oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. július 11. 06:30,  Tükörbe nézve 124 komment

2018. július 11. 06:30 Határátkelő

Tükörbe nézve

A sport nagyon sok mindent elárul egy országról. Mit tart sikernek, az egyéni vagy a csapatteljesítményt részesíti előnyben, miként tükrözi a társadalmat – és még sorolhatnám. Ha már itt van (és a vége felé közeledik) a labdarúgó-világbajnokság, úgy éreztem, egy posztot megér ez a kérdés, különösen, mert szerintem sok esetben túlmutat önmagán. Szóval egyrészt elnézést kérek azoktól, akiket nem érdekel annyira a sport (vagy ezen belül a futball), másrészt ígérem, azért a poszt nem csak és kifejezetten a fociról szól majd.

fifa_2018_belgium_anglia_foto_getty.jpg

„Amikor jól megy a játék, akkor az újságokban Romelu Lukaku vagyok, a belga csatár. Amikor nem megy jól a játék, akkor az újságokban Romelu Lukaku vagyok, a kongói származású belga csatár. Ha nem tetszik a játékstílusom, nem baj. De én itt születtem. Antwerpenben nőttem fel, és Liege-ben és Brüsszelben” – fogalmazta meg a belga válogatott (és a Manchester United) labdarúgója sok társa gondolatait. 

Az utóbbi hetekben aligha merült fel a belga sajtóban a kongói származás, hiszen mind a válogatott, mind Lukaku nagyszerűen szerepelt az oroszországi labdarúgó világbajnokságon. 

A csatár olyannyira nincs egyedül, hogy ha alaposan megnézzük a vébé 32 csapatának (illetve kicsit közelebbről a legjobb 4) keretét, egészen érdekes képet kapunk. 

A FIFA által idézett tanulmány szerint a vébére nevezett játékosok közül durván minden tizedik (9 százalék) nem abban az országban született, mint amelyik válogatottjának a mezében pályára lép(ett). 

A 32 csapatból összesen hét olyan van, amelyben egyáltalán nincs nem abban az országban született labdarúgó. A vicc az, hogy például közöttük van az a Németország, amely címvédőként még a csoportból sem jutott tovább, és amit több elemzés szerint is a török származású labdarúgók (közülük főleg kettő, Özil és Gündogan) a torna előtti nem túl szerencsés gesztusa (találkoztak a Németországban nem túlzottan kedvelt török elnökkel) zilált szét. 

(Csak az érdekesség kedvéért a további hat együttes: Brazília, Szaúd-Arábia, Irán, Kolumbia, Mexikó és Dél-Korea.) Ami a térségeket illeti, a legtöbb külföldön született játékos az afrikai válogatottakban játszik (28,7 százalék), ezt Európa követi 9,1 százalékkal. 

fifa_2018_jatekosok_adatai.jpg

A lista túlsó végén is érdemes elgondolkodni, hiszen a marokkói válogatott játékosainak közel kétharmada (61,5 százalék) más országban született, de a szenegáli válogatottban is 10 játékosból 4 nem Szenegálban látta meg a napvilágot. 

Ami Európát illeti, a harmadik helyen nem a legjobb 4 közé jutott valamelyik csapat található, hanem Portugália (32,1 százalék), őket a svájciak (31) követik, de az elődöntős horvát válogatottban is 15 százaléknyi a külföldön születettek aránya. 

Ami Belgiumnál (minden ellenkező benyomás ellenére) csak 3,8 százalék, és a francia válogatottban is csak 10. 

A franciák 

Franciaország esetében érdemes kissé elidőzni, annál is inkább, mert ez lehetőséget ad arra, hogy kissé elemelkedjünk a futballtól (ezáltal hátha az is tovább olvassa a posztot, akit nem érdekel a foci…), és megnézhetjük, mi mindent jelent a sport a bevándorlóknak, vagy az ő gyermekeiknek. 

A francia válogatott ugyanis alighanem pontosabb képet ad a társadalom összetételéről (bár a tükör nyilván így is torzít), mint ha a politikai vagy a gazdasági elitet vennénk szemügyre. 

Azt látjuk ugyanis, hogy az élsport, különösen a jól fizető labdarúgás, mindig kitörési pont volt a rosszabb helyzetben élők számára, így a kisebbségek nagyobb arányban képviseltetik magukat, mint a többség, de az is látszik, milyen sokszínű a francia társadalom. 

A válogatott azonban nem (csak) ezért érdekes, hanem mert megítélése visszhangozza a poszt elején idézett Lukaku-idézetet: amikor ugyanis jól ment az országnak és a válogatottnak, akkor a csapat egyfajta ideált testesített meg (és egyesítette az országot az 1998-as hazai világbajnoki győzelem idején). Amikor viszont baj volt, akkor az ország minden baját tükörként adta vissza: a különböző származású játékosok elkülönülése, az egység szétzuhanása. 

„Meg lehetne írni a francia társadalom történetét a futballt tanulmányozva. Az 50-es években lengyel vezetéknevű játékosok tűntek fel a csapatban. (Például a lengyel bevándorlók gyermekeként már Franciaországban született Raymond Kopaszewski, akit Raymond Kopaként imádott később az ország – HÁ). Aztán jöttek az olaszok, a hetvenes-nyolcvanas évek csapatai tele voltak olasz és spanyol nevekkel. (Mást ne mondjak, Michel Platini is olasz bevándorlók leszármazottjaként született és lett aztán a francia futball egyik legnagyobb alakja – HÁ). Végül a 80-as évek közepétől és a 90-es évektől a posztgyarmati afrikai országok szülötteinek gyermekei jelentek meg a csapatban” – mondta az El Paísnak a párizsi író, Abdourahman Waberi (aki egyébként Dzsibutiban született és jelenleg az amerikai George Washington Egyetemen tanít). 

Más kérdés, hogy miközben a francia, a belga és az angol válogatott is példa a sokszínűségre, a viszony a társadalom és a nemzeti együttes között nem mindig felhőtlen, és erre alighanem a franciák szolgáltatják a legjobb példát. 

A pontosan 20 évvel ezelőtt hazai pályán világbajnok, Zinedine Zidane fémjelezte „black-blanc-beur” (így becézték a válogatottat a benne szereplő játékosok származása alapján) nemzetet egyesítő győzelme után alig három évnek kellett eltelnie, hogy egy Algéria elleni „barátságos” mérkőzésen előbb a közönség egy (a hírek szerint nagyrészt algériai származású fiatalokból álló) része kifütyülje a francia himnuszt, majd a meccs vége előtt jó negyedórával elözönölje a pályát – a meccset félbe kellett szakítani.

Mindez a politikában is érződött, hiszen 2002-ben a szélsőséges Jean-Marie Le Pen, a „black-blanc-beur” képviselte Franciaországot ellenző politikus, a Nemzeti Front első embere bejutott a köztársasági elnök választás második körébe, amire korábban nem volt példa. Ráadásul a válogatott is csúnyán leszerepelt a világbajnokságon. 

A mai francia válogatott ismét egységes, de azért nem kerülik el a botrányok, elég csak Karim Benzema esetét felemlíteni, akit egy elég ronda ügy miatt zártak ki a válogatottból, ám szerinte sokkal inkább a „rasszista lobbi” miatt nem lehet ott a vébén. 

„Az 1998-as és a mai válogatott maga Franciaország, mert Franciaország maga is a XX. században érkezett bevándorlók hullámainak párlata. Így a jelenlegi válogatott a Franciaország és a bevándorlás története is egyben. A futballban látott sokszínűség ugyanakkor nem jelenik meg a politikában” – hívta fel a figyelmet a strasbourgi egyetem szociológia professzora, William Gasparini. 

A belga példa 

Valahol talán törvényszerű is, hogy a franciák éppen a belgákkal kerültek össze az elődöntőben, hiszen utóbbi válogatott egyik elő- és példaképe éppen a 90-es évek francia együttese. 

A belgák ugyanis éppúgy az integráció és a szegénységből való kitörés egyik lehetséges útvonalaként tekintenek a futballra, mint a franciák. 

„Franciául kezdem el a mondatot és hollandul fejezem be, néha bedobok egy kis spanyolt vagy portugált, attól függően, milyen környezetben vagyok. De belga vagyok. Mindannyian azok vagyunk” – írt a fent már idézett Romelu Lukaku. 

Ráadásul igazi különlegesség, hogy a belgák (akik szövetségi kapitánya a spanyol Roberto Martinez, akinek a munkáját mások mellett a francia csatárlegenda, Thierry Henry segíti) egymás között angolul beszélnek… 

Mégpedig azért, mert meccs közben nem érdemes több nyelven kommunikálni, választani kellett egy közöset. Adta volna magát, hogy vagy a hollandot (a flamandok) vagy a franciát (a vallonok miatt) válasszák (és még német kisebbség is van), de nem akartak esetlegesen etnikai konfliktusokat a nyelvválasztás miatt, így kötöttek ki az angolnál. 

Ez az úgynevezett biztonsági zóna, így nem nyílnak nyelvi szakadékok közöttük és mivel nagyon sokan játszanak az angol bajnokságban, így nem is jelent problémát a használata. 

… és az angolok 

Ha már itt tartunk a végére még egy kis érdekesség arról, mennyire általánossá vált a sporton belül is a határátkelés. A világbajnokságra kijutott válogatottakban futballozó labdarúgók kétharmada (64,6 százalék) nem hazája valamelyik klubcsapatában játszik, hanem külföldön. 

Az elődöntős horvátok, a legjobb nyolcig jutott svédek és Izland keretében nincs olyan játékos, aki hazai klubban játszana, a pólus másik vége Szaúd-Arábia és Anglia – ezekben a válogatottakban mindenki otthon rúgja a labdát. 

„Nemzetünk megváltozott. Míg korábban a futballszurkolói lét részben az angol nacionalizmus idegengyűlölő, és alkalmanként rasszista hajlamának megjelenése volt, addig ez mára szinte teljesen megszűnt” – írta a Guardianben a brit történész, David Olusoga. 

„A modern Angliát megtestesítő sokszínű és fiatal csapat vagyunk. Mi, angolok, egy időben mintha elveszítettük volna a modern identitásunk. Természetesen elsőként és leginkább a futballpályán elért eredmények alapján ítélnek majd meg. De most esélyünk nyílik arra, hogy ennél nagyobb dolgokra is hatással legyünk” – mondta még a világbajnokság előtt az angolok szövetségi kapitánya, Gareth Southgate. 

Ami egészen érdekesen rezonál Romelu Lukaku gondolataira.

(Nyitókép: Getty)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Franciaország Belgium Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6314105547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hari Seldon 2 2018.07.11. 07:25:01

"A mai francia válogatott ismét egységes, de azért nem kerülik el a botrányok, elég csak Karim Benzema esetét felemlíteni, akit egy elég ronda ügy miatt zártak ki a válogatottból, ám szerinte sokkal inkább a „rasszista lobbi” miatt nem lehet ott a vébén. "
A fenéket! Ő a rasszista auz országgal szemben. Nem volt hajlandó énekelni a Marseillese-t. Ki is jelentette, hoyg ő algériai és csak a foci köti az országhoz. Hát az ilyen csak ne jöjjön. Csak szétverné a csapat szellemiségének egységét. - Lásd a németeknél a szituációt.

Lehet, hogy nem nyerjük meg a VB-t, de a bevándorló/fekete játékosoknak is példát kell mutatni a többi szegényebb családból származó játékos felé. - Ezért nem kerülhetett be Benzema.
Persze először a szexvideós zsarolási ügyben volt valami pontosan nem teljesen tisztázott szerepe, de most már a rasszista kártyával haknizik.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.11. 07:44:35

Ugyanaz, mint a kitántorgás.

A nyugat ellopja más országok legjobb játékosait. Miközben a pénzt is ellopja, nehogy másnak is lehessen jó csapata.

Plusz a meccseket a szabad piac láthatatlan keze dönti el, előre, magyarul: bunda van.

Lásd az elődöntőt: Micronék megvették a meccset, a belgák direkt nem játszottak. Micronnak kell a vb-győzelem politikai okokból.

Határátkelő 2018.07.11. 07:50:12

@maxval balcán bircaman: Persze, hogy bunda van, ezért nem jutott ki eleve olyan kis piac, mint az Egyesült Államok, ezért esett ki a csoportkörben Németország, ezért nincsenek a négy között a spanyolok, a brazilok... szemben a hatalmas Horvátországgal.

Arról nem beszélve, hogy a francia, a belga, az angol (és a német) játékosok minimális kivétellel mind abban az országban születtek, amelyik válogatottjában játszanak, de aki esetleg nem ott született, azt is az a sportkiválasztási rendszer nevelte fel kicsi gyerekkorától kezdve.

De nem kell, hogy zavarjanak a tények, és én vagyok a hülye, amiért egyáltalán reagálok rád. Felejtsd el.

Golf2 2018.07.11. 07:57:02

@Hari Seldon 2: 1 algériai szerintem sose lesz francia.Angola portugál gyarmat volt hogy kerūlt a góllövő franciaországba?

Hari Seldon 2 2018.07.11. 08:16:30

@Golf2:
Zidane-nak sikerült asszimilálódni. A felesége olasz, a gyerekei Enzo, meg Luca, nem ibrahim, meg ilyesmi. Szóval nem feltétlenül van így. Igaz, ő kabil. - A kabilok nem nagyon szeretik az arabokat.
(Az algériai bevándolról haramada kabil.)

vándor madár 2018.07.11. 08:59:39

@Hari Seldon 2: "A felesége olasz"

Olasz? Fernandez a neve és Franciaországban született.

www.gala.fr/stars_et_gotha/veronique_zidane

www.thesun.co.uk/sport/6420166/zinedine-zidanes-wife-veronique-wedding-children/

Nem csoda, ha a kabilok kivándorolnak, annyira el vannak nyomva és inzultálva a saját földjükön az egykori migráncsok által.

vándor madár 2018.07.11. 09:04:36

@Határátkelő: " Arról nem beszélve, hogy a francia, a belga, az angol (és a német) játékosok minimális kivétellel mind abban az országban születtek, amelyik válogatottjában játszanak, de aki esetleg nem ott született, azt is az a sportkiválasztási rendszer nevelte fel kicsi gyerekkorától kezdve."

Ez igaz, de attól még kettős identitásuak, sőt sokan sokkal jobban kötődnek az anyaországhoz, mint a kenyéradójukhoz és civilben a kis közösségükben élnek, nem pedig asszimilált nyugati nagyvilági életet.

Határátkelő 2018.07.11. 09:16:03

@vándor madár: "civilben a kis közösségükben élnek" - ezt honnan tudod? Mármint ha a focistákról beszélsz és nem az átlagról. Tényleg érdekelne, mert én eddig ilyenről nem hallottam, és nem is nagyon tűnik reálisnak, hiszen a többségük külföldi klubban játszik.

vándor madár 2018.07.11. 09:23:21

@Határátkelő: Igen, a focistákról beszélek. El szoktam olvasni a cikkeket róluk. A két "német" focista fellépése a nagyvezírrel is eklatans példája volt a hovatartozásnak.

M. Péter 2018.07.11. 09:26:57

@maxval balcán bircaman: Ezzel szemben Марио Фигейра Фернандес tiszta orosz futballista, Paulo Vinícius Souza dos Santos ősei is Árpád vezérrel jöttek a Kárpát-medencébe. Magyarázd már meg, hogy a Kisvárdának is miért kellett 10 külföldit szerződtetnie, mikor tele van az ország fociakadémiával, meg ugye hallottad a szlogent, hogy "ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját"?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.11. 09:56:45

@M. Péter:

Mérték kérdése ez.

Mint az alkohol.

Egy pohár jó lehet, de több liter csődbe visz.

Határátkelő 2018.07.11. 09:59:23

@vándor madár: Tudsz esetleg linket? Nem cikizésből, komolyan kérdezem, mert érdekel a téma és még nem olvastam róla. Köszi! (Mármint nyilván az Özil-Gundogan-Erdogan balhé megvan, de az szerintem még nem jelenti azt, hogy a kis közösségükben élnek.)

Kovi1970 2018.07.11. 10:16:54

@Golf2: nem tudom miből gondolod. Szerintem meg az észak afrikát tekintik a határon túli Franciaországnak.

A franciáknál ráadásul társul az is, hogy az országot legalább 5-6 eltérő nemzet alkotja. Bárki aki elkezdene hepciáskodni faji alapon, az előbb utóbb beleütköznének szakadár mozgalmakba.

A francia nemzet szerves része ezek a népcsoportok, nem árt a nagy nacinalista kereszténykedés közepette felfogni, hogyha egyszer az EU-nak vége lenne, minket első körben dobnának ki.

vándor madár 2018.07.11. 10:18:59

@Határátkelő: Nem tudok linket. Egyszerűen be szoktam írni a gugliba az illető nevét és elolvasok mindent, ami kijön.
Szerintem a mi gondolkodásunkkal van leginkább baj, mert azt gondoljuk, hogy a sok pénzzel minden megvehető. Sajnos nem. Főleg ha véget ér a nagy karrier, ami elég fiatalon bekövetkezik és minél távolabb kerül, annál inkább sokukból megint az az Ali Ahmed Mohamed lesz, aki volt a szegénynegyedből. Egyiknek sincs rendes iskolai végzettsége, a pénz meg elég gyorsan fogy, tekintve, hogy az egész klánt el kell tartaniuk.

M. Péter 2018.07.11. 10:24:36

@maxval balcán bircaman: Nem emlékszem olyan plakátra, hogy "ha Magyarországra jössz, akkor csak mértékkel veheted el a magyarok munkáját", A francia válogatottban 2 olyan van, aki nem Franciaországban született, de mindkettő kisgyerekként került Franciaországba. A svájci válogatottban 8 nem Svájcban született játékos van, de ők is mind gyerekként vándoroltak be, ott nőttek fel, ott jártak fociakadémiára. Vagyis sem Franciaország, sem Svájc nem lopta el más ország játékosait. Ezzel szemben Magyarország és Oroszország honosított felnőtt külföldi futballistát a válogatottba, vagyis Magyarország és Oroszország csinálja azt, amivel a "nyugatot" vádolod attól eltekintve, hogy nem a legjobb játékosokat vették meg.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.11. 10:54:23

@M. Péter:

Politikai kampányban nem lehet 3-oldalas mélyelemzéseket kiírni a plakátokra, oda radikális, egymondatos, közérthető üzenetek kellenek.

Ezek a marketing szabályai. A mosóporreklámban se a termék vegyi összetétele szerepel, pontos hatásmechanizmussal, hanem mondjuk az, hogy "hófehér, szikrázó tisztaság".

Nyilvánvaló, hogy kell migráció, mert csökken a lakosság. A lényeg: ezt az ország döntse el, ne Brüsszel a Soros-terv alapján, s semmiképpen se az legyen, hogy válogatás nélkül bárki bezúdulhassan az országba.

De most szerinted milyen lenne egy olyan plakát, hogy ""ha Magyarországra jössz, akkor neml veheted el a magyarok munkáját, kivéve ha legálisan bejött, gazdaságpolitikailag hasznos munkaerő vagy, s akkor is, ha családegyesítéssel beköltözött ember vagy"? Az emberek 90 %-a végig se olvasná.

S ez nem ország- vagy politikafüggő. Minden modern demokrácia jellemzője a marketingstílus.

Nyugaton se olvassa el a választók 90-95 %-a a pártprogramokat választás előtt, hanem jellemzően érzelmi alapon dönt. Ezt hivatott befolyásolni a kampány, melynek elsősorban negatívnak kell lennie.

Örök marketingigazság, hogy sokkal hasznpsabb az ellenség megtámadása, mint saját magam mellveregetése.

Ha mondjuk a Fidesz pozitív kampányt folytatott volna - kiemelve az elért eredményeket - az sokkal haszontalanabb lett völna, mint a ténylegesen folytattott negatív kampány, pl. "a ballibek le akarják bontani a határkerítést".

Példa: www.pinterest.com/pin/422212533810864074/ lementettem 3 nappal a választások előtt, egyszerűen zseniális.

Golf2 2018.07.11. 11:06:57

@Kovi1970: Kik tekintik határontúlinak a franciák vagy az arabok?

Kovi1970 2018.07.11. 11:27:11

@maxval balcán bircaman: ott kezdődik hogy sehol más normális országban nem kezdenek ilyen kampányba.

Az külön vicc, hogy egy olyan országban amely a kontinens egyik valódi értelemben vett migránsgyára, hülyítik az embereket a migráció ellen.

Vicces dolog itt kitántorgásról pampogni, csak az a baj, hogy ha ezek az emberek nem az osztrák WC-ket takarítanák, hanem mondjuk haza kellene jöbbiük, akkor aligha lennének hajlandóak ugyanazt a munkát havi 80.000 forintért csinálni, hanem mondjuk keresnének valami jövedelmezőbb, bár illegális tevékenységet.

Ez csak egy apró vetülete az EU biztosította lehetőségeknek. Én még emlékszem arra az időkre (pár évtizede volt), amikor reménykedve vártuk hogy be"tántorogjon" pár külföldi aki pénzt hoz és hogy megvegye a termelőeszközöket és megtanítson hogyan kell termelni, mert a korábbi kontraproduktív rendszer csak arról szólt hogy a hatalom hazugságokkal fenntartsa magát, addig a pillanatig, amíg össze nem onlik az egész.

Persze a 90 után született fiatalokat könnyű hülyíteni hamis nosztalgiával.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.11. 11:49:07

@Kovi1970:

A probléma rendszerszintű: a hibás 1990-2010-es modell következménye.

London2009 2018.07.11. 13:04:54

Nekem az jutott eszembe a VB kapcsan, hogy vajon mennyi ido kell ahhoz, hogy valaki ugy igazan magaenak erezze a befogado orszaganak akar a focicsapatat is. Gondolok itt arra, hogy ma nem tudok igazan a munkara koncentralni, mert tiszta lazban egek az esti meccs miatt. Hetvegen a tiramisu tetejere a kakao por It’s coming home formaban kerult stb. Nekem abszolut vannak mar szentimentalis erzeseim Anglia fele. Teljesen megerint a himnusz, a Kiralyno, a sportsikerek, kovetem a politikat, a torteneseket stb. stb. Mig a magyarral mar szinte teljesen felhagytam, nem sok fogalmam van mar, hogy mi folyik otthon igazan, mert nem erdekel, hiszen nem ott elek. No, csak ez jutott ma eszembe.

Dikusz 2018.07.11. 13:29:37

@London2009: Ezt tökéletesen megértem.

Nemigen nézek már sportközvetítéseket. Ennek ellenére érzelmi alapon szurkolok. Ha élnek az adott országban barátaim, ismerőseim, akkor annak az országnak, amelyik éppen meccset játszik, bármilyen sportról is van szó. Az a barátom viszont, aki már hatvan éve Angliában él, ha magyar-angol bármelysportot lát, akkor a magyaroknak szurkol.
Meg egyszerűen van olyan is, hogy véletlenszerűen, magam sem tudom miért, az egyik csapat szimpatikusabb, akkor annak drukkolok.

illango pillango 2018.07.11. 13:37:44

Németországban nagyon nagy port kavart az Özil/Gündogan ügy. A németek arcul csapásnak érezték, hogy valaki, aki Németországban született, ott nevelkedett, járt iskolába még mindig tartja török identitását és Erdogannak "Elnökömnek" feliratú trikót dedikál (Gündogan). Sokaknál az is kiverte a biztosítákot, hogy Özil soha nem énekli a himnuszt.
Egy jó cikk jelent meg a Welt-ben erről : www.welt.de/sport/fussball/wm-2018/article178911734/Durmaz-Oezil-Shaqiri-Gehoeren-die-zu-uns-Wie-Identitaetsdebatten-die-WM-erschuettern.html

London2009 2018.07.11. 13:49:00

@Dikusz: na az egy erdekes helyzet lenne, ha Magyarorszag-Anglia jatszana... Szerintem akkor kulon helyen szurkolnank a ferjemmel! Igazabol azt hiszem az lenne egy igazi win-win szituacio. Mindenkepp nyertes helyzet! :D
A jo hir viszont, hogy ma 4-tol mar bezar a bazar az irodaban. Meg ha veszitenek is, akkor is a mai napon mar nyertunk! : )

P.Elliot 2018.07.11. 14:06:42

@London2009: En mindig az amerikai csapatnak drukkolok, kiveve ha magyar csapat is van, akkor annak. Amikor egyik sincs jelen akkor a szimpatikusabbnak, illetve a gyengebbnek, kisebbnek mert magamban aterzem annak az orszagnak, szurkoloinak a boldogsagat. ha nyernenek.

P.Elliot 2018.07.11. 14:07:47

@Elhunyt Fanyűvő:
Go Croatia! :)

Yeeessssssss....

P.Elliot 2018.07.11. 14:10:27

@illango pillango: Ha ennyire toroknek erzi magat akkor be sem vettem volna a csapatba az biztos. Menjen csak a torokokhoz jatszani ha van kedve hozza. Ja, hogy azok nem fizetnek annyit? Hst Istenem, a torok osszetartozas meger ennyit, nem?

Taxomükke (UK) 2018.07.11. 14:39:12

En csak annyit tennek hozza, hogy
It's coming home...
COME ON ENGLAND!!!

gabors 2018.07.11. 14:43:16

@M. Péter: te mar megint tenyekkel akarsz vitazni egy dogmatista propagandistaval ... es latod a tenyekre amit irtal SEMMIT nem mond de belekot a "plakat"-ba es arrol ir valamit

arrol hogy peldakkal cafolod a "nyugati jatekos lopast" sot hogy pont az altala kedvelt antidemokratikus orszagokban csinaljak azt alapbol (ugy szokta hivni eros allam)

meg a hirhedt pelda a teljes MOB-nak mennie kellett volnt (talan meg megvan hogy teliolimpia meg csolesiklas )

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.11. 14:43:20

@P.Elliot:

Én mélyelemzés alapján drukkolok, politikai alapon.

A feleségem meg faji alapon.

Latcho Rom 2018.07.11. 14:43:20

@P.Elliot: Özil németországban született, s az Arsenalnak játszik.

gabors 2018.07.11. 14:51:04

@illango pillango: "A németek arcul csapásnak érezték, hogy valaki, aki Németországban született, ott nevelkedett, járt iskolába még mindig tartja török identitását és Erdogannak "Elnökömnek" feliratú trikót dedikál (Gündogan). Sokaknál az is kiverte a biztosítákot,"

ez jol hangzik csak attol tartok hogy ez pont ugyanezen nemetek sara akit 3 generacio utan sem adtak pl allampolgarsagot sokaknak .. pont ugyanezek (foleg a kemeny magnak) NEM tartjak "igazi" nemetnek a "torokoket" persz a magyarokat vagy lengyeleket sem hiba a nagypapa erkezett pl Nyugat Berlinbe vagy maradt "kint" 72-ben (mondjuk) az olimpia utan

gabors 2018.07.11. 14:58:43

@Elhunyt Fanyűvő: "@P.Elliot: de, fizetnek azok is:"

A nemzeti valogattottak fizetnek ? Es ha igen akkor mindenkinek ugyanazt vagy hogy van ez ... ?

Barki aki tenyleg tudja ... irja mar meg hogy megy ez ... foleg Neymar-nak vagy Ronaldonak mennyit fizetnek hogy jatszanak a valogatottban ? Mindenkinek egyforman fizetnek vagy a sztaroknak tobbet ?

Vagy barmelyk masik orszag ... Lehet ezt tudni ? Van valami szabaly erre (FIFA?)

illango pillango 2018.07.11. 15:12:21

@Elhunyt Fanyűvő: Pont ez a gond. Hogy Özil Németországban született, Németország nevelte ki, ott kapott lehetőséget arra, hogy milliomos focista legyen belőle, bevették a nemzeti csapatba, de ő még mindig töröknek érzi magát. Sőt, mivel akkoriban a kettős állampolgárság nem volt engedélyezett, a törököt le is adta, amikor nagykorú lett. Így hivatalosan csak német állampolgár.

illango pillango 2018.07.11. 15:13:13

Nem lehetnék állandó tag, hogy rögtön megjelenjen a hozzászólásom?

vándor madár 2018.07.11. 15:35:58

@illango pillango: "Sőt, mivel akkoriban a kettős állampolgárság nem volt engedélyezett, a törököt le is adta, amikor nagykorú lett. Így hivatalosan csak német állampolgár."

Ja, hivatalosan, de a zsebében biztosan ott van a török állampolgárság is. Ma leadjuk a törököt, hogy felvehessük a német állampolgárságot, aztán holnap Törökországban meg visszavesszük. Ez a bevett gyakorlat bárki számára, de Ö.-nek a válogatottsághoz nyilván kellett is.
Németország mindig alakít valami nagy baromságot. Ilyen erőszakos hatalmi eszközök nem vezetnek semmiféle integrációhoz. Eleve emberi módon kellett volna kezelni őket, de a németek csak olcsó munkakerőt akartak, akik elvégzik a piszkos meg nehéz melót. Sőt nem is olyan régen törölték el, hogy annak, aki ezek után nyugdíjasként még haza merészkedik menni Törökországba, annak megvonták a nyugdíja 40 %-át is.

London2009 2018.07.11. 15:38:44

@Taxomükke (UK): football's coming home, it's coming home, it's coming home!!
Olyan tortat csinaltam a hetvegen, hogy ha tudnam megmutatnam, de meg nem toltottem fel soha kepet. Annyit mondott a torta, hogy it's coming home! :D

Latcho Rom 2018.07.11. 15:44:56

@illango pillango: Nem ismerem a háttért, de az asszimilálásnál is Mindig kettőn áll a vásár.

Golf2 2018.07.11. 16:46:02

@London2009: football's coming home, it's coming home, it's coming home!! Amikor ezt énekelték az angolok nem jutottak döntőbe 11est hagyott ki pont az aki most a kapitányuk...Jobbat nem találtak.

London2009 2018.07.11. 16:49:28

@Golf2: tudom, nem is a kedvenc dala szegeny Garethnek. De nincs mas valasztasa, muszaj megkedvelnie a dalt, mert a csapbol is ez folyik jelenleg. Irto jo hangulat van kulonben. Annyi vicces videot lattam mar, minden ezzel van tele. Szerintem ha nyernek szuper, de ha nem, mar akkor is annyira jo volt ez az elmult par nap. Tenyleg baromi nagy hangulat van. Nagyon szurkolok a sracoknak, hogy jol menjen ma a futball. Mar tukon ulok! C'mon England!!!

Latcho Rom 2018.07.11. 17:29:38

@London2009: ugye kockás az a torta kicsi briton kallasz? :))

London2009 2018.07.11. 18:00:00

@Elhunyt Fanyűvő: ne kedveskedj, mert meg felre talalom erteni. Tudod, egyszeru vagyok! :P

London2009 2018.07.11. 18:02:04

@Elhunyt Fanyűvő: inkabb nezd a Federer-Anderson 5-ik szettjet! Hatalmasat jatszanak!

Golf2 2018.07.11. 18:30:54

@London2009: Kiesett Federer ki ez az Andersen a mesemondó fia?

London2009 2018.07.11. 18:44:05

@Golf2: egy hos! Hihetetlen milyen kemeny a hapsi fejben. Egyszeruen elkepeszto. Oszinten szolva en Andersonnak szurkoltam. Annyira unalmas amikor minden evben ugyanaz nyer, bar nyilvan imadom Federert, de hadd kapjon mas is eselyt...
Holnap megyek Center Courtra, nagyon remelem, hogy Serenat is kinyomjak es ez lesz az utolso GS-je. Azert nem banom, hogy igy lehet, hogy utoljara elcsipem, de orulnek, ha tobbszor nem jonne vissza. Nyilvan o is egy legenda, de nem tehetek rola, en szeretem ha uj arcok is feltunnek.

Hari Seldon 2 2018.07.11. 19:04:04

@vándor madár:
Mondjuk az kvázi részletkérdés, hogy olasz vagy francia a felesége (ebben az esetben inkább arra akartam célozni, hogy nem észak afrikai nőt vett el).

A lényeg, hogy lényegében nem arcoskodik az észak afrikai származással, és nem kiált rasszistát, ha nem válogatják be a csapatba. Fellépése meg nem elletétes a Francia Köztársaság alapeszémivel. - Ami a Benzemáról nem mondható el.

kardio1 2018.07.11. 19:04:54

Franciaországban nagy különbség van a nemzeti válogatottat illetően a foci és a rögbi között. Az előbbi tényleg a bevándorlók és a szegények felemelkedési esélye, az utóbbi meg főleg a polgári rétegek sportja.
Egyébként meg remélem, szombaton megint lesz egy belga-angol meccs

Hari Seldon 2 2018.07.11. 19:17:21

@illango pillango:
POntosan ez volt a lényeges indok nálunk is a Benzema kapcsán. Nem énekeltze a himnuszt, és azzal indokolta, hogy nem szereti a haáborút, és a Francia Himnusz a harcról szól. Helyette ajánlgatta a későn-t, vagy korán-t, mit tudom én, szóval valami idővel kapcsolatos baromságot (ami mellesleg tele van uszító és gyilkolásra felszólító kitételekkel). - Na, az ilyen szelemiségű játékos csak megbontaná a csapat egységét.

Hari Seldon 2 2018.07.11. 19:21:08

@kardio1:
Én is bízom benne.

- DE én természetesen csak azért, mert nem szeretnék angol barátaink ellen szurkolni, hiszen régi antat szövetség köti össze a két országot... :-)

Hari Seldon 2 2018.07.11. 19:30:31

@Hari Seldon 2:
De a poénkodáson túl, tényleg azt hiszem, a horvátok most elég erősek, az angoloknak meg már volt vereségük a csoportkörökben. - Pont a belgáktól.

Latcho Rom 2018.07.11. 20:15:54

@London2009: ideje lenne hogy betiltsák főleg a nők nyögését, visitását ..Szeles Móni volt a legroszabb, de a Serena is ordít..

Hajrá Horvátok!!!!!!!!!

puhacica 2018.07.11. 21:02:20

tenyleg nagyon jo a hangulat, egesz nap mindenki a focirol beszelt, hol ebbol, hol abbol a szomszedbol hallatszik az orjonges, zaszlok lengenek mindenutt, teljes az orulet! :D

Csodabogár 2018.07.11. 21:40:50

@London2009: Ahhoz mit szólsz, hogy menekülnek újabban a miniszterek a kormányból?

Latcho Rom 2018.07.11. 21:47:34

Yessssss!!! :) na most nem repked a sör londonban :)

Csodabogár 2018.07.11. 21:50:00

@illango pillango: Az állampolgárság egy papir. Semmi nem befolyásolja azt, hogy ki minek érzi magát.

Amugy azt hiszem velem valami baj van, egyáltalán nem érdekelt soha a futball. Magyarországon sajnos az aktuális politikai hatalom használta propagandára. Rákosi idejében az "aranylábu" fiuk, minden kiváltságot megkaptak az államtól és a párt irtó büszke volt rájuk. Ma is nyomatnák, de valahogy nem megy.

Latcho Rom 2018.07.11. 22:07:38

@Csodabogár: Beg to differ. Több mint egy papír, biztonság..stb.

ubermeister 2018.07.11. 22:07:46

Hogy lehet olyat kérdezni hogy ki lesz a világbajnok? Hát Magyarország, bele van írva a gránit szilárdságú alaptörvénybe !

Mrs. Clayton 2018.07.11. 22:11:58

@libslobsi fuszal: aztan ha nyernekmazert vernek szet mindent ha meg vesztenek akkor meg azert. A ferjem amikor az egyik szakkomentator beszel meg a hangot is leveszi es a horvatoknak drukkol

puhacica 2018.07.11. 22:21:27

nekem ahhoz nem kell levennem a hangot :D
hohoooo es itt is van!!! :D

Latcho Rom 2018.07.11. 22:21:48

@ubermeister: amíg Bicskén nem épít stadiont a trotty viki addig nem lesz.

gabors 2018.07.11. 22:38:55

na akkor lesz nagy szomorusag Londonban :-(((

Hari Seldon 2 2018.07.11. 22:40:41

Döntő: Franciaország - Horvátország!
Hurrá!
A horvátoknak egy nappal kevesebb napjuk van a döntőig, plusz három hosszabbítást játszottak. -> Miénk az arany!

Latcho Rom 2018.07.11. 22:43:10

@puhacica: :))))

Majdnem kész :) Horvát elnökasszony táncol a lelátón :))

kardio1 2018.07.11. 22:45:06

@Hari Seldon 2: ne igyál előre a medve bőrére, a portugálok is kiénekelték a szánkból a sajtot ! Az angolok is a horvát fáradtságra alapoztak.

kardio1 2018.07.11. 22:47:22

@Hari Seldon 2: és még régebbi százéves háború állítja őket szembe egymással... Én nemigen szeretem őket.

M. Péter 2018.07.11. 22:47:31

@Hari Seldon 2: Ne igyál előre a medve bőrére.

Hari Seldon 2 2018.07.11. 22:56:50

@M. Péter:
Ez igaz, nem biztos semmi a fociban. De az esélyek kb 75 % - 25 %

gabors 2018.07.11. 22:57:33

@ubermeister: " Hogy lehet olyat kérdezni hogy ki lesz a világbajnok? Hát Magyarország, bele van írva a gránit szilárdságú alaptörvényb"

de az nincs hogy melyik evszazadban ... eddig mar 2 dontot elvesztettunk (persze ez regen volt mar)

amugy ahhoz ki is kellene mar jutni VB-re ... amire mar 1986 ota szinte esely sem volt (ez ugy uszkve 32 ev)

szerintem kellen mar egy jo stadiont epiteni valahol pl kisvardan vagy az emlitett bicsken hogy legyen hogy focizni

Hari Seldon 2 2018.07.11. 22:59:08

@kardio1:
Hiába, mert ők is játszottak hosszabbítást. -> Azaz nem volt nagy erőnléti különbség.
Viszont most a horvátok többet játszottak 90 perccel, és egy nappal kevesebb pihenésük van. Így az esélyek inkább a javunkra dőlnek el.

Hari Seldon 2 2018.07.11. 23:00:08

@kardio1:
Anglia kétszer segített nekünk amikor kellett. - Ez épp elég.

kardio1 2018.07.11. 23:05:27

@Hari Seldon 2: Anglia a Nagy Háborúig a franciákkal ellenséges táborban volt, akkor is csak a németektől való félelem terelte őket az innenső oldalra. Mindig csak magukra gondoltak, nem a franciák megsegítése járt az eszükben.

kardio1 2018.07.11. 23:07:57

@Hari Seldon 2: egyébként meg magyarként ezeréves közös múlt köt egybe a horvátokkal. Logikus számomra nekik szurkolni az angolok ellen.

M. Péter 2018.07.11. 23:10:25

@Hari Seldon 2: A fogadási irodák szerint inkább 67%-33%. Az angol-horvát meccs előtt kb. 62%-ra becsülték az angolok nyerési esélyeit.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2018.07.11. 23:16:06

Ha az Argentína neve mellett álló 2,3%-os értéket meggondolom, az azt jelenti, hogy 44 játékosból 1 nem argentínai születésű. Vajon van 44 játékos az argentin csapatban? Ugyanezt a kérdést a lista végén álló más csapatokról is feltehetnénk. Nincs itt valami tévedés a számokban?

puhacica 2018.07.11. 23:21:12

halkan jegyzem meg, hogy android 8.0.0-an, chrome-on meg mindig nem mukodik a valasz gonb, nincs szures es teljes nezetrol nem lehet visszaallni mobil nezetre. csak itt, a tobbi blog.hu-s blogon minden rendben.
szoval majd kivalogatja, aki akarja.

baromi etikus arra "alapozni", hogy a masik faradtabb. mondhatni sportszeru...

Herr Géza 2018.07.11. 23:25:15

@Androsz: Ugyanmár, te is csak a csomót keresed a kákán.... :))) Üdv a klubban!

gabors 2018.07.11. 23:25:49

@kardio1: "ezeréves közös múlt köt egybe" ????

azt nem tudom hogy a horvatoknak milyen hosszu multja van de Mo-nak semmifele 1000-eves multja nincs max az arpadhaz kihalasaig lehet szamolni az eveket 1301 ez a legjobb esetben is alig tobb mint 400... utanna nem is volt magyar kiralyunk nem is beszelve mikor 150 evig meg onallo allamisagrol sem igen lehet beszelni

Ja tudom ma eppen mas a tortenelem elobb utobb mar 3000 evesre fog nolni.

gabors 2018.07.11. 23:34:20

@puhacica: chrome megy (nem android-on)

Hari Seldon 2 2018.07.11. 23:36:01

Egyébként most hogy fognak drukkolni Futbólia polgàrai? Hiszen nekik van VB legendájuk, kétszer voltak döntõsök is, erre itt van ez a 4 milliós egykori àllamrész és a végén nekik sikerülni fog, ami Fudbólia alaplegendája, hogy egyszer õk lesznek a környék legjobb csapatba. Erre jönnek a szomszédok és elöbb nyernek mint Futbólia kijutna.. - Pedig még futballakadémiàjuk sincs. Ezt nem lehet megemészteni!!!!
- Irónia OFF -

M. Péter 2018.07.11. 23:44:40

@Hari Seldon 2: Van eszéki futballakadémia magyar pénzből.

kardio1 2018.07.11. 23:45:38

@gabors: ez marhaság, ezt te is tudod ! Vagy, ha nem, az szomorú. A magyar államiság folytonos maradt, indifferens, melyik uralkodóházból származott a király, illetve a királyság megszüntetése óta is fennáll. Ha pontosak akarunk lenni, egy államban éltünk velük 1102 és 1918 között. Nem pont ezer év, de azért sok.

abcdefghijklmm (törölt) 2018.07.11. 23:54:08

@Hari Seldon 2: nekünk? Te francia vagy?

gabors 2018.07.11. 23:58:17

@kardio1: " A magyar államiság folytonos maradt, indifferens, melyik uralkodóházból származott a király, "

Na ez a marhasag ... kar hogy elhiszed ..

szoval amikor a torokok uraltak balkant tovabb mint Mo nagy reszet akkor ott egy allamisagban foleg magyarban eltunk egyutt a horvatokkal ???

Amikor a Habsburgok felszabaditottak Mo nagy reszet (elfoglaltak) akkor sem egy allamisagban foleg nem magyarban eltunk a horvatokkal vagy szerbekkel ... ettol egeszen a kiegyezesig SEMMIFELE magyar allamisagrol nem lehet igazan beszelni. A mai magyarorszag teljes terulete az Osztrak Csaszar egyik tartomanya volt ..... A magyar nyelv sem volt allami nyelv talan a 19-dik szazad vegeig (egyik kovetelese volt a habsbug ellenes felkelesnek .... nem ???)

Azon is lehet kicsit vitazni hogy mi volt a torok megszallas elott de nem magyar kiralysag ... foleg nem egyseges allamisag foleg nem magyar.

De persze a 19.dik szazadi nacionalista eszme beleegett a nemzeti lelekbe azota meg tovabb fenyesitik ...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.11. 23:59:36

Hehhe, de jó kis poszt, csak későn jöttem. :-))
Nem az említett csapatokkal van "gond", hanem a svájci "világválogatottal".
Az enesón összeszedte valaki a származási helyeket, íme:
.
Svájc keretében 16 légiós van:
Shaqiri,Xhaka,Elvedi,Behrami (koszovói albán)
Moubandji,Embolo,Mvongo (kameruni)
Akanji (nigériai)
Seferovic (szeb)
Djouru (elefántcsontparti)
Drmic,Gavranovic (horvát)
Zakaria (kongói)
Fernandes (zöld-foki köztársaság)
Džemaili (macedón)
Rodríguez (chilei)
.
Na, ez az, amire nem nagyon lehet semmit se mondani.
És hogy miért lehet ez?Mert egészen véletlenül az UEFA/FIFA nevű bűnszövetkezet is valahogy épp svájci székhelyű...
Szerintetek, ha Magyarországra valamiért jönnének a migrik nagy számban, engedélyeznék a válogatottunknak ezt a sok "színes egyéniséget"?
Engednék a lóf@$2t...
És arra a dumára meg, hogy hát ott született, csak azt tudom mondani, amit szintén az enesón olvastam és nagyon tetszett, hogy az istállóban született egérből, vagy bogárból sem lesz azért ló sohase...
:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.07.12. 00:03:05

A vb-kre, eb-kre kinevezett válogatott keretek olyan 22-23 főből szoktak állni.Ha valahol van 1-2-3 ilyen érdekesebb származású egyén, hát isten neki fakereszt.De hogy a derék "sviccereknél", kb. egyedül az összes ismertebb csapatból ilyen a felhozatal, hát az egy kicsikét, hogy is mondjam...
:-|

kardio1 2018.07.12. 00:04:06

@gabors: rosszul ismered a magyar történelmet. A három részre szakadáskor a Habsburg-házi uralkodókat mindig megkoronázták magyar királyként, ez alól csak II. József volt kivétel. A magyar államiság megmaradt.

gabors 2018.07.12. 00:24:06

Csak kerdezem jar errefele a Tesla-re varo picsogo posztolo ??

Ma sikerult parkolnom egy vadi uj Tesla Model 3 melle annyira uj volt hogy csak kezzel irott regisztracios cimke volt rajta 9.diki datummal

Jol nez ki kereket ajtok belso ter.... stb

Ami erdekes hogy nincs semmi jelzes a hatuljan mint a korabbiak Model S 90D meg ilyenek .. szoval nem lehet ranezesre megmondani hogy a proli 35,000 dollarosrol van-e szo (ezekre meg varni kell Musk okosan csak a csucsmodeleket gyartja) vagy a 65,000 full extras gondolom ezek kozul valo ...

Csak megjegyzem hogy az alapmodel $35k de ha valaki a joval nagyobb aksit es a ketmotoros (all wheel drive) modelt akar minden massal az mar $65k .... :-(

M. Péter 2018.07.12. 00:27:39

@geegee: Xhaka, Akanji és Rodríguez Svájcban születtek, most nincs kedvem az összeset végignézni, de alighanem akad több is.

gabors 2018.07.12. 00:29:51

@kardio1: " A három részre szakadáskor a Habsburg-házi uralkodókat mindig megkoronázták magyar királyként, ez alól csak II. József volt kivétel. A magyar államiság megmaradt. "

Es ??? ez semmi ez tipikus feudalizmus volt ...csak hokusz pokusz nem valosag. sot magyar sem volt az allamisag. Ettol meg ami az alap kerdes volt hogy magyar allamisagban eltunk egyutt ... NEM osztrak tulajdonban volt az a resz ... sokaig torok kezben a kozepe meg tovabb a torok huberkent mukodott amit ma kb Erdelynek vagy nagyobb reszben Romanianak hivnak...

Amit irsz azt a 19-dik szazadban talaltak ki hogy van magyar folytonossag .. KB mint a 3000 eves Dakok .... egyenloek Romaniaval ...

De mindegy en ismerem a tortenelmet csak abszolult hulyesegnek tartom az 1000 folytonos allamisagot ...mert 1301 utan minden volt az csak nem magyar ...

gabors 2018.07.12. 00:48:57

@M. Péter: "@geegee: Xhaka, Akanji és Rodríguez Svájcban születtek, most nincs kedvem az összeset végignézni, de alighanem akad több is. "

nem veled akarok vitatkozni de europaban az hogy valaki hol szuletik nem jelenti hogy "svajci" vagy "brit" vagy "nemet" lenne most mar azt hiszem nincs olyan EU orszag ahol "jus soli or jus sanguinis" lenne az alap Irorszagban volt igy egyedul par eve meg de azt hiszem mar ott sem ...

szoval nem akarom geegee-t segiteni de az a KIVETEL hogy valaki automatikusan allampolgar mert valahol szuletik (Mo-on sem eleg ott szuletni sot a Mo-n szuletett egyen szul egy gyereket NEM lesz allampolgar ha csak egyik szulo mar nem az) tudom szemetseg de ez van szinte mindenhol

Most megneztem NINCS eu orszag sot afrikai sem ahol szuletessel allampolgarsag is jarna .. ez egy amerikai (mint kontinens)-re jellemzo dolog szinte mind... alig van egy ket kivetel barhol mashol ... ..

M. Péter 2018.07.12. 01:48:00

@gabors: Akanjinak az anyja is svájci. A többiről nem tudom, hogy pontosan hogyan szerezték a svájci állampolgárságot, de a lényeg az, hogy még a nem Svájcban születettek is kisgyerekként vándoroltak be. Nem az a helyzet, amit Birca terjeszt, hogy összevásárolták a focistákat, hanem a válogatott tagjai ott nőttek fel, ott tanultak focizni.

Ezzel szemben Fernandest felnőttként igazolta le a CSZKA Moszkva, oroszul nem nagyon tud, de Putyin külön rendelettel honosította.

gabors 2018.07.12. 01:58:13

@M. Péter: mint mondtam NEM veled akartam vitatkozni mert ugy tunik jobban tudod

CSAK annyit akartam es akarok mondani hogy valaki svajcban szuletik attol meg nem hivatalosan svajci (magyar,nemet,francia, belga !!!)

DE ugyanigy attol hogy valaki hivatalosan magyar,nemet vagy barmi lehet meg ozil vagy felcsosielo ... is

ezt sok tiz ha nem szazezer roman (magyar gyoker) jatszotta meg

Arthamyr 2018.07.12. 07:53:03

Milyen jó kis téma volt tegnap, kár, hogy csak ma tudtam elolvasni.

Mindenesetre hátha nyernek a horvátok, és ha nem Messi/CR kapná az aranylabdát emiatt, az a világ 8. csodája lenne. :) Bár nehéz lesz, már az angolok ellen sem gondoltam, hogy nyernek, Franciaország meg finoman szólva nem könnyebb ellenfél lesz.

Arthamyr 2018.07.12. 07:58:28

@London2009: Én épp fordítva vagyok ezzel, mert szeretem a kimagasló, utolérhetetlen eredményeket. Federer nagy kedvencem, és nem örülnék neki, hogy pl. Nadal utolérje a GS-ek számában, jól jött volna még ez a trófea neki, tekintve, hogy Nadal még simán behúz évente legalább egy trófeát.

Hari Seldon 2 2018.07.12. 08:03:19

@abcdefghijklmm:
Én még nem, de a lányok azok (vagy leszenek ha felnőnek). - Miután itt vannak 1 és 3 éves koruk óta. Legalábbis jóval inkább azok, mint magyarok. (Így én is közösséget vállalok velük.)

kardio1 2018.07.12. 08:10:55

@gabors: az tény, hogy abszolút hülyeségnek tartod az ezeréves magyar államiságot, de ez csak azt mutatja, hogy nem ismered a magyar, sem a horvát történelmet.
Az megvan, hogy mindkét Zrínyi Miklós horvát bán volt. Horvátország ugyanis a Habsburgok uralta királyi Magyarországhoz tartozott a 16-17. században.
Mindegy, befejeztem a történelemleckét. Nem arról vagy híres, hogy tények alapján megváltoztatnád a véleményedet.

Pilotax 2018.07.12. 08:18:51

Nincs itt semmi látnivaló kérem! Az üzlet az üzlet. Ennek érdekében simán csak összekeverünk két fogalmat, úgymint nemzetiség és állampolgárság. Lukaku nemzetisége nem belga (flamand, vagy vallon), az állampolgársága az igen. A nemzeti büszkeség érdekében mindent az üzlet oltárán. A foci nem sport, hanem üzlet, merthogy aki a vb-n focizik az mind hivatásszerűen csinálja, talán az izlandiak az egyetlen üdítő kivétel.

Arthamyr 2018.07.12. 08:26:55

@Pilotax: Mi a sport definíciója, ha a foci vb nem az?

Akkor az, hogy én lemegyek a futni, sport (mert nem kapok érte pénzt), az meg, hogy Mo Farah fut egyet az olimpián nem az, mert ebből él. Ugyan már... Az övé sokkal inkább sport, amit én csinálok, azt meg ahhoz képest csak nagy jó indulattal lehet sportnak, futásnak nevezni.

Golf2 2018.07.12. 09:23:04

Balkán-úriemberek 2-1.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.12. 09:44:11

@gabors:

Kevered az államiságot a független államisággal.

Az, hogy Mo. 1571-1918 között nem volt független állam, az szimpla tény. De állam volt, ezt soha nem szüntette meg senki, még az 1849-es Habsburg-megtorlás se tette ezt meg.

vándor madár 2018.07.12. 09:48:08

@geegee: "Nem az említett csapatokkal van "gond", hanem a svájci "világválogatottal"."

Máshol még rosszabb a helyzet. Itt meg lehet nézni, hány francia van a francia válogatottban.

www.youtube.com/watch?v=32wMRZVEiTs

Kovi1970 2018.07.12. 10:05:59

@maxval balcán bircaman: semmis em indiokolja a jelenlegi kreténkedést. A probléma rendszerszintű, de az összes ok 2008 utáni.

Kovi1970 2018.07.12. 10:34:24

@geegee: francia aki ott született és osztja a francia kultúrát (gyakorlatilag a nyelvet). Ezen nincs mit vitatni. Nézd meg az állampolgársági szabályokat.

@vándor madár: nem érted mit tekint a francia franciának. Magyar fejjel gondolkodsz

@gabors: így tisztán nem lehet elkülöníteni, de a francia sokkal inkább ius soli. Nem tisztán az (mert ki kell várni a nagykorúságot), de nagyjából. Emlékeim szerint a belga és a luxembourgi is ilyen. Olaszoknál láttam olyat hogy az ott született kisgyerek olasz volt, ők meg még nem kapták meg az állampolgárságat, pedig az hagyományoson Ius Sangini rendszer.

Nincs vegytiszta soli/sanguini.

Ahol sokan élnak külföldön (olasz, német, magyar) ott erősebb a sanguini, de ennek az oka nem valami faji előítélet. A németeknél millió számra élnek külföldiek.

vándor madár 2018.07.12. 10:39:08

@Hari Seldon 2: "Mondjuk az kvázi részletkérdés, hogy olasz vagy francia a felesége (ebben az esetben inkább arra akartam célozni, hogy nem észak afrikai nőt vett el).

A lényeg, hogy lényegében nem arcoskodik az észak afrikai származással, és nem kiált rasszistát, ha nem válogatják be a csapatba. Fellépése meg nem elletétes a Francia Köztársaság alapeszémivel. - Ami a Benzemáról nem mondható el."

A Benzema már egy másik generáció, mint Zidane, úgyhogy almát hasonlítunk össze körtével. Pont azon idő alatt ment végbe egy komoly radikalizálódás az iszlámban. És ki tudja, milyen sérelem érte Benzemát, hogy úgy viselkedik ahogy, de az tény, hogy az iszlám irányába tolódott.
Egyébként kinek van a nagymenők között Észak-afrikai felsége? A tényleg francia Ribérynek és fel is vette az iszlámot, különben el sem vehette volna a csajt.
Zizou nem arcoskodott az Észak-afrikai származásával? Nyilvánosan kijelentette, hogy a szívében van Algéria és büszke a kabil származására, pedig csak nyári szünidőben járt ott és alapítványt is tett az ottani emberek megsegítésére és a szüleivel együtt fényképezkedik az algériai elnökkel. Én egyszer egy ismerősömnek mondtam, hogy haza kell menni a faluba, mert csak ott fogja tudni megszerezni azt a papírt, ami az anyukája ügyéhez kellett és mélységesen fel volt háborodva, hogy ő nem odavalósi, mert ő az onnan kb 20 km-re lévő városban született és nőtt is fel. A nevezettek meg hazatérnek a falujukba, ha egy másik földrészen is születtek és soha nem is éltek ott. Ennyit az identitás kérdésről.

Az elnökkel való fényképezkedés miatt Özilnek a fejét vették és előbb-utóbb kirúgják ez miatt a válogatottból. Vagy talán a Bouteflika a demokrácia példaképe?
Ja és a Zizou sem énekelte a francia himnuszt. Benzema legalább megindokolta, hogy nem énekel harcba hívó dalt és legalább nem képmutató. Mások a békesség meg a nagy pénzek kedvérért eltátogatnak ott és ki tudja, közben mire gondolnak. Érdekes, hogy Benzema nem bomlasztja a Reált, ott megbecsülik és ünneplik, de a francia válogatottat bomlasztja, mert nem énekli nyilvánosan a Marseillaise-t. Nem azonos mércével mérnek és ítélkeznek, ez nyilvánvaló. Benzema valamiért kiesett a pixisből és ha a franciák most győznek a vb-n, akkor kiderül, hogy nélküle is lehet győzni és nem sok esélye lesz visszakerülni a válogatottba.
Én Horvátországnak szurkolok, ha esélytelenebbek is!

www.youtube.com/watch?v=ZdoAKpkEBd8
www.youtube.com/watch?v=pEBWqZeFpzc
www.youtube.com/watch?v=PvGbP9P7vp4
www.youtube.com/watch?v=-LSgBmyr90w
www.marseillaise.org/english/francais.html

kardio1 2018.07.12. 10:53:35

@maxval balcán bircaman:
Ne törd magad. A tények nem zavarják gaborst álláspontja kialakításában.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.12. 10:54:00

@Kovi1970:

Az 1990-2010 közti modell téves volt, most a korrekción dolgozik a kormányzat. Ez messzemenően pozitív folyamat.

vándor madár 2018.07.12. 10:55:39

@Kovi1970: "nem érted mit tekint a francia franciának. Magyar fejjel gondolkodsz"

Egészen más tészta, hogy mi van a jogban és a fejekben.

Nyugat-Európában több helyen van olyan jogi szabályozás, amelyben megkönnyítik a tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi szülők ott született gyerekeinek az állampolgárság felvételét az integráció elősegítésére.

puhacica 2018.07.12. 10:56:56

@kardio1: kar, erdekes volt.

Kovi1970 2018.07.12. 11:21:57

@vándor madár: a fejekben lévőt hol látod? Minden társadalomban kialakul egy hierarchia (egy frank lehet hogy közelebinek érez egy bretont, vagy akár egy svábot, mint egy monacói latin embert vagy bárkit Okszitániából), de arra mérget vehetsz, hogy egy átlag franciának egy kongói vagy algériai sokkal fontosabb lesz, a kelet-európaiak. A nemzeti kohézióba úgy beletartoznak ezek az észak afrikai népek, mint nálunk a határon túli magyarok. Nem egyformán, de mindenkinek ott vannak a tudatában.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.07.12. 11:27:00

@maxval balcán bircaman:

Végülis lehet mindent ideologizálni, de az biztos, hogy a tények tények maradnek ettől még.

Pl. az abszurd, hogy szerinte 1301-ben megszűnt a magyar állam, Keveri a dinasztia kihalását az állam megszűnésével.

Pedig elég csak megnézni a magyar királyok listáját 1301-1571 között! Többségük eleve csak Mo. uralkodója volt, s aki nem, az is Mo. központtal uralkodott, s akinél még ez se igaz, az is külön magyar adminisztrációt tartott fenn, azaz NEM külföldről irányította az országot.

Szóval az az álláspont, hogy 1301-ban a magyar állam valahogy eltűnt, mert többnyire nem magyarok voltak az uralkodók kb. olyan, mint azt állítani, hogy a XVIII. elején megszűnt Anglia, mert a német Hanover-dinasztia került trónra.

Csak 1571-től igaz, hogy az ország már nem volt független. Ekkor kezdődött el az a folyamat, hogy a magyar kormányhivatalok lassan megszűntek, s a végén már szinte mindent Bécsből irányítottak, s a bécsi szerveknek sokszor még magyar tagjuk se volt. A megmaradt, hatáskörükben egyre jelentéktelenebb magyar kormányszervek meg alá lettek rendelve a bécsi szerveknek.

S ez 1848-ig így maradt.

De még ekkor se mondta Bécs, hogy Mo. ne létezne mint állam. Pl. mindvégig fennált a saját magyar közigzgatás, akkor is,ha alérendelt szerepben, s volt saját magyar parlament is, melyet figyelembe vettek a Habsburgok mindvégig.

Állam megszünése az más dolog: amikor nem marad meg semmi, mint pl. Mo. azon részén, ahol török uralom volt. Az simán be lett olvasztva az Oszmán Birodalomba, semmiféle kontinuitáős nem maradt meg a korábbi állapothoz képest.

Hari Seldon 2 2018.07.12. 11:29:56

@vándor madár:
Nem erről van szó. Benzema eleve provokatív céllal tette sok kijelentését. Zizu nem igazán "arcoskodott", csak annyi, hogy jó dolognak tartja, hogy két kultúrából származik, stb... Nem becsmérelte az országot. És még egyszer mondom, a lényeg, hogy európai civilizációs környezetbe beilleszkedett. - Itt sport és főleg polika szempontból nem szerencsés, hogy a sok felnövő arab származású gyerek elé azt a példát rakják, hogy lehet arcoskodni, hogy "ha allahban hinnél berúgtad volan a helyzetet" (merthogy lehet ilyen kijelntésekkel bomlaszani a csapategységet).
Meg olyan kijelentéstek sem tesznek neki jót, hogy ő algíriai és csak a foci köti Franciaországhoz...

A francia állam nagyon is jól teszi, hogy mindenre kiterjedően gátolja az ilyen szelelmiség terjedését. Akár azon az áron, hogy nem nyer a csapat. - Az országos közvéleménykutatás szerint (azt hiszem a vesztes EB döntő után valamikor) a népesség döntő többsége IS ELLENZI, hogy Benzema válogatott legyen.
Az meg egy teljesen téves vonal, hogy a Realban jól viselkedik... -Hát persze, hogy annyi pénzzért jól viselkedik. - Másrészt az klubcsapat, nem érinti a politika.
(Merthogy a válogatott csapat politikai IS, és ez igaz MINDEN országra.)

vándor madár 2018.07.12. 12:01:14

@Hari Seldon 2: Részemről a lényeg, hogy Zizou sokkal diplomatikusabban adja elő magát. Benzemát pedig útközben érte valami Franciaországban - mert az elején minden szép és jó volt -, hogy egy ideje másoknak nem tetsző kijelentéseket tesz.
Azt azért nehezen hiszem, hogy valaki annyira szinészkedni tudjon éveken át, hogy egyik helyen szuper, máshol meg borzasztó, de biztos csak én vagyok annyira hülye, hogy mindenhol ugyanúgy megmondom, ami nem tetszik, bármi legyen is a következménye.

Arthamyr 2018.07.12. 12:04:55

@vándor madár: Benzema a Valbuenás ügy óta került ki, és azóta nem indokolta a teljesítménye sem a bekerülését (pl. megvan a magyar madrid fanok között használt "elbenzemázta" kifejezés?), valószínűleg már nem is fogja.
Ha egyértelműen ő lenne az adott feladatra a legjobb francia, beválogatták volna. Ez nem arról szól, hogy ki a legfranciább hazafi, hanem arról, hogy ki hogy tudja segíteni a csapatot.

Arthamyr 2018.07.12. 12:12:38

@Hari Seldon 2: Ha hazavinnék a vb trófeát, és Benzema a csapatban lenne (akár a kezdőben), senki sem venné Deschamps fejét. Benzema egész egyszerűen nem szükséges, vagy szigorúan nézve be sem fér.
Kb. azt tudná végezni, mint Giroud, legalábbis a Realban nem fosta a gólokat az utóbbi pár évben, és elég kevés olyan meccse volt, amikor klasszis teljesítményt nyújtott volna, ezen a szinten egy támadótól ennél többet várnak, a franciáknak van (lesz) kiből válogatni.

vándor madár 2018.07.12. 12:23:34

@Kovi1970: A fejekben lévőt mindenhol tapasztaltam, bármerre is jártam. Franciákkal is éltem évekig.
Arra már régen mérget vettem, hogy egy átlag franciának egy kongói vagy algériai sokkal fontosabb, mint a kelet-európaiak, ugyanis utóbbiakat Nyugat-Európában nem kedvelik. Eklatáns példája a Brexit. Nyugodtan lehet pakisztáni miniszter meg még szomáli polgármester is, ők nem bomlasztják az egységet és identitást, de a Kelet-európaiak ne jöjjenek ide és lehetőleg menjenek is haza.
Az is tény, hogy ezektől a gyarmati népektől a volt gyarmattartók már nem fognak megszabadulni, úgyhogy kénytelenek őket valahogy integrálni. De ha pl. Franciaországban választhatnának közülük, hogy ki maradhatna, akkor az afrikaiakat maradhatnának az arabok meg repülnének.
"A nemzeti kohézióba úgy beletartoznak ezek az észak afrikai népek, mint nálunk a határon túli magyarok." Gondolom az állam részéről van szó, de az átlag magyar ember részéről erősen kétlem. Én eddig akárhány határon túli magyarral beszéltem, még mindet érte valamilyen sérelem Mo-n. Anyáméknál is élnek erdélyi magyarok, akiket mindenki románnak tart, úgy is hív, miközben pl. Kovács László az egyiknek a neve, de mindnek magyar neve van.

Latcho Rom 2018.07.12. 23:53:07

Most olvasom éppen hogy a csodálatos Modric Luka apját is tarkónlőtték a szerbek.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása