oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2020. március 31. 06:30,  Csalódást keltő Szöul 79 komment

2020. március 31. 06:30 Határátkelő

Csalódást keltő Szöul

A dél-koreai fővárosról sok minden eszébe jut az embernek, például a modernség, a high-tech vagy a jövő. Gábornak is ez (meg még egy-két keresetlen gondolat, feltételezem) jutott az eszébe, amikor Szöul kellős közepén egy udvari pottyantósban a tél kellős közepén volt kénytelen megoldani a helyzetet. Ám a 10 milliós nagyváros nem elsősorban ezért hagyott benne felemás érzéseket.

utca_3.JPG

„2019. december végétől 2020. január közepéig egy több mint kéthetes ázsiai körúton vettem részt. Mint később kiderült, a koronavírus is pont ekkor tört ki, de ott, akkor én erről nem tudtam, utamat ez nem befolyásolta.

A posztok megírását viszont igen, mivel sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e vagy sem. Aztán mégis az mellett döntöttem, hogy megírok mindent, mert az sem járja, hogy egy ilyen szörnyűség beárnyékolja az életünk 100 százalékát. Mert az utazás ettől függetlenül rendkívül izgalmas volt, ahol csodás helyeket és remek embereket ismertem meg.

Dél-Korea, a leggyengébb tag

Korábban nem sok helyen jártam Ázsiában, csak Mongóliában, az orosz Távol-Keleten, Kazahsztánban és Jordániában, ezért kijelenthetem, hogy nem vagyok errefelé ismerős. (Annyi impresszió volt eddig, amit otthon magamba szívtam „ázsiait”, az meg nem túl sok).

És más az elmélet és a gyakorlat: és esetünkben jobb is az utóbbi. Ez a 4 ázsiai ország - Dél-Korea-Malajzia-Indonézia-Szingapúr - amiket 2,5 hét alatt meglátogattam, sokkal élőbb, vonzóbb, színesebb volt valójában, mint amit korábban láttam, gondoltam, hittem róluk.

Kijelenthetem, hogy Dél-Korea volt a leggyengébb tagja a kvartettnek. Igazából nem is akartam most idejönni, de technikailag ide tudtam csak ingyenjegyet szerezni az Aeroflotnál.

(A további opciók Hongkong, Bangkok és Tokió lettek volna, de az elsőben zavargások voltak, az utóbbi kettőben meg időben nem jól jött ki az ingyenjegy.)

plakat.JPG

Így ha nem akarsz valahová igazán elutazni, akkor az biztosan nem is lesz valami jó, és hát így is alakult. (Jó, hozzáteszem, tökegyedül voltam, nem volt idegenvezető, és magamnak kellett sok esetben megfejtenem a négyzeteket-háromszögeket-köröket, és így azért baromira nem könnyű).

Kalandos érkezés

Azzal indult, hogy a repülőn a budi mellett kaptam helyet, és bátran állíthatom, hogy ez azért szívás egy 8,5 órás úton, de akkor már 24 órája voltam úton. Budapest-Moszkva-Szöul.

Azzal folytatódott, hogy a reptérre való megérkezéskor egy frankón rendőrmellényt viselő szaros kis tacskó jól megugatott (nem vicc!), abban a pillanatban csattant a bilincs a hátizsákomon, és mehettem is a karanténba.

repter_2.JPG

Na, mondom, helyben vagyunk… Ott kifaggattak, kiürítették a hátizsákom. Kiderült ugyanis, hogy a táskámban maradt egy, a gépen kapott alma, ámde ennek behozatala az országba szigorúan tilos, és már írták is a papírt, hogy almacsempész lettem (a tavalyi Costa Rica-i kakaógyümölcs-csempészésem után idén már almában utazom, hehe), de szerencsére pénzbüntetés nélkül. Tényleg csak erre vágyik az ember egy ilyen út végén.

Miért nem tetszett még Szöul?

Például mert tényleg csak a dolgok fele van leírva angolul, és hát persze az a fele, ami neked épp nem kell. Elkavartam a reptéri gyorsvonatnál, meg hát a reptéren is (életemben először jártam ekkora nagy reptéren), és a szöuli pályaudvaron is, mivel a kijárat, ami nekem kellett, az csakazértis a metróba vezetett volna le, nem pedig a szabadba ki.

És végül úgy is lett: be kellett mennem a metróba, ahhoz, hogy a másik oldalán felmenjek a felszínre! Elég nagy kavarodás volt, de valami ellenőr végül beengedett ingyen, mivel váltig állítottam, hogy eszem ágában sincs metrózni, csak végre kijutni a felszínre.

vendeghaz.JPG

A folytatás sem volt sokkal jobb: a szállásom egy hostel volt, és ugyan saját fürdőszobával, de hideg vízzel, meg a szobában is dermesztő hideggel. Odakint kb. -10 fok volt.

utca_2_1.jpg

utca_1.JPG

A reggelizőhely (tehát étterem) a tetőn került kialakításra, és nem fogjátok elhinni, de kívülről a mellemig ért a magassága, szóval ezt kihagytam, meg hát akar a tököm reggelizni mínuszokban, a tetőn, kerti bútorokon, TV-tornyos és felhőkarcolós kilátásra, amelyeket ráadásul félig kitakar egy magas kerítés...

etlap.JPG

A kajákat fotók alapján választod, esélyed nincs elmondani, megkérdezni, mi a franc van. Egy koreai főétkezés (amiből a bulgogi és a kimcsi szavakat ismertem csak, másik tízet nem. Ez marhahús alapú étel, csípős kínai kellel) - végül is finom volt, ittam koreai Fitz sört is hozzá, de nem telt el kb. fél óra, mire olyan hasmenés jött rám, hogy egy Samsung hangszóró adta a másikat.

kaja_13.jpg

Ráadásul egy kávézóba kellett bemennem azonnal egy kávéért, hogy megoldjam a dolgot, ott meg elirányítottak a budiba, amihez meg frankón ki kellett lépjek a kávézóból az udvarra, nagyjából egy udvari pottyantósba, ahol mínuszban, a falba kapaszkodva, furán nagydolgoztam. És mindezt Szöul kellős közepén, a jövő városában, a felhőkarcolók tövében!

pottyantos.JPG

A város egyébként tele van ezekkel a Pikacsu figurákkal, meg Cacao Friends-szel (ezek ilyen bugyuta rajzfilmfigurák, vagy mik), de ezek engem nem igazán vonzanak, sem a szelfizős helyek, amik viszont a koreaiakat igen.

kakao_friends.JPG

Akik viszont nem igazán beszélnek angolul, ámde legalább kedvesek, segítőkészek.

Mire jó a város?

Az viszont pozitív, hogy egyre több helyen adnak az eldobható műanyagpoharak helyett vastagabb, mosható műanyagpoharakat, a szívószálakat pedig papírból készítik. A szemeteket még a mekiben is különválogatják, az utcák tiszták, rendezettek.

Arra jó Szöul, hogy egy csomó értelmezhetetlen fotót készíts, amikkel jól fel lehet vágni majd otthon („csakcsupán” műanyag babafejeket, mint gyerekjátékot, neonfénnyel megvilágított kígyókat, polipokat, kagylókat, koreaiul beszélő teherautót, házablakra rajzolt teheneket, vagy egyszerűen olyan boltokat, amire a hieroglifákból rá sem jössz, mit árul…).

fejek.JPG

pluss.JPG

És ez a „lost in translation”-ság egyébként annyira nem is vicces, mivel ha például egy beszállókártya-nyomtatást koreai nyomtatógépből kell megoldanod a reptéren, akkor ideges leszel, és még csak „érzésből” sem tudod megoldani.

Én se tudtam, és egyszerűen csak szerencsém volt, hogy így felengedtek a Kuala Lumpurba tartó gépre. Gondoltam, hogy még az érkezés estéjén megveszem a másnap hajnali AREX (gyorsvonat) jegyet a reptérre, de aznap ezt nem tudom megtenni, szóval másnap hajnalban kell beállni a sorba.

arex.JPG

Így is tettem, és akkor hajnalban kérdezi az ember, hogy „és melyik terminál lesz az Incheon reptéren?”. Nézem a jegyet, foglalást - nyoma sincs rajta terminálnak, azt se tudtam, hogy kettő van belőle...

Mondom „lövésem nincs, de mi a különbség a két terminál közt?” „Fél óra” - jön a válasz, és az emberünk nem tudja, hogy Szöulból honnan indul járat Kuala Lumpurba.

foglalas.JPG

„Az 1-es terminálra érkeztem tegnap, akkor most is onnan megyek" - gondolom magamban, és mivel több mód nincs a helyzet tisztázására, ezért oda is kérem a jegyet, és csakis a puszta szerencsének köszönhetem, hogy végül igazam lesz, és tényleg onnan indulok.

Mindezek ellenére egyszer visszatérnék még Koreába, de csak két feltétellel: 1, nem Szöulba, hanem vidékre, szép-cserepes pagodatetőket bámulni, amit népiviseletes nénik demonstrálnak 2, csakis idegenvezetővel/tolmáccsal. Adunk neki még majd egy esélyt!”

Ha szívesen olvasnál még Gábor (aki egyébként amikor nem tetőkön mászkál, a chocoMe ottani ügyvezetője) kalandjairól, látogass el a blogjára!

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Dél-Korea

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7315574904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VikiDaniAroundAsia 2020.03.31. 07:24:01

Hmm..jó fej ez a Gábor, de ennyire tájékozatlanul elindulni egy idegen országba..nem csoda, h nehézkes az előrejutás. Amúgy Indonéziában volt olyan wc, ahol a földre kellett csinálni, csak lefolyó volt. Megkérdeztük, tényleg az-e a wc. Az volt.

seigyo_zoufukuki · densha.blog.hu 2020.03.31. 07:37:10

"Arra jó Szöul, hogy egy csomó értelmezhetetlen fotót készíts" - Újabb intoleráns pojáca, aki nem képes túllépni a saját (nyelvi) fogyatákosságain, ezért frusztrációja nyomán lehúz mindent a g*cibe... A hieroglifás megnyilvánuláshoz külön gratuláció amúgy.Francnak kellenek klisés képek a Gyeongbokgung Palotáról, a koreai háborús emlékművekről, esetleg az Itaewonban kipróbált házi sörökről (kb. 5 percre OP szállásától), inkább fotózzuk a hostel teraszát meg ingatlanirodát.

Nem mondom, hogy Szöul Ázsia legérdekesebb városa, de az internet korában azért bőven van az embernek hozzáférése olyan infókhoz, melyekkel áthidalhatóak a nyelvi akadályok. Csak ugye ehhez minimális utánajárás kell, OP meg láthatóan e nélkül indult egy vadidegen országba.

"Kiderült ugyanis, hogy a táskámban maradt egy, a gépen kapott alma" - Ha a kolbászkereső kiszúr, ilyenért a környéken (is) mindenhol begyűjtenek nem csak Koreában.

"nem Szöulba, hanem vidékre, szép-cserepes pagodatetőket bámulni, amit népiviseletes nénik demonstrálnak" - Magyarországon is jellemző, hogy vidéken toráncos parasztházak és díszmagyarba öltözött helyiek adják a tájképet.

dikusz. 2020.03.31. 07:50:25

Azért az szomorú, ha valaki csak azért megy el valahová, ahová nem is akart, mert csak ide tudott ingyenjegyet szerezni.

Csodabogár 2020.03.31. 08:12:58

@dikusz.: No meg ingyen jeggyel nem szabad csodálkozni, ha a budi mellett kap helyet.:-)
De tisztelem a bátorságát, soha nem mennék olyan helyre vezető nélkül, ahol nem tudom a nyelvet, illetve még a feliratokat se tudom elolvasni.

lucullus 2020.03.31. 08:33:55

@VikiDaniAroundAsia: Indonézia a következő utáni állomásom lesz. Egyébként meg annyi, hogy ez egy 2,5 hetes utazás volt, melynek az első állomása volt Szöul. És igen, nem kászültem fel belőle.

lucullus 2020.03.31. 08:39:02

@seigyo_zoufukuki: belegondoltam, és valószínúleg én is így ekézném szét a Moszkvába jövöket (itt élek), ha hasonló faszságokat írnának, mint én Koreáról. Annyit azért hozzátennék, hogy olvasd már el az egész posztot, kérlek! Sőt, majd a 4 részes egész írést is! Nem volt célom most idejönni, ez egy ötországos, kétésfélhetes túra "érkezős" első állomása volt, ahol semmi nem úgy jött össze, ahogy akartam. Ettől függetlenül szívesen visszatérnék ide, jobban felkészülve, és ez is le van írva a posztban.

lucullus 2020.03.31. 08:41:24

@dikusz.: nem sikerült elkapnod a lényeget. Innen tudtam továbbutazni a "célországaim felé", ami jelen esetben Malajzia-Indonézia-Szingapúr voltak. És ide volt a "legoptimálisabb" megszerezni az ingyenjegyet.

seigyo_zoufukuki · densha.blog.hu 2020.03.31. 09:08:55

@lucullus: Azér' más, ha az ember nem tud valamit és más, ha nem is akar, majd ennek hangot is ad és gyk. erre húzza rá az egész mondandóját. (Amúgy igen, neked is megvan a jogod, hogy egy esetleges, Moszkvával kapcsolatos írásnál a szerző tudtára hozd ezt.)

"ahol semmi nem úgy jött össze, ahogy akartam. " - Szerintem nem is akartad, a képek meg az írás alapján már landolásnál totál közönybe fulladt az egész, ami nem baj, csak akkor mi értelme ezt leírni és laikusok elé tárni? Mi a tanulság?

VikiDaniAroundAsia 2020.03.31. 09:19:14

@lucullus: kíváncsian várom a beszámolót!

Arthamyr 2020.03.31. 09:35:38

@seigyo_zoufukuki: Annyi értelme lehet, hogy intő példaként szolgál mások számára.

seigyo_zoufukuki · densha.blog.hu 2020.03.31. 09:48:35

@Arthamyr: Intő példa, úgymint...? Ha totál felkészületlenül utazol valahova és megvetéssel szemlélsz helyi dolgokat, akkor hisztis leszel az út végére?

Hari Seldon 2 2020.03.31. 10:01:46

Hát valóban nem nagyon látható valami sok érdekesség a képeken. A beszámoló viszont tetszett.

lucullus 2020.03.31. 10:25:09

@seigyo_zoufukuki: ha mind a 4 részt elolvasod (talán), akkor rögtön más kontextusba fog kerülni Szöul is.

dikusz. 2020.03.31. 10:26:09

@lucullus: Ahogy írod, magad is szétekéznéd azt, ha valaki Moszkváról így ír. Csak nem értem ha más teszi ezt, akkor miért veszed ekézésnek?
Tényleg nem sikerült megértenem a lényeget, de mi lenne az? Nem "ekézek" valóban érdekel.

Arthamyr 2020.03.31. 10:30:55

@seigyo_zoufukuki: A világ egyik legfejlettebb országának fővárosában - amely ország jó viszonyt ápol az USA-val, és rengeteg dolgot gyárt/szolgáltat nyugatra - nem indokolatlan azt gondolni, hogy az angol nyelv ismeretével jól lehet boldogulni. Szerintem.
Aztán ezzel némileg ellentéteset ír egy olyan ember, aki elég sokat utazott, gyakran elég húzós körülmények közt, bár ez utóbbit csak az tudja, aki olvasta több posztját is (már ha ez a Gábor az a Gábor, aki elmegy valami furcsa szigetre, csak orosz utitársakkal).

lucullus 2020.03.31. 10:33:20

@seigyo_zoufukuki: nem tudom, ki a hisztisebb kettőnk közül. De most már értem: sikerült mélyen belegázolnom egy vonatbuzi lelki világába, aki a harmadik hozzászólásában sem bír leállni az ekézéssel.

seigyo_zoufukuki · densha.blog.hu 2020.03.31. 10:38:58

@lucullus: Nem tartott soká', míg kijött az igazi éned. Gratulálok hozzá, de ha lehet, próbálj meg kevésbé elfogult írásokat produkálni a jövőben, mert ez így egy 0, és nem csak szerintem.

"vonatbuzi" - Legalább csak olyanról írok, amiről van egy halvány fingom.

lucullus 2020.03.31. 10:42:25

@seigyo_zoufukuki: meddig kellett volna még magyarázkodnom? még 5 ilyen ekézést vártam volna ki?

lucullus 2020.03.31. 10:46:36

@Arthamyr: köszi. Igen, ez az a Gábor, tehát én. "Rejtett balti szigetek", Kamcsatka, Nicaragua, Csernobil, Kaukázus, csupa elvont hely. Szöul nem fogadott be kegyeibe, van ilyen. A reptéren egy nyomtatóbódéban pl frankón nem tudtam kinyomtatni a beszállókártyám. Inkább hazudjam azt, hogy "fú, de jó volt ez az ország?" Az én írásaimban a tény köszön vissza mindig: ami jó az jó, ami nem az nem. :))

lucullus 2020.03.31. 10:48:16

@dikusz.: ez egy 4 részes írás 1. eleme. A leggyengébb láncsezem, ennyi. A többi jobb lesz!

seigyo_zoufukuki · densha.blog.hu 2020.03.31. 10:51:11

@Arthamyr: "Aztán ezzel némileg ellentéteset ír egy olyan ember, aki elég sokat utazott..." - Mikor először jártam Koreában a hátam közepére se kívántam az utat és a nyelvet se ismertem (most se, de legalább el tudom olvasni), ennek ellenére nem küldtem szét random médiába a hisztikémet, mert nem tudtam értelmezni az "Exit" feliratot vagy a megállólban kihelyezett térképet.

Hogy ne lenne angol felirat és infó, meg nettó hülyeség... Incheon tizenvalahanyadik legforgalmasabb repülőtér a világon, Dél-Korea kapuja, egy téli olimpiával a közelmúltban gondolod, hogy nincs megfelelő mennyiségű angol infó, ha az ember rászán két percet, hogy felkutassa?

seigyo_zoufukuki · densha.blog.hu 2020.03.31. 11:19:55

@lucullus: "Az én írásaimban a tény köszön vissza..." - Barátom, az egyetlen tény, ami visszaköszön, hogy "Kamcsatka, Nicaragua, Csernobil, Kaukázus" után képtelen vagy tájékozódni egy olyan helyen, ahol gyakorlatilag minden eléd van tolva, ráadásul több nyelven is.

Ezzel csak az a baj, hogy a bénázásod alapján fognak emberek (fals) képet kapni a városról. (Nem szívem ügye Korea vagy Szöul, de ha valaki hülyeségeket kezd el hangoztatni egy általam is ismert helyről, ott azért kérdőre szoktam vonni az illetőt, hogy ezt most minek...)

De nem fírtatom tovább, mert láthatóan nem bírod, ha valaki kritikával fogadja sekélyes alkotásod. Jobb élményeket a jövőben!

Arthamyr 2020.03.31. 11:27:47

@seigyo_zoufukuki: Akkor biztos nem küldted szét a hisztikédet, most meg valamiért igen. Pedig régebben teljesen korrekt hozzászólásaidra emlékszem, némileg meg is lepődtem a mai reakciódon.

Én fázom az ilyen kutatástól (és lusta is vagyok hozzá), főleg finom, amikor utána kiderül a helyszínen, hogy a két perc (vagy fél nap) alatt felkutatott információk már elavultak, aztán lehet kezdeni a rögtönzést egy országban, aminek nem értem a nyelvét.
A maival kontrasztba az lenne állítható, ha egy poszt arról ír, hogy az adott helyen szinte mindenki tud angolul, és mindenhol van angol (vagy minimum latin (?) betűs) feliratozás, egyből jól érezte magát az illető, nem talált semmit kellemetlenül szokatlannak, akkor tudom, hogy oda nyugodtabban mehetek. No nem mintha én akkora nagy utazó lennék, nem véletlen nem járok sehová, főleg Ázsiába, ha nem muszáj...

adg 2020.03.31. 11:33:47

@lucullus: nincs itt gond, en nem banom, ha nem a turistakepek vannak a posztban, es az sem zavar, ha nem tetszett. :)
Vannak, akik nem birjak elviselni, ha valakinek nem jon be az, ami nekik. Ilyen van.

2020.03.31. 12:25:16

Nem'tom, én tök oké voltam ezzel a poszttal. A magam részéről érdekesebbnek is tartom az ilyet, mint a turistalátványosságokat fotózó, feldobott dolgokat, meg hát eleve, ha egy posztban a fosás szóbakerül, én már lájkolom.
(Mert a fosás elválaszthatatlan része az utazásnak, és méltatlanul mellőzik mint témát.) (Fényképet nem igénylek róla, elég szóban.)

Mindegy.

Egyébként van ebben egy nagy adag mázlifaktor is szerintem.

A múltkor valamikor bp-en voltam, zugló vasútállomáson kívántam bkk-bérletet vásárolni vasárnap délután. A pénztár a felirat szerint nyitva kellett volna, hogy legyen, de nem volt ott senki, és 3 automata is van, de egyik sem működött (3 különböző hibaüzenettel). Én beszélek magyarul, olvasok is magyarul, mégis elég hrmpf helyzet.

Otthon elvégezhető gyakorlat: guglizd ki, hol van zugló vasútállomás közelében bkk-jegypénztár hétvégén nyitva, vagy hol van automata.

Nehezítés: guglizd ki ugyanezt egy random idegen városban, ahol a helyi nyelvet nem beszéled (és ahol eleve nem ismered meg csak úgy név alapján, hogy mi van tőled milyen messze), és aztán ugyanezt egy random nem latin ábécés városban (a bkk-bérlet helyi megfelelőjét, természetesen).

Vagy rossz helyre visz a taxis (miből és hogyan jössz rá, hogy rossz helyen vagy? és mit csinálsz ilyenkor?), vagy rossz helyen jössz ki a plázából, és nem találsz vissza, kint már sötét van stb.

A szállásodon valami nem működik, vagy minden működik, csak az ablak alatt csatornát szerelnek, és amíg te ott vagy, pont végig szarszag van.

Az ember az ilyenekkel ordas módon be tudja sz.pni, és semmiféle kontroll nincs felette, csak mázli kérdése. Ha meg összeáll 3-4 ilyen pech szép sorban, hétvége már át is fordul horrorbörleszkbe. Előfordul szerintem mindenkivel.

Arthamyr 2020.03.31. 12:40:31

@Nagy kámpics: "Az ember az ilyenekkel ordas módon be tudja sz.pni, és semmiféle kontroll nincs felette, csak mázli kérdése." - Annyi kontroll van felette, hogy ha pl. jobb fajta luxusszállodába megy, ott nem igazán fordul elő ez olyan mértékben, hogy nagyon rosszul essen. Más kérdés, hogy drága, és egy némileg mesterséges világot láthat, talán az éghajlatot, természetet leszámítva, ami gond lehet annak, akit érdekel a "kultúra", az adott hely emberhez kapcsolódó jellegzetességei. De akár üzleti útnál is lehet opció, és ok, ez sem atombiztos (a koronavírushoz hasonló dolgok nem kerülhetőek meg vele), de ha lényegesen jobb helyzetben élsz, mint a hétköznapjaidon, akkor annyira nem fájdalmasak ritkán bekövetkező a kisebb kellemetlenségek sem.

lucullus 2020.03.31. 14:01:09

@seigyo_zoufukuki: nem vagyok a barátod, és nem, nincs minden kint több nyelven Szöulban, sőt, három felsőfokú nyelvvizsgával sem boldogultam. De bizonyára mindenki rajtad kívül vak (és ostoba is). A bénázásaimmal tarkított sekélyes alkotásomat pedig immár vagy hatodszor méltatod, illeted, foglalkozol vele, szóval mégis csak lehet benne valami "irodalmi", vagy "mondandó", vagy "valami", ha így teszel. És igen, viselem én a kritikát, ámde ez nem az, amit te csinálsz. Van a vonatbuzi fejedben egy kép, ami most kicsit transzformálódott, mert egy másik prizmán keresztül lett megtekintve. Te nem viseled jól a kritikát! Mert én a te hozzáállásodat viszont kritizálom! Ja, és én vállalom a nevem, arcom - te meg nem.

dikusz. 2020.03.31. 14:29:58

@lucullus: Nem volt ezzel a poszttal sem baj.

Csak azt gondoltam a leírtak alapján, hogy elmentél egy körutazásra, amelyiknek az első állomására nem is akartál elmenni, és csak azért mentél el, mert a repülő ingyenes volt.

Buchhalter 2020.03.31. 15:30:07

@seigyo_zoufukuki: szerintem korrekt írás, lehet benned van a hiba? Nem kell elájulni a Koreaiaktól sem. Ez az angol nyelv meg hagyjuk! Jó pár turista helyen tapasztalták már meg sokan ,hogy a helyiek zöme még a turista központokban is csak makog valami angol féleséget ,vagy még az se.Legyen szép napod.

Herr Géza 2020.03.31. 15:54:41

@lucullus: “...három felsőfokú nyelvvizsgával sem boldogultam.” Aha.... És ez mégis miért kérdés? Melyik hárommal nem sikerült? Magyar, angol, német, francia, orosz, stb. Dél-Koreában? Talán a koreaival kellett volna próbálkozni? Ha már az ember odamegy “ingyért repjeggyel”

lucullus 2020.03.31. 16:23:14

@Herr Géza: legközelebb megtanulok koreaiul, ígérem!

Herr Géza 2020.03.31. 17:00:55

@lucullus: Legyen úgy! Kör, háromszög, négyzet, stb. Menjünk ezerrel koreába, de talán nem annyira vicces, ha az a bajunk, hogy nem értjük a hireoglifákat. Még durvábban: nincs kiírva semmi magyarul/angolul, no meg rántott hús és pörkölt sincs. Azannyuk...

Herr Géza 2020.03.31. 17:11:45

@lucullus: Nem fog menni. Csak annyit jeleztem volna, hogy két hét túristáskodás miatt biztos nem kell aggódni, ha nem vagy “perfekt “ koreai. De miért is várod el, hogy ők értékelik/beszélik a te három felsőfokú nyelvvizsgás tudományodat?
Költői kérdés volt. :)

Shanarey 2020.03.31. 17:37:31

Ingyen repjegy, nos ez a rokona az ingyen ebédnek, ami köztudottan nincs, csak te nem tudod, hol fogod megfizetni. Most már tudod, hol fizetted meg.

Csodabogár 2020.03.31. 18:26:34

@dikusz.: Ezt úgy hiszem jól értetted.:-)
Magyon korán olvastam, biztos azért nem volt számomra világos, hogy ez egy körutazás kezdete. Most várom a folytatást.

Golf2 2020.03.31. 20:16:46

Off? "Lélegeztetőgépre került egy koronavírusos magyar háziorvos.
Sorra fertőződnek meg a magyar háziorvosok koronavírussal, ám Müller Cecília tisztifőorvos állítja: nem az állam dolga őket védőfelszereléssel ellátni".... 

tanato 2020.03.31. 23:09:34

@Golf2: Persze mert az alig alig tünetekkel nálunk jelentkeznek nem a kórházban,persze hogy elkapjuk a kórságot.Nincs védőfelszerelésünk csak ócska un. sebészi maszkunk.

vándor madár 2020.04.01. 01:31:26

@tanato: "Persze mert az alig alig tünetekkel nálunk jelentkeznek nem a kórházban, persze hogy elkapjuk a kórságot. Nincs védőfelszerelésünk csak ócska un. sebészi maszkunk."

Az egész médiában az áll, hogy panaszok esetén a háziorvosnál kell jelentkezni.

Nem szeretnék okoskodni, főleg, hogy nem vagyok a szituációban, de véleményem szerint azért valamilyen szinten lehet(ne) védekezni. Biztosan nem világmegváltás, de ilyen helyzetben mindenfajta védekezés számít.
Amerikában pl. nagyméretű szemeteszsákot húztak magukra a dolgozók a kórházban, mert ott sem volt védőruha és sehol sincs elég.
www.independent.co.uk/news/world/americas/coronavirus-nurse-death-new-york-hospital-trash-bag-doctor-a9427406.html

Lehet kapni pl. egyszer használatos kötényt: tisztitoszer-depo.hu/polietilen-feher-folia-koteny-80125-cm-100db-os?gclid=EAIaIQobChMIpeues9nF6AIVCsKyCh0YEg2SEAQYASABEgLRxvD_BwE
Egy kisebb szemeteszsák cipőre is használható gumival odafogatva.
Gumikesztyű azért gondolom van a maszk mellett. Testrészt nem kellene fedetlenül hagyni, fejet sem. Meg lehet nézni a neten a palesztin Intifada képeit, olyan fej, nyak és arcbefedés egy kendővel szerintem jobb mint egy életveszélyes fertőzés, de a maszk mellé be lehet szerezni olcsón arcvédőt és védőszemüveget is a netről vagy barkács-, gazda- és kertészeti boltokban: vedoszemuveg.arukereso.hu/handy/arcvedo-plexi-pajzs-rostely-homlokpanttal-sarga-10374-p336609610/
vedoszemuveg.arukereso.hu/extol/vedoszemuveg-utodes-elleni-vedelmi-osztaly-s-97302-97302-p388652711/
Ablakot nyitva tartani, mindent legalább hypóval fertőtleníteni és le- meg felmosni, fertőtlenítő légfrissítőt használni, az egész ruházatot naponta kimosni. Ehhez gondolom fel kellene venni ideiglenesen egy takarítót, aki folyamatosan mindent takarít és fertőtlenít.
A betegek meg ne taperoljanak össze semmit, álljanak tisztes távolságban, ne beszéljenek testközelben és lehetőség szerint kössék be a szájukat vagy tegyenek elé zsebkendőt, ha nincs maszkjuk.
Tudom, sokan nem mernének így fellépni, de itt most a halállal futunk versenyt, úgyhogy engem nem igazán érdekelne, ki mit mond. Már több helyen meghalt elég sok orvos a fertőzésben. Ebben a cikkben az áll, hogy Olaszországban eddig 63 orvos meghalt többek között azért is, mert nincs védőruha és légzőmaszk, abból 60 férfi volt: www.n-tv.de/panorama/Italiens-Corona-Arzte-sterben-article21678348.html
Az olasz orvosi kamara oldala szerint ez a szám már emelkedett: portale.fnomceo.it/elenco-dei-medici-caduti-nel-corso-dellepidemia-di-covid-19/
Itt írják, hogy 24 háziorvos is meghalt, nekik ott sincs semmilyen védőfelszerelésük csak kesztyű és szájmaszk:
www.zeit.de/gesellschaft/2020-03/aerzte-italien-coronavirus-infektion-risiko/komplettansicht
www.zeit.de/gesellschaft/2020-03/aerzte-italien-coronavirus-infektion-risiko
Reménykedjünk, hogy Magyarországon ilyen borzalmas helyzet nem következik be, de a tömeges megbetegedés még ez után fog jönni.

adg 2020.04.01. 01:42:57

@vándor madár: “ Az egész médiában az áll, hogy panaszok esetén a háziorvosnál kell jelentkezni.”
Telefonon.
Legalabbis en meg csak ilyet hallottam. Olyat, hogy szemelyesen, meg sose.

“ Kérjük, hogy ne személyesen menjen a háziorvosi rendelőbe, hanem telefonon hívja fel háziorvosát!
A háziorvos telefonon fogja kikérdezni Önt.”
Ez pl a magyar .gov oldalrol.

Mondjuk teljesen nyilvanvalo, hogy sokan akkor is elmennek, mert ugy szoktak meg, meg mittudomen.
Talan nem a HO a legjobb szakma ilyenkor.

Montroyal 2020.04.01. 03:26:00

mi szerettuk Soult igaz csak a turita helyeket latogattuk korbe a hajonk Incheonban allt meg es visszafelé a palyaudvarnal nem talaltunk egy! taxist aki ertette volna port port ship water ocean .. szerencsere csinaltunk egy fotot a kikotorol azt megmutattuk es rendben odaertunk .. super volt mindenhol tradicionalisba oltozott fiatalokat ..

Montroyal 2020.04.01. 03:33:17

@vándor madár: tömeges megbetegedés még ez után fog jönni.foleg ha elkezdenenek tomegesen tesztelni mint nalunk csak a varosunkban tobb ezreket tesztelnek .. eredmeny tobb szaz uj fertozott naponta ..

tanato 2020.04.01. 07:41:12

@vándor madár: @adg: Természetesen telefonon jelentkeznek legtöbben,de azért néhány olyan beteg megjelenik személyesen is akiknek nem kéne.Védőfelszereleést meg ígértek ,de még nem jött meg.NÁlun k városi szinten könnyű atzért az elkülönítés lévén a Rendelőintézet nagy ezen belül el tudjuk választanai a légúti betegeket a többiektől.Ez faluhelyen egyszemélyes kis alapterületű rendelőben nem lehetséges.

Taxomükke (UK) 2020.04.01. 07:52:49

A kommenteket olvasva ugy latom, a tobbseg idegeit igencsak megviselte mar a virushelyzet.

Buchhalter 2020.04.01. 08:45:07

@tanato: Üdv Doktor Úr! De rég láttalak erre felé! Tegnap a hírekben volt,hogy a szakorvosi ellátás akadozik.Arra fogták,hogy a szakorvosok nagyrésze év feletti.Ez igaz? Később nem lesz ennek súlyos következménye? Azért telefonon bemondás alapján felállítani egy betegséget .... vagy más a véleményed?

vándor madár 2020.04.01. 11:32:06

@Montroyal: "foleg ha elkezdenenek tomegesen tesztelni"

Ettől azért Mo-n nem kell félni, bár már jobb lett a helyzet.

vándor madár 2020.04.01. 11:50:23

@adg: "Telefonon. Legalabbis en meg csak ilyet hallottam."

Ebben igazad van, mégis odamennek. Már megjelent egy felmérés is, hogy elég sokan odamennek, de most nem találom a cikket, ezért nem tudom belinkelni.
Azért azt nehezen tudom elképzelni, hogy a váró ajtaja most is úgy nyitva van, mint békeidőben, úgyhogy még a megjelenteket is lehetne kikérdezéssel szűrni pl. nyitott ablakon keresztül vagy távolságtartással az ajtón kívül és nem feltétlenül beengedni, ha nem muszáj.
A kijárási korlátozás szerint alapos indok "az egészségügyi ellátás és szolgáltatás igénybevétele", úgyhogy ezen okból is járkálni lehet, ha nem is indokolt és beszélgetni, akivel találkoznak.
Fogalmam sincs, hogy most mi az előírás, de egy háziorvosnak házhoz is ki kell járni pl. rosszulléthez, súlyos beteghez, halálesethez, ez is nagy veszélyforrás.

lucullus 2020.04.01. 12:08:02

@vándor madár: de miért kell ezt, itt megvitatni? Most tényleg én is menjek fel az oldalaitokra, és trollkodjam szét az írásaitokat? Ez nem illendő dolog, tényleg!

vándor madár 2020.04.01. 12:48:46

@lucullus: "Most tényleg én is menjek fel az oldalaitokra, és trollkodjam szét az írásaitokat?"

Milyen oldalainkra és milyen írásainkat? Ilyen itt még soha nem volt, pedig én már a kezdetek kezdete óta itt vagyok, akkor is, ha ez nem úgy néz ki, hogy csak a címben szereplő témáról lehet írni.
Aki a te témádhoz hozzá akart szólni, az már megtette. Szerinted hány ember van itt, aki ahhoz érdemben hozzá tud szólni? Ha esetleg érdekel, bennem még megértés is felmerült pl. a nyelvi problémák kapcsán, mert azért mégsem tanulhat meg az ember egy nyelvet csak azért, mert majd egyszer öt napot valamelyik országban turistaként eltölt.

Az embereknek most egészen más problémájuk van, ami az életüket jelentősen befolyásolja akár tragikus kimenetellel, úgyhogy esetleg némi empátia talán nem ártana, főleg úgy, hogy rád is sor kerülhet.
Ha úgy gondolod, hogy tilos itt írni bármit is, ami nem a negatív koreai élményeidre reagál, akkor kérni kell a bloggazdát, hogy tiltsa meg a kommentelést. Mivel személyesen nekem szól a szemrehányásod, azt még megjegyezném, hogy én azokra a bejegyzésekre reagáltam, amik ott voltak.

lucullus 2020.04.01. 12:51:56

@vándor madár: ne itt, mindezt, minden tiszteletem és megértésem ellenére.

lucullus 2020.04.01. 13:00:06

@Golf2: ne itt, mindezt, minden tiszteletem ellenére. Ez nem tartozik ide!

xingie 2020.04.01. 13:00:29

Jajaj...erdeklodve nyitottam meg ezt az irast, leven hogy en kint eltem Szoulban tobb mint egy evet es nekem is megvan a kis "negativ" listam rola, de ez most egy kicsit sziven szurt... Nagyon latszik sajnos, hogy te nem akartal odamenni, ami persze megesik, de most ezzel egy tok felesleges negativ kepet alkottal par embernek, egy amugy szuper varosrol.
A wc-s dologra meg...hat akkor majd itthon, ha rad jon a szapora probalkozz meg egyaltalan Wc-t talalni...Fizetost meg esetleg csak csak! Szoulban minden allomason van ingyenes es folyamatosan takaritott wc, es kb barhova amugy bemehetsz, ha rad jon...(Igen olyan eset is van, mint a tied, ha a varos olyan reszen jarsz, foleg a regebbi epuleteknel, de te ugy irtad le, mintha ez lenne a normalis)
Az meg hogy a fo helyeken nem talalsz angol feliratot? Valamit akkor nagyon beneztel, mert mindenhol 2, de inkabb 4 nyelven vannak kiirva, hogy mi merre az allomasokon, Incheon-on meg aztan foleg.

Örömhernyó 2020.04.01. 13:52:21

Attól, hogy Dél-Korea, Hong Kong, Tajvan meg Japán a high-tech országok, ha a felhőkarcolóktól elmész 300 méterre, hihetetlen nyomort is láthatsz. Legfeljebb nem az utcán hömpölyög a kaki, mint Vietnamban vagy Indonéziában, de attól, hogy ott van a Samsung székhelye, még nem lesz mindenki milliárdos és az emberek többsége ilyen droid módjára él, étteremben gályázik, autót mos fillérekért, buszt vezet, meg öregasszonyok nyugdíj nélkül tengődnek egy putriban és gyűjtik az alumínium üdítősdobozokat. Nem kell ezen meglepődni, fűtés Japánban se nagyon van, meleg víz meg átfolyós melegítővel. Vagy leforrázod magad vagy jéghideg víz jön. Én már ezeken nem lepődök meg.

2020.04.01. 13:52:22

Nekem tetszett a poszt, sokkal jobban szeretem az ilyen realista leírást, mint a kényszeredetten áradozó irományokat, amikről süt, hogy jót akarok írni, mert sokba került, és különben is, hadd sárguljon mindenki :)

somlobodog 2020.04.01. 13:52:37

Gratulálok. Mégis mi a faszert kéne dél Koreában mindennek ott lennie angolul? Használd a Google translatet. Kiválóan működött nekem pl tokióban, meg beszélgetni is tudtunk pár szót japánokkal. Lakj normális helyen. Egy filléres fos hostel a világ minden pontján egy filléres fos marad, nem sírni kell hanem rendes szallasra menni ha ilyen igenyed van. Kaja ugyanez... Olcsojanos voltál és csodalkozol hogy hideg volt és fostal. Nem is ertem

tanato 2020.04.01. 14:13:17

@Buchhalter: Szia!

A szakrendelések gyakorlatilag leálltak,amit el tudunk látni háziorvosok azt ellátjuk/Főleg telefonon és E recepten keresztül/vagy megy a kórházba.Persze hogy lesznek súlyosabb következmények,hisz a koranavíruson kívül nem szűntek meg a régi betegségek sem.

somlobodog 2020.04.01. 14:51:07

@Arthamyr: sztem Gábor gondját pontosan $200 megoldja. $50 egy normális helyi mobilnet. Plusz 100 a szallasra és plusz 50 kajára. Meg egy minimális gondolkodás hogy az ingyenes google translatet, az ingyenes googlw mapset és társait használja. Nem kell felkeszulni semmit sztem. És innentől miről szól a poszt? Semmiről. 0 infó, 0 érdekesség vagy furcsaság, 0 tanulság. Ja de: ne menj hostelbe:)

Lynxxnyl 2020.04.01. 15:55:44

@lucullus: mar evekkel ezelotti posztjaidra es tevekenysegedre is erkezett kritika, jogos kerdesek, de azt se sikerult lereagalnod, nem ugy tunt, mintha erdekelne masok velemenye.
Ugyhogy teljesen ertetlenul allok a reakciod elott egy olyan blogon, ahol az aktualis poszt mellett minden nap random felmerulo temakat vitatnak meg a kommentelok.

SzZoole 2020.04.01. 16:59:24

@lucullus: te most miről beszélsz, de komolyan???

dikusz. 2020.04.01. 17:09:49

@lucullus: Tehát azt várod el, hogy a posztod alatt csak ahhoz szóljanak hozzá a kommentelők, amikről írsz, és csak olyat, ami a tetszésedet elnyeri?

ATS 2020.04.01. 18:10:38

@somlobodog: En maskepp fogalztam volna, de igazad van. Felesleges dolog csodalkozni az elmenyen, ha az ember Olcso Janos uzemmodban utazik szervezetlenul, ugy, hogy nem is erdekli az a hely, ahova elment. Es raadasnak le is huzza ahelyet masok elott.

cinke56 2020.04.01. 18:10:51

Leesett állal olvastam a posztot, mert nyolc éve, gyakorlatlan utazóként - jó, másodmagammal, szintén tapasztalatlannal - minden gond nélkül tájékozódtunk Szöulban, Busanban és Jejun, de elfordul hogy pechszériát fog ki valaki és végül már nem lát mást, csak visszatetszőt. Bár akkor is érdemes keresgélni, már csak önmagunk miatt is: hátha van a helynek valami értékelhető része. A hasmenés kínos, nekünk közel három hét alatt nem volt bajunk, pedig nem télen, hanem a meleg májusban ettük a többnyire streetfoodot.
A posztírónak valóban nincs szerencséje Dél-Koreával, mert a helyesírásellenőrző nem tudta kiszűrni hogy nem estélyen volt az érkezés estéjén. Esetleg javítani lehetne.

Kelly és a szexi dög 2020.04.01. 19:43:44

+ ott van a legtöbb ronda nő...

Norbert Végh 2020.04.01. 19:44:28

Szerintem alázattal érdemes csak utazni. Amiket fent írsz valahogy olyan "magyarosak" , minden szar mert nem értem, nem tudom, nem szoktam meg.

Szerintem gondolkodj el inkább rajta, amikor nyaralsz az értékes idô a tied, hogy azt olyan dolgokkal béleld ki amikre jó lesz visszamlékezni ha ránézel a fényképeidre 2 év mulva.
Tényleg annyira nagy sérelem hogy megugat a kutya a reptéren?

Egyébként engem Szöul utcáinak a hangulata, Budapestre emlékeztetnek, volt benne valami nagyon hasonló vibe.

élhetetlen 2020.04.01. 19:52:53

@lucullus: “de miért kell ezt, itt megvitatni? Most tényleg én is menjek fel az oldalaitokra, és trollkodjam szét az írásaitokat?“ Egy kicsit felhúztad magad, és egészen durván reagálsz. Minden kommentfolyam olyan, hogy elég egy megjegyzés, és ahhoz is hozzászólnak, nem csak a témádhoz. Ha ez nem fér bele neked, akkor írj naplót magadnak.
És akkor a témához. Szeretem, mikor a magyarok minősítenek valamit, és nem veszik észre, hogy az nálunk is van. “egy udvari pottyantósba, ahol mínuszban, a falba kapaszkodva, furán nagydolgoztam. És mindezt Szöul kellős közepén”. Nem tudom most mi van, nem jártam arra, de harminc éve Budapest közepén (József utca, a körút mellett) a bérház udvarán ott volt a hat budi. Az unokahúgomnak én adtam pénzt, hogy cseréljenek, különben a gyerek sohasem lesz szobatiszta. (Szól a gyerek, aztán fel kell öltöztetni, mert minusz tíz van, aztán kihámozni a seggét a budin, na addigra betojik, és rájön, hogy nem érdemes szólni sem). Elköltöztek, két hónap alatt rend lett. Ja, egy tanár, védőnő házaspár volt, csak nem kerestek túl jól. De nálunk minden szép, és jó.
Más. Palermo, Quattro Canti, úgy 16 éve. A magyar csoport: fúj, milyen lepukkant. Mondtam, nézzétek már meg a Kodály köröndöt. És akkor utáltak.

seigyo_zoufukuki · densha.blog.hu 2020.04.01. 21:54:17

@Eugene Horse: Legalább tudjuk, hogy a hozzád hasonlók személyében a valótlanságokon alapuló, a szerző önnön gyarlósága miatt kialakult frusztrációjától túlfűtött posztoknak is van piaca. Az ilyen együgyű, de tömegek elé tárt turistás írásoknak (is) köszönhető, hogy miért van odahaza ennyi sztereotip idióta.

@somlobodog: Ennyi.

2020.04.01. 22:31:32

Ha népviseletbe öltözött koreaiakat akarsz látni, ajánlom Észak-Koreát. De vigyázz, mert ha ott megugat a rendőrkutya, mélyebben megismered a koreai valóságot.

Arthamyr 2020.04.01. 22:45:20

@somlobodog: Javaslom elolvasni (és befogadni, ha már az enyémet nem sikerült) @Nagy kámpics: hozzászólását is, esetleg jómagam reakcióját arra.
Amúgy New Yorkban is frankó szállást kapsz 100 dolcsiból (amikor állandóan írod, hogy a gyerek ovija meg az ingatlanadó is x ezer dollár havonta meg hasonlók)? :) Az ismeretlen ábécével írott szöveg fordítgatásával meg szopjon az, akinek két anyja van. Persze, valóban megoldható, de tapasztalatból tudom, hogy nem öröm, és ugye megint Kámpix példáira kell, hogy hivatkozzak.

@seigyo_zoufukuki: Ennyi.

adg 2020.04.01. 23:23:01

@élhetetlen: igy van, mekkora egy majom mar, nem tetszett neki, hogy egy nagyonnagyonmodern vilagvarosnak gondolt helyen, a tel kozepen minusz tiz fokban, egy etteremben udvari budiba kell mennie fosni, pedig 30 eve meg pesten is elofordult olyan berhaz, ahol kerti pottyantos volt.

De hat ne ragadjunk le itt, mi az, hogy eltevedt a repteren? Hat oruljon neki, hogy volt repter, az otvenes evekben Okoritofulposon egy busz volt naponta! Aztan hol volt ott barmi is kiirva koreaiul?

Mondjuk az offtopik kommentekert beragni tenyleg vicces.

TomFisher 2020.04.02. 09:08:57

@élhetetlen: Tényleg releváns a _30_ évvel ezelőtti tapasztalataid felemlegetése egy jelenkori szituációval való összevetés apropóján.

somlobodog 2020.04.02. 16:18:07

@Arthamyr: hát én nem láttam még frankó szállást new Yorkban (szukitsuk Manhattanre és onnan kifelé 2 meteomegallora Queens és Brooklyn felé) mert turistakent nem hiszem hogy 1 oranyira kéne lakni a grand centraltol - 100 dollárért.. Persze lehet van. Most tuti:)))
Ovi már nincs. Csak az adó. Azzal együtt tudok élni.
És értem amit írtok kampiccsal de a faszi leírása leszarozott egy komplett várost mert ócska szállást kapott szar kajával (nyilván olcsón) és a nemzetközi reptéren nem találta meg a kijaratot. Hát erre mit mondjak. Házhoz ment a pofonert. Nem mert pechje volt Higy csatornát szereltek hanem mert ő maga "kereste" a szart. Hát ennyi.

Arthamyr 2020.04.02. 17:03:31

@somlobodog: Több mint 10 éve, amikor amerikai cégnél dolgoztam, jött néha akciós ajánlat, akkor is több száz dollár volt egy szállodai szoba, ezért is írtam. Fogalmam sincs hol, csak annyit tudok, hogy valahol New Yorkban, mert akkoriban még bőven soknak tartottam ezt, így meg sem néztem... Szöul gondolom olcsóbb, de azért nem nagyságrendekkel.
Amit írsz, abban van igazság, csak a megoldás nem olyan triviális, ahogy először írtad, annál kicsit jobban a zsebbe kellene nyúlni szerintem (bár a kaja tényleg megvan egy ötvenesből), és a google translate-elni koreait meg ugye nem jó (mellesleg erre írta Kámpics, hogy nem is kell, hogy idegen nyelven legyen). Az angol gyenge használhatóságára kontraszt pl. Amszterdam, ahol elég jól el lehet lenni angollal, nem nagyon kell google translate. Ennyi értelme volt, és akárhogy is nézem, inkább ez, mint mondjuk a "honvágy v332" poszt.

élhetetlen 2020.04.03. 01:54:54

@TomFisher: Biztos vagy benne, hogy ezek az állapotok nem állnak fenn még most is?

élhetetlen 2020.04.03. 02:04:07

@TomFisher: Ps. Tudom , hogy újítottak fe tanácsi lakásokat, pl. ahol Habony lakik, de tömegesen nem. Ahol meg eladták ezeket a nyomortanyákat, ott a tulajoknak nincs pénze vagy helye összkomfortosítani. De te gondolhatod, hogy már minden más, mint harminc éve. Persze, egy kisebb tömegű, gazdagabb, befolyásosabb embernek.

hnwfs 2020.04.06. 17:18:10

Nem is tudom mit írjak erre a posztra.

Harmadik éve élek kint Incshonban és mit mondjak: én nagyon megkedveltem Koreát.

Úgyhogy aki egyénileg, fejesugrással ide jön turistának annak 3 fontos dologgal kell rendelkeznie:

1. legalább alapszintű angol nyelvtudással
2. talpraesettnek kell lennie
3. és legyen szeme.

Ezt az utóbbi arra értem a reptéren ahogy áthalad az ember az ellenőrzésen szembe veri egy információs pult a sok közül, ahol angolul, japánul, kínaiul és oroszul is segítenek. (Néha kilehet fogni egyéb egzotikus nyelveket, pl magyart tanuló egyetemistákat is. )

Ahogy a legtöbb reptérnek ennek is van nagyon jó angol nyelvű honlapja ( www.seoul-airport.com/ ) Bármi változás történik, azonnal frissítik.

Koreáról el lehet mondani sok mindent. Jót is, rosszat is. Mint ahogy a világ összes országáról is. Azért ebben a stílusban ez irritáló. Olcsó Jánosként nem tudom mire számított? 5 csillagos szállodára?

Egy egyhetes balatoni nyaralás árából itt el lehet lenni akár egy hónapig is. Csak tudni kell hogyan és arra alaposan fel kell készülni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása