Régóta tart már egy vitasorozat itt, a blogon arról, ki miért (vagy miért nem) költözne vissza Magyarországra. Sokféle vélemény megjelent már itt, most következzen egy őskommentelőé, Pink Petsché.
Te hazaköltöznél? Inkább maradnál külföldön? Érted azokat, akik visszatérnek vagy fel nem bírod fogni, miért teszik? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre a véleményed!
„Van ugye a blogon ez a felhívás, hogy miért költöznél, illetve nem költöznél haza. A haza alatt Magyarországot értve. A jelenlegit persze.
Nos, majd egy évtizedes jelenlétem a blogon sok személyes infót árult el rólam. Ezekben benne foglaltatik az is, hogy, bár magyar vagyok, a mai politikai Magyarországgal semmilyen sorsközösséget nem vagyok hajlandó vállalni.
Nem mondok semmi újat, szerintem, mert cirka 1 évtized alatt, akit érdekelt, megismerhette a véleményemet.
De azért nem árt néha összefoglalni.
Miért nem akar valaki magyarként Magyarországon élni?
A kezdetek a '80-as évek, amikor gyermekként arról kellett hazudnom már az oviban is, hogy én magyar nyelvű meselemezeket hallgathatok otthon. A 44 lakásos panelház 5 másik magyar-család gyerekeivel sosem hallgathattuk meg közösen ezeket a lemezeket. Mert CSAK NEM. Végül is, egy 4-5 évesnek, hogyan magyarázod el a Ceauseascu-rendszert?
Viszont olyan 9-10 éves koromra megtanultam, hogy hazudni kell, konspirálni kell, vagy elvisz a Secu. Az ország második legnagyobb városából, Brassóból.
És amikor ez mégis megtörtént, és a rendszer kidobott egy pár száz lelkes faluba, 700 km-re a városomtól, a román-magyar határ mellé, az nekem személyes kudarc volt.
Azt hittem, én csesztem el, mert párszor a Kati az 5.-ikről, és Emőke a 3.-ikról eljött hozzánk mesét hallgatni. Egy kibaszott mese bakelit-lemez miatt...
Évekig ez volt bennem, amíg anyám nem látta az időt arra, hogy felvilágosítson a rendszer mibenlétéről, amiben éltünk. Akkor voltam 13 éves, akkor ért véget a gyerekkor. Rá egy évre történt meg 1989 decembere Romániában.
Ezzel az alappal indultam neki a kamaszéveimnek. Rohadt jó volt. A majdnem-teljes-szabadság érzése. A szülők is sokkal megengedőbbek voltak az általános eufóriában, ami akkor a közhangulatot jellemezte Romániában.
1999-ig lelkes Fidesz-hívő voltam, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Politikatudományi szakának hallgatójaként a Tusványosi nyári Szabadegyetem egyik főszervezője.
Aztán megismertem az addig „szentként” tisztelt Magyarország politikai elitjét... MSZP-stől, Fideszestől, Szdsz-estől, kisgazdástól. Rájöttem, mit is jelent valójában az „egyik-kutya-másik-eb” kifejezés. Tökéletesen lefedte a magyar politikát.
Nos, ez a múlt.
A jelen meg gyakorlatilag az, hogy nekem már részem volt egy diktatúrában, és Ceau-papa után, nem kérek az Orbán-féléből. A jelek ugyanazok, és a már megtörtént intézkedések is.
Nem egyszerűen csak arról van szó, hogy korruptak, és kilóra megvehetőek. Ez már túlmutat a pénzen, és a csak azzal megszerezhető hatalmon. A magyarországi jelenlegi politikai folyamatok egy személyi kultusz irányába vezetnek.
A szólásszabadság korlátozása, az információhoz való szabad hozzáférés korlátozása, a vélemény-alapú diszkrimináció, a mindezekből adódó gazdasági és szellemi hátrányok, mind-mind egy diktatúra alapkövei, amelyeket bebetonozott Magyarország jelenlegi politikai vezetése.
Honnan tudod, hogy kvázi-diktatúrában élsz? Ha közalkalmazottként többször is átgondolod, mit posztolsz véleményként közéleti kérdésekben. Ez sajnos, Magyarországra, igaz. És ez csak egyetlen jel a sok közül.
Ja, hogy mi is volt az eredeti kérdés? „Miért nem élnék a jelenlegi Magyarországon?”. Tök egyszerű: nekem egyszer egy életben egy diktatúra elég volt. És ezt magyarázza mindenki úgy, ahogy neki tetszik.”
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon�#Guadeloupe �: Kriszta #caribbean #karib #france #franciaország
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: