A Brexit árnyékában a brit fővárosba költözni nem feltétlenül tűnik a legjobb ötletek egyikének, de a jelek szerint Józseféknek némi nehézségek után bejött a döntés. Igaz, ehhez nem kevés munka kellett.
Pár éve volt egy sorozat: "Ezt látom az ablakomból" címmel. Akkor rengeteg fotó jött. Most a koronavírusos időkben talán érdekes lenne ismét lőni egy-két fotót az ablakból, az utcáról a környezetetekről. Mit láttok az ablakból most, 2020 márciusában? A képeket a hataratkelo@hotmail.com címre várom. Kösz szépen!
„A Brexit-cirkusz közepén, nem sokkal a referendum után kellett Londonba költöznünk, amitől a hajam minden szála égnek állt.
Már egy ideje gondolkoztunk a költözésen, de addig-addig halogattuk, hogy közben elkezdtek beszélni az angolok az önállósulásról, majd jött a szavazás, ami sokként ért minket.
Először úgy gondoltuk, így mégsem költözhetünk, de muszáj volt, mert már nem bírtuk tovább a fojtogató légkört, ami megkeserítette magyarországi mindennapjainkat, dacára a biztos, multis pozíciómnak és átlagon feletti életszínvonalnak, amit ezzel elértünk.
Kiszakadni a szürkeségből
A feleségem sem volt boldog, pedig kettőnk keresetéből jól éltünk, mégis élhetetlennek éreztük a Hazánkat. A pénz nem minden! Tulajdonképpen csak a rendszeres külföldi utak enyhítettek a mindennapok szürkeségén. Londonban többször is jártunk, mindketten beleszerettünk a város kulturális sokszínűségébe.
Felszabadító volt kiszakadni ebből a szürkeségből, kicsit magunk mögött hagyni a goromba, kedvetlen embereket, a fojtogató politikai légkört, ami nem hagy az lenni, aki valójában vagy.
London ezzel szemben hozta mindazt, amire számítottunk. Pedig a Brexit miatt komolyan aggódtunk, érdemes-e pont most felszámolnunk mindent. Jelentem: érdemes volt.
Jó érzés, hogy emberszámba vesznek
Nagyon hamar sikerült egy logisztikai vállalatnál elhelyezkednem. Ugyan ez jóval alacsonyabb szintű munka volt, mint az otthoni állásom, viszont ugródeszkának megfelelt.
A légkör igazán kellemes, multinacionális volt, a cég korrekt, a dolgozók érdekeit maximálisan szem előtt tartó, őket megbecsülő atmoszférát teremtett. Jó érzés, hogy emberszámba vesznek.
Remek példa, hogy kb. másfél hónap után félrehívott a menedzser és közölte: kapok 20p fizetésemelést óránként, mert látja, hogy szorgalmas vagyok és így szeretne tovább motiválni.
Ez érthető is valahol, mert ahogy látom, az angolok nem szeretnek dolgozni, és nem is igen hajlandóak, sokszor nem is értik, mit miért csinálnak.
Ezzel szemben a kelet-európaiak sokkal keményebben hajtanak, és sokkal felkészültebbek is. Noha ez az emelés igencsak jelképes volt, nekem többet jelentett, mert mutatta, hogy jó irányba halad a szekerünk.
Otthon kaptam hideget-meleget
Otthonról persze mást se kaptam, mint hogy nem vagyok normális, ezért tanultam az állam pénzén, fizessem vissza az egyetemet, hazaáruló vagyok, és hogy majd úgyis visszakullogok, csak egy kis idő kell, hogy rájöjjek, itt soha nem fognak befogadni. De akkor már ők sem fognak.
Ehhez képest itt, Londonban, sosem látott kedvességgel fogadnak engem, és a világ legkülönbözőbb tájairól érkező kollegáimat is, semmi se utal rá, hogy ne látnának itt szívesen.
Mindenkivel nagyon jól kijövök a munkahelyen és a mindennapokban is, élvezem ezt a sokszínű, vidám multikulti kavalkádot. Egy cseppet sem hiányzik az otthoni lehúzó, pesszimista, zsörtölődő közeg, a nyílt rasszizmust meg már hadd ne is említsem.
A londoni élet árnyoldalai
Azért itt sincs bélbe töltött húspépből a kerítés. A lakásbérlés például Londonban egy rémálom. Pláne, ha normális helyen szeretne az ember lakni, nem valami gyanús bevándorlókkal elárasztott gettóban.
Első lakásunkat ismerős segítségével sikerült bérelnünk, egy kis lakást, ami egy öreg házból lett kialakítva. A kis lakásokat gipszkarton falakkal választották el, ami remek ellenszer a bezártságérzet ellen.
Nem volt okunk panaszra, hisz nem kellett másokkal megosztani a lakásunk, mint a legtöbbeknek, akik friss migránsként költöznek Londonba. De a szomszédból áthallatszó zajok miatt nem éreztük teljesen magunkénak a privát szféránk.
Rövidesen nagyot változott a helyzet. Én kaptam egy jobb lehetőséget cégen belül. Ez mar öltönyös munka volt, igazi előrelépés a karrierlétrán, Kedvesem pedig áldott állapotba került.
Azonnal nekiálltunk új lakást nézni, és elég hamar sikerült is megfelelőt találni. Úgy terveztük Anyukával, hogy Pocaklakó már mindenképpen az új lakásba, nyugodt körülmények közé érkezhessen haza. Eddigre sok kollégából igazi barát vált, a költözésnél rengeteg segítséget kaptunk.
A világ legboldogabb emberei vagyunk, mióta Babókánkkal együtt alkotunk egy családot. Mindezt egy nyugodt, csodaszép környéken lévő sorházban élve, nem is lehetnénk boldogabbak.
Ki lehet törni
Történetünk remekül példázza, hogy kis szorgalom, mások felé való nyitottság, és alázat segítségével igenis lehetséges kitörni, a Londonba kivándorlók 95%-kára jellemző ócska tömegszállás + vacak munka sablonból, amitől én is annyira tartottam az elején.
Párom szüntelen biztatása tartotta bennem a reményt, és hogy tudtam, igen is meg kell csinálnom. És sikerült is. Ehhez sokat segített, hogy rendkívül elszántan tökéletesítettem a nyelvtudásomat is.
Ennek köszönhető, hogy teljesen beilleszkedtünk és nem ragadtunk le egy tipikus kelet-európai vendégmunkás szintjén. Ez nagyon fontos, különösen most, hogy a UK kivált a mindenbe belekotyogó EU-ból végre, és visszanyerte önállóságát.”
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A bejegyzés megtekintése az InstagramonKi gondolta volna pár héttel ezelőtt...? #brexit #coronavirus #uk
(Fotó: Romsics Balázs)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek