oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2020. március 04. 06:30,  London hét év után 68 komment

2020. március 04. 06:30 Határátkelő

London hét év után

Azt mondják, hétévente változik az ember, a hetes számban egyébként is van valami mágikus. Szóval valahol adja magát, hogy egy régi szerző, Magda (aki korábban itt és itt írt posztot) kicsit visszatekintett a brit fővárosban töltött első hét évére.

cim_271.jpg

„Mi változott a hét év alatt?

A hét fontos szám. Hétévente cserélődnek le a sejtjeink, a hét év kritikus egy kapcsolatban, hét napból áll a hét, Hófehérke és a hét törpe, a hétfejű sárkány, és természetesen a 007-es James Bond.

Végigkísért a hetes szám egész életemben. Minden lakcímemben benne van: 17, 27, 47. A hetes csoportba jártam a főiskolán, az első emelet 7-ben laktam. Jó, be is fejeztem a számokat, kezd unalmas lenni a bevezető.

Látom, ahogy az olvasó a sarokba hajítja a telefonját, hogy na már megint mit posztolt ez a szerencsétlen határátkelő? Nézzük inkább, hogy mi változott velem Londonban az elmúlt időszakban.

A lakóhelyem nem nagyon

Csak visszatértem oda, ahol a londonimagyar karrierem kezdődött. Kiköltözéskor három hónapig laktam a tottenhami gettóban. Utána London teljesen másik végébe költöztem hat évre.

Égre-földre esküdöztem a barátnőmmel kézenfogva, hogy mi aztán most már sehova nem mozdulunk innen, dél-nyugat londoniak lettünk örökre. Olyan vehemensen védtük a Temze másik partján lévő városrészt, mintha csak egy Pest-Buda háborúba csöppentünk volna. (Még mielőtt: szigorú értelemben vett pesti vagyok, sőt, nagykörúti.)

Itt még a levegő is más, északon az emberek bunkók, és különben is tele van magyarral, ki a fene akarna ott lakni? Végül is én.

tengerpart_20.jpg

A párkapcsolat közbeszólt, a fiúm csak és kizárólag a zsidó negyedben hajlandó élni, ha véletlenül nincs a közelünkben öt különböző zsinagóga, ami közül választhatunk, és nem tudja maga mellett a teljes családot, az összes általános iskolai osztálytársat, a kollégáit, és a legjobb barátait tízpercnyi távolságon belül, akkor teljesen elveszett képpel tévelyeg a városban.

Amikor LEjött látogatóba a régi házunkba Wandsworth csóró végére, hozott magával útlevelet, nagyon feldúltan érkezett meg, de csak miután háromszor eltévedt természetesen.

Viszont szerencsére még mindig nem laktam tízszemélyes magyar házban, csak egy, maximum két másik emberrel. A legjobb időszak az volt, mikor egy évig két barátnőmmel béreltünk egy kertes házat, ahol összebarátkoztunk a szomszéd fiatal román családdal.

A végén már a fél kerítést is kiszedtük, fárasztó volt állandóan körbemenni. Olyan világraszóló partikat rendeztünk, hogy minden alkalommal azt hittük, ránk hívják a rendőröket, de mindig jobb dolguk akadt. Például lekapcsolni a szemben lakó portugál dealereket.

Egyébként meg Wandsworth csóró végén minden második házban végig bulizták a környékbeliek a nyarat a kertjükben. Természetesen mi magyarok tartottunk ki a legtovább, még a halloweeni bulin is a teraszon ugráltunk pálinkától fűtve a bubamarára teljes hangerőn éjfélkor.

„Nem csak magyar barátaim lesznek”

A fiúm angol, az egyik legjobb barátnőm dél-afrikai, van még két lengyel lány, ezen kívül csak magyarok a barátaim, de úgy, hogy többségét még Pestről ismerem. Viszont őket nem adnám semmi pénzért.

Kiemelném a tiszteletbeli tesómat, Rékát, akivel a főiskolai gólyatábor óta elválaszthatatlanok vagyunk, és ha ő nem lenne itt, már én sem laknék régóta Londonban. Velük még a család hiánya is kicsit elviselhetőbb.

„Sokat járok színházba”

Kiköltözéskor megfogadtam, hogy most aztán minden fellelhető darabot és musicalt megnézek. El is kezdtem első évben, a barátnőmmel megtekintettük a Wickedet, és egy szót nem értettem belőle friss londoniként. A beszélt angolt már csak-csak, az énekeltet még nem.

Végül is a hét év alatt ez a fogadalmam egyáltalán nem jött be. A West Enden még láttam három musicalt, színházban Jude Law-t, és ennyi.

A kulturális programok nálunk kimerülnek a koncertek vagy sing a long látogatásokban, vagyis amíg a filmvásznon pereg a film, addig a nézőtéren mi is énekelünk, táncolunk, eszünk-iszunk.

A mozi sem egy hagyományos mozi, ez inkább koncert- és bulihelyszín, két emelettel es páholyokkal, ahol a vetítéskor felkerül a hatalmas filmvászon, a vetítés előtt vagy a szünetben jelmezverseny és fotózás.

Így néztük már a Dirty Dancinget, Mamma Miát, Grease-t, Rocky Horror Picture Show-t, Bridget Jonest, Bajos Csajokat és a Cluelesst (drink along), valamint az Igazából szerelmet minden karácsonykor.

London tele van múzeumokkal, és kiállításokkal, én szégyenszemre eddig ebből kb. ötöt láttam, de idén behozom a lemaradást.

„Végigbulizom a fővárost”

Lehet, hogy a korral jár (valószínű) de azzal is, hogy olyan sokáig laktam south -westen, ahonnan semmi kedve az embernek bebumlizni a belvárosba, majd csilliárdnyi összegért hazaüberezni.

Első évben még újonnan érkezőként természetesen minden hétvégén valahol máshol pörögtünk az arcunkon, néhány bulit még ma is emlegetünk, de a második évtől szégyenszemre be kell vallanom, hogy már a környékbeli házibulikról is 11-kor hazamegyek aludni.

London nekem tökéletes, 11-kor zárnak a pubok, a belvároson kívül ezután már a fű se nő sehol. Így teljesen jó kifogás fél 12-re már ágyban lenni. Ennyi év után nem tudom, hogyan tartanék lépést a pesti barátaimmal.

Minden alkalommal, amikor hazamegyek, alig bírom rávenni magam, hogy az éjfélkor kezdődő bulinak legalább az elejére menjek el. Míg a saját kertes házunkban laktunk két barátnőmmel, az volt a legkényelmesebb.

Valami csoda folytán az ismerőseink mind fél órán belül laktak, mint írtam, a szomszéd román családdal is összehaverkodtunk, így szinte az egész nyarat a kertünkben grilleztünk végig. Soha egyszer sem jutott az eszünkbe, hogy ki kéne mozdulni.

Sajnos egy év után lejárt a szerződésünk, igy mindenki a saját útjára ment, de azt az egy évet a Wandsworth csóró végén mindig emlegetjük. Az ilyen idősödő party girlöknek ez a ház tökéletes volt. (Petra, remélem, hamar beköltöztök a kertes házba, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.)

„Megtanulok főzni”

Főztem persze otthon is, tíz évig éltem egyedül, gondolom néha ráfanyalodtam. De nem igazán emlékszem, sosem voltam egy főzővirtuóz. Azt gondoltam, Londonban majd milyen jó lesz, akkora a választék, hogy a világ bármely ételét el tudom készíteni.

Egyik nap indiai, másnap kínai, majd karibi, afrikai, arab ételeket készítek. Hát persze. Az első hónapban próbálkoztam is, de utána maradtam a biztos, ami biztos paprikás krumplinál és rakott krumplinál.

kagylo.jpg

A fiúmmal három hónappal a megérkezésem után jöttem össze, és nagy megkönnyebbülésemre szakácsként is dolgozott pár évig. Úgyhogy innentől kezdve évente egyszer kellett csak bemennem a konyhába. A karácsonyi halászlékor.

A legújabb fiúmmal jöttek az új barátai és az új család, újabb kihívás, hogyan süssünk és főzzünk kóser ételeket. Nyilván semmi fogalmam sem volt róla, általában szalonnát eszem egy kis szalámival, a lecsó a kedvenc ételem (szigorúan kolbásszal és nem virslivel, tojás és rizs nélkül, még mielőtt), és a húgom rendszeresen küld (jut eszembe Szilvi: tavaly nem láttam semmit belőle!) a disznótorosból.

Így érthető, hogy az első pár próbálkozásom nem volt tökéletes. Az első sábáti vacsorára a tortát ugyan tejmentesen sütöttem, hogy a húsos ételek után tudjuk enni, de a tepsit reflexből az évtizedek óta ismert mozdulattal vajaztam ki és szórtam meg liszttel, hogy ne ragadjon le.

Amire persze nem is figyeltem oda, és már csak a vacsora végén kaptam a fejemhez, hogy most mind a pokol tüzén égünk el, mert ez minden volt, csak nem kóser. (De hál istennek nem, mert a zsidóknál nincs pokol.)

„Ultradivatos leszek a világ egyik divatfővárosában”

Mármint ezt határoztam el megérkezésemkor. Pesten elvégeztem a divattervező szakot, de közbeszólt az élet és a lustaságom. Először bringás lettem, majd kutyás, és egy kutyás-bringás Pesten hogyan öltözködik? Praktikusan.

ruhak.jpg

Leggings, réteges ruhadarabok, futár táska - amibe belefér a tacskó - és semmi drága vagy divatos cucc, mert úgyis elesek, sáros lesz az úton, ráugrik a kutya, koszos lesz a bringázáskor és különben is egy harcművészeti központban dolgoztam hat évig, ahol teljesen mindegy volt, mit veszek fel, hiszen mindenki melegítőben grasszált, így én is. De majd Londonba érve minden újra más lesz!

Nem lett. Kutyás-bringás vagyok azóta is, annyiban változott a helyzet, hogy az országúti biciklit lecseréltem vintage-re, a kutya már az első kosárban utazik és nem a futártáskában, de még mindig a praktikum játssza a főszerepet.

kerekpar.jpg

Nem sikerült stílusos lennem, nem sikerült lépést tartani a divattal, ami szomorú, lévén, hogy a divatban dolgozom. Szuper jól végzem a munkám, de ha rólam van szó, még mindig leggins és réteges-praktikus öltözködés, nem én vagyok az, akiről az jut eszébe az embereknek, hogy hú, milyen menő londoni csaj! Inkább a hú, milyen menő kutyasétáltató gumicsizmája van, ennek aztán nem art a sár meg az eső!

Ami a legnagyobbat változott

De elsősorban a világnézetem változott a legnagyobbat. Együtt élni ennyi nemzetiséggel felér egy világkörüli úttal. Megszámolni sem tudom, hány országbeli ismerősömmel, kollégámmal, szomszédommal, kutyasétáltatóval beszélgettem arról, ki honnan jött, milyen ott az élet.

Megismertem rengeteg kultúrát, jártam a kínai újév ünnepségen, a mexikói halottak napja felvonuláson, indiai újévi partin, zsidó névadó ünnepségen, balkan koncerten, lengyel karácsonyon, megszámlálhatatlanul sok nemzetiségi étteremben, és még folytathatnám. Londonban mindig történik valami, sosem lehet unatkozni.

Hálás vagyok a városnak, hogy felnyitotta a szemem, és sok mindent másképp látok. Ha egyszer mégis elhagyom a várost, ahol élek, mindig szeretettel fogok visszaemlékezni arra a helyre, ahol felnőttem, ahol megtaláltam a legfontosabb barátaim, és találkoztam a világ legmenőbb férfijével, de úgy, hogy mindjárt itt az esküvőnk.”

Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is! 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

�� �: Ildikó #south africa #délafrika #afrika

Határátkelő (@hataratkelo) által megosztott bejegyzés,

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.   

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2215502650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dikusz. 2020.03.04. 07:12:40

Tetszett a poszt, jó humorral ír. Olvasom az előzőeket is közben, a kommentekkel(régi szép idők) együtt...:)))
Ahogy látom, nem nagyon változott Magda(i) temperamentuma a hét év alatt, legalábbis a bulizás szempontjából. Az ő dolga, nekem nem menne, de biztos vagyok benne, hogy nem csak ebből áll az élete hét éve.
A posztból az derül ki, hogy esküvőre készül a nem jól tájékozódó fiúval, sok boldogságot nekik.

SzZoole 2020.03.04. 07:19:50

Készíts sasuke-t( kb. ugyanaz mint a lecsó ) vagy sólet-et, édességnek pedig flódnit :-))

Jártas vagyok a zsidó konyhában és kultúrában, is :-)

Din Serpahis 2020.03.04. 08:52:44

Hu ez az eletmod valahogy baromira tavol all tolem...olyan celtalannak erzem.

Arthamyr 2020.03.04. 09:18:29

"A hét fontos szám. Hétévente cserélődnek le a sejtjeink, a hét év kritikus egy kapcsolatban, hét napból áll a hét, Hófehérke és a hét törpe, a hétfejű sárkány, és természetesen a 007-es James Bond." - Ez elég gyenge kezdés. De azért igyekszem elolvasni, hátha nem a nagy visszaesés jön utána...

Csodabogár 2020.03.04. 09:42:39

Szórakoztató poszt, a kutya aranyos. Az ilyen nyüzsgős életről irigykedve olvasok, nekem biztos nem menne és nem is ment soha. Esküvőre sok szerencsét és boldogságot kívánok.

Golf2 2020.03.04. 10:59:47

kizárólag a zsidó negyedben hajlandó élni...ez már beteges.szerintem.

SzZoole 2020.03.04. 11:17:43

@Golf2: melyik része beteges ha egyszer zsido a srác ?

Muszlim/niga gettóban n

SzZoole 2020.03.04. 11:25:53

Na mégegyszer

@Golf2: muszlim/niga gettóban nem élhet egy zsido, mer meglincselik, érted?

Amúgy meg semmi baj nincs a zsido negyedben élni. Mi 3 évet éltünk köztük, 28 ház, ebből egy muszlim család, egy lengyel, egy indiai és mi egy magyar család éltünk együtt.

A többi 26 házban zsidók családok éltek.

Sehol sem éltem nagyobb nyugalomban és biztonságban mint akkor, a zsidók közt, ami szerinted beteges :-(

Golf2 2020.03.04. 11:30:21

Off.Megvertek egy szingapúri diákot Londonban a koronavírus miatt...arccsonttörés.

Golf2 2020.03.04. 11:32:46

@SzZoole: Ki mondta hogy baj van a zsidónegyeddel? Neki van baja a többi hellyel ahol más nációk élnek.

SzZoole 2020.03.04. 12:20:41

@Golf2: “ kizárólag a zsidó negyedben hajlandó élni...ez már beteges.szerintem”

Te írtad, nem én. Ebből én azt értem, hogy ha valaki zsidónegyedben hajlandó élni, az már beteges.

Én sem élek más náció közt, csak angolok közt, akkor én is beteges vagyok?

Csodabogár 2020.03.04. 12:26:02

Egyszer amikor svédekkel vettem részt egy városnéző túrán Golers Greenben megjegyezte a guide, hogy ez egy zsido negyed. Nagyon elcsodálkoztam, mert mikor először jártam Londonban véletlenül ott laktam és semmi nem vettem észre a zsidoságból. Feltehetően nem ortodoxok. Nekem nagyon tetszett akkor a hely. Szép rendezett környék volt és jó közlekedése volt a belváros felé.

Platonica 2020.03.04. 12:32:17

@SzZoole: Az lehet, h meglincselik az altalad emlitett negyedekben, de attol me'g vannak neutralisabb keruletek, kornyekek, ott vajon miert nem tudja elkepzelni, hogy eljen?
Ebbol a szempontbol tenyleg kicsit kulonos, nem? Plane hogy felnott ferfikent elveszetten tevelyeg, ha "nem tudja maga mellett a teljes családot, az összes általános iskolai osztálytársat, a kollégáit, és a legjobb barátait tízpercnyi távolságon belül"...

Golf2 2020.03.04. 13:01:08

@SzZoole: Rosszul érted.Ha CSAK zs.negyedben akar,az a beteges.Te sok helyen tudnál élni no problem.

SzZoole 2020.03.04. 13:30:56

@Platonica: @Golf2:

Én kerek elnézést, nyilván én értettem félre :-)

Csak egy kérdésem lenne, mennyit tudtok a zsidókról, az életükről a szokásaikról?

Nem könyvből vagy az internetről vagy esetleg mások által hallot dolgokról, hanem úgy saját tapasztaltból?

Herr Géza 2020.03.04. 13:34:06

@Golf2: Megint okos voltál. Szerintem te vagy beteges. Meg olvasni sem tudsz, de ezt már megszoktuk.

Platonica 2020.03.04. 14:47:04

@SzZoole: Sztem nem ertetted felre, inkabb csak nem a teljes kepet vetted figyelembe. Vagy szarkasztikusan az e'l? Azt mondjuk, nem ertem, miert.
A zsidok tobbsege nem zsidonegyedekben el, ezt szerintem te is tudod. Es ettol me'g nincsenek folyamatos eletveszelynek kiteve.

Platonica 2020.03.04. 14:47:46

@Platonica: ...szarkasztikusan irtad?... Bocs.

Golf2 2020.03.04. 14:54:45

@Herr Géza: tokosúr kánsztmismál:))))))))

Herr Géza 2020.03.04. 15:38:49

@Golf2: Nágyon vicces vagy ma ismét.

Csodabogár 2020.03.04. 17:05:39

@Platonica: A vallásos zsidók mindig ilyen szoros közelségben szeretnek élni. Voltak kollegák, megismertem az életvezetésüket, Zürichben. Az aztán más kérdés, hogy a kivűlről jövőt mennyire fogadják be.

Taxomükke (UK) 2020.03.04. 17:36:43

@Csodabogár: "a kivűlről jövőt mennyire fogadják be."
Nekem ebben csak egy kozvetlen tapasztalatom van. Az unokatestverem zsido pasihoz ment ferjhez (nagyon rendes ember volt, meghalt mar szegeny), a Klauzal teren laktak. A siksze felesege miatt nem tekintettek zsidonak a gyerekeiket, es emiatt nem engedtek ossze a sajatjaikkal a hazban lako tobbi zsidok.

SzZoole 2020.03.04. 17:40:38

@Platonica: igen, egy kicsit szarkasztikus, is voltam :-)

A poszterina által felvázolt srác, úgymond modern zsidó, szerintem, aki, még, tartja a szokásokat, kóser ennivalót eszik a kóser elkészítés szerint, saját közösségben lakik stb.

Amit furcsállok, hogy más vallású nőt akar feleségül venni, kiváncsi vagyok, hogy a szülei és a közösség mit szól hozzá, ugyanis a vallás a nőkön keresztül öröklődik.

Szóval a poszt egy kicsit kevés információt oszt meg velünk, így az egész beszélgetés csak felvetések, szerintem :-)

Platonica 2020.03.04. 17:43:33

@Csodabogár: Ez igy van, marmint hogy akik szorosan tartjak a vallasuk kulsosegeit is, azok szeretnek kozossegbe tomorulve elni, de ez nem mindig lehetseges. Itt felenk (videk) sem zsidonegyed, sem mukodo zsinagoga nincs a kozvetlen kozelben. Az ismeroseink bar v bat mitzvah megunneplesere is a kb 50 perc autozasnyira levo zsinagogaba hivtak bennunket.

Platonica 2020.03.04. 17:52:13

@SzZoole: Nincs semmi gond a kozossegben elessel, szokasok tartasaval, ha azok nem limitaljak le az embert;-) Marpedig itt en egy tanult tehetetlenseget erzek, mar ha nem humoros tulzas volt OP reszerol a baratja gyamoltalansaganak leirasa.
Es ahogy te is megjegyezted, kicsit ellentmondasos a kotodes, ragaszkodas a hagyomanyokhoz, ill. a kivulre hazasodas terve. De tenyleg nem a mi dolgunk megitelni!

SzZoole 2020.03.04. 17:52:39

@Platonica: azt sehol nem írtam, hogy folyamatos életveszélyenek lennének kitéve.

Egy rövid sztori.

Amikor 2011 augusztusában London Tottenham városrészén a rendőrök lelőttek egy békés adófizető fekát, aki az igazoltatás és hosszas megfigyelés után a fegyveréért nyúlt.

Országszerte lázongások törtek ki emiatt, gyújtogatnak/fosztogattak a szimpatizánsok, rengeteg Shopping City-elraboltak felgyújtottak.

Akkor Edgware zsidónegyedben laktunk, mint már fentebb említettem, ami egy zsákutca volt,.

Olyan szintű védelmet kapott az utca, mintha valami diplomata negyedben laktunk volna( nyilván nem miattunk)

Az utca elejét lezártak és csak az mehetett ki-be aki ott lakott.

Sok sztorim lenne még, de ez senkit nem érdekel, szerintem :-)

Platonica 2020.03.04. 18:37:29

@SzZoole: "azt sehol nem írtam, hogy folyamatos életveszélyenek lennének kitéve"

Oke. Csak arra reagaltam, amit Golfnak irtal, hogy muszlim/egyeb gettoban meglincselik oket.
Szerintem ez sem igaz igy onmagaban, foleg hogy ezert nem mennek oda lakni.
A masik, amit nem erdemes elfelejteni, hogy igen eros (tulelesi) torekvesuk az asszimilacio historikusan. Nagyon sok -akar me'g vallasat tarto- zsido csaladrol nem is lehet tudni, hogy azok.

zoldzeller 2020.03.04. 18:56:29

@Platonica: Szerintem aki csak egy kicsit is vallasos zsido az megprobal "zsido negyedben" elni. Mert akkor szombaton setalhat a zsinagogaba, van a kozelben bolt ahol vehet koser hust, izraeli termeket, koser sajtot. Van koser etterem, fagyizo, mikve stb. Van a kornyeken suli/ovoda a gyereknek. Kozosseg, varos a varosban, ahol jo esellyel ismered a szomszedot, meg a szomszed szomszedjat es meg annak a nagynenjet is.
Nem veletlenul vannak arab negyedek, kinai negyedek, koreai negyedek.
En azt csak koltoi tulzasnak erzem, hogy a srac ennyire gyamoltalan.... remelem koltoi tulzas).

zoldzeller 2020.03.04. 19:02:26

@Platonica: nahat, mint zsido mondhatom, hogy egyaltalan nem celunk az asszimillacio:)
Es normalis elfogado orszagban nem rejtegetjuk, hogy zsidok vagyunk.

SzZoole 2020.03.04. 19:14:33

@Platonica: muszlim/niga gettóban nagy valószínűséggel ( bárkit, nem csak zsidókat) meglincselnék. :-(

Amire te gondolsz az a muszlim/niga negyed, ahol már kisebb a valószínűsége a lincselésnek.

Minden nap keresztül megyek ilyen negyedekben Londonban, békében élnek egymás közt a zsidók és muszlimok :-)

Platonica 2020.03.04. 19:57:29

@zoldzeller: Probald meg videken mindazt, amit leirsz. Pedig hidd el, boven elnek zsidok videken is:-) Kedvenc kavezonk tulajdonosa pl Jeruzsalemben nott fol, de vmiert idesodorta az elet, azt konkretan nem tudnam megmondani, hogy mennyire vallasos, de azt tudom, hogy mennyire nincs egyedul. Pedig felenk semmilyen negyedek nincsenek, csak bekes egymas mellett eles:-)

Nincsenek asszimilacios torekvesek altalanossagban? Oke, elhiszem, hogy te igy gondolod, bar meglep, szerintem ez common knowledge, es egyebkent is, hogy a Guardian cikk cimet idezzem egy zsido ujsagirotol, 'Assimilation is not a dirty word"..., szoval relax;-)
www.theguardian.com/commentisfree/belief/2009/sep/11/jewish-muslim-identity-assimilation
Amugy meg erdekes a kitetel, "normalis, elfogado orszagban nem rejtegetjuk'. Mashol igen? Akkor az milyen cimen megy?

@SzZoole: Te hasznaltad eloszor a getto szot valaszkent, amikor Golf zsido negyedet irt. Amugy egyetertunk, ahogy fontebb is epp jeleztem (bekes egymas mellett eles van, lincseles nincs:-)

SzZoole 2020.03.04. 20:09:00

@Platonica: igen, gettó szót használtam a golf által leírt beteges megjegyzésre.

Elég szélsőséges volt, bevallom :-(

zoldzeller 2020.03.04. 20:33:47

@Platonica: es akkor az mit jelent, hogy a kavezo tulajdonosa Jeruzsalemben nott fel most meg az angol videken el? Persze van ilyen is. Tavaly telen Costa Ricaban egy vilagvegi kis faluban egy ember rohant utannunk mert hallotta az anyosom heberul beszelni es o is izraeli.
Most miert olyan furcsa hogy evszazadok ota a nagyvarosokban kialakultak zsido negyedek, es videkeken is voltak varosok ahol tob zsido elt (nekem mar a nagyanyam is a 7. keruletben elt, de videknek ott van Tokaj es kornyeke vagy Szeged.)
Ennek egy csomo kulturalis oka van, sokkal egyszerubb volt es meg ma is egyszerubb igy elni zsidokent. De ez nem azt jelenti, hogy attol meg ne lennenek zsidok mashol is.
Az USA-ban ott van Brooklyn, Los Angeles-ben is oriasi zsido negyed van, es Floridaban is. Ahogy regen Kanadaban Torontoban (talan) is volt magyar negyed.

SzZoole 2020.03.04. 20:42:19

@zoldzeller: azt megkérdezhetem, hogy te/ti mennyire tartjátok magatokat a valláshoz?

zoldzeller 2020.03.04. 20:52:28

@Platonica: Most elolvastam a cikket es en mast ertek belole amit te:

Full assimilation undoubtedly leads to a weakening of such identities. Nevertheless, I believe that most people from minority groups understand that a very significant degree of assimilation is absolutely necessary in order both to gain the full benefit of what society offers in terms of work, education, health services and so on, and to be able to contribute to society's common good.
Full assimilation undoubtedly leads to a weakening of such identities. Nevertheless, I believe that most people from minority groups understand that a very significant degree of assimilation is absolutely necessary in order both to gain the full benefit of what society offers in terms of work, education, health services and so on, and to be able to contribute to society's common good.
De ez nem arrol szol amit te irtal. Ez a szelsosegekrol szol, azokrol az ortodox zsidokrol akik ugy elnek Brooklynban egy ket szobas apartmanban, hogy van 15 gyerekuk, sose dolgoztak mert heti 80 oraban a torat tanulmanyozzak es talan meg angolul se beszelnek csak jiddisul.

zoldzeller 2020.03.04. 20:59:04

@SzZoole: Eleg liberalisan. Az unnepeket tartjuk, olyankor el szokktunk menni zsinagogaba is. A pentek esti vacsora szent es serthetetlen - az van. Gyertyat is gyujtok.
Otthon nagyjabol kosert tartunk, mert ugy nottem fel, hogy nem keverjuk a tejest a hussal, es a malacot amugy sem szeretem. Meg nem kell koser sajtert, husert extra koroket futni van a sarki boltban. ;)
De siman vezetunk, kirandulunk, fizetunk stb. szombaton.

Platonica 2020.03.04. 21:28:27

@zoldzeller: Nem ertem a kerdesedet ('mit jelent')? Arra reagaltam, hogy aki kicsit is vallasos, az megprobal zsidonegyedben elni, valaszolva h nem feltetlenul, me'g az echte jeruzsalemi zsido sem, nem beszelve sok mas emberkerol, csaladrol pl az ismeretsegi koromben. Lehet, hogy ez nem szimpatikus neked vagy megkerdojelezed, hogy mennyire vallasosak akkor, de szerintem ez elegge szubjektiv szempont.

Asszimilacio: azt me'g mindig nem ertem, miert tekinted pejorativnak a szot, a cikk cimet ajanlottam figyelmedbe, 'not a dirty word'. Egyebkent szvsz joval tobbrol szol, mint amit az utolso mondatodban irtal, eleg sok oldalrol kozeliti meg a kerdest, tortenelmi vetuletben is, amire pl en eredetileg hivatkoztam: but members of immigrant groups also regarded assimilation as the only path to integration, and a climate existed in which it was seen as a very good thing to lose most of the traits you brought with you from your former home. Great pride was taken in the degree to which you felt you had absorbed the ways of your new home...
Illetve: ... members of old Anglo-Jewish establishment families won't hear a word of criticism of assimilation, which they see as the route to their success.

SzZoole 2020.03.04. 21:30:53

@zoldzeller: értem és koszonom a választ, szóval ti modern zsidók vagytok :-)

Ismerek elég sokat, ortodox/modern és olyat is aki részben tartja csak a vallást.

A nejem ép tegnap készített egy nagy edény sasuke-t ( én a hagyományos füstölt szalonnást lecsót jobban szeretem) és hétvégén sólet lesz, igaz füstölt csülökböl és nem libából :-)

zoldzeller 2020.03.04. 21:44:30

@Platonica: A fenti cikk szerint en egy asszimilialodott zsido vagyok, a szuleim is azok voltak es a gyerekeim is azok lesznek. Ez igy helyes. Dolgozo, tanult hasznos tagjai a tarsadalomnak.
De te a cikket amit linkeltel meg mindig nem erted. A sajat ide masolt par mondatod utan nem olvastad tovabb, pedig ez konkreten a kovetkezo mondat:

"Eventually, the pendulum swung the other way. The collateral damage caused by assimilation was recognised and, in an increasingly multicultural society, it was acknowledged that the maintenance of traditional identities would have positive benefits both for members of a group and for society as a whole. But to go too far down either route has its dangers. So there is certainly a dilemma facing Jews, Muslims and other groups which wish to preserve and nurture their cultural, religious or ethnic identities: how do you achieve a balance?"

zoldzeller 2020.03.04. 21:53:12

De tovabbra se ertem, hogy mi a problema. Persze, hogy nem minden zsido el jewish community-ben. De ezt nem is mondta senki. Itt a posztban szereplo sracrol volt szo, nem ertetted miert nem akar elkoltozni a kornyekrol es en erre adtam egy valaszt.
Hogy lehet, hogy annyira vallasos, hogy szigoru kosert tart (es hust csak a koser hentesnel kap) es minden szombaton ott van a zsinagogaban es shabbat ideje alatt nem vezet es nem ul buszra se. Az anyukaja egy jiddise mamma, aki megkoveteli, hogy minden pentek este ott uljon az asztalnal nyakkendoben. Na, ez egy magyarazat.

zoldzeller 2020.03.04. 21:54:26

@zoldzeller: de az is lehet, hogy siman csak egy szorongo szemelyiseg aki panikrohamot kap ha el kell hagynia az altala ismert es biztonsagosnak velt kornyezetet, es talan nem is zsido.

zoldzeller 2020.03.04. 21:56:54

@SzZoole: a shaksukat en is nagyon szeretem;) Csak a tojast valahoyg mindig rosszul teszem bele es megfol, pedig annak folyosnak kene lenni.

Platonica 2020.03.04. 21:59:48

@zoldzeller: De tovabbolvastam, a masodik idezet pl a vegerol volt;-)

Es me'g mindig ugyanott tartunk: onmagaban az asszimilacio nem pejorativ, csak a tulzasba vitt, ahogy az altalad idezett reszlet is sugallja. Az egyensuly lenne a cel, amelyben a beilleszkedesnek nem feltetele a kulturalis, etnikai identitas feladasa.
Ahogy irtad, nalatok nem cel az asszimilacio, de a beszelgetesunk utan mar en is ugy gondolom, nem ugyanazt ertjuk rajta.

Platonica 2020.03.04. 22:02:41

@zoldzeller: Igen, elkepzelheto, legalabbis a leirasbol.
Woody Allen ugrik be vmiert:-)

Platonica 2020.03.04. 22:04:38

@zoldzeller: En a flodniert tudnek olni! Ahogy az unokatesom suti!!

SzZoole 2020.03.04. 22:10:39

@zoldzeller: mert a végén kell csak ráütni és akkor jó lesz :-)

zoldzeller 2020.03.04. 22:11:13

@Platonica: na akkor megprobalom meg egyszer, de szerintem nem ugyan arrol beszelunk;
Asszimiliacio az en szememben - pl Radnoti Miklos aki zsido csaladban szuletett, de vallasos katolikus volt es felvette a katolikus vallast, nem gyujtott penteken gyertyat, nem unnepelte a yom kipurt, stb. Asszimlialodott.

Asszimilacio a cikk szerint - megtartani a vallasi/kulturalis sokszinuseget de kozben hasznos tagjai lenni a tarsadalomnak.

A masodik felfogasnak termeszetesnek kene lenni. Az elso felfogasrol meg igazabol nincs velemenyem, nem vagyok annyira vallasos, hogy zavarjon a dolog, de semmi esetre sem pejorativ.

SzZoole 2020.03.04. 22:14:23

@Platonica: ha gondolod küldhetek jó flodni receptet :-)

Erre is lenne egy sztorim, de már késő van, reggel meg meló, another day in the office, aztán hétvége, édes semmit tevés :-)

Szaktanár 2020.03.05. 00:15:58

„Ultradivatos leszek a világ egyik divatfővárosában”

mármint hol, párizsban? :) mert hát sehol a világon máshol nem látni annyi ízléstelenül felöltözött embert, mint londonban. na meg a vonaton sminkelés...pont olyan is lesz általában.

Bandibacsi34 2020.03.05. 06:39:09

Angliaban senki sem akar asszimilalodni, akinek van esze. Amennyire latom a szuletett angolok csak egymassal letesitenek kapcsolatokat(kiveve a luzerek, kover nok, alkeszek stb.). Naluk meg az oszaly is nagyon szamit. De ez ugyanigy van a zsidoknal, lengyeleknel, araboknal(, ott szamit az orszag es az osztaly is), szonaliaiaknal, pakisztaniaknal, indiaiaknal stb.). En 11 eve elek Londonabn es egyre jobban undorodom tole. Uzletelni(=lopni, csalni, hazudni), penzt gyujteni jo, de a vilag sz.mete is ide gyulik(pl. az arab(es mas) orszagok rossz noi(goldiggerek), ingyenelok es gyerekgyartok. Egyebkent egy normalis varosban van normalis ejszakai elet. Az nem nagyvaros, ahol alszanak ejszaka.

Bandibacsi34 2020.03.05. 06:39:13

@Szaktanár: pl. szemölkököt fogkefével...

Visceroid 2020.03.05. 06:39:21

"Hét év alatt sok minden változik egy külföldön élő magyar életében. Szerelmek jöhetnek, de egyvalami állandó: London."

10 év alatt sok minden változhat egy Magyarországon élő magyar életében: jöhetnek áremelkedések, diktatúra, forint árfolyamromlás, csökkenő életszínvonal, teleépíthetik a lakhelyét stadionokkal, de egyvalami állandó: Orbán! TESSÉK SZÉPEN HAZAJÖNNI ÉS SZOPNI VELÜNK EGYÜTT, NEM PEDIG KINT NYUGATON ANDALOGNI!!!!

Golf2 2020.03.05. 08:29:32

@SzZoole: Amit furcsállok, hogy más vallású nőt akar feleségül venni, kiváncsi vagyok, hogy a szülei és a közösség mit szól hozzá, ugyanis a vallás a nőkön keresztül öröklődik... A feketék miért akarnak fehér nőket?Ugyanazért.

Bright side of life 2020.03.05. 09:14:51

Nem értem... a poszterina egy csomó mindenről ír, egész jó, könnyed stílusban, amelyen látszik filmélményei hatása - egészen pontosan két film, a Love Actually és a Bridget Jones hatása:) - és szinte mindenki leragad a zsidóknál.... na, szerintem ez a beteges (ha már ennél a szónál maradtunk):)

SzZoole 2020.03.05. 09:17:55

@Golf2: húbameg golf, te akkora fogalmi dugóba keveredtél........

Most nincs idom rá, dolgozom, de majd leírom neked a zsidók és a feketék közötti definíciót, ha érdemesnek találtak rá :-)

Golf2 2020.03.05. 10:06:27

@SzZoole: Szerintem hagyjuk,kár a gőzért:) Itt süt a nap.

SzZoole 2020.03.05. 11:26:57

@Golf2: szerintem is hagyjuk, lyukas korsóba nehéz vizet önteni :-)

Herr Géza 2020.03.05. 15:05:02

@Golf2: Wtf? Magadból indulsz ki? “ .. A feketék miért akarnak fehér nőket?Ugyanazért.”
És a fehér tirpákok miért mennek répázni Thaiföldre, Vietnámba, urambocsá Magyarhonba, stb? Mert óccsó.. Az jobb?

Herr Géza 2020.03.05. 15:58:16

@Bandibacsi34: Imádlak Bandibacsi: azt mondod “ En 11 eve elek Londonabn es egyre jobban undorodom tole. Uzletelni(=lopni, csalni, hazudni), penzt gyujteni jo, de a vilag sz.mete is ide gyulik...”
Akkor ugye magadat is bekategorizáltad?

Golf2 2020.03.05. 16:28:46

@SzZoole: lyukas korsó...ez is nyírségi mondás? Pedig ott pálinkáznak.

Golf2 2020.03.05. 16:31:09

@Herr Géza: A fehérek répázni mennek,nem nősülni.Bár manapság már azért is.

FutureFry 2020.03.05. 16:37:27

@Golf2: Ez a Seinfeld-féle “shiksappeal”:
youtu.be/y0F_WFpT5II

SzZoole 2020.03.05. 17:04:16

@Golf2: gulfi, jó lenne, ha a saját nevedben beszélnél, és nem a mások által kapott üzeneteket kopiznád be. :-)

Legalább lenne annyi sütni valód, hogy átszerkesztenéd :-)

Platonica 2020.03.05. 19:02:31

@SzZoole: Koszi, nagyon rendes vagy! Nem a recepthiany tantorit el, inkabb a keszsegeim (meg a fogadalom, de az mas 'teszta').

Golf2 2020.03.06. 08:13:20

@SzZoole: azért másoltam be mert arra válaszoltam. Te meg nem válaszoltál.Jól el lehet beszélni itt egymás mellett teljesen mást értve...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.