oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. június 27. 06:30,  Amerikai vízumstop-kisokos 25 komment

2020. június 27. 06:30 Határátkelő

Amerikai vízumstop-kisokos

Az amerikai elnök rendelete nyomán idén már nem kapnak vízumot azok, akik az Egyesült Államokban szeretnének dolgozni. Donald Trump ugyanis úgy döntött, október helyett az év végéig meghosszabbítja a zöld kártyák kiadásának tilalmát az USA-n kívül. Vajon kiket és hogyan érint ez a döntés?

egyesult_allamok_vizum.jpg

Donald Trump kormánya a döntést a koronavírus-járvány okozta gazdasági problémákkal és a munkahelyek védelmével indokolta. A Fehér Ház úgy számol, hogy az intézkedés több mint félmillió munkahelyet ment meg.

Bizonyos ágazatokra (élelmiszeripar és a vírus elleni küzdelemben részt vevők) nem érvényes a döntés, ami egyébként egy áprilisi szűkítés kiterjesztése és Donald Trump szerint akár jövőre is folytatódhat, amennyiben az szükséges.

A döntés kritikusai (például több üzleti csoport) szerint az nem hogy segítene az amerikai gazdaságon, de ártani fog neki, hiszen a külföldi tehetséges munkavállalók más országokat választanak majd.

Mely vízumokra érvényes?

Elsősorban az állandó letelepedést lehetővé tévő zöld kártyákra, illetve azokra a nem-bevándorló ideiglenes munkavállalási engedélyekre, melyek áprilisban kimaradtak a szórásból.

H-1B

A H-1B vízumot elsősorban a speciális végzettségű munkaerők kapják (legalább BA-diploma kell hozzá az adott szakterületen). Előszeretettel adják például az indiai, kínai és egyéb országokból származó tech-szakembereknek.

H-4

A H-4 vízum a H-1B vízumtulajdonosok partnereinek jár, méghozzá ugyanolyan időtartamra.

H-2B

A mezőgazdaságon kívüli idénymunkások (például fakitermelők) körében a leggyakoribb vízumtípus. Az élelmiszerlánchoz köthető munkakörökben dolgozók kivételek.

J

Ez a típus a kulturális és oktatási diákcserében és kutatásokban részt vevőknek jár, de jellemzően az au pairek is ezt kapják.

L

Az L-vízumot a nemzetközi vállalatok ideiglenesen Amerikában helyezett alkalmazottai (jellemzően vezetői) használják.

Mennyi embert érint?

A kérdésre nem könnyű válaszolni. Hivatalos kormányzati adatok szerint tavaly 842 ezer vízumot adtak ki a most érintett fajtákból, de ebben már benne vannak a megújítások is. Így egyelőre támaszkodjunk a már említett félmilliós számhoz.

Kérdés az is, érinti-e azokat is, akik már az Egyesült Államokban vannak és mondjuk éppen a vízumuk megújítására várnak? A válasz az, hogy szinte biztosan nem, mert csak azokra vonatkozik, akik az országon kívül tartózkodnak.

Magyarul nem érinti az Egyesült Államokban élő külföldieket, és azokat sem, akik ugyan még külföldön vannak, de a döntés meghozatala előtt megkapták a vízumot.

Az viszont nem teljesen világos, mi lesz azokkal az országban élő külföldiekkel, akiknek idén jár le a vízumuk. Ezen egyelőre még az ügyvédek sem jutottak dűlőre.

A bevándorlással foglalkozó ügyvédek szövetségének titkára, Jeff Joseph azon a véleményen van, hogy a döntés a jelek szerint a vízummal nem rendelkezőket érinti, azaz a megújításnak elvileg nem kellene problémásnak lenni.

Mit gondolnak a cégek?

Nagyon visszafogottan fogalmazunk, ha azt írjuk, hogy nem lelkesednek érte. Olyannyira nem, hogy erősen lobbiztak is ellene, állítólag még Jared Kushnernél, az elnök vejénél és fehér házi tanácsadójánál és Larry Kudlownál, Trump gazdasági tanácsadójánál.

Hírek szerint azt nagyjából elfogadták, hogy lesznek megszorítások, de abban reménykedtek, hogy lobbizásukkal sikerül valamilyen korlátok közé szorítani ezeket.

A technológiai iparágban dolgozók például arra figyelmeztettek, hogy a H-1B vízumok befagyasztása miatt a tehetségeket elszipkázzák más országok, például Kanada.

Most ott tartunk, hogy az üzleti csoportok ügyvédekkel konzultálnak, azt vizsgálva, vajon meg tudják-e támadni a döntést a bíróságon.

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�Gibraltár �: Ivette #gibraltar #uk

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5215970290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzZoole 2020.06.27. 07:12:04

De kár, mostanában gondolkodtam rajta, hogy a cukorbizniszbe fektetek $500 ezer zöldhasút, sirok.......:-((((

Amúgy olyat nem lehetne, hogy ennek a Trumpnak az épelmüsegét kivizsgálják?

fhdgy 2020.06.27. 11:15:16

@SzZoole: Fölösleges, az eredmény minden kétséget kizáróan borítékolható.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2020.06.27. 17:00:06

@SzZoole: most gondolj bele, o fog vitazni egy kezdodo demenciassal novemberben, haha:) vagy elohuznak a demokratak valami titkos jeloltjuket:))

Csodabogár 2020.06.27. 17:37:02

@Zsuzsi65: A "demensnek" még mindig nagyobb a szókincse mint neki.

SzZoole 2020.06.27. 17:37:22

@Zsuzsi65: kezdődő demenciással??

Az jól lesz, legalább minden nap új ellenséget talál :-))

Na jó, azért nem ennyire vicces a helyzet, de jobb jelölt nincs 330 millió ember közül?

fhdgy 2020.06.27. 18:24:27

@SzZoole: Ne csodálkozz! Berlusconi, ifj. Bush, orbán, trumpli, boriska. Szép kis kompánia!

Még hogy nem a hülyéknek áll a világ!

SzZoole 2020.06.27. 18:41:07

@fhdgy: nem csodálkozom én már semmin.....

2020.06.27. 22:11:40

@Zsuzsi65: "o fog vitazni egy kezdodo demenciassal"

igen, es ez egyeben ravilagit az emberiseg altalanos ertelmi kepessegere is, ha egy 300+ millios orszagban ezt a kettot lehet elorantani eselyes elnok jeloltnek.

fhdgy 2020.06.27. 22:34:35

@Zsuzsi65: @Rayovac: USA nem a kedvencem (, ezért bocs tőletek, mert úgy rémlik, hogy Ti ott éltek ), így csak nagyon a felszínen követem a dolgokat.

De úgy rémlik, hogy volt egy Palin Alaszkából.

Emlékeim szerint ő sem volt egy észkombájn, de ezekhez képest ...

2020.06.27. 23:02:00

@fhdgy: az a baj, hogy az egesz elnokvalasztas egy cirkussza degradalodott, ami pedig az idiotaknak kedvez. de ez nem amerikai sajatossag.

A masik szomoru, hogy tobb munkahelyemen volt olyan csoka/holgy, akiknek sokkat tobb tehettseguk lett volna ezeknel - szoval meg az sincs, hogy nehez elnoknek valo embert talalni. Ha azt mondom, hogy 100000-bol csak egy alkalmas (ami valoszinu hatalmas tulzas), akkor is tobb ezer elnoknek alkalmas szemely van az orszagban - es meg magyarorszagon is van 100. Erre meg jonnek az ilyenek...

Sokan felnek a gattacatol, ha lehetove valik a babak tervezese, de szerintem oriasi lepes lesz az emberisegnek, ha huz egy limitet mondjuk 120-as iq-nal - csak hogy ne lehessen kosa kaliberu embereket buntetlenul politikai eletben alkalmazni..

Biden egyeben jo volt valaha, o egyszeruen csak megkopott.

Nekem pedig Buttigieg volt szimpi, de biztos voltak meg jok, csak nem annyira kovettem.

fhdgy 2020.06.27. 23:13:02

@Rayovac: Szerencsére vagy sem, de amennyire irigylik az emberek a politikusokat, annyira meg is vetik őket. Így beindul egy folyamat, hogy nem mindenkinek lesz gyomra a politikához. Ez viszont a gátlástalanoknak, a törtetőknek, stb. kedvez.

Szerintem eljutottunk odáig, hogy egy szellemi szint fölött a többség apolitikus lett.

Csodabogár 2020.06.27. 23:52:04

@Rayovac: Nekem is ő volt a favoritom, de ugye a pénz! Neki nem volt annyi a háta mögött, mint a mostani befutóknak.
Nemrég olvastam Michele Obama könyvét és csak kapkodtam a levegőt, hogy mennyi pénz ömlik be egy ilyen választási cirkuszba. Mint írta ők maguk is meglepődtek.

Analóg Telepes 2020.06.27. 23:59:35

@Rayovac: nem szégyenletes egy ország polgárának lenni, akik ilyen embereket választanak vezetőjükül?
Ugyanezért szerintem szégyen ma magyarnak lenni. Mit gondoljunk a nemzetről, amely Orbánt hatalmon tartja? Korrupt? Velejéig romlott? Gonosz?
Az észak koreaiak legalább mondhatják, hogy ők ugyan (közvetve sem) választották a diktatorukat.

meatclone 2020.06.27. 23:59:53

@Rayovac: Lenne millio aki alkalmasabb lenne, de a lenyeg hogy a penzes intezmenyeknek (corporate sponsors) akik penzelik mindket oldalt (ami a legjobb befektetes) nem erdekuk. Nekik egy gyenge, konnyen iranyithato, lehetoleg kilora megveheto,korrupt egyen legyen.( lasd az elmult 30 ev osszes elnoke)
A masik lehetoseg hogy mar annyira osszefonodot a sponzorokkal , hogy az o erdekuk az ove is. Lenyegtelen hogy demokrata vagy republikanus.
A nep kedveert csinaljak a mubalhet, hogy megosszak oket.
Hagyjak hogy a kis hulyesegeken csatarozzanak PL: illegalis emigracio, fegyvertartas,abortusz. BLM,)
Egy a lenyeg, hogy amikor szavazni kell a nagy dolgokrol (nagy penzekrol) akkor mindket oldal a szonzorok erdekeben szavaz (egyhanguan) es a nep meg le van sz@rva.
Ezek a szavazasok nyilvanosan elerhetok az interneten es magukert beszelnek.

FutureFry 2020.06.28. 00:17:24

@Rayovac:
“As democracy is perfected, the office of president represents, more and more closely, the inner soul of the people. … On some great and glorious day the plain folks of the land will reach their heart's desire at last and the White House will be adorned by a downright moron.”
(H.L. Mencken)

Montroyal 2020.06.28. 04:09:28

@Analóg Telepes: Orbant hatalmon tartja a TEK ami korbevette a valasztasi irodat es a programozok akik elcsaltak ezt a reszeredmenyt amit a valaszto iroda hivatalos oldala adottki akkor regiszraltam le de sajnos a gepek lerobbantak ... hova tuntek a szavazatok es hogy lett ketharmad ... de legkozelebb nem kell 4 ora par kattintas es az gyoz aki eredmenyt hirdet ... meg kb 20 évig .. utana az orokosok .. semmit nem szamit a valasztas a szavazokat felesleges okoztatni ..

www.kepfeltoltes.eu/view.php?filename=78197045150_2383837375991.jpg

Golf2 2020.06.28. 05:19:19

@Montroyal: Nem semmi ez a lista! +1

Analóg Telepes 2020.06.28. 08:27:55

@FutureFry: ez a dicsőséges nap már eljött. Hogy is hívják Fart urat a late night showban? Hydroxymoron?

Szirgyu28 2020.06.28. 08:47:06

A C1-D vízumra is vonatkozik ez a megszorítás?

kék madár 2020.06.29. 06:20:55

@Analóg Telepes: " nem szégyenletes egy ország polgárának lenni, akik ilyen embereket választanak vezetőjükül?"
de.
Az a szomoru helyzet vett korul, hogy szegyellem, hogy magyar vagyok es azt is, hogy amerikai, Orban, Trump szavazotaboranak koszonhetoen. Az aki ezekre a bunozokre szavaz, az maga is bunreszes, de ironikus modon egyben ezeknek a diktaturaknak vagy talan meg csak autokraciaknak az aldozata is egyben. Trump alatt az allamforma mar siman csak "allandosult alkotmanyos valsagba torkollo kaosz"

kék madár 2020.06.29. 06:23:03

@SzZoole: "Amúgy olyat nem lehetne, hogy ennek a Trumpnak az épelmüsegét kivizsgálják?"
pszichiaterek rendszeresen elemzik a beszedeit es nagyon sulyos es elorehaladott elmezavart es pszichopata szemelyiseget allapitanak meg nala

gabors 2020.06.30. 22:42:11

@Szirgyu28: "A C1-D vízumra is vonatkozik ez a megszorítás?"

ezek hajozo vizumok ... van mar hajozas ?? ha jol tudom ez CSAK atszallo vizomnak szamit ezzek nem igazan lehet "tartozkodni" az usa-ban ...

snufi1 2020.08.11. 14:06:36

szerintetek mekkora az esélye annak, hogy

1. nem választják újra ezt a tuskót?
2. újra adnak ki vízumot* az év végéig?

*olyan vízumot persze, amire most Trump azt mondta, hogy nopenope.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása