oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. július 04. 06:30,  Egy egészen szokatlan július 4. 31 komment

2020. július 04. 06:30 Határátkelő

Egy egészen szokatlan július 4.

Július 4-e a legnagyobb ünnepek egyike az Egyesült Államokban, amit idén a koronavírus-járvány miatt nem a hagyományos módon ünnepelnek majd az amerikaiak és az ott élő határátkelők. Mindenféle tippek, tanácsok születtek az amerikai oldalakon, ezek közül válogattam ki néhányat.

grill_3.jpg

A parádék és a tömegek előtt rendezett tűzijátékok idén elmaradnak, illetve másképp rendezik meg őket, miként hagyományos nagy családi, baráti összejövetelek sem lesznek, vagy ha igen, akkor jóval visszafogottabb méretekben és keretek között.

A klasszikus július 4.

Mielőtt azonban megnéznénk, milyen lesz az idei július 4., érdemes talán visszatekinteni egy tipikus ünnepre, például arra, amiről pár éve Bumber számolt be Minneapolisból.

„Mivel július negyedikét sok amerikai a családdal, barátokkal tölti, ezért a grillezés elengedhetetlen része a napnak. (Egyébként is elengedhetetlen része az amerikai életnek, parkokban, tóparton is nagyban zajlik a sütögetés, legalábbis Minneapolisban és környékén, ahol a környezet ráadásul ezt lehetővé is teszi.)

Tehát az ember megveszi a húsokat, steaket, halat, s mi jó falat, folyik az elmaradhatatlan sör, és megy a beszélgetés. Mit mondjak, meglehetősen kellemes tevékenység…

Minneapolisban az idei július 4. (meg gondolom a többi is, de azokról nem tudok nyilatkozni) a nagy dzsemborik napja is volt, a Mississippi partján rengetegen voltak, ment az evészet, ivászat, és a koncertek sem maradhattak el.

Voltak egész színvonalasak is, például ez a James Brown-dal egész jól hangzott (nem is beszélve a táncra perdülő emberekről).

A belvárosban tehát hatalmas volt a tömeg, kicsit olyan volt az ember érzése, mint egy budapesti augusztus 20-án, hiszen a hidakon is rengetegen voltak, csomóan jól láthatóan órákkal korábban kitelepedtek, plédekkel, kisszékekkel, étellel-itallal, könyvekkel, kifestőkkel, kártyával, gitárral… és persze az elmaradhatatlan amerikai zászlóval.

Tűzijátékból rengeteg van, kicsit úgy kell elképzelni, mint Magyarországon szilveszterkor, tehát magánházaknál a kertben, az utcán is megy a robbantgatás, és szervezett keretek között is sok van.

Minneapolis több város szorosabb-lazább láncolata (így jön ki a 3 millió lakos), és minden település rendez egy vagy több tűzijátékot. Csak a belvárosból lehetett látni hármat-négyet.” (A teljes beszámolót itt találjátok.)

Milyen lesz az idei július 4.?

Más. Nagyjából ez biztos, hiszen a járvány miatt nyilván nem fognak nagy rendezvényeket összehozni (bár sosem lehet tudni, ugye). A New York Times összeszedett pár tippet arra, hogyan érdemes idén az Egyesült Államokban ünnepelni.

Tűzijáték otthonról vagy a tévében

Sok város döntött úgy, hogy idén egyáltalán nem rendez tűzijátékot, ám vannak olyanok, melyek nem mondtak le róla. Még ahol lesz is, oda sem érdemes kimenni, ha látjuk a kertből, akkor onnan érdemes inkább nézni, vagy ha nem, akkor tévén vagy neten.

New Yorkban például a Macy’s hagyományos tűzijátékát idén másként rendezik. Már hétfőtől lesznek kisebbek, mindegyik csak 5 percig tart és nem jelentik be előre, hol lesz, így akadályozva meg, hogy tömeg gyűljön össze. Pénteken pedig keleti parti idő szerint este 8 órakor az NBC-n megmutatják az összes tűzijátékot egyszerre.

Washingtonban ugyan megtartják a tűzijátékot a Capitol melletti szokásos helyen, ám mindenkit arra kérnek, maradjon otthon. A sztárok (Patti LaBelle és Renée Fleming) felvételről lesznek jelen, a két műsorvezető John Stamos és Vanessa Williams. Az eseményt a PBS mellett a Facebookon és a YouTube-on is lehet majd nézni szintén helyi idő szerint este 8-tól. (Ez ugye közép-európai idő szerint hajnali 2 óra.)

Nem sorolnám tovább a városokat, mindenesetre vannak köztük olyanok, melyek a tűzijáték helyett idén más módon ünnepelnek, Philadelphiában egész hetes „Welcome America” fesztivált tartanak kulturális programokkal, családbarát testmozgással, melynek a csúcspontja Cynthia Erivo és Jason Derulo koncertje lesz.

Egyes városokban az ismét divatba jött drive-inekben rendeznek autóból csodálható tűzijátékot.

Virtuális túrák

Az év ezen szakában jellemző program, hogy a családok nekiindulnak és elviszik a gyerekeket nemzeti parkokba vagy fontos történelmi látványosságokhoz.

Idén ez érthető okokból nem nagyon javallott, viszont a neten szerencsére elég sok virtuális program található, így meg lehet nézni (akár Magyarországról is érdemes, teszem hozzá) a Capitolt, vagy a Philadelphiában található Függetlenségi Parkot és még sorolhatnám, de nem teszem.

Történelmi filmek a függetlenségről

Akad belőlük jó néhány, ráadásul kifejezetten jók is vannak köztük. Az 1972-es musical, az 1776 például a Függetlenségi Nyilatkozat aláírását megelőző kongresszusi vitákat és a kort idézi fel.

Egy másik musical, a Hamilton élő felvétele mostanában érkezik a streamingszolgáltatókra. A darab az alapító atyák egyike, Alexander Hamilton életét dolgozza fel.

Az 1939-es Dobok a Mohawk mentén két telepesről szól (Henry Fonda és Claudette Colbert), akik a mai New York környékén próbálnak boldogulni az amerikai forradalom idején.

A Függetlenségi Nyilatkozat felolvasása

Az elmúlt fél évszázadban hagyomány lett, hogy Washingtonban a National Archives múzeumának lépcsőin felolvassák a Függetlenségi Nyilatkozatot. Ez most átköltözik az intézmény oldalára és Facebook-profiljára.

Közösen (és biztonságosan)

Nyilván az összes ilyen ünnep azért akkor az igazi, ha az ember azokkal ünnepelheti, akik fontosak neki. Szakértők azt javasolják, hogy ha lehetséges, ne legyenek nagy összejövetelek és ha össze is gyűlik a szűk család, akkor azt kint tegye.

A székek legyenek megfelelő távolságban és ha megoldható, ne nagyon osztozzanak ugyanazon az ételen többen, mindenki vigyen magának (szóval legyen amolyan batyus buli). Ha mégis a házigazda süt, akkor érdemes frissen a grillről levett ételt felszolgálni.

Szabadtéri játékok

A csapatsportokat egyelőre nem ajánlják Amerikában, az egyik nagy kedvenc baseball azonban határesetnek számít, a közeli családtagokkal lehet játszani, aminek nyilván sok amerikai örül.

Összességében tehát az Egyesült Államokban sajátos lesz az idei július 4-e, de a józan ész alighanem azt diktálja, hogy nem érdemes kockáztatni.

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�� �: @ildika #sweden #svédország

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3515979490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.07.04. 06:43:30

Nalunk (sem) lesz a szokasos parade (ami a jul 4-i unnepsegek szerves resze mindig), hianyzik is:( ahogy nem lesz tuzijatek sem, legalabbis hivatalosan. Az emberek tobbsege azert beszerezte az (evileg illegalis) tuzijatekokat, es mar a heten elkezdodtek az esti durrogtatasok, a kutyasok legnagyobb "oromere" ;)
Nehany varosban itt LA kornyeken rendeznek "drive-in" tuzijatekot, ahol a kocsidbol nezheted. Az biztos, hogy hianyzik a hangulat, ami az egesz unneppel jar :( olyan, mintha Mo-n nem lenne most aug. 20-i unnepseg a virus miatt...

SzZoole 2020.07.04. 07:55:15

Majd a “békés” Floyd szimpatizánsok csinálnak tűzijátékot :-((

gabors 2020.07.05. 00:30:45

"Szabadtéri játékok"

hmm nem tudom itt 32-33 fok volt mar 2 ora korul. es kicsit talan meg feljebb is ment egy kicsivel.. (es eleg paras is ) ... kora reggel meg talan lehetett kint valamit csinalni... a nap nagyreszeben nemigen ...

majd naplemente utan ugy 8 korul mar talan 25-26 lesz megint valamennyire elviselheto kint is meg tengerpart sem tul jo ilyenkor

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.07.05. 06:24:50

American spirit: ha az allam nem engedi a tuzijatekot, mindenki csinal maganak!:) az erkelyunkrol majdnem fel oras programot biztositottak nekunk a kornyekbeliek:)
A nap vegere pedig 2020 bombahire: Kanye West is running for president! :)
abcnews.go.com/Entertainment/kanye-west-announced-running-president/story?id=71614805

kewcheg 2020.07.05. 13:46:15

@Zsuzsi65: talån nem tévedek ha azt mondom: ezzel Trumpnak segít? Ami persze nem baj, Bidennél minden jobb.../ ja, nem, Hillaryn kivül/

gabors 2020.07.05. 14:07:32

@kewcheg: "@Zsuzsi65: talån nem tévedek ha azt mondom: ezzel Trumpnak segít?"

szerintem igen nagy tevedes ... mert kitol es mennyi szavazot tud elvenni .. valaki inkabb ra szavaz mint Trumpra vagy Bidenre ... mert igy kell nezni .

Mivel jo ideje mar nagyon nyomta Trumpot (seggnyaloja mondjuk) ezert nem sokan partolnak hozza Trumpot levaltani kivanok kozul ... gondolod hogy a kulvarosi kozeposztaly foleg feher nok pont ra fognak inkabb szavazni (mert ez a kozepso 10-15 szazalek "fuggetlen" aki eldonti).

Amugy ez csak PR fogas valoszinuleg nem megy elegge mar a Kardashian uzlet mellek lefogytak segg mar tul nagy mindegy ...es most par napig a "WEST" nevet fogjak zengeni a medial. Latod ide is bemasolta valaki sot en is irok rola.

Sok allamban nagyobbak kozul Texas New York North Carolina mar lejart a fuggetlen jelolt regisztralasi hatarideje... es jonehanyban julius kozepe, Kell meg alairas gyujtes es meg eleg sok jogi dolog is van amit meg kell lepni ...

igy valoszinuleg eleve bullshit az egesz ..... de jo hirveres

kewcheg 2020.07.05. 15:42:57

@gabors: lehet...Te jobban tudod hiszen ott vagy.Egy tuti, Trumpra alig szavaz fekete a covid meg a BLM miatt...Bidenre viszont sok, ezeket el tudja tériteni Kánya....

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.07.05. 17:23:29

@kewcheg: hat ez egy kis tevedes...vannak fekete konzervativok, barmilyen hihetetlen:) ha beszelsz angolul, tudok mutatni eleg sok videot, ahol fekete konzervativok beszelnek arrol, miert fordultak el a demokrataktol. Keress ra pl Candaxe Owens nevere.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.07.05. 17:29:31

@Zsuzsi65: a kaliforniaiak nagyon resilient (hu, ez mi magyarul?) Kb kepesek a rosszbol is jol kijonni..szova ahogy irtam, mindenki csinalt maganak jo kis tuzijatekot, ha mar a szigoru (liberalis) LA vezetok megtiltottak, es hosszu sorokban mentek a kocsik le San Diego-ba (kb 2 ora tolunk kocsival), ahol nincs ekkora szigor:)
Oltan videot is lattam megosztani, ahol a rendor kocsikaban itt LA-ben hangosan szolt a himnusz mialatt a kertvarosi utcakon jarorozott a tuzijatekozok kozott! Amerika, en igy szeretlek! :)

SzZoole 2020.07.05. 17:58:56

@Zsuzsi65: resilient/ flexible, kb. rugalmas, de te vagy a inglisticsör :-))

Ha Trump egy bohóc, akkor West mi lenne ha elnök lenne? :-)))

kewcheg 2020.07.05. 19:51:49

@Zsuzsi65: Hát köszi, ezt nem tudtam....

kewcheg 2020.07.05. 19:52:29

@Zsuzsi65: Lehet hogy Nálatok a kőgazdag ultraliberal Kaliforniában a BLM is normalisabb, de a keleti szutyok városokban/Baltimore, Philadelphia/ a rombolók nemsokåra Vlagyimir Iljics Lenin szobrot állitanak a ledöntött Kolombusz helyébe...:(((

gabors 2020.07.05. 20:00:59

@Zsuzsi65: "vannak fekete konzervativok," persze hogy vannak csak igen igen igen kevesen semmit nem szamit a szavazatuk rajtuk nem fog mulni ES azok biztosan nem szavaznak "yeh"-re

Kanye az elmult par evben mar annyiszor forgatta a kopenyeget hogy mar el is kopott ... (igazi fekete Benedict Arnold)....

gabors 2020.07.05. 20:02:58

@kewcheg: ya igen biztos ... ezt ugy mibol gondolod mert amit Trump nyom kultur kampf-kent mostanaban azert nem kell ellhinni ...

gabors 2020.07.05. 21:52:16

@SzZoole: miert ? ha tudnad hogy Columbus mit csinalt pl a ami Haiti/Dominican Koztarsag teruleten es hogy emiatt vasba verve vittek vissza spanyolba...

ez a legandas felfedezos mese "fake news" azt meg hogy nemhogy Baltimor-hoz nincs koze de eszak-emerikaban sem jart soha a mai karib szigetek kornyeken talalta mes Indiat ...

szoval mar eppen ideje hogy minnel tobben megismerjek hogy egyaltalan nem egy pozitiv tortenelmi figura volt ..

persze (sajnos) mindenki azt hisz amit akar ... van aki kigyo meseben hisz van aki laposfoldben attol meg egyik sem lesz igaz (hasonloan Kolumbusz tortenete sem)

amikor nalunk dontogettek a lenin szobrokat, meg voros csillagokat 30 eve, akkor is elallt a szavad ?

az igaz hogy az eroszakos megoldasnak en sem vagyok hive de ugy tunik csak igy mukodik ...

SzZoole 2020.07.05. 22:05:15

@gabors: csak azt mond el, hogy Kolumbusznak mennyi köze van a mostani Floyd szimpátia tüntetéshez?

gabors 2020.07.05. 22:22:18

@SzZoole: csak kb annyi hogy "white power" "white supremacy culture" tudom hogy ertesz eleget angolul es erted ezt is ..

Ebbol egyre tobb "white"-nak is elege van mar.

Persze sokan gondoljak meg ugy (joguk van ebben is hinni) hogy mikor Kolumbusz es az ot koveto "Conquistador" civilizaltak kozep es del-amerikai "benszuletteit" vagy feher europai "miszionarusok" hasonloan civilzaciot terjesztettek afrikaban az agy eloremutato jo dolog volt amire maig buszkek kellene lennie minden "kereszteny" europainak ....

Nem akarom a magyar tortenelmi peldat hozni hogy maig mekkora tisztelet ovezi a tudjuk kit aki nemet "kereszteny" segitsegevel nyert a polgarhaboruban es 30-50%-at az akkor magyarsagnak szo szerint kiirtotta...

Na errol van kb szo hogy ez a "feher" europai hegemonista gondolkodas maig el ...... es ez koti oszze Gyurit Kristoffal....

SzZoole 2020.07.05. 22:41:40

@gabors: értem én, de ez 600 éve volt, hogy Kolumbusz felfedezett egy földrészt.
Ha történelem során mindenki elégtételt akar venni a vélt vagy valós sérelmein akkor örökké lehetne háborút szítani, nem?

A hálaadás is ilyen nem? A Mayflower families story, ha érted mire gondolok.

Minden országnak és népnek vannak sérelmei, de az erőszak nem erőt ad, csak kínt és nem old meg az utcán semmit odakint.

gabors 2020.07.06. 00:01:54

@SzZoole: igazad van ... de mit is mondanal ha 400 ev a te hatodon lenne ????

ja nem most volt eppen 100 eves evforduloja annak a kibaszott valaminek ami miatt most is "harcolni" kellene ???

szoval mit is mondasz ?

persze most akkor mai szemmel akkor "mi faszert is ugra-bugralnak" a palesztinabol kinyomott "arabok" ... ??

szerinted "meddig" lehet nekik harcolniuk ?

vagy ... az ormenyek ... kicsit tovabb ....

vagy .. magyarok ott izeben "erdejjjjj-ben" "fasszt ugatnak " mondjak a romanok ...

hogy van ez ??

gabors 2020.07.06. 00:10:50

@SzZoole: erosen ugy tunik nekem hogy nem erted ... (lehet igen) de arrol van szo hogy NEM az szamit 100 vagy 600 eve volt hanem arrol hogy MI IS tortent eppen ...

es igen is legalabb azt ki kell mondani hogy pl az usaban szo szerint ki-irtottak a "rezborueket" (vagy majdnem) es ez attol hogy 100 200 600 vagy akar 1000 eve volt nem csokkenti (szerintem) annak a valosag tartalmat pont ahogy 75-80 eve europaban a kiirtott zsidok mindegy hogy nem 6 csak mondjuk 3 millio volt sot 25 eve a yugok amit csinaltak 40 - 50 - 60 ezer ember gyilkoltak le ugy osszesen ezek a civilzalt europaiak ...

ide irjam a fekete afrikai rwanda-t ??? remelem nem kell

SzZoole 2020.07.06. 00:11:07

@gabors: pont erről beszélek, mindenkinek van sérelme és az erőszak sem old meg mindent!

SzZoole 2020.07.06. 00:14:36

@gabors: értem én, de szerintem nem a múlton kellene rágódni és a sebeiket nyalogatni, hanem a jövőt építeni, békében és egyetértésben, szerintem.

gabors 2020.07.06. 00:15:33

@SzZoole: majdnem elfelejtettem kb 70 eve tortent a feher civilizalt angolok-nak sikerult elerni hogy kb milliokat oltek meg mikor "felszbadult" "india" ott 1 millio-ra is teszik a ket oldalon "megoldott" emberek szamat ... koszi feher europa !!!

gabors 2020.07.06. 00:18:58

@SzZoole: "nem a múlton kellene rágódni és a sebeiket nyalogatni,"

a multat vallalni es bevallani KELL anelkul nem megy lasd PONT usa most mar 50 eve ...

lasd pont sajat hazank he TE ezzel kialtal volna egy trianoni unnepsegen barhol hazankban lehet nem is eled tul ...

na errol van szo ( de ebben azert talan egyet is ertunk ... persze nem tudom)

gabors 2020.07.06. 14:47:07

@dikusz.: "@SzZoole: Türelmes vagy."

dehogy csak kivancsi .... es van velemenye is ... sokaknak pont az nincs (vagy ha van ma mar el sem meri mondani)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.07.06. 16:38:43

@SzZoole: cancel culture -ebben elunk :( mindent el akarnak torolni es kiradirozni, hiaba a mult. Persze a tortenelemben sokszor volt mar, hogy atertekelodtek esemenyek, de ami most megy, az (nekem) mar kicsit sok(k)...lehet, hogy oregszem, haha?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása