A beteljesült szerelemnél kevés szebb dolog van, különösen akkor, ha az ember fel is vállalhatja a kapcsolatot. Hogyan feszíthet be egy kapcsolatot egy landolás?
A kérdésre Bandirepublic története ad választ, avagy miként lesz egy kedves történetből egy fordulattal elgondolkodtató példa?
„Stockholmban egy nagyon szimpatikus, fiatal, jól szituált magyar pár ült mellém a repülőn. Van, amikor első ránézésre érzi az ember, hogy egy kapcsolat mély, szenvedélyes és tartalmas lehet. ők is ilyenek voltak.
Az egyikük félt a felszállásnál, ezért a másik szorosan megfogta a kezét és úgy nyugtatta. Sokat mosolyogtak egymásra, nagyon bensőséges volt a hangulat. felváltva hajtották egymás vállára a fejüket, viccelődtek, a telefonon játszottak.
Leszállás előtt izgatottan nézték a gép ablakából a pazar naplementét. Lopva figyeltem a romantikus pillanatot.
Aztán amint földet értünk picit befeszültek és mintha egy varázsütésre megmerevedtek volna a frontvonalak köztük. Látszólag eltávolodtak egymástól és terhelt csendben haladtak a poggyászfelvételig.
Útközben elsétáltunk a Családok évét több nyelven propagáló kormányzati hirdetések mellett, de ők csak mereven előre néztek, mert… ez rájuk nem vonatkozott.”
Hogy miért, az kiderül az eredeti bejegyzésből.
Halboncolás, mint látványsport
A japán Shimokitazawán (ez kb. Tokió kereskedelmi és szórakoztató kerülete) fesztivál volt, cipelték a mikoshit és csujogattak hozzá rendesen, ahogy kell (nesze neked, koronavírus…). Keveredett egy csődület is, amit persze nem hagyhatott ki a Tokyo Reloaded szerzője sem.
„Egy ember állt a színpadon, mellette pedig egy jókora hal volt, egy horogra fellógatva. A hal egy ankó volt, Lophius litulon, angolul Goosfish vagy Monkfish, magyar neve úgy tűnik, hogy nincs, de a horgászhal-alakúak családjába tartozik. (Szerintem ördöghal – HÁ)
Igen csúf szerzet szegény, a mélytengerben, teljes sötétségben él és fényekkel csábítja a szájába a gyanútlan kishalakat. Japánban imádják a húsát, megjegyzem, tényleg finom! a mája, ankimo, pedig különösen nagyra becsült.
Szóval ott lógott szegény hal egy horgon, a bácsi pedig egy óriási késsel kaszabolta, mindeközben pedig kommentálta az eseményeket: ...és most pedig a szeme alatti húst metszem ki, ez a legízletesebb, íme! és felmutatott egy húsdarabot, a nézőközönség pedig lelkesen felmorajlott.
Sajnos az elejéről lemaradtam, így már csak a végkifejletet követhettem nyomon: amikor végül a szerencsétlen sorsú horgászhal gerincét is elvágta és csak a hatalmas szája maradt a horgon, a közönség spontán tapsviharban tört ki.
Enni mindenütt szeretnek, odahaza is nyilván sokan lázba tudnak jönni egy halászlé vagy vaddisznópörkölt elkészítése kapcsán, de azért állítom, Japánban, vagy általában Ázsiában is? a kaja sokkal mélyebb érzelmeket vált ki, mint Európában.
Japán emberek random módon kiválasztott csoportja órákig el tud anekdotázni különféle rámenek vagy sashimik minőségéről és fellelhetőségéről és az ilyen témák bármely társaságban szalonképesek. De még akkor is: halboncolást, mint színpadi látványosságot most láttam először...”
A teljes írást további képekkel itt találjátok.
Az élő történelem angol módra
Az angolokra lehet mindenfélét mondani, de az aligha kétséges, hogy a történelmüket elég jól ápolják. Példa erre a Milestones Living History Museum is, ami voltaképpen egy fedett skanzen (ami nem árt, ha éppen esik az eső, ami ugye arrafelé nem ritka), ahová Christine látogatott el.
„Egy repülőgép-hangárra hajazó hodályban felépítettek egy kis viktoriánus városrészt utcákkal, boltokkal, üzemekkel, iskolával és minden mással, ami egy városban található.
Amúgy a város, ahol a múzeum van, Basingstoke a 19. században egy virágzó iparváros volt olyan manufaktúrákkal, mint a Thornycroft Steam Carriage and Van Company, ami különféle járműveket, vagy a Wallis and Haslam, ami mezőgazdasági gépeket gyártott.
De például Thomas Burberry is e városban nyitotta első üzletét. A múzeum többek közt nekik is állít emléket.
Kicsit tartottam tőle mennyire fog minket lekötni a hely, de jó két és fél órába telt mire kikeveredtünk. Ha valaki viszont beül a helyi kávézó-sütiző-akármiző helyek egyikébe vagy beáll a sorba a cukorkaboltban, akkor simán lehet sokkal több időt is elverni itt.”
A teljes posztot jó sok képpel itt találjátok, érdemes körülnézni!
Kövesd a Határátkelőt az Instagrammon is!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek