Előfordul, hogy az ember úgy érzi, lassan kiszeret abból a városból, ahol él. Aztán ez az érzés vagy átmeneti lesz, vagy nem, utóbbi esetben azért nagyobb a gond. Ez persze mindig csak utólag derül ki… kérdés, hogy ilyenkor mi a teendő.
Mi az az öt dolog, ami a leginkább hiányzik Magyarországról? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!
(Fotó: pexels.com)
Hanna éppen ebben a kiszeretős szakaszban van Londonnal kapcsolatban, lássuk, hogyan éli meg mindezt, mi mindenen töpreng!
„Mi a francot szívok itt még. Elkezd azon pörögni az agyam, hogy 2021-ben innen lépni kell. Ilyen lelkiállapotban meg nehéz a város szépségeiről és programokról őszintén és átérzően beszámolni.
Egy ismerősöm mondta, London a vadkapitalizmus fellegvára. Vannak akiknek ez nagyon bejött, a többi meg kiszolgálja csak őket.
Minden héten Chelsea-n át vezet az utam, mert itt lakom mellette. A jómód netovábbja, amit én ott látok folyton. Rolls-Royce parkol a 2 milliós kis putrik előtt, több Porsche 911-es egy utcán belül. A Land Rover meg egy basic kis szar autónak számít.
A buszom végigmegy Sloane Square, Knightbridge előtt és azt látom, hogy ebben a városban annyi gazdag ember él, hogy felfoghatatlan.
Aztán egy hónapja meg Tottenham Hale felé vezetett az utam, s ott meg a lepukkantság arcát sikerült megismernem.
Ez London. Vannak a nagyon jó környékek, meg a nagyon szegény környékek. Van, hogy pár utcányira egymástól egy palota és önkormányzati bérlakás… a társadalmi szakadékok és emberek anyagi helyzete között szabad szemmel észrevehető, orbitális különbségek vannak.
Egymás mellett párhuzamosan élve. Ezt a különbséget látni ennyire látványosan…böki a csőröm. Zavar.
Fehérváron is lehet látni, hogy kinek megy jobban. De nem annyira, hogy szomszédban Rolls-Royce és más meg örül, hogy telik egyáltalán a buszra.
Néha már azt kívánom, hogy élnék olyan helyen, ahol átlagemberek vannak. Akik a többséget képviselik.
A londoni szerelem eléggé elhalóban van. Hálám viszont örök. Sokat kaptam és kapok a mi napig ettől a várostól. Az angoloknak is hálás vagyok, mert mindig nekik dolgoztam és belőlük van az összes pénzem, megtakarításom, minden.”
A teljes posztot itt olvashatjátok el!
Az első vezetés külföldön
Vezetni tanulni soha nem egyszerű, pláne nem az külföldön és pláne nem az 50 évesen. Nos, Christine tud élni, mert mindhármat behúzta egyszerre. Vajon milyen tapasztalatokat szerzett?
(Fotó: pxfuel.com)
„Ma délelőtt túlestem életem első vezetési gyakorlatán. 50 évesen, igen. :) Jobb késő mint soha. :) Angliában a jogosítvány megszerzésének első lépéseként először is igényelnünk kell egy ideiglenes jogosítványt azaz provisional driving licence-t.
Ezen én túlestem néhány évvel ezelőtt, mert itt ezt használják személyi igazolvány gyanánt a népek. Ez után el lehet kezdeni tanulni az elméletet és a gyakorlatot is.
Elmélethez vehetünk könyvet, cd-t, egyéb csiribiri segédletet, a gyakorlathoz pedig itt annyi kell, hogy legyen mellettünk az autóban valaki akinek három évnél régebbi a jogosítványa.
Emellett még egy feltétel, hogy érvényes biztosítás legyen a nevünkre az autón, amin tanulunk, legyen az a sajátunk vagy másé. Itt Angliában a biztosítás személyre és nem az autóra kötendő. (...)
A mai esős reggel ott talált minket egy közeli használaton kívüli reptér betonján. Hetente piacot tartanak itt és régen volt egy kiépített tanulópálya is kezdőknek, már a pálya eltűnt, de a hatalmas üres betonplacc maradt. Kiváló hely a gyakorlásra az első alkalmakkor, mikor még csak ismerkedik az ember az autóval.
Gyakoroltuk, hogy kell egyenesen menni, parkolni, vonal mellé állni, megfordulni és egyéb okosságokat. A fiam egész ügyes és gyorsan tanul. Én pedig.… nos kérem… azt már tudjuk, hogy egy ötméteres és majd kéttonnás járgánnyal én bizony közveszélyes vagyok. :)) Mindenki megnyugtatására mondhatom közúti forgalomban menni még egy ideig biztosan nem fogok.”
A teljes posztot itt olvashatjátok el.
A török tea titkai
Egy statisztika szerint (számomra kicsit talán meglepő módon) Törökországban fogy a legtöbb tea a világon, fejenként és évente 3.16 kg. Vajon hogyan készíti el a teát egy ott élő magyar, Petra?
„A törökök hagyományosan két egymásra helyezett kanna segítségével készítenek teát, általában az étkezések után, nagy mennyiségben. Az alsó, nagyobb teafőzőben felforralt víz melegének hatására lassan párolják meg a felső, kisebb kannában lévő fekete teafüvet.
Az így keletkezett sűrítményből és vízből aztán ízlés szerint töltenek újra és újra a tulipán alakú kis üvegpoharakba, majd jóízűen szürcsölve fogyasztják el a tűzforró italt, melynek elkészítési módja a mondás szerint a családot szimbolizálja.
Az anyós olyan, mint a forrásban lévő víz. Folyton buzog és hallatja a hangját. Ha nem vagyunk óvatosak, akár ki is buggyanhat.
A feleség olyan, mint a teafű. A forró víz melegében felhevül, ennek hatására szépen lassan megpárolódik és erős, zamatos tea lesz belőle.
A férj olyan, mint a teáspohár. Részben a forró vízből kap, részben a teasűrítményből. Fontos, hogy egyensúlyban legyen, mert ha túl gyenge vagy túl erős lesz a tea, akkor nem annyira ízletes.
A gyerek olyan, mint a cukor. Megédesíti az italt, de ha túl sok van belőle, akkor elveszi az ízét. Ha pedig valaki hozzászokott, hogy cukor nélkül issza a teát, annak egy is túl sok. (...)
Én elkészítés előtt egy szűrőben mindig átöblítem a teafüvet szobahőmérsékletű vízzel, hogy megszabaduljak az apró levelektől, és azok ne a pohárban kössenek ki végül. Amikor felteszem főni a teát, nem forró vizet öntök a felső kannába, hanem megint csak szobahőmérsékletűt. Az elején pár percig forralom az alsó kannában lévő vizet, majd lejjebb veszem a hőmérsékletet, és várok még kb. 10 percet, hogy jól kiázzon a teafű.”
A teljes posztot itt találjátok.
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek