Mindig érdeklődve figyeltem, hogy a külföldön eltöltött évek (inkább évtizedek) alatt miként változik az egyes emberek kiejtése. Akad olyan ismerősöm, akinek az elején erős magyaros akcentusát valamennyire sikerült levetkőznie, cserébe most már a magyar kiejtésén érezni egyre inkább a másik nyelv hatását. A kiejtés, akcentus, tájszólás kérdéskörét járja körbe Steve posztja is.
„Először ilyesmivel első gimnazista koromban találkoztam. A kollégiumba (Pannonhalma) érkezvén, 1957 őszén, voltak bőven vidékről jött diákok. A mi osztályunkban a legfeltűnőbb a (történetesen) legalacsonyabb új diák kiejtése volt. Ő palóc volt és valami messzi kis faluból jött.
Ma is emlékszem a hahotázást, (meg a tanárok alig elrejtett mosolyát is), ami elkerülhetetlenül bekövetkezett, akár mikor ez a kisdiák kinyitotta a száját. Nem élvezte! Akkoriban persze fel sem merült bennem, hogy nem kellett volna őt cukkolni. Az empátia sajnos nem a tinédzserek tulajdonsága.
Az angliai kaland
De menjünk tovább! Egy barátommal eljutottam Angliába (autóstoppal 1964-ben) és angoltudásunkat használni kezdtük. Egész Skóciáig felmentünk.
Az angolok udvariasak voltak és a mi akcentusunkat (gondolom elején csapnivaló volt) egyszer sem említették. Mi viszont vért pisiltünk, hogy az övékét megértsük.
Számtalanul előfordult, hogy útba igazításért valakit meg kellett állítanunk. Igyekeztünk mindig egy tanultnak kinéző polgárt megkérdezni, azoknak kevésbe tért el a kiejtése attól, amihez mi hozzá voltunk szokva, az „Oxford English”- hez. De ez sokszor vagy lehetetlen volt, vagy nem vált be.
Szóval, ha kérdező voltál, igyekeztél udvariasan ott állni és végighallgatni a segítőkész és sokszor hosszú tanácsot, annak ellenére, hogy gyakran már a kezdetétől fogva elvesztetted a fonalat, nem értetted a nehéz cockney vagy skót kiejtés miatt.
Nehéz volt komoly arccal ott állni, míg társad messzebbről figyelte szenvedésedet (nevethetnékét magába fojtani igyekezvén). De persze valakit megint meg kellett állítani és akkor ő lett a soros. Néha 2-3 próbálkozás kellett míg „irányba álltunk”. Telefonon beszélgetni meg még nehezebb volt.
A „magyaros” akcentus
Kissé később, 26 évesen megérkeztem Kanadába. Ugyan 52 évet töltöttem itt, és már angolul gondolkodom és álmodom, mégis maradt egy kis akcentusom. A kíváncsiak sokszor udvariasan megkérdeznek, honnan származom?
Vannak profik, akik ki is találják, mert mi magyarok az „e”-t és általában a magánhangzókat jellegzetesen ejtjük ki. Ez nem fog eltűnni, hacsak nem az érettségi előtt érkeztél ide, azaz 18 éves korod előtt.
Szerintem más nyelv esetén ez nem feltétlenül következik be. Például a német kiejtés jóval közelebb áll a magyarhoz, és talán az olasz is. De az angol, (és a francia ?) nehéz ilyen szempontból és nem csak nekünk.
Én is gyakran meg tudom különböztetni, honnan származnak az idejöttek, felismerem a németet, az olaszt, az oroszt, a lengyelt, a franciát, stb. Persze honfitársaimat rögvest.
De néha tévedek. Tavaly húsvétkor síelni mentem és a felvonó széken ülő másik két férfi egy idegen nyelven társalgott. Mondtam nekik, figyelem, csak beszéljetek, én rá fogok találni milyen nyelven!
Nehéz eset volt, de mintha hallottam volna jó pár „dá”-t…. kapásból ráköptem, hogy orosz! Hiba volt, várnom kellett volna. Kissé megsértődtek, románok voltak!
Nem baj, ha töröd az angolt
Becsületére legyen mondva az ittenieknek, ha töröd az angolt, hogy ne is említsem a kiejtésedet, a szemük se rebben. Nem írják fel ezt rovásodra. Kapsz állást, nem éreztetik veled, hogy más vagy, hanem készségesen befogadnak. Itt mindenkinek az őse valahonnan jött.
Nagyvárosokban, például Torontóban (3 millió lakos), rengeteg a frissen érkezett emigráns. Torontóban a nem Kanadában születettek aránya 50% felett van!
Olyan állásban, ahol írni/fogalmazni kell tudni, ott megkövetelik a nyelvtudást, nincsen kivétel, de ezt könnyebben el lehet idővel sajátítani. A kiejtésed viszont, ugyan javul, de veled marad.
Ez nem probléma, nem fognak ezért kifigurázni. Ugyan a komikusoknak (az itteni Hofiknak) semmi sem szent és főleg az indiaiak, a kínaiak és a japcsik kiejtését imádják imitálni/kifigurázni.
Nyufik és a többiek
Térjünk rá az itteniek (észak-amerikaiak) saját kiejtésére. Az első érzésed felületesen az lehet, hogy nincs tájszólás. Hogy a kanadai és amerikai (városi vagy vidéki) kiejtése nagyjából ugyanaz. Hogy a televízió/rádió, az állandó költözködés, stb. ezt idők folyamán semlegesítette. De ez távol áll az igazságtól.
Csak figyelj és találni fogsz tájszólást bőven. Kanadában csupán kettőre tudom a figyelmet felhívni: a „Nyufikéra” (ők azok, akik a szigeten, New Foundland megyében nőttek fel) és a francia kanadaiakéra.
Persze a Wiki felhoz más árnyalatokat is, de én képtelen vagyok azokat felismerni. Szerintem lehetetlen megkülönböztetni a torontóit a vancouveritől, a montreálit a Calgary-ban honostól.
(Pihentetésképp: az alábbi rövid videó a különféle angol akcentusokat próbálja bemutatni.)
Amerika Bostontól Kaliforniáig
Az USA-ban más a helyzet. Itt aztán, talán mert tízszer annyian vannak, van dialektus bőven.
Kezdjük keletről! A bostoniakat meg lehet ismerni, (ez az én kedvencem, a Kennedy-k használják), a New York-iaknak is van sajátjuk, sőt ide tartozik a New Yorkban felnőtt olaszoké és zsidóké is, ami megint csak más és más.
Baltimore (Maryland) is más. És akkor jön a déli akcentus, a virginiai, a louisianai, a texasi. Csupán mire nyugatra, Kaliforniába érsz, hal ki az akcentus jelenléte, legalábbis számomra.
Befejezésül tény, hogy idők folyamán az én magyaromnak, ami anyanyelvem, rendes akcentusa keletkezett. Ezt a jó honpolgárok látogatásaimkor rögvest észreveszik. A nyelv egy élő dolog, ha nem eleget használod, annak következménye lesz. C’ est la vie.”
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek