Vajon hogyan zajlik a terhesgondozás és aztán maga a szülés Olaszországban? Olaszmamma élete úgy alakult, hogy a terhessége első részét még Magyarországon élte végig, de kislányának már Olaszországban adott életet, így aztán van összehasonlítási alapja.
Szóval Olaszmamma egészen konkrétan a terhessége első két trimeszterét még Magyarországon, az utolsót Olaszországban töltötte, úgyhogy akad némi fogalma a különbségekről. Lássuk, hogyan zajlik a terhesgondozás és milyen is szülni Olaszországban!
„Olaszországban sokkal kisebb a szerepe a nőgyógyásznak, sokkal nagyobb a szülésznőnek. Ha valaki nem engedheti meg, hogy privát nőgyógyászhoz járjon alkalmanként 150 euróért, az minden aggodalom nélkül rábízhatja magát a gyakorlatilag valamennyi kórházban működő terhesgondozó (consultorio) személyzetére. Úgy általában nem veszi körül akkor mítosz a nőgyógyász személyét, mint otthon.
A védőnő személye ismeretlen fogalom, ezt a szerepet is a consultorio tölti be, ahova szülés után is lehet vinni a babát, hogy megmérjék vagy kiokosítsanak hozzátáplálásból, de valójában ez ki is maradhat, mert az elején úgyis rendszeres a randi a gyerekorvossal.
Én is jártam itt egy dokihoz persze, akihez persze már az anyósom meg az összes nőrokon is járt. Direkt nem írtam azt, hogy az orvos, akinél az anyósom is szült. Ugyanis Olaszországban nem ugrasztod ki a dokit éjszaka az ágyból, ha beindulnak a fájásaid. Szépen elmész a kórházba és annak a szülésznőnek a gondjaira bízod magad, aki éppen ügyeletben van.
Egyébként az olasz orvos elkerekedett szemekkel nézte a magyarországi vizsgálataim eredményével megpakolt mappát, különösen azt találta izginek, hogy milyen sok az ultrahangos felvétel.
Én egy mezei városi kórházban szültem, abban, amelyik a lakóhelyünkhöz a legközelebb van, ide jártam az utolsó hetekben folyamatos ellenőrzésekre, ott volt a kartonom.
Egy maximum húszágyas szülészeti osztály volt ez, folyamatosan figyeltek ránk a bábák és a nővérkék. Tiszta Hawaii, dizsi, napfény lett volna, ha szemet hunyunk az egész éjszakás vajúdás felett.
A szülésben végig a szülésznő segédezik, az éppen ügyeletben levő orvos csak a végére fárad be, ha szabni-varrni kell vagy ilyesmi. Egyébként meg szülni Olaszországban is ugyanolyan, mint bárhol máshol: fáj, szenvedsz, nyűgös vagy, tulajdonképpen tök mindegy, hogy milyen diplomája van annak, aki melletted áll.
Olaszországban egyáltalán nem szokás a paraszolvencia, az pedig teljességgel elképzelhetetlen, hogy egy orvos/ szülésznő/ápoló elvárná, hogy bankjegyeket tömjünk a zsebébe. Állítólag errefelé igazi fizetésért dolgoznak a kórházi dokik."
Ha kíváncsi vagy a szülés utáni érdekességekre, kattints az eredeti bejegyzésre!
Milyen a jó steak angol módra?
Egy éles váltással átalakulunk gasztrobloggá, melynek keretében először Angliába látogatunk, hogy a már 14. éve ott élő Christine segítségével kiderüljön, milyen a jó steak. Főleg, hogy eddig még nem is ettek a szigetországban.
„Egyrészt én nem vagyok oda a marhahúsért, másrészt nem a legolcsóbb húsféle. De mint egy erősen húsevő család tagja, csak piszkálta a csőrömet. Plusz a gyerek is elejtett egy-két megjegyzést, hogy ha lediplomázik, ő szeretné ezzel ünnepelni.
Ő eredetileg étteremben gondolkodott, de meglátván az árakat azon agyalt, végül lehet egyedül ülne be. Én meg mondtam magamban, hogy majd rájössz kisfiam. :))
Több hete megvettem hozzá az öntöttvas serpenyőt. Aztán eljött az idő hús után nézni. Az általam használt három szupermarket közül végül a Sainsburys lett a nyerő, náluk találtam ugyanis egyedül olyan „igazi” méretű steaket.
Előtte még dilemmáztam az ár és típus kategóriákon, de végül csak egyféle volt ami megfelelt a méretbeli kitételnek. Végül kisétáltam három darab egyenként 45 dekás rump steakkel. Rendes hentesnél valószínűleg olyan méretűt és típusút vágnak, amilyet csak akar az ember.
Azt már előtte is tudtam, hogy ez egy faék egyszerűségű étel. Amiket én igazából nagyon szeretek. De a neten recepteket böngészve rájöttem mennyire is az.
A következő a jó steak sütés menete: legalább egy órával sütés előtt vedd ki a hűtőből a húst. Kend meg mindkét oldalát olívaolajjal, szórd meg sóval (ha flancolni akarsz lehet durva szemű tengeri só) és frissen őrölt fekete borssal.
Olajjal töröld át a serpenyőt, majd tedd a tűzhelyre. Ha már füstöl akkor jó. Tedd bele a húst és süsd mind a két oldalát 2-3 percig.
Ha nem szereted nagyon véresen akkor ez után told be serpenyőstül a 180 fokra előmelegített sütőbe 7-10 percre attól függően, hogy médium vagy well done állagúra szeretnéd végül.”
A teljes posztot ínycsiklandó képekkel itt találod!
Kukorica török módra
A törökök leginkább megeszik a kukoricát (jó, ez nem olyan nagy mondás azért), de nem úgy, mint a magyarok – derül ki CyberMacs írásából.
„Törökországban kétféle csöves, leülünk és gyorsan megesszük típusú kukorica terjedt el: a főtt és a sült. Másképpen a sárga és a fekete.
A főtt kukoricát talán nem kell bemutatni: bedobjuk egy jó nagy adag forrásban lévő vízbe, majd várunk, míg elkészül.
A sült kukorica több munkát igényel, cserébe hamarabb kész van: Ehhez már ajánlott a grill rács alatta tűzzel. Erre lehet felpakolni a kukoricát, amit időnként meg kell forgatni.
Mindkettő olyan, aminek az elfogyasztása után érdemes egy alapos fürdőt venni. Ezért a tengerparton gyakran találkozhatunk vele. De Isztambul népszerű utcáin is lelkesen árulják. Így ott is könnyen találunk.
Sőt! Ha a dugóban látunk egy kukoricát szállító autót, akkor kérdezzük meg nyugodtan, hátha eladó. Általában igen.
Mindezek után azt gondolnánk, hogy a törökök imádják a kukoricát. És ez így is van! De mégis! Az ismert, kevésbé ismert, nem ismert és a sose hallottunk róla ételek között egyáltalán nem találkozunk a kukoricával. Ez meg akkor hogy lehet? Minden kukoricát megfőznek és megsütnek mielőtt az asztalra kerülne?
A török boltokban fel lehet lelni a konzerv kukoricát. Elég szerény a választék, de azért lehet találni.. És mi lesz ebből? Hát saláta! Lehet tenni a salátához, hogy jól nézzen ki. Tehát csak mértékkel, hogy szép sárga pöttyök legyenek benne. (...)
Igazándiból ha el tudják kerülni, hogy valaki idő előtt megegye a kukoricát, akkor leginkább kukorica liszt készül belőle (mısır unu).
Ezzel megint egy furcsasággal nézünk szembe, mert ennek ellenére a boltok polcain nem találkozunk változatos készlettel. Sőt! Meglehetősen szűkös mennyiséget és fajtát vásárolhatunk. De viszont legalább tényleg mindenhol kapható!
Ennek oda bizonyára az, hogy ahol a legtöbbet használják (Fekete-tenger régió) ott vagy otthon készítik a kukorica lisztet, vagy nem vacakolnak az ilyen pár száz grammos kiszerelésekkel, hanem rendes 20-50 kg zsákokban veszik a piacon.
És mire is jó a kukorica liszt? (...) Bár a törökök is szeretik a mexikói ételeket, a kukorcalisztet mégis leginkább panírozásra használják. Sőt! Még csak nem is kell feltétlenül panírozni!
Amikor a kedvelt fekete-tengeri halat, a hamsı-t serpenyőben sütik, akkor szokták kukoricaliszttel megfűszerezni. De persze ez is finomabb panírozva (a rántott sajt is).”
Hogy mi mindenre használják még a törökök a kukoricát, az kiderül, ha ide kattintasz!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Határátkelő Klub!
El tudnád képzelni magad digitális nomádként? Vagy nem tudod elképzelni, de érdekel az életforma? Esetleg csak beszélgetnél egy jót kötetlenül? Gyere el szeptember 24-én kedden 18 órától a Prosit Buda Bistróba a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és beszélgess két tapasztalt digitális nomáddal, Vigh Borival és Majsai Richárddal! További részletek itt!
Utolsó kommentek