Nem olyan régen olvashattátok Zeke írását, melyben a búcsú előtti utolsó napokról töprengett el. Nos, nagy dolog történt az életében, hiszen azóta elköltöztek. Szerencsére erről is beszámolt, úgyhogy a posztból kiderül, miként élték meg az első napokat.
„Érdekes volt olvasni a hozzászólásokat az írásom után, úgyhogy némi bátorításra folytatom a történetet, mert hát közben az történt, hogy eljött a búcsú pillanata és nagy levegőt véve külföldre költöztünk.
Ami leírva egyszerűen hangzik, a valóságban azért kicsit bonyolultabb.
Pakolás ott és itt
Az előző írásomban említettem a pakolást, most itt venném fel a történet fonalát, mert több tanulsága is van.
Mindjárt elsőként ott van az, hogy mivel voltaképpen expatok vagyunk, a cégem fizette a költözést, ami persze nem jelentette azt, hogy nem kellett pakolni, de azt igen, hogy profi költöztetők jöttek.
Itt megállnék egy pillanatra, mert le kell vennem képzeletbeli kalapom előttük, amit ugyanis profizmusban (a magyar és a külföldi oldalon is) produkáltak, az pestiesen szólva nem semmi.
Úgy pakoltak, hogy nézni is elképesztő volt, profin, gyorsan (a mi zsákos szerencsétlenkedéseinket is villámgyorsan bevarázsolták dobozokba, nyilván így könnyebb mozgatni, kamionban elhelyezni és pakolni), a kerékpároktól kezdve a növényekig nagy showt nyomtak.
Később már kint (illetve itt – na, mikorra szabadul meg az ember az itt-ott, itthon-otthon kettősségétől, ha egyáltalán?), szóval itt derült ki, hogy gyakorlatilag sérülésmentesen érkezett meg minden.
Ez azért sem kis dolog, mert mint megtudtam, a fuvar úgy történik, hogy Budapesten felpakoltak, utána egy raktárban lepakoltak, majd új lakhelyünkre már egy itteni költöztetőcsapat szállított, azaz voltaképpen eggyel többször pakoltak, mint az ember gondolná.
Megoldottuk a „mit vigyünk és mit ne” kérdését könyvfronton és más téren is (hogy aztán például kiderüljön, a palacsintasütő, ha nem is speciális magyar találmány, de nem is olyan egyszerű venni), szóval a költözés viszonylag zökkenőmentesen zajlott. (Teszem hozzá gyorsan, hogy ennyi pakolás után én egy ideig biztosan nem akarok megint költözni.)
Nyaralás vagy határátkelés?
A bútoraink másfél nappal az érkezésünk után jöttek meg, azaz két éjszakát kellett egy berendezett, ám mégsem otthonos lakásban töltenünk. Elképesztő, mennyit jelent pár személyes holmi, fénykép, kedvenc könyv – tárgyak, amikhez észre sem veszi, mennyire ragaszkodik az ember és mégis.
Szóval a holmink megérkezése utáni első este hulla fáradtan ültünk a lakásban, egymásra néztünk és leesett: atyavilág, kiköltöztünk! Nagyon furcsa érzés volt, az ember nem tudja felfogni, voltaképpen mekkorát lépett.
Az első két este teljesen nyaralás érzésünk volt (hiába, a saját holmik hiánya), ami gyökeresen változott meg a szállítmány érkezése és a kipakolás után. Noha ezek még csak az első napok, szóval még mindig méregetjük csak a várost, keressük a fix pontokat, de azért lassan kezd leesni, hogy mi történt.
Ügyintézés
Ha már lendületben voltunk a pakolással, akkor ügyet is intéztünk. Sajnos egy napra jutott a bankszámlanyitás és az internet megrendelése (egy Magyarországon is jelen lévő nagy cégnek üzenném innen is, hogy tehet egy szívességet), ami nem kis megpróbáltatás volt.
Előre leszögezném, hogy mindenki nagyon rendes és segítőkész volt (kivéve a Magyarországon is jelen lévő… stb.), de a számlanyitás így is elvitt közel két órát az életünkből.
Az ügyintéző nagyon jól beszélt angolul, minden flottul ment, de amikor három számlát nyit az ember, akkor az nem kevés ideig tart a legjobb szándék mellett sem.
Délután pedig jött a netes pasas, aki viszont elég bézik angolt beszélt, cserébe a rendszere sem nagyon működött, amiből két dolog következett: egyrészt ott ült nálunk vagy két órát, másrészt úgy ment el, hogy sem netünk nem volt (azt két nappal később kötötték be), se mobilunk, pedig nála voltak a SIM-kártyák, de nem tudta odaadni.
Első nap a munkahelyen
Aztán eljött az a nap is, amikor hivatalosan először mentem be a munkahelyemre. Talán az előző írásban említettem, hogy a Covid-19 miatt ugyan már egy ideje dolgoztam a cégnek, de otthonról.
Így aztán életemben először úgy mentem be első alkalommal egy munkahelyre, hogy voltaképpen már a próbaidőm véget ért addigra, ami azért elég furcsa helyzet, lássuk be.
Az ember ilyenkor persze keresi a helyét (meg a WC-t, az étkezőt, a liftet, a kifelé vezető utat…) és ezen az sem segít, hogy tényleg mindenki nagyon kedves és segítőkész. Mindenesetre nem kicsit fárasztott le az első nap, de talán így van ez rendjén.”
Utazd be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon� Blue Cave �� �: @tamas_w0606 #greece #görögország #bluecave #antipaxos
(Fotó: flickr.com/cambodia4kidsorg)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek