Érezheti az ember otthon idegennek magát? Szerintem nem is olyan lehetetlen ez, mint gondolnánk, különösen így lehet, ha magyarként például a Vajdaságban látta meg a napvilágot, mint a mai írás szerzője, Attila. Aki határátkelőként Németországban él. Miért nem Magyarországon? Ez is kiderül a posztból.

Mi a magyar álom szerinted? Halászlé paprikás csirkével? Osztrák életszínvonal? Három tenger mossa? És mi az álom abban az országban, ahol te élsz? És mi a rémálom? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

„Hogy nekem mi a magyar álom? Röviden az, hogy végre ne legyen magyar magyarnak ellensége. 

A Vajdaságban születtem, ahol az ottani többségi nemzet számára csak magyar voltam. Szegeden csak jugó voltam. Most (most jön az izgalmas rész) az Orbán-kormánynak köszönhetően Németországban élek családommal együtt. 

Az Orbán-kormány, amely végre nem az anyaországi magyarság ijesztgetésének eszközeként tekintett ránk, hanem saját szavazói bázisának növeléseként, úgymond „pozitívan magyarként” hozzásegített bennünket, hogy otthonról kimozduljunk, családunk számára egzisztenciát teremtsünk. 

Miért nem Magyarország? 

Persze a pestinek egyértelmű a kérdés, hogy ha már menni kell, miért nem az anyaország a cél. Itt jön képbe a magyar álom. Ha az ember büszke, inkább elviseli, hogy egy idegen nép külföldinek nevezze, mint hogy a saját nemzete tegye ezt. 

Vidékiként nehezen viseltem a városiak szurkálódásait ugyanúgy, ahogy meghátráltam a szegedi JATE (később SZTE) programozó matematika szakától, és helyette a szabadkai Közgazdasági Egyetemet választottam. 

Habár a matematika és a programozás a két hozzám legközelebb álló dolog volt, de azt nem tudtam volna elviselni, hogy a nevem mellé egy zárójeles YU kerül a származásom miatt, ami talán alapja lett volna a megkülönböztetésnek. Azóta is bánom ezt a döntésemet. 

De hogy kifejtsem a kérdéses mondatomat, úgy tapasztaltam, hogy a 2004-es népszavazásnak nem az eredménye volt a meghatározó, hisz ha kevéssel is, de több volt a szavazat a kettős állampolgárságra, mint ellene. 

A negatív marketing hatása 

Viszont a szocialisták kampánya mély nyomot hagyott sok, talán kevésbé művelt polgárban. A negatív marketing az esetek többségében eredményesebb, mint tudjuk. 

Az emberben a félelem a rossz dolgoktól sokkal befolyásolóbb, mint a jó dolgok reménye. Ahogy Gyurcsány beijesztette a népet a külföldi csürhétől, az sokakban máig tartó hatással bír. Tapasztalom. 

Itt, Németországban is sok magyarországi magyar él, és hát gyakran találkozik az ember olyanokkal, akik egyszerűen leszerbezik, -románozzák, -ukránozzák a magyart. Ilyenkor nyílik a bicska a zsebben. 

Persze van sok ellenpélda is. De ahogy fentebb említettem, a negatív marketing lényege, hogy a rossz dolgok mélyebb nyomot hagynak, mint a jók, hát ez nálam is így van. 

Sokszor elintézem azzal, hogy nem tanult történelmet, meg hogy nehezebb kimondani, hogy vajdasági magyar, vagy délvidéki magyar, vagy szerbiai magyar, de hogy ezt miért szerbre rövidítik, és nem magyarra, az azért beszédes. 

Ezek szerint fontos kihangsúlyozni, hogy az illető, akár én, nem Magyarországról származik, tehát hogy külföldi. Az már nem esik le, hogy itt ő is külföldi. Ezt hozza magával, otthonról. 

Magyarként nem lehetek magyar? 

Engem személy szerint frusztrál, hogy magyarnak vallom magam, de sok magyar azt érezteti velem, hogy mégsem vagyok közülük való. Szerbnek soha nem vallanám magam. Német soha nem is akarok lenni. 

Különösen a foci VB alatt láttam sok autón a Horvátország határait kirajzoló matricát. Akkor elgondolkodtam, hogy én vajon mit raknék a verdám hátuljára. 

Magyarországot? Ott nem is éltem, ráadásul sok ottani nem tart odavalónak. Szerbiát? Isten ments! Vajdaságot? Talán, de hisz az nem is egy ország, alig páran ismernék fel a sziluettet. Nagy-Magyarországot? Az meg ebben a liberális világban már nem PC. 

A németek az utóbbi hatvanpár év alatt hozzászoktak a külföldi vendégmunkásokhoz, teljesen korrekten viszonyulnak hozzám, különösen, ha látják, hogy nem szigetelődök el, hanem próbálom a nyelvüket minél jobban elsajátítani. 

Illúziók nélkül 

Persze, illúzióim nincsenek. Tudom, hogy ők sem tartanak közülük valónak, ezt nem is igénylem. Viszont azt sem érzem, hogy kirekesztenének, vagy megbélyegeznének. 

Lehet, hogy szegény párák már annak is örülnek, ha jobb kézzel szépen keresztet tudok vetni, nem pedig egy másik vallást gyakorlok. Lényegében ők a munkámat szeretik. Ha emellett még rendes fickó is vagyok, az plusz pont. 

És ez több mint amit egy átlagos magyarországi munkavállalásnál átélnék. Szerintem. Aztán én is tévedhetek. :)”

(Fotó: pexels.com/pripicart)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.