Meglehetősen nagy vihart kavartak nemrégiben a Nemzeti Alaptanterv „hazafiasításával” megbízott Takaró Mihály szavai, melyek szerint „akinek kivándorolt a gyereke, az valamit elrontott”. Az Új-Zélandon élő Ágnes szerint az ő szülei nem rontottak el semmit és ő csak hálával tartozik nekik.

Te is hazalátogattál vagy látogatsz a nyáron? Mik a tapasztalataid? Milyennek látod Magyarországot? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

„Úgy érzem, emellett nem mehetek el szó nélkül. „Akinek kivándorolt a gyereke, az valamit elrontott” – ezt a csodálatos mondatot nem más fogalmazta meg, mint Takaró Mihály.

Ja, hogy esetleg még nem hallottatok róla? Akkor elég legyen annyi, hogy a kormány őt bízta meg a Nemzeti Alaptanterv „hazafiasításával”. Most már nem csak minket, külföldön élő magyarokat hurcolnak meg, hanem drága édesanyámat és imádott apukámat? Akiknek keresztül kellett menniük azon, hogy a lányuk 18.000 kilométert megtéve szó szerint a világ másik végére meneküljön.

Nem volt tragikus életem, boldog gyermekkorom volt, odahaza, Magyarországon. Iskolába jártam, barátaim voltak, tini lettem, felsőbb oktatásban részesültem.

Szembesülés a magyar valósággal

Mikor először szembesültem a magyar valósággal, miszerint nem olyan könnyű friss végzettséggel, jó munkát találni, 2008 év végét írtuk. Szerettem az országomat, a barátaimat és az anyanyelvemet. De nem tudtam érvényesülni, mint oly sokan a frissen végzett barátaim közül.

Tehát mikor jött az alkalom, hogy egy külföldi cégnél lehessek légiutaskísérő, egyből igent mondtam. Teltek az évek, melyeket NEM odahaza töltöttem, de legalább Európában.

Kezdtem rájönni, hogy hogyan is élnek a külföldi fiatalok, persze nem minden országban, milyen lehetőségeik vannak, honnan kell kezdeniük a felnőtt létet. Sokat láttam különböző országokban, különböző kultúrákban.

Arra a következtetésre jutottam, hogy bár az én szüleim mindent megtettek értem, sokszor inkább én nem éltem az általuk nyújtott lehetőségekkel, de én inkább olyan életet szeretnék biztosítani a gyermekeim számára, amit külhonban láttam.

Morális problémák

Félreértés ne essen, nem anyagi gondokkal küzdöttem, küzdöttünk, inkább morálisak voltak a problémáink. Párommal az évek folyamán hazakeveredtünk egy kis időre, hogy többet tudjunk spórolni a nagy tervünk előtt.

Külföldi ÁTLAGfizetésünk otthon jóval többet ért, így gyűjtöttük össze azt a pénzt, amivel útnak indultunk Új Zélandra.

A morális problémáinkat kevesen értették meg, általában Magyarországra a gazdasági migráció volt a jellemző. Nem tudták megérteni, hogy mi olyanokat tapasztaltunk meg külföldi életünk folyamán, amit nem akartunk elengedni. „Hisz jól éltek, nem kell kuporgatni, miért mentek el, főleg olyan messzire?” - hangzott a kérdés.

Az évek alatt azt vettem észre, hogy a társadalmunk szomorú lett, kedvetlen, mélabús, irigy, igénytelen és nincsenek már terveik és álmaik. Belefásultak a hétköznapokba, melyek csak rohannak és rohannak el mellettük.

Legyen meg a lakás, ház, a gyerek és még két autó, ja és persze az éves nyaralás a Balatonon, jobb esetben külföldön. Ez a komfortzónája nagyon sok magyarnak jelenleg.

„Az igazi boldogság a komfortzónádon kívül kezdődik” - így a mondás, én pedig kiléptem ebből a malomkerékből és megkerestem azt a helyet, ahol ÉLNI akarok és nem TÚLÉLNI. 18.000 kilométerrel odébb van egy sziget, Új-Zéland.

Új-zélandi újrakezdés

Elköltöztünk, újrakezdtük, immáron sokadszorra, de remélhetőleg most utoljára. Dolgozunk, mind a ketten keményen dolgozunk, bizonyítunk minden nap. Bizonyítanunk kell, hogy bevándorlóként megfelelünk az itteni elvárásoknak, követelményeknek.

Nem voltak barátaink, nem ismertünk senkit. Kivívtuk magunknak, amit eddig letettünk az asztalra. Nincs kolbászból a kerítés. De megcsináltuk. Felépítettünk egy kényelmes, biztonságos életet és megéljük a pillanatokat.

Békében, politikamentesen, boldogan élünk egy olyan társadalomban, ahol a morál él, működik. Nincs politizálás az utcákon, megteremtik a lehetőségeket a népük számára, segítik egymást az emberek.

Vannak szegények, gazdagok ugyanúgy, viszont nincs kizsákmányolás. Vannak célok, álmok, nincs beletörődés, érdektelenség. Van szeretet, tisztelet, béke és hit a jobb és tisztább világban, nincs gyűlölet, arrogancia, félelem. Van család és van rájuk idő is.

A szülők nem rontottak el semmit

A konzekvenciát levonva, én igen is ilyen világban akarok élni és nevelni a majdani gyerekeimet. Az elvárásaim talán magasak? A szüleim magasra tették a mércét, hogy milyen elvárásaim legyenek az élettől, megtanítottak arra, hogy bármit elérhetek, mert képes vagyok rá.

Ők nem rontottak el semmit. Nekik köszönhetem, hogy mindig is nyitott szemmel jártam és támogattak abban, hogy kövessem a vágyaimat, céljaimat. Megértették, hogy a fiataloknak jelenleg nincs otthon jövőjük (tisztelet a kivételnek), és végignézték, ahogy besétálok a 2A ellenőrző pontján, sírva pillantottam vissza rájuk, de a szívem hálával volt teli, amiért nem marasztaltak.

Köszönöm nektek, drága szüleim, hogy olyan életet élhetek, ami minden embernek alapjoga volna a világon.

Tehát a poszt elején említett mondat helyesen így szól: „Akinek kivándorolt a gyermeke, annak a kormánya(i) valamit elrontott(tak).”

(Fotó: pixabay.com/huyhoang)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.