oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2019. augusztus 14. 06:30,  Tapasztalatok 10 év után hazaköltözve 195 komment

2019. augusztus 14. 06:30 Határátkelő

Tapasztalatok 10 év után hazaköltözve

Meglehetősen nagy port kavart a minap az a poszt, melyben arról beszélgettünk Bandirepublickal, mi lenne, ha hirtelen hazaköltözne félmillió magyar. Nos, Orsi egyike azoknak, akik hazaköltöztek (ő ráadásul 10 év külföld után), tapasztalata tehát nagyon érdekes.

Szerinted mi történne, ha hazaköltöznének a magyar határátkelők? Min kellene és hogyan változtatni? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

budapest_5_1.jpg

„Mivel 10 év után márciusban hazajöttem, így számomra eléggé aktuális a téma és szeretném leírni az én véleményemet. 

Ha hazaköltözne fél millió magyar mostanság, akkor maximálisan fél évet adnék nekik és már menekülnének is. Röviden és tömören megpróbálom felsorolni, milyen dolgokon is kellene változtatni: 

  • egymás elfogadása
  • egymás segítése
  • becsületesség
  • tisztelet
  • összefogás
  • állandó stressz helyett mosoly :)

Tudom, könnyen beszélek én, hiszen megtapasztalhattam, hogy milyen az, amikor nem kell állandóan az anyagiakon aggódni. Ha az ember belecsöppen egy nyugati ország életébe, az első, amitől megnyugszik, hogy elég pénzt keres. 

Ha elég pénzt keres, tud tervezni, tehát van motivációja. Ha van motivációja, van életkedve. Ha sok hasonló ember veszi körül, vidám lesz. 

Sajnos, amit én itt látok lassan 5 hónapja, borzasztóan elkeserítő. 

Munka 

Először is, ha munkát keresel, szinte irreális elvárásokat kellene teljesíteni kritikán aluli pénzösszegért. Ha nincs elég végzettség vagy tapasztalat, maradnak a végzettséghez nem kötött munkák éhbérért. 

Az albérletárak az egekbe szöktek, amit ilyen fizetések mellett képtelenség kifizetni. Vidéken szinte nincs munka, én jelenleg Kaposvár mellett lakom és a munkaügyi hivatalba való regisztrálás után közölték, nincs munka. 

Budapesten is eltöltöttem pár hetet, naponta jó pár önéletrajzot elküldve. Azzal sem tisztelik meg az embert, hogy értesítsenek, nem te kapod az állást. 

A munkába állás is rizikós, hiszen a legtöbb helyen be sem jelentenek, de ha mégis, akkor is csak minimálbérre a többit kézbe kapod. Könyörgöm és ha valaki szülni akar vagy lerokkan vagy bármi problémája adódik és hivatalosan minimálbéren van, akkor annak az embernek milyen választása van?? Éhen hal??? 

Tolerancia 

Utálni mindenkit független attól, hogy magyar vagy esetlegesen külföldi. A rokonoktól elkezdve a barátokig mindenki gyűlölködik. Szerintem sokaknál az irigység dominál, azaz a másiknak miért megy jobban. 

A rossz anyagi helyzet miatt mindenki feszült, így könnyebben ki is jön a sodrából és szinte alig várja, hogy valakin leverje. Budapesten járva döbbenten láttam, hogy vadidegen emberek apró ügyekből óriásit kerekítenek és nem zavartatva magukat, ordítoznak egymással. 

Sok a válás, a gyerekek elég nagy százalékban csonka családban élnek. A gyerekek a pénz hiánya miatt sok dologból kimaradnak, például: továbbtanulás, nyaralás. Ahogy hallom a válások legnagyobb oka anyagi jellegű. 

Megadtam az esélyt 

Írhatnék ide regényt, de a lényeg, hogy ilyen közhangulatba, ilyen maradi életszemlélettel, reménytelen jövőbe egy külföldön élő magyarnak nincs kedve hazajönni és hülye is lenne, ha megtenné. 

Én sem vagyok normális, de mentségemre szóljon, hogy megadtam az esélyt, megpróbáltam és igyekszem pozitívan felfogni és levonni a következtetést. Szeretem ezt az országot, de élhetetlen. 

Ezt a népet pedig ránevelni arra, hogy összefogjon illetve, hogy kiálljon a jogaiért, sajnos szinte lehetetlennek tartom, ugyanis kint is elég nehéz akár egy „jó” magyarral találkozni és megbízni benne. 

Sok a rossz tapasztalat. A magyar emberek többsége a végletekig önző, csak magával foglalkozik, panaszkodik a négy fal között, de nem tesz semmit azért, hogy jobb legyen. 

A szeretet hiánya 

Akárhányszor hazajöttem külföldről, az első kérdés mindig az volt: mennyit keresel? 

A legfontosabb talán, ami nélkül nem nemzet egy nemzet, az pedig a szeretet. Sajnos ez már régen nem érezhető… 

Érzelmileg, lelkileg ez az 5 hónap a mélybe taszított és alig várom, hogy megint elhagyhassam ezt a rossz közeget, de valószínűleg ezúttal örökre. 

Ui: csak egy nyomós indokot szeretnék bárkitől is hallani, hogy miért kéne ide hazajönni?”

Ha lemaradtál volna az eredeti vitát kiváltó podcastról, akkor meghallgathatod a Spotifyon IDE KATTINTVA, vagy a YouTube-on.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország hazaköltözés

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6815005820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fhdgy 2019.08.14. 17:06:25

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos: Dolgoztam valamennyit Indiában is. Ha ahhoz hasonlítunk, akkor tényleg nem szegény, aki annak hiszi magát.

Igen, szerintem az már szegénység, ha sokan alig bírják kihúzni a hónap végéig, a csekkekkel sakkozniuk kell stb.

Ezek állandósult anyagi gondok. Te nem lennél ideges, nem rinyálnál?

Golf2 2019.08.14. 17:23:54

Off. »Isten napja nem sütött még vérszomjasabb, bosszúállóbb népre!« 400 éve jelent meg Luther Márton könyve...

Golf2 2019.08.14. 17:29:02

@montroyal ( CAN qc): Még mindig a kies szárazföldön? Az úszó szállodák meg tele gazdag nyuggerekkel.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.08.14. 17:43:03

@fhdgy: az adossagcsapdarol es a kenyszeru kulfoldi letrol eszembe jutott Oravecz Imre Kaliforniai Furj c. regenye, amit epp most olvasok. Erdekes latni, hogy az 1900-as evek elejen pont ilyen helyzetbol (penztelenseg)menekultek magyar parasztok ezrei az USA-ba azzal a tervvel, hogy osszegyujtenek annyi penzt, hogy azzal visszaterve Mo-ra, jobb/uj eletet kezdjenek.
Sokuknak (mint a regeny hosei is) aztan egyre tolodott a hazamenetel ideje, kozben gyerekeik szulettek, akik mar az uj orszagot tekintettek hazajuknak. Voltak, akik haza sem mentek, vegleg itt maradtak.
Nagyon erkedes es relevans ma is a regeny sok aspektusa, ajanlom mindenkinek elolvasasra.

fhdgy 2019.08.14. 17:45:08

@Zsuzsi65: Száz éve egy helyben topogunk?!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.08.14. 17:52:07

@London2009: nalam ugyanez:) mindig jo erzes hazafele angolt hallani a kornyezetemben :) en is szeretem a nyelveket, es a sokszinuseget, ami itt nalunk van (etnikai, es minden egyeb teren). A gyerekeim meg meg inkabb: a kisebbik lanyom szokta mondani, hogy ahol csak "feher emberek vannak, az olyan unalmas" :)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.08.14. 17:52:59

@fhdgy: haaat, ha igy nezzuk, valamilyen szempontbol igen ;)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.08.14. 17:58:03

bookline.hu/product/home.action?_v=_&type=250&id=32131
"A Kaliforniai fürj Oravecz Imre bámulatos regényfolyamának, A rög gyermekeinek a második kötete. A huszadik század fordulója körül tömegek keltek útra Magyarországról, hogy Észak-Amerikában csinálják meg a szerencséjüket. Árvai István is nekivág feleségével és két gyerekével az Új Világnak. Pénzt akarnak gyűjteni, hogy aztán visszatérve önálló gazdaságot építhessenek szülőföldjükön, Szajlán. Csak hát odaát minden másképp alakul: változnak a gazdasági viszonyok, nő a család, egyre nehezebb összekuporgatni bármennyit is, egyre távolabb kerül a visszatérés lehetősége. A Kaliforniai fürjben Oravecz Imre fantasztikus részletgazdagsággal meséli el hősei életét - a honvágy és az új hazában történő megkapaszkodás stációit."

Egyebkent Oravecz Imre nemreg volt itt nalunk LA-ben iro-olvaso talalkozon, dedikaltattam is vele a konyvet:)

kék madár 2019.08.14. 18:00:14

@Bredpitt Monika: igen a szerettei miatt, latogatoba

kék madár 2019.08.14. 18:03:33

@NorthPier: szerintem nem tolgy koma irt neked, mert o mas stilusban szokott. (nem tudom sajnos idezni, nem print-friendly)

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.08.14. 18:45:37

Itt is olvashatók a kötetei, pl.: reader.dia.hu/document/Oravecz_Imre-Ondrok_godre-1044
Sőt, az első kötetet én hangoskönyvben hallgattam, nagyon jó, csak ajánlani tudom.

Azt mondja a költő, kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk. Oravecz története is ezzel foglalkozik ( az első kötet az okokat mutatja be a család történeten keresztül).
Az ukapam Is köztük volt, S ami az érdekes, az interneten megtaláltam az utasjegyzeket, amiben szerepel, 1905-os amerikai bevándorlási kérelem (mai szemmel viccesen politikailag inkorrekt szöveg). Pár év után visszajött, földet vett a pénzből. Megdöbbentő, mi nincs az interneten, megtaláltam aztán az 1915- os újság hirdetést is, amit a fronton harcoló férjének küldött az ukanyam és az o akkor már 10 éves lánya, a dedanyam. Aztán megtaláltam az 1923-as bírósági közleményt a holtta nyilvánításáról: 1917ben hősi halált halt az orosz fogságban.
Lehet, hogy nem kellett volna hazajönnie az usabol? Azt nem mondom, hogy talán máig élne, mert 1877ben született. De valószínűleg nem hal meg 40 évesen.

Elgondolkodtató, hogy mennyire nem becsüljük, hogy nekünk ennyivel könnyebb élet jutott, és sírunk-rivunk a szörnyű "szegénység" miatt.

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.08.14. 18:45:38

@fhdgy: szerintem nem túlzottan kellemes az állandó panaszkodas lelkiállapotaban vegetalni. mindenki maga is jócskán felelős azért, hogy milyen lelki hozzáállással éli az életét, milyen mentális környezetet teremt magának és a körülötte élőknek.
Lehet havi 1 milliós jövedelemmel is sirankozni, hogy az összes kollégám többet keres mint én. Vagy lehet boldog, kiegyensúlyozott életet élni ennek töredékebol is.

Én Inkább a kiadási szintemet próbálnám a bevételeimhez igazítani. Ha a bevételi szint SZÁMOMRA elfogadhatatlanul alacsony életszínvonalat tesz csak lehetővé, akkor pedig azt próbálnám meg emelni.

Amúgy szerintem pont nem az igazán szegények azok, akik a legrhangosabban rinyalnak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.08.14. 18:45:38

És persze megint egy sírós magyargyalázó írás ezen a liberálfasiszta blogon! XD
rollok ma nincsenek beengedve?:))

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.08.14. 18:45:38

@fhdgy: egyébként a 'csekkekkel sakkozás' pont nem a legszegényebbek sportja. Diplomás párt ismertem, akik legalább az átlag dupláját keresték, mégis mindig elfogyott a pénz, már jó vége előtt egy két héttel.
A pénz beosztásanak képessége sajnos nagyon sokakbol hiányzik.

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.08.14. 18:45:38

@Buchhalter: persze, jogos elvárás. Járni jár, csak nem jut...

shakti rom 2019.08.14. 18:45:38

@Zsuzsi65: Sokan kétszer háromszor is visszamentek, aztán csak maradtak amerikában, kanadában

shakti rom 2019.08.14. 18:45:38

@fhdgy: Ez nemcsak a századeleji magyarokra volt jellemzo, sokan sziciliabaol, kelet eurorpábol ingáztak a két kontinens kozott.

bájvágen 2019.08.14. 18:45:38

@onewayticket: szívemből szóltál blogtárs!

"Ha pl. a fizetésemet a munkahelyem emeli 10%-kal, akkor nem tudok belőle 10%-nyit félretenni, mert rögtön megdrágul minden (vagy még előtte felmentek az árak), és van, ami több mint 10%-kal"

erről meg ez a poén jut eszembe:)))

www.napiszar.hu/Thumbnails/39790.w-800.h0.q100.jpg

shakti rom 2019.08.14. 19:11:20

@montroyal ( CAN qc): huuubaszki, lesz itt is kupleraj oktoberben.

Nezed a kanadai hireket(trudeau)?

kék madár 2019.08.14. 19:12:07

@Zsuzsi65: "a kisebbik lanyom szokta mondani, hogy ahol csak "feher emberek vannak, az olyan unalmas" :)))"
bocs de ez magas labda: akkor Trump-pal az elet eleg unalmas :)

shakti rom 2019.08.14. 19:27:37

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos: -1

"az igazán szegények"

Az igazan szegenynek nincs platformjuk "hangosan rinyálni", halkan se nagyon.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.08.14. 19:40:40

@kék madár: az etnikai sokszinuseget legalis bevandorlassal is el lehet erni ;) egyebkent pont most szavaztak meg, hogy aki bevandorlo, az ne kaphasson allami segelyt, hanem tamaszkodjon mas forrasokra (munka, csaladi jovedelem stb). Engem, mint legalis bevandorlot, alaposan megvizsgaltak, mindenfele jovedelemigazolast kellett beadni mar evekkel ezelott is. Szoval ez a dolog mar letezett, csak a sok illegalis miatt keptelenseg volt ezt a szabalyt mindenkivel betartatni...

shakti rom 2019.08.14. 19:54:22

@Zsuzsi65: hehe, viccos vagy..:)

azt tudod hogy 600-800 ezer kanadai s feher illegalis van az usaban, s oket nem zargatja az ICE csak a latinokat s mas nem feher bevandorlokat?

Mi ez ha nem rasszista eljárás?

Hari Seldon 2 2019.08.14. 20:19:39

@onewayticket:
Az, hogy valaki szakmájában jó, attól még politikailag lehet debil. Egy olyan akit beszippantott a szakta, akkor sem tud lejöni szerről, ha tudja, hogy az akinek "drukkol", bűnözők és lopják. A következő stádium a szektában, az, hogy ha tudja, hogy át van verve, még erősebben kell ellenállni a "külvilági gondolatoknak", sőt még fontosabb hogy a többi nem szektatagot is "megtérítse". - Így a nagyobb tömegben nem túnik fel annyira, hogy mekkora egy debil is volt az elején, hiszen, ha mindenki azt hiszi, nem lehet rá mutodani, hogy "te hülye"... - Sok embert ez mozgat egy szektában is.

blackhairlady 2019.08.14. 20:29:37

@shakti rom: magyarokat is küldtek haza, fehéreket. Építkezésen dolgoztak, ott buktak le.

blackhairlady 2019.08.14. 20:33:41

@Bredpitt Monika: Ne tervezz több napos városnézést, hamar körbe lehet járni Kaposvár nevezetességeit :))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.08.14. 20:56:05

@shakti rom: ez igaz, de azert lassuk be, a "fejfajast" azert nem a kanadai, vagy europai tultartozkodottak okozzak. Gondolom, ezzel te is tisztaban vagy:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.08.14. 20:59:04

@shakti rom: a mediaban termeszetesen csak ezekrol az ICE akciokrol fogsz hallani, mert ez jobban szolgalja az agenda-t ;) az, hogy egy europai tultartozkodik, es hazakuldik, az nem hir :)

kék madár 2019.08.14. 21:17:56

@Zsuzsi65: en arra utaltam, hogy Trump utalja a szinesborueket, afrikaiakat, azsiakakat, hispaniceket es ugy altalaban mindenkit, de az arja feher fajt a legkevesbe (e.g. Norwegians).

kék madár 2019.08.14. 21:21:01

@Zsuzsi65: ""fejfajast" azert nem a kanadai, vagy europai tultartozkodottak okozzak"
Kik okozzak? Valamelyik nepcsoport nagyobb fejfajast okoz mint a masik? Mi a kulonbseg egy illegalis magyar es egy illegalis mexikoi kozott, a borszinen kivul?

shakti rom 2019.08.14. 21:51:28

@kék madár: az illegális magyar okosba nyomatja, a latino minimalber alatt szedi a gyumit, takarit, apol.

shakti rom 2019.08.14. 21:51:29

@Zsuzsi65: Nem vagyok. Miert lenne fejfajas a tenger illegalis akik olyan munkakat csinalnak meg amit egy amerikai soha??

Ez megint egy lepes a kozelgo inflacioba az idiota fonokotok miatt...

shakti rom 2019.08.14. 21:51:29

@Zsuzsi65: Nezd meg az ICE statisztikakat.

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.08.14. 21:51:29

@shakti rom: nem tudom mivel nem értesz egyet, mert amit írtál, azt én is ugyanúgy gondolom és alátámasztja, amit mondtam: nem az sír, akinek a leginkább oka lenne rá.

shakti rom 2019.08.14. 21:51:29

@Zsuzsi65: Ne a Foxon kerresd az "agendat" itt mindent megtalalsz

www.ice.gov/statistics

shakti rom 2019.08.14. 21:51:29

@kék madár:

nem utál az senkit, a szánalmas szavazoknak mondja amit hallani akarnak..

veje zsido, unokai is..so, nem kajazom hogy a don maga rasszista lenne.

De.

Ráérek 2019.08.14. 21:51:52

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos:
"Én Inkább a kiadási szintemet próbálnám a bevételeimhez igazítani. Ha a bevételi szint SZÁMOMRA elfogadhatatlanul alacsony életszínvonalat tesz csak lehetővé, akkor pedig azt próbálnám meg emelni."

Tökéletes megfogalmazás. Abszolút egyetértek.
És igen, sajnos nagyon sokan hírből sem ismerik a pénz beosztását. Ez is vezethet az ún. szegénységhez, a hó végi nadrágszíjhúzáshoz. Ezér szegénynek érzi magát. De hó elején meg dőzsöl, szórja a pénzt.
Messze vezet, nem is tartozik szorosan a poszthoz, de nekem érthetetlen látni, hogy kollégák, akik fele annyit keresnek mint én, olyan dolgokra szórják a pénzt, amit én (a dupla fizetésemmel) luxusnak éreznék. OK, nem szólok bele, saját dolga.... De amikor ugyanő elkezd rinyálni, hogy itt a hó vége, azért magamban mormogok egy kicsit. :-D

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.08.14. 21:52:22

@Zsuzsi65: már a XIX. század végén is óvott a kormány a kivándorlás ellen, próbálták visszatartani a lavina szerűen nekiindult, Magyarországon kilátástalan tömegeket. Az alábbi közlemény 1897 ből való:

(Az ocr - automatikus karakter felismerés - elég gyenge, érdemes az eredeti helyen elolvasni, ott hibátlan)

A kormán; a kivándorlás ellen.
Veizpróm, slept. 10.

Olvasóink bízvást emlékezni fognak, hírlapunk szerkesztőjének, egy fiumei keletű tárczaczikkelyére, melyet mintegy félév előtt közölt a ^Veszprémi Független Hirlap-ban s melyben számos félrevezetett baranyai családnak Amerikába történt kivándorlása alkalmából felhívta a kormányt arra, hogy az Amerikába való csábítás ellensúlyozására világosítsa fel a népet ax ámítások alaptalanságáról.

E hírlapunkat a kormány méltó figyelembe vette s érveinket csaknem szószerint fölvette, körrendeletébe, melyet az összes törvényhatóságokhoz intézett s melyet im teljes szövegében közlünk..
A rendelet igy hangzik ;

Körrendelet valamennyi törvényhatóságnak.

A cs. és kir. közös külügyminiszter ur utján vett hivatalos értesülés szerint az Egyesült Államokban nagyszámú olyan társulat létezik, mely ügynökségei által mindent elkövet, hogy Európából különöseu a tőkével rendelkező földmiveseket kivándorlásra s ingatlanai megszerzésére búja.

Ezen czélból az emlitett társulatok egyes vidékekre felhívásokat, néha képes ismertetéseket küldözgetnek, melyek egyrészt az igazságnak ugyan némileg megfelelő leírását nyújtják az ajánlott gyarmatoknak, másrészt azonban számos oly körülményt hallgatnak el, melyek a tényleges viszonyokat egészen más színben tüntetik fel
így ha azt tartalmazzák, hogy a kérdéses földterületek a mellett, hogy termékenyek, szerfelett jutányosak,
nagy a bőség: a való tényeknek megfelel; arról azonban már hallgatnak, hogy ezen területek legtöbb esetben Őserdőkből állanak, melyek kiirtandók és nehezen mivelendők, hogy két három év múltán a kenyeret szűkén megteremjék; hogy közelben semmiféle mellékfoglalkozásra kilátás nincsen, hogy a kivándorlóknak szerecsen munkásokkal kell versenyezniük, kikkel szemben pedig a versenyt felvenni nem képesek, hogy a fa használható ugyan, de annak pénzértéke éppen nincsen, hogy a vad csak épp arra való, hogy a háziállatokat pusztitsá.

Ilyesmiről, valamint ezekhez hasonló hátrányos körülményekről nem szól az ismertetés, nem terjeszkedik ki annak megemlítésére sem, hogy Amerikában éppen úgy, mi«1 mln" denütt, a mezőgazdasági viszonyok különösen az alacsony terményárak miatt szerfelett nyomasztók.

Ezen képes ismertetések tehát csak arra valók, hogy a kivándorlókat a
végromlásba juttassák a nélkül, hogy
az említett társulatok a kárvallottaknak kárpótlást vagy védelmet biztosba náhak.
így számos eset van rá, hogy az országból kivándoroltak i—u/V évi erős munka és nehéz viszonyok között néhány ezer forintnyi tőkéjüket a jelzett körülményeknél fogva elvesztvén, tönkrementek.

Felhívom ennélfogva a törvény- hatóságot, hogy intézkedjék, miszerint a fentebbi adatok a lakosság körében, különösen ott, hol kiván dorlási- mozgalom észlelhető, a lehető legszélesebb körben közzététessenek s a kivándorolni szándékozók a reájuk várakozó veszélyekre a hatóság: közegek által külön is figyelmeztessenek.

Budapesten, 1897. évi augusztus hó 23 án.
A miniszter helyett Latkóczy Imre,
államtitkár.

library.hungaricana.hu/hu/view/FuggetlenHirlap_1897/?pg=145&layout=s

kék madár 2019.08.14. 21:53:46

@shakti rom: en kerulom a latvanyat de a tomeny gyulolet sut belole mindenhol. A rasszizmus valoban eleg finom jelzo ra.

Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos 2019.08.14. 22:29:12

@Zsuzsi65: ha igazad lenne, nem fenyegetné Magyarországot az a veszély, hogy kiessen az ESTA ( visa waivered) országok köréből. A magyarok az egyik legfegyelmezetlenebb népség, köztük nagyon magas a túltartózkodok aránya,. Tavaly év végi hír:

akár még a vízummentesség visszavonásához is vezethet, ha Magyarország sürgősen nem tesz valamit ellene - írja a Zoom.hu.

Donald Trump amerikai elnök bekeményít azokkal az országokkal szemben, ahonnan az érkezők több mint két százaléka nem megy haza a megadott határidőn belül. Márpedig ez a magyarokra is igaz, hiszen az amerikai belbiztonsági minisztérium adatai szerint az üzleti útra vagy pihenés céljából kiutazott 82 553 honfitársunk közül összesen 2272-en nem jöttek haza, ami 2,75 százalékot jelent.

A bekeményítés annyit tesz, hogy ha a vízummentességi programban szereplő államok nem tesznek eleget az USA elvárásainak, azaz nem kísérik például figyelemmel az utózókat, hogy kiszűrjék a határaikon a terroristákat, illetve nem csökkentik az engedély nélkül, illegálisan kint tartózkodó állampolgáraik számát, akkor könnyen kikerülhetnek a vízummentességi programból. Enyhébb esetben olyan intézkedéseket vezetnek be állampolgáraikkal szemben, amelyek korlátozzák beutazásukat az Egyesült Államokba.

A Zoom.hu úgy tudja, már már most is szigorúbban ellenőrzik a problémás országokból érkezőket a beléptetéseknél, és egyre több magyart fordítanak vissza a repülőterekről.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/egyre_nagyobb_a_baj_az_usa-ba_vizum_nelkul_utazo_magyarok_miatt.653991.html

shakti rom 2019.08.14. 22:31:20

@kék madár: egy rossz álom a faszi, maradjunk ennyiben.

kék madár 2019.08.14. 23:09:11

@shakti rom: ez is egy finom megfogalmazas volt.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2019.08.14. 23:29:40

10 evig vajon mit csinalt a posztolo, ha budapesten se talal munkat...

@onewayticket: ugy hivjak hogy fogyasztoi arindex, az alakulasat nem nehez kideriteni. ha nem kapsz minimum ennyi fizetesemelest, az azt jelenti, hogy egyre kevesebbet kapsz a munkadert (es ezt a munkaltatod is tudja), tehat ideje venni a kalapot.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2019.08.14. 23:29:43

@montroyal ( CAN qc): megnezted azota a jegyzokonyveket? papir, ceruza, osszeadas? az faraszto, ugye?

shakti rom 2019.08.14. 23:33:57

@kék madár: dow 800 points down.

Zsuzsi csicsergésével kisérve jutunk koldusbotra mind..

blackhairlady 2019.08.14. 23:55:29

@shakti rom: te arrol tudsz amirol a sajto beszamol.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.08.15. 01:05:10

@shakti rom: Fox-ot nem nezek, ugyanolyan bias, csak a masik oldalrol ;)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.08.15. 01:15:57

@shakti rom: nem a munka miatt fejfajas, hanem a szoc. ellatas miatt, amit kell biztositani...
Ok, igen, tudom, a white trash ugyanugy "eloskodik" a rendszeren, blah-blah :))
Egyebkent ember legyen a talpan, aki tud egy unbias, megbizhato, alatamasztott velemenyt talalni. Ha ebbol a pro/con listabol valaki megmondja nekem, merre billen a merleg, az elott le a kalappal :)

immigration.procon.org/view.answers.php?questionID=000788&print=true

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2019.08.15. 01:27:03

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos: igen, ezt a hirt hallottam. De aranyaiban azert nem ernek fel a latino illegalisokkal ;)
Sajnos a magyar tultartozkodas, ha csak nem kezd lenyegesen javulni, hatranyosan erintheti Mo-t a jovoben (ertsd: megint bevezethetik a vizumot). Most csak az nem jon, aki nem tud osszekaparni egy fapadosra valot sem :)
LA-be soha nem latott tomegek jonnek, szinte naponta latok embereket a los angelesi FB csoprotban kerdezoskodni (turista info) + kioregedett zeneszek es/vagy celebek jonnek "latogatoba" (egy kis nosztalgia koncertre) es osszekotik a kellemest a hasznossal, mert a fellepesukert ugye penz jar, igy fizetve a repjegy koltseg stb. :)) (na persze ezt a bevandorlasi tisztnek nem kotik az orrara :))

gabors 2019.08.15. 01:51:06

visszakapcsoltak az internet ?

Csak a yamaha 2019.08.15. 08:14:08

Röviden és tömören..Üdv a kicsiny,de annál éhesebb és befordult országban...
Hosszabban..Mindenki látszólag boldog,de frusztrált,vigyorog és meséli mennyire jó neki.Emberi kapcsolatok csak önérdekből léteznek.Munka van dögivel és van az átlagnál jobb fizetés is..(minibér+zsebbe..)Mivel kevés a melós,ezért egy fő kb három+..ember munkáját végzi.Van itt nyugati bér is,csak az nem nyolc órában+hétvége/éjszaka.A hivatali ügy intézést meg hagyjuk....És lesz ez még rosszabb is...

body_andras 2019.08.15. 08:58:26

Szóljatok RezsiSziszinek, itt az új ellenség: a retrómigráncs!

jog-ász 2019.08.15. 09:47:20

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos: úh de jól megfogalmaztad, pont ezt mondta egy haverom aki pár hét délamerika, meg ázsia után hazaért. azt mondta hogy el sem hisszük milyen jó életkilátásaink vannak itt európa közepén,annak ellenére, hogy a barzilok még így is boldogabbak mint mi. ok, persze svájc is lehet a referencia pont. de szerinte a többi csak nyavajgás.

négyzet 2019.08.15. 09:52:57

Ha én hazaköltöznék, akkor már előre lerendezett egzisztenciával tenném. Például külföldre dolgoznék, előre kinézném, hogy hol, milyen lakásban/házban fogok lakni, 10 év külföld után valószínűleg vennék is valamit... A semmibe nem mennék haza, mert azt pont tudom, hogy építkezni nem lehet Magyarországon egy átlagemberi karrierre. A család és barátok miatt mennék haza. Elképzelésem szerint 10 év alatt összegyűjtött pénzből vennék egy jókora földön álló szép házat, ahova havonta különböző barátokat és családtagokat hívnék meg, fákat ültetnék, hogy adjanak árnyat, aztán élvezném a nyarat... Nem, semmiképp nem költöznék Budapestre megsülni és megfulladni, bár az lenne a legkézenfekvőbb, mert ott éltem egész felnőtt életemet.

Az apokalipszis lovasa 2019.08.15. 10:40:40

@onewayticket: "Minden másról lehet velük higgadtan, kulturáltan vitatkozni, de _erről_ nem! Mert úgy van az egész "megkomponálva", hogy az ellenvéleményt mondót, netalántán az ellenzéki szavazót is rögvest "bevándorláspártinak", ellenségnek, (haza)árulónak, rosszhiszeműnek tartsák. "

Lehet tele van vele a tökük, hogy aki nem teli szájjal örül a szép új világnak gendervécéstül meg wilkommenskulturostul, az nyilván csakis begyöpösödött rasszista bőrgatyás-pálinkás orbáncsicska putyinpincsi lehet.

Ez is mekkora sírás már, hogy jaj, úgy komponálta meg a gonosz orbán/jobboldal, hogy ez legyen a narratíva, édes csillagom, ez nem ma kezdődött és nem is ezzel... És érdekes módon amíg nem győzött a fidesz sorozatban kiütéssel, addig nem is sírt rajta senki, csak ugye most a cumi rosszabbik végén vannak, oszt megy a nyávogás ezerrel, hogy micsodadologezkérem.

hobb 2019.08.15. 10:40:53

Mo-on - természetesen csak általánosságban fogalmazva, hiszen minden egyén más - néhány alapvető dolog hiányzik a jobb élethez:

Jóakarat, elfogadás, empátia, türelem egymással szemben.
Van helyette irigység, túlzott önérzet és "énjobbantudom".

Nem tudom, hol és mikor csúszott el az ország a rossz irányba, de megtörtént, nem is olyan régen.

Ha nem élsz egy normális országban, akkor mindezt észre sem veszed, de távolról nézve és néha visszalátogatva nagyon feltűnő és nyilvánvaló.

Arthamyr 2019.08.15. 10:43:11

@négyzet: Szinte szó szerint ezt fogom csinálni, pár feltételes módot kicserélve akár én is írhattam volna. :)

gabors 2019.08.15. 11:27:40

@Zsuzsi65: " egyebkent pont most szavaztak meg, hogy aki bevandorlo, az ne kaphasson allami segelyt,"

szavaztak meg ???? lofaszt Steve the Miller mert Kuchner eldontottte ... szo nincs szavazasrol marmint Kongresszus vagy Szenatusi szinten (a kabal lehet tart valami szavazast de az nem szamit)

gabors 2019.08.15. 11:35:16

@onewayticket: " még csírájában elfojtják azt, hogy bárki is kiálljon ellenük és tisztességes versenyben"

pedig ez ebben a rendszerben a legugyesebb aki kitalalta minden penzt megert mert barmi amit mostanaban a fdesz kitalalt abbol "NER" lesz namost az N ugye a "nemzeti" vagyis barmivel is nem ert egyet ebben barki az elleniz a "nemzeti ... xyz-t" ergo "nemzet ellenes" vagyis "hazatlan" vagyis "csotany" el lehet (kell) tiporni ...

amugy ezt nem a fidesz talalta ki csak jol alkalmazzak

2019.08.15. 11:54:39

@Doktor Láncfűrész Csabi jogtanácsos: teljesen igaz, az a fő baj, hogy itt van a közvetlen szomszédunkban a bolygó 10 leggazdagabb országának egyike, és ez erősen torzítja a képet. A feleségem szokta mondani, amikor siránkozom a helyzetünkön, hogy bakker, van egy kétszintes családi házunk, egy tízéves autónk és érdemi megtakarításunk, azért rinyálsz, mert a gyerekkori haverjaid közül több is sokszoros milliomos, ne azokhoz hasonlítsd magad, és ebben teljesen igaza van.

Szabinho 2019.08.15. 11:54:39

egyetértek a cikkíróval, én pont ezért költöztem külföldre, bár lassan 3 év után hiányzik az otthon, a család, a saját lakás, az egyszerű élet, a középosztály tagjának lenni és hogy talán komolyabb előrelépési lehetőségek vannak a saját hazámban mint külföldön idegenként. de kicsit félek is, hogy ha hazamegyek akkor a sok indulatos ember közt hogy fogom érezni magam

Lordmotor 2019.08.15. 11:54:39

Mint itthon élő, ráadásul vidéki magyar, szeretném megköszönnö a sztereotíp, gyűlölködő írást. Legyen szép napod!

Nagy fasz vagy te Válasszunk 2019.08.15. 12:16:28

@Szabinho: Maradj te is ott. Komolyan.
Ismered a nyuszika meg a porszívós viccet?
Na, szóval pont így állsz hozzá. Minek úgy odamenni valahogy, hogy "félek, hogy a sok indulatos ember majd belegázol az én angliához szokott patyolatlelkembe?"

30-06 2019.08.15. 12:34:38

Mint itthon élő magyar nagyjából egyetértek a poszttal. Azért vagyok itthon, mert már nem kell gyereket iskoláztatnom, összességében egyelőre egészséges vagyok és tudok a szüleimről is gondoskodni. Nincs semmilyen hitelem. Nincs munkáltatóm -illetve én vagyok az. Külföldön vásárolok és a komolyabb gázfröccsel át tudom lépni az államhatárt. Ja és nem nézem-hallgatom- olvasom az állami propagandát.

Bredpitt Monika 2019.08.15. 12:45:18

@blackhairlady: köszi, csak egy napra akarok majd menni.....

akakukk 2019.08.15. 13:03:34

@London2009: Jo lenne ha megoldast is adnal a helyzetukre. Mit csinalhattak volna maskepp, es most mit kellene csinalniuk.

négyzet 2019.08.15. 13:11:28

@Arthamyr: Azért a feltételes mód, mert mi még az elején járunk 1 éves külföldi tartózkodással, de a terv ez. Hamarabb kellett volna külföldre jönni, és akkor most lehet, hogy azt írnám én is, hogy ezt _fogom_ csinálni. Így meg már nem is biztos.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.08.15. 14:24:51

ha ilyen huje kerdeseket kapsz...valogatsd meg jobban a batataid...

Andy73 2019.08.15. 14:25:20

Nekem teljesen hihetetlen ez az egész sztori. A posztoló állítólag 10 évig sikeresen élt külföldön, jól keresett, jól érezte magát, motivált volt, vidám, tele életkedvvel. Mégis hazajött, "megadta az esélyt" a hazájának, csak úgy. Aztán itthon valahogy nem kapkodnak érte, a külföldi tapasztalatával és nyilván kiváló nyelvtudásával, hanem már vagy féléve munkanélküli, amikor sok területen már munkaerőhiány van. Mások is megjegyezték, hogy ha Pesten sem talál magának munkát, akkor inkább vele lehet a baj. Talán azzal, hogy ennyire nyíltan lenézi, mondhatni megveti az itthon élőket, közben pedig érdekes módon a szeretetet hiányolja. Persze nem magából, hanem másokból, úgy általában a magyarokból. Mert ő már nyilván nem is tartja annak magát, csak másokra illik rá mindaz a rossz, amit itt felsorol.
Felmerül a kérdés: van-e egyáltalán a poszternek családja, rokonai, szerettei, barátai? Tőlük sem kap elég szeretetet? Rájuk is mind igaz, amit itt leír a magyarokról? Vagy ők mind kivételek?

"egymás elfogadása
egymás segítése
becsületesség
tisztelet
összefogás
állandó stressz helyett mosoly :)"

Tehát ezt mind hiányolja az itthoni emberekből. Ez nem jellemző a saját családjára, rokonaira, barátaira sem? Mert az enyémekre igen, sőt a kollégáim nagy részére is.
Ha viszont ez rá és az ő köreire nem jellemző, akkor ne csodáljon, hogy nem kap munkát. Én se adnék neki.

szcsongor 2019.08.15. 14:25:49

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Én legalább annyira magyar vagyok, mint te, de nem éreztem azt, hogy gyalázott volna. Tényeket írt, amit úgy tűnik nehezedre esik elfogadni.
Tökéletesen megtestesíted mindazt, amit a posztoló leírt. A hozzád hasonlók miatt is élhetetlen Magyarország.

@Az apokalipszis lovasa: "Lehet tele van vele a tökük, hogy aki nem teli szájjal örül a szép új világnak gendervécéstül meg wilkommenskulturostul, az nyilván csakis begyöpösödött rasszista bőrgatyás-pálinkás orbáncsicska putyinpincsi lehet."

Amikor már ott tart a vitakultúra, hogy bármi, de szó szerint bármi kritikára a hivatalos propaganda és ezzel együtt természetesen az orbánhívők válasza is annyi, hogy soros meg gyurcsány meg elmúltnyócév, akkor menthetetlen a dolog. És igen, ezek után az ember tényleg "begyöpösödött rasszista bőrgatyás-pálinkás orbáncsicska putyinpincsi"-nek képzeli el őket.

Platonica 2019.08.15. 14:37:16

@London2009: Vilagirodalmat en inkabb magyarra forditva olvasok, annyira szinvonaltalan az angol forditas altalaban. Mondjuk, nem furcsa, mert legtobbszor az angol forditok nem irok-koltok maguk is, mint Mo-on, igy aztan a muveszi tobblet sokszor elve'sz, pragmatikusba megy at forditas.

@négyzet: En is hasonloan gondolom, talan annyiban mas, hogy kis fovarosi lakassal megspekelnem a 'package'-t:-)

Vrancisco 2019.08.15. 14:55:44

Tényleg mindenki a maga szintjén nyomorog... :D
Ki kétszintes családiházzal, ki külföldön, de itthoni saját ingatlannal, egzisztenciával...
Én meg 32 évesen nulláról kezdem az életem külföldön, nulla háttérrel, hogy egyszer majd én is ezen a szinten "nyomoroghassak" :D

Arthamyr 2019.08.15. 16:04:17

@négyzet: Érthető, mi sem 8 évre terveztük eredetileg, max. 5 év volt az eredeti elhatározás (vagy akár 1-2 év után való visszatérés), az egzisztencia meg csak optimista forgatókönyv volt, ahogy a Magyarországra is visszavihető külföldi munka is, bár ez utóbbi azért fontos cél volt, ezért is indultunk el. Szerintem nincs értelme 10 évre pontos előre pontos terveket szőni, elég, ha látható, hogy a kívánt irányba haladnak a dolgok.

Macropus Rufus 2019.08.15. 16:18:26

"Érzelmileg, lelkileg ez az 5 hónap a mélybe taszított és alig várom, hogy megint elhagyhassam ezt a rossz közeget, de valószínűleg ezúttal örökre."
helyes.

"Ui: csak egy nyomós indokot szeretnék bárkitől is hallani, hogy miért kéne ide hazajönni?”"
felesleges, úgy sem akarsz itthon maradni.

Érdekesek ezek a vélemények. Tudjátok, már az 50-es években is mentek el innen emberek, ilyen-olyan indokkal. (már amíg tudtak menni kifelé). A többek meg kaland vágyból itthon maradtak. Gondolom az idősebb korosztálynak ismerős ez a szöveg. :)
Aztán a 80-as években szépen elkezdtek a nagy diszidensek vissza jönni és osztani kezdték az igét meg a frankót. Hogy milyen rosszul csinálunk itt mindent, bezzeg nyugaton... Ezek nem picit verték ki a biztosítékot sok embernél. Aztán jött a rendszerváltás és a nyuggerja haza tolta az arcát, mert a nyugaton kapott nyugdíjjal ott kb. úgy élni mint itt egy kisnyugdíjas. De ha haza jön akkor a dm-huf átváltás miatt kiskirályként tud élni itt. És közben ekéz minket akik itthon maradtunk...
Na most is ez a szitu. Nem érdekel, hogy miért mentek el. Volt oka, gondolom. De ne ekézze az itthon maradókat, mert fingja sincs arról, hogy aki maradt az miért maradt.

lüke 2019.08.15. 16:18:26

a posztoló racionális érvei helytállóak
az EQ- val bajok vannak,nincsenek EQfighterek, Ill kevesen vannak, egy szétindividualizálódott társadalomban
maliciziósan. írnak a posztoló által
leírt szertetről,ami a mindennapi érintkezésben fontos,
ha nem is a szomszéd Mári nénivel( rossz szomszédság török átok !) vagy a villamoson velünk együtt utazókkal, de egy közösségben
mindenképp

lüke 2019.08.15. 16:18:26

@Platonica:
Szegény Arany János,Keresztúri Dezső, vagy Shakespeare- t ma fordító Szabó Stein........
London 2009 vsz nem ismeri őket,pedig a magyar Shakespeare
összes ,több fordítását is tartalmazza egy műnek

Buchhalter 2019.08.15. 16:26:14

@Az apokalipszis lovasa: Lehet tele van vele a tökük, hogy aki nem teli szájjal örül a szép új világnak gendervécéstül meg wilkommenskulturostul, az nyilván csakis begyöpösödött rasszista bőrgatyás-pálinkás orbáncsicska putyinpincsi lehet. elképzeltelek szitya magyarként pálinkával a kezedben csattogtatva az ostord a vidéki jobbágyaid hátán. Te tényleg megtestesíted a Fidesz birkát.
Neked is leírom : ha annyira jó itt miért nem akar továbbra se hazajönni fél millió magyar honfitársunk? És miért adta be az Index szerint 31 ezer magyar a letelepedési engedély kérelmét Nagy -Brittaniában?

lüke 2019.08.15. 17:56:41

@London2009:
ajánlom Lénárd Sandort,Ill. Alexander Lenard műveit, aki szerint verset csak magyarul ,és franciául lehet olvasni!
mek.oszk.hu
Lénárd: magyarul, németül, olaszul, franciául, szerb horvátul, portugálul , angolul is beszélt, s latinra fordította a Mici Mackót,s hogy polyglott lett a sorsnak köszönheti

livengood 2019.08.15. 17:58:25

Külföldi tapasztalataim alapján a következőt tudom neked javasolni poszt író:

Ha legközelebb külföldön jársz, próbáld megkeresni azokat akik nem mosolyognak állandóan, gyűlölködnek ébren töltött óráikban, nem segítőkészek, rosszkedvűek, elégedetlenek a sorsukkal. Meg fogsz lepődni, hogy mindenfelé milyen sokan vannak!

Persze komoly erőfeszítés igényel a felkutatásuk, mert minél gazdagabb egy régió és minél "magasabb" az átlag "életszínvonal" annál inkább szubkulturális az elégedetlenek közössége (közösségeeee?! kényszer együtt léte inkább). Azt is mondhatnám, hogy rejtőzködnek, plusz rejtik őket, plusz egy odaszakadt idegen sokszor észre sem veszi, hogy privilegizált helyzetben van. Ezért nem is találkozik velük.

Az akármennyire nyomorult helyzetben lévő idegenekhez képest egy sokadik generációs lecsúszott őslakos mindig nagyságrendileg hátrányban van (pl. egy calabriai vagy szabolcsi vs. migráns): - Adott társadalomban senki nem bízik már abban hogy az őslakos akár segítséggel is ki tud keveredni, fel tud emelkedni. Szemben egy szegény idegennel, aki innovatívan átverekedte valahogy magát millió akadályon, megérkezett, ezzel tehát bizonyított. Ráadásul olyasmiket tud ami tudást helyben nem lehet megszerezni. Élettapasztalata és hozzáférése van egy másik kultúrához. Ő "mindenki reménysége". A bevándorló fogja megoldani az elöregedett társadalom nyugdíjasainak problémáját, az idegen fog gazdasági fellendülést csinálni a térségben, a faluban, az utcában. Külön-külön egyszer-egyszer minden migránsról el lehet hinni, hogy asszimilálódni fog, majd szaporítja a kő gazdag társadalmat, szemben a lecsúszott helyivel. Szemben a lecsúszott őslakos hordával, akik használt hűtők, gépkocsi roncsok övezetében elfeledve, elhallgatva gyűlölködnek. Persze hazugság az egész, hiszen nyilván valóan attól is függ az asszimiláció aki a kapukon dörömböl. Ha ő nem akar feloldódni úgy mint egy 56-os vagy egy londoni magyar migráns, akkor nem fog. Sokadmagával viszont új hazát teremthet.

A bennszülött "rosszkedvű gyűlölködők" hús vér emberek, az ő valódiságuk engem megnyugtat. Az emberiség nem fogja elveszíteni a túlélő képességét, ugyanis ők ezt gyakorolják generációk óta a világok "legcsodálatosabbikában". Létezésük biztosítja, hogy agymosással, hülyítéssel sem lehet elfelejteni az igazságot. Azért a hazug propagandáért (pl. ilyen ezé a poszté is) áramlik oda tőlünk is sok ember, miszerint "bezzegországban" toleránsak, segítőkészek, mosolygósak... blabla... Csak hát akkor a bennszülött nyomorultak hogy a fenében keletkeznek ott oly hatalmas számban? Valakik még is szívnak egyes rétegek jó életének következtében?

Te pedig kedves poszt író, tökéletesen érthetően, sőt helyeselhetően inkább azok között szeretnél lenni akik lefölözik a Világ javait. Az viszont már érthetetlen, hogy miért is "szomorkodsz", háborogsz azok "gyűlölködésén", "rosszkedvűségén" - akik nálunk nagy számban, "bezzegországban" kisebb számban - kénytelenek megfizetni az árát a Világrend igazságtalanságának.

Objektívebbnek kellene lenned. Vannak helyzetek (országoké, népeké, ugyanúgy egyedileg mint az egyes személyek esetén) amikről nem tehetünk, adottságok. Ebből pedig az következik, hogy a magyarok többsége ha szeretné sem tudná azt hazudni a mosolyával, hogy minden rendben van.

Az igazság az, kedves poszt író, hogy jó esetben eltűrjük egymást mi emberek. A vigyorgás Kaliforniában is csak máz, meg lehet tanulni, ha jól élsz, de minek? Önmagunkat csapjuk be vele.

Egyébként a világ élhető vidékén élünk, ezért hülyeség arról ábrándozni, hogy jobb lehet máshol. Visszük magunkkal a világlátásunk alapjaiban lévő hibáinkat.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.08.15. 19:22:47

@Buchhalter: mert nekik mashol jó. semmi gond. eleve nem ertem a szembeallitast (mindket oldal szelsoseges velemenye vicc).
ez az eu. mehetunk, költözhetünk. erre gepszavazott az orszag.akkor miert baj ha az emberek elnek ezzel a jogukkal? menjenek. majd ha akarnak, hazajonnek. ha nem...maradjanak.

Technika Magnatovics 2019.08.15. 19:23:59

Az illető akárki külföldön mosogató volt, hogy nyelvtudással nem vették fel sehová? Ez a blog bejegyzés nekem kicsit sántít. miért jött haza? Honvágy? Megszűnt az ottani meló? Milyen munkakörben dolgozott kint?

élhetetlen 2019.08.15. 20:35:59

@hobb: Nem tartozik a témához, csak a “túlzott önérzet”. Volt ugye a Sziget fesztivál, és egy riporter a stábbal külföldiekkel kóstoltatta a hungarikumokat. index.hu/video/2019/08/11/hungarikumok_sziget_unicum_palinka_makoi_hagyma_szodaviz_gyulai_kolbasz/. A szódavíznél van a poén. Megkóstolják, ez víz. A riporter, de nálatok van ilyen? A válasz. Víz? Igen van, igaz, hogy nem régóta, de már van. Ezek a büszkeségeink, ennyit tudunk.

Teszt.Elek 2019.08.15. 20:57:21

Persze vannak a miénknél sokkal nyitottabb kultúrák. Ez nem is meglepő, hiszen sok olyan hely van, ahol nem kell több évtized szociális és társadalmi adósságát cipelnie magával a népnek. Ahol nem abban nőnek föl az emberek, hogy nem baj ha nekem szar, amíg a másiknak is legalább annyira az.

Szeretetről, megértésről írsz, de ennek a nyomát se találni meg abban amit írtál. Az meg sem fordul benned, hogy az emberek többsége itthon nem azért olyan amilyen, mert ez neki jó, hanem mert veled szemben ők nem tudják, hogy lehetne ez másképp is. Elítéled őket, holott te magad pont ugyanúgy viselkedsz mint ők, annak ellenére, hogy velük szemben te sok időt töltöttél már egy egészségesebb kultúrában és mégse sikerült megváltoznod, ellenben hozzászoktál a jóhoz és már nehezen viseled a hozzád hasonlókat.

Elvárod, hogy körülötted pozitív legyen a világ, de te sajnos ugyanaz a megkeseredett szürke ember maradtál, aki voltál amikor kimentél külföldre. Talán ezért is zavar jobban az ami itthon van, mert egy görbe tükröt állít eléd. Szembesít azzal, mennyire is rossz neked lenni.

Én azt tanácsolom, hogy a panaszkodás és köpködés helyett talán próbálj meg konstruktívan hozzáállni a kérdéshez.

Platonica 2019.08.15. 21:25:02

@lüke: Bocsanat, de ezt nem nagyon tudom ertelmezni.

élhetetlen 2019.08.15. 22:19:51

@Szabinho: Nyugodtan gyere haza, ha a NER embereinek álláspontjával azonosulni tudsz. Csak egy szitu, itt a házban 15 évig komoly szimbiózisban éltem egy családdal. Balatonon meg ugyanott volt nyaralónk. Két éve lent, jöttek, kicsit morogtam, hogy mivel nem volt “jó” méz, fél kilós kiszerelésben, hát hoztak valamit, ahelyett, hogy megkérdezték volna, hogy jöhet-e a kiló jó. De nem gondolom, hogy ez volt a szakítás oka. Aznap kaptam meg az unokahúgom eljegyzési képeit Angliából. A vőlegény fekete. A vendég házaspár nőtagja nem látja, Jó, régi telefonom van, kis képernyővel. Aztán a kérdések. Mit szólt a család? Mit szóltunk volna, örülünk, hogy a lány megtalálta a párját. És hol fognak lakni, Afrikában, vagy Magyarországon? A srác már Angliában született. Csak azt nem kérdezte meg, hogy ezentúl csak banánt esznek-e. (ja, mindketten diplomások). Visszakérdeztem, hogy komolyan gondolod, hogy azért, mert világosabb a bőröd, okosabb vagy minden feketénél? Ez két éve volt, azóta nem beszélnek velem. Ha olyan a hozzáállásod, mint az övék, nyugodtan gyere, tárt karokkal fogadnak.

shakti rom 2019.08.15. 23:18:00

@élhetetlen: Nem a NER emberei képezték ki a magyar átlag iszonyatos sötétségét...megszorozták..talán.

Rocinante93 2019.08.16. 08:31:43

@Arthamyr: A te felfogásod szerint minden tanár, ápoló, kutató, vegyész, fizikus, stb. elrontotta. A teljes magyar értelmiség elrontotta. A rendőrök, tűzoltók, mentősök mind elrontották.

Valahol igazad van: rég ott kellett volna hagyniuk mindent, hagyni összedőlni szó szerint az egészségügyet, oktatást, életmentést, rendvédelmet, és csak akkor felvenni a munkát, amikor a nettójukat az azonos osztrák munkakör átlagfizetésének feléhez igazítja a kormány.

Még akkor is kétszer annyit keresnek a határ túloldalán, de az is biztos, hogy idehaza is kétszer-négyszer magasabb lenne a fizetésük.

Így meg marad az, hogy a kezdő tanárok, ápolók, rendőrök 120-150 nettót kapnak minden pótlékkal. 370-460 euró nettó.

Ebből halmozz fel milliós tartalékot, úgy, hogy egy keresetből albérletet se tud fenntartani, két keresős családnál meg egyik keresetből laknak, a másikból esznek.

Tartalékképzés? Miből?

Arthamyr 2019.08.16. 09:20:38

@Rocinante93: "A te felfogásod szerint minden tanár, ápoló, kutató, vegyész, fizikus, stb. elrontotta. A teljes magyar értelmiség elrontotta. A rendőrök, tűzoltók, mentősök mind elrontották." - Elrontotta? Mit?
Elrontott valamit? Ilyet valóban állítottam, és ha elégedetlen az eredménnyel, akkor igen, elrontott legalább egy fontos dolgot, és nem korrigálta. Én azt feltételezem a válasz további részében, hogy elégedetlen, ha nem, akkor nem rontott el semmit, minden rendben van.

"Valahol igazad van: rég ott kellett volna hagyniuk mindent, hagyni összedőlni szó szerint az egészségügyet, oktatást, életmentést, rendvédelmet, és csak akkor felvenni a munkát, amikor a nettójukat az azonos osztrák munkakör átlagfizetésének feléhez igazítja a kormány." - Kb. igen. Bár ez az akkor felveszik a munkát nem megy, mert nincsen ennyi pénz, így várhatnak az életük végéig, ez akkor sem lesz, legalábbis államilag finanszírozott helyen. Viszont nem kötelességük az egészségüket és az életüket máglyára dobni, hogy ne dőljenek össze az általad említett rendszerek, egyelőre minden fent említett munkakörbe önkéntesen mennek az emberek, nem erőszakkal besorozzák őket.

"Így meg marad az, hogy a kezdő tanárok, ápolók, rendőrök 120-150 nettót kapnak minden pótlékkal. 370-460 euró nettó.

Ebből halmozz fel milliós tartalékot, úgy, hogy egy keresetből albérletet se tud fenntartani, két keresős családnál meg egyik keresetből laknak, a másikból esznek.

Tartalékképzés? Miből? " - Aki ápolónak, tanárnak, tűzoltónak stb. ment mostanában Magyarországon, az azt a hibát követte el, hogy ápolónak, rendőrnek, tanárnak stb. ment. Nem újdonság, hogy gyengén fizetett munkák, és ez nem is fog megváltozni a közeljövőben.
Ha valakit zavar, hogy viszonylag szegény marad (legalább pár évtizedig), válasszon más munkát, vagy ha mindenáron ezen munkák egyikét akarja végezni, menjen olyan helyre, ahol megfizetik.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.08.17. 22:46:55

@szcsongor: Öööö...minden ehhez hasonló íráshoz ilyet szoktam ide írni.:))
Szerintem akik ismernek,tudják.:))
Ez az: XD neked nem tnik fel a komment v;

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.08.17. 23:26:56

@szcsongor: Szóval nem tűnt fel a kommentem végén az XD-jel.
Amúgy én is menni akarok!
Majd elmondom hova ne menj,ha kint leszek!XD

viphulb 2019.08.19. 08:18:34

@onewayticket: Furcsa, hogy én pedig a magyarországi ellenzéki szavazóknál tapasztalok tökéletes intoleranciát és kirekesztést, amint megemlítem hogy a jelenlegi garnitúrából a fidesz jobban tetszik. Abban a pillanatban elhatárolódnak, kirekesztenek, ahogy ezt megemlítem nekik. Ezért a legjobb velük politikáról egyáltalán nem beszélni. Illetve rögtön más témára térni, ha gyűlölködő hangnemben elkezdik a kormányt szídni. A szavazásról annyit tudok mondani, hogy több ismerősöm is volt szavazóbiztos, és azokban a szavazóhelyiségekben, ahol több párt delegáltjai is ott vannak, minden egyes párt delegáltja átszámolja a szavazatokat, és egyezteti azokkal a számokkal amelyek a választási központban megjelennek. Vagyis ha te azt mondod hogy csalás történt a szavazáson, akkor azt állítod, hogy az ellenzéki delegáltak is benne kellett hogy legyenek a csalásba, vagyis őket is csalással vádolod. Hiszen ők is átszámolják, egyeztetik a központi adatokkal.

viphulb 2019.08.19. 08:18:40

@Zsuzsi65: Igen, amerika helyett ma ny-európa a célállomás.

Dögei Éva 2019.08.20. 20:35:35

Javaslom a poszt írójának. Próbálja észrevenni, hogy adott esetben a pohár NEM félig üres, hanem félig tele. Saját kudarcait, ha nem a környzetre vetíti, hanem Ő maga próbál változni már siker. Saját magunk választjuk a barátainkat, a bennünket körülvevő embereket és még sok minden mást is.Az állandó panaszkodás megbetegít.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása