Ferenc egyike azoknak, akik még a németországi munkaerőpiac megnyílása környékén mentek ki dolgozni. Nem nagyon volt más választása, a családját szinte tönkretették a hitelek, vidéken munka nem volt, valahogyan el kellett tartania őket. Azóta kilenc év telt el, ma már az egész család (felesége, három gyermek) Dortmundban él és ahogy mondta, nem is tervezik, hogy visszatérnének Magyarországra.

Ferenc és családja számára 2011 hozta el a pillanatot, amikor annyira lehetetlenné vált a megélhetés, hogy muszáj volt belevágni a határátkelésbe. Németországba ment dolgozni.

Az elindulás komoly kockázatot jelentett, hiszen szinte semmit nem tudott arról, milyen lesz a munkahely, hogyan alakul majd az élete. Az első napokban elintézték neki a papírokat, utána állt be egy húsfeldolgozóba, de (mint mondta) „zsákbamacska volt az egész”.

„A legelső munkanapom úgy telt, hogy bementem, rengeteg embert láttam fehér öltözékben, azt sem tudtam, merre kell menni. Disznót kellett kitologatnom a hűtőből” – mesélte Ferenc.

„Hiába vagy erős, ha lelkileg hazavág a helyzet”

Innen kellett felkapaszkodni, ami kemény munkát jelentett, hiszen minden szakképesítés nélkül, pusztán a jól végzett munkával tudott feljebb jutni.

„Rengetegen, rengetegen hazamentek. Nem mindenki bírja a húsipart, a hideget, a távollétet. Hiába vagy erős, magabiztos, életerős ember, ha lelkileg hazavág ez a helyzet. Ha hiányzik a családod, a gyerekeid – nem egyszerű” – mondta Ferenc.

Olyannyira nem, hogy ő hat másik emberrel érkezett ki Németországba, másnap már egyedül volt, mert a többiek meglátva a körülményeket és az elvégzendő munkát, elmentek.

Ferenc családja Magyarországon maradt, csak három évvel ezelőtt jutott el arra a szintre, hogy meg tudta teremteni az ő kiköltözésük lehetőségét is.

„A magyar barátom vágott át a legjobban”

A magyarokkal meglehetősen vegyes a tapasztalata: „Sajnos tényleg igaz, hogy magyarral ne kezdjen az ember, persze azért vannak kivételek. Nekem nagyon sok rossz tapasztalatom van. Akadt olyan, aki a barátom, kollégám volt, évekig együtt laktunk, mégis ő vágott át a legjobban”.

A családja otthon maradt évekig, így fordulhatott elő az alábbi eset is, amikor három gyermeke közül a legkisebb másfél éves volt.

„Hazamentem szabadságra, a kislányom ült a fotelben, amikor beléptem. Beszaladt a szobába és azt mondja, anya, gyere, ki ez a bácsi? Mire a feleségem ez apa, gyere. Akkor kijött, mosolygott és ennyi volt” – emlékezett vissza (egyébként kislánya társaságában) Ferenc.

A családját akkor vitte ki magával, amikor a szülők meghaltak és a temetés minden megmaradt pénzt elvitt: „A feleségem azután már nem akart otthon lenni, a gyerekeket is megviselte az egész. Féltem attól, hogy nekik is olyan nehéz lesz a beilleszkedés, mint nekem, de nekik nagyon könnyen ment.” (Ferenccel a Friedrich-Ebert-Stiftungnak köszönhetően tudtam beszélgetni.)

Mitől beszélgettünk még?

Milyen körülmények fogadták az elején?

Hogyan bírta lelkileg a család nélkül?

A beilleszkedés nehézségei, kapcsolat a magyarokkal

Tényleg összetartóbbak a románok, a lengyelek, mint a magyarok?

Hogyan sikerült feljebb jutni?

Egészségileg hogyan bírja a vágóhídi munkát?

Hosszú távú tervek, felmerült a hazaköltözés?

Itt feliratkozhatsz a Határátkelő YouTube-csatornájára. (Mi több, iratkozz is fel!) Ha inkább letöltenéd a podcastot, akkor azt például ezzel a programmal teheted meg.

A podcastot a SPOTIFY-ON ITT HALLGATHATOD MEG.

(Fotó: pixabay.com/blackriv)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.