oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2020. március 17. 06:30,  Mit látnak a magyarok koronavírus idején? 52 komment

2020. március 17. 06:30 Határátkelő

Mit látnak a magyarok koronavírus idején?

Gyakorlatilag egész Európában ülnek otthon az emberek és próbálják kitalálni, vajon mi történik velük a következő hetekben. Arra gondoltam, e szörnyű helyzet kapcsán felelevenítek egy hat évvel ezelőtti sorozatot. Akkor is és most is arra kértelek titeket, hogy mutassátok meg, mit láttok az ablakotokból. És sokan meg is mutattátok, következzen tehát 13 ország és az ott élő magyarok – mit látnak ők az ablakból esetleg közvetlen környezetükben az utcán?

Ti mit láttok az ablakból most, 2020 márciusában? A képeket a hataratkelo@hotmail.com címre várom. Kösz szépen!

franciaorszag_saint-nazaire_istvan_1.jpg

Franciaország

Saint-Nazaire

István Jágity Saint-Nazaire-ből küldte a nyitóképet. Mint írta, gyönyörű idő, sétálgató nyugdíjasok, gyerekek, anyukák láthatók. „Végül is szép az élet, és nem számit, hogy az ilyen mentalitás miatt nem lesz holnaptól munkám” – jegyezte meg, nem sokkal később hozzátéve, hogy érkezett a hír, miszerint bizonytalan ideig leáll minden vállalat, munkahely Franciaországban.

Bourget du Lac

Nina az olasz és a svájci határhoz közeli (ez manapság nem sok jót jelent…), alig 5000 fős kisvárosból, Bourget du Lac-ból küldött képet.

franciaorszag_bourget_du_lac_nina.jpg

Spanyolország

Kanári-szigetek

Krisztina arról írt, hogy (mivel Spanyolország része) Tenerifén kijárási tilalom van. „Itt ragadtunk a hotelben. A rendőrség hangos bemondóautókkal hirdeti, hogy nem lehet az utcán tartózkodni. Az étterem kivételével mindenkinek a szobában kell tartózkodnia. Amúgy süt a nap és az erkélyen tudunk napozni egy kicsit.”

spanyolorszag_tenerife_krisztina.jpg

Dél-Spanyolország

Nikoletta az ország déli részéből, a kijárási tilalom első napján küldött fotót.

spanyolorszag_nikoletta.jpg

Dánia

Nóráék háza Dánia egy nyugis környékén van, mozgást nem nagyon lát, de amúgy sem forgalmas az a környék. „A városon belül nem tudom mi a helyzet, mert betartjuk, hogy nem megyünk sehova, főleg, hogy megfázásos tüneteink is vannak. Kitartást mindenkinek!” – írta. Jobbulást nekik!

dania_nora.jpg

Eszterék egy kisvárosban élnek, ahol amúgy sincs embertömeg. „Azért az élelmiszerüzletekben vannak vásárlók. Időseken kesztyűt lehet látni. Maszk senkin, de nem is lehet kapni” – tette hozzá a némileg meglepő infót.

dania_eszter.jpg

Norvégia

Éva Norvégiából küldött fotót, mint írta, péntek óta bezárkózva élnek...

norvegia_eva_2.jpg

Luxemburg

Vera Luxembourgból küldte ezt a képet, ő is home office-ban dolgozik.

luxemburg_vera.jpg

Hollandia

Izabella Gelderland tartományból írt. Éppen szabadságon van, mert ő is egyike azon magyaroknak, akik mostanában (ő éppen múlt szombaton) utaztak volna haza Magyarországra. „Sok a bicajos de egyébként nincs sétálgató kávézós dömping a belvárosban” – írta.

hollandia_izabella_1.jpg

Nagy-Britannia

A brit fővárosból, Londonból is kaptunk képet, Ida otthonról dolgozik határozatlan ideig.

nagy-britannia_london_ida.jpg

Írország

Kata szerint Írországban még nyugi van, „vagy csak én nem érzem a stresszt”. Konditermek, színházak, szóval nagyjából minden zárva... Figyelnek, készülnek – fogalmazott.

irorszag_kata.jpg

Malajzia

Gyöngyi fotója Kuala Lumpurban készült.

kuala_lumpur_gyongyi.jpg

Izrael

Zsuzsa képe Eilatban az erkélyéről készült: „Nem dolgozom, nem tudom meddig, mert vasárnaptól bezáratták a plázákat a koronavírus miatt. Zárva vannak az éttermek, szórakozóhelyek, iskolák, stb is”.

izrael_eilat_zsuzsanna.jpg

Kanada

A Québecben élő Krisztina egyelőre két hét kényszerpihenőn van. „Itt MÉG nincs akkora baj, de elővigyázatosak. Bezártak az iskolák, egyetemek. Aki tud, otthonról dolgozik. Várunk...” – számolt be.

kanada_quebec_krisztina.jpg

Ausztria

Jani és Györgyi Ausztriából kívánt minden jót mindenkinek.

ausztria_jani.jpg

Bécs

Andrea az osztrák főváros 14. kerületében él, onnan fotózott ki az utcára. „Minden kihalt. Senki nincs az utcákon” – írta a fotó mellé.

ausztria_becs_andrea.jpg

Magyarország

És hogy ne maradjon ki Magyarország sem, Ferii Veszprémben fényképezte le a kukásokat - szájmaszkos dolgozók nélkül...

magyarorszag_veszprem_ferii.jpg

 Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

��� �: @messzieszak #canada #kanada #quebec

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: fotó sorozat ablak

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6515528684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2020.03.17. 06:37:15

Mit látunk? A kormány a rendkívüli tartalékból 4,5 milliárdot ad az Operaház fejlesztésére, az egészségügy 2 milliárdot kap...Ja és a haver dohányboltok nyitva maradhatnak 24ből 24et.Ezt találták ki az éjjel.

Hari Seldon 2 2020.03.17. 10:43:00

Én az ablakból csak a kis kertvárosi pár utcát látom, az nem valami érdekes. Máskor sincs nagy tömeg.
De ma a boltha a reggeli nyitás előtt óriási tömeg gyűlt fel. Csak egyesével kettesével engedték be a népeket.
Egyébként meg ma déltől csak egy kitöltött papírral lehet kimozdulni a házból. (Ezt a rendőrség ellenőrzi.) Kizárólag munkába, vagy vásárolni.

gabors 2020.03.17. 13:22:37

@Golf2: "Ja és a haver dohányboltok nyitva maradhatnak 24ből 24et.Ezt találták ki az éjjel."

Dehat ott lehet cigit, meg piat kapni nem?? Lehet meg Corona sort is ....

Ha ezeket bezarnak, tobben halnanak meg elvonasi tunetekben mint a virus miatt ... ez lehet jo dontes ...:-)))

gabors 2020.03.17. 13:27:18

@Hari Seldon 2: "Egyébként meg ma déltől csak egy kitöltött papírral lehet kimozdulni a házból. (Ezt a rendőrség ellenőrzi.) Kizárólag munkába, vagy vásárolni."

Mit ellenoriznek????

Ez nagyon a "nesze semmi fogd meg jol!" kormanyzati intezkedesnek tunik igencsak francias... mar maga az ellenorzes noveli a fertozes eselyet hiszen emberi kontaktust okoz amire semmi szukseg nincs .... vagy a rendorok teljes vegy-vedelmi cuccban veszik at a kitoltott papirt (es mit csinalnak vele???)

dikusz. 2020.03.17. 13:48:10

@gabors: Látod, érted te a humort, ha néha úgy is néz ki, mintha nem értenéd. :)))

Ezért a hozzászólásodért minden meg van bocsátva.:)))

Golf2 2020.03.17. 16:09:23

Két perc alatt, hőmérőzés nélkül átszaladtam Ferihegyen, miután három napon át utaztam körbe a fél világot...ez tegnap történt,dél Szudánból több átszállással...

SzZoole 2020.03.17. 16:11:02

@Golf2: mit kerestél te Dél Szudánban, kiküldetésre a cégedtől? :-))

Hari Seldon 2 2020.03.17. 16:11:27

@gabors:
MOst te ezt csak azért mondod, mert nem bírod a franciákat, és csak csipkelődsz, vagy mi?
Le kell tölteni a kormány hivatalos honlapjáról, egy nyomtatványt. Bejelölni hogy milyen tevékenység engedélyezett. Hol laksz, születési dátum, stb. A lakhelyed közelében tartózkodhatsz, vagy a munkahely és a lakhely közötti legrövidebb útvonalon, vagy a lakhely és a legközelbi bolt vonalon mehetsz. Az utcán a rendőrnek fel kell mutatni a igazolvánnyal együtt. Ezt ellenőzrik. ha nincs nálad megbüntetnek. - Persze ez csak ma déltől érvényes.

Úgyhogy nem tudhatom előre, hogy hogy valósul meg.

Feltehtőleg itt északon viszonylag könnyen, de ugye kardio-ék már elég délen laknak (kicsit már spanyol féle népek az occitan-ok) ott lehet, hogy lazábban veszik... :-))))

Hari Seldon 2 2020.03.17. 16:13:07

@SzZoole:
Kellett valami kis AIDS, vagy valami Ebola féle is a Corona mellé...

Golf2 2020.03.17. 16:17:46

Off? A ludasi polgármestert(Vargáné-fidesz) nem zavarja a koronavírus, kisiskolásokkal! tartotta meg a március 15-i ünnepséget,majd utána a dolgozóival átvonult egy 90 éves néni lakásába kitüntetést átadni! SÖTÉTSÉG

Golf2 2020.03.17. 16:20:15

@SzZoole: Ez 1 cikk volt,nem én.

SzZoole 2020.03.17. 17:25:30

@Hari Seldon 2: tripper-kankó-szifilisz, ez a golf mindent hazavisz :-)))

SzZoole 2020.03.17. 17:26:42

@Golf2: 1 cikk volt Szudánban és nem te? Ki az a egy cikk? :-)))

SzZoole 2020.03.17. 17:27:32

@Golf2: mi 444?
A forint/font közötti árfolyam? :-)))

Herr Géza 2020.03.17. 17:49:37

@Golf2: Tetszene mondjuk idézőjeleket használni, vagy forrást megjelölni. Pölö.
De hát tudjuk, nem érsz rá gépbe pötyögni, ezért aztán rövidítesz, amit csak tudsz: “Ez 1 cikk volt,nem én.” Most akkor mit spóroltál meg? 20 karakterből kettőt?
Gratulálok.

SzZoole 2020.03.17. 18:41:49

@Herr Géza: “ Most akkor mit spóroltál meg? 20 karakterből kettőt?”

Nem kettőt, hármat spórolt meg, ugyanis a vessző után nem hagyott szóközt :-)))

Herr Géza 2020.03.17. 19:24:08

@SzZoole: Oh, sorry, valóban... :))

gabors 2020.03.17. 19:34:03

@SzZoole: "@Golf2: mit kerestél te Dél Szudánban, kiküldetésre a cégedtől?"

olajat !!

gabors 2020.03.17. 19:40:18

@Hari Seldon 2: "@gabors:
MOst te ezt csak azért mondod, mert nem bírod a franciákat, és csak csipkelődsz, vagy mi?"

dehogy is ismerek par franciat persze csak itt New Yorkban ...

szerintem mar csak az hogy a rendor megallit es fel kell mutatni valamit vagy elveszi es megnezi mar noveli a fertozodest ... hiszen azert hogy a papirt elolvassa vagy atvegye eleve kb 1 meteren belul kell lenni es beszelni is kell egymassal ...

megismetlen JOL HANGZO de valszeg teljesen haszontalan ez. Aki onmagatol nem tartja be hogy nem menjen foloslegesen sehova annak ilyen papirozas teljesen folosleges ... ezt sem fogja betartani ... vagyis csak az amugy is szabalykovetoket basztatjak ...

Arthamyr 2020.03.17. 20:00:09

@Herr Géza: Mondjuk van egy csomó pazarló ember, aki meg az igekötő után rak szóközt. Aztán csodálkoznak ha ezért valaki _le bassza_ őket. Szóval itt sem hiszem, hogy a spórolás lett volna a motiváció. :D

Simon Hasonmasa (Roch) 2020.03.17. 21:17:10

@Herr Géza:

Latod Géza, csak egy kicsit keresni kellett volna;)
No offence:)

Simon Hasonmasa (Roch) 2020.03.17. 21:25:33

@Simon Hasonmasa (Roch):

Oszinten szolva, nekem tetszik Golf. Szinfolt itt es tudosit:)...

Herr Géza 2020.03.17. 22:57:43

@Shanarey: @Simon Hasonmasa (Roch):
Akkor most mi a gond? Csak röhögtem egy jót ismét ezeken a turbó-vidám kommenteken.
C’est la vie ...

Herr Géza 2020.03.17. 23:04:05

@Simon Hasonmasa (Roch): Egészségedre a színfoltot. Nem vagy te véletlenül egy picit golf2 rajongó ?
Kár lenne érted

Hari Seldon 2 2020.03.17. 23:29:38

@gabors:
Lehet hogy a szabálykövetõbbek zavarása, de (elvileg) akinek nincs papìrja azt megbúntetik. Persze ez még csak az elsõ nap. Meglátjuk. Egyébként aki ezt végzi annak is van védõfelszerelése (valamilyen). - Ma csak messzirôl láttam még ilyet.

Arthamyr 2020.03.17. 23:35:04

@Hari Seldon 2: És azt hogyan ellenőrzik, hogy a valóban az a lakcím és a munkahely (címe) amit a papírra írt?

gabors 2020.03.17. 23:44:49

@Arthamyr: "@Hari Seldon 2: És azt hogyan ellenőrzik, hogy a valóban az a lakcím és a munkahely (címe) amit a papírra írt?"

lakcim mondjuk gondolom rajta van az akarmilyen igazolvanyon (nem tudom Fo-ban kotelezo hogy legyen barmilyen igazolvanyom az utcan setalva??? itt nem csak ha vezetek)....

es kerdezem Hari-tol hogy Fo-ban mar kotelezo pl az internet meg sajat otthoni nyomtato es ha nincs akkor megbuntetnek az utcan mert valamilyen kitalalt papiros szabaly van ?? .... ugyan mar ez gumicsont, potcselekves a "buzgomocsing" politikusoknak hogy ize nezd mar hogyan vedjuk az embereket (el tudom kepzelni hogy mekkora lelkesedes lehet pl a rendorok csendorok koreben ) ....

Arthamyr 2020.03.17. 23:54:26

@gabors: Ez nem biztos. Pl. Írországban nincs ilyen igazolvány kötelező jelleggel, lehet, hogy ott sincs. És még mindig ott van a munkahely kérdése, arról milyen igazolványuk lenne, és azt hogyan ellenőriznék? Aztán ott van az is, amit írtál, az internet, a nyomtató (vagy alternatív esetben okostelefon?), tuti nincsen mindenkinek.
Ez szerintem csak arra van, hogy szopassák az embereket, és a nagy számok törvénye alapján kevesebben járkáljanak ide-oda, de igazából, ahogy te is írtad, leginkább a szabálykövetők viselkedését befolyásolja. Viszont eredményképpen kevesebb lesz a mozgás. Itt pl. még ezt nem vezették be, de elég kihalt volt a város a normálishoz képest.

gabors 2020.03.17. 23:59:17

@Hari Seldon 2: "Meglátjuk. Egyébként aki ezt végzi annak is van védõfelszerelése (valamilyen). - Ma csak messzirôl láttam még ilyet."

Hidd el nem ketlem hogy jo otlet valahogy meggyozni akit csak lehet Sot tamogatom is hogy lehetoleg csak gen fontos ugyben menjenek az emberek barhova... persze nem mindenki tudja ezt megtenni (pl gondolom te sem ha jol emlekszem egeszsegugyben dolgozol amit nem igen lehet otthonrol csinalni)

Nekem szerencsem van pl mult szerda este (azutan hogy munkabol hazajottem) sehol sem voltam csak a kutyaval setalni de olyankor maskor sem talakozom senkivel errefele. Es tudok is itthonrol dolgozni is ...

Legkozelebb csutortokon megyunk (illetve a felesegem) az orvoshoz ma hivtak hogy ha nem beteg akkor azert menjunk (hasonlo mint nalad, ha jol emlekszem, honapokra elore is nehez idopontot kapni kiveve elet/halal kerdes) .... szoval vasarolni es a patikaba is majd akkor megyunk hazafele. Egy szerencse hogy tomegkozlekedni nem kell. Tok veletlenul pont a jovo heten van nekem is felulvizsgalat majd meglatjuk azzal mi lesz (pont magas vernyomas beallitasa van napirenden igy eleg fontos) ....

gabors 2020.03.18. 00:13:25

@Arthamyr: ez azert ritka hogy egyetertunk :-)))))

Nalunk 4 kozelebbi kollega karantenban van mert az egyikuk feleseg pozitiv .... :-))

egy masik kislanya volt pozitiv .... persze azt nem tudom hogy a tesztek jok, megbizhatoak vagy nem

Meg az is lehet hogy midez csak alhir az egesz. Pl. ket hete a nagytudasu Trump is csak "democratic hoax"-nak nevezte meg hogy a libsi media evvel akarja eltavolitani... es lassan 0 fertozott lesz stb.

Mara meg mar penz osztogatas kezdodott persze twitteren meg mindig csak kinia virus ami nem az O (marmint Trump) hibaja ...

Golf2 2020.03.18. 06:38:55

"Megnyitották a határt a Hegyeshalomnál veszteglő románok és bolgárok előtt" mert dudálva eltorlaszolták az átkelőt.Most aztán végigfertőzik az országot.A szlovákok bezzeg elzavarják 5 napja a magyarokat!

somlobodog 2020.03.18. 08:57:31

@Arthamyr: és azt hogy mi a legrovidebb út? Ez egy kapitális nagy parasztvakitas. Majd a francia rendőr kiguglizza a mapsben? Hát persze. A munka hősei:))) Egyébként meg gondolom ott is van másodfokú hatóság akinél a kozrendor büntetést fellebbezni lehet. Nincs az az isten hogy ezek a bírságok ne bukjanak meg egy másodfokon. Legrovedibb út.. Beszarok hogy ezt a hülyeséget valaki beveszi @Hari Seldon 2 nehogy már ezt elhidd. Ostoba betarthatatlan szabállyal való fenyegetés. Gondolom ad mellé nyomtatót is a nagylelkű francia állam, meg netet, meg papírt. Egyenlőség szabadság stb. jegyében így lenne korrekt... Komolyan ennél te értelmesebbnek tűnsz hogy emelle a faszsag mellé beallsz

peter3374 2020.03.18. 08:57:39

@Golf2: hogyan fertozik vegig az orszagot? Megallnak minden faluban es bekohognek az ablakon? Szerintem az volt a baromsag, hogy ott alldogaltattak ennyi embert a hataron, at kellett volna mar engedni oket igy karavanostol, ellenorzott tranzit utvonalon.

A KFC logóján Vágó István van 2020.03.18. 09:39:15

Legszebb kilátás a dél-spanyolországi, leguncsibb a holland.

dikusz. 2020.03.18. 11:15:17

@peter3374: Nem rossz az ötleted, de mi van akkor, ha végigköhögték magukat -bekopogtatva minden ablakon- az országon, és kiköhögnék magukat Ausztriába is, de az osztrákok nem engedik be őket? Akkor visszaköhögik magukat Romániába?

nyuszigonosz 2020.03.18. 11:54:47

@dikusz.: Nézd, Ausztria tranzit forgalomban megengedte mindazok áthaládását, akik haza mentek, és ehhez az út Ausztrián keresztül vezet. És nemcsak Ausztria.
Az a legkevesebb, hogy legyen egy tranzitút mindazoknak, akik üdülésböl, idénymunkábol fenetudja mi miatt, de pont arra tudnak csak haza menni.
Kinek segít, ha napokig fenntartják a tranzitforgalmat a határon: ott, ahol venni semmit nem lehet, tisztálkodni sem.

Szóval @peter3374: írta jól.

Szlovákia azokat a a magyar rendszámú kocsikat nem engedte be, akik Magyarországról akartak Szlovákiába menni, miután határzár volt már. Hiszen azok már otthon voltak, nem pl. a Csehországból Szlovákián áthatladó - tranzit - forgalmat nem engedélyezte, az a forgalom ment.

dikusz. 2020.03.18. 12:58:28

@nyuszigonosz: Igazatok van, magam is ezt gondolom. Értettem én, @peter3374: miért írta azt, amit.
Csak ez a "beköhögnek minden ablakon" megjegyzést vizuálisan elképzeltem, és félrenyeltem a kávét. Csak a helyzet komolyságára való tekintettel nem mertem nevetni nyilvánosan.

A hét vége óta a lakásban pusztulok, ki se mentem sehova. Holnapután mentünk volna hosszú hétvégére a túracsapattal Dobogókőre, azt lemondtuk. De van foglalásom egy népszerű üdülőhelyre, nem szeretném visszamondani.

Mindenképpen kell a fokozott elővigyázatosság, nem mondom, hogy nem, de szinte pánikhangulat van, senki ne menjen sehová, mindenki maradjon otthon. A gyerekem ne jöjjön fel hozzám, de az ugyanannyi idős szomszédomat kérjem meg, hogy vásároljon be helyettem.

Golf2 2020.03.18. 13:24:52

@nyuszigonosz: Szlovákia azokat a a magyar rendszámú kocsikat nem engedte be, akik Magyarországról akartak Szlovákiába menni, miután határzár volt már...Nem. 5 napja nem engedtek át ausztria felől a tótok hogy kikerüljem hegyeshalmot rajka felé...Mi(szijgyártó) meg beengedjük az olaszból is erkező románokat ellenőrzés nélkül.megint mi vagyunk a leggyengébb láncszem.

Golf2 2020.03.18. 13:28:40

@peter3374: hogyan fertőzik végig az orszagot?...tök egyszerüen,megállnak a benzinkutaknál vegigfogdossák meg teleszarják.Persze majd megállás nelkül mennek 500km-t.93km!!! dugó magyar felé most rajkánál is.

Golf2 2020.03.18. 13:36:53

Akár hiszi, akár nem, a koronavírus a korrupciót is legyűrheti...hvg.hu Egyedül a magyarba fog beletörni a foga...A parkolási maffiába már beletört.

Golf2 2020.03.18. 13:42:04

"Igazolása volt a románnak arról, hogy fertőzött, mégis felszállt a repülőre Madridban" ennyit róluk,ugyanezt fogják itt is csinálni.

nyuszigonosz 2020.03.18. 13:54:09

@Golf2: Mert 5 napja már nem engedtek be Szlovákia területére nem szlovák állampolgárokat/ vagy szlovákiai állandó lakhellyel rendelkezöket.
És a te utadhoz: a szlovákok téged azért nem engedtek be, mivel Ausztriából te haza, Magyarországra mehettél volna, nem egy másik országon "kerülve" akárhová. Ez szerintem nagyon is érthetö.

peter3374 2020.03.18. 14:16:23

@Golf2: csak kijelolt kutakon allhatnak meg amiket azonnal fertotlenitenek.

Golf2 2020.03.18. 14:31:11

@peter3374: Bezzeg Horvát felé nem próbálkoznak mert azok elzavarják őket.Sumák banda.Eddig Olaszból arról jöttek tele volt velük az m7.Most meg a fele azt hazudja hogy németből jön,ezért kerülnek az osztrákok felé.

Pink Petsch 2020.03.18. 16:40:51

@Golf2: Nem lehetsz ennyire értetlen .. Magyarországon keresztül a legrövidebb az út Romániába, gyakorlatilag 5 óra alatt a román határátkelőknél vannak ... ezért akartak Magyarországon át egyenesen hazamenni, és nem a szlovákok vagy a horvátok felé kerülni.
Ezt az egész cirkuszt Szijjártó megspórolhatta volna mindenkinek, többek között a magyar állampolgároknak is, ha egyrészt nem kegyelemkettessel rúgták volna át földrajzból, másrészt egy fikarcnyit is érdekelné a saját népe. (46 karanténban ragadt magyar állampolgár külföldön, mi? Egyedül Ischgl-ben többen vannak.) Inkompetens faszfej, ne légy olyan, mint ő.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.03.18. 20:51:35

termeszetesen a roman vezetessel mar a torlodas, dudalas, akarmi elott egyeztettek a tranzitfolyoso nyitasarol, igy az nem lehetett ok. ezert inkabb link nelkul idezunk, linkkel kiderulne, hogy nincs "mert" sehol az idezett cikkben.

Hari Seldon 2 2020.03.19. 09:17:02

@somlobodog:
Hát én betartom a szabályokat.
Eddig kétszer voltam kint, papírral. Mindkétszer ellenőziték, nekem. Hogy másnak mit ellenőriztek és hogyan nem tudom. . Viszonlag kis városrész (egy nagyobb városnak a külső része, mint más aránykban Budapestnek Rákoskeresztúr) és minket a legtöbb rendőr látásból amúgy is ismer, mert az iskola előtt mindig vannak, amikor reggel mennek a lányok az iskolába. Így naponta látnak minket.
Másrészt, nem vagyok kíváncsi, hogy mi van ha nincs nálam.

Ha más értelme nincs is, jelentősen kevesebb az autó az utakon. Szinte éjjeli forgalom van, most délelőtt 9 körül is.
Hogy mondjuk Párizsban mi a helyzet nem tudom, mert ugye ahogy írtam jelenleg csak a boltig járok el. Ezen kívül tanulok a gyerekekkel.

Golf2 2020.03.19. 16:21:07

Hetvenegy magyar vállalatnál már megjelentek a honvédelmi irányítócsoportok

Köztük van a paksi atomerőmű, a mátrai erőmű, az Auchan, az MTVA, a posta, a Volánbusz és a MÁV is...Auchan!!! Einstand szaga van a dolognak...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.