Meglehetősen szokatlan utat járt be Alíz, aki Ausztráliában kezdte meg határátkelő életét, ahol olyannyira sikerült beilleszkednie, hogy végül az állampolgárságot is sikerült megszereznie. A szíve azonban visszahúzta Európába, ahol Angliát választotta. Utólag úgy tűnik, rosszul tette…
„És akkor vettem a sátorfámat és felültem a repülőre egy ígérettel a zsebemben, hogy Ausztráliában jobb lesz. Persze, éppen végzős egyetemista lányként ez olyan könnyű volt, hiszen a vágyaimon és a levegőn kívül a tüdőmben nem sok minden egyebem volt.
Mégis, nehéz volt hátra hagyni hazámat, családomat és barátaimat, hiszen azért mégis csak ott nőttem fel, oda kötődtem minden emlékemmel és kapcsolatommal.
Azonban eljött a pillanat, amikor már nem láttam több esélyt, hogy Magyarországból valaha is az lesz, ahol én is szívesen élnék és szülnék gyereket, így fájdalommal a szívemben, viszont reménnyel a szemeimben, elindultam.
Ausztrália
Elindultam azzal a sok szép képpel Ausztráliáról, melyeket annyiszor elképzeltem magamban. A tengerpartot, a pálmafákat, a kengurukat és a koalákat, mind olyan csodás volt!
Tudtam, hogy a kezdet nem lesz könnyű, hiszen diákvízummal érkeztem és ez a fajta vízum nem sok engedményt ad.
Éppen csak húsz órában dolgozhattam és a társadalombiztosítás sem járt nekem ingyen, de így is egy héten belül volt bejelentett állásom egy mérnöki irodában, miközben fizetésemből rendben éltem és kimagasló színvonalon tanulhattam posztgraduális képzésben a világ egyik legkiválóbb egyetemén, Sydney-ben.
Élveztem minden percét annak, mikor panorámás bérleményem tágas teraszán néztem az tenger felett ébredező napot, közben pedig a hétvégéken tényleg ott volt a tengerpart, a pálmafák, a koalák és a kenguruk, pont úgy, ahogyan megálmodtam őket. Szabadon, biztonságban, megbecsülve, szeretve, barátaim, oktatóim, munkaadóm és Ausztrália támogatásában fürödve.
Aztán persze idővel a tanulói vízumomból szponzorvízum lett, abból pedig állandó lakosi vízum és röpke hét év után ausztrál állampolgárrá lettem.
Azonban a csodás és barátságos környezet ellenére is mindig ott volt bennem az Európa iránti vágy. Nem is Magyarország, hanem Európa és annak kultúrája, mely érzés az évek múlásával sem hagyott alább. Róma utcái, Barcelona tengerpartja, Amszterdam csatornái és Berlin hangulata, mind-mind visszavártak.
Vissza Európába
A Brexit és annak korlátai sürgető okot adtak, hogy aztán egy friss, nyári napon felkerekedjek és átrepüljek az Egyesült Királyságba, hogy most már érett fejjel, ott folytassam tovább egyre ívelő mérnöki karrieremet.
Hiszen ott is angolul beszélnek, az is szigetország, nagyjából hasonló a közigazgatási rendszer, és még a királynőnk is ugyanaz. Ráadásul a magyar útlevelemmel, a Brexit előtt, még rendben letelepedhetek, és végre megkapom az annyira hiányzó európai érzést, környezetet is!
Azonban megérkezve már az útlevél ellenőrzésnél éreztem, hogy én Angliában nem egy külföldi állampolgár vagy netán, az egyik volt gyarmatról érkező ausztrál vagyok, hanem egy egyszerű magyar, akit valahogy mégis csak, elmaradott kelet-európaiként, szívből lesajnálnak.
Nehéz időszak Angliában
Egy drága, de annál lepusztultabb AirBnB-ből kezdtem el felépíteni új, londoni életemet. Illetve, csak szerettem volna, mert ausztrálként, vízum híján nem vettek fel egy munkahelyre sem, magyarként pedig nyolc hónap szakadatlan keresés ellenére sem találtam olyan helyet, ahol normális kondíciókkal, mérnökként foglalkoztattak volna.
Mivel egyedül voltam, belevetettem magam a helyi magyarok közösségébe, ami nem volt olyan barátságos, mint amilyen a sydney-i, de azért mégis akadt pár segítőkész ember, aki átérezte kínomat és igyekeztek támogatni, olykor „nemi nedveskedés” reményében.
Így jöttek szembe olyan munkalehetőségek, mint a konzervek dobozolása, zöldségek mosdatása, illetve volt egy polcpakolói és egy pizzafutári állás is, ahova ugyan bejelentés nélkül, de azonnal felvettek volna éjszakai munkára.
Közben a havi kétezer fontos AirBnB-ből átköltöztem egy aprócska szobába, ahol egy román lánnyal osztoztunk nagyjából öt négyzetméteren, mivel a magas albérleti költségeket még tetemes, ausztrál megtakarításaim ellenére sem tudtam rendesen kigazdálkodni.
A havi ezer fontos lakást pedig, még mindig munkanélküli lévén, nem adták ki nekem. Értelmes munka pedig továbbra sem jött szembe, ellenben mindig volt valami olyan nehézség, ami már épelméjűségemet kezdte ki.
Én pedig erre azt mondtam, hogy „EZT NEM!”.
„Mindenki így kezdi”
Sokakkal beszéltem, sokakat kérdeztem, hogy ezt, így hogyan? De a válasz szinte mindig ugyanaz volt: mindenki így kezdi, de évek során majd lesz rendes munkád és albérleted is.
Én pedig megint csak azt mondtam, hogy „EZT NEM”, ez nem az, amit én keresek, nem különben ennél odaát, azért klasszisokkal jobb volt, kivétel nélkül szinte „minden is”!
Ennyit nekem sajnos Anglia, de még Európa sem ér meg, még úgy sem, hogy szüleim, barátaim és a környék, ahol felnőttem, most már nem 24-26, hanem csak 3 óra repülőútra van, ajtótól-ajtóig.
Jó pár hónap tapasztalat birtokában azt hiszem, bátran kijelenthetem, hogy a Királyságba Magyarországról leginkább azok jönnek, akik otthon is ugyanazt a munkát végezték, amiért itt a többszörösét megkaphatják, de eddig sem éltek kiemelkedő egzisztenciában és karrierképük lényegében csak a mindennapokat öleli fel.
Vagy azok, akiknek az egzisztenciális visszalépés megéri valami magasztosabb cél érdekében, hiszen találkoztam itt olyan volt cégvezetőkkel is, akik aztán takarítani kezdtek, ellenben tizenév alatt egy vidéki ház árát itt összeszedhetik, amire otthon, a mára már elszállt ingatlanárak mellett meg aztán végképp, semmi esélyük nem lenne.
Nem akarok ide tartozni
Viszont ez a világ, ez a társadalom és ez a színvonal nem az, ahova én tartozok vagy tartozni akarok! Nekem egyszerűen nem pálya, hogy "csík cigarettákkal" csencseljek a megélhetésért vagy megtűrt kelet-európaiként, hajnalonként újságot hordjak ki az első öt-hét évben csak, hogy a normális élet reményének oltárán éhen ne haljak.
Nekem egyszerűen emberileg nem megy és többre tartom saját magamat annál, mint sem, hogy négy idegennel osztozzak egy lakáson és nem akarok lemondani a saját család reményéről sem, ami viszont így, itt teljesen felejtős!
Nem különben, a jelenlegi anyagi helyzetemben egy Magyarországra szóló repülőjegy megvétele sem reális cél, ekképpen az eddiginél is messzebb kerültem a barátaimtól és idősödő szüleimtől.
És persze, vannak egyedi élettörténetek, meg orvosok is, akik sikerre vitték és megtalálták helyüket a Királyságban, de félek, én ezek közül egyik sem vagyok.
Én nem egy kis vidéki házra érkeztem ide összegyűjteni, hogy majd Magyarországra visszatérve vegyek egyet, hova-tovább eszem ágában nincs a „Gyere haza fiatal” Magyarországába visszaköltözni.
Én élni jöttem Angliába, nem megtűrt kelet-európaiként megalázkodni és kínok között, majd évek múltán, talán újra felépíteni egy életet, egzisztenciát és nívót, amit valójában már rég megtaláltam odaát, Ausztráliában.
Szeretnék „új hazámra” büszke lenni és Ausztrália erre adott is okot, ellenben Anglia és sajnos egyre inkább azt kell mondjam, hogy Európa, beleértve Magyarországot is, ennek már-már pont az ellentéte.
Nem mindegy, honnan érkezel
Hogy akkor minek jöttem vissza? Hogy nem sejtettem, nem olvastam utána, hogy mi is vár rám Angliában?
Egyrészt, ismétlem magam, nekem Európa hiányzott, de mivel az angolon kívül értelmesen más nyelvet sajnos nem beszélek, egyéb desztináció nem került szóba.
Ahogyan turistaként korábban megismertem a Királyságot, az nem volt ennyire ellenséges, meg az interneten is sok szépet és jót lehet olvasni róla, ahogyan egyébként Írországról is, bár az meg nekem soha nem volt célország.
Azonban azt hiszem a valódi válasz a kérdésre nem is az, hogy utánanéztem-e a dolgoknak vagy sem. Hanem inkább az, hogy nem mindegy, honnan érkezel! Sydney után piszkosul csalódott és elégedetlen vagyok mindazzal, amit a Királyságban tapasztaltam úgy emberileg, mint kulturálisa, gazdaságilag és a környezet vonatkozásában is, hiszen Ausztráliában megéltem milyen normálisan élni. Nekem ez itt nem az.
Ellenben valaki más, aki mondjuk egy hanyatló vidékről csöppen ide, bizton jól érzi majd magát Angliában, még úgy is, hogy egyébként talán még hozza is magával mindazokat a szokásokat, melyek eredeti környezetét olyanná tették, amiből aztán elvágyott.
Ez viszont, ismétlem magam, nem az én közegem és bár még itt vagyok, de már szervezem a visszatérésemet „új, szeretett hazámba”, ami ezek után még annyira felértékelődött a szívemben.
A pálmafák, a tengerpart, a koalák és kenguruk, a világ, ahol én, mint egy teljesen egyszerű ember rendben, megbecsülve, nyugalomban élhetek és ehhez minden támogatást meg is kapok.
Anglia, jelenlegi adottságaival úgy néz ki, sajnos nem képes új hazám lenni.
Ahogyan egyszer olvastam valakitől az interneten, én nem gazdasági vagy politikai menekült vagyok. Én „társadalmi menekültként” hagyom magam mögött egész Európát és annak összes fájdalmát!
És ennek a valakinek rohadt igaza volt!
Így, hát fájó szívvel, de boldogsággal a szemeimben intek búcsút: have a good one, mate!”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.
Utolsó kommentek