A szabadúszás jól hangzik, hiszen nem kell mindennap bemenni ugyanarra a munkahelyre, ugyanakkor akadnak komoly hátulütői is. Erről szól a mai egyik poszt, aztán kiderül, milyen sokan élnek Törökországban szó szerint a szemétből, végül beszélünk arról is, hogyan ne lássuk Kijevet, ha már egyszer ott vagyunk.

(Fotó: pixabay.com/jeonghwaryu0)

Külföldön (és Magyarországon is persze) élve egy lehetséges pénzkereseti mód a szabadúszás, amire mindenféle oldalak akadnak. Az egyiket próbálta ki a Modern Wander szerzője, majd megosztotta felemás tapasztalatait.

„Sikeresen már a második nap után kaptam egy 1 éves munkaszerződést egy online recept oldalhoz, mint receptíró. Napi 3 receptet kell megcsinálnom heti 5 napban. Ez általában kb. 2 órát szokott elvenni az életemből. 

Nem is olyan egyszerű ez, mint az elején hittem. Két platformon kell dolgozni. A videót az Aol oldalról kell átkonvertálni a Wordpress oldalra, majd ott szerkesztgetni a videóval kapott kódokat, aztán pedig a cikknek való cím kitalálása, egy kis mellékszöveg és jöhet is a recept. 

Korábban nem hittem volna, hogy bár folyékonyan írok és beszélek angolul, képes leszek ilyen mélységű angol cikkeket írni. Oké, tudtam, hogy képes vagyok rá, inkább maradjunk annál, hogy féltem. 

Úgy tűnik, hogy olyan rosszul nem csinálom, mert a főszerkesztő elég minimális jellegű dolgokat szokott csak kijavítani. Legtöbb esetben a címet... (...) 

Akkor most egy kicsit a munkakeresésről. Amikor az első napokban kezdőknek szóló segítséget próbáltam találni különböző Facebook-csoportokban, szinte 10 freelancerből 10 ugyanazt írta. 

Nagyon alaposan gondoljam át, hogy a jelentkezéseimnél miket írok, mert a kliensek iszonyatosan válogatósak. Sokakat érdekel, hogy a profilodon hány darab sikeres munkád van, de legfőképpen a rólad adott review/bírálat (5 csillagot lehet maximum adni valakinek, ugye az a legjobb, plusz a kliens írhat a csillagok mellé egy kis szöveget is) a legdominánsabb. 

Nos, a review megszerzése sajnos lutri. Ugyanis ahogy észrevettem, a kliensek nagytöbbsége csak a kész munkát akarja tőled, de review-t már valamiért nem hajlandóak adni. 

Na de gyorsan térjünk vissza az álláskeresére, mielőtt jobban belefolynék a review-kba. Összesen 32 munkára jelentkeztem, amiből csak 5-en válaszoltak. Ami, ha azt nézzük, azért annyira nem is olyan rossz arány. 

Szóval ugye mindenki a skilljeinek megfelelően próbál munkát keresni. Munkakeresésnél nagyon fontos a gyorsaság. A legtöbb munkára már az első 10 percben legalább 10 ember szokott jelentkezni. 

Ahogy én vettem észre, a kliensek általában az első pár embernek válaszolnak, ha egyáltalán válaszolnak. Igen, mert ilyenre is láttam példát, hogy feltették a hirdetést és még 4 nap után sem írja ki az oldal, hogy egyáltalán interjú lett volna. 

Az Upworkben az a jó, hogy a hirdetés alján lehet látni, hogy kb. hány ember jelentkezett, valamint, hogy hány ember jutott el az interjúig majd, hogy fel is lett-e véve valaki. 

A legjobb viszont az, hogy a freelancer által a kliensről irt review-k is láthatók. És hogy ez miért jó? Mert a review adás oda-vissza működik. Tíz kliensből öttel bajok vannak. (...) 

Summa summarum, most már csak úgy nézek munkát, hogy mielőtt jelentkezem megnézem a kliens profilját és ha azt látom, hogy se review-t nem ír a freelancerről és a kifizetésekkel is baj van, inkább nem pocsékolom a tokenjeimet, hiába tök jól hangzik a meló.” 

A teljes posztot egy eléggé furcsa kínai megbízással együtt itt találjátok.

Remény a szemétben 

Fantasztikusan érdekes cikket írt Tede a blogján azokról az emberekről, akik Törökországban abból élnek, hogy a szemétből szedik ki a hasznosítható hulladékot. Nagyon sokan vannak.

(Fotó: Baska Haber)

„A férfiak egy fémvázas kiskocsit vonszolnak, amelybe óriási zsákot húznak bele – ebbe gyűjtik a kukákból kiszedett hulladékot, és a zsák akár 200 kg-ot is elnyel. Többnyire a papírhulladék az értékes számukra, amit a nap végén leadnak az átvevő helyeken, kilójáért kb. 50 kurust (mai árfolyamon kb. 25 Ft) kapnak. A papír aztán újrahasznosítókba kerül. 

A becslések szerint csak Isztambulban több mint 100 ezren keresik így a napi betevőt, míg Törökországban félmillió lehet a számuk. A legtöbben családosok, tehát ha minimum 4 fős családdal számolunk, akkor mintegy 2 millió ember megélhetését biztosítják ezzel a munkával. 

Egy-egy napon 60-120 TL között, azaz 3 000–6 000 Ft között keresnek vele, ha szerencsések, akkor 150 TL-t (7 500 Ft) is zsebre tehetnek. Sokuknak a családja vidéken él, ahol olcsóbb a megélhetés, és minden hónapban hazaküldik a pénzt.

A legtöbbjük ebben látja a munkanélküliségből kivezető egyetlen utat, és vannak, akik már több évtizede ezt csinálják, semmi máshoz nem értenek. Szerintük még mindig jobb, mintha bűnözők lennének. 

Az egyetlen szívfájdalmuk, hogy tevékenységük nem legális, és nem védi őket a szociális háló, holott olyan munkát végeznek, amely mindenki számára hasznos – az újrahasznosítható papír a megfelelő helyre kerül a kommunális szemétkupac helyett. 

Elmondásuk szerint történt már kapcsolatfelvétel kerületi önkormányzatokkal, más szervekkel, hogy valamilyen együttműködési formát dolgozzanak ki, de mind ez idáig nem értek el eredményt. 

Mindenki más munkarendre esküszik. Vannak, akik reggel 8 körül indulnak el, és éjjel 2-3-ig menetelnek, az utcákon szisztematikusan haladva szedik ki a konténerekből a papírt és egyéb hasznosítható szemetet, több tíz kilométert tesznek meg naponta. Ha szerencséjük van, nem ment még végig előttük senki más, de sokszor nem ilyen egyszerű a helyzet. 

Mások inkább éjjel kezdik a napot, és késő délután fejezik be, különösképpen, ha nyárról van szó. Elmondásuk szerint a tél bár hidegebb, de sokkal egyszerűbb elviselni, mint a nyári kánikulát. Az éjszakai műszak számukra sem veszélytelen, a zord körülmények pedig az egészségüket veszélyeztetik. (...) 

2016 év elején a környezet- és városfejlesztési minisztérium leporolt egy 2005-ös törvényt, amely szerint büntetés szabható ki azokra a vállalatokra, amelyek nem regisztrált papírbegyűjtőktől vesznek át papírhulladékot. 

A minisztérium arra való hivatkozással kezdett ellenőrzésekbe, hogy a papírgyűjtők megnövekedett száma egészségügyi kockázatot jelent a városi lakosságra. Az eljárások nyomán több száz cég kapott büntetést. 

Országos párbeszéd indult meg arról, hogy a papírgyűjtők tevékenysége mennyiben káros vagy hasznos a gazdaság és a társadalom számára, illetve hogy szabad-e ezeket az embereket más alternatíva nélkül megfosztani a keresetüktől. 

A válasz akkor nem volt egyértelmű, azóta pedig azt látjuk, hogy a papírgyűjtők száma növekszik az utcákon: egyre többen a szemét között találják meg az egyetlen kiutat, a reményt.” 

A teljes posztot itt olvashatjátok.

Hogyan ne lássuk Kijevet? 

Komoly bravúr úgy ellátogatni egy nagyvárosba, hogy az ember szinte semmit nem lát belőle, és azért meg kell hagyni, a David Around the World blog névadója sem járt azért teljesen így az ukrán fővárossal.

„Bár eredetileg én kinéztem, hogy a Zhulyany reptérről milyen tömegközlekedési eszközzel lehet bejutni a városba, Ukrajnában szerencsére működik az Uber, így végül Ubereztünk. 

Rögtön a belvárosba, ahol találkoztunk a már hamarabb kiutazott barátunkkal és helyi barátaival. 

Valószínűleg itt többet nem kell említenem az esti programot illetően, de annyit mindenképp megjegyeznék, hogy a retekből (vagy tormából – már nem is emlékszem) készült vodka borzalmas. 

Másnap ugye másnap lévén kicsit később indult a nap, mint eredetileg terveztük. Bár én korábban felkeltem, mint a társaság többi tagja, de nagyon rendesen várakoztam rájuk. De aztán délelőtt 11-kor elfogyott a rendességem és elindultam a városba. 

Tehát elindultam, próbáltam metrókártyát venni, de nem lehetett bankkártyával fizetni, így keresnem kellett egy ATM-et, mert váltót nem találtam a környéken, majd vissza a metróba és irány a központ. 

Egyre már a társaság többi része is bekeveredett a központba, így végülis nem kellett sokat bóklásznom egyedül. (...) 

Ebédszünet után el akartunk menni a Szülőföld emlékműhöz, Uberrel természetesen, de sajnos kifogtunk egy olyan azeri sofőrt, akit megállítottak a rendőrök, majd pedig 100-szorra sem találta meg a helyes irányt, így végül egy híd feljáratánál kipattantunk, ahonnan viszont se gyalogolni, se semmit nem lehetett, így hívtunk egy másik Ubert és hazamentünk.” 

A teljes posztot rengeteg képpel itt találjátok.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.