Éva kétszer is belevágott a határátkelésbe. Az első fejezet nem sikerült túl jól, második alkalommal már felkészültebben ment ki. Ausztriában sok mindent megtanult magáról és az emberekről is – alázatot, pozitív gondolkodást, a másik megbecsülését.
Éva és kisfia
„Nyilván nagyon sok mindenben változik az ember gondolkodása öt év alatt, fejlődünk, változunk, ingerek érnek bennünket és ez formálja a gondolkodásunkat is – az lenne a baj, ha ez nem így lenne.
Én is rengeteget változtam öt év alatt. Amikor 28 évesen kimentem, akkor már 8-10 éve dolgoztam a médiában, újságban, tévében, rádióban, kicsiben, nagyban – soha életemben nem csináltam semmi mást.
Nem gondoltam túl sokat a vendéglátásról – nagy dolog kivinni két tányért, amikor én XY-nal is készítettem már interjút…? Szóval volt bennem egy ilyen érzés, noha nem vallottam be.
Aztán amikor az ember odakerül, akkor rájön, hogy ez is egy szakma, aminek ugyanúgy megvannak a fortélyai, mint mindennek, ráadásul egy fárasztó dolog. Alázatot tanultam tehát, megváltozott a más emberekhez, szakmákhoz való viszonyom.
A fejlődés szükségessége
Arra is akkor jöttem rá, hogy fejlődnöm kell. Fejlődnöm kell nyelvileg, kiderült, hogy a német középfok szinte semmit nem ér. Könyörgöm, ne higgyetek azoknak, akik azt mondják, hogy nyelvtudás nélkül is lehet jó helyzetbe kerülni.
Ez nem igaz, ez butaság és ezt nem csak a saját példám igazolja, de azé a több száz emberé is, akikkel beszélgettem. Nincsenek csodák – a nyelvet meg kell tanulni, méghozzá jól, és akkor tudsz esetleg megközelítőleg olyan munkát vállalni, mint egy helyi.
Boldogabb emberként
Nemrégiben gondolkodtam el azon, mi a legfontosabb, amit ez az öt év adott nekem – és arra jöttem rá, hogy a gondolkodásmódom megváltozása az. Magyarországon nagyon sok negatív élmény ért, biztos, hogy ennek én is oka voltam (az ember eleve belelovallja magát, hogy ez sem fog sikerülni, meg az sem működik, egyébként is XY hülye).
Ausztriában élve megváltozott a gondolkodásom, igyekszem a pozitív dolgokra koncentrálni és ez nagyjából sikerül is. Ma egy boldogabb ember vagyok.”
A honvágy alattomos dolog
Éva egy korábbi, a Határátkelőn megjelent posztban arról írt, hogy a többi, Ausztriában élő magyarral folytatott beszélgetései egy részéből az szűrődött le neki, hogy sokan élnek egy életet külföldön és közben arról fantáziálnak, milyen életet élnének Magyarországon.
Van, akinél ez odáig fajul, hogy például képtelen jó szívvel végignézni otthon maradt barátai fotóit a közösségi oldalon, mert úgy érzi, ő mindenből kimarad.
Mindenkinél máshol van a hangsúly. Valaki éppen az életminőségbeli eltérések miatt dönt úgy, hogy nem tér haza, sőt gyakorlatilag teljesen felszámolja otthoni kötődéseit, nem olvas magyar híreket, nem néz magyar tévécsatornát, amit az országról tud, azt a családtagjain és ismerősein keresztül tudja.
Ha érdekelnek titeket részletesebben is Éva tapasztalatai, akkor érdemes megnézni az alábbi videót, melyben Attila kérdezi őt.
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek