Például megpróbálja eldönteni, hogy merre tovább. Elfogadjon egy nagyszerűen hangzó álláslehetőséget a világ túlsó végén? Maradjon inkább Magyarországon a család és a barátok közelében? Ki a fontos? Kinek kell megfelelni (ha meg kell): a családnak, magunknak? Ezek a kérdések foglalkoztatták Balázst – hogy mire jutott, kiderül a poszt végére.
Neked mit jelent a magyarság? Hogyan viszonyulsz Magyarországhoz, miként gondolsz rá, amikor külföldön vagy és milyennek látod, amikor hazalátogatsz? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!
„Mit csinál az ember, ha 6 év után hazaköltözik? Ez a kérdés foglalkoztatott szinte éjjel-nappal az elmúlt hetekben. Április 23-án repültem vissza Baliról Budapestre, azóta pedig jönnek a kérdések, hogy „What now?”. Az univerzum pedig hamar dobott egy választ Kínával kapcsolatban.
A lehetőség
Az elmúlt közel két évben volt egy cég, amit a kezdetektől nyomon követtem, Laiba Beverages a nevük. Két ismerősöm indította, akiket én még onnan ismerek, amikor 2014-ben Sanghajban tanultam – ők is oda jártak egyetemre.
Azóta indítottak egy elképesztő céget – koktélokat palackoznak és luxushoteleknek értékesítenek. Követtem, ahogy a semmiből elkezdtek rendezvényeken megjelenni, felvették Kína egyik legjobb mixerjét, gyárat vettek, majd meglett az első néhány olyan ügyfelük, mint a Marriott, FourSeasons, Intercontinental, Ritz-Carlton.
Le voltam nyűgözve, ahogy a két srác sorra éri el a sikereket. Végig az volt bennem, hogy szeretnék részese lenni ennek a kalandnak és velük dolgozni. Így történt, hogy két héttel a hazautazásom előtt megláttam egy új pozíciót náluk (értékesítés) – elkezdték rohamos ütemben bővíteni a csapatukat.
Nem vacakoltam, rögtön jelentkeztem, hiszen erre vártam korábban, míg az iPapernél dolgoztam. Pár héttel rá, pont mire hazaértem Budapestre, lezavartuk az interjúkat és fel is vettek. Illetve, megkaptam az állást, amitől először teljesen elvoltam ájulva.
Elképesztő „expat” csomag és objektíven nézve, 26 évesen megint csak, álmaimban se gondoltam, hogy ilyen kaliberű állást fogok megkapni. De ez azt is jelentette, hogy Kínába kell költöznöm.
Azzal nyugtattam magam, hogy hátha pár éven belül a cégen belül vissza tudok költözni Európába. Így ezzel le is tudtam ezt a részt és elindult a papírmunka.
Vízumigénylés
Ahhoz, hogy Kínában érvényes munkavállalói Z vízumom legyen, többféle követelménynek kell teljesülnie.
Az első lépcső az volt, hogy az ő cégüknek fel kell venniük az adataimat, majd be kell nyújtaniuk egy kérvényt Kínában, hogy ők engem fel szeretnének venni és erről egy „meghívói levelet” kapjanak.
Hasonló tudtommal kicsit az amerikai vízumigényléshez, ahol ugyanígy a cégnek kell szponzorálni és meghívni egy külföldi alkalmazottat. Ehhez a meghívóhoz azonban szükségük volt az én diplomámra; egy levélre, ami igazolja, hogy meg van legalább 2 év munkatapasztalatom; és egy erkölcsi bizonyítványra.
Az erkölcsi tanúsítvány volt a legegyszerűbb. Ezt Magyarországon évente négyszer ingyenesen ki lehet kérni és ha ezt személyesen teszed, akkor rögtön kézhez kapod.
Ez azért van, mert sokszor maximum 3 hónapos lehet ez a papír – ami igazolja, hogy büntetlen előéletű az illető. Azonban, ahhoz, hogy ezt használni tudjam, ezt le kell fordíttatni.
Itt volt egy kisebb probléma azzal, hogy ezt a kínaiaknak kéne meghatározni, hogy a Magyarországon elérhető „hiteles” fordítást kérik-e, vagy bármilyen mezei fordító iroda megteszi-e. Mindegy, OFFI-nál lefordíttattam a piaci ár négyszereséért és ezután csak a kínai konzulátusnál kell egy újabb pecsét, hogy ez a papír OK.
A következő a diploma. Mivel én egy dán egyetemen végeztem, hiába van a diploma angolul, azt le kell pecsételtetni. Igen ám, de kivel?
A magyar külügy csak Magyarországon kiállított dokumentumokkal foglalkozik. A dán követség pár éve (mint kiderült) nem hitelesít ilyen dokumentumokat.
Tehát egy megoldás van, hogy a Dániában lévő külügyminisztériumnak kiküldöm postán az eredeti diplomámat, ők készítenek egy „Apostille” igazolást, hogy ez a dokumentum tényleg egy eredeti darab, majd visszaküldik postán. Az árakról ne is beszéljünk.
Ami megint kérdéses volt, hogy ellenben a legtöbb országgal, Kína nem volt tagja a hágai apostille megállapodásnak, ami szerint ez a papír elfogadott mindenki által. Mindegy, erre is rájön még a kínai nagykövetség felülhitelesítése, és már kész is.
Mi van a munkaigazolással? Mivel az egy privát cégtől van, ezért a dán cégbíróságon (nem biztos, hogy jól fordítottam) hitelesíteni kell a levelet, majd továbbküldeni a külügynek, majd tovább a kínai nagykövetségnek. Ebbe már bele sem kezdtem. Az egész szürreálisan bonyolult – ugyanakkor teljesen érthető, hiszen az egész arról szól, hogy kiszűrjék a hamis dokumentumokat.
Ne felejtsük el, hogy ez az egész procedúra csak a kezdőlépés afelé, hogy ott helyileg a cég tudjon egy meghívó levelet igényelni. Ezután nekem még itt Magyarországon kéne egy munkavállalói vízumot igényelnem, ami megint csak hetek kérdése.
Kína vagy nem Kína?
Eltelt közel egy hónap és ez alatt a dokumentumok egy részét sikerült is elintéznem, viszont a céltól még mindig távol voltam. Ez nem lett volna önmagában gond, de időt adott arra, hogy gondolkodjak.
Nagyon sok különböző elképzelés, elvárás kavargott a fejemben, borzasztó nehéz időszak volt. Ahogy ezen töprengtem, rájöttem, hogy én nem szeretnék még egyszer egy hatalmas városban élni, 25 millió másik emberrel.
Kipróbáltam, elég volt korábban és ha lehet, akkor nem szeretném ezt újra. De akkor mi legyen?
Szeretem követni a jeleket és az intuícióm a mindennapokban, nekem eddig ezek mindig beváltak. Pont ezért bizonytalanodtam el, mikor a vízumigénylés alatt teltek a hetek és csak újabb és újabb akadályba ütköztem.
Félreértés ne essék, ha valaminek a helyességéről 100 százalékig meg vagyok győződve, akkor végigviszem, ahogy a dán egyetemet és a világkörüli utat is – a probléma az volt, hogy itt nem éreztem azt, hogy 100 százalékban ez az út a helyes.
Ugyanakkor a legnehezebb része az volt, hogy elengedjem a biztonságot. Azt, hogy újra van egy állásom, tartozom valahova és pénzt keresek.
Sokat gondolkodtam ezen és végül arra jutottam, hogy ha már az előző munkahelyről eljöttem azért, hogy lássam a világot, akkor miért kötnék kompromisszumot félúton?
Mikor, ha nem 26 évesen kéne követni az álmaimat és kockáztatnom? Végezetül pedig pénzt mindig lehet keresni, bármikor be tudok állni a 9-5-ös munkarendbe dolgozni valakinek. Nehéz szülés volt, de visszamondtam az állást.
Magyarország
Újra belemélyedtem a gondolataimba és próbáltam arra összpontosítani, hogy mit tennék, ha bármit megtehetnék jelen pillanatban? Nem volt könnyű, hiszen körülvettek a szeretteim, akiknek fontos, hogy itthon, Magyarországon legyek.
Szeretnék én is hosszútávon itt maradni, de ugyanakkor még nem biztos, hogy örökre. Leírtam egy hosszú listát arról, hogy mik fontosak itthon, miket szeretnék csinálni, mik a céljaim itthon.
Másnap a nagymamámmal volt egy hosszabb beszélgetésem, ahol elmondtam, hogy nem megyek Kínába, viszont vonz az utazás továbbra is – de maradni fogok itthon.
Felsoroltam rengeteg dolgot, amit szeretnék itthon csinálni, élményeket, tárgyakat, helyek meglátogatását, amiknek a gondolata mind örömmel tölt el.
Ugyanakkor miután a beszélgetésnek vége lett, az az érzésem volt, hogy megint azt csinálom, mint az utazásom vége előtt: engedek a társadalmi nyomásnak. Oké, hogy vannak terveim, céljaim, de ha nem most érzem az idejét ezeknek a megvalósításának, akkor kit csapok be?
Elképesztően meggyőzően előadtam, hogy ez mind milyen boldoggá fog tenni (ami kétségtelen), de mégis később az volt az érzésem, mintha valaki más beszélt volna, az, aki megint meg akar felelni másoknak. Ez egy fájdalmas felismerés volt. Ezt is el kellett engednem.
Na, fiam, most már találd ki!
Amit igazán szeretnék, az az, hogy én döntsek. És így is tettem. Annak ellenére, hogy nem lesz menő munkahelyem, amivel teletehetném az Instagrammot, hogy luxushotelekben élek, felhőkarcolókon koktélozok, hogy minden héten a repülőn ülök többször – elengedtem, mert nem az én álmom hosszútávon.
Nem maradok még itthon csak azért, hogy itt legyek a családi nyaraláson, vagy a következő szülinapi összejövetelen – elengedtem.
Valahol sajnálom, mert szeretnék a szeretteimmel lenni, de én az igazi és legfontosabb embert választottam – magamat.
Nem véletlenül mondják, hogy a repülőn, baleset idején is először magunkra kell tenni az oxigénmaszkot, csak utána a hozzátartozókra – mert ha magunkkal nem vagyunk kibékülve, másnak se tudunk segítséget nyújtani.
Mióta ezt a cikket megírtam, eltelt közel két hét és szépen leülepedtek a dolgok (megírtam az első eBookomat is az olcsó világlátás tapasztalatairól), megtaláltam a saját válaszaimat. Rájöttem arra, hogy igenis van döntésem és nem kell a családom miatt itthon maradni – magam miatt is megtehetem ezt.
Itt is lehetek szabad, a döntés mindig is az enyém volt és az is lesz. Itthon maradok Budapesten, ez lesz a bázisom. Továbbra is szeretnék világot látni, de nagy segítség, ha eközben van egy hely, ahova mindig vissza tudok jönni (ami régen Dánia volt).”
Ha szívesen olvasnál még Balázstól, látogass el az oldalára! Nem is olyan régen két részben beszélgettem vele a dániai élményeiről és a világkörüli bolyongásáról, hallgasd meg a podcastokat (itt pedig feliratkozhatsz a Határátkelő YouTube-oldalára, érdemes, mert csomó új tartalom jön hamarosan)!
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Az utolsó 100 komment: