Juci ápolónőként dolgozott Magyarországon, és egy komoly műtéten esett át, miután az akkor már Angliában élő és dolgozó fia meggyőzte: költözzön a többi gyermekével Angliába. A kiköltözés és az első időszak nehézségeiről itt olvashattatok, ma folytatódik a történet, melyből kiderül, azért még a szigetországban sem olyan könnyű állást találni – de azért nem is lehetetlen.

A kép illusztráció

„2015 novembere. A munkába állásra nem is gondolhattam, amíg a lányokat iskolába nem írattam és nem tudtam őket biztonságban. Szerencsére ezt sikeresen elintéztem és a gyerekek elkezdték az angliai életüket. 

Kialakult a napi rutin, szépen közlekedtek a suliba meg haza. Itt vettem nagy hasznát annak, hogy önállóságra neveltem őket kicsi koruktól kezdve. Nem volt ez eltervezve, csak az élet így hozta. 

Reggel a lányok iskolába mentek, Gergő dolgozni, én egyedül maradtam. Szerencsés vagyok, hogy Gergő már kint élt, így volt telefonunk, internetünk, számítógépünk. Gergőtől kaptam ajándékba egy laptopot az érkezésemkor. Nagyon örültem neki. Internet nélkül nehéz már a mai világban boldogulni. 

Gergő eltartott minket a kis fizetéséből, sőt azt mondta, ne izguljak, majd lesz munkám. Ő bízott bennem az első pillanattól kezdve. Engem viszont aggasztott a helyzet. Nem szeretem, ha nincs jövedelmem. Tehát elkezdtem munkát keresni. 

Valljuk be, otthon védett kis burokban éltem a kórházban. Ápolónak lenni még mindig jó kis nyugdíjas állás, akkor is, ha szerényen lehet csak megélni belőle. Most kikerültem a kőkemény kapitalizmusba, 48 évesen, frissen műtötten, gyér angoltudással, viszont nagy akaraterővel. Nagy akaraterő? El kell a gyerekeket tartani, ez jó motiválás és a muszáj nagy úr. 

Mi kell ahhoz, hogy itt dolgozhassak? 

NI szám (National Insurance number), ez olyan, mint a mi taj- és adószámunk egyben. Kell még telefon az ügyintézéshez. Bankszámla, önéletrajz, nyelvtudás. Esetemben még jó egészségi állapot is szükséges. 

Gergő bankszámláját használtam, azzal így nem volt gond. Önéletrajzot írtam, telefon volt. Mindent angolra állítottam. Telefont, számítógépet, csak angolul olvastam, és csak az angol Netflixen néztem, nézek filmet, hogy javuljon a nyelvtudásom. Leülni könyv mellé nem volt időm. 

NI számot kellett intézni. A kormányoldalon ott a telefonszám. Fel kell őket hívni. Adnak egy időpontot egy jobcentre-be (munkaügyi iroda). Ezt a telefont személyesen kell intézni. Pár kérdést feltesznek, hogy igazold, tényleg te vagy te , de már nem emlékszem, miket kérdeztek. 

A lakcímet biztosan elkérték, mivel küldenek levelet, amiben az interjú ideje és címe van. Ezzel a levéllel a lakcímedet is igazolni tudod az interjún. (Angliában nincs lakcím nyilvántartás, hivatalos levelekkel igazoljuk, hol élünk.) 

Ezt elintéztem és vártam a levelet tőlük. Mivel az NI-szám nélkül elkezdhetsz dolgozni, így közben az álláshirdetéseket böngésztem a neten. Sok helyre elküldtem az önéletrajzomat. 

Mit szeretnék dolgozni? 

Leginkább semmit, de hát abból nem élünk meg. Fontosabb tényező az, hogy mire vagyok képes. Nővér nem lehetek, az angolom ahhoz nem elég és el kell intézni a regisztrációmat. 

Nehéz fizikai munka nem lehet a lábam miatt és messze se legyen, mert kocsim nem volt és nem vezettem az elmúlt húsz évben. A tömegközlekedés az csapnivaló itt. Azt gondoltam, időseket, vagy gyerekeket gondoznék, tehát ilyen irányban keresgéltem. 

Megjött a levél az NI interjúra. Körülbelül két hétre a levél kézbevételétől kaptam időpontot. De nem ám a saját városomba, hanem Notthinghambe, Robin Hood városába. Egyedül kell oda elmennem, Gergő nem tud elkísérni. 

Megnéztem a neten, hogyan jutok el oda. A vonat tűnt jó választásnak. Harmincpercenként indultak és elég jó árban tudtam jegyet venni, az állomás csak pár percre volt a házunktól. 

Könnyen, gyorsan eljutottam Notthinghambe. Már előre megnéztem, hogy az állomástól, hogy jutok el az irodáig. Villamossal. Az állomás nagy, az épületből csak át kellett menni a megállóba. 

A telefon GPS-e gyalog is nagy segítség. Nem is tévedtem el. A Jobcentre iroda kicsi volt. Leültettek, amíg a soromra vártam, más kelet-európai is ült ott velem együtt. Volt aki hozott tolmács segítséget, megengedték. 

Az interjú könnyen, gyorsan ment. Az ügyintéző mosolygós és kedves. Alapkérdéseket tett fel, amire könnyen tudtam válaszolni. Útlevéllel igazoltam magam, kb. 15 percig tartott az egész. Hazafelé már gyakorlottan közlekedtem. A villamossal keresztül utaztam Notthingham belvárosán. Szépen fel volt már karácsonyra díszítve. 

Az állásinterjúk 

Az álláskeresésnek hamar lett eredménye. Már december első hetére volt két interjú időpontom. Az egyik gyerekotthonba gondozó, a másik fogyatékos gyerekek bentlakásos iskolájába gondozói állás. 

Megint a netet hívtam segítségül. Hogyan jutok oda, általában hogyan zajlik egy ilyen interjú. Megkerestem minden információt a munkahelyekről, hátha kérdeznek valamit. Nagyon izgultam. (Azóta már gyakorlott interjúra járó vagyok. :) ) 

Az állásinterjúkra időpontra kellett menni. Nem várakoztattak, más jelentkezővel nem találkoztam. Mindig ketten vannak bent az ilyen interjún, bár azóta voltam már interaktív interjún is, ahol egyéni és csoportos feladatokat kellett megoldani. 

Kérdéseket tesznek fel mindenféléről egy órán át. Úgy éreztem, nem vallottam szégyent. Elég jól megértettem őket. Amit nem kérnek, azok a papírok. Nem kellett megmutatnom a bizonyítványaimat. 

Gyakorlott túlélő 

Bizakodtam mindkét interjú után. Egy hétig vártam az eredményre, de sajnos nem sikerültek. Az ok az angolom és hogy nem dolgoztam még Angliában. Itt kell ajánlólevelet kérni az előző munkahelyemről visszamenőleg három évre. Na ezt nem tudtam és el is keseredtem, mert nekem honnan lennének ilyen ajánló leveleim? 

Mire az eredményeket megtudtam, akkor már majdnem karácsony volt. Hogy kis pénzhez jussak jelentkeztem már mindenféle munkára. A Lidlbe takarítónak, konyhára mosogatónak, munkaközvetítő-irodában raktári munkára. 

Karácsony után megáll az élet és kevesebb a munka, így nem kaptam semmi ajánlatot. Beosztottuk, amink volt, a fiam kis fizetését. Gyakorlott fizetésbeosztó és túlélő vagyok így átvészeltük ezeket a heteket. 

A karácsony az karácsony, 24.-én reggel akciósan féláron vettünk egy műfenyőt és díszeket. Ajándékkal is készültem, bár azon a karácsonyon csupa hasznos dolgot hozott a Jézuska, mint például zokni, benti papucs. 

Az otthoni karácsonyi menünket főztem. Együtt voltam a gyerekeimmel, mi más kellene még? 

Jó magyar szokás szerint pár hónap múlva visszahallottam, hogy egy magyar ismerős azt mondta, minek az a flanc, karácsonyfát venni a semmire? 

Mert ez nem flanc. A gyerekeknek otthont kell teremteni és az ünnepeink szerény megtartása hozzátatozik, hogy otthon érezzék magukat. Egyébként is másnak mi köze van hozzá? 

A sorsfordító levél 

Az ünnepek elteltek. Két és fél hónapja voltunk kint és még nem volt munkám. Egyedül csak a lábamnak tett ez jót, mert kipihentem magamat és megerősödtem.

Január 6.-án jött a sorsfordító email. Behívtak interjúra a Nurse Plushoz. Az irodájuk Derbyben van, oda kellett utaznom. Megint vonat, de már rutinosan utaztam. Az iroda messze van az állomástól, taxival mentem odáig. 

Nagy szerencsém volt, akik most vezetik ezt az irodát meg sem közelítik az akkori ott dolgozókat. A főnök Shaun volt, szerintem ír származású, mert alig értettem, mit beszél. Minden második szava a „no worries”. 

Nagyon pozitív ember, nagy szeretettel emlékszem rá, mennyit segített nekem. Ez az interjú nem is hasonlított az előzőekre. Feltette a kérdéseit, de legtöbbször meg sem várta a válaszomat, hanem ő gyorsan beírta és kijelentette ezt én úgy is tudom, hiszen nővér vagyok. Felvett, esélyt adott. Megháláltam azzal, hogy nem hoztam rá szégyent. 

Hazafelé az állomásról hívtam Gergőt, hogy van munkám, van munkám... :) Mekkora öröm tud ez lenni! 

Késett a vonatom, álltam a peronon, amikor egy végtelen hosszú tehervonat húzott el előttem. Fiatalkorom óta nem láttam ilyen hosszú vonatot, amióta a cukorgyár bezárt. 

Az ügynökségi munka rejtélyei 

Be kell vallanom fogalmam sem volt, hogyan működik ez az „agency”-s munka. Az ilyen irodáknak szerződött ügyfeleik vannak, ha azoknak kell bizonyos műszakokra szakképzett munkaerő (például betegség miatti hiányzás), akkor kérnek az irodától. 

Az iroda kiküldi az alkalmazottaknak, hogy hová mikor van ajánlat és aki akarja azt a munkát, az elvállalja. Szerencsére sok munka van, folyamatosan dolgoztam. 

Kellett ehhez a munkához itteni erkölcsi bizonyítvány, ami majdnem 50 font, és munkába állás előtt 5 napos tréning van ott az irodájuk mellett. A tréning január utolsó hetére esett, és oda át kellett utaznom, ezért addig ki kellett húznunk valahogy. 

Az eladott aranylánc 

Idegesített, hogy nem tudok Gergőnek segíteni. Kis pénzt akartam. Megint a net segített ki, megnéztem, hol tudnám az egyetlen arany ékszeremet eladni, amit anyutól kaptam Flóra születésekor. 

Másnap Sárinak nem volt iskola és felgyalogoltunk a városba. Annyi pénzt kaptam a láncomért, ami igazán kisegített akkor minket. Hazafelé elkapott minket egy zápor, úgy ömlött az eső, mint otthon nálunk nyáron. 

Egy menyasszonyi ruhákat áruló bolt kapualjában húztuk meg magunkat Sárival, de az eső nem akart elállni. Végül kézenfogva nevetve szaladtunk hazáig, Még a bugyink is vizes volt, úgy eláztunk. 

Végre eljött a tréning napja. nyolcan voltunk és a tanár. Az első szünetig hárman otthagyták (angolok), hogy ezt nem tudják csinálni. 

Nagyon féltem, mi lesz itt velem, ha ezek sem bírják... neked muszáj Juci... Bementem Shaunhoz a szünetben és megkérdeztem, hogy most én is hazamenjek? Azt mondta ne, mert nekem menni fog. 

Szerdán a 3. napon kihívtak a tanfolyamról az irodába. Shaun megkért arra, hogy másnapra kell egy jó gondozó sürgősen és engem küldenének oda, ha elvállalom. 

- És a tréninggel mi lesz?  -kérdeztem. Nekem az nem kell, én úgyis tudom, válaszolta. 

Elvállaltam és másnap megjelentem angliai első munkahelyem kapujában... 

Folyt köv.”

(Fotó: housingcare.org)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.