Szinte biztosan egy élet legnehezebb lépése egy még meg nem született gyermek sorsáról dönteni. Ilyenkor az embernek mindenkire szüksége van maga körül: családra, barátokra. De mi van akkor, ha ők nem lehetnek mellettünk, mert külföldön élünk és a lezárások miatt nem lehet utazni?
Ezzel a kérdéssel szembesült a mai történet főhőse is, akinek magzatát Edwards-kórral diagnosztizálták. A más néven 18-as triszómia akkor alakul ki, ha a magzat fejlődése során eggyel több 18-as kromoszóma jön létre.
A következmények borzalmasak: rendellenes fejforma, kis állkapocs és száj, gyakran ajakhasadék, légzési és táplálási nehézségek, nem ritkán szívbetegség. Ilyenkor nem csak a vetélési kockázat nagyon magas, de az élve született gyermekek többsége nem éli meg az első születésnapját.
Nyilván egy ilyen helyzetben a párnak döntést kell hozni, aminél kevés szívszaggatóbb dolog lehet az életben. Különösen nehéz ez a maximális érzelmi támogatás nélkül, márpedig határátkelőként a család és a barátok nagy része is távol van.
Fokozottan igaz volt mindez az elmúlt hónapokban, amikor a korlátozások miatt sokáig utazni sem nagyon lehetett. Így aztán Kate (akit én neveztem el így, mert egyébként eredeti beszámolójában semmilyen név nem szerepelt, azt hiszem, érthető okokból) és férje ketten kényszerültek szembenézni mindennel. Át is adom neki a szót.
Izgalmas hír és kockázatos látogatás
„Férjemnek és nekem szerencsénk volt, hogy megmaradt a németországi munkánk a járvány alatt is. Én egy fintech cégnek dolgozok otthonról, a férjem egy energetikai cégnek.
Pár évvel ezelőtt költöztünk ide Londonból és márciusban nagyon örültünk ennek a régi döntésnek, mert így nem az Egyesült Királyságban ért minket a járvány, persze aggódtunk az ott maradt barátokért és családtagokért.
Utoljára februárban repültünk haza nagyon izgalmas hírekkel. Gyermeket várunk! Az összes felvételt magunkkal vittük, a terheskönyvet is, minden fontos adattal, ami Németországban kötelező baj esetére. (…)
Korábban már volt két vetélésem, így a család is hihetetlenül boldogan fogadta a hírt. Ekkor már hallottunk a Covid-19 ázsiai jelenlétéről, kicsit aggódtunk is, de úgy gondoltuk, biztonságos utazni.
Letöröltük az üléseket a repülőn, vittük magunkkal a fertőtlenítőgélt. Ugyan úgy gondoltuk, kicsit túlaggódjuk a dolgot, de nem akartunk a Sorssal játszani. Visszatekintve már tudjuk, mennyire naivak voltunk.
A szüleim annyira izgatottak voltak az első unoka esetleges érkezésének hírétől, hogy kimentünk babaholmikat vásárolni, noha tisztában voltunk vele, hogy még túl korai. Ezeket a pillanatokat örökre megőrzöm magamban.
Egy szívszorító telefon
Négy nappal később hívott Hamburgból a nőgyógyászom, arra kért, hogy még aznap látogassam meg. Megállt a szívverésem. Pár héttel a hazarepülés előtt voltam vizsgálaton és ekkor kiderült, hogy nagyon komoly esélye van az Edwards-kórnak. Megütött minket a hír, de elmondták, hogy ezek a tesztek gyakran tévednek, így optimisták maradtunk.
Szóval visszarepültünk Hamburgba és csináltunk egy újabb tesztet. Kiderült, hogy pozitív lett a 18-as triszómia. Az orvosunk szerint nagyon valószínű lett volna, hogy a baba nem éri meg a születését vagy ha igen, akkor alig pár órát élne. Nem tudtuk elviselni a szenvedésének a gondolatát sem. Az orvos szerint könnyű döntésről volt szó, mert az esélyek annyira a baba ellen szóltak.
A döntés
Úgy döntöttünk, véget vetünk a terhességnek – ez volt életünk legnehezebb döntése. Már túl voltunk a 12. héten (Németországban az abortusz ezt követően illegális, hacsak nincsenek orvosi indokai), szóval rengeteg papírmunkával járt a folyamat.
Megértem, hogy sok ember számára nehéz ezt olvasni, de azzal is tisztában vagyok, hogy sokan vannak hasonló helyzetben, ezért megértenek. Csak annyit kérek mindenkitől, tartsa meg magának az ítéletét és legyen kedves. Sok pár számára ez a valóság.
Később derült csak ki, hogy fiú lett volna. Freddie-nek neveztük el. Március 6-án távozott közülünk, a világjárvány közepén. Borzalmas volt, de sosem feledjük azt az örömet, amit az első négy hónapban az életünkbe hozott, amikor még a mi kis titkunk volt.
A német orvosok és nővérek hihetetlen kedvességét sem feledjük soha. Velünk szomorkodtak, mi pedig nagyon hálásak voltunk nekik, hogy valamennyire elviselhetővé tették nekünk a folyamatot.
Megkaptuk Freddie hamvait, úgy tervezzük, hogy a dél-angliai Jurassic Coaston, az Old Harry Rocksnál szórjuk szét, ott, ahol eljegyeztük egymást.
Szeretnénk továbblépni
Az ilyen és ehhez hasonló nehéz időkben az embernek szüksége van a barátaira és a családjára, de a Covid-19 miatt meg kellett tanulnunk, hogy magunkra számíthatunk.
Szeretnénk hazamenni és meglátogatni a családot, ez lelkileg, mentálisan jót tenne nekünk. De azt is megtanultuk, hogy az életben oly sok mindent képtelenek vagyunk irányítani.
Az életünk megdermedt egy időre, de most már szeretnénk továbblépni. Reméljük, legalább karácsonyra haza tudunk menni, de Isten útjai kifürkészhetetlenek."
Utazd be a világot a Határátkelővel!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon� Grand Cayman �: @nikolettalugossy #cayman #grandcayman #kajmánszigetek
(Fotó: pixabay.com)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek