Akinek határátkelőként kellett már alkalmazkodni más kultúrából érkezettekhez (vagy akár Magyarországon dolgozik ilyen munkahelyen), az pontosan tudja, milyen fontos megérteni egymás gesztusait, szokásait, mi mit jelent és hogyan közeledjünk a másikhoz.
A kulturális különbözőség mai világunkban mindenkit kihívás elé állít, legyen szó akár a munkáról, akár magánéletről. Erin Meyer a francia Insead Egyetem tanáraként írt könyvet is a témában, illetve cikket a New York Timesba. Ezt ismerteti velünk az alábbiakban Steve.
„Minnesotában születtem és ott nőttem fel, de felnőttként nagyrészt Európában és Afrikában éltem. Kulturális különbség menedzsmentet tanítok egy nemzetközi üzleti egyetemen, az Inseaden Párizs közelében.
Az elmúlt 15 évben azt tanulmányoztam, hogy az emberek a Föld különböző részén miben különböznek az egymás közötti bizalom létrehozásában, a kommunikációban, a döntések hozásában és mennyire különböznek az adott helyzetek felmérésében, főként a munkahelyen.
Ugyan jó lenne azt gondolni, hogy mindent tudok, de egy nem régi eset arra emlékeztetett, hogy akármennyit is tudok a világon létező különböző kultúrákról, mindig van valami új, amit fel lehet fedezni.
Amikor nemrég Tokióban utaztam egy japán kollégámmal, egy alkalommal rövid beszédet adtam egy menedzserekből álló 20 tagú csoportnak. A végén megkérdeztem, van-e kérdésük vagy hozzászólásuk. Egy kéz sem emelkedett, szóval leültem.
A kollégám azonban azt suttogta: „Azt hiszem, lenne hozzászólás, Erin, nem bánod, ha én megpróbálom?” Ezzel még egyszer megkérdezte a csoportot: „Van valakinek hozzászólása vagy kérdése?”
Megint csak senki sem emelte fel a kezét, de most a kollégám a csendben ülő hallgatóság mindegyik résztvevőjét gondosan megnézte. Egyikükre mutatván, azt mondta: „És te, akarnál valamit hozzátenni?”
Megrökönyödésemre a válasz „Igen, köszönöm” volt és a hozzám intézett kérdés nagyon érdekes volt. Kollégám megismételte mindezt jó párszor: a hallgatósággal szembenézvén, és így több kérdést és hozzászólást kérvén.
Az előadás után megkérdeztem tőle: „Honnan tudtad, hogy voltak kérdéseik?” Hezitált, nem tudván hogyan megmagyarázni, majd így válaszolt: „A szemük csillogásából”.
Majd így folytatta: „Japánban nem nézünk egymás szemébe, mint nálatok nyugaton. Így amikor kérdezted, hogy van-e hozzászólás, a legtöbbjük nem nézett egyenesen rád. De egy páran a csoportból rád néztek fényes szemmel. Ez azt jelenti, hogy ezek örülnének, ha felszólítanád őket.”
Elgondolkoztam: „Na, ez az, amire engem nem tanítottak meg Minnesotában”.
A következő nap egy hasonló prezentáció után megint érdeklődtem, lenne-e kérdés és hozzászólás, és megint csak senki sem emelte fel kezét. Elhatároztam, hogy követem kollégám tanácsát.
Gondosan ránéztem az összes arcra, és tényleg láttam, hogy egypáran egyenesen rám néztek, és igen, a szemük csillogott. Gyengéden egyikükhöz léptem és felé gesztikuláltam, mire az a fejét kissé bólintotta.
„Szeretnél hozzászólni vagy valamit megkérdezni?” - kérdeztem. „Igen, köszönöm” – mondta és egy lényeglátó kérdést tett fel.
Az út után visszatértem Inseadre, ahol a vezetőképző kurzusaim diákjai a világ minden részéből verődnek össze. Ahogy végignéztem az osztályt, elszégyelltem magamat és megdöbbentem, mert láttam, hogy egy csomó fényes szemet eddig nem vettem észre.
Japánban van egy mondás, ami a fiatalok között népszerű: „kukki yomenai.” Gyakran rövidítik „K.Y.”, ez arra utal, ha valaki képtelen az adott atmoszférát (hangulatot) felismerni.
Japán utamon jöttem rá mennyire K. Y. vagyok. De arra is rájöttem, hogy egy kis érdeklődés és segítő coaching eredményeként még én is tudtam javítani a japán hangulat felértékelésében.
A mai globális világban amerikaiként tarthatsz beszédet Japánban, olaszként kereskedhetsz Nigériában, vagy németként dolgozhatsz csoportvezetőként Brazíliában. Intézheted munkád emailen vagy telefonon, esetleg repülőgépre ülhetsz.
Ez a dolgok könnyebb része, a nehezebb fele tudni azt, miként viselkedj a más kultúrában. A feladat különösen fontos, ha egy multikultúrájú csoportot vezetsz.
Franciaországban élő amerikaiként eleinte meglepett, hogy az amerikaiak panaszkodtak a helyiek kaotikusságára, rendszertelenségére és pontatlanságára. Ugyanezeket az embereket néhány indiai kolléga merevnek és változásra képtelennek tartotta.
És míg az amerikaiak ki nem állták azt, amit francia hierarchiarendszernek tartottak, egy kínai igazgató nemrég azt mondta nekem: „Hihetetlen érzés ezekkel a franciákkal dolgozni, ténylegesen azt hiszik, mindenki egyenlő a titkárnőtől az elnökig.”
Ha más kultúrákkal foglalkozol, lehetőséged van ezek felismerésére. Én nyolc viselkedési dimenziót mutatok be a különféle kultúrákban: kommunikáció, felismerés, rábeszélés, vezetés, határozás, bizalom, ellenkezés és beütemezés / tervezés.
Példaképpen a francia kultúra az amerikai és az indai közé esik a tervezés dimenzióban – ez magyarázza a homlokegyenest eltérő benyomást: káosz vs merevség.
Ha egy multikulturális csoport vezetője vagy, fontos, hogy legyen benned annyi rugalmasság, amennyivel túlteszed magad ezeken a dimenziókon. Figyeld meg, mi teszi a helybeli vezetőket sikeressé.
Az is fontos, hogy gyakran magyarázd meg a saját stílusodat. Azt is jelentheti, hogy meg kell tanulnod saját magadon nevetni. De végül is azt jelenti, hogy megtanulsz vezetni más és más módon.
Én igyekszem magam arra emlékeztetni, hogy saját kulturális elfogultságom állandóan befolyásolja nézeteimet. Így fókuszálni tudok más kultúrák viselkedésének megértésére, azokra, amikkel találkozom, és e módon igyekszem csillogó szemeket találni a szobában.”
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
(Fotó: pexels.com/fauxels)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: