„Give our people back!” - mondta pár napja Davosban a BBC-nek a lengyel miniszterelnök. Őszintén szólva nem teljesen egyértelmű, hogyan is gondolta ezt Mateusz Morawiecki a szabad költözés és munkavállalás korában, illetve hogyan is kellene pontosan az Egyesült Királyságnak visszaadnia az ott élő és dolgozó lengyeleket. 

A mondat és az általa felvetett probléma viszont elég érdekes ahhoz, hogy elmorfondírozzunk rajta és megkérdezzem tőletek én is azt, amit a BBC megkérdezett a szigetországban élő külföldiektől: ti visszamennétek, és ha igen, mi kellene hozzá, illetve mi a legjobb és a legrosszabb dolog, ami történt veled az Egyesült Királyságban? (Véleményetek a szokásos hataratkelo@hotmail.com címre is megírhatjátok.)

De kezdjük az elejéről, azzal, amit a lengyel miniszterelnök talált mondani a BBC-nek Davosban.

„Egyre többen térnek vissza, aminek örülünk. Alacsony a munkanélküliség. Remélem, minél több lengyel költözik vissza Lengyelországba; adják vissza az embereinket” - fogalmazott a lengyel kormányfő. 

Mateusz Morawiecki emellett hozzátette azt is, hogy elvárják, a maradókkal ugyanúgy bánjanak a kilépés után is, mint most, és mint fogalmazott, Theresa May azt megígérte neki. 

A lengyel miniszterelnök emellett beszélt arról is, hogy a megállapodás nélküli kilépés minden félnek (a britek, az Európai Uniónak és Lengyelországnak is) komoly károkat okozna. 

Kinek a tulajdona az ember? 

A lengyel miniszterelnök szavaival azonban akadnak problémák, még akkor is, ha lerendezzük annyival, hogy egy politikusi fordulatról van szó. 

Az egyik ilyen probléma, hogy visszaadni azt lehet, amit elvettünk. Vajon az Egyesült Királyság, Ausztria, Németország, Hollandia és még sorolhatnám, elvette Lengyelország, Magyarország, Szlovákia (és még sorolhatnám) embereit? 

A válasz nem egyértelmű. Nyilván akadnak, akik azt mondják, igen, hiszen magasabb fizetéssel, a jobb élet reményével magához csábította a munkaerőt. Csakhogy elvenni valakinek a tulajdonát lehet. Ha elvetted az órám (mondjuk erővel), akkor mondhatom, hogy add vissza. 

Csakhogy én, te, mi nem vagyunk senkinek a tulajdona. Szabadon gondolkodó, a sorsunkról mi magunk döntő emberek vagyunk, akik élnek (vagy nem) az előttük álló lehetőséggel és szabadon döntenek arról, hogy hol, hogyan és kivel akarnak élni. Ha ezt elfogadjuk (nyilván nem mindenki fogadja el), akkor a lengyel miniszterelnök szavai egyszerűen értelmezhetetlenek. 

Tehát köszönöm szépen, de engem ne „kérjen vissza” senki, mert nem vagyok senkié. Majd megyek, ha úgy gondolom, de az az én döntésem lesz. 

Persze nem akarom túlgondolni egy politikus (ráadásul nem az anyanyelvén mondott) mondatát, de mindezt fontos volt leírni, mert szerintem sokat elárul egyfajta gondolkodásmódról, arról, hogy minek is tekinti a polgárait például Lengyelország. 

A másik probléma, hogy hiába a számokban lendületesen fejlődő lengyel gazdaság, a hazatérés nem olyan egyszerű, mint amilyennek azt egy politikus gondolja, vagy amilyennek az kívülről tetszik. 

Kiderül ez azokból a véleményekből is, amelyek a BBC London másnap reggeli adásában hangoztak el. Mert a BBC-ben beakadt ez a mondat, meg is ismételték jó sokszor, majd megkérdezték róla a hallgatókat. (Az adást egyébként itt lehet még egy ideig teljes egészében meghallgatni, ám mivel 3 óra, minden megszólaló mellett jelzem, hányadik óra hányadik percében beszélt.) 

„Az enyém európai identitás” 

A lengyel Bartek (1h48m) lassan másfél évtizede él az Egyesült Királyságban, azon belül is London északi részén. 2016 óta brit állampolgár. 

„Őszintén szólva az enyém európai identitás. Ha van valami, ami miatt elköltöznék innen, az az Európa-ellenes propaganda, ami a brit politikában és médiában is jelen van. Éppen ezért számomra Lengyelország sem lenne a megfelelő hely, mert ott is euroszkeptikus kormány van. Hasonló a helyzet Magyarországgal és még néhány más országgal. 

Ha el kellene költöznöm, akkor Írországba vagy a kontinensre mennék. Európai identitásom miatt Európán belül maradnék” - mondta a férfi. 

A műsorvezető megkérdezte tőle, hogy megszólal-e benne néha egy hang, azt súgva, hogy Lengyelország mégis csak a szülőhazája, rokonai élnek ott, talán mégis vissza kellene menni segíteni az országot építeni? 

„Én azt szeretném, ha az európai gazdaság teljesítene jól, legyen az a német, a lengyel, a holland, vagy a spanyol. Látom, milyen előnyökkel jár az egyesült kontinens és meg is teszem, amit tudok, hogy Európa fejlődjön – hogy ez Lengyelország vagy másik állam, nem igazán érdekel” – szögezte le Bartek. 

Ugyanakkor vannak olyan, az Egyesült Királyságban élő lengyel barátai, akik eleve pénzt keresni érkeztek, és a hazatérést tervezték. „Ők nagyobb eséllyel hallják meg a hívó szót, ha azt gazdasági érvek is alátámasztják. Ha a brit gazdaság visszaesik, akkor már kevesebb okuk lesz itt élni. Én teljesen más helyzetben vagyok, nagyon jó állásom és szakmám van, pénzügyileg biztos helyzetben vagyok. 

Szerettem Nagy-Britanniát a népszavazás előtt, Londont még mindig szeretem, nagyszerű hely, de vannak olyan részei az országnak, ahol nem szívesen élnék” – mondta a férfi. 

„Az egymást követő kormányok mindig kérleltek, hogy térjünk haza” 

Jakob Krupa (1h55m) nem biztos abban, hogy a lengyel miniszterelnök hívó szavai meghallgatásra találnak. A londoni Polish Press Agency újságírója szerint még mindig sok lengyel van, aki szeret az Egyesült Királyságban élni, sokan jelentkeznek állampolgárságért is, őket aligha győzi meg a politikusi szó. 

„Nem is akkora újdonság, az egymást követő lengyel kormányok mindig ellátogattak ide, mindig kértek mindenkit, hogy térjenek haza. Mindez már vagy tíz éve, a tömeges lengyel határátkelés kezdete óta tart, és igazán soha nem járt komolyabb eredménnyel. Érdekes lesz látni, hogy most a Brexit miatt változik-e a helyzet. 

Több mint egymillió lengyel él az Egyesült Királyságban és egyelőre nem látni, hogy nagy tömegekben távoznának, olyannyira, hogy 2016 óta összesen mintegy 40 ezren mentek el, ami nem jelentős szám és sok oka lehet. 

Ráadásul azt sem tudjuk, hova mennek, nem szükségszerűen mennek haza Lengyelországba, más uniós országba is költözhetnek. Az is igaz, hogy Lengyelország lendületesen fejlődik, alacsony a munkanélküliség, rengeteg ukrán költözött oda munkát vállalni” – vélekedett a férfi. 

Akik hazamennek, azok sem feltétlenül a Brexit miatt, hanem azért, mert például családot szeretnének alapítani és közelebb lenni a család többi tagjához – tette hozzá Jakob. 

„Sokan eredetileg gazdasági okokból jöttek ide. Ugyanakkor az évek múltával (és tudjuk, hogy az átlag lengyel határátkelő 5-6 évet marad Nagy-Britanniában) már otthon érzik magukat. Számukra a visszaköltözés nem csak hazatérés, hanem újramigráció lenne, újra kellene tanulniuk egy csomó dolgot. Azért ez nem olyan egyszerű” – hívta fel a figyelmet. 

„Otthon előre meg van határozva az életutad” 

A lengyel-brit kettős állampolgár Marta (2h10m) 12 éve szociális munkásként dolgozik a szigetországban és egészen érdekes perspektívából közelítette meg a kérdést. 

Azt mondta, ő már csak azért sem menne haza, mert Angliában fantasztikus kulturális és szabadidős lehetőségek várják. Mire a műsorvezető megkérdezte tőle, miért nem viszi haza és honosítja meg otthon az angliai szemléletet. 

„Lengyelországban még mindig előre meg van határozva az életutad: fiatalon szülj gyereket, alapíts családot, míg az Egyesült Királyságban több választási lehetőség áll előtted. Azt csinálhatsz, amit szeretnél, és ezt látjuk is sok pár esetében, míg Lengyelországban sokkal szűkösebbek a lehetőségek” – mondta. 

Emellett Lengyelországban egyáltalán nincs meg az a sokszínűség, mint a szigetországban: „Talán ez most változik a rengeteg érkező ukránnal, de ez még nem észrevehető. Még mindig rengeteg előítélet van a más kultúrájú emberekkel szemben. Hatalmas, szemfelnyitó tapasztalat ide jőve megtapasztalni, hogy ezek az emberek a legjobb barátaid lehetnek. Rájössz, hogy mindegy, ki honnan érkezik, a lényeg, hogy milyen ember. Ez számomra nagy élmény. 

Számomra Anglia már sokkal inkább otthon, mint Lengyelország. Talán ahogy öregszem, jobban érdekel a gyökereim felfedezése, hogy megértsem, ki vagyok én. Sokkal érzelmesebb vagyok, mint a britek, egyenesebben fogalmazok, és amikor Lengyelországba utazom, akkor látom, hogy ez nem az én egyedi jellemvonásom, hanem a kultúrám része. De az egész életem itt van” – mesélte Marta. 

Aki szerint a miniszterelnök kijelentése leginkább csak populizmus. Alighanem több a munka Lengyelországban, mint korábban, a kérdés csak az, milyen munkáról van szó. 

„Ha csak simán hazaköltözöl, alighanem még mindig jó kapcsolatokra lesz szükséged a jó munkához. A kisvárosokban szerintem nem sok minden változott, egy átlagember építkezéseken, villanyszerelőként dolgozhat” – vélekedett a lengyel nő. 

Londonban van az életük 

Mi történne az Egyesült Királyságban, Londonban, ha hirtelen 1,2 millió lengyel egyszerre hazamenne? A műsorvezető kérdésére az angol John válaszolt (2h20m), aki egy építkezésen dolgozik együtt több lengyellel. 

Azt mondta, megkérdezte őket Mateusz Morawiecki szavairól, mire ők csak nevettek és annyit mondtak, nem mennek vissza, hiszen ott van az életük, a gyerekeik ott születtek, oda járnak iskolába, brit állampolgárok. 

„Imádok itt lenni” 

Nem csak lengyelek telefonáltak be a műsorba, hanem például a német Frank is (2h25m), aki 20 éve él az Egyesült Királyságban. Ő azt mondta, ha Angela Merkel hívná, nem menne. 

„Szeretem Németországot, jó odalátogatni, de nagyon boldog vagyok ott, ahol vagyok és nem akarnék visszamenni élni. Több oka van: az egyik maga London, ami rengeteg lehetőséget kínál. Két évet éltem Berlinben, ami nekem túl harsány és brutális. 

Két évtized után kényelmesebben érzem magam az angol nyelvet használva, mint az anyanyelvem, ami nagyon érdekes. Művészként az itteni lehetőségek végtelenek, imádok itt lenni” – fejtette ki Frank. 

A Brexit olyan, mint a válás 

Ugyan nem feltétlenül az alapkérdésről szólt, de nagyon érdekes volt az (egyébként ausztrál…) Steven meglátása (2h42m), aki portugál barátnője révén azért bőven érintett is a britek kilépésében. 

Szerinte a Brexit olyan, mint a válás. Az emberek sokszor nem racionális érvek alapján döntenek a válás mellett, nem az érdekli elsősorban őket, hogy milyen lesz utána, hanem ki akarnak szabadulni egy rossznak érzett kapcsolatból. 

„A szavazás sokkal inkább szólt arról, mitől szeretnének szabadulni, mintsem arról, mit szeretnének utána. Meglehetősen zavaró és arrogáns, amikor a kilépésre szavazókat rasszistának vagy tájékozatlannak bélyegzik, pedig talán csak elegük volt ebből az európai viszonyból, úgy érezték, az már nem segít semmit” – vélekedett. 

„Nem a miniszterelnök miatt jöttem és nem miatta megyek haza” 

A végére hagytam még egy lengyel véleményt, annál is inkább, mert Lucas első mondatai (2h28m) szerintem elég jellemzőek. 

„Nem számít, mit mond a miniszterelnök. Nem azért jöttem ide, amit mondott, és nem is azért fogok hazamenni, ha egyszer úgy döntök. Az ember nem a politikusok alapján dönt, saját maga hozza meg a döntést. 

Ugyanakkor van egy gond. Én a Brexit-referendum előtt jöttem és emlékszem, amikor az akkori brit kormányfő, David Cameron azt mondta, problémát jelent, hogy a lengyelek felveszik a Lengyelországban maradt gyerekek után a juttatásokat. 

Az emberek részben ezért szavaztak a kilépés mellett, mert úgy gondolták, az európai bevándorlók elveszik a munkájukat. Londonban ez nem probléma, mert ez egy multikulturális hely. A kisebb településeken már nem olyan jó a helyzet, mint volt a népszavazás előtt” – fejtegette. 

Most pedig ti jöttök, angliai és nem angliai határátkelők: ti visszamennétek, és ha igen, mi kellene hozzá – mondjuk egy miniszterelnöki hívó szó?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

(Fotó: pexels.com/wondererphotograph)