Tulajdonképpen Murphy-törvényének is nevezhetnénk, hogy amikor az ember úgy dönt, hogy ennyi volt Amerika, hazaköltözik, de legalábbis vissza Európába, egyszer csak történik valami. Erről szól a mai első történet, aztán megnézzük, mi a helyzet a hét egyik nagy szenzációjával, végül azon morfondírozhattok el, milyen életet élnétek, ha bármit megtehetnétek.

Hat és fél év Amerika után nem akármilyen változások történtek a Modern Wander blog szerzőjével. Lássuk csak!

„Kezdődött az egész ugye azzal, hogy elkezdtem önkénteskedni a Magtár nevezetű magyar szórakozóhelyen, valamint elkezdtem egy adótanfolyamot is csinálni. De mindezek mellett a magánéletemben történt egy abszolút nem várt változás. 

Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt, olyan szeptember közepe felé a Magtárban elkezdtem egyre jobban és egyre többet megismerkedni a helyi magyarsággal. Barátságok alakultak ki, nagyon jó hangulat volt. 

Az egyik sráccal viszont kifejezetten elég közeli barátság kötődött kettőnk között. Nagyjából egy idősek vagyunk, de ő munka mellett még mindig tanul. Most fejezi be a Mester diplomáját matematikából, mindemellett szintén matematikát tanit egy itteni főiskolán. Sokat beszélgettünk, ismerkedtünk, de egyikünknek sem voltak komolyabb szándékai. 

Most már elmondom, hogy én valójában azért is kezdtem el itt az adótanfolyamot, mert készültem vissza Európába. Úgy gondoltam, hogy majd egy ilyen végzettséggel könnyebben fogok akár otthon, akár más angol nyelvű országban majd komolyabb állást találni. 

Terveim szerint idén április közepén repültem volna „haza”. Magyarországon pár volt kollégám segítségével már el is lett volna intézve újból a rendőrségen hivatásos állás számomra, amelyet csak végszükség esetén vettem volna igénybe, ugyanis egyáltalán nem vonz már ez a pálya. Valamint Angliában és Írországban is volt munkaajánlatom. 

Ahogy elértük a decembert, ezzel a sráccal kb. 1 hónapos „nem beszélünk” időszak következett be. Nem vesztünk össze, nem történt semmilyen nézeteltérés, egyszerűen csak annyira összesűrűsödtek a napjai a sok tanulás és a munka mellett, hogy a barátokat teljesen háttérbe szorította. 

Én beletörődtem a helyzetbe és éltem tovább a napjaimat. Majd január közepén egy váratlan üzenet ért. Ez a srác elhívott egy randevúra. Furán ért a dolog, hiszen baráttal még sosem randiztam és egy jó barátságot egy balul elsült találkozóval elrontani eléggé szar tud lenni. 

Viszont a randi jól sikerült. Sokat beszélgettünk, nevettünk úgy, mint előtte még nem. Teljesen kiskamasznak éreztem magamat, hiszen az első csók meg sem történt egészen február végéig. 

Az első randi és az első csók közötti időszak viszont életem egyik legjobb időszaka volt. A beszélgetéseink hosszú órákba folytak, egy telefonhívás eltartott 8 órán keresztül is. Nem viccelek, éjszakákat beszéltünk át. 

Szépen, lassan egymásba szerettünk, viszont messze laktunk egymástól, kb. 80 kilométernyire. Ő viszont tudta, hogy én április közepén készülök haza. Már tavaly augusztus óta tudta, amikor először megismerkedtünk. Február végén már elkezdtem szépen lassan árulni az itteni ingóságaimat is. 

Viszont ott volt a szerelem. Megtaláltuk egymásban azt a partnert, akit mind a ketten mindig is kerestünk. Azt, aki befejezi a másik által elkezdett mondatot. Azt, akinek ugyanazok a tervei a jövőt illetően, mint a másiknak. 

Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, hiszen már annyira belefáradtam ebbe a 6 évbe és annyira vágytam már haza, hogy lássam a családomat. Végül vele maradtam itt, újra eldobtam a biztosnak igért jövőt egy bizonytalanért cserébe. Hiszen egy új szerelemnél sosem tudhatjuk, hogy meddig tart.” 

A szerelemből aztán esküvő is lett, de erről már az eredeti posztban olvashattok.

Luxemburgi szenzáció kicsit másként 

A napokban komoly szenzációt okozott, hogy a frissen felesküdött luxemburgi miniszterelnök belengette az ingyenes tömegközlekedést jövő nyártól a környezetvédelem jegyében. A Luxemb(o)urgból szeretettel blog szerzője viszont úgy érezte, kicsit árnyalnia kell a képet és nem azért, mintha nem tartaná jó ötletnek az ingyenes tömegközlekedést, csak kissé demagóg/populista húzásnak tartja a dolgot.

"Ingyen ebéd/tömegközlekedés nincs, valahol valakik nyilván meg fogják fizetni az árát. A sofőröket ki kell fizetni (baromi jól keresnek ahhoz képest, hogy a 70%-uk, és akkor lefele kerekítettem, mennyire kreténül vezet, a piros lámpa full meglepetésként éri őket minden egyes alkalommal, a megállókról nem is beszélve), a buszokat fenn kell tartani, takarítani kell, stb., stb. 

Tulajdonképpen nem is helyes az igeidő, és akkor itt át is térnék a másrészt-re: valahol valakik nyilván megfizetik a tömegközlekedés árát, mert hiszen gyakorlatilag már most is ingyen van. 

A megjelent cikkekben a kétórás jegyet említik, ami 2 euró, de szerintem arányában ennél sokkal olcsóbb az egész napos (másnap hajnali 4-ig használható), az egész ország összes busz- és vonatjáratára érvényes, NÉGY euróba kerülő jegy. 

A villamosvonalakat csak azért nem említem meg, mert egy van belőle és az se túl hosszú, de természetesen arra is érvényes a kétórás és az egész napos jegy is. Még egyszer hangsúlyozom, mindkét jegytípus az egész ország területén felhasználható. 

Most erre lehet mondani, hogy egy ekkora országban ez nem számít, és persze ha a földrajzi távolságokat nézzük, akkor valóban nem, de ettől még simán meg lehetne különböztetni a fővárosi és a vidéki (és esetleg még a vidéki nagyvárosi, stb.) jegyeket, de nem, minden egységesen kettő illetve négy euró. 

Bérletből különböző fajták vannak itt is, de a legdrágább verzió is havi ötven euróba kerül, amivel az egész országban korlátlanul lehet fel és alá utazni, ameddig a szem ellát. 

Péntekről szombatra és szombatról vasárnapra az éjszakai buszok (amelyek csak ezen a két éjszakán közlekednek és csak Luxembourg városban) ingyenesek, nyilván azért, hogy az emberek inkább ne vezessenek bulizás után. Szombaton a közlekedés egész nap ingyen van Luxembourg városban. 

Ha az 50 eurós havi bérlet mellé odatesszük a nettó kb. 2000 eurós minimálbért (aminél azért a legtöbben jóval többet keresnek), látszik, hogy a fizetésnek csak 2,5%-a megy el a tömegközlekedésre.  

Ahova ki akarok lyukadni, az az, hogy a tömegközlekedés már most is olyan olcsó, hogy nem az ára tart vissza senkit attól, hogy buszra/vonatra üljön. Hanem több, teljesen más ok, amik közül a legrosszabb szerintem - és sokáig nem gondoltam, hogy ezt le fogom írni -, hogy baromira nem megbízhatóak a járatok. Kimarad, késik, törlik, sztrájk van, felújítás van, műszaki hiba van. 

Tulajdonképpen röhejes, hogy egy ekkora országban ebből probléma lehet. Egy másik ok, amit a cikkek is említenek, a rettenetes dugók: sokan azért ülnek autóba, hogy igen, ugyanabban a dugóban aszalódjanak, mint a buszok, viszont nem a tömegben, a 100 fokra felfűtött buszban nyomorognak, hanem az autójukban, ahol közben zenét hallgatnak, le tudják venni a kabátjukat (!), esetleg egy-két munkatelefont is le tudnak bonyolítani, stb. 

Nyilván akik megtehetik, mert olyan helyen dolgoznak, azok nem a buszok útvonalán mennek. (Nyilván van, akinek muszáj autóba ülni, mert gyereket visz, mozgássérült, olyan helyen dolgozik, ahova nem megy tömegközlekedés, stb.) Ha kinézek a buszból, a dugóban mellettünk álló autók 90%-ában egy ember ül, de legalább még háromnak volna hely. 

A dugók és a járatok megbízhatatlansága részben ugyanarra a problémára vezethető vissza: túl sokan vagyunk Luxembourgban, egyszerűen az infrastruktúra nincs ennyi emberre felkészülve. 

Nincs elég vágány a pályaudvaron (most bővítik), hogy fogadja az érkező vonatokat, ezért azok feltorlódnak, máris kész a késés. Nincs elég hely az úton, hogy az összes busz beférjen a megállóba, ezért azok feltorlódnak, máris kész a késés - ha össze is ütköznek, akkor kész a baleset is, még több késéssel. (…) 

Egy másik baj, ami igazából nekem mint autótulajdonosnak és sofőrnek tökre kapóra jön, de a környezetvédelmet nem igazán szolgálja, az az, hogy nagyon olcsó az üzemanyag, a 95-ös és a 98-as benzin literjét se láttam még 1,4 euró fölé menni, de inkább 1,1-1,2/liter körül mozog (mint épp most is). 

Ez is nevetségesen alacsony ár. Nagyjából egyébként ugyanannyira jön ki arányában, mint a havibérlet, ha az ember nem vezet nagyon sokat, egy tele tank nagyjából 45-50 euró, és azzal Istvánné el tud menni hatszázvalahány kilométert. (…) 

Ha választani lehetne, hogy a kényelmes saját kis autókámmal menjek-e a zsúfolt, meleg, későn jövő, hirtelen fékező busz helyett ugyanannyi pénzért, nem kérdés, hogy mit választanék. De szerencsére nagyon szeretek olvasni és leginkább utazás közben tudok... :D " 

A teljes posztot itt találjátok.

Minden álom után 

Milyen életet élnél, ha bármilyet választhatnál? Utaznál-e a világ négy sarka felé? Ezeket a kérdéseket tette fel a Végtelen… talán blog, megválaszolni viszont mindenkinek magának kell őket.

„Megmásznád-e a Himaláját, napoznál thai szigetek hófehér partjain, megnéznéd Patagóniát és Óceánia világát, mennél kengurulesre Ausztráliába és Rióba karneválra, koncertre Londonba, cseresznyevirágzásra Japánba? 

Ennél-e a Tádzs Mahalnál igazi indiait és Portóban szürcsölnél portóit? New Yorkban és Milánóban színházba mennél, Párizsban Moulin Rouge-t néznél? Ejtőernyőznél és fesztiválról fesztiválra járnál? 

Többre vágynál-e ennél? 

Szibéria expresszen sakkoznál francia hippikkel, Zanzibáron búvárkodnál, Cape Townban majmokat etetnél? Koppenhágában Klímacsúcson Greenpeace aktivista lennél, teherhajón titokban utaznál, Skóciában ökofarmon önkénteskednél, Kanári-szigeteken homokszobrot építenél? (…) 

Élnél egy szigeten az óceánon, aludnál pálmafa ágyon, dolgoznál Mekiben Washingtonban, laknál Firenzében, ablakodból rálátnál az Uffizire, utcazenélnél, rasztahajat fonatnál, vennél öltönyt, elsőosztályon utaznál, laknál luxusvillában Bangkokban, élnél az utcán New Yorkban?" 

Magyarán a kérdés úgy szól: Miről álmodnál, ha minden álmod valóra vált? A választ nekünk kell megadni, az eredeti bejegyzés itt található.

Kiderül, leállíthatják-e a britek a Brexitet

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.