Gyerekkel külföldre költözni mindenképpen nehezített helyzet, hiszen sok megválaszolandó kérdés felmerül a határátkeléssel kapcsolatban. Az egyik ilyen a többnyelvűségé, amivel kapcsolatban általános vélekedés, hogy ez elsősorban a kisgyerekes szülőknek fontos. Hogy ez mennyire igaz vagy sem, arra Zita ad választ, aki határátkelőként és szakemberként is naponta szembesül vele. (Előző, nagysikerű írását a többnyelvű gyerekek legnagyobb ellenségéről itt olvashatjátok.)
Magyarországon töltötted az ünnepeket? Mit tapasztaltál? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!
„Elsőre általában a kisgyerekes szülők figyelmét ragadja meg a többnyelvűség témája és gyakran valóban számukra nyújtanak segítséget az ebben a témában megjelenő írások.
Sőt, egyszer egy nemzetközi iskolában harmadikosokkal és negyedikesekkel dolgozó tanító néni is, akit meghívtam a workshopomra, azzal hárított el, hogy ez őt már nem érinti, mert az ő tanítványai már elég nagyok, hogy ezzel kapcsolatban neki már nem lényegbevágó lenne továbbképezni magát.
Valószínűleg arra gondolhatott, hogy a korai többnyelvűek 9-10 éves korukra már anyanyelvi szinten társalognak a nyelveiken és lehet velük dolgozni anyanyelvi tanulóknak szánt tananyagból.
Ha a többnyelvű gyereknek mégis nehézségei adódnának a tanulással, akkor azt gyakran saját tanulási képességeinek hiányaként könyvelik el vagy az éppen adott másik nyelvét vagy nyelveit okolják érte.
Miközben előfordulhat, hogy a gyerek még valamilyen okból kifolyólag nem egészítette ki az összes nyelvén például a szókincsét, amiben nem a másik nyelve a ludas, hanem csak több időre van szüksége.
Vagy lehet, hogy egy másik nyelvén tudja is mindezt, és éppen most tanulná meg ezen a nyelven és csak egy kicsi rásegítésre lenne szüksége, lehetőleg negatív megjegyzések nélkül.
Persze lehet a gyereknek tanulási zavara is, csak az a lényeg, hogy ezekben a különböző helyzetekben különbözőképpen kell eljárni, ugyanis teljesen más jellegű problémákról van szó.
Ezzel inkább csak azt szerettem volna jelezni, hogy egy iskolás többnyelvű gyerek élete sem felhőtlen egy olyan közegben, amelyik erre nem igazán felkészült. Ez a felkészültég országonként, iskolánként nagyon vegyes képet mutat. Ráadásul nem elhanyagolandó a szülőknek a témában való tájékozottsága sem.
Fél szem letakarva
Egyik kutatásom célja volt többek között, hogy feltérképezzem, hogy egy barcelonai nemzetközi iskolában mennyire vannak tisztában a többnyelvű gyerekek tanulási sajátosságaival.
Mind az intézmény, mind a gyerekek által elismert tanárokkal készítettem interjúkat, akik már legalább egy évtizede tanítottak többnyelvű gyerekeket. Mindannyian saját tanítási módszert használtak.
Munkájukról való elbeszélésükben a nehézségek domináltak. Mintha csak félszemmel látnák a helyzetet. A másik szemük, amelyekkel a gyerekek előnyös tulajdonságait kellett volna látniuk, mintha le lett volna takarva. Pedig a kép úgy teljes.
Hiszen a többnyelvű gyerekeknek is vannak a tanulás szempontjából előnyös tulajdonságai, csak ezek ritkán kerülnek be az oktatásukról való diskurzusba és így az ezeket kihasználó tanítási módszerek is gyakran csak intuitív módon szüremlenek be a tanításba.
Például, hogy tudásuk forrása az általuk beszélt nyelvekből kifolyólag nagyon sokszínű. A már ismeretből kiindulva pedig könnyebben lehet új ismeretet tanítani. Nagyon hasznos erre is támaszkodni.
Nyelvi példát említve, ha a gyerek tudja mi az ige az egyik nyelven, akkor rá fog ismerni nagy valószínűséggel a másikon is és nem kell újra megtanulnia a konceptust a másik nyelven.
Vagy egy az interkulturális kommunikációval kapcsolatos jelenség: egy individualista kultúrában tanító tanár örülhet a kollektivista viselkedésben otthonos tanítványának, mert az sokkal ügyesebben alkalmazkodik a többiekhez egy csoportmunka keretében, hiszen sokkal inkább arra szocializálódott.
Mivel számolhatunk, ha nagyobb gyerekkel költözünk külföldre?
Még serdülők is 1-2 éven belül már láthatóan felszabadultan és folyékonyan társalognak, de ez közel sem jelenti azt, hogy innentől kezdve már anyanyelvi szinten használják az új nyelvüket írásban is.
Fontos tudni, hogy ehhez legalább dupla annyi időre van szükségük, sőt egyes tanulmányok szerint még ennél is többre.
De miközben az egyik oldalon ez a nehézség jelenik meg, ezt ellensúlyozhatja az az előny, ha a gyerekek történetesen jól teljesítettek az eredeti iskolájukban, pl. jól fogalmaznak, mert akkor nem kell újra megtanulniuk, hogy milyen pl. a levélforma, vagy egy leírás, jellemzés stb.
Hanem csupán a nyelven kell dolgozniuk és a jó íráskompetenciájukkal sok nyelvi hiányosságot tudnak kompenzálni. Ennek megvan a saját technikája, amire itt most túl hosszú lenne kitérni.
Persze, ezt tudva, el tudjuk képzelni azt a hátrányt, amit az a gyerek él meg, aki ezt a kompetenciát a régi iskolájában nem szerezte meg és így anélkül kellene neki egy nem igazán jól ismert nyelven írásban is megfelelni.
Ráadásul nem egyszerű dolog olyan nyelven tanulni valamit, amelyiken még nem jól tudunk. Ők tehát még hátrányosabb helyzetbe kerülhetnek.
De ilyenkor sem szabad megijedni, mert erre is van gyógyír! Hiszen mindig lehet őket korrepetálni és fontos tudni, hogy nem feltétlen csak az új nyelvükön, hanem azon is, amelyeken jobban értenek.
A házifeladat és a nyelvtudás
Ezzel kapcsolatban mesélném el annak a néhány évig Barcelonában élő családnak az esetét, akik két alsós kislánnyal érkeztek és már egy felsőssel tértek vissza Budapestre.
A visszaköltözés elött a biztonság kedvéért Skype-on egy magántanár otthonról átvett a nagyobbikkal néhány olyan matematika leckét, ami nem volt benne a katalán tananyagban.
Néhány hetes foglalkozást követően a gyerek a katalán iskolában is elkezdett jobban teljesíteni matematikából, sőt, a jegyei is javultak.
Ennek hátterében az a jelenség áll, hogy amit tudunk, azt minden általunk beszélt nyelven tudjuk. Tehát nagyobb gyerek esetében a házi feladatot bármilyen nyelven el lehet magyarázni, amelyeken a gyerek is ért.
Sőt, ez például egy olyan helyzet, amelyikben véleményem szerint akár nyelvet is lehet keverni. Ha például magyarul magyarázunk valamit, akkor javasolnám a másik nyelven használni az adott téma terminológiáját, a szakszavakat.
A hétköznapi hajszában, ha nincs idő ezt a speciális szókincset magyarul is megbeszélni, az nem egy nagy probléma, mert később bármikor be lehet ezt pótolni. Van, amikor maga a tanulás a prioritás és gyorsan el kell készülni vele.
Ahány ország, annyi szokás
De nemcsak szorosan a tanulással kapcsolatos helyzetek megoldásához szükségesek tudni, hogy hogyan lehet a leghatékonyabban eljárni, hanem a felmerülő interkulturális kommunikációhoz is.
Managereket már az egyetemeken is, de a multiknál céges továbbképzésen is oktatják, hogy ügyesebben kezeljék a kulturális különbségeket. Pedig egy iskolában ugyanúgy jelen van a nagyvilág, mint egy nemzetközi vállalatban és ott is szükség lenne erre ezekre az ismeretekre.
Igaz, hogy ott nem a megkötött üzlet sikeressége és a befolyó pénz a tét, hanem csak a gyerekek jövője és a tanárok mentálhigiéniás helyzete.
A társadalmi normák és értékrend, viselkedési mód nem feltétlen változik jelentősen a határokat átlépve, még akkor sem, ha ott más nyelvet használnak.
Tehát Nyugat-Magyarország és Ausztriának a magyar határ felé eső régiói között például nem kell jelentős eltéréssel számolni. Viszont például akár egy országon belül is lehetnek jelentős eltérések, mint például Olaszország esetén, ha az északi és déli régiókat tekintjük.
Vannak első látásra szembetűnő különbségek, mások viszont csak akkor tárulnak fel előttünk, ha azokat megsértettük. Ez pedig néha túl késő, vagyis túl drágán kell érte megfizetnünk.
Persze meg lehet ezt is tanulni úgy, hogy az ember végigbotladozik az összesen, de ez a gyerekek esetében sem egy olcsó mulatság. Akkor sem, ha az ezekből a félreértésekből adódó konfliktusok mögött leggyakrabban jószándék áll.
Minél kisebbek a gyerekek, annál gyorsabban ragad rájuk az új kultúra. A könnyen felismerhető eltérésekhez a nagyobbak is viszonylag gyorsan alkalmazkodnak, viszont mások, mint például a társalgási stratégia különbségei, amelyek nagyon leegyszerűsítve Dél-Európát választják el Észak-Európától, akár évekig is rejtve maradhatnak a már idősebb korban másik országba érkezettek előtt.
Kimondatlan szabályok
Amíg magyarként nem tapasztaltuk meg például a spanyol társalgási módot, fogalmunk sincs róla, hogy hogy mennyi kimondatlan szabályt érvényesítünk akár a leghétköznapibb társalgásunk során is.
Azért nem tudatos ez, mert még kisgyerekként tanuljuk meg, alkalmazkodva a környezetünkhöz. Akik pedig felrúgják ezeket a szabályokat, azokat azon nyomban rendre is igazítjuk azzal, hogy „Várd meg, amíg a másik befejezi!”, vagy „Ne szakítsd félbe” stb.
Így tanuljuk meg, azt is, hogy hagyunk egy kis szünetet, mielőtt egy társas beszélgetés folyamába bekapcsolódnánk, s mivel az információra koncentrálunk leginkább, nem szokásunk eltérni hirtelen a beszélgetés tárgyától, elvágva a téma fonalát, de az sem adja ki jól magát, ha megismételjük, amit az előttünk szólók mondtak, vagy akár magunkat is.
Ez persze nem azt jelenti, hogy ezeket a normákat mindig betartjuk, de bármilyen normasértés mindig külön jelentést hordoz. A félbeszakítás dominanciát, a túl hosszú csend bizonytalanságot stb.
Amikor idegen nyelvet tanulunk már a kisiskolás koron túl, tehát amikor egy nyelven már elsajátítottunk egy társalgási módot, akkor általában a már ismertet használjuk egy újabb nyelv megtanulásakor is. Ez persze nem feltétlen okoz gondot, mert több nyelv is használhatja ugyanazt a társalgási stratégiát.
Amint említettem, Spanyolországban például nincs könnyű dolguk azoknak a gyerekeknek, akik már felsősként érkeznek a Pireneusokon túlról, mert itt a miénkhez képest meglehetősen eltérőek a társalgás szabályai.
Itt addig lehet ismételni a mondandónkat, amíg jólesik és új témába is sokkal szabadabban bele lehet vágni, mert nem csak az információ a fontos egy beszélgetés során, hanem a kapcsolattartásnak is nagyobb szerepe és ennek hangsúlyt adnak verbálisan is.
Ha például egy csoportmunkában egy újonnan jött gyerek „jólnevelten” a kis szünetre vár, hogy belépjen a társalgásba, akkor nem fog túl sokat beszélni. Itt ugyanis az jut szóhoz, aki ügyesen szakítja félbe a másikat. Ennek is megvan a taktikája, de azt itt most nem fejteném ki.
A lényeg az, hogy ha a gyerek a társalgásban nem tud aktívan részt venni, akkor nemcsak azt kockáztatja, hogy esetleg rosszabb jegyet kap, hanem azt is, hogy nehezebben tanul, vagy az, hogy esetleg azt gondolja magáról és a többiek is róla, hogy a nyelvet nem tudja elég jól, de ami még rosszabb, hogy esetleg azt feltételezik róla, hogy ő direkt nem akar részt venni a csoportmunkában mert magának való. Ez utóbbi tulajdonságokat tűri meg egy kollektivista legkevésbé. Egyik magyarázat sem túl rózsás.
Persze a nagyobbak is belejönnek előbb vagy utóbb, de addig is nagyon sok rossz tapasztalatot szerezhetnek, amit meg lehet spórolni, ha felkészítik őket rá a nyelv tanulásakor vagy az országba érkezéskor.
Tehát amikor egy nagyobb gyerek többnyelvűségéről van szó, akkor azt már egy sokkal szélesebb spektrumban kell nézni, mert nem csak szorosan véve a nyelvi helyzet, hanem az iskola és a kulturális különbségek is belejátszanak a gyerek sikerességébe.
Van segítség
Akiben kételyek vagy félelmek vannak, vagy még többet szeretne tudni a többnyelvűségről, azok követhetnek az oldalamon vagy a Facebookon, ahol ismeretterjesztő cikkeket közlök időről időre a többnyelvűség legkülönbözőbb aspektusairól."
Kövessétek a Határátkelőt az Instagramon is!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek