A családok szétszakadása (szülők, nagyszülők maradnak Magyarországon, a gyerekek, unokák elmennek külföldre) kétségkívül a határátkelés egyik leginkább fájdalmas és legnehezebb része. Csakhogy itt még távolról sincsen vége a történetnek.
Magyarország több mint másfél évtizede lett az Európai Unió tagja, ám az igazi elvándorlási robbanás csak később, 2011-2012 környékén következett be, amikor megnyílt az osztrák és a német munkaerőpiac.
Akik akkor elmentek és kint is maradtak, azok már 10 éve élnek külföldön, jó eséllyel beilleszkedtek, a gyermekeik óvodába, iskolába járnak és jó eséllyel nem fognak hazaköltözni.
Vagy legalábbis nem mostanában.
Ha azonban kicsit előrébb tekintünk és megnézünk más európai példákat, akkor kiderül, hogy a problémák ezzel nem érnek véget, csak éppen átalakulnak és furcsa módon visszájukra fordulnak.
A történet konkrét, de név nélkül mesélem el, leginkább azért, mert a jelenség, a folyamat számít és nem a nevek.
A történet főhőse egy török család. A szülők még jó régen, valamikor a nyolcvanas években költöztek Németországba. (Törökország és az akkori NSZK között 1961-ben született meg a török munkaerő fogadásáról szóló egyezmény, azóta több mint 3 millióra nőtt az országban élő törökök száma.)
Szóval a nyolcvanas években Németországba költöző két török családot alapított, gyerekeik születtek, akik annak rendje s módja szerint felcseperedtek, elvégezték az iskolákat és dolgozni kezdtek.
A szülők mostanában mentek nyugdíjba és kitalálták, hogy visszaköltöznek a szülőhazájukba, hiszen a német nyugdíjból ott sokkal kényelmesebben meg tudnak majd élni, másrészt mégis csak ott születtek.
Vettek maguknak egy házat a tengerparton és mivel a két gyerekük közül az egyik pék, még egy kisebb pékségbe is gondolták, hogy beruháznak, gondolván, a gyerek(ek) majd mennek velük.
Csakhogy a már fiatal felnőtt gyerekeknek ehhez semmi kedvük nincs. Érthető: Németországban születtek, az az otthonuk és még ha kötődnek is Törökországhoz, minden Németországhoz fűzi őket: a kultúra, a barátok, a szociális hálójuk, a munkájuk – minden.
Így aztán nemet mondtak a szülőknek, maradnak Németországban, míg azok el- (pontosabban vissza-) költöznek a szülőhazájukba. Ez a család tehát másodszor szakad szét: először akkor, amikor a szülők, saját szüleiket otthon hagyva, fiatalon Németországba költöztek a jobb élet reményében, most pedig azért, mert visszaköltöznek Törökországba, ahová a gyerekeik nem követik őket.
Amikor meghallottam ezt a sztorit, rögtön eszembe jutottak a magyar határátkelők, akik közül sokakra alighanem hasonló sors vár. Én is ismerek olyan magyarokat, akik akár több évtizedes külföldi élet után költöztek haza, olyan is akad köztük, akinek gyermekei, unokái élnek külföldön, akiket ugyan gyakran látogat, de ez mégsem ugyanaz.
Márpedig ha nem is most, de 10-20 év múlva rengeteg olyan határátkelő lesz, aki el fog gondolkodni azon, hogy nyugdíjasként hazaköltözzön, szembesülve a dilemmával, hogy ott hagyja-e a gyermekeit, az unokákat, akiket csak ritkán lát majd – mint most az ő gyerekei a nagyszüleiket.
A nyugdíjas határátkelés
Ha már itt tartunk, érdemes kicsit közelebbről megnézni, milyen tényezők erősítik a nyugdíjasok határátkelését szerte Európában.
Egy tanulmány szerint három dolog befolyásolja. Egyrészt nyilván a megnövekedett szabadidő és az, hogy nem kell dolgozni menni. Másrészt a globalizáció, az olcsó fapados repülőjegyek és a videóchat lehetősége egyszerűen megváltoztatta a távolság fogalmát. Harmadrészt az uniós szabad mozgás lehetővé teszi, hogy a költözésre kivándorlás helyett helyváltoztatásként gondoljanak, azaz ne tekintsenek véglegesnek egy ilyen döntést.
Ugyan egyelőre sajnos főleg észak-európaiakkal készültek ilyen felmérések (ha tudtok mást, akkor jelezzétek), ezek azt mutatják, hogy a határátkelő nyugdíjasok megpróbálnak rugalmasan mobilisak maradni és felépíteni egy országokon átnyúló életet, a között az ország között, ahol életük nagy részét ledolgozták és a között, ahová visszavonulnak.
Ez a fenti példában, a török szülők esetében Törökország és Németország. Az én ismerősi körömben Anglia és Magyarország. Az ő esetükben is jellemző az, hogy próbálnak rendszeresen megfordulni mindkét országban, amíg az egészségük engedi. (Egyébként a szakirodalom beszél szezonális, oda-vissza és /fél/állandó migrációról.)
„Évi 8 hónapot élünk itt. Tényleg könnyű. Autóval vagy repülővel utazunk. Mindkét otthonunkban vannak nyári és téli ruháink is, kettős életet élünk, ami mindent leegyszerűsít. Spanyolországban van egy ügynök, aki segít a jogi kérdésekben, nekünk csak utazni kell, ami rendkívül könnyű. Eindhovenből Alicante repülőn olcsó és gyors” – mesélte például az Alicantéban élő holland Wim.
Érdekes még, hogy a határátkelő nyugdíjasok közül viszonylag sokan számoltak be arról, hogy náluk a nemzeti érzés átadta a helyét egyfajta európai önazonosságnak.
Többen (így az alábbi beszélgetésrészletben a Spanyolországban élő holland Anna és Derek) kifejezetten példaként hozták fel az Európai Unió jelmondatát („Egyesülve a sokféleségben”), mint nyugdíjas életük mottóját.
„Európainak érzem magam, mert bárhol élhetek, nem kell többé pénzt sem váltanom. Főleg ezért látom egyetlen nagy országnak. Ahol most élek, ott sok különböző nemzetiségű ember lakik, ami erősíti ezt az érzést” – mondta Anne.
„Nincsenek határok. Két európai ül maga előtt. Ideköltözhettünk, búcsút mondva Hollandiának. Mondhatnánk, hogy elsősorban hollandok és másodsorban európaiak vagyunk, de itt élve inkább vallom magam elsősorban európainak” – fogalmazott Derek.
Kicsit elkalandoztam talán a poszt eredeti felvetésétől. A lényeg az, hogy lassan a magyar határátkelők életében is eljön majd az idő, amikor dönteni kell arról, nyugdíjasként vállalják-e az anyagilag kissé talán rögösebb utat, de maradnak külföldön a gyerekeik mellett, vagy (legalábbis részben) elszakadva tőlük visszaköltöznek Magyarországra – esetleg élik a fent említett észak- és nyugat-európai nyugdíjasok kétlaki életét.
Nem kis döntés lesz.
Kövesd a Határátkelőt az Instagramon is!
(Fotó: senior nomads)
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek