Ahogyan telnek a határátkelős évek, sokakat kezd el foglalkoztatni a magyarságuk kérdése. Hiányzik és ha igen, akkor mi: emberek, ételek, tárgyak, hangulatok, helyek? Ezeken gondolkodott el Balázs, aki két rövid, egymáshoz voltaképpen kapcsolódó szösszenetben osztotta meg a gondolatait.
Neked mit jelent a magyarság? Hogyan viszonyulsz Magyarországhoz, miként gondolsz rá, amikor külföldön vagy és milyennek látod, amikor hazalátogatsz? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!
„Azon kevesek egyikének mondhatom magam, kiket nem érdekel „híres” Lőrinc anyagi helyzete, vagy épp „híres” V. Tímea szerelmi élete.
Olyan dolgok viszont egyre inkább foglalkoztatnak, mint a magyarságom, vagyis annak hiánya.
Nem, nem nevezném feltétlenül honvágynak, bár vitathatatlan tény, hogy ezt az érzést minden bizonnyal a tíz külföldön töltött esztendőmnek köszönhetem.
Mert elvihetsz egy medvebocsot a világ legszebb pálmaligetébe, abból a későbbiekben sem válik trópusi papagáj! Igen, hiányzik a magyarságom.
Hiányzik, hogy bicskával ehessem a szalonnámat anélkül, hogy vádat emeljenek ellenem tiltott eszköz birtoklásáért, ami történetesen az én gyönyörű, kézmíves székely bicskám!
Hiányzik, hogy az egyébként csodálatos erdőségekbe lépve nem az „Erdő fohásza” fogad! Helyette az „Alles verboten!” feliratok rontják el ridegen, lelkem maradék hangulatát!
Hiányzik a tábortűz pattogása, a foszló fehér kenyér illata, a kovászos uborka lassú gyöngyözése, a kolbászból a paprika, az emberek találékonysága, a fiatal szemek értelmes csillogása, a logika és minden!
Minden, ami magyar és minden, ami itt Ausztriában „verboten”!
Mert az én magyarságomat nem Lőrinc anyagi javai, V.Tímea egyedi ízlése, vagy az épp aktuális vezető hóbortjai határozzák meg.
A magyarságom itt őrzöm a vászontarisznyámban, a második szigorúan tiltott székely bicskámmal, a tábortűz pattogásával, a foszló fehér kenyér illatával, a kovászos uborka lassú gyöngyözésével, a paprikás kolbászommal, a találékonyságommal, a szemeim rejtett csillogásával és az eltitkolt logikámmal, mert magyar vagyok, melyet nem vehet el tőlem senki...”
A libatepertő és Karintia
Szép hely Karintia! Hegyek, tavak, hütték és megannyi csoda, mely ezekkel jár! Időnként mégis felmerül bennem egy kérdés. Történetesen, hogy mégis mit keresek én itt?!
Tavaly aztán, pontosan öt hosszú esztendő elteltével elérkezett a pillanat, hogy néhány napra elhagyjam Ausztriát és Magyarországon töltsek egy kis időt a családommal.
Fene tudja, valami mindig közbejött, de kerek öt évig nem léptem át a határt. Aztán hirtelen ott álltam egy budapesti bevásárlóközpont sorai közt, anyanyelvi környezetben, kissé vegyes érzelmekkel és egy icipici doboz libatepertőt bámultam!
Eközben persze feltódultak az emlékek, melyeket aztán a dobozka árcímkéje emelt méltóan szomorú helyükre. 1680Ft / 250g!!!
És vége! Összeomlottam! Olyan érzés tört rám, amit öt éve nem éreztem! Az érzés, ami miatt anno elhagyni kényszerültem a szülőhazámat! Hogy valami ott van, szeretném, kívánom, megérdemlem és mégsem lehet! Hogy nincs rá mód, nincs rá lehetőség, nincs rá pénz...
Persze megvehettem volna, de nem tettem. Valami visszatartott, valami elhúzott attól a polctól. Azóta sokszor eszembe jut ez az érzés, amit hála, köszönet és megnyugvás ellensúlyoz.
Köszönöm Karintia, jól van ez így!”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek