Sokak álma az amerikai zöldkártya, azonban annak megszerzése még akkor sem stresszmentes, ha az ember már kint van Amerikában. Az utolsó előtti résszel folytatódik Viktor története, melyből kiderül, neki milyen stresszt okozott a zöldkártya megszerzése, miként az is, milyen egy elitcégnél dolgozni.

Tavaszodik az első connecticuti házunk körül. Az őzek, mosómedvék, prérifarkasok, borzok gyakori vendégek voltak a 20000 lakosú város szellősen épített házai között.

„Katonasors

Az USA bevándorlási rendszere nem a legkényelmesebb konstrukció azok számára, akik le szeretnének telepedni az országban. A tucatnyi vízum szinte mindegyike rengeteg korláttal és évekig tartó bizonytalansággal jár.

A bevándorlók jelentős része furcsa módon érkezik. Legtöbben talán családegyesítésen keresztül, amikor egy korábbi bevándorló 1-2 évtized után már megkapta az állampolgárságot, és azáltal kérhet zöldkártyát a rokonai számára.

Az újak később, a zöldkártya után pár évvel szintén megkapják az állampolgárságot, és kezdődik a kör elölről, évtizedes ciklusban, új és új családtagokat hozva.

Mások illegálisan érkeznek, próbálnak megélni. Az ügyesebbek és előrelátóbbak össze tudnak szedni annyi bevételt, hogy ebből adót fizessenek – igen, az USA-ban sok illegális bevándorló illegális munka után fizet adót. Ha valaki szorgalmasan dolgozik és fizet 15-20 évet, van nullánál egy kicsit nagyobb esélye erre építve zöldkártyát igényelnie.

Vannak a férj/feleség vadászok, vannak a gazdag külföldi csemeték, akiket beiratnak egyetemre, és ők egyetem után egy speciális vízummal még maradhatnak munkatapasztalatot szerezni egy rövidebb ideig, miközben próbálnak igazi munkavállalási vízumot, esetleg házastársat találni.

Én egy L-vízumnak nevezett engedéllyel jöttem, ez cégen belüli relokációs vízum „speciális” képességgel rendelkezők számára. A „speciális” nem valami különlegeset jelent, hiányszakbában dolgozó tapasztalt szakemberek könnyen átesnek a rostán.

L-vízummal 5 évet (managerek kicsit többet) lehet eltölteni az USA-ban, utána ez nem hosszabbítható, el kell hagyni egy időre az országot, ha addig nem sikerül valami jobb papírt szerezni.

Egy másik hátránya az L-vízumnak, hogy csak ahhoz a céghez működik, akinek Budapesten is dolgoztam. Sok esetben ez nem gond, egy Amazon/Microsoft kaliberű cégnél az ember boldogan dolgozik, aztán mire megvan a zöldkártya, már repülőrajtból folytatja a karrierjét ugyanott.

Az én esetemben viszont a munka konzultációs jellegű volt. Cégek bérelnek projektekre - bármelyik cég, bárhol, bármennyi időre. Ennek vannak hátrányai. Az ember nem tud sehol gyökeret verni, időről időre költözni kell, mint a katonacsaládoknak.

Ugyanakkor a zöldkártya-igénylést is jelentősen megnehezítheti, mivel ez adott hely adott pozíciójára szól. Ha egy projekt a folyamat közepén véget ér, rossz esetben újra kell kezdeni a zöldkártya-igénylést.

Az első, New York-i projektemet 7-8 hónap után leállították, még az előtt, hogy a zöldkártyát elkezdték volna intézni. Így két dolgon kellett izgulni: legyen valami új, mielőtt a cég nem hajlandó tovább tartani az USA-ban, és visszahelyez Magyarországra, és utána az megfelelően hosszútávú legyen.

A hedge fundok paradicsoma

Az utolsó hetemet töltöttem a New York-i projekten, amikor jött a telefon, hogy van egy érdeklődő cég, még nem béreltek soha ember tőlünk, én lennék az első.

A cég Connecticut államban van, mint sok pénzügyi cég a számukra kedvező connecticuti jogszabályok miatt. Interjú egy szimpatikus emberrel, másnap már meg is volt a visszajelzés, hogy kellek.

Connecticut állam New York város északi végénél van. Sok amerikai filmben, ha New Yorkban játszódik és valami gazdag emberről van szó, akkor az Greenwichben lakik, amit amúgy „Grenics”-nek ejtenek.

Itt lett az új munkahelyem, ahol egy Starbucks drive-thru-ján reggel több Tesla S van, mint Pesten összesen.

Greenwich északi fele ezernyi hasonló otthonnak ad helyet

Nagyon kedves kis város, csak a Staten Island-i bérleti díjból éppen semmit nem lehet találni, legalábbis nem olyat, amibe négyen szívesen beköltöznénk. Így szépen elkezdtük a távolság / ár / iskolakörzet háromszög játékot, amit egy korábbi cikkben már leírtam.

Végül a csodával határos módon sikerült kibírható távolságban találni $2500 dollárért egy régi, a környék színvonalához képest nem túl előkelő családi házat. Elkezdtük hát az amerikai életünk második fázisát.

Végre egy jó meló

Az új cég nagyon bejött. Az előző helyen is rendesek voltak, de itt kifejezetten kedvesek és szimpatikusak. Ráadásul több mint 50%-ban amerikaiak, így végre hallok élőben is pár helyesen kiejtett szót és szófordulatot, nem csak a tv-ben.

Az új főnökkel jól kijöttünk, hasonlóan gondolkodtunk, és lelkesen csináltuk a dolgokat. Egy idő után kérdezte, hogy nem akarok-e részt venni az új emberek interjúztatásában, úgyis van benne tapasztalatom. Én persze örültem a lehetőségnek, meg annak, hogy ennyire a bizalmába vett.

Hol a helyem?

Aztán másnap jött, hogy sajnálja, de az ő főnöke azt mondta, hogy nem lenne szerencsés, ha konzultánsok interjúztatnának. Ez érthető, egyfajta érdekütközés van elvileg, simán leszólhatok mindenkit, hogy utána inkább a mi cégünktől béreljenek még több embert. Értettem ezt, de rosszul esett.

Rámutatott, hogy én itt csak egy külsős vagyok, csinálhatok bármit. Nem lesz előléptetés, nem lesz karrier. Tartanak, amíg valamiért ez éri meg jobban, aztán szépen búcsút intenek. Remélhetőleg csak azután, hogy meglesz a zöldkártyám.

Ez kicsit megtépte a lelkesedésem. Főleg, hogy utána jöttek a céges rendezvények, ahova mi, konzultánsok nem voltunk meghívva, vagy csak ha maradt hely.

Egy idő után már azokra sem mentem, ahova mehettünk volna, kicsit olyan odavetett csontnak tűnt, ami meg a dugd fel a hátsódba reakciót váltotta ki belőlem.

Valamiért itt szeretik a lóerőket, Monster Jam, Connecticut

Lelkesedés nélkül is jól ment

Ez persze nem azt jelentette, hogy nem csináltam rendesen a dolgomat. A főnök egy idő után csak viccesen Rouge Developer-nek hívott, mivel ha láttam valamit, ami amúgy nem az én dolgom volt, de ami jobb is lehetne, fogtam magam és megcsináltam, letárgyaltam, ha kellett, anélkül hogy tudott volna róla.

Ennek megfelelően nagyon jó jellemzést adott rólam, plusz a cégtől még berendeltek egy pár embert, ahogy megteremtettem a bizalmat.

Ennek kettő következménye lett. Egyrészt elindították a zöldkártya folyamatot, kicsit hamarabb is, mint egy év, másrészt kaptam egy kövérebb fizetésemelést és jutalmat. Így a 2014-es $100 000-hez képest 2015-ben már $140 000 volt az adóbevallásomban.

Halloween – egy New England-ben tipikus, viktoriánus stílusban épült ház körül

Pár nap öröm, másfél évnyi stressz

A zöldkártya indítása nagyon jól esett, kicsit olyan sínen vagyunk érzést adott. Ekkor a várható időtartam csak 1,5-2 év volt a végéig, ami nagyon kedvező ahhoz képest, hogy az elején 4-5 években gondolkodtam.

A projekt, amin voltam, stabilnak tűnt, sorra jöttek az új emberek, egyáltalán nem úgy tűnt, hogy a közeljövőben vége lenne.

A zöldkártya-folyamat viszont gyorsan kezdett az őrületbe kergetni. A folyamat sok részből áll, mindegyik hónapokba telik. A munkáltatómnak ráadásul nem állt érdekében, hogy hamar meglegyen, hiszen ha a kezemben van, onnantól jobb alkupozícióban vagyok, elvileg átmehetek más cégekhez, addig viszont hozzájuk vagyok láncolva.

Az upper middle class gyerekek legnagyobb dilemmája, hogy kimenjenek-e pisilni. Az osztálytársak jelentős része medencés házban lakik.

Emiatt rengeteget tököltek a papírmunkával, folyamatosan lökdösni kellett őket, hogy mi van vár, mire várunk. Egy-egy fázis között 1-2 hónapot mindig elpöszmötöltek, mire beadták a papírokat a következőhöz.

Amint beadták, onnantól viszont számoltam a napokat. Némelyik fázis kiszámítható 3 hónapba telt.

Más fázisok viszont kiszámíthatatlan, 5-8 hónapos idővel bírtak, ráadásul úgy, hogy szúrópróbaszerűen kiválasztanak 25-30% kérelmet egy úgynevezett auditra, aminek egyik következménye lehet, hogy ismételve meg kell csinálni szakaszokat szigorú felügyelet mellett – ez akár 10 hónappal is megnyújthatta az egészet.

Ekkoriban alig bírtam másra gondolni, csak hogy mikor hagyják jóvá a legfontosabb fázist. Idáig már túl sokat tettünk bele ebbe az egész országváltásba, anyagilag, lelkileg, túl régóta vártunk, hogy elkezdhessük újra felépíteni az életünk, nem akartam, hogy ezt bármi akadályozza.

Éjjelente rendszeresen felébredtem, aztán nem bírtam visszaaludni, féltem egy audittól vagy egy elutasító választól.

Tucatnyi fürdőzésre alkalmas tó/tengerpart/folyó található a környéken

A több pénz nem sokkal több

A második évben már 40%-kal több pénzből gazdálkodhattunk. A $140 000-es fizetés már nem volt annyira rossz, de ez nem jelentette azt, hogy sokkal jobban éltünk.

Az egyik számomra szimpatikus vonása az USA-nak a gyenge szociális háló, aminek egyik következménye, hogy kisebb az adóelvonás, plusz az ország nehezebben tekeri bele magát a potyautasok szorításába, amibe szerintem pár európai ország a következő évtizedekben meg fog fulladni.

Most viszont megtapasztalhattuk mindezt a másik oldalról is. A kisebb gyereket ideje lenne oviba íratni, hogy szocializálódon, tanulja a nyelvet. És mivel mi gondoltuk úgy, hogy ez szükséges, nem az állam, mi nekünk kell fizetnünk érte, nem az államnak.

Egészen pontosan $8000-t egy évre, amiért kapunk egy félnapos ovit. Ha viszont az árat megemlítjük, a kép úgy teljes, hogy ezért 3 nevelőnő jutott 15 gyerekre, folyamatos programmal, jó minőségű szolgáltatással.

Az $8000-es ovi nem adott luxus-körülményeket – a kedvező gyerek/tanár arány miatt viszont kiváló munka folyt

A pénztöbbletünk másik felét a zöldkártya részbeni finanszírozása vitte el. Egy részét kötelezően a cégnek kell állnia, a másik része viszont a mi ügyünk, és ezt nem minden cég fizeti ki. A mi esetünkben négy főre ez egy másik kövér $8000 dollár volt.

Harmadrészt a ház is drágább volt egy kicsit. A bérleti díj is évi kb $5000-ral, de a rezsi sem volt olcsó. Ki gondolta volna, de a Rómánál is hajszálnyival délebbre fekvő városunkban márciusban rendszeresen, de néha áprilisban is ez a látvány fogadott reggel az ajtóból kilépve:

Ez nem Kanada áprilisban – a kemény tél tavasz nélkül megy át fullasztó nyárba

Az itteni építkezési stílus, hogy a vidéket elborító hatalmas erdőségben elszórva, 50-60-70 méterenként építenek egy házat. Ez nekem nagyon tetszett, olyan kis saját birodalom érzést adott, a szomszédokat a fáktól nem is lehetett látni. Viszont a távolságok miatt a gázt/vizet odavezetni nem éri meg.

A házaknak saját olaj, az újabbaknak gáztankja van, ami a kazánt üzemelteti. A vizet kútból nyerik, a szennyvíz pedig egy szeptikus tankon keresztül vissza a földbe.

Az áram vezetéken jön, de az erdőben a lehulló ágak, kidőlő fák miatt könnyen szakadnak a vezetékek, főleg szeles időben. Így sok háznak saját generátora is van, amelyek így jó pár napra teljesen leválasztva a környezettől is működőképesek maradnak.

Az olaj viszont drága, a tél pedig csikorgóan hideg, a 60-éves házunk nem túl modern hőszigetelését a falban meg valószínűleg már rég megették az egerek. Esetünkben ez havi 5-600 dolláros fűtésszámlákkal szórta meg a hosszú tél hónapjait.

Autómúzeum, Rhode Island

Öt perccel több, mint utoljára kérdezted

Közben eltelt hat hónap a zöldkártya legfontosabb fázisánál, és akkoriban annyi volt az általános feldolgozási idő pár hónapos szórással. Ekkor már úgy viselkedtem, mint a türelmetlen kisgyerek, aki ötpercenként kérdezi, hogy hány óra van.

Kb. félóránként ellenőriztem a hivatal weboldalát, hogy megjelent-e már rajra az ügyszámom eredménye. Végül egy nap megjelent a weboldalon a leggyönyörűbb szó a világon: approved.

Ez persze még nem jelentette a célegyenest. Az ilyen zöldkártya leegyszerűsítve két fő szakaszból áll. Első szakaszban a munkáltatómnak bizonyítani kell, hogy országon belül belátható időn belül nem talál olyan képzettségű embert, mint amire szüksége van (és ami munkát most éppen én csinálok a cégnek). Ezért engedélyt kér egy külföldi számára, hogy „korlátlan időre” felvehesse, amihez pedig kell egy új zöldkártya.

Ezután egy második szakaszban nekem kell bizonyítani, hogy én vagyok az az akkora ász szakember, amit az országon belül nem lehet gyorsan-könnyen találni.

Ebből látszik a kockázat: elbírálásnál simán mondhatják, hogy nem, te nem vagy annyira különleges. Ez a rész eltart pár hónapig, de szerencsére itt van egy kiskapu. Ezervalamennyi dollárért eldöntik 15 napon belül.

Nem volt kérdés, megfinanszírozom-e, ezzel a trükkel azt gondoltam, 2-3 hét, és megkapom a pecsétet. Onnan már csak azt ellenőrzik pár hónapig, hogy nem vagyok-e bűnöző, de attól valahogy nem féltem.

A két-három hétből viszont a cégem csinált 4 hónapot a papírok maszatolásával, dokumentumok „kifelejtésével”, amit utólag pótolni kellett – így végül összességében az érkezésem után két és fél évvel kaptunk zöldkártyát – a céges huzakodás ellenére is fele annyi idő alatt, mint ahogy azt eredetileg vártam.

Sok beöltözős témájú rendezvény van – ez éppen reneszánsz, de steam punk-tól szuperhősökig mindent találni

Szabadság korlátokkal

A zöldkártya hihetetlen megnyugvást hozott. Innentől nem számít, ha megszűnik egy projekt, többet nem kell izgulni, hogy nehogy lejárjon a tartózkodási engedélyünk, mielőtt a folyamat a végére ér. De azért volt, amire vigyázni kellett.

Biztos sokan láttak olyan filmet, ahol valami kamu házassággal szereztek zöldkártyát, és a hatóságok nyomozgatnak, hogy ezek tényleg jól ismerik egymást, tuti szerelem van a dologban.

Az én zöldkártyám kicsit hasonló kapcsolaton alapul. Elvileg azért kaptam, hogy a szeretett cégemnél korlátlan ideig dolgozhassak tovább, ne csak addig, amíg az 5 éves vízumom le nem jár.

Ha a zöldkártya után valaki túl gyorsan vált, rámondhatják, hogy csak érdekből dolgozott a cégnél a zöldkártya miatt, és visszaveszik a kártyáját, mehet haza – vagy később kérdőre vonják állampolgárságinál. Elvileg legalább egy évig kellett még a cégnél maradnom a cégnek tett ígéretem szerint, ügyvédek pedig fél évnél gyorsabb váltást nem javasolnak.

Én biztonsági játékos vagyok, nem is gondolkodtam, hogy egy évnél hamarabb lépnék. A fizetésem megmaradt $140 000 körül, nem egy fényes fizu, de már nem kellett zöldkártyára költeni, később ovira sem, így kényelmesen megéltünk.

Az ország egyetlen operaháza Bostonban található, de az érdeklődés hiánya miatt csak ritkán van előadás –nagy kulturális éhséget okozva az európaiak, főleg budapestiek körében

Hol dolgozzak?

Végül letelt az év, és eljött az igazi szabadság. Mivel azonnal más alkupozícióba kerültem, gyorsan beszéltem is a főnökkel, így az éves adóbevallásom 2018-ban felugrott bruttó $165000 dollárra. Ez már egy normálisabb IT-s fizetés, így nem volt sürgős váltanom sem.

A cég elkezdett felépíteni egy projektet egy nagyon nívós ügyfélnél, még mindig Connecticutban, arra a projektre kerültem én is.

Az elképzelésem az volt, hogy mivel mindenhol szeretni szoktak, majd itt is ezen dolgozom, és egy idő után kivásároltatom magam, azaz közvetlenül annak a cégnek az alkalmazottjává válok, nyilván több pénzért – láttam ezt a trükköt csinálni másoktól is, mióta az USA-ban vagyok.

Nemours Estate, Delaware állam

Harvardosok között

A szóban forgó ügyfél a világ legmenőbb hedge-fundja, olyan sajátos vállalati kultúrával, amit amúgy a Harvardon is tanítanak. Az alapja az igazság radikális keresése.

Ennek sok vonatkozása van, például, hogy kertelés nélkül egymás arcába mondják (mivel elvárt), hogy szerintük mit csinál a másik rosszul és azon hogyan kellene javítani – ezek egyébként értékes, építő jellegű és használható kritikák, nem csak szimpla fikázások.

Ha valaki a másik háta mögött ostoroz, kirúgják. Ha valaki hadovál valamit terelésből, vagy mentegetőzik például arról, hogy mit rontott el, kirúgják. A plafonból mikrofonok lógnak, minden beszélgetés rögzített, nem lehet rosszul emlékezni, hogy ki mit mondott régebben.

A hibák elismerése minimum, annak felismerésével együtt, hogy hogyan kell javítani rajta. A folyamatos fejlődés alapkövetelmény, „felfele vagy kifele” az egyik mottó, aki nem képes folyamatosan lépkedni a létrán, azt kirúgják.

Aranyásók nyomában, Colorado

Mindez az arra rátermettek körében akkora fejlődési potenciált jelent más cégekhez képest, hogy a legjobb egyetemekről ömlenek ide a frissen végzettek. Yale, Harvard, Princeton, MIT, de onnan is a jobbak, mivel van miből válogatni. Ezekből 30 százalékot az első másfél év előtt kirúgnak, vagy felmondanak maguktól, mert nem bírják a stresszt és az iramot.

Mindezt persze én nem tudtam, amikor odakerültem, csak azt tűnt fel, hogy csupa fiatalból állt a csapat. Az első ebédnél kérdeztem a Princetonon végzett srácot, hogy mióta van itt, a válasz egy nagyon büszkén előadott „én már két éve itt vagyok, ők még csak 1-1 éve”.

Aztán megmutatott egy srácot, aki már 6 éve ott volt, mint öreg róka, az osztályvezető pedig a 10 évével valami másik világból származott, amúgy a Yale-en végzett matematikus, és sokszoros vasember, egy I-MAN rendszámú vörös Teslával.

A filmekben az ilyen iskolából származó gyerekeket sokszor valami földöntúli képességekkel mutatják be, de ez nem így van, teljesen másról van szó. Egy szimpla informatikai kérdésen vitázva annyira még nem jön ki az erejük.

Mondjuk furcsa, hogy egy egyéves tapasztalattal rendelkező srácot izzasztóbb követni, mint más, 10-15 éves tapasztalattal rendelkező kollegámat.

A szakmájukban okos/jó emberek általában szinte mindenben átlagosak, van egy-egy apró valami, amiben jobbak, és ha szerencsések is, megtalálják, hogy milyen területen tudják azt kiaknázni.

Ezek a gyerekek viszont egy halom átlagon felüli képességgel rendelkeztek – memória, érvelési készség, gyors felfogás, kreativitás, nem Albert Einstein szinten, de összekombinálva ezeket, és megfűszerezve az elhivatottságukkal, hihetetlen hatékonyan tudtak működni.

Aztán kirúgják őket, mert nem elég jók, megakadnak egy szinten, vagy többször ugyanabba a hibába esnek. Én meg álljak helyt a jó kis ELTE-s diplomámmal, ami talán már a világ 500-as listájában sincs benne régóta, európai kulturális fölény ide vagy oda.

Royal Gorge, Colorado

Az én céges kollegáim úgy hullottak el, mint egy orosz háborús filmben, amikor kirugdossák szerencsétleneket a lövészárokból, hogy támadjanak, az ellenség meg gépágyúval figyel.

Szerencsére a tapasztalatommal tudtam némileg kompenzálni és értéket mutatni. Pár hónap után elkezdték hozzám osztani a folyamatosan fejlesztett fél-automata trading rendszerük egyes hibáit, amikor valamivel nem tudtak rendesen kereskedni, szereljem meg – a magas fluktuáció miatt általában már sehol sem voltak azok, akik az adott részt kódolták.

A világ leghatékonyabb hedge-fundja átvált naponta pár dollárt zlotyira, vagy vesz néhány gramm aranyat a kifinomult módszereivel, hogy eredményesen tudja forgatni a magyar éves GDP-nél is magasabb alapot, amit kezel. Ha valami nem ment óramű pontossággal, elég türelmetlenek tudtak lenni.

Én meg értsem meg a pénzügyi alapját, amit csinálni akarnak, aztán hogy miért nem úgy működik, ahogy akarják, aztán keressem meg a kódban, hogy mi valósítaná meg, amit akarnak, aztán javítsam ki, mindezt úgy, hogy pár óránként jönnek, hogy na, mi a retek van már.

Hogwarts (Roxfort) Harry Potter, Universtal Studios, Florida

Az én kevés átlagon fölüli képességem egyike, hogy nyomás alatt valami hormon duplán elönti az agyam, és jól tudok fókuszálni a problémákra, fogást keresni rajtuk és megoldani. Csakhogy ennek ára van hosszútávon.

Egy idő után nap végére már furcsán éreztem a mellkasom, bár reménykedtem benne, hogy biztos csak reflux, a stressztől lehet olyan, hazaérve meg általában elmúlt. Legalábbis egy darabig, egy idő után már kellett a hétvége.

Majd már nem nagyon múlt el, cserébe amikor megjelent egy trader az asztalomnál, már mintha késsel vagdosták volna a szívem. Ezen a ponton kezdtem el aktívan új munkát keresni.”

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.