oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. december 01. 06:30,  Elhaló londoni szerelem 56 komment

2019. december 01. 06:30 Határátkelő

Elhaló londoni szerelem

Előfordul, hogy az ember úgy érzi, lassan kiszeret abból a városból, ahol él. Aztán ez az érzés vagy átmeneti lesz, vagy nem, utóbbi esetben azért nagyobb a gond. Ez persze mindig csak utólag derül ki… kérdés, hogy ilyenkor mi a teendő.

Mi az az öt dolog, ami a leginkább hiányzik Magyarországról? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre! 

london_17.jpg(Fotó: pexels.com)

Hanna éppen ebben a kiszeretős szakaszban van Londonnal kapcsolatban, lássuk, hogyan éli meg mindezt, mi mindenen töpreng!

„Mi a francot szívok itt még. Elkezd azon pörögni az agyam, hogy 2021-ben innen lépni kell. Ilyen lelkiállapotban meg nehéz a város szépségeiről és programokról őszintén és átérzően beszámolni.

Egy ismerősöm mondta, London a vadkapitalizmus fellegvára. Vannak akiknek ez nagyon bejött, a többi meg kiszolgálja csak őket.

Minden héten Chelsea-n át vezet az utam, mert itt lakom mellette. A jómód netovábbja, amit én ott látok folyton. Rolls-Royce parkol a 2 milliós kis putrik előtt, több Porsche 911-es egy utcán belül. A Land Rover meg egy basic kis szar autónak számít.

A buszom végigmegy Sloane Square, Knightbridge előtt és azt látom, hogy ebben a városban annyi gazdag ember él, hogy felfoghatatlan.

Aztán egy hónapja meg Tottenham Hale felé vezetett az utam, s ott meg a lepukkantság arcát sikerült megismernem.

Ez London. Vannak a nagyon jó környékek, meg a nagyon szegény környékek. Van, hogy pár utcányira egymástól egy palota és önkormányzati bérlakás… a társadalmi szakadékok és emberek anyagi helyzete között szabad szemmel észrevehető, orbitális különbségek vannak.

Egymás mellett párhuzamosan élve. Ezt a különbséget látni ennyire látványosan…böki a csőröm. Zavar.

Fehérváron is lehet látni, hogy kinek megy jobban. De nem annyira, hogy szomszédban Rolls-Royce és más meg örül, hogy telik egyáltalán a buszra.
Néha már azt kívánom, hogy élnék olyan helyen, ahol átlagemberek vannak. Akik a többséget képviselik.

A londoni szerelem eléggé elhalóban van. Hálám viszont örök. Sokat kaptam és kapok a mi napig ettől a várostól. Az angoloknak is hálás vagyok, mert mindig nekik dolgoztam és belőlük van az összes pénzem, megtakarításom, minden.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el!

Az első vezetés külföldön

Vezetni tanulni soha nem egyszerű, pláne nem az külföldön és pláne nem az 50 évesen. Nos, Christine tud élni, mert mindhármat behúzta egyszerre. Vajon milyen tapasztalatokat szerzett?

vezetes.jpg(Fotó: pxfuel.com)

„Ma délelőtt túlestem életem első vezetési gyakorlatán. 50 évesen, igen. :) Jobb késő mint soha. :) Angliában a jogosítvány megszerzésének első lépéseként először is igényelnünk kell egy ideiglenes jogosítványt azaz provisional driving licence-t.

Ezen én túlestem néhány évvel ezelőtt, mert itt ezt használják személyi igazolvány gyanánt a népek. Ez után el lehet kezdeni tanulni az elméletet és a gyakorlatot is.

Elmélethez vehetünk könyvet, cd-t, egyéb csiribiri segédletet, a gyakorlathoz pedig itt annyi kell, hogy legyen mellettünk az autóban valaki akinek három évnél régebbi a jogosítványa.

Emellett még egy feltétel, hogy érvényes biztosítás legyen a nevünkre az autón, amin tanulunk, legyen az a sajátunk vagy másé. Itt Angliában a biztosítás személyre és nem az autóra kötendő. (...)

A mai esős reggel ott talált minket egy közeli használaton kívüli reptér betonján. Hetente piacot tartanak itt és régen volt egy kiépített tanulópálya is kezdőknek, már a pálya eltűnt, de a hatalmas üres betonplacc maradt. Kiváló hely a gyakorlásra az első alkalmakkor, mikor még csak ismerkedik az ember az autóval.

Gyakoroltuk, hogy kell egyenesen menni, parkolni, vonal mellé állni, megfordulni és egyéb okosságokat. A fiam egész ügyes és gyorsan tanul. Én pedig.… nos kérem… azt már tudjuk, hogy egy ötméteres és majd kéttonnás járgánnyal én bizony közveszélyes vagyok. :)) Mindenki megnyugtatására mondhatom közúti forgalomban menni még egy ideig biztosan nem fogok.”

A teljes posztot itt olvashatjátok el.

A török tea titkai

Egy statisztika szerint (számomra kicsit talán meglepő módon) Törökországban fogy a legtöbb tea a világon, fejenként és évente 3.16 kg. Vajon hogyan készíti el a teát egy ott élő magyar, Petra?

tea_1.jpg

„A törökök hagyományosan két egymásra helyezett kanna segítségével készítenek teát, általában az étkezések után, nagy mennyiségben. Az alsó, nagyobb teafőzőben felforralt víz melegének hatására lassan párolják meg a felső, kisebb kannában lévő fekete teafüvet.

Az így keletkezett sűrítményből és vízből aztán ízlés szerint töltenek újra és újra a tulipán alakú kis üvegpoharakba, majd jóízűen szürcsölve fogyasztják el a tűzforró italt, melynek elkészítési módja a mondás szerint a családot szimbolizálja.

Az anyós olyan, mint a forrásban lévő víz. Folyton buzog és hallatja a hangját. Ha nem vagyunk óvatosak, akár ki is buggyanhat.

A feleség olyan, mint a teafű. A forró víz melegében felhevül, ennek hatására szépen lassan megpárolódik és erős, zamatos tea lesz belőle.

A férj olyan, mint a teáspohár. Részben a forró vízből kap, részben a teasűrítményből. Fontos, hogy egyensúlyban legyen, mert ha túl gyenge vagy túl erős lesz a tea, akkor nem annyira ízletes.

A gyerek olyan, mint a cukor. Megédesíti az italt, de ha túl sok van belőle, akkor elveszi az ízét. Ha pedig valaki hozzászokott, hogy cukor nélkül issza a teát, annak egy is túl sok. (...)

Én elkészítés előtt egy szűrőben mindig átöblítem a teafüvet szobahőmérsékletű vízzel, hogy megszabaduljak az apró levelektől, és azok ne a pohárban kössenek ki végül. Amikor felteszem főni a teát, nem forró vizet öntök a felső kannába, hanem megint csak szobahőmérsékletűt. Az elején pár percig forralom az alsó kannában lévő vizet, majd lejjebb veszem a hőmérsékletet, és várok még kb. 10 percet, hogy jól kiázzon a teafű.”

A teljes posztot itt találjátok.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Nagy-Britannia Törökország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7415329882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2019.12.01. 09:00:21

A gyerek olyan, mint a cukor. Megédesíti az italt, de ha túl sok van belőle, akkor elveszi az ízét. Ha pedig valaki hozzászokott, hogy cukor nélkül issza a teát, annak egy is túl sok. (...)

Arthamyr 2019.12.01. 09:13:16

"Ezt a különbséget látni ennyire látványosan…böki a csőröm. Zavar." - Sosem értettem, mire jó ez és mi motiválja. Miért érdekeljen, hogy XY-nak RR-ja van, YZ meg megélhetési bliccelő? Addig, amíg a RR-ra nem az én megkárosításomból gyűjti össze az aprót, egészségére.

SzZoole 2019.12.01. 09:26:18

“ Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberűl szolgáltál,

Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a férjuramra
Élj a gyerekekkel barátságba'...
De ne fájjon fogad a
Férjuram Rolls Royce-ra........:-)))

Csak vicc volt

Taxomükke (UK) 2019.12.01. 09:27:36

Az elso poszternek pisztolyt tartanak a fejehez, azert nem koltozik odebb?

SzZoole 2019.12.01. 09:29:29

Christiene, legalább kis párna van alattad, hogy kormány felett kiláss :-)))

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2019.12.01. 10:12:18

@ZooLeka: Meg valami patacipő is kéne, hogy elérjem a pedálokat. :)

SzZoole 2019.12.01. 10:25:42

@ChristineK: nem kell oda pata cipő
A feleségem is hasonló méretekkel küzd mint te, 152 centi, és simán élvezeti a kombi E Class-t nap mint nap, igaz az ülés teljesen előre van húzva és teljessen fel van állítva :-))

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2019.12.01. 12:52:18

@ZooLeka: Igen ez nálam is így van. De még ez is kevés jelenleg. Idővel majd megszokom, addig meg elütök még pár oszlopot. :) Nem véletlen keresünk olyan helyeket ahol épp a madár se jár.

dikusz. 2019.12.01. 12:56:27

@ZooLeka: Az egyik kollégám sem volt túl magas. Az egyenkocsi motorházára úgy tudott rátámaszkodni, hogy nem kellett lehajolnia hozzá. Kissé előre volt taszigálva a sofőrülés, azt' annyi.
Jól vezetett, de sajna átdohányozta magát a túlvilágra.

SzZoole 2019.12.01. 13:09:06

@ChristineK: csak kérlek ne akkor gyakorolj amikor feletek járok Amersham-ba.
Bovingdon irányából keresztül Chesham a Waitrose előtt a railway station és előttek vissza ki a főútra :-))

SzZoole 2019.12.01. 13:22:05

@dikusz.: az, hogy ki mennyire jó sofőr az nem a testi adottságoktol függ.
A nejem simán levezetett Aberystwyth-be(Welsz nyugati része) és vissza, egyedül, pontosabban a kutyával :-)
Laza 4.5-5.5 óra és 215 mérföld egyirányban egy pihenővel.
Az utolsó 70 mérföld 2 óra hossza a welszi hegyes-völgyes utakon a hegy oldalába épített úton.

Tőled jobbra meredek sziklás hegy, balra pedig szinten mély szakadékok és rengeteg beláthatatlan kanyarokkal.
Na az igényel egy kis vezetési tudást :-)

SzZoole 2019.12.01. 13:37:23

@London2009: dehogyis, csak most itthon fetrengek a sofa-n a tv elott és van idom a hülyeségem gondolkodni, de már megyek inkább úszni/szaunazni/gozfurdozni/jakuzizni :-))

London2009 2019.12.01. 13:44:57

Na es akkor hova tovabb Morzsi? Atlagemberek kozott neked nem lenne munkad, miutan azok nem tartanak nannyt. Mindenfele kepesites nelkul mihez kezdesz majd a nagyvilagban egy szal magadban? Miert erdekel teged mas autoja? Nem teljesen mindegy? A helyedben en tanulnek es kezdenek magammal valamit.

SzZoole 2019.12.01. 14:01:14

@London2009: ne bántsd már szegényt, morzsit, neki igényei vannak :-))

London2009 2019.12.01. 14:42:31

@ZooLeka: akkora mellennyel osztja az eszt, a sajat eletet meg teljesen elnavigalta. Na nekem meg ez “boki a csorom”. Boki a csorom, hogy lehet egyaltalan ilyet leirni??? Ahhhh

London2009 2019.12.01. 14:43:03

@ZooLeka: helyes. Megyek en is, kiviszem a gyerekeket. Ciao!

Arthamyr 2019.12.01. 14:54:05

@ZooLeka: @London2009: Először nem értettem Petőfi ZooLeka műve mit keres itt, de mostanra megvilágosodtam. :D

Csodabogár 2019.12.01. 15:03:50

@London2009: Talán van Londonon túl is élet, Europa nagy és sok klassz hely van, ahol kellemes az élet. Ha szereti valaki az egyenlősdit, akkor Skandináviát ajánlanám, ahol szerintem Dániában a legelviselhetőbb az élet. Nannyt talán nem tartanak olyan sokat, de pl. öregotthonban biztos szivesen látják.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2019.12.01. 16:34:13

@ZooLeka: Nyugika. Forgalomban nem vezetek. Ahogy kinéz még egy ideig nem is fogok. Biztonságban van mindenki. :)

London2009 2019.12.01. 16:58:36

@Csodabogár: termeszetesen van elet mashol is. Bar szakkepzettseg nelkul kivancsi lennek, hogy mit tudna kezdeni magaval. Gondolod, hogy o dolgozna oregotthonban? Ugyan mar...

gabors 2019.12.01. 17:11:55

"Gyakoroltuk, hogy kell egyenesen menni," ez most komoly ???

nem inkabb azt kell gyakorolni amikor eppen NEM egyenesen kell menni ?? meg kell allni, fordulni. fekezni ...stb ???

de jo hogy nem arrafele elek .... vele legalabb nem kell szamolnom

gabors 2019.12.01. 17:13:37

@ChristineK: "Nyugika. Forgalomban nem vezetek" akkor mikor es hogyan fogsz barmi hasznalhato gyakorlatot szerezni ... ez egy eleg idiota hozzallas szerintem CSAK forgalomban van ertelemi "gyakorolni"

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2019.12.01. 17:26:28

@gabors: Nem létezik az a biztosítás ami fedezné azt a kárt amit okoznék. De most őszintén mit vársz? Valahol el kell kezdeni nem?

gabors 2019.12.01. 17:31:16

@ChristineK: "@gabors: Nem létezik az a biztosítás ami fedezné azt a kárt amit okoznék."

de erre van biztositas ez nem gond... az inkabb hogy ennyire nem hiszel magadban ... ebbol konnyen lehet az hogy SOHA nem fogsz magabiztosan vezetni es ez ami a legnagyobb baleseti riziko (persze akik tulzottan magabiztosak azok is veszeyesek)

nyuszigonosz 2019.12.01. 18:59:58

@ChristineK: Most néztem/olvastam az eredeti írásodat: akkor még októberben volt ez az elsö próba vezetés. Mennyire vagy most?

Tényleg érdekelne, miért most 50+ évesen gondolod úgy, hogy jó lenne vezetni tudni?
Mert szerintem perszehogy tudni kell kocsit vezetni, de ha neked eddig nem volt ennyire fontos ez.

Meg ajánlom a vezetési szimulátort is, ha valahol hozzájutnál, ahol van ilyen. Mivel nem egy számítógép alkalmazást gondolok ezzel, hanem profi szimulátort, autósuliknak ma már gyakrabban van, mint valamikor.
Én 18 évesen csináltam a jogosítványt ami hát már jó régen volt, de ott volt már akkor szimulátor, söt, aki azzal nem tudott "balesetmentesen közlekedni" , na az eleve el sem kezdhette a közutakon történö vezetni tanulást.

Amúgy meg sok balesetmentes próbavezetést és majd egy sikeres vizsgát is kívánok.

dikusz. 2019.12.01. 20:16:22

@ZooLeka: Ilyenben jártunk mi is az idén, autóval, és busszal is.:)))

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2019.12.01. 20:18:43

@nyuszigonosz: Köszi! Reméljük egyszer a vizsgáig is eljutok. :) Azóta túl vagyok még három alkalmon. Hát hogy is mondjam. Egyenes úton, már meg tudok maradni egyenesen. Be is tudok kanyarodni ahol kell...legtöbbször. Próbálom megtanulni hogy nem kell feltétlen menetet tekerni a kormányra, anélkül is be fog kanyarodni az autó. Amúgy meg olyan vagyok mint a kiselefánt: lassan tanulok és gyorsan felejtek. A miértre a válaszom az, hogy vész esetére nem ártana, ha legalább mazsola módjára tudnék vezetni. Jelenleg ugyanis háromtagú kis családunkból egyedül a férjem vezet. Igaz ő már lassan negyven éve, de felmerült a kérdés mi lesz, ha történik vele valami. Ezért kezdtünk el a fiammal vezetni tanulni. És hogy miért nem előbb? Igazából sose volt rá szükségem. Budapesti vagyok így életem első harminc évében kicsit se kellet. Meg én ebben nőttem fel, hogy se a szüleimnek nem volt, se a nagyszüleimnek autója/jogsija. Ez volt a természetes. Aztán világgá mentünk, de még ott se kellet igazán, majd jött London ahol végképp nem volt rá szükség. Végül a vidéki Anglia volt ahol elkezdtem érezni a hiányát.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2019.12.01. 20:24:36

@gabors: Te azt mondod nem hiszek magamban. Én azt mondom tisztában vagyok vele mi az amit még nem tudok. :)

nyuszigonosz 2019.12.01. 20:47:50

@ChristineK: Köszönöm a választ, így érthetö, hogy miért nem volt eddig.
Kitartást kívánok, jó, ha az ember tud vezetni, bármikor szükség lehet rá, és nem csak vész esetén. Ne is legyen vész.

De tudod, hogy jogosítvánnyal, kocsival oda mész, ahová akarsz, akkor amikor akarsz, és ez jó. És ezért már érdemes a tanulás,még akkor is ha nehézkesebben megy most még, de valamikor belejön az ember.

Platonica 2019.12.01. 20:54:17

@ChristineK: Nagyon jo hozzaallas! Aki meg idiotazik magat minositi, nem teged;-)

Sok sikert! A ferjeddel vezetsz?

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2019.12.01. 21:57:40

@nyuszigonosz: Köszönöm!

@Platonica: Igen, most még vele. Oktatóval majd akkor megyek, amikor már nem kell attól félni hogy mindent letarolok ami elém kerül.

SzZoole 2019.12.01. 22:08:09

@ChristineK: másokkal együtt én is drukkolok neked, remelem jobban sikerül majd a vizsgád, mint az első steak-ed :-)))

Mme Seldon 2019.12.01. 22:58:41

Én tanultam vezetni huszonpár évesen, meg is szereztem a jogosítványt, de egyáltalán nem vezettem utána. (Budapesten teljesen megvoltam a tömegközlekedéssel.) Kijöttünk Franciaországba, és újra órákat kellett vennem, most már városon belül elmegyek autóval, de pl autópályára félek felmenni. Sok sikert, ChristineK!

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2019.12.02. 00:17:58

@Mme Seldon: Köszi!

@ZooLeka: Köszi! A családnak bejött steakem és az az ami számít. És nem igazán szoktak udvariaskodni, ha nem jön be egy főztöm. :)

blackhairlady 2019.12.02. 00:23:16

@ChristineK: oktatoval szerintem gyorsabban menne a tanulas, jobban es hatarozottabban elmagyarazna mikor mire figyelj.

trabant 2019.12.02. 06:38:57

@Mme Seldon:
Az autópálya a legjobb hely, ahol kényelmesen lehet vezetni. Nem kell félni rámenni, csupán elhinni, hogy téged is biztosan beengednek, pont úgy mint mindenki mást.

Platonica 2019.12.02. 09:26:02

@ChristineK: Tavaly tanitottam igy a gyerkom vezetni, ha't a fiatalok tenyleg gyorsan tanulnak, provisional-tol szamitva 3 honap mulva kezeben volt a rendes jogsi:-D
Az oktato-autot a dupla pedalzat miatt ajanlanam neked, mert az azert egy extra biztonsag 'tarolas' ellen. Es talan ha nem kell ezen stresszelni, jobban a tanulasra fokuszalhatsz. Csak egy tipp!

Golf2 2019.12.02. 09:37:00

Hogy lehet félni a vezetéstől? 10 évesen se féltem kormányozni,14 évesen egyedül.

dikusz. 2019.12.02. 10:25:03

@Golf2: Attól más még félhet, nem? Többek között azért, mert mindig van aki jobban tudja, mit kéne csinálni, vagy beszól

Platonica 2019.12.02. 10:46:06

@dikusz.: Nem mellekesen, fel se fogta az illeto, h ha mar fiatalon kiprobalta, gyakorolta, akkor pont nem volt ideje raepulni blokkoknak, felelmeknek. Szoval amit erdemnek gondolt maganal, csak evidencia...

Golf2 2019.12.02. 11:22:57

@Galuska Galagonyovich: Férfiaknál általában normális hogy tizenévesen már tudnak motorozni, autózni.

Mohojojo 2019.12.02. 11:24:23

@ChristineK:
Sok sikert a vezetéshez ill. a tanulásához. Szerintem nagyon jó, hogy ennyi idősen (vagy fiatalon, nézőpont kérdése) új dologba vágod a fejszéd. Remélem sokan vesznek rólad példát.

Egy jófajta magyar mondás szerint, "Csak a vizsgához kell tudni a szabályokat, utána az autó már nem jogosítvánnyal megy..." (anno ezt egy oktató mondta nekem, jelezvén a kenőpénz igényét és hogy minden menjen flottul a vizsgán)

Golf2 2019.12.02. 11:25:42

@dikusz.: Jó, akkor félhet.Csak múljon el a félelem.

dikusz. 2019.12.02. 11:29:44

@Golf2: Már aki, de lehet, hogy csak azt hiszik. És még ha tudnak is, miért kell leszólni azt, aki nem olyan bátor?

dikusz. 2019.12.02. 11:37:02

@Platonica: Csak azt kérdeztem -függetlenül a poszttól- @Golf2"-től, hogy miért olyan hihetetlen, ha valaki több évtized után fél a vezetéstől?

Golf2 2019.12.02. 11:37:21

@dikusz.: Nem leszólásnak szántam,csak meglepődtem.

Platonica 2019.12.02. 11:47:55

@dikusz.: Igen, ertettem:) Ugyanez volt az en kerdesem is, csak kiegesziteskent tettem a tiedhez a velemenyemet.

London2009 2019.12.03. 21:26:52

@tildy[UK]: kerdes mi az atlag akkor...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.12.04. 06:10:10

@London2009: 30-40k bruttó per fő. Ennyi az átlagbér nem?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.12.04. 06:11:58

@Golf2: őszintén szólva én UK-Ben félek vezetni . Keskeny utak, túl nagy forgalom , plusz ugye baloldali közlekedés .

London2009 2019.12.04. 10:18:18

@tildy[UK]: elvileg kevesebb az atlagber ettol. Viszont meg 30-40k bol is inkabb childmindert vagy nurseryt valaszt az ember. A full time nanny 2k-tol kezdodik. Ezt ennyi penzbol nem lehet kigazdalkodni. Vagy ugye adossagba lehet verni magunkat, mint ahogy meselted, de ezt azert nem mindenki vallalja.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása