Vajon mennyiben más nőként külföldre menni dolgozni, mint férfiként? Vannak-e különleges kihívások? A válasz (miként az a mai posztból is kiderül) a kérdésre alighanem kettős, hiszen nagyban függ attól, milyen környezetből milyen munkára megy valaki külföldre.

Nőként neked milyen kihívást okozott a határátkelés? Mit gondolsz, mások az elvárások, más a helyzeted, mint egy férfinak? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

A határátkelő magyar nők körében például meglehetősen népszerű választás a házi idősgondozás vagy betegápolás. Ezt a munkát sok esetben a kényszer szüli, a nők (pláne az idősebbek) azért mennek ki, hogy így próbálják meg egyensúlyban tartani a családi költségvetést.

„Mi tartjuk el a családokat, akik kijárunk” – mondta például az MTA KRTK Regionális Kutatások Intézete kiadványában az egyik megkérdezett. Ella 59 évesen kezdett németországi idős embereket ápolni, hogy a nyugdíj mellé jusson majd némi megtakarítás is. 

Helyzete nagyon nem irigylésre méltó, amikor a szerző (Váradi Monika Mária) beszélgetett vele, akkor már 9 éve járt a faluja és a különböző németországi települések között – nem bejelentett munkákra, minimális német nyelvtudással. 

Nincs ezzel egyedül, de a helyzetet jól jellemzi, hogy éppen a munka jellege és bejelentetlensége miatt egyáltalán nincsenek pontos számok arról, hány magyar élhet így. 

(Régebben – az 1990-es, 2000-es években - egyébként az idősgondozás helyett inkább a németországi mezőgazdasági munkák voltak jellemzők. Akadt olyan nő, aki hat éven át minden nyáron kijárt dolgozni – nem ritkán embertelen körülmények közé. 

Az idézett tanulmányban meséltek napi 16–20 órás munkákról. Előfordult, hogy a hazatérőket nem ismerték fel a családtagjaik, mert tíz kilókat fogytak, sötétbarnára égtek, de olyan is akadt, akinek a kézízületei mentek tönkre.) 

Egyre több a nő 

Egyre több kutatás mutatja ki, hogy a nők már nem csupán feleségként és anyaként, hanem a határátkelés önálló szereplőiként jelennek meg, így segítve a családok túlélését. 

Mindez persze nem véletlen, hiszen a jóléti társadalmakban a nők tömeges munkába állása, a népesség elöregedése és az így keletkező háztartási és gondozási szükségletek olyan keresletet teremtenek, amelyet külföldről tudnak leginkább kielégíteni (mert azt tudják megfizetni). 

Anyagilag jobb, de… 

Az ilyen külföldi munkát vállaló nők azon kapják magukat, hogy ugyan anyagilag jobb helyzetbe kerülnek, de a munka kifejezetten alacsony megbecsültsége miatt társadalmi megítélésük romlik. 

Arról nem beszélve, milyen nehéz nőként távol lenni a családtól, még akkor is, ha az idősgondozás egyik jellegzetessége, hogy rövidebb-hosszabb szakaszokra oszlik. 

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy adott esetben hiába ők lesznek akár a fő kenyérkeresők, a kisebb közösségekben akkor is a hagyományos értékek és családmodell alapján ítélik meg őket. 

Mire érdemes figyelni? 

Persze ez csupán a mérleg egyik oldala, rengeteg nő van, aki más típusú (akár fizikai, akár irodai) munkát vállal külföldön és nem szembesül ezekkel a problémákkal. 

Ugyanakkor mielőtt nekivágnánk a határátkelésnek, érdemes tájékozódni és pár tényezőt végiggondolni. Már csak azért is, mert még Európán belül is másként tekintenek a női szerepekre, hiszen nyilván mást gondolnak a nő társadalmi szerepéről egy dél-olaszországi faluban, mint mondjuk Malmöben. 

Fontos tehát előzetesen megismerni a kiválasztott ország kulturális értékrendszerét, aminek része az öltözködés éppúgy, mint az, hogy illik-e a másik szemébe nézni: azt udvariasságnak vagy kacérkodásnak tekintik. Ami tehát az egyik országban teljesen elfogadott, természetes viselkedés, az a másikban lehet megbotránkoztató. 

Nyilván ha (a példánál maradva) egy Olaszország déli részén fekvő kisvárosba megyünk, mások az öltözködési és viselkedési elvárások, mint mondjuk Londonban. Nem árt, ha ezekkel tisztában vagyunk, különben nehéz helyzetek adódhatnak – írta a Diversity Abroad. 

Anyaként már nehezebb elindulni 

Érdekes kettősséget mutatott ki egy nemrég megjelent felmérés. Eszerint miközben az OECD-országokban 11 százalékkal több nő szerez diplomát, mint férfi, a külföldi munka terén még mindig alulreprezentáltak. 

Az Expat Insider közel 9000 külföldön élő nőt megkérdező kutatása szerint még mindig az a jellemzőbb, hogy a külföldön munkát szerző férjüket (vagy partnerüket) kísérik el. 

Csupán a megkérdezettek negyede mondta azt, hogy kifejezetten a munkája miatt lett határátkelő. Aki mégis, annak döntő többsége (közel 90 százaléka) diplomás. 

A megkérdezett nők közel kétharmadának (63 százalék) nincs gyereke, míg a férfiak között ez az arány csupán 47 százalék, ami azt jelzi, hogy anyaként már sokkal nehezebben indulnak el munkavállalóként. 

„Az eredmények alapján fel kell tennünk a kérdést, vajon a családos nők előtt hasonló lehetőségek nyílnak-e meg a külföldi munkára, mint a hasonló élethelyzetben lévő férfiak előtt” – mondta az InterNations alapítója és társ-ügyvezetője, Malte Zeeck. 

Merre érdemes elindulni? 

Szintén az Internations felmérésének része volt egy lista, melyben különböző tényezők alapján felsorolták, mely országokba érdemes nőként költözni, ha a karrierlehetőségeken kívül a munka-magánélet egyensúlyát, a munkahelyek stabilitását is figyelembe vesszük. Én most ezek közül az európai országokat emeltem ki, mert nyilván érdekes, mi a helyzet Ausztráliában, de a legtöbb magyar (leendő) határátkelőnek nem túl releváns. 

Csehország 

Ami viszont meglepő, hogy az összesített lista első helyén a csehek állnak. Az ott élő határátkelő nők 73 százaléka elégedett a karrierkilátásokkal (szemben például a férfiak 63 százalékával), ugyanez a munka-magánélet egyensúlyának esetében 79 százalék (férfiak 78), a munkahelyek stabilitásánál pedig 78 százalék pozitív (férfiak 66). 

Speciel mindez engem meglepett, de ezek alapján lehet, hogy érdemes elgondolkodni a csehországi munkavállaláson, miközben persze az is igaz, hogy a fizetések talán nem olyan magasak, mint mondjuk Németországban. 

Manci szerint nem is feltétlenül kell Prágáig menni: „A mai napig természetellenesnek tűnik, hogy a brünni villamoson, trolin vagy buszon a fiatalok folyamatosan átadják a helyet. Idősnek, várandósnak, mankóval felszálló másik fiatalnak. 

Mindez teljesen magától értetődő, a hellyel kínált pedig mindig mosolyog, és udvariasan megköszöni a gesztust. Ha feltűnik egy ellenőr, mindenki előveszi szépen a bérletét, jegyét. Bliccelőt itt én még nem láttam. 

Ha a boltban, a pénztárnál állva hosszú a sor, senki sem anyázik, vagy ami még szörnyűbb, morog maga elé félhangosan, hogy azért még páran hallják körülötte. 

Amikor első ízben elfelejtettem lemérni és felmatricázni a zöldség-gyümölcsöt, nemhogy nem lincseltek meg, hanem a vásárlók segítettek, visszajöttek velem a mérleghez, és nevetve nyugtatgattak, hogy a világon semmi nem történt. 

Brünn nyilván kisváros Budapesthez képest, más a lépték, kevesebb a zaj, nincs akkora tömeg. Mégis. A zsigeri nyugodtság, az évszázadokkal ezelőtt végbement valódi polgáriasodás egyszerűen működik.” 

Norvégia 

Sok meglepetést nem látok abban, hogy Norvégia felkerült a listára (már csak olyan ország, ami fel szokott kerülni az ilyen listákra), elsősorban a munka-magánélet jó egyensúlya miatt. A megkérdezett határátkelő nők 75 százaléka elégedett ezzel. 

Kata a Határátkelőn így írt norvégiai munkahelyi tapasztalatairól: 

„Itt a pozitív motiváció a normális, nem a díjazások, fizetés megvonásával ösztönöznek jó munkára, hanem simán dicsérő szavakkal a jó munkáért irodai és termelési szinten is. 

A kollégák segítik egymást, a főnök pedig észreveszi a jó teljesítményt és kifejezi az elismerését érte, szimplán szavakkal, semmi másra nem kell gondolni. Tudják, hogy van magánéleted a munkán kívül és tiszteletben is tartják. Egyensúlyban van a munka és a magánélet. 

Nyáron államilag garantált a 3 egybefüggő hét szabadság. Ha túlóra van, azt kifizetik, nem trükköznek a fizetéssel. A munkáltató állja a karácsonyi vacsorát a dolgozóknak, megköszönve ezzel az egész éves munkát – ez rengeteg norvég munkahelyen szokás. 

Kreativitásra ösztönöznek, értékelik a rugalmasságot, ami nem csak a munkavállaló, de a munkáltató részéről is működik. A főnök partnerként kezeli a beosztottjait, bízik a szaktudásukban és kikéri a véleményüket. 

Itt nem ér hátrány amiatt, hogy nő vagyok. Nincs olyan, hogy „még nem szült, biztos nemsoká elmegy, emiatt inkább nem vesszük fel”, valamint hogy „Már van két gyerek? Úristen, biztos mindig betegek lesznek, inkább nem vesszük fel”. 

Dánia 

Egy másik skandináv ország, újabb állandó listás szereplő. Dánia esetében is a munka-magánélet egyensúlya a legerősebb érv (olyannyira, hogy ebben a megkérdezettek között a legjobb), 84 százalék elégedett vele az ott élő külföldi nők közül. 

Az OECD egy korábbi tanulmánya szerint egyébként Dániában csupán a munkavállalók 2 (kettő) százaléka túlórázik rendszeresen, ami még 13 százalékos OECD-átlaghoz képest is sokkolóan kevés. A napjuk kétharmadát (16 órát) ennél kellemesebb dolgokkal, evéssel, ivással, szórakozással, pihenéssel, alvással töltik. 

Talán nem véletlen, hogy a megkérdezett dánok 96 százaléka mondta, hogy van olyan barátja / családtagja, akire baj esetén számíthat, ami szintén magasabb, mint a 88 százalékos OECD-átlag. 

Maguk a dánok azt mondják, a kulcs az, hogy az életet a munka fölé helyezik, magyarul nem a munka kedvéért élnek, hanem a minőségi élet kedvéért dolgoznak. 

Ezt a munkaadók is fontosnak tartják, így sok dán munkahelyen megválaszthatják a dolgozók, hogy mikor kezdjék a napot, és elterjedt az otthonról végzett munka is. 

A dánok messziről nézve elég jól állítják fel a saját fontossági sorrendjüket, hiszen a munka és a pénzkereset jóval lejjebb helyezkedik el a listájukon, mint az egészség, az oktatás, a környezet és persze a munka-magánélet egyensúlya. 

Luxembourg 

Luxembourgban viszont a pénzt tartják kiemelkedőnek, az ott dolgozó külföldi nők háromnegyede vélte úgy, hogy jobban keres ott, mint keresne otthon. 

Hollandia 

Egy lengyel határátkelő nő szerint a „nagyszerű fizetés” a legvonzóbb Hollandiában. Gyakorlatilag mindenki (92 százalék) egyetért ezzel, ami azért nem csekélység. 

Málta 

A megkérdezett nők 58 százaléka úgy érzi, a máltai munkavállalás jót tett a karrierjének, amit én azért kicsit meglepőnek találok. 

Ami az élet többi részét illeti, arról Andi írt még korábban: „Egész nyáron festa-znak, ami annyit tesz, hogy az adott templom szentjének ünnepének egész hetében különböző programok vannak, majd a hétvégén tűzijáték (napközben is), zenés programok, zenekari felvonulás, eszem-iszom, dínom-dánom van. 

Az emberek segítőkészek és barátságosak. Ha kiabálnak az normális, mert ők ilyenek és nem azért van, mert veszekednek. 

Összességében nagyon szeretünk itt lenni. A hosszú távú ittlétnek pedig az egyetlen akadálya, hogy pici a sziget és félünk, hogy pár év múlva úgy érezzük, hogy kevés lesz. Azonban jó tanácsként tényleg azt javasolnám, hogy aki nem tud alkalmazkodni, az ne induljon el Máltára.” 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.