A címben feltett kérdésre mindenki saját ízlése és tapasztalata alapján válaszol, a Menedék kötete, a Mit tudunk a kivándorlásról? mindenesetre megpróbálkozik vele. A bemutatón ott volt Marton Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem docense is, aki a könyvet is elolvasta, majd írt is róla.

„Mit tudunk a kivándorlásról?” 

Mennyien mentek ki? Visszajönnek-e? Újra kimennek-e? És pontosan kik mentek ki? Munkások Németországba, egyetemisták és fiatal diplomások Angliába? Romák Kanadába? Prostituáltak Bremerhavenbe és más német városokba? 

A jobb fizetésért mennek? Kalandra vágynak? A hazai légkört nem viselhetik? Kik járnak jól ezzel? Marad-e valaki hosszú távon egy fogyatkozó népességű országban? 

A migrációról egyszerű képet kialakítani nem lehet. Az amúgy is bonyolult feladványt Magyarországon a nemzeti sorsról való kényszeres elmélkedés és a téma átpolitizáltsága nehezíti. 

Az itt ajánlott kötet igazán átfogó képet ad erről, még a fejezeteit elválasztó ábrák is ezt érzékeltetik. Olyanok, mint a Rorschach-teszt. Pacák – látszólag alakzatokká állnak össze. Arra emlékeztethetnek, ahogyan a politikusok és más, egyszerű emberek azt látnak bele „a migráció világába”, amit éppen akarnak. 

Önkényesen. Egy-egy valós vagy éppen kitalált konkrétumot kiragadnak, számháborút vívnak, dramatizálnak, bagatellizálnak, „kitántorgókat” síratnak vagy elégtételt éreznek, az EU-n belüli szabad mozgásért felelősségre vonnának, az alulfinanszírozott hazai felsőoktatás helyett külföldi tanulmányokat választók elszivárgása kapcsán felelősséget tagadnának. Ki ezt, ki azt – érdekei és előítéletei szerint. 

Telt kávéházas bemutató 

Kováts András és Soltész Béla könyve az érdekektől és előítéletektől mentes tisztánlátásért tesz, vagy legalábbis a tisztábban látásért. Alapos munkával előkészített műhelybeszélgetések szerkesztett, jegyzetekkel kiegészített szövegét közli, a téma kiváló hazai kutatóit szólaltatva meg. 

A szerzők nemrég mutatták be a közös munka eredményét egy telt kávéházas rendezvényen, ahol – mondhatni, stílszerűen – a közönség erőfeszítéseire is szükség volt, hogy minden odavándorló érkezőt befogadhassunk. 

Kötetük tudományos és oktatási célokra is jól használható, igényes összeállítás, mely ugyanakkor könnyebben befogadható egy szakfolyóiratcikknél – akár szélesebb közönség is érdekesnek találhatja. 

Gondolok itt elsősorban azokra, akik nem riadnak vissza egy-egy indokolt és kellően megvilágított szakkifejezéstől. 

A tartalomról 

A nyitófejezetben Melegh Attila általánosságban értelmezi a migrációs folyamatokat. Említi például az ezekben gyakran szerepet játszó, munkáltatói és munkavállalói körök között határokon átívelő, történelmileg intézményesült kapcsolatokat. 

A német ipart a 19. század óta szolgálja ilyeneken keresztül Kelet-Európa. De közben ez EU-n belüli vándorlás sajátosságaként Melegh azt is kiemeli, hogy itt gyakori az „úttörő” migráció, oda, ahol a magyar korábban ritkábban járt. A norvég sípályák például nem hagyományos célpontjai a hazai munkaerő-kivándorlásnak… 

Fejős Zoltán az amerikai magyar kivándorlás történelméről beszél. Itt kerül elő – kritikusan – a magyar köztudatban József Attilától rögzült fogalom, miszerint akár másfél millióan „tántoroghattak” ki a tengerentúlra már a második világháború előtt. 

Amellett, hogy ez erősen túlzó becslés, és ráadásul – a Monarchia idejéből – felvidéki szlovákokat is magyarnak tüntet fel, maga a „kitántorgás” kifejezés is egy Magyarország-központú és (tisztelet a költőnek, de) szenvelgő szemléletet tükröz. 

Nagyon érdekes példát hoz fel Fejős Zoltán egy Sebők Pál nevű egykori huszárra utalva, aki bejárta Európát, majd michigani rézbányákban dolgozott, és az útját legalább annyira formálhatta tudatos stratégia, mint kényszerítő körülmények. 

Kapitány Balázs és Rohr Adél nagyon világosan elmagyarázzák a jobb kifejezés híján „kivándorlóként” leírt népesség mérésének problémáit. Az érintettek számát (2017-es állás szerint) 400 és 600 ezer közé teszik, és ehhez elmesélik a témában folytatott kutatásuk módszertanát is, hogy érthesse akár az a politikus is, aki – az egyik vagy a másik oldalról – 30 ezerre vagy éppen egymillióra becsülné az országot tartósabban elhagyók számát. 

Egy későbbi fejezetben aztán Sík Endre is a felmérések nehézségeiről beszél, például a „migrációs potenciál” kifejezés rendkívül problémás voltáról, ahol a kérdés megfogalmazásának célzatos módosítása önmagában százezrekkel változtathat a kivándorolni készülők (pontosabban az annak mutatkozók) számán. 

Hárs Ágnes a munkaerőpiaci összefüggések kapcsán érdekfeszítő kérdéseket fejteget. Maradnak-e orvosok, elfogadja-e majd a magyar lakosság, ha már csak külföldi orvosokkal lehet feltölteni a pozíciókat? 

Ki, kit tud helyettesíteni a munkaerőiac különböző területein? Miért jött annak idején Erdélyből több asztalos, mint villanyszerelő, és milyen tanulságokat lehet ebből levonni…? 

Tóth-Bos Ágnes a határátkelést választók párkapcsolatainak pszichológiájáról beszél, miután a kérdést kutatóként és gyakorló pszichológusként egyaránt – helyben, Hollandiában, sőt egyenesen a saját, személyes tapasztalatain keresztül is – tanulmányozta. 

A kapcsolati hierarchiák kérdését feszegeti, többek között. Hogy a nők (különösen ők) gyakran alacsonyabb státuszú állásba mennek ki, ha jut nekik munka egyáltalán. 

Hollandiában nem hívják föl a családtagok az ismerősöket, hogy „Józsikám, oszt’ vóna-e a menyecskémnek valami állás nálatok?” Sok párnál a helyzet kezelését a közös tervezgetés segíti. Mi lenne, ha Új-Zélandon folytatnánk? Ott mindketten nulláról kezdenénk… 

Durst Judit a roma kivándorlást mutatja be kutatásai alapján, Borsodtól Kanadáig és Angliáig (vagy közelebb, Ausztriában, Németországban). Előrejutnak-e azok, akik kimentek, akár a kinti társadalomban, akár itthon? 

Miért fontos elkerülni, hogy odakint cigányként azonosítsák az embert? Hogyan költik el a megkeresett pénzt? Hogyan hat a külföldi lét a gyerekek iskoláztatására? 

Akadnak Magyarországon falvak, ahol a polgármester és a nem-roma lakosok szerint nincs is semmiféle kivándorlás, csak jönnek-mennek a romák. A Kanadában három osztályt már elvégzett kislányt pedig beültetnék az elsősök közé az iskolában, mintha nem tanult volna még semmit. 

Katonai Noémi a Németországban dolgozó magyar prostituáltakról mesél, akik többnyire romák, és futtatóval vagy futtatóhoz mennek ki, gyakran igen fiatalon. Megkeresett pénzükkel ők sem gazdálkodnak igazán jól. 

Életminőségüket nagyban befolyásolja a futtatójukkal fennálló viszony, mely lehet erőszakos és kizsákmányoló, de lehet éppen romantikus is. Az utcán kemény harc megy, magyarok, bolgárok és mások között. 

Kiss Tamás az erdélyi és a romániai kivándorlásról beszél. Miért románozták le a romániai magyarokat a kilencvenes években nálunk? Hogyan viszonyul a romániai magyarok kivándorlása a román kivándorláshoz? És hogyan viszonyul ehhez Románia? 

Végül egy további beszélgetésben Greskovits György a fiatal növendékeket külföldi tanulmányokra felkészítő Milestone Intézet működésébe ad betekintést, eddigi tapasztalataik értékelése mellett. 

Kivándorlás vagy szabad mozgás? 

Közös tanulság lehet a szövegekből, hogy maga a „kivándorlás” kifejezés is erősen problémás, hiszen van visszavándorlás és újra-kivándorlás, azaz többszöri ki- és hazaköltözés is. 

Vannak, akik tartósan kint maradnának, vannak, akik számára ez nem is igazán választás kérdése, mások számára viszont egyszerűen szélesebb keretek között zajlik ma az élet, tágabb teret talált magának, jobb lehetőségekkel. 

Önmagunkkal szembenézni… 

A recenzió vége felé közeledve érdemes megemlíteni, hogy a könyv a Határátkelő oldalra is utal, mi több, forrásként ajánlja azt. 

Megjegyeznénk, hogy „blogként” történik rá utalás, pedig ténylegesen nem az: a weboldalhoz tartozik blog is, valóban, máskülönben azonban a témába vágó hírekből és a határátkelésben résztvevők írásaiból szemléz, emellett pedig az oldal szerkesztői olykor saját cikkeket is közölnek – sőt e recenzió szerzőjének határátkelőkkel foglalkozó heti tárcasorozata számára is helyet adnak. 

Ha valami hiányzik a kötetből, az talán éppen a Határátkelőn elérhető hihetetlen mennyiségű adat közvetlenebb felhasználása. Elférhetett volna a kötetben akár egy alapos diskurzuselemzés eredményeit tárgyaló beszélgetés is. 

A határátkelők és a Határátkelő oldal olvasói számára ezzel együtt is önmagukkal–önmagunkkal való szembenézéshez hasonló élmény lehet ezt a könyvet kézbe venni és elolvasni. Tekintve, hogy a kivándorlás és összefüggései mindannyiunkat jelentőségteljesen érintenek, ezek a beszélgetések lényegében rólunk szólnak – tények és elemzések alapján. 

Kováts András és Soltész Béla: Mit tudunk a kivándorlásról? (Gondolat Kiadó, Budapest, 2018)

(Fotó: pixabay.com/josealbafotos)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.