végzős diákok képei üdvözlik az idetévedő ritka látogatót-
Port Angelesben, az Olympic Nemzeti Park „előszobájában” szálltunk meg, és – mint az előző napokban, itt is ragyogó napsütés fogadott minket. Úgy tűnik, nagyon jól időzitettük a nyaralásunk időpontját, mert augusztus a legszárazabb és legnaposabb ebben az – óceáni éghajlatnak köszönhetően - nagyon csapadékos államban.
Kíváncsian vártam a következő napra tervezett kirándulást a nevezetes Hoh Esőerdőbe, aminek a különlegessége, hogy egy mérsékelt övi esőerdő.
Nem kellett csalódnunk, mert a hatalmasra növő páfrányok, a mohaszőnyeggel boritott talaj, a szálegyenes, sokszor 60-70 m magasra nyúló különböző fenyőfajták látványa lenyűgöző.
Eszembe jutott, hogy az elmaradt Costa Rica-i nyaralásunkért „kárpótlásként” kaptunk azért egy kis izelitőt a „dzsungelből”, még ha ez nem is trópusi.
A legérdekesebb talán az volt, hogy az évtizedekkel vagy századokkal ezelőtt kidőlt fák lassan-lassan komposztálódó hatalmas törzsei hogyan válnak egy új élet, egy új fa „bölcsőjévé”. A termékeny komposztra hulló magokból hosszú évek során ugyanolyan hatalmas fák nőnek, mint az elhalt „anyanövény”.
A napi programba még belefért egy kitérő az óceánhoz. Az észak-kaliforniai, és oregoni partokhoz hasonlóan itt is érdekes formájú sziklák merednek az égnek a vízből, és uszadékfák garmada teszi még érdekesebbé a látványt a homokos strandokon.
A parthoz vezető úton megálltunk egy Forks nevű kisvárosban. Ha van köztetek Twilight rajongó, akkor erre a névre biztos felkapjátok a fejeteket. Nekem fogalmam sem volt róla, milyen “hires” helyen jártunk (a könyvet sem olvastam, és a mozifilmet sem láttam), csak később tudtam meg.
Másnap ismét vizes programunk volt, ezúttal a Crescent Lake nevű, gyönyörű gleccsertavat néztük ki, mint potenciális horgászhelyet. Bár a szerencse most nem szegődött hozzánk, de a kristálytiszta, hihetetlenül kék vizű tó látványa és a kellemes pár óra, amit kenuzással töltöttünk, bőven kárpótolt.
Ez a tó a maga néhol 190 m-es mélységével a második legmélyebb tó Washington államban. A viz hihetetlen tisztaságát annak köszönheti, hogy kevés benne a nitrogén, ennek következtében nincs algásodás.
Bár a hőmérséklete nem igazán érte el a nekem kellemes szintet, helyi fiatalok (és kevésbé fiatalok) vidáman lubickoltak a 14-15 fokos vízben. :)
Egy mesés panoráma
Vakációnk vége nagyon közeledett, így az utolsó napra egy igazi, emlékezetes helyszínt választottunk. Az Olympic Nemzeti Park egyik méltán legnépszerűbb úticélja Hurricane Ridge.
A hely vonzerejét a 360 fokos fantasztikus panoráma adja: egyik irányban az óceán, távolban a kanadai Vancouver szigetével, másik irányban pedig 2-3 ezres, hófödte hegycsúcsok. Nem mindennapi kilátás!
Olyan szerencsések voltunk, hogy ragyogó napsütést fogtunk ki, és Covid-nak ill. korai érkezésünknek köszönhetően tömeg sem volt. Nehéz szavakba önteni a látványt, szóval beszéljenek inkább a képek!
A nap végén még volt energiánk, és úgy gondoltuk, stilusos befejezése lenne a vakációnknak, ezért a Sol Duc vízesésre még tartogattunk egy pár megabájtnyi tárhelyet a memóriakártyán. Nem bántuk meg! Ime, az eredmény:
Ha eddig eljutottál az olvasásban, akkor gratulálok! Virtuálisan beutaztad Washington állam legfotogénebb helyeit, és autóztál minimum 1,000 – 1,200 km-t! Így, a fotelban ülve ez egész kényelmes volt, nem igaz? :)
Remélem, kedvet csináltam ahhoz, hogy egyszer majd a COVID-mentes időben élőben is bejárd ezeket a csodálatos helyeket!”
Utazd be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon�Keukenhof �: Evain #hollandia #netherlands #europe #europa #keukenhof
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: