oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. február 14. 06:30,  Kanada (majdnem) nyitva 85 komment

2018. február 14. 06:30 Határátkelő

Kanada (majdnem) nyitva

Miközben az Egyesült Államok, Ausztrália vagy éppen Új-Zéland egyre jobban szigorítja a bevándorlást, a jelek szerint Kanada éppen az ellenkező irányba mozdul. Más kérdés, hogy ezzel együtt sem olyan egyszerű munkavállalói vízumot szerezni az észak-amerikai országba.

kanada_vancouver_2_foto_pixabay_com_kai_vogel.jpg

Tessék vigyázni, az ajtók záródnak! 

Tavaly tavasszal Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök bejelentette, hogy kormánya megszünteti az úgynevezett 457-es munkavállalási vízumot, és egy új rendszert vezet be helyette. A 457-es vízumot még 1990-ben kezdte alkalmazni Ausztrália, azzal a céllal, hogy jobban az országba tudja vonzani a jól képzett szakembereket. 

Idővel viszont a kevésbé jól képzettek is megkapták ezt az engedélyt, emiatt az a vád érte az államot, hogy lehetővé teszi a munkaadóknak a visszaélést: nem csak a hiányszakmákban alkalmaznak külföldieket, hanem sokkal szélesebb körben, hogy olcsóbb munkaerőhöz jussanak. 

A változás lényege az lett, hogy elsősorban hazai állampolgárokat kell alkalmazni az üres állásokban, és jobb angolnyelv-tudást, valamint szakmai képzettséget követelnek meg a külföldi munkavállalóktól. (További részleteket itt olvashatsz a témáról.

Az ausztrál bejelentés gyakorlatilag alig pár órával azután történt, hogy Donald Trump amerikai elnök is meghirdette a bevándorlást korlátozó elképzeléseit, és hasonlóképpen járt el Új-Zéland is tavaly áprilisban. 

Ezekben az országokban tehát úgy tűnik, ha nem is zárulnak be teljesen az ajtók, alaposan behajtották őket, márpedig így kevesebb ember tud majd munkát vállalni és letelepedni. 

Ráadásul nem csak bejutni lesz nehezebb, azok is kellemetlen meglepetésekkel szembesülhetnek, akik már jó ideje ott élnek. Én ismerek olyan magyar párt, akik közel tíz éve élnek az Egyesült Államokban H1B-vízummal és most erősen rezeg alattuk a léc, könnyen lehet, hogy hamarosan el kell hagyniuk az országot, amikor lejár a vízum. 

„Az egész világom a feje tetejére állt” 

Az ír Siobhán Young Ausztráliában járt úgy, hogy 9 év kintlét után 28 napot kapott arra, hogy elhagyja az országot. Amikor szembesült a határozattal, az saját bevallása szerint élete legrosszabb pillanata volt. 

Többször is megpróbált ugyan munkáltatói szponzorációt szerezni, és ahol lehetett, jogilag is megtámadta a határozatot (több ezer dollárt költve a folyamatra), de nem járt sikerrel. 

„Az egész világom a feje tetejére állt” – mesélte az Irish Timesnak milyen volt, amikor rájött, haza kell költöznie. 

Útközben viszont történt vele valami. Úgy gondolta, megáll egy kicsit Észak-Amerikában, hogy kipihenje a sokkot. Így jutott el a kanadai Vancouverbe, ami első pillantásra megtetszett neki. 

Amikor hazaért, azonnal nekiállt szétnézni, hogyan juthatna ki Kanadába, végül az International Experience Canada (IEC) keretein belül tudott szerezni egy kétéves vízumot. 

Miután megérkezett, pár hónap alatt saját vállalkozásba kezdett, ír rágcsálnivalókat szállított vancouveri bárokba és üzletekbe. Erre Ausztráliában a vízumkorlátozás miatt nem lett volna lehetősége. 

Kanada várja a határátkelőket, de… 

Az észak-amerikai ország 2020 végéig közel egymillió új állandó lakost vár – jelentette be még novemberben az ország bevándorlási minisztere, a szomáliai szülőktől származó Ahmed Hussen. 

A politikus szerint ez Kanada közelmúltjának leginkább ambiciózus bevándorlási programja, és „komoly befektetést jelent az ország fejlődésébe”. 

Mielőtt azonban nekiállnátok csomagolni, a dolog persze nem olyan egyszerű. A várt érkezők többsége gazdasági bevándorló lesz, akiket a tapasztalatuk, a végzettségük, nyelvtudásuk, és még jó pár feltétel alapján választanak ki. 

Csak hogy világos legyen: ismerek olyan, kanadai bevándorlással próbálkozó, magasan képzett, de már 40 fölött járó, többgyerekes párt, akik kifejezetten jól beszélnek angolul, mégis a koruk miatt erősen kérdéses, hogy egyáltalán fel tudnak-e kerülni arra a listára, amiről aztán Kanada majd választ. 

Ha viszont valaki bekerült, az megnyitja az ajtókat a családtagok előtt is, hiszen a szponzorprogram értelmében nem csak a házastársak, de a szülők, nagyszülők, vagy a kiskorú gyermekek is mehetnek. 

Mi lesz a jövő? 

Ha a jelenleg is kormányzó liberálisok nyerik a következő választás (amire elég jó esély van), akkor a programot tovább bővíthetik a következő évtizedben, hiszen a jelenlegi kormánypárt erősen bevándorláspárti (nyilván a fent említett meglehetősen szigorú keretek között). 

Ha a jelenleg ellenzéki konzervatívok győznek, az sem jelent feltétlenül szigorítást, olyannyira nem, hogy amikor a jobboldal volt hatalmon 2006 és 2015 között, akkor is folyamatosan, évi negyedmillióval nőtt a bevándorlás szintje – hívta fel a figyelmet Hugo O’Doherty, a Moving2Canada szerkesztője. 

Amikor a konzervatívok tavaly elnököt választottak, az egyetlen bevándorlásellenes jelölt a szavazatok 7 százalékát megszerezve nagyjából a fasor végén végzett. 

Ha van vita a bevándorlásról (márpedig van), akkor az inkább a részleteken zajlik, mintsem az alapelven, azaz abban nagyjából közmegegyezés van a nagy pártok között, hogy a külföldi munkaerőre szükség van. 

Persze magyarként fel kell készülni a nehézségekre, hiszen messze nem vagyunk olyan kivételezett helyzetben, mint például az írek (ha már ilyen példát hoztam fel), és nagyon komoly elhatározást és elég sok pénzt is kíván az, ha valaki Kanadába szeretne költözni. 

És akkor arról még nem beszéltünk, hogy ezzel csak a lehetősége teremtődik meg a munkavállalásnak, amit az Unió tagjaként ingyen és bérmentve megkapunk Európában.

HÍRMONDÓ 

Kórházi koszt Magyarországon és külföldön 

Aki volt már kórházban Magyarországon, mi több, bent is kellett töltenie pár napot (esetleg volt már hozzátartozója, barátja ilyen helyzetben), az biztosan szembesült már a magyar kórházi koszt csodájával. Mi a helyzet külföldön? – összehasonlító képgaléria. 

Bajok vannak a gyerekek külföldre vitelével 

Egyre több gyereket visznek jogellenesen külföldre, a sok hiányosság és bizonytalanság miatt az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerint felül kellene vizsgálni az ezzel kapcsolatos szabályozást. 

Tényleg drágább külföldön az élet? 

Ha szigorúan csak az árakat vesszük, akkor a lakhatás és a szolgáltatások terén nyilvánvalóan többet kell költeni egy nyugat-európai országban, mint Magyarországon. De mi a helyzet akkor, ha összevetjük a fizetésekkel is? 

(Fotó: pixabay.com/Kai_Vogel)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Ausztrália Kanada

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1313664584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.02.14. 08:06:07

40 felett mehet a levesbe?Ahmed hány éves?

SzZoole 2018.02.14. 08:43:18

@Golf2: ne legyél már diszkriminatív, rájuk más törvények/szabályok vonatkoznak, nekik az JÁR ......

Golf2 2018.02.14. 08:50:51

@Zoole Reloaded: a miniszterüket hívják Ahmednak mi ebben a díszizé?

adg 2018.02.14. 09:19:58

Akinek az a terve, hogy maradni akar, es 9 (!) ev alatt nem hogy allampolgarsagot, de meg egy rendes vizumot sem szerez maganak, az nem tud gondolkodni. Hogy finoman fejezzem ki magamat.

Mrs. Clayton 2018.02.14. 10:13:55

@adg: amennyire en latom a nyugati nepeknel az hogy allampolgarsagot szerezzenek altalaban fel sem merul, en egy csomot ismerek ilyet, pl kanadaikent el itt mar vagy 20 eve es a vizumat ujitgatja mindig, vagy azt aki, mondjuk szegeny meghalt, mert hazatoloncoltak amerikabol Angliaba, pedig mar ott elt vagy 15 eve, vagy lasd visszafele, amikor a britek bekepzelik hogy nekik van europai allampolgarsaguk. Szerintem ez azert van am, mert itt nem telepszik a burokracia a nyakukra, igy nem tanuljak meg hogy miket kell intezni. Volt olyan no az ujsagban, aki nem is brit allampolgar de itt elt mar tobbet mint a hazajaban es ki volt akadva hogy nem adtak neki brit utlevelet, mert nem vagta, hogy ahhoz elobb allampolgarnak kell lennie. Mi kelet europaiak, akiknek mar a szulei abban nottek fel, hogy hogyan kell atverekedni magunkat a kulonbozo hivatalokon ez siman a genjeinkben van mar.
Rendszeresen utasitanak el allampolgarsagi kervenyeket mert fenymasolt utlevelet kuldenek be, pedig vilagosan le van irva hogy eredeti kell. Aztan ezek mennek az ujsaghoz, hogy micsoda szivatas megy a hivatalokban, mert o bekuldte a fenymasolatot. Azert azt mert neki haza kell mennie x honap mulva. Es a hivatal a szemet, hogy packazik vele. Egy kelet- europainak mikor jutna szerinted olyan eszebe, hogy ne azt kuldje be mint amit a hivatal ker, majd a hivatalt okolja, ha elutasitjak a kerelmet?

svajcineger 2018.02.14. 10:49:07

@adg:
Nekem is ez jutott eszembe a cikkben olvasott magyar párral kapcsolatban. Már régen meg kellett volna szerezniük a Green Card-ot.

adg 2018.02.14. 11:45:17

@Mrs. Clayton: mondjuk ez igaz lehet, mire jo egy brit allampolgarsag? Haha. Komolyra forditva en azt latom itt, hogy elegge igyekeznek megszerezni azok, akiknek az a terve, hogy itt maradjon. Tobb ir kollegam is volt, ok nyugati nepek, ahogy lehetett inteztek.
Mar pusztan adnimisztrativ es praktikus okokbol is jo, pl a fentebb emlitett 457-es vizumhoz nem jar eu, nem jar ingyen suli a gyereknek, nem jar csaladi potlek, meg kb semmi.
Jo ugrodeszka, de ha gondolkodik az enber, minell hamarabb valt pr vizumra. Az viszont lejar 5 ev mulva, es minden utazgatashoz kell return vizumot kerni, szoval szarakodas. Konkretan nyomja az allam, hogy akinek megvannak a feltetelek, az igenyelje meg.

A cikkben szereplo gyereknek is valoszinuleg 457-ese volt, es ami kimaradt a cikkbol, valoszinuleg kirugtak, vagy megszunt a munkahelye, ezaltal ervenytelenne valt a vizuma. Ekkor kell elhagyni az orszagot 28 napon belul, hacsak nem talal uj munkaltatot, aki szponzoralja. Es milyen erdekes, mikor megpalyazod a vizumot, ott vannak a feltetelei is, es ala kell irnod, hogy felfogtad. Amikor pedig megkapod, akkor is ott az osszes feltetel ujra.
De ha talal uj munkat, maradhat. Csak akkor nem lehet huhogni, hogy kilenc ev utan kivagtak.

Kb mint a magyar csalad, akik rafaragtak a tanulovizumra, majd telesirtak a netet, hogy minden milyen szar es mekkora atveres, pedig csak ok voltak komplett idiotak. :)

Virago_1000 2018.02.14. 12:55:28

@Golf2: tovabbi peldak: a londoni polgarmester muszlim. A kisebbik herceg megrendezett parkapocsolata.
Nemetorszagban a facebook kommenteket moderalok/cenzurazok 3. vilagbeliek (mas nem vallalna)
Europa pusztulas szelen.

Csodabogár 2018.02.14. 13:38:28

@Virago_1000: "Europa pusztulas szelen. "

Ezen most jót röhögtem. Ez pont olyan mint sztálini időkben a haldokló kapitalizmus.

somlobodog 2018.02.14. 14:41:29

@Virago_1000: sztem te is muszlim vagy. 100%.

Shaktee 2018.02.14. 16:21:07

@Zoole Reloaded: beszéltek baromságokat koma...

Virago_1000 2018.02.14. 16:21:28

@Csodabogár: on rohog, ne adja isten de valoszinuleg nem fogja megerni a kuszobon allo polgarhaborut, ami valoszinuleg nemet , francia, es/vagy sved foldon fog kirobbanni. Az oslakosoknak egyre inkabb eleguk van. Ez a turizmus visszaszorulasat is magaval hozza, szoval on sem utazhat felelem nelkul barhova.

nehany tenyadat:
www.migraciokutato.hu/hu/2018/02/13/egyre-jobban-lathatok-az-integracio-kudarcai-nemetorszagban/

Muscari 2018.02.14. 16:42:23

@Mrs. Clayton: jól megfogtad a lényeget szerintem. Mi, köszönhetően a szocialista múltnak, másképp gondolkodunk, szeretjük magunkat 100%-ig bebiztosítani.

gabors 2018.02.14. 17:29:56

@adg: "kinek az a terve, hogy maradni akar, es 9 (!) ev alatt nem hogy allampolgarsagot, "

en is ezt mondom mikor itt (usa) mutatjak a lengyel orvost aki 30 evig elt itt felesege amerikai de neki sikerult elvesziteni meg a zoldkartyat is ... basszus sajnalom (de nem nagyon)

es hasonlo tortenetekkel tele van mostanaban a TV elobb utobb lesznek magyarok is akik jottek 90-es evekben es azota is "illegalisok" basszus

Shaktee 2018.02.14. 18:37:00

@gabors:
"azota is "illegalisok" basszus"

Mint trump aposa s anyosa

2018.02.14. 18:55:56

Hogy lehet 9 evig H-s vizumon lenni? Azt hittem azt egyszer lehet meghosszabbitani, es lehet hazamenni - ha csak nincs folyamatban a zoldkartya, ami esetben viszont meg nem kell aggodni a lejarat miatt.

2018.02.14. 18:57:33

@svajcineger: Es hogy szerezzenek zoldkartyat? Atlag embernek az nem olyan egyszeru.

gabors 2018.02.14. 19:08:10

@elmehunyt favágó: "Mint trump aposa s anyosa "

na jo melyik apos ? Ivanka??? Maple ??? vagy ez a legujabb golddiger melania ??? vagy a grabbed pinak is szamitanak ??

rajuk is vonatkozik a "no csen migracio" ?? (remelem)

gabors 2018.02.14. 19:11:45

@svajcineger: "Nekem is ez jutott eszembe a cikkben olvasott magyar párral kapcsolatban. Már régen meg kellett volna szerezniük a Green Card-ot. "

mar bocs mit tudsz az usa immigracios szabalyokrol ... ha a ceg NEM szponzoralja oket akkor 0 (zero) eselyuk van (hacsak nem valami nagyon nagyon izgis katonai kutatasban vannak kb mellig benne)

NINCS legalis lehetoseg zoldkartyara ... (jon majd az ugyved majd hogy van de nem igen)

Shaktee 2018.02.14. 19:12:59

@gabors: all of them pussies :P

Melanie's parents.

M. Péter 2018.02.14. 19:13:18

@Virago_1000: A Migrációkutatót a Századvég Alapítvány és a szintén a Századvég Alapítvány elnöke által vezetett Mathias Corvinus Collegium alapította, vagyis nem kell aggódni, hogy a fidesztől független, objektív kutatást végez.

gabors 2018.02.14. 19:15:08

@LepesMez: "Atlag embernek az nem olyan egyszeru. "

SEMMILYESN legalis utja nincs egy atlag ember eseten ... foleg ha nem is legalissan van eppen az USA-ban

az egyeduli legalis ut egy atlag embernek a usa allampolgarral hazasodni ... ez egy "par" eseten eleve nem megy ... az itt (usa-ban) szuletett gyerek sem megoldas mar legalabb 30 eve !!! csak mondom

gabors 2018.02.14. 19:17:15

@elmehunyt favágó: "
Melanie's parents. "

erre tudsz valami linket mert baromi erdekes mert a FAGYI NYALJA a draga "p...t" ezerrel ha ez igaz :-)

gabors 2018.02.14. 19:19:40

@Virago_1000: "Europa pusztulas szelen."

ideje lenne neked mar menekulni onnan ha lehet holnap ...

mehetsz pl a Holdra .... ott nem lesz senki aki zavarna ... legalabb is egy darabig ... good ridance

M. Péter 2018.02.14. 19:21:00

@gabors: H1B-t viszont csak úgy lehet 6 éven túl hosszabbítani, ha már be van adva a kérelem a zöldkártyára, azt meg csak elbírálják 4 év alatt. Nem tiszta, hogy hogy jön össze a 10 év.

gabors 2018.02.14. 19:24:59

@M. Péter: szerintem igazad van de nem ezt mondtam en is ???

nem biztos ... de ismetlem H1B bol semmi esely ha a ceg nem szponzorlja azt aki a primary az H1Bn es utanna (akar 10 ev ) semmi nincs .... szoval aki ebben bizott vagy nem ertette azt mire hoztak az USA-ba mar bocs

Shaktee 2018.02.14. 19:45:43

@gabors: rid·dance
ˈridns/Submit
noun

:P

Golf2 2018.02.14. 19:47:14

@gabors: Átlag...akkor a félrokonom szerencsés már 2 éve a Citi-ben bankban befektetési tanácsadó Pestről fizették a kiköltözését feleségestől Manhattenbe.Corvinus közgazdász diploma.

svajcineger 2018.02.14. 19:53:38

@gabors:
Pontosan erre gondolok. Vagy ugyved, vagy szponzoracio.

svajcineger 2018.02.14. 19:55:23

@gabors:
Mint az a cikkbol kiderul, kilenc, vagy tiz eve elnek legalisan(!) az Usa-ban. Nem illegalisokrol volt szo!

gabors 2018.02.14. 20:36:29

@svajcineger: a cikkben ez van szo szerint idezem: " Én ismerek olyan magyar párt, akik közel tíz éve élnek az Egyesült Államokban H1B-vízummal és most erősen rezeg alattuk a léc,"

ok bele tudsz kotni ebbe "kozel" ez lehet 5-6-7-8-9 ev ...

bocs ...

svajcineger 2018.02.14. 20:52:56

@gabors:
Eleg nagyvonalu vagy! :-)

gabors 2018.02.14. 21:03:21

@svajcineger: "@gabors:
Pontosan erre gondolok. Vagy ugyved, vagy szponzoracio. "

ebbol csak a szponzoracio vagy amit ez jelent csak ami segit ... ugyved NEM TUDJA ezt megoldani .. (most mar)

mit csinalnak ?? nem tudom nem sok jo lehetoseg van es EZT sokan nem ertik amikor elfogadjak a felteteleket ... es mennek ...

svajcineger 2018.02.14. 21:54:17

@gabors: Nem is most kene ugyvedhez fordulni, hanem evekkel ezelott kellett volna.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.02.14. 22:38:18

@adg: huszonsok eve itt elo angol ismerős most kezd kapkodni a papirok után. Mi még most se (csak számlákat gyujtogetek), pedig kellene... Igaz, ez EU.

Csodabogár 2018.02.14. 23:38:39

@gabors: Persze, hogy nincs. Floridában találkoztam magyarokkal, akik 10-15 éve ott élnek illegálisan. Az egyik pár azt várja, hogy a gyerekeik megnőjenek és örökbe fogadják őket. Ugyanakkor van házuk, sőt házaik, saját cég meg ilyesmi. Az életben nem fogom felfogni, hogy működik ez, de ez van.
Ja jogosítványt a legkülönbözőbb államban hosszabítanak, de van olyan is, akinek simán nincs.

svajcineger 2018.02.14. 23:52:30

@Csodabogár: Na, ez mar egy masik tortenet. En sem ertem, hogy hogan mukodik ez.

Virago_1000 2018.02.15. 00:38:15

@M. Péter: Tehat ha mar kifogytal az ervekbol, akkor az informacio forrasat kezded kritizalni.
.

scourgeofgod 2018.02.15. 00:38:27

Gyakorlatban elég nehéz H-1B vízumot 6 év után hosszabbítani. Kell hozzá egy türelmes munkaadó, egy jó ügyvéd, nameg felesleges pénz, ámbár jó esetben a munkaadó kiköhögi a költségeket.
Itt van minden válasz elég jól összefoglalva:
www.bridge.us/blog/long-h1b-visa-last-can-extended

gabors 2018.02.15. 00:43:37

@svajcineger: "@gabors: Nem is most kene ugyvedhez fordulni, hanem evekkel ezelott kellett voln"

egyet ertek 3-4 ev utan ha valaki ott akar maradni ahol .. erdemes lenne mar elkezdeni hogy hogyan lehet munka vizumrol valami masra valtani...

svajcineger 2018.02.15. 00:51:41

@gabors:
Na, akkor orulok, hogy kozos nevezore jutottunk. :-)

gabors 2018.02.15. 00:51:46

@Golf2: "kkor a félrokonom szerencsés már 2 éve a Citi-ben bankban befektetési tanácsadó "

ez kozel sem jelenti hogy van zoldkartya van egy csomo olyan vizum amivel itt (usa) lehet dolgozni ... DE a munka vegen van 30 napja tavozni ... es ezt akarjak novelni most ...

kerdezd meg at tud-e menni mondjuk a BoA-ba dolgozni vagy barhova mashova mert ezek a vizumok altalaban adott munkaltato adott poziciojaba ervenyes "csak" ...

Herr Géza 2018.02.15. 01:03:57

@Virago_1000: Ha én leírom azt, hogy te egy idióta farok vagy, akkor nekiállsz cáfolni az idiótát meg a farokságot, vagy elküldesz engem a picsába.... ? Ugye, ugye, te is a “forrást “ kritizálnád. :D
Ha nem érted, szólj, kifejtem még egyszerűbben.

gabors 2018.02.15. 01:10:46

@Csodabogár: "Ja jogosítványt a legkülönbözőbb államban hosszabítanak, de van olyan is, akinek simán nincs."

ezen lehet legkonnyebben megbukni ... mostanaban egyre nehezebb masik allambeli jogositvannyal operalni ... (kocsit nem tud regisztralni ...) szerintem mar minden allamban nezik hogy valaki legalisan van-e az orszagban ... NY allamban ez mar 15 eve joval Trump elott is szinte lehetetlen volt jogositvanyt szerezni meg ervenyes vizummal is !!!

gabors 2018.02.15. 01:20:39

School shooting ... 17 halott most eppen Florida ...

azt hiszem holdra kell koltozni ... ja nem Viragg mar ott van ezerrel

2018.02.15. 02:39:01

@gabors: "SEMMILYESN legalis utja nincs egy atlag ember eseten"

Mondjuk nekem 2.5 evvel az erkezesem utan megvolt a zoldkartyam :) advanced degree...

Vannak, akik illegalisan jottek, es cirka 20 ev alatt megszereztek a zoldkartyat. De azok nagyon alaposan rakeszultek, ficko vegig adozott a meloja utan, valahogy meg ceget is alapitott, es alkalmazott embereket (fogalmam sincs, hogy pontosan ezt hogyan) es vegul ez lett az alapja a zoldkartyanak (hogy rendes cege van, hogy tobb mint egy evtizede szepen adozik)

de nyilvan ehhez nagyon celtudatosnak kell lenni, az atlag illegalis ezeket nem eri fel esszel.

skye8 2018.02.15. 02:46:12

A szponzorprogramot majdnem leallitottak kanadaban par eve Es jelenleg lotto alapon mukodik. Minden evben februarban sorsolnak ki 10000 meghivot (szuloknek es nagyszuloknek), aki nem lesz kisorsolva varhat meg egy evet. Nincs tobbe ingyenes orvosi ellatas a szponzoralt szulo/nagyszulo szamara, mindent a szponzor fizet. Arrol ne is beszeljunk mekkora jovedelme kell legyen a szponzornak hogy bizonyitottan el tudja tartani a szponzoraltjat.
Trudeau kezdetektol a menekultek befogadasaert kardoskodott, nem a gazdasagi bevandorlokert. Nem tudom mibol szurte le a cikkiro hogy a partok valamifele ‘megegyeZest’ kotottek hogy szukseg van idegen munkaerore. A konzervativok Igenis korlatozni akarjak a bevandorlast Es a kulisszak mogott annakidejen Steven Harper Ezt el is jatszotta pl. a kulfoldi egyetemistaknak megnehezitettek a letelepedest, a specialis intercompany vizumot gyakorlatilag megszuntettek, az alacsony kvalifikaciot igenylo allasoknal beveZettek a labour market opiniont...Trudeau sajnos egy idiota, a masik idiotaval kathleen wynne el egyutt mar az elso evben meglekeltek a koltsegvetest Es most kinjukban legalizaljak a fuvet hogy a lyukakat valahogy betomkodjek.

gabors 2018.02.15. 03:07:22

@LepesMez: "Mondjuk nekem 2.5 evvel az erkezesem utan megvolt a zoldkartyam :) advanced degree..."

most nem azert hogy nem hiszem el .. de ez ennel azert komplikaltabb kellett hogy legyen ... (ha akaradod azert ird meg mert ez nem "ATLAG" so biztos valami special ability is benne lesz ha megirod )

gabors 2018.02.15. 03:10:39

@LepesMez: " (fogalmam sincs, hogy pontosan ezt hogyan) " megint csak ez egy erdekes valszeg igaz is .. csak az hianyzik hogy "pontosan" mi is tortent !!! megint csak nem atlag ...

az hogy valaki fizeti az adot az meg kibaszottul keves sot az is hogy vannak alkalmazottjai ... meg az is ...

de maradjunk abban hogy "atlag" embernek 0 eselye van zoldkatyara "chain migration"-on kivul ja van befekteto vizum de aki annyi penzt itt be tud fektetni Mo-rol az jobban jar ha marad ott (hacsak nem Orban-tol vagy Lazar-tol lopta a penzt)

2018.02.15. 05:35:55

@gabors: IT ban dolgozom. Az a jellemzo, hogy a cegek 1-3 ev utan szponzoralnak zold kartyat. Az en esetemben ez 1 ev volt. Ezutan a zoldkartya procesz 1.5 evig tartott (picit tovabb) Ha nem tudtam volna elore, hogy lesz zoldkartya, akkor mas orszagba mentem volna.

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2018.02.15. 06:23:43

@LepesMez: Ne magadból indulj ki. Nekünk is hasonlóan lett zöldkártyánk, de azért nem mindenki PhD végzettségű IT, pláne Google vagy Facebook vagy IBM szintű szponzorral/munkáltatóval. Aki látta a rendszert belülről, annak eszébe sem jutna olyat mondani, hogy "nahát milyen hülye az aki 9 éve vízummal van az USA-ban, és még nem INTÉZETT magának zöldkártyát/ állampolgárságot". Ez egész egyszerűen nem így megy.

Shaktee 2018.02.15. 06:46:29

@skye8: teljesen alul vagy informálva, s kevered a dolgokat erősen.

Honnan szeded hogy a képzett vagy pénzes “gazdasági” bevándorlók száma bármilyen összefüggésben lenne a manekültek számával?? Ez népi mendemondana, az itteni habonyok(toryk) által terjesztve.

A bevándorlók számát kb ugyanott tartotta mind a két párt, amióta én itt élek.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.15. 06:46:48

A kanadai modell fenntarthatatlan, egyrészt lopják a pénzt a világ népeitől, másrészt elősegítik az emberi társadalmak rothadását, harmadrészt szétverik saját magukat.

Eleve kanadai nemzetiség máig nem tudott kialakulni, a lakosok ott mind turisták.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.02.15. 08:45:43

@svajcineger: a, keso volt mar, elirtam, na. Bankszamlakimutatasokat.

gregaba 2018.02.15. 09:22:11

-- Ez az egész bevándorlósdi Trudeau személyén áll vagy bukik, szerintem még a párttársai se feltétlenül lelkesednek a megnyitott kapukért. Tehát bármi történik Dzsásztinnal, bukik ez a politika és kérdésessé válik az új kanadai migránsok helyzete.

-- A magyar munkamorál természetesen felejtős kinn, tehát az első sokk akkor érné a vadiúj magyar bevándorlót, amikor kiderül, h itt bizony hajtani kell, mert ez meritocracy.

Brix 2018.02.15. 10:15:54

Valószínű, hogy előbb- utóbb Kanada is csatlakozni fog a többi angolszàsz orszàg szigorodó bevàndorlàsi politikàjàhoz. Eddig üzletként tekintettek a migràcióra és ez működött is valamilyen szinten, de kérdéses hogy ez a jövőben fenntartható lesz-e...Valójàban minden nyugati orszàgban a fejlődő orszàgokból szàrmazó ,màs kulturàlis hàtterű, nincstelen bevàndorlók okozzàk a problémàt, mert tömeges megjelenésük teljesen megvàltoztatja a befogadó orszàgokat. A jövőben arra kell megoldàst talàlni a fejlett orszàgoknak, hogy nyiva is maradjon az ajtó, az arra érdemeseknek de a tömeges népvàndorlàst is kívül tartsàk a hatàrokon. Az orszàg kvóta a legjobb, hogy szelektàljanak a különböző régiók között...A liberàlis politika sodorta sajnos vàlsàgba a nyugati ember szabad mozgàsàt, mert a politikai korrektség jegyében kinyitottàk mindenkinek az ajtót....

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.15. 10:15:57

@Taxomükke (UK):

Így igaz. mára Oroszország kezd a bolygó erkölcsi pólusaként funkcionálni.

exterminador 2018.02.15. 10:31:44

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: véletlenül sem tudatosul benned, mennyire röhejes vagy?

Taxomükke (UK) 2018.02.15. 10:38:35

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Az ellenzeki ujsagirok es konkurens politikusok hidegre tetele se gond nyilvan.

2018.02.15. 11:32:14

@Felicitasz: ne nekem magyarazd, en is ezt montam feljebb :) a magam peldajat csak a masik velemeny-vegletre irtam (hogy lehetetlen)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.02.15. 11:37:47

@Taxomükke (UK):

Ha ismernéd az oroszországi valós helyzetet, nem mondanál ilyet.

ben2 2018.02.15. 13:29:05

A cikk nem említi, pedig fontos, hogy a cikkben hivatkozott bevándorlási programban azok vesznek részt, akiknek nincs kanadai munkaszerződésük, hanem előbb szeretnének kiköltözni és csak utána keresnének munkát.
Aki viszont kanadai cég állására jelentkezik és fel is veszik, plusz a cég igazolni tudja, hogy hiányszakmára keresett külföldön embert, annál nagyon ritkán utasítják el a munkavállalási engedélyt.

skye8 2018.02.15. 14:33:29

@elmehunyt favágó: tanulj meg olvasni baratom, en a cikkre reagaltam, ahol a gazdasagi bevandorlast emlegetik de azt kihagytak hogy a gazdasagi bevandorlast mar Harper alatt megszigoritottak. A menekultek ott jonnek be a kepbe hogy trudeau ek ukkmumkfukk letelepedesi engedelyt adtak tobb tizezer sziriai menekultnek tavalyelott, kozben ugy rebesgetik a vetting processt is elfuseraltak. Te egyebkent honnan szeded hogy en alulinformalt lennek, nem is olyan regen mentem at az egesz gazdasagi bevandorlasi Proceduran Es eleg alaposan tajekozodtam.

Ad Dio 2018.02.15. 14:39:53

hvg.hu/itthon/20150511_Cigany_ezert_nem_repulhetett_Becsbol_egy

Picit árnyalja a képet az, hogy a majdnem nyitva azt (is) jelenti, hogy ha nem vagy cigány...

Shaktee 2018.02.15. 14:40:06

@skye8: Azert szavazott Trudeaura a tobbsegunk hogy tobb szir menekultet engedjen be. Ezert is.
Remelem nem nevezed a tobbseg szavazatat ukkmukkfukknak.
A rebesgetés: népi tory kamuság.
Demokracy in motion.

Brix 2018.02.15. 15:16:51

@Ad Dio: Cigànyok nem nagyon utazhatnak be Kanadàba, mivel 5-10 évvel ezelőtt ezrével érkeztek, hogy kijàtsszàk az emigrációs törvényeket, és "menekültek" lettek ... Erre gyorsan ràjött a kanadai állam, és megszigorította a beutazàsukat.

svajcineger 2018.02.15. 16:37:30

@Brix:
Azt tudni egyébként, hogy mi lett végül velük? Kibaxták őket az országból, vagy maradhattak?

ben2 2018.02.15. 16:54:01

@elmehunyt favágó:

Indexes blogon jobb ha nem hivatkozol a többség szavazatára, mert ukmukfukk felavatnak nácinak.
Trudeaura 39% szavazott, tehát indexes logika alpján a kanadaiak 60%-a ellene van, ergo illegitim módon kormányoz. :)

Shaktee 2018.02.15. 17:41:11

@ben2:

Szavazni kell, itt is - ott is - kulonben ukkmukkf@ck a véleményed :-)

Se a toryk se a liberok nem irtak át felénk a Constituciot, igaz a Pierre Trudeau hazahozta angliábo 1982-benl, isten áldja az emleket.

Ha nagyon beindul a lopkowitz, korrupcio akkor mennek a polcra, vissza ugyvednek, kozgadasznak, legyen az akár 39% szavazat is.

p.s sky8 szavazo polgar vagy?

skye8 2018.02.16. 02:17:50

@elmehunyt favágó: p.s. swing gitan vagy uj nick alatt? Ismeros a stilusod ;)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.02.19. 02:38:03

Kórházi koszt: Hahaha, az a hagyma meg a szelet kenyér, kegyetlen.Csak a szalonka (szalonna) és a bugylibicska hiányzik mellé. :D
Én mondjuk imádom az ilyen "rusztikus" kajákat is, de hogy kismamának ilyet, egy kórházban...
Persze nem tudok én se meglepődni a dolgon.
Csak két szó van rá, magyar valóság.
Az meg még durvább, hogy már a klozetpapírt is magadnak kell vinned, és nem csak most, hanem ezelőtt 10 évvel is már így volt.Szégyen...

Tényleg drágább külföldön az élet: vajon kik, honnan, és hogyan számolták ki, vették ezeket az országszorzókat...?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása