Az ember azt gondolná, hogy egy akkora városban, mint London, nem nehéz munkát találni. Ami persze egyrészt igaz, másrészt munkája válogatja. Nannyként például sok olyan tényező van, amit érdemes figyelembe venni.

A nanny munka egyik sajátossága, hogy egy idő után „lejár a mandátum”, hiszen megnőnek a gyerekek. Így járt Hanna is, aki két év után köszönt el egy családtól, ahol a gyerek ősszel kezdi az iskolát és bár számítanának rá, neki az óraszámok drasztikus csökkenése miatt már nem nagyon éri meg. Így aztán most munkát keres.

„Bár hálás vagyok az elmúlt 2 évért, a személyes munka ellenére és a gyerekek hozzám való kötődése ellenére is, ez csak munka nekem. Nekik pedig csak egy alkalmazott voltam, aki ott volt, mint a jobb kezük és lehetővé tette, hogy a munkájuk idejére és a szociális életük óráira legyen gyerekfelügyelet.

A nanny munkákban sokkal jobban benne van az ember, mind lelkével, mind személyiségével. De ha a körülmények változása mást diktál, be kell csukni az ajtót és továbbállni.

Nehéz szembesülnöm azzal most, hogy a kényelmes, bejáratott komfortzónámból ki kell lépnem ismét. Bújnom kell az állásportálokat, írogatni ügynökségeknek, CV-ket küldözgetni és telefonálgatni.

Stresszhelyzet… ismét.

Amennyire alulértékelt munka az enyém, annyira kacifántos az állás procedúra. Itt nem csak az számít, hogy hány éved és milyen van tapasztalatod, de a személyiséged is nagyon fontos.

Első benyomásra a CV-d után, egy személyes találkozó alkalmával szimpatikus leszel-e az anyukának, és vagy te szimpatikusnak találod-e a anyukát/családot. Mivel a házukban fogsz dolgozni, közvetlen főnököd a szülők, ha első benyomás nem jó, akkor ott elbukott rögtön a procedúra.

Nanny munka van dögivel, de nem mindegy milyen óraszámban, hány napot és hány óráig akar dolgozni az ember. Köszönöm nem kérek olyan munkákból, ahol reggel 7:30-kor ott kell már állni a konyhában, majd este 7:30-kor még ugyanazt a konyhát kell takarítanom. Heti 60 órában életem nem lenne.

Emellett meg halomban állnak az olyan munkák, amik a túrósra nem elegendőek. Heti 5 napra 25-30 órás pozíciók, amik pont azt fedeznék, hogy eltengődj Londonban és túlélj hónapról hónapra.

Mivel már 8 éve benne vagyok a gyerekgondozásban, s dolgoztam mindenféle órákat és napokat, egyre finnyásabb vagyok. Nekem van életem, táncra járok stb, emberi időben óhajtok végezni és nem hajnalok hajnalán kelni.

A hely is baromi fontos. A város másik végébe nem fogok napi 2 órát oda-vissza utazni egy munkáért. Az angol kertváros szélén lakom, az elmúlt 5 évben mákkal mindig helyben volt melóm, ahova rollerrel elgurultam. Nagyon bízom a hasonló folytatásban.”

A teljes posztot itt találjátok, olvassátok el!

Finnország, te csodásan drága!

Ha már Londonban vagyunk, érdekes hasonlattal állt elő a London Budapest Metró blog, akik szerint London néha olyan mint egy exkluzív privát parti – az emberek remegnek, hogy bejussanak, aztán mikor befészkelték maguk, szájhúzva nézik, hogy szabadulhatnának ki innen. Nos, ők most Finnországba szabadultak ki pár napra.

„Finnország, te drága! De legalábbis nem olcsó és ennek igazán nagy előnye az, hogy elkerülik a tarisznyás, fél-flipflopom-eladom–egy-buszjegy-áráért, fillérekből csövezni akaró Insta életművészek.

Nem célország sem a legény-, leánybúcsú alakzatot fölvevő benyomott bölénycsordának, sem az angol segélyből balkézről született gyerekeit all inclusive nyaraltató egyedülálló anyukáknak. (...)

Érdekes, hogy sok olyan könnyebb fizikai munkát amiben Angliában vagy Magyarországon férfiakat látni, finneknél fiatal lányok (is) végeznek: közterület fűnyírás, karbantartás, lapátolással és szuszogással járó rendfenntartás.

Ez van, ha tényleg egyenlőnek nevelik a két nemet és nincs annyi félillegális bevándorolt, akire rá lehetne sózni az ,,alja kétkezi” melót. Valószínűleg ezért is állt fent említett kollegina kezében a Black&Decker olyan természetesen, mint a mi lányaink kezében a hajvasaló és én nem tudom nem imádni őket ezért.

Ha már gyereknevelés. Ez akkor tűnik fel nagyon, ha olyan helyen élünk ahol a nevelés hiánya teszi pokollá az életünk - Anglia, csókoltassék.

Nem tudom, a finnek hogy csinálják, de egy hétig nem hallottam kölyökvisítozást, hisztirohamot, nem rohangálnak mint egy amfetaminos flippergolyó, nem barmolják le az étterem berendezését vagy csurog a képükről a nutella.

Normális hangnemben beszélgetnek a szüleikkel, fel vannak rendesen öltözve, ha 12 fokok repkednek és bevert kisujj sem jár látványos drámával, aminek a végén anyu az ölében ringatja a haldokló tízévest.

A titok nyitja talán az, hogy a felnőttek sem üvöltöznek és neurotikusak, alles zusammen nyugodt idegzet és visszafogottság légköre érződik.

Miért éri meg Finnországba látogatni?

Mert London tökéletes ellentéte: alacsony népsűrűség hatalmas területen elosztva. Tudom ajánlani Lappeenrantát, Helsinkitől 2 óra vonatozás (15 euró), a Dél-Karéliák egyik legnépszerűbb kisvárosa, az orosz határtól nem messze.

Nagyon sok minden nincs, árulkodó, ha a városka egyik fő látványossága a helyi homokszobrászat remekei, de kitűnő kiindulási pont, hogy felfedezzük a természetet. Kerékpárt lehet bérelni (25 euró volt egész napra, bukósisak nem kötelező, itt a Health & Safety a következő jótanácsban foglalható össze: ,,Ésszel”), de lehet, hogy szállodánknak is van egy kis bicajflottája, amit elvihetünk egy körre.

Gyalog is bejárható a környék, a sok kis sziget össze van kötve s bebarangolhatjuk az eldugott finn nyaralók erdőit. Idilli békesség honol a tóparti kis piros faházak között, fenyőillat és lágy hullámtörés moraja amerre járunk. (...)

Nyáron vigyünk magunkkal alvómaszkot, mert a fehér éjszakák átszivárognak minden sötétítőfüggönyön. Éjfélkor ugyan már féllángon pislákol a közvilágítás, de még elég világos van ahhoz, hogy kibetűzzük a kocsma menüjét.

Hogy mit csinálhatnak a finnek az ilyen álmos kisvárosokban, nem tudom. Az üzletek belül félhomályba burkolóznak, itt-ott téblábol vevő, a tóparti büfések egy része is csak tuti jóidőben nyit ki. Élet leginkább a piac körül van, tombol az eper- és borsószezon, ahol az 50+ korosztály kávézgat a fröccsöntött székekbe kapaszkodva.

Talán muzsikálnak. Mert azt könnyű űzni a hat hónapos sötétségben is s nem jár népességszaporulattal. A svéd/finn könnyűzene igen nívós repertoárral van jelen a világ élvonalában s hogy vérükben van a c-moll azt az is mutatja, hogy Helsinki utcáin egymástól tisztes távolságra csellóval, hegedűvel, fúvóssal művelik a népet visszafogott demóra.

A butiksor koronaékszere egy orosz mulatósokat bömbölő fazon volt, de ő másnapra eltűnt – vagy fölfedezték, vagy hazatoloncolták. Mindenesetre a londoni dobhártyagyilkos mikrofonbohócok után felüdülés normális zenét hallgatni. (...)

Londoni lévén a Helsinki City Parkot pedikűrözött gyepes kutyafuttatónak képzeltem el, de nem, mindenképp érdemes meglátogatni, mert egy méretes fenyőerdőről van szó, futóknak, kerékpárosoknak igazi paradicsom, közepén egy felparcellázott veteményeskertttel, hadd éljék ki maguk a lapp bálintgazdák, mielőtt mindent elvisz a fagy szeptember közepétől.

Enni igenis lehet nagyon jóízűeket: halat naná minden mennyiségben, bogyót is desztillálnak-lekvároznak-süteményeznek doszt, szerintem mennyei a rozskenyerük leipäjuustóval (friss sajt) és kardamomos-fahéjas kalácsaik is elsőosztályúak.

Lehet, hogy mindez valakinek unalmasnak hangzik. Valóban, finnekhez nem vad szívdobogásért megy az ember, sem a briliáns konyháért vagy hogy egy szívdöglesztő szécsipalival a karunkon térjünk haza, de nálam mégis vernek mindenkit: egy csodálatos ország Európa legvagányabb bandájával benépesítve.”

Mondanom sem kell, érdemes az eredeti posztra kattintani, a szöveg mellett a képek miatt is.

Motorozás az istenek szigetén

Kréta állítólag az istenek szigete. Motorozni mindenesetre jó lehet rajta, legalábbis ha Gáborék kalandjaiból indulunk ki.

„Elöljáróban el szeretném mondani, a sziget déli oldala sokkal inkább autentikus. Ott még nem szaladt el a turistás ló (nem minden a turistákról szól). A görögök előszeretettel látogatják, ezeket a partszakaszokat.

Rethimnótól 40 km-re négy partot látogattunk meg. Kivétel nélkül kellemes benyomást tettek ránk. Damnoni az első megálló, homokos apró kavicsos, másodikként Ammoudi, ahol ettünk is (a feeling tiszta hatvanas évek) egy régi lakókocsiból árulják a frissen készült ételeket.

Schinaria, ahova csak lementünk nézelődni, végül Plakiasban fürdés. Jó hír a naturistáknak, hogy Damnoni és Ammoudi között van strandjuk. Illetve Plakiasban is.

Este egy pohár jóféle krétai sör mellett megosztottuk görög barátunkkal a napi kolbászolásunkat. Mondanom se kell, azonnal kerített egy térképet. Majd Ő megmutatja, hogy hová kell ellátogatni.

Nem csalódtunk! Souda falucska isteni beach, és finom ebéd a Taverna Galini Ellinasban. Itt a taverna vendégei részére ingyenes a napernyő és napágy! (...)

A földúton megtett kilométerek után megbeszéltük, hogy egyikünknek sincs „kedve” a visszaúthoz (a párom már a gyaloglást fontolgatta). A helyi kisboltban kérdésemre elmondták, hogy „csak” 2 km és aszfaltútra érünk. Na de milyen kettő? Hát frissen elterített apró kavicsos. Irén innentől már nem csak fontolgatta a gyalogtúrát. Ő gyalog, én motoron küzdötte(m) le a távot.

Agia Fotini előtt elértük mindketten az aszfaltos utat. Mondanom sem kell, leizzadtunk rendesen, ki ettől ki attól. A hazafelé vezető út kanyargós, de betonosan osontunk.

Este a képek mutogatása közben Manoli barátunk mosolyogva hoz egy előre csomagolt sonkának látszó sonkát. Erre azért nem számítottunk. Tevesonka volt, de ez csak miután megkóstoltuk, árulta el. Így jársz mikor kétpofára zabálod az ajándék sonkát!”

A teljes posztot rengeteg képpel itt érhetitek el.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.